Ja, teljesen fel vagyok zaklatva szexuálisan ezek által a holywood-i moslék drogos ribancok által, akik televisítozták a világmédiát, hogy nekik micsoda emberfeletti megpróbáltatás volt a menő rendezőt látva automatikusan szélesre táruló lábaikkal felkerülni a csúcsra. Meg a többi, „#metoo”-kat küldözgető szerencsétlensorsú, megbabrálatlan háziasszonyok által, akik annyira leépültek szellemileg, hogy a holywood-i drogos ribancokat azonosítják az általuk a filmvásznon alakított tökéletes jellemű nőkkel. Valamint azok által, akik közös nevezőre hozzák a sikerért mindenre kapható ringyókat a szexuális bántalmazást elszenvedőkkel.

Hát csoda, ha kedvem lenne jól pofán ba… babusgatni őket? Különben tök leszartam volna a vernyákolásukat, ha az egyik agyhalott repedtsarkú vernyákolása nem juttatott volna eszembe egy személyes emléket. Egy celebritás facebook-os posztja alatt jelent meg egy bűnronda, tehetségtelen, félresiklott életű negyvenes rima írása, aki saját aljadék voltát úgy határozta meg, mint annak következményét, hogy 9 évesen fiú osztálytársa vagy osztálytársai kicsit megtaperolták.

Nem szeretném szó szerint idézni ennek az embertorzónak az írását, de valami olyasmit fejtegetett, hogy az ő teste egyfajta szakrális tárgy volt, amit a tudatlan, alsó tagozatos kis senkik megszentségtelenítettek, mi által aztán az egész további élete e szentség elvesztése feletti fájdalomban telt. Akkurvaanyád, hogy ezt ki tudtad ötleni!

Akárhogy is, felhorgadásom felidézte azon emléket, amelyet most akkor is megosztok veletek, ha nem vagytok rá kíváncsiak. Szánom-bánom bűnömet, de csatlakoznom kell Harvey Weinstein és Marton László urakhoz, magam is egy szexuális ragadozó vagyok. Azaz voltam. Úgy 11 évesen.

Történt ugyanis, hogy általános iskolában az egyik óraközi szünet végén, már az órakezdést jelző csengő után, de még a tanár érkezte előtt kergetőcskéztem Tóth Ancsával, aki beleszaladt Kordováner tanár úrba. Nyilván, ha valaki nem járt a Miskolc-vasgyári 17. számú általános iskolába, annak hiába mondom, hogy ez maga volt a végítélet, mert, akit Kordováner tanár úr elkapott, annak annyi volt, befellegzett.

Tóth Ancsa, - eredetileg Tóth Annamária – egy cérnavékony, cincogó hangú kislány volt. Életkorunkra jellemző ébredező kíváncsiságunk a másik nem iránt felé nem nyilvánult meg részemről soha, de a barátom volt. Szerettem. Fontos volt számomra. Akkoriban ezt így nem tudtam volna megfogalmazni, de ma igen, és jól esik kimondani.

Fogócska közben megcsipkedtem,  a fenekét is megpaskoltam. Bizonyára a bennem ébredező hormonok is szerepet játszottak ebben, de az tuti, hogy közben semmiféle szexuális izgalmat nem éreztem. Ő pedig sikkangatott, menekült előlem, de azért úgy, hogy utolérjem. A lényeg, hogy jól szórakoztunk.

Egészen addig, amíg Kordováner tanár úr hirtelen meg nem jelent az ajtóban, és Ancsa neki nem futott. Mert onnan aztán vesszőfutássá vált a játékunk. Tudni kell, hogy Kordováner tanár úr az iskola leginkább rettegett tanára volt. Tanította már a szüleinket is, akik róla a „rémtörténetek” címszó alatt meséltek. Gondolhatja bárki, hogy pillanatok alatt teleszaladt a nadrágunk.

Énekóra következett volna, ha jól rémlik, úgyhogy éppenséggel Kordováner tanár úr volt az, akinek a megjelenésére legkevésbé kellett számítanunk. Rajztanár volt egyébként. A sors valamiért mégis úgy hozta, hogy ő került az utunkba azon a napon. Összevonta hihetetlenül vastag szemöldökét és kérdőre vont minket, azaz leginkább Ancsát.

A vallatásnál aztán, - ahogy az már lenni szokott - Ancsa bevallott mindent, azt is, ami sosem történt meg. Suttyomban az egész osztály rajtunk röhögött, de kifelé mindenki faarcot vágott, mert rettegtek, hogy esetleg őket is pellengérre állítják.

Ahogy ott álltunk ketten, fülig vörösen, elhangzott a tanár úr részéről valami olyan kérdés, hogy vajon azért kergettem-e Ancsurkát, – a tanárok Ancsurkának hívták szegényt – mert talán-talán a bugyijába akartam nyúlni. Tyű, az anyját! Akkoriban azt sem tudtam, hogy az pontosan mit jelent, nemhogy megtettem volna.

Szegénykém, ő meg annyira meg volt ijedve, hogy csak annyit tudott kinyögni: lehet. Bumm! Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Némán üvöltöttem legbelül, hogy „de nem is igaz!”, ám egy szó nem jött ki a torkomból. S láss csodát, Kordováner tanár úr megkegyelmezett. Mosolygott és a helyünkre zavart minket. Ezt annyira sem értettem, mint az azt megelőző kínvallatást.

Aztán egyszer csak véget ért az általános iskola. Néhányan ezt követően is összejártunk, így fordulhatott elő, hogy én sokat táncoltam Tóth Ancsával középiskolai iskolabálokon. Lassúztunk is, bizony! Aztán leérettségiztem, tehát nagykorú (felnőtt korú!!!) lettem. Volt párkapcsolatom, szerelmes voltam és megtapasztaltam, mi az a szex.

Ezen a nyáron, - közvetlenül az érettségi után – szokásunkhoz híven Szegeden nyaraltunk akkori barátnőmmel, későbbi első feleségemmel. Tóth Ancsát legalább másfél éve nem láttam. Mígnem lementünk a Tisza-híd alá napozni és fürdőzni, s ott volt ő. Egy csokoládébarna, karcsú testű, formás mellű, gömbölyű, feszes fenekű felnőtt nő a maga természetes szexuális kisugárzásával.

Monokinizett. A szemeim próbáltak nem kiesni a helyükről, de részemről az ilyenkor tőlem elvárható minimális együttműködést sem kapták meg. Leplezetlenül bámultam a gyönyörű testét. Illetve úgy tettem, mintha kurva laza lennék, de ez az akkori gyakorlatlanságomat tekintve inkább volt szánalmas, mint hiteles.

A barátjával voltak ott, aki orvostanhallgató. Ancsa akkor már végzett ápolónő volt egy év munkaviszonnyal. Határozottan beszélt, talán kissé lekezelően, de éppen csak annyira, hogy megértesse velem, a tapasztalatlan kis tacskóval, hogy ez már nem az a Tóth Ancsa, akivel az iskola folyosóján kergetőztem. Nem voltam a mai tudásom birtokában, mégis azonnal megértetem, hol a helyem a táplálékláncban.

Az évek szálltak, Tóth Ancsa végleg eltűnt az életemből. Legalább húsz éve nem hallottam róla semmit. Egészen mostanáig. Mert most, midőn e bejegyzést írom, hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem a Facebook-on. Elmosolyodtam. Borzalmas egy világ, amiben ma élnünk kell, de az ilyen élmények picit feledtetik a bút és bajt. Megtaláltam!

Szóval, ott rohadjon meg az sok tehetségtelen ribanc, akik ma már nem a láb-közötti testtájuk tudásával akarnak öt perc hírnevet szerezni, hanem azzal, hogy áldozatnak maszkírozzák magukat, amiért akadt olyan hímnemű egyed, aki abba beléhelyezte a bizalmát, és azok a mentális hajléktalan női személyek is, akik e gerjedelmet táplálják, akik nem képesek felfogni, hogy a kapitalizmus alapja a kereslet-kínálat viszonyának egyensúlya. A kurvanénik hírnévre vágytak. Hallották, hogy van egy (volt ott több is!!!) ember, aki rövid szexuális együttlétért cserébe a legtehetségtelenebb repedtsarkúból is dívát csinál.

Szerintem, ha itt valaki áldozat, az Weinstein. Már elnézést, de az áldozati státuszra jelentkező riherongyok zöme olyan tehetségtelen, hogy akkor sem érdemelne filmvásznat, ha aranyból lenne a punija. Ráadásul olyanok csinálják a purparlét, akik egész életükben a valódi áldozatokon és a hétköznapi életet élő nőkön röhögtek, akiket lúzereknek tartottak.  

Életünket elfedi a sok pomádé, az alakoskodás. Megtagadjuk őszinte vonzalmainkat, hogy belesimulhassunk abba a hamis képbe, amelyet Holywood vetít a valóságra. Elvetjük a nemi különbözőségünkben megnyilatkozó szentséget, amely emberlétünk szubsztanciája. Félek, nagy árat kell majd ezért fizetnünk.  

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban, amikor bölcsészhallgató voltam, történt, hogy egyazon évfolyam több szakának összevont szemináriuma alkalmával egyik kitűnő kollégám jogos felháborodásának adott hangot, hogy őt bizony a McDonald’s alkalmazottja letegezte. Ki is fejtette, számára miért volt elfogadhatatlan a vele nagyjából egykorú, 20 év körüli alkalmazott bizalmas(kodó) hangvétele.

Hát mert az alkalmazottnak tisztelnie kellett volna azt, hogy ő egy leendő diplomás, egy olyan ember, aki nemsokára vezető beosztású fontos ember lesz, nem holmi krumpli hámozó egy McDonald’s-ben. Hoppácska! Értjük? A dolgozónak fel kellett volna ismernie a kopott kordgatyás, kockásinges, tarisznyás szemüveges gulyáslevesben a majdani vezérigazgatót.

Ezt az én évfolyamtársamat Szegő Péternek hívják. Igen, Szegő Péter balliberális újságíróról beszélünk. És igen, a figura már 20 évesen is egy visszataszító kretén volt.

Ezt a történetet azért meséltem el, mert a napokban egy hasonlóan visszataszító balliberális korcs igen hasonló, bár végkimenetelét tekintve drámaibb sztorija tartja izgalomban a közvéleményt, legalábbis annak a legalját.

Internetes főcím még a pina.hu-n is: Megverték az Index újságíróját. Na, gondoltam, ennek a fele sem tréfa, lássuk hát! Érzékeny vagyok az ilyesmire. Újságírót nem verünk, az valahogy kívül esik a jó ízlés határán. Legalábbis szerintünk, magyar emberek szerint, mert a balliberálisok (akik nem magyarok, hanem magyarfelettiek) előszeretettel kéjelegnek, ha egy jobboldalinak tartott újságírót kifejezetten újságíró mivolta okán pofoznak fel például fényes nappal Siófokon.

Klikk a videóra. Megnézem. Semmi. Újra megnézem, és újra, de még mindig semmi. Egy kibaszott újságíró nincs a videón, pláne olyan, amelyiket kifejezetten Indexes újságírósága miatt vernének.

Elmondom, mit láttam: Egy hulla részeg, beszélni alig tudó, testi fejlődésében visszamaradt torzó folyamatosan hablatyol, miközben erőszakkal próbál visszatántorogni abba helyiségbe, ahonnan előzőleg eltávolították.

A sztori előzménye: Szabó Zé, - mert így hívják a részeg patkányt – néhány hasonszőrű haverjával, kihasználva újságírói státuszát elment kicsit ingyen whiskyzni, ők kóstolásnak mondják. Nem hivalkodni szeretnék vele, de voltam már részeg párszor életem során és mindig meg voltam győződve, hogy még szalonképes vagyok. Még akkor is, amikor másnap nem vagy nem szívesen emlékeztem, mit műveltem előző este.

Szabó Zé, miután kellő mennyiségű gabonapárlatot töltött magába és rendesen beszedte a fogalmazásgátlót, betért az éppen útba eső KFC-be. Ott vélelme szerint magyarul kísérelt meg rendelni némi harapnivalót, ellenben a szemtanúk állítják, inkább volt az holland, mint magyar. Mármint a rendelés nyelve.        

Minekutána többedszeri, hollandnak tűnő nyelven elmondott rendelésének sem tettek eleget az étteremlánc alkalmazottai, Szabó Zé ugyancsak hollandnak tűnő nyelven kérte a panaszkönyvet. Amely kérését pont úgy nem értette senki, mint a rendelését.

Ekkor megdöbbentő, - mit megdöbbentő, a fasizmust idéző dolog történt - az üzletvezető megkérte a hulla részeg, egyre erőszakosabb egyént, hogy távozzon. Hallatlan! Hát nem látták, ki ő? Hát nem fogták fel silány értelmükkel, hogy Szabó Zével, az újságírás Geronazzo Máriájával van dolguk?

Nem, nem fogták fel, ezért jól kibaszták, mint macskát szarni.

Itt picit elgondolkodtam. Egyetemi éveim alatt én is portáztam különböző diszkókban. Kerültem konfliktusba részeg, nem látható társadalmi státuszuktól elszállt tahókkal. Egyszer odajött hozzám egy ittas srác és közölte velem, hogy ő rendőrtiszti főiskolás és fegyver van nála, így menne be szórakozni. Természetesen nem engedtem be, hiába hadonászott a rendőrigazolványával. Először el is ment, de később visszatért. Gondolom, a spanjai, akikkel volt, kicsit túráztatták, amiért egy csicska kidobó így bánt vele. Csúnya vége lett. Mármint neki.

Aztán elgondolkodtam azon is, hogy én mit tennék, ha a párommal és gyermekemmel ülnék egy ilyen gyorsétteremben – hozzáteszem, soha nem fordulhatna elő, mert nem eszem szemetet – és bejönne egy részeg, aki alig áll a lábán, erőszakos, kiabál és minden módon demonstrálja szalonképtelenségét. Legvalószínűbben felállnánk és távoznánk. A tököm se kíváncsi az ilyen selejt férgekre.    

Btk. 339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az erősen ittas, nagy hangon követelőző, erőszakosan fellépő Szabó Zé garázdaságot követett el, mert minden értelmes és tisztességes embert megbotránkoztat az ilyen viselkedés. A szolgáltatónak pedig kötelessége a vendégei irányában, hogy a garázda magatartást tanúsító személyt eltávolítsa a többiek közösségéből. A KFC-nek erre külön biztonsági embere volt, aki tette is a dolgát.

Ehhez képest a balliberálisok, a nemzetfelettiek tüntetést szerveznek a részeg patkány mellett az illető KFC elé. Már megint oda a szólásszabaccság, mer’ verik itten a zúúújságírókat.  Hogy micsoda egy hitvány alja népség!  

Senki nem bántott a KFC-ben újságírót. Egy rohadékot vertek pofán jogosan párszor, de nem elégszer.

A történet kiválóan példázza, hogy az egészséges erkölcsi értékrend és a balliberális világlátás olyan párhuzamos egyenesek, amik még a végtelenben sem találkoznak. Semmi dolgunk egymással, nekünk és az alja trógerek feje fölé glóriát szűkölő neosztálinista újbolsevikoknak.

Hát van neki bőven! Csak éppen senki nem akarja - vagy csak nagyon kevesen és titokban – levonni őket. Már legalábbis azon személyek közül, akiknek a tanulságok levonásával kialakuló véleménye hatással lehet mindennapi életünkre. Mert egyebekben hallhattuk boldog-boldogtalan agymenését az eseményekkel kapcsolatban.

A balliberális globalisták szerint meg kell őrizni Spanyolország egységét. Velük ért egyet a román kormány is, amely valamiért érintve érzi magát függetlenedés témakörben. A jobboldal, élén hazánk kormányával a katalán függetlenség pártjára állt, mivel valamilyen nyakatekert logika szerint párhuzamot látnak Székelyföld autonómiakérdésével.

/Javítás: 2017.10.12./ Muszáj tennem annyi kiegészítést, hogy a magyar kormány a katalán népszavazás és esetleges  függetlenedés körüli mizériát formálisan spanyol belügynek nevezte. Ezzel együtt informálisan több kormányközeli politikus, illetve a jobboldali médiumok inkább üdvözölték a katalán függetlenedési törekvéseket. 

Nem mintha bármit is számítana a véleményem, de mindkét oldal ügyhöz való viszonyulását ostobaságnak tartom. Sőt, kifejezetten károsnak az összes figyelembe vehető szempontból.

Kezdjük Brüsszel attitűdjének kivesézésével. Az Unióban jelenleg az EU vezetőinek elképzelése szerint a nemzetállamok jogi értelemben vett felszámolása folyik. E folyamatnak nagyon sokat árt, ha egy jelentős gazdaságot magáénak tudható, egyébként a központi direktívákat mindig kritikák nélkül végrehajtó államban nemzeti függetlenedési törekvések ütik fel a fejüket. Van elég bajuk Orbán Viktorral és a magyarokkal, nem kell még a katalánok rosszul időzített balhéja is.

Nyilván ezért nézte elégedettséggel végig a teljes nyugati vezetés és az ENSZ, élén az éppen aktuális senkivel, ahogy a spanyol rendőrök véresre verik, s mint rongybabákat húzgálják a földön a katalán polgárokat. A Fényességes Brüsszeli Szovjetek pedig elintézték annyival, hogy ez Spanyolország belügye. Ej, Sztálin de büszke lenne rájuk!

Minden túlzás nélkül állíthatom, ha ennek a véres-brutális rendőri akciónak csak egy enyhébb változata történt volna nálunk 2010 után, már megszálltak volna minket az ENSZ Békefenntartók, a világ összes államának vezetője sivalkodva nácizná a magyarokat, megvonnák még a levegővételhez való jogunkat is. A magyarokról beszélek, nyilván nem a hazai internacionalistákról, akik 2006-ban levezényeltek egy a spanyolokénál is durvább attakot anélkül, hogy abban Brüsszel vagy az ENSZ bármi kivetnivalót látott volna.

Így működik a liberális demokrácia: ha a fél világ beledöglik is, mindenkiből progresszív, a jövőre nyitott baloldalit nevelnek. Ezt most a katalánok is szépen megtanulták. Ugyan mit mondhattak annak a majomnak, Carles Puigdemontnak, aki feltüzelte őket, hogy a nagy parlamenti beszédjében szépen bejelentette, hogy behúzzák fülüket-farkukat?

Értse meg mindenki, ők a legjobbat akarják, a legjobbnak meg nem kell alternatíva. Olyannyira nem kell, hogy mindazok, akik egyéb lehetőségekről, másmilyen világnézetekről beszélnek, azokba a legjobb eljövetele érdekében szépen belé is fojtják a szót. No, nem képletesen, hanem igaziból. Egy demokrata ad az ilyesmire, hiszen a hagyományaik kötelezik őket.

Még sem ez az oka, hogy a hazai jobboldal nagy örömködését a katalánok függetlenségi törekvései kapcsán ostobaságnak tartom. Abszolút helyesnek vélem, ha önmagunkat Brüsszel ellenében határozzuk meg, s az egyes ügyekben is kinyilvánítjuk ezt a szembenállásunkat. Már, ha van értelme!

Viszont a katalán történet és Székelyföld, illetve Erdély esetleges autonómiája között nem létezik párhuzam. A legkisebb hasonlóság sincs a két eset között. Katalóniát katalánok lakják, egy egységes nemzet, míg Erdélyt többnyire románok, akik aligha akarnának elszakadni az anyaországtól, és Székelyföldön sem látszik egyelőre a magyar többség autonómia utáni vágya.. Katalónia függetlenedésével tehát egy centivel sem jutnánk közelebb az erdélyi és/vagy székely autonómiához.  

Amiben mégis közös nevezőre lehet hozni a két terület kérdését, az a politikai nemzet fogalmának tarthatatlansága. A nemzet-fogalom szakrális vetületének kiüresítése, a lelki közösség felszámolása ide vezet. Ide vezetett Trianonban is és ide vezetett Spanyolországban is. És ezt pont egy magát kereszténynek tartó kormány ne értené?

S ha már éppen szóba kerültek a románok, akkor idézzük fel Mircea Eliade gondolatait a kultúra, mint emberi közösség és a vallás kapcsolatáról. Álláspontja szerint a vallásban az az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s ami az istenhit elegyítő vonzerejében a kulturális különbözőségeket megszünteti. Eliade a kultúrát az egyénnek a mindenségben való lélektani jelenléteként fogja fel.

Világos, hogy egy modern társadalomban, ahol a vallásnak már nincs meg az „elegyítő vonzereje”, találni kell más erőt, amely a kulturális különbözőségeket képes áthidalni és a társadalmat lélekben egységessé kovácsolni. A szent és a profán című művében rávilágít arra, hogy miként idegenedik el önmagától az a társadalom, amelyikben az emberi elbizakodottságból táplálkozó profanitás kiöli a szentséget.

Katalónia függetlenségi törekvéseinek támogatása nem segíti a határon túli magyarok ügyét, hanem éppenséggel nehezíti. Lásd, a román kormány azonnal reagált és az államok területi egységének sérthetetlensége mellett állt ki. Szerintem fölösleges és fölöttébb árulkodó volt ez a kiállás, mivel Románia területi egysége nem forog veszélyben. Leginkább azért, mert az ott élő magyar kisebbség és az anyaország kapcsolata talán, ha nyomokban tartalmazza a lelki közösségbe tartozás igényét.

Az Erdélyben élő magyarok az anyaországbeli magasabb életszínvonalra vágynak alapvetően, s a történelmi közösségünk csak másodlagos szempont. A magyarországi magyarok egy jelentős része pedig egyenesen gyűlöli a határon túli magyarokat. Inkább fogadnának be százezer szám muszlimokat, mint akár csak egy erdélyit is. Egy ilyen viszonyból bizony nem lesz boldog házasság.

Pláne úgy, hogy az EU semmitől sem retteg jobban, mint egy erős magyar nemzettől. Még rá sem száradt szegény katalán szavazónak az orrára a spanyol rendőr rúgása nyomán kiserkenő vér, Brüsszel máris egészpályás letámadást indított hazánk ellen. A bürokraták megnyugodtak, foglalkozhatnak ismét az Európát sújtó legnagyobb problémával, a magyarokkal.     

Nagyon úgy tűnik, hogy a baloldal erős pártja, az MSZP ébredezik. Tudom, a véleményem ellentmond mind a kormánypropagandának, mind pedig a baloldali dögkeselyűk (LMP, Jobbik, DK) rikácsolásának. Sőt, lássuk be, a szemünk előtt zajló események is inkább sugallják, hogy nekik annyi. A látszat csal, a dögkeselyűk rikácsolásában sosincs semmiféle értelem, és a kormánypropaganda is súlyosan téveszmés legnagyobb ellenfele jelen állapotának értékelése kapcsán.   

Amint azt már sokszor leírtam, a liberális demokrácia egy vírus, amelyet az emberiség elpusztítására fejlesztettek ki. Vírusgazdája a baloldali politikai konglomerátum, amelynek egyetlen tiszta hazai képviselője az MSZP. Tudom, hogy manapság a zombik a menők, de én most inkább egy vámpíros példát hoznék: Az MSZP született vámpír, a többiek pedig csupán megkapták a vámpírizmust. Hogy harapással, vagy mi más fenével, az nem lényeges.

A vírust minden olyan politikai és magát civilnek tartó társadalmi csoportosulás megkapja, amelyik a fősodorban (mainstream) megmerítkezik. A DK eredetileg a globális nagytőke érdekképviseletét látta el, amely a minél nagyobb haszon realizálása érdekében húzott hamis ideológiai maszkot. Az LMP egy középen álló zöldpárt lenne, de ezt a fél-anarchista hőzöngést a háttérből irányító és pénzelő globális nagytőke csupán figyelemelterelésnek szánja, arra meg pont alkalmas. A Jobbikot egy a nemzeti identitástudatot erősítő pártnak alkották meg, így vonva kontroll alá azokat a társadalmi rétegeket, amelyek bűnös módon ragaszkodnak a gyökereikhez.

Lássuk be, a fajirtást eltervező háttérhatalom legnagyobb húzása a Jobbik pályára állítása volt. Bevallom, egy ideig engem is megtévesztettek. Én ugyanis egy szilárd nemzeti identitástudattal rendelkező individuum vagyok. Számomra a társadalmi lét egyetlen és valódi értelme az eredetünkből fakadó, történelmi tetteinkben testet öltő világos jövőkép megvalósítása. E nélkül tökéletesen értelmetlen társadalomban élni, mert az érdekek mentén szerveződő csoportosulások sosem tartósak, hanem ideiglenes jellegűek, míg az értékek teremtette közösségek hosszú életűek.

A vírusfertőzött fősodor ostobaságait most hagyjuk! Az EU nem értékközösség. Egyetlen tulajdonsága sincs, amelyből ezt lehetne feltételezni. Egy létéért remegő ocsmány organizmus, amely mindent elpusztítana, amit nem ő hozott létre. Az emberellenesség invazív kórokozója.

A nagyobb számú egyedekből a részek összegénél többet jelentő egészet kizárólag a nemzetállam képes alkotni. A nemzetállam a legnagyobb értékközösség. Az értékközösség képes a szervezetén belül beágyazott érdekközösségeket is táplálni, ellenben az érdekközösség a karcinómához hasonlóan képtelen a más sejtekkel való együttműködésre. Ellentétük tehát antagonisztikus, konfliktusuk végkimenetelének tétje az emberi faj fennmaradása vagy pusztulása.

A faj fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül szükséges társadalmi kötelék, a nemzet léte az ipari forradalom során kialakult tőkésréteg szervezettségének differenciálódásával vált annak szemében veszélyforrássá. Ekkor a tudományok szokásos mecenatúrája által beavatkoztak és a nemzet eredeti jelentését megváltoztatták egy nevében egyező, tartalmában huzatosabb formára. Létrejött a politikai nemzet.

A politikai nemzet tulajdonképpen egy jogi kategória, amely az egyazon állam területén élőket etnikai és nyelvi különbözőségük ellenére nevezi nemzetnek. Ezzel a korábbi, jelentőségteljes nemzetképzetet kiüresíti a szakrális tartalomtól. A nemzethez tartozást, mint lelki kötődést gyakorlatilag megszünteti. Azt mondja: magyar az, akinek a hatóságok a személye hitelt érdemlő igazolására magyar dokumentumokat állítanak ki.

Ezzel szemben a törzsi nemzetségi értelemben vett nemzet a szakralitásra helyezi a hangsúlyt, amikor a szokások, hagyományok valamely aktusa útján lelkében is a nemzet tagjává emeli az egyént. A nemzethez tehát azok tartoztak, akik vér szerint vagy a házasság, mint rituális aktus útján kerültek a rokonaink közé. Ez több, mint papírok birtoklására jogosultnak lenni.

A politikai nemzet eszméjének eredményét ismerjük Trianon óta. Az akkori magyar állam területén élő kisebbségeknek nem volt pozitív érzelmi kötődésük a nagyközösséghez, de vágytak annak megélésére. Még csak ilyen messzire sem kell visszamennünk, a katalánok különválása is a lelki kötelék hiányára vezethető vissza.

A Jobbik pedig a nemzetről látszólag ugyanazt gondolta, mint én is. Ráadásul okosan nem a főváros aszfaltjának meddő talajába vetette el nézeteit, hanem a sokkal fogékonyabb vidéken. Reflektált olyan, a vidéki ember mindennapjait megkeserítő problémákra is, amelyekről a fővárosban beszélni is tilos volt. Mert, aki szóvá tette, azt kiutálták a haladár kánonból.

Aztán valahogy elfogyott az állandó cigányozás és zsidózás mögül a tartalom. A nemzeti önmeghatározás metódusa nem tartalmazza a más nemzetekhez való vertikális viszonyunkat. Vagyis nem akkor leszünk erős nemzet, ha más nemzeteket lenézünk, s őket hitványnak nevezve harsogjuk saját kiválóságunkat.

Borsodban, Nógrádban és Szabolcsban viszont valóban égető probléma a cigányság általános viszonya a magyar társadalomhoz. Különösképpen azért, mert a központi (fővárosi) direktíva a cigányokat szándékosan marginalizálta, majd a kezükbe adta a „megélhetési bűnözés” kőbunkóját, amellyel agyonverték a kötelességeiket, hogy csak jogaik maradjanak.

Mondanom sem kell, hogy ez is a liberális demokrácia szándéka szerint történt: oszd meg és uralkodj. A globális embertelen rend ilyen intrikákkal operál, hogy az egymásnak feszülő, a gennyedző problémák fájdalmától a józan gondolkodásra képtelen társadalmi csoportokból olcsó biorobotokat tenyésszen ki.         

S most, amikor a Jobbik stabil középpárttá vált, eljött az idő, hogy az identitás fontosságáról szóló hazug szólamokkal megtévesztett embereket, akik ideiglenesen elveszítették az önálló gondolkodás képességét, új irányba kezdjék terelni. A Jobbik szélsőbaloldali, azaz mainstream mantrázásba kezdett.

2012-ben interpellálták Orbán Viktort, hogy mikor óhajtja kitakarítani az országból a zsidó Soros Györgyöt és egyetemét, illetve az általa pénzelt civilszervezeteket. 2017-ben Soros György mellett tüntetnek és a Soros által propagált kényszerbetelepítést támogatják. Ne feledjük, a kvóta-referendum a Jobbikon bukott el, illetve a parlamenti szavazást is ők hackelték meg.

A Jobbik vírushordozó lett, egyetlen céljává az emberi faj kipusztítása vált. Az őket támogatókra pedig jellemző, hogy a külföldi milliárdosoktól ugyanúgy féltik a szociális juttatásaikat, mint a migránsoktól. Mennyire lehet szellemileg leépülve az az ember, aki szerint a letelepedési kötvényt vásárló külföldi milliárdosok állami segélyen akarnak élni Magyarországon?

Vona Gábor nyíltan felvállalja, hogy a szerinte meggyengült MSZP szavazóinak ő hozza el a kánaánt. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a Jobbik szimpatizánsai sosem voltak nemzeti érzelmű emberek, kizárólag a cigánygyűlöletük és antiszemitizmusuk hajtotta őket a Jobbik táborába. Most akkor hogy lesz eztán? – A baloldali szavazók viszonya teljesen más a cigánysághoz és zsidósághoz.

Aztán új keletű Jobbikos attitűd a határon túli magyarok gyalázása. Pusztán azért, mert nem rájuk, a senkikre, a kamu nemzettudatosokra szavaznak, hanem arra a Fideszre, amelyik visszaadta a magyarságukat teljes egészében.

S akkor már ne hagyjuk ki a tudatlan proliknak odavetett csontot sem, a béruniót! A bérekről és adókról az államok maguk dönthetnek, az nincs uniós jogkörben. Ellenben az Unió nagy kegyesen megengedi a buta proliknak, hogy aláírást gyűjtsenek arról, milyen jó is lenne nulla teljesítménnyel német béreket kapni. Szánalmas!    

Az LMP-ről is ejtsünk szót. Ökoterroristák, futóbolondok. Azzal, hogy Ron Werber, a meggyőződéses bolsevik látszólag mögéjük állt, gyakorlatilag az összes, a jobb- és baloldali ideológiákból egyaránt kiábrándult, vagy azokkal soha nem szimpatizáló környezettudatos embert elűzik maguktól. Legfeljebb ideiglenesen lenyúlhatnak néhány szoci szavazót.

Aki pedig azt hiszi, hogy Ron Werber az LMP-t megsegíteni érkezett, az tényleg sík hülye. Számomra nyilvánvaló, hogy sokkal inkább a szoci irányváltást készíti elő, amelynek egyik áldozata az LMP lesz. S ha valakiket, hát őket biztosan nem fogom sajnálni.

A DK-ról mit mondhatnék? – Gyurcsány a globális nagytőke embere, egy alattomos bohóc. Cezaromániája ezúttal a szocik csapdájába hajtja őt. Vicces lesz látni a pofára esését.   

A szocik nem gyengültek meg. Ez baromság! Dróton rángatható idiótákra alapoznak, mint a politikai pártok általában, így nincs mit csodálkozni, ha egy bonyolultabb stratégiai lépést meg nem értve elbizonytalanodnak és ez a közvélemény-kutatásokban kimutatható lesz.

Az tiszta és világos, hogy a 2018-as választásokat a Fidesz megnyeri. Nem azért fogja megnyerni, mert a démoni Orbán Viktor elvarázsolta a szavazókat, hanem azért, mert a Fidesz egyedüli pártként folytat valós politizálást, amelyben sokszor nevén nevezi a dolgokat, ami, ugyebár, a balliberáliséknál nemhogy nem szokás, de kifejezetten bűn.

Az liberális demokrácia alternatív valósága paneleinek mantrázása tehát mostantól nem kifizetődő. Nem hozza, hanem viszi a szavazókat. Ezért az MSZP, mint Drakula gróf, karját a mellén összefonva mély álomba merült egy díszes koporsóban. A birkák meg azt hiszik, hogy meghalt. Pedig nem tesz mást, mint engedi, hogy a többi felhúzott idióta masírozzon és csinálja a fesztivált.

Márpedig bárki, aki ma Magyarországon a liberális demokrácia, az EU fals nótáját fújja, az vesztes lesz. 2018-ban biztosan. Ezért mondott le Botka, ezért tűnik halottnak az MSZP: nem akarják a baromságok ismételgetésével tartani a lelket az engedelmes zombivá tett választókban, e tisztet meghagyják baloldali riválisaiknak. Ők viszik majd el a balhét, a Jobbik, az LMP és a DK. Szinte magam előtt látom a bamba pofájukat, amikor úgy bő félév múlva ez tudatosul bennük. S akkor eljön majd a megújult MSZP, felkarolja az elanyátlanodott baloldali szavazókat.

Aki hatost dob, az jelölt lehet. Gondolom, legalábbis, mert lassan az összes politikai életművész előlépett miniszterelnök-jelöltté. Mérhetetlen pártok mérhetetlenül öntelt figurái versengenek azért, ki lehetne a legnagyobb látványosság az Ellenzéknek nevezett bolhacirkuszban.

Lajoska, hármas szaltó! – mondta Bagaméri, a cukrász a Kemény kalap és krumpliorr című ifjúsági filmben, mint bolhaidomár. És lám, Lajoska még a hármas szaltónál is nagyobb truvájt tudott bemutatni, miután hóttrészegen, félig behugyozva graffitizni kezdett a veszprémi éjszakában, amúgy Orbán buktatósra véve a figurát.

Hogy a „főnök” mennyire tett jót ezzel a kis performanszával a gyámolítottjainak, a Jobbiknak és Vonának, azt nem tudhatom. Inkább csak gyanítom, az ő törzsközönségük olyanokból áll, akik, ha az agy barázdáltságáról hallanak, vetőmagot kapnak elő a sutból. Vona egyébként sem az a könnyen eltántorítható fajta. Ő inkább olyan, mint a Titanic-ban a hegedűsök: hiába süllyed a hajó, ő akkor is húzza a nótáját.

De legalább egy mérhető párt nevében tetszeleg a jelölt szerepében! Olyannyira mérhető a Jobbik, hogy mindkét oldal széléről vannak rajongói. Azt sem tudjuk, melyik oldalon áll, viszont a mentálisan hajléktalanná váltakat jobbról és balról is jól összeszedte. Az egyik oldal nyálcsorgató idiótáinak cigányozik és zsidózik kicsit, a másik oldalénak meg szidja a határon túli magyarokat és Soros Györgyért tüntikézik. És igaza van, mert „minél retardáltabb, annál aktívabb” szavazók mindkét oldalon vannak.

Ezzel szemben Botka László, a baloldal eddigi üdvöskéje, a jelöltek jelöltje most szépen lemondott erről a tisztességről. Nyilván nem akart másfél millió agyhalott megváltója lenni. Feltételezem, vissza-visszanézte magát olykor a tévében és megjegyezte a feleségének: „Te, hogy ez a pali mennyi baromságot hord össze!”. Mert ezt tette, nem mást. Ugyanis ezt várták tőle. Az európai baloldal összes téveszmés képzelgéseit felmondta, mint a házi feladatot.

Most komolyan, volt, aki elhitte, hogy egy ilyen kaliberű politikus, mint a Botka, valóban egyetért az EU balliberális elmebajával? A fazon reálpolitikus, ezért nem lépett eddig az országos politika porondjára. Vajon ki hülyíthette be, hogy vállalta a bohóc szerepét? Mindegy, a lényeg, hogy időben elhagyta a manézst.

S most, hogy az egyetlen fajsúlyos ellenzéki nincs színen, előbújnak a zugokból a maradékon lakomázó embercsótányok, Lattmann Tamás, Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, és így tovább. Lám, milyen is ez a közeg, a politikai lakoma zsíros falatjait habzsoló kormánypárti ízeltlábúak, a pártmédia kórusától kísérve okádják Botkára a legelképesztőbb hazugságokat visszalépésének okaként, támaszt nyújtva ezzel az ellenzék hitványabbjainak, akik ugyancsak Botka ekézésében látják felemelkedésük biztos módját.

Köpés.

A magyar baloldal ezúttal az internacionalizmusába fulladt bele. Annyira túl akarnak emelkedni a nemzeten, a magyarságukon, hogy az EU mainstream önpusztító metodikáját kritikátlanul vették át és mantrázták a végletekig. Az iszlám invázió kapcsán a megfontolás látszatát is elkerülve vezették volna bele a magyarokat a pusztulásba. Ha csupán ebben az egy esetben erőt vesznek fajtájukra jellemző primitív nemzetellenességükön és megértik, hogy az özönlő agresszív hordák befogadása mögött nincs racionális nagyközösségi érdek, a Fidesz bajban lehetett volna.

Szerintem ebből lett elege Botkának. Egy sikeres polgármester ismeri az emberek véleményét, ezért pontosan tudta, hogy bár a kerítésbontós szöveg Brüsszelnek bizonyára tetszik, de a magyar embereknek aligha. Kicsit tovább szajkózza a pártpropagandát ez ügyben és a jövő évi polgármesteri parti is elúszik.

Egyébként azt is helyesen mérte fel, hogy Gyurcsánnyal nincs győzelem semmilyen módon. Hiába hoz szavazatokat balszélről, a sokkal nagyobb számú bizonytalant viszont teljesen elijeszti. El is mondta győzelmi beszédét ez a táncos lábú idióta, amint a szegedi srác lekerült a színről. Az ATV-n előadott egy váteszparódiát, amely szerint ő előre látta, mi fog történni.

Innentől aztán senki nem fogta vissza magát a démonokratikus oldalon. Lattmann Tamás, egy pártnélküli liberotalibán egyenesen azzal jött elő, hogy a baloldalon mindenki őt akarta jelöltnek, de valakik megfúrták. Most sokan azt kérdezik, „ki a tököm az a Lattmann Tamás?” Egyébként egy kiváló jogász, aki nincs tisztában saját lehetőségeivel. A Facebook-on siránkozik, hogy őt mennyire üldözik, amiért ő a legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt lett volna, néhány tucat ismerőse meg adja a lá a lovat, hogy „Tomi, te vagy a legjobb!”

Karácsony Gergely egy Fidesz maffiát elűzni akaró Facebook-csoportot hozott létre, amellyel önmagát fényezi, mint olyan államférfiút, amilyen Marcus Aurelius óta nem született. Ha ezt a szánalmas sorsú mentális hajléktalant veszem alapul, Lattmann egész jó választás lenne.

Természetesen megszólalt minden megszorító-csomagok ősatyja, a panamai doktor Bokros Lajos is. Borvirágos orra alatt elmormolt néhány igét, amivel a kutya nem törődik. A baloldalnak nevezett vándorcirkuszban ő a bolhás korcs, akibe már belerúgnia sincs kedve az embernek.    

És persze ott van a zöldségpárt is, az LMP. Ezek teljesen komolyan veszik a liberális kvótákat, és tojnak rá, hogy futóbolond, a lényeg, hogy egyedüli pártként egy nőt jelöltek. Mondhatnám, hogy az esélytelenek nyugalmával, de ezek véresen komolyan hiszik, hogy egy bolhafingnál többet számítanak. Pláne, hogy Ron Werber is megérkezett megkoronázni ezt a szellentést. Szél Bernadett átszellemült arcára pedig hivalkodóan kiült a butaság és úgy maradt. Nem is hagyja el ajkait egyetlen józan gondolatból született szó sem.    

Az is igaz, hogy Magyarországon nem választunk közvetlenül miniszterelnököt, hanem pártoknak adunk felhatalmazást. Így nézve, nem mindegy kik a jelöltek? Pláne, hogy egyetlen, - ám ebben közös – mondandójuk, hogy „Orbán takaroggy!” Na, meg az, hogy „mindent ellopnak”. Ja, az eszeteket is jól ellopták, nyomoroncok.

A választásokig még van félévünk. Ez idő alatt alkalmunk lehet megismerni további játékosokat is, akik a világmegváltó politikai társasjátékban hatost dobtak, ezért Jelöltek lehetnek. Például a megújulásra mindig kész MSZP előhúzhatja az örök fiatal Kovács Lacát. A Heller-Bauer-Konrád trojka pedig majd egy asztalhoz ülteti a fényes tekintetű Vona Gáborral, hiszen a cél szentesíti az eszközt. Arról nem szólva, hogy ez a harc lesz a végső.  

Amióta csak az eszemet tudom, a minket körülvevő élővilág fokozottan érdekelt. Állatok, növények, közeli és távoli helyek ökoszisztémája. Általános iskolásként biológus akartam lenni. Szóval, én már akkor környezetbarát és környezettudatos voltam, amikor a kifejezések még nem is léteztek. Talán éppen ezért állok értetlenkedve a magukat zöldeknek nevező közösségek politikai törekvéseit szemlélve.

Nem nagyon látom lehetőségét a környezettudatos életmód és a politika kapcsolatának. Még úgy sem, hogy nyilvánvalóan komoly társadalmi támogatást kellene kapnia a témának, hiszen a környezetünk megóvása, - akár a természetbe való szükséges és szakszerű beavatkozás útján is – számunkra, emberek számára létkérdés.  

S ugyancsak nem vagyok képes felfogni, ha ez egy ilyen jelentős problémakört alkot, akkor miért csak futóbolondok állnak az ügy mögé. Az összes kibaszott állatvédő, ökoakármimajom kizárólag anarchista lózungokkal képes operálni, ezáltal tántorítva el az épelméjű embereket a velük való közösségvállalástól.

Arról nem is beszélve, hogy a nagyobb, - nyilván távirányított agyhalottakból álló – szervezetek anarchista performanszaikkal a környezetvédelem területén túlnyúlva olyan, etnokulturális feszültségeket hordozó témákban is exponálják magukat, amelyben nem rendelkeznek kellő ismeretanyaggal és tudással, de emócióból letolják. Magukat úgy kiáltva ki civilnek, hogy az őket dróton rángató háttérhatalom egyértelműen politikai célokat valósít meg általuk.

Gyakorlatilag tökéletes elnevezés egy magát környezetvédőnek nevező személyre az, hogy ökoterrorista. Ráadásul az összes troglodita. Tágabb értelmezésben fejlődésképtelen. A szemléletük központjában álló szűzies természet megóvásának egyetlen módját az emberi evolúció, s vele a társadalmi fejlődés visszafordításában látják. Vagyis vetkezzünk meztelenre és így simuljunk bele az anyatermészet lágy ölébe. Teljes egészében szüntessük meg a technikai civilizációt.

Erre mondja Schiffer András, mint a magyarországi zöldségpárt atyja, hogy szükség van rájuk, mint rendszerkritikus politikai erőre. Ugyebár azt már elmondtam, hogy a környezetvédelem nem politikai kategória, azt így kezelve sosem leszünk környezettudatosak, jelentsen az bármit is. Amennyiben pedig Schiffer a rendszer alatt az emberi társadalmat magát érti, akkor pont olyan futóbolond, mint az LMP-ben mindenki más.

Súlyosbítva mindezt látványos baloldali attitűddel, amely ugyancsak távolról ugatja, - ha ugatja egyáltalán – a környezettudatosságot. A baloldali politikai fundamentum ugyanis urbánus jellegű, tehát koszos iparvárosok aszfaltjának meddő talaján sarjadt társadalom felfogás, és mint ilyen, egyértelműen szemben áll az anyatermészettel és az ahhoz kapcsolódó eszmékkel.    

Miért gondolom, hogy a környezetvédelem, bár szükségszerűen állami szabályozást igénylő téma, alapvetően nem része a politikának? – Mert vannak alapkészségek, amelyeket nem lehet pusztán állami kényszer útján generalizálni. Arról sincs törvény, hogy a kisbaba szokjon bilire és ne a pelusba kakiljon.

Amikor pedig még külön környezetvédelmi minisztérium is van, az abszolút foka az állampolgárok kiskorúként, infantilisként kezelésének. Az életterünk szabályozásának intézményesített rendszere nem terjedhet túl partikuláris (helyi) önkormányzati szervek létén. Ennek is elsődleges feladata a természetbe való szükségszerű emberi beavatkozás szabályozása volna. Hol épülhetnek parkok, milyen növényzet honosítható ott meg, mi minősíthető szántónak és rétnek, állattartás szabályozása, stb.

Ezt meghaladóan az ember önkéntelen tevékenysége részévé kell válnia, mint a lélegzetvételnek, a pislogásnak és a társas viselkedés néhány íratlan alapszabályának. Vagyis az állam a környezettel való kapcsolatunkban egyes magatartásainkhoz fűzhet joghatást anélkül is, hogy ideologizálni kellene ezt a viszonyunkat. Hagyni kéne felnőni az embereket.

Mert, ha ezt megtennénk, a környezetvédelem iránt elkötelezettek nem abban látnák a boldog jövőt, ha egy szál falloszban rohangásznánk az erdőszéli mezőn a vadnyúl után. S a kívánatos ökológiai lábnyom nem egy lúdtalpas homo erectusé lenne. Nem utolsó sorban pedig a mostani túlmozgásos idióták hangját elnyomná az értelemé.

Aki nem látja be, hogy egy a társadalmi fejlődésben megrekedt, végzetes ideológiai tévutakon járó, túlnépesedett társadalmat nem lehet katasztrofális következmények nélkül egy még korábbi fejlettségi szintre visszakényszeríteni, az teljesen meghibbant és orvosi kezelésre szorul.

Arról nem szólva, hogy az emberi társadalmat zsákutcába kormányzó ideológiát áltudományos zagyvaságokkal gyámolítják ugyanezek. Gondolok itt például a globális felmelegedés elméletére, amelynek a neve ugyan rendszerszintűségre utal, azonban teljességgel hiányzik belőle a rendszerszemlélet, amely képes felismerni a világegyetem folyamatos kölcsönhatásokban megnyilvánuló működését, s ezen belül az alkotóelemek egymásra befolyásának eltérő szintjeit. Súlyozás nuku! Ez egy olyan fizika, ami nem a matematikára épül. Elég vicces.

Na, de tényleg, mekkora lángelme már az, aki az atomkorban feltalálja a kőkorszakot?! És egyetlen pillanatra sem ötlik fel bennük, hogy a félelmetes természetpusztító ökológiai lábnyom fejlődéssel is csökkenthető, nem csupán visszafejlődéssel. Ja, és a jó példával elöljárás kötelezettsége nevében tízmilliókat költenek arra, hogy századokkal korábbi szintre transzportálják saját magukat.

Tegyük fel, hogy vannak vagy százmilliónyian ilyenek a világban. Miért nem dobják össze a pénzt fejlesztésre? Adják oda Elon Musknak, hogy tervezzen belőle valami jó kis kütyüt, ami a fosszilis energiahordozókat kiválthatná. Mert ez az egyénieskedés először is a társadalom, a közösség ellen hat, másrészt elaprózza, jelentéktelenné teszi még a helyes törekvéseket is.

Ami viszont sosem lesz: ragadós példa. Nem lesz generális igény, amelyben egy élhetőbb társadalom képe mutatkozik. És itt nem az a gond, hogy sokan ne lennének képesek belátni, hogy egy családi gazdaságban is lehet takarékosan, megtérülően termelni. Az elutasítottság oka továbbra is az, hogy ezzel együtt nem megoldott a fejlett, sőt folyamatosan fejlődő technológia természet közelivé tétele.

Azt se higgye senki, hogy a világ vezető hatalmainak ne lenne lehetősége akár a bolygó nyersanyagforrásainak optimálisabb kitermelésére, vagy a környező űrben történő ipari tevékenység folytatására. 50 éve már képesek voltunk a Holdra szállni. Az űrkutatástól a forrásokat nem azért vonták el, mert veszett fejsze nyele lett volna, hanem azért, mert a Szent Profit felülírta a fejlődést.

Olcsóbb foglalkoztatni biorobotokat éhbérért, mint sokára megtérülő beruházásokat finanszírozni. Az élet rövid és a kapitalista rendszerurak ezt a rövid időt szeretnék jólétben leélni. Nekik a bolygó túlnépesedése áldás, mert nő a még olcsóbban megvehető rabszolgák száma. Csak annyi, hogy nem őket viszik a gyárba, hanem a gyárat hozzájuk.

A galaxist benépesítő emberiség meg maradjon szépen a sci-fi könyvekben. A zöld ügy pedig, amint politikai témává lett, onnantól ők irányítják azt is. Nekik pedig az a jó, ha e neuralgikus területen leginkább a kerge marhák kolompolnak. Így senki nem figyel oda, hogy a biorobotok szűk térben történő szaporítása szétcseszi a világunkat.           

Mostanában több alkalommal is megakadt a szemem írásokon, illetve megütötték a fülemet valamely nyilatkozatok, amelyekben szerepelt a „rendszerkritikus” szó. Tekintve, hogy leginkább baloldali megnyilatkozásokról van szó, gyanítom, ez lesz a legújabb liberálbolsevik hívó szó, amitől a csordának összefut a nyál a szájában.

Valami olyasmi ez, mint a 2010-es világvége után bevezetett „demokratikus ellenzék” kifejezés. Muszáj voltak szuggesztív eszközhöz folyamodni indíttatásaik magyarázatát illetően, mert a „demokratikus” jelzőcske erőltetése hiányában épeszű ember nem lett volna, aki a baloldalt összefüggésbe hozza a demokráciával. Persze, ép eszű ember azt követően sem tette.

Aki pedig elmúlt negyven és már fiatalon is érdekelték a közéleti történések, azt nem lepi meg a rendszerkritika tömeges felbukkanása bolsevikéknál éppen most. Ugyanis ők a rendszerkritikát a rendszer összeomlásától való félelmükben húzták elő mindig. Nem másért, mint azért, hogy a rendszer megmaradjon, mert, bár nem a legjobb és lenne mit javítani rajta, de nincs nála jobb.

A komfortjához ragaszkodó kispolgár beidegződése ez, aki árvíz idején a térdig érő vízben is ül a szoba közepén kedvenc foteljába kapaszkodva, mint éppen elenyészni készülő világa (ingóságai, amit birtokolhat) utolsó menedéket nyújtó szigetébe.

A rendszerkritika pedig a rendszer működése – vagy éppen a nem működése – szempontjából olyan, mint szívműtét helyett a ráolvasás: lófaszt sem ér. Persze, nézhetjük ezt más szemszögből is. A rendszer progresszív szemléletű kritikusai bizonyára maguktól is rájöttek, hogy itt már a műtéti beavatkozás sem segít, ezért valamiféle önbeteljesítő mágia részeként ráolvasásba kezdtek.

A rendszer pedig, amit ma a baloldal nagyjai halált megvető bátorsággal kritizálnak, a liberális demokrácia, a virulens természetű távirányított altruizmus, amely megmondja neked, hogy az életed egyetlen célja emberi természeted megtagadása, a legelemibb ösztöneid feladása lehet csupán, semmi más. Egy olyan disztópia-kísérlet, ahol a társadalom egyedeit uniformizáló klasszikus kondicionálás a generalizáció (általánosítás) során a valóság permanens reinterpretációjával (átértelmezésével) tartja fenn a társadalom illúzióját.

Például a szolidaritásról a silány intellektusú, jól távvezérelhető egyedekben azt a jelentést ültette el, hogy az egy olyan társadalmi és emberi magatartás, amely kívül esik a kauzalitáson, így ahhoz nem kapcsolódnak következmények. Ezért nem képesek a baloldali emberek összekapcsolni a muszlim terrorizmust az Európába özönlő muszlimokkal.  

Kérdem én, mi értelme ezt a rendszert kritizálni? Mit ártunk vagy használunk vele?

A liberális demokrácia rendszerét nem kritizálni kell, hanem felszámolni.

Most nyilván adódik a kérdés, hogy mi legyen helyette. Röviden: bármi, amit még nem próbáltunk. Hosszabban: hosszabban tudja a fene, mert amit még nem próbáltunk, azt ki sem találtuk.

Egy biztos: minden, az emberre, mint biológiai organizmusra vonatkoztatott jogokon és kötelességeken túli egyenlősdi ostobaság. A komplex társadalmakat kizárólag szilárd hierarchia-rendszer képes hosszútávon működtetni. Ezt most jól ki kéne fejtenem, de akkor a büdös életben nem érnék a végére. Legyen elég annyi, ha hiszünk benne, hogy a tudás hatalom, akkor mindenkinek el kell fogadnia, hogy a mérnök értékesebb, mint a takarítónő. Slussz.

A mérnök és a takarítónő azonban csupán társadalmi státusz, tehát az embert, mint biológiai organizmust megillető egyenlő jogok és kötelességek körében értelmezhető társadalmi érintkezési közegben a státuszbéli különbség nem jeleníthető meg, mert az sérti a legfőbb alapelvet, vagyis azt, hogy a humán biológiai organizmusokat azonos jogok illetik meg.

Az a társadalomfelfogás, melynek vázlatát itt felrajzoltam, nem tartalmaz terminológiákat. Mert, miközben írok, gondolom tovább az alépítménye alkotóelemeit. S ha nem is tudom, hogy milyen nevet adjak az egyes elemeknek, azt tudom, hogy mi nem lehet egy értelemvezérelt, morálfilozófiai alapokkal megtámogatott társadalmi berendezkedés része. És ez a demokrácia.

A demokrácia semmilyen formában nem képes már működtetni egy komplex emberi társadalmat. A liberális demokrácia meg pláne, tekintve, hogy baloldali szellemiségű és egyébként is a sztálini proletárdiktatúra XXI. századi változata, ilyen formában tehát köze nincs a demokráciához. Egy rendszer léte önmagában egyébként sem garancia annak működésére.

Platón a demokráciát oklokráciának, a csőcselék uralmának nevezte. Teljes joggal, teszem hozzá. Az államról való elmélkedése során azonban sem ő, sem tanítványa, Arisztotelész nem ment el addig, hogy elnevezze a legtökéletesebb még megvalósítható társadalmi együttélési formát. Én akár azt is el tudom képzelni, hogy aztán később pont erre hivatkozással nem kerestek a társadalomtudósok új nevet egy élhetőbb emberi közösségnek.

Talán, ha Platón a négy fő erényt nem tartotta volna lélekből fakadónak, tehát alapvetően isteni eredetűnek, hanem közös társadalmi akarattal szabályozás útján kikényszeríthetőnek, ma egy jobb társadalomban élhetnénk. Ez itt irónia akar lenni és a mai „tudósok” képességeit veszi célba.

Egyébként Platón a Törvényekben (Az Állam mellett másik fontos műve) már mutatja az eszmélés jeleit, amikor az idealizmusa szülte elméletei gyakorlatba ültetését maga is lehetetlennek minősítette az emberi természet bárminemű közösség működtetése során megnyilvánuló hatalomhoz való viszonyulása okán. Vagyis rájött, hogy teljesen lényegtelen, milyen úton jut egy személy vagy csoport a társadalmat vezető szerepbe, onnantól a rendszer működése a személy vagy csoport hatalomgyakorlási technikájának eszköze.  

Végül így kesereg: „a bölcs embernek… az a véleménye, hogy hazáját helytelenül kormányozzák, szavát csak akkor emelje fel, ha azt hiszi, nem hiába beszél, és szavai nem fogják a vesztét okozni”.

Akár ma is írhatta volna. Vajon milyen rendszer ez a demokrácia, ha az értelmes szó kimondójának vesztét okozhatja? És egyesek azt mondják, ettől nincs jobb? Ugyan már!

Na tessék, ezt kapjátok ki! Még el sem múlt az évszázad küzdelmének kikiáltott Mayweather-McGregor giga majomparádé okozta sokk és máris egy még annál is nagyobb tétben játszott mérkőzés pozőr purparléját szemlélhetjük. Napjaink két legelszántabb harcművésze, a szájkarate tíz danos mesterei, Donald Trump USA-elnök és Kim Dzsong-Un Észak-Korea pártfőtitkára, valamint számos magasztos tisztségek betöltője feszülnek egymásnak nem kisebb tétben, mint a Földbolygó atomsivataggá változtatása.

Miért éppen most? – Szerintem Kimnek nem tetszik Donald frizurája, én más okot nem látok. Egyszerűen nem elég szőke, hanem inkább sárga, ami ugyebár egyfajta gúnyként is értelmezhető, s mint azt tudjuk, Észak-Koreában a gúny tiltva vagyon, a gúnybűnözőket pedig kivégzik. Elég viccesen hangzik, de nem az!

Szóval, mi másért akarna Kim Dzsungel egy hatalmas hidrogénbombát felrobbantani, ha nem azért, hogy végérvényesen kiszőkítse Trump séróját, ami gúnysárga?  Az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából éppen New Yorkban tartózkodó Ri Yong-ho észak-koreai külügyminiszter minden kétséget kizáróan elmagyarázta, hogy főnöke a legnagyobb csendes-óceáni hidrogénbombát szándékozik bevetni akciója során.

Hol máshol lehet az ilyen földelpusztítós bejelentéseket tutira megerősíteni, mint az ENSZ-palotában? Összejöttek, písz, láv, de azért lesz bumm.

Válaszul Donald Trump újabb szankciók életbeléptetését helyezte kilátásba. Most úgy őszintén, milyen a már eddigieknél is súlyosabbakat? Nem engedik sütni a napot Phenjan fölött? Persze, lehet, hogy Trump először tréfának vélte, hogy Kim hidrogénezni akar, ezért egy tréfával válaszolt. Ezt némileg árnyalja a dél-koreai és japán miniszterek bánatos ábrázatja, de nem lehet tudni.

Aztán szólhattak az amerikai elnöknek, hogy ez a Kim gyerek nem annyira vicces. Elvégre vannak tanácsadói a jó Donaldnak. (De minek? – kérdezhetnénk.) Akárhogy is, végül eljutottunk a népi Korea teljes megsemmisítéséig. Hogy ezt mégis miként képzelte el a katonai szuperhatalom vezetője, azt nehéz lenne kisilabizálni.

Mert azt azonnal kizárhatjuk, hogy az USA atomot robbant, - mit atomot, egy petárdást sem! – a kínai kertek alatt. Igaz, hogy Kína eddig egy mukkot sem szólt, de abban biztosak lehetnek a szájaskodó felek, hogy ez nem jelent semmi jót egyik félre nézve sem. Arról nem szólva, hogy Phenjan másik szomszédja Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin Oroszországa.

Akkor azt nyugodtan kizárhatjuk, hogy következmények nélkül azon a környéken bárki is atommal dobálózhat. Ez nyilván vonatkozik Észak-Koreára is. Van viszont az USA-nak egy az atomnál is pusztítóbb fegyvere, a liberális demokrácia. A Nobel-békedíjas Obama például e fegyvert bevetve szétverte a teljes Közel-Keletet. Melynek máig ható pusztítása nyomán éppen születőben van az Európai Iszlám Birodalom.

Mondjon bárki bármit, az USA eleddig a demokráciaexportjával volt csupán képes valódi pusztítást véghezvinni. Igaz, tette mindezt jobbító szándékkal. Ebből viszont egyenesen következik, hogy a koreai rezsimnek nincs oka rettegni e fegyvertől, mert Amerika nem táplál irányukban olyan érzelmeket, amelyekben tetten lehetne érni a jobbító szándékot.

Akkor most mi lesz? Bunyóznak vagy sem? Mayweather és McGregor is egy éven át borzolták az idegeket, csépelték egymást üres frázisokkal, de a végén csak megütköztek. Ja, meg. Sikerült összehozniuk a világ legdrágább Mónika Show-ját. Nem is tudom, ők voltak a szánalmasabbak, vagy mi, akik végignéztük.

Donald és Kim hasonló koreográfia szerint haladnak eddig. Reménykedjünk benne, hogy az összecsapásuk is pont úgy nem szól majd nagyot, mint a másik kettőé. Annyiban azért neccesebb a téma, hogy ezek nem bandázst burkolnak kesztyűvel, hanem maghasadást rakétabevonattal. Viszont a globális felmelegedés problémája azonnal megszűnne, amint beköszöntene a nukleáris tél.    

Mindenek, minek határai érzékeinken túl esnek, a biztos fogódzót jelentő mértékektől megfosztatnak. S hová leszünk mi emberek, ha szilárd bizonyosságaink a ködbe vesznek? Civilizációnk, az emberi faj társas együttélése is abból a szükségletünkből fakad, hogy érzékeinkkel jól felfogható világot hozzunk létre, ahol szabályokban testet öltő közös mértékekre támaszkodhatunk, így igazodván el a mind differenciáltabbá váló társadalmunkban.

Ám amint ezeket a szabályokat érzékeinken kívül eső vagy racionális okokkal nem magyarázható módon változtatjuk meg, közösségünk, mint a viharban kötelékeit vesztő hajó elsodródik a biztonságos partoktól, s legvalószínűbben hullámsírban végzi. Mégis előállhat olyan körülmény, amely minket arra kényszerít, hogy feladjuk a biztonságot jelentő, megszokott életterünket és vállalva a nemzetenyészet kockázatát új honra leljünk.

Nem feltétlenül földrajzi értelemben vett új honra, hanem sokkal inkább a legrégebbi és legerősebb önazonosságunk erős támasza által lelkünkben, tudatunkban megerősített régi új honra gondolok. A nemzeti identitástudattal átfont kultúránk adta örökkévaló hajlékra. Melyhez éppen azért kell visszatalálnunk, mert a mintegy évtizede választott új közösségünk, az Európai Unió racionálisan nem magyarázható, beláthatatlan következményekkel járó változásokon megy keresztül. Olyan változásokon, amelyek a legvalószínűbben eljövendőt sötétté színezik, ép lelkű emberek számára élhetetlenné torzítják.

Más választásunk így aligha marad, mint visszatérni egy értelmes szabályokkal és élhető körülményekkel jól artikulált társadalmi térhez, a Magyar Államhoz. Picit olyan helyzet ez, amikor a Mátrix című filmben a kényelmes illúziót nélkülözni képtelen fiziológiailag és mentálisan is elkorcsosult egyedek keresik az utat saját emberi mivoltukhoz. Ez némelyeknek sikerül, másoknak meg sem. A trilógia első részének negatív hőse, Cypher például hajlandó elárulni, sőt elpusztítani is társait, hogy a valóság illúzióját élhesse.

A Cypher által megjelenített embertípus jól ismert az emberiség történelmének egyes szakaszaiból. Írott formában először a bibliában (Tórában) találkozhatunk vele, Mózes második könyvében, az Exodusban. Amikor is Jahve Mózesnek tett ígéretéhez híven megkeményíté a Fáraó szívét, s az seregével üldözőbe vette az eltávozó szolgálókat, a zsidókat.

„2 Móz. 14,11

És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Égyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Égyiptomból?

2 Móz. 14,12

Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Égyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Égyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.”

Mintha a magyarországi balliberálisokat hallanánk. Ők 30 éve nem hitték, hogy van élet a Szovjetunión kívül is, ezért szolgálták azt szívvel-lélekkel, sokszor hazájuk érdekének ellenében. Most ugyanők nem hiszik, hogy van élet az EU-n kívül, ezért akár ármányt is szőnek hazájuk ellen. Régen az internacionalizmus nevében, ma a szent globalizmusért.

Baloldalivá mindig a gyenge ember válik, aki valamilyen okból elesett és ezt az elesettségét, - minél nagyobb számban vannak egy társadalomban - annál inkább igyekszik erényként, de legalábbis önként vállalt egyetlen értelmes sorsként feltüntetni. A baloldali ember sosem képes felnőttként, tehát döntéseiért felelősséget vállalni merő személyként viselkedni, számára nélkülözhetetlen a gyámolítás, amelyet vagy az állam nyújt, vagy egy még annál is nagyobb hatalom.  

A baloldali ember nem rendelkezik öntudattal, csak a kollektívát irányító legfőbb apparátus direktíváinak szolgai módon történő végrehajtása képességével. A baloldali emberek ezért lelkifurdalás nélkül erőszakosak, hiszen magukra, mint a Legfelsőbb Jóakarat végrehajtóira gondolnak. Ami pedig őszerintük jó, annak érvényre jutása primátust élvez mindenek felett. Ebben a szellemben született meg a nemzetiszocializmus és a proletárdiktatúrák.  

S amint azt Oriana Fallaci, a kiváló olasz gondolkodó is megfogalmazta, a baloldal, öltözzön bár feketébe (a nácik és a Jobbik), zöldbe (Európai Zöldek és az LMP), vörösbe (Szocialista világrend és az MSZP a vadhajtásaival) vagy sokszínűbe (liberálisok), attitűdje mindig irracionális, s ha elfogadja is a demokrácia játékszabályait, csakis akkor önmaga, ha tekintélyelvű és totalitárius.

Tetten érhető ez a mostani Európai Unióban, amely vállaltan baloldali, s amely sorra rúgja fel a demokratikus játékszabályokat. S lám, a hazai baloldal éppen ettől még vonzóbbnak találja e közösséget. Egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ez a gazdasági együttműködésre létrehozott intézményrendszer politikai-ideológiai direktívákat kényszerít rá a tagállamokra a jogszabályokban megfogalmazott és védett elvek ellenében. (Lásd kötelező kvóta ügye.) Hiszen a Legfelsőbb Jóakarat érvényre jutása minden mást felülír.

Tekintve, hogy a baloldali világlátás irracionális természetű, a vele szemben megfogalmazott kritikákat, az ellenkező véleményeket is a saját, valóságtól eltávolodott fogalmi rendszerében nevesíti, s ha önmagát a Legfelsőbb Jóakaratként aposztrofálja, a vele szemben állók nyilvánvalóan a legmélyebben gyökerező gonosz kiáramlásai, s mint ilyent, el kell pusztítania bármilyen eszközzel.

Sújtsa ezért Isten vagy bármilyen Felsőbb Akarat az Európai Uniót, s benne szép hagyományokkal bíró kultúrákat elviselhetetlen kínokkal, figyelmeztethetjük vezetőit az eljövendő nagy vészre, nem fognak meghátrálni vakhitükben, ha mind egy szálig oda is vesznek, mint az egyiptomiak, midőn az Úr Mózesnek képességet adott terelni a tenger árját. Végül nem marad választásunk, mint a Kivonulás, az Exodus. Már, ha fenn szeretnénk maradni a jövőnek.

Azonban mi nem ünneplünk majd pészáchot, mint Mózes népe tette. Éppen elég volt már a kovásztalan szellemi étekből a magyar népnek. Minket eggyé kizárólag a nemzeti identitástudat mindent átható kovásza képes csak gyúrni, nélküle a megmaradásunk több mint kétséges.

Igen, azt gondolom, hogy azt az elmebajt, amelyet a balliberálisok szabadítottak a világra, azon belül is Európára, kizárólag úgy vagyunk képesek túlélni, ha kilépünk az EU-ból. S ha továbbra is a bibliai Exodust vesszük példaként, akkor tudjuk, hogy mi vár ránk. Tisztában vagyunk vele, hogy az eluralkodó káosz martalékává válhatunk, hogy keserű kenyéren kell majd élnünk, s ha nem is rovarokat kell majd fogdosnunk a pusztaságban, de bizonyosan sok szenvedésben, nélkülözésben lesz részünk.

Mindezt azért, hogy legalább esélye legyen fennmaradásunknak, hogy egyáltalán újra önmagunk lehessünk annyi ideig, amennyi időt a gondviselés nekünk szán. Mert az EU-ban nincs jövője senkinek, akit anya szült. Az EU egy kísérlet az emberi értelem sterilizálására, hogy az többé ne legyen képes reprodukálni magát, s az ember végül odáig aljasuljon, hogy jelleme alapján többé ne lehessen embernek nevezni, hanem más fajként kelljen számon tartani.

Akik tehát magyarok, de egyáltalán emberek akarnak maradni, azok ugyanazt gondolják, mint én. Ugyanúgy nem látnak más kiutat ez élet sötétségéből, mint az Unióból való kilépésünket, járjon az bár lemondásokkal és nehéz próbákkal. Mégis megéri embernek, magyar embernek maradni.  

Olybá tűnik, ha Németországban baloldali politikai irányzat kerül hatalomra, akkor előbb-utóbb internálások lesznek. Hol a zsidókat, hol meg a muszlimokat igyekeznek, - természetesen az ő érdekükben – különféle helyekre át/széttelepítgetni. A lényeg, hogy a kívülálló nem nagyon látja át, mit is akarnak. A legutóbbi ilyen alkalommal, mire a világ észbe kapott, pármillió zsidót kiirtottak.

És ne legyünk farizeusok, a zsidók lágerekbe telepítése ellen senki nem tiltakozott különösebben. Ugyanis akkoriban éppen ők jelentették a problémát, amelyet akkor is az Európa népeinek vezetésére egyedül alkalmas nép egyetlen vezére oldhatott csak meg. Aki pedig a mai világban még képes józanul gondolkodni és a valóságot a maga kellemetlen látványt nyújtó pőreségében látni, az pontosan tudja, hogy a zsidók jelentette probléma megoldásának is pont annyira pozitív kommunikációja volt, mint a mostani internálósdinak.

S ahogyan Hitler sem árulta el valódi szándékát a zsidókkal, úgy Merkel mutti sem adott még értelmes magyarázatot arra, miért telepít millió szám agresszív, írástudatlan, integrálódni semmilyen módon nem óhajtó muszlimokat Európába, s miért telepíti őket olyan országokba, ahová egyébként ők nem akarnak menni. Azt most hagyjuk, hogy ő szolidáris, meg emberszerető, mert a német, ha egyszer náci volt, az soha nem lesz más, csak náci.

Egyesek talán kitérőként értelmezik a témát, amit most felvetnék, de higgye el a kedves olvasó, nem kitérő, hanem nagyon is fontos a tömeggyilkosságra való hajlamot genetikusan magában hordó baloldali néplélek megértése szempontjából.

Íme tehát!

A mai, magát liberálisnak nevező baloldal már-már kétségbeesetten igyekszik elhessegetni az őt körbelengő nácizmus szellemét. Retorikájukban odáig jutottak, hogy a Német Szocialista Munkáspártot és annak vezérét jobboldaliként emlegetik. Értjük? Ami szocialista és munkáspárt az nem lehet baloldali. Hát akkor micsoda?    

Mit is mondott Ronald Reagan, az USA 40. elnöke? - “Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni.”  “Mi is a fasizmus? Privát tulajdon, magán vállalatok, de totális központi ellenőrzés a kormány részéről.”

Reagan elnökre majd még visszatérnék, de előtte elidőznék még a szebb jövőt a népirtásban látó baloldali ideológiáknál. Szóval, nem igazán értem, hogy miközben a náciknál is vérszomjasabb proletárdiktatúrát, a szocializmust egyre inkább felvállalják balliberális oldalon, sőt olykor bárgyú nosztalgiával emlékeznek meg róla, aközben a másik népirtó baloldali rezsimmel való kapcsolatuktól úgy szabadulnának, mint kutya a bolhától.

Mára odajutottunk, hogy a balliberálisok Hitlert szélsőjobboldaliként jellemzik. Ezt az ostoba hazugságot akadémikus szintre emelték. Miközben Hitler populista volt és a legszélesebb néptömegekre, a gyári melósokra és mezőgazdasági munkásokra támaszkodott. Nekik tett ígéreteket, amiket aztán, - azóta is egyedülálló módon - be is tartott. Az I. világháború utáni mély gazdasági és morális válságból kirángatta Németországot.

S akkor itt térjünk vissza Reagan elnökhöz! Közelebbről is ahhoz a részhez, amiben a fasizmust jellemzi: “Mi is a fasizmus? Privát tulajdon, magán vállalatok, de totális központi ellenőrzés a kormány részéről.”

Hogy is van ez az EU-ban és az USA-ban? – Google kirúgja az alkalmazottját, ha nem elég píszí. A Facebook mindent cenzúráz, ami eltér a mainstream balliberális baromságtól. A médiumok cenzúrázzák a híreket, ha az kedvezőtlenül hatna a balliberális kormányzásra.  Tehát pontosan azt teszik, ami a fasisztákra jellemző. Na, meg a bolsevikokra! E kettő egyazon tőnek két ága.  

Miközben írtam, végig azon kattogott az agyam, hogy ezeknek mitől olyan édi-bédi a bolsevizmus és miért utálatos a fasizmus. És lám, hirtelen megvilágosodtam. Dobpergés… Hát, mert a nácik nem csupán szocialisták és munkáspártiak voltak, de nemzetiek is. A nevük, ugyebár, Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP). Ez a baj velük, hogy a nemzeti identitástudatot fontosnak tartották. Innentől pedig nem lehetnek valódi nemzetgyűlölők, azaz baloldaliak.

Azt tudjuk, mi a különbség az internacionalista és a globalista között? – Hát, ami a takarítónő és a hivatalsegéd között: semmi. Egymás szinonimái.

S ha figyelembe vesszük, hogy nem csupán a nácik szerettek internálgatni, de a proletárdiktatúrában is általános volt a jobbító szándékú, távoli helyen, - például Szibériában - történő átképzés, ismét megerősíthetjük magunkat abban, hogy mindegy, bolsevizmus vagy fasizmus, lévén egy tőről fakadnak, baloldali borzalom mindkettő.

Kiválóan illik a fasizmus és a bolsevizmus jellemrajzába az is, hogy az állami apparátusok az érvényes jogrend rendelkezésein kívül, leginkább a fölött működhetnek. Ezért lehetséges az, hogy az Európai Unió Alkotmánya alapján jogalkotási felhatalmazással nem rendelkező Európai Bizottság mégis törvényt alkothatott, amelyet úgy oktrojáltak a tagállamokra, hogy előzetesen az EU Alkotmányával, valamint a 2009-es Lisszaboni Szerződéssel ellentétesen nem egyhangúan, hanem joghatást kiváltani nem képes módon minősített többséggel fogadott el a tagországok miniszterelnökeiből álló Európai Tanács.

Citátum a Lisszaboni szerződésből: „A következő érzékenynek minősített, korlátozott számú politikák tekintetében azonban továbbra is az egyhangú szavazás alkalmazandó: adózás, szociális biztonság vagy szociális védelem, az új országok EU-hoz való csatlakozása, kül- és közös védelmi politika, valamint az uniós országok közötti operatív rendőrségi együttműködés.”

Tehát a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága egy nem létező jogszabály érvényességét mondta ki.

Hogy értsük: Magyarországon a parlament alkot törvényeket. a parlament a munkáját szakbizottságokban végzi, amely bizottságok nem rendelkeznek jogalkotási felhatalmazással. A kvótás eset egy olyan abszurd szituáció lenne a hazai jogrendre vetítve, mintha az egyik parlamenti bizottság minősített többséggel megszavazná, hogy minden balliberális politikusnak és szavazóiknak be kellene fogadniuk egy-egy migráns családot. A parlamenti ellenzéki frakciók ez ellen joggal tiltakoznának, és a Kúriához fordulnának. A Kúria pedig kimondaná, hogy az összes balliberális politikusnak, valamint a balliberális szavazóknak mindnek be kell fogadniuk egy-egy migráns családot.

Ne álljunk meg itt, mert már most arról beszél a menekültügyi biztos, Avramopoulos, hogy eltörölnék a kötelező befogadás felső határát, tehát a ballibsik könnyen oda juthatnának a mi magyar példánkban, hogy akár 30-40, esetleg száz migránst kellene kötelezően eltartaniuk.

Egy idő után biztosan az is kérdésként merülne fel, hogy milyen életszínvonalat kell biztosítani a kötelezően befogadottaknak. Különben hogy maradna Lendvay Ildikóéknál az a kétszáz migráns, ha nem adna nekik annyi zsebpénzt havonta, mint a németek? Bizony! Mert mi tartja eztán vissza Brüsszelt attól, hogy arra kötelezzen minket, fejenként annyit fizessünk, mint a németek vagy más gazdagabb ország? Így, ha nekik lehet és szerintük törvényes, akkor Gyurcsány Ferencnek igencsak ki kell nyitnia a pénztárcáját, mert a magyar parlament egyik bizottsága el fogja dönteni, hogy neki mennyit kell fizetnie az általa elkvártélyozott 300 migránsnak fejenként.  

Hát itt tartunk. Eléggé elkeserítő az értelem ilyen mérvű hanyatlása. Mindez a liberális demokráciának nevezett gyilkos vírus hatása. Csak annak örülhetünk, hogy a vírust terjesztők is velünk pusztulnak.

Ezt a szóképet a „Harangláb” nicknevű bloggertől loptam. Mennyire találó összegzése ez a Németországban tegnap pusztító kancellárjelölti vitának. Merkel és Schulz, két hitvány selejt. És ezek vezetik az EU-t! Arról nem szólva, hogy az EU-t (az orránál fogva) vezető Németországot is. Mekkora mázlisták ezek az ángliusok, hogy még időben T-lakoltak!

A kancellárjelöltek vitájának nem volt tétje. Schulz már a nyáron leamortizálta a magát az abszolút vesztes pozíciójába és a mutti is bedobott egy-két Orbántól elcsent mondatot övéi megnyugtatására migránsügyben. Szóval, eldőlt. Ennek ellenére a szenzációhajhász sajtó úgy harangozta be a vitát, mint Schulz nagy lehetőségét. Mégis mire?

Nos, a „Ki tud nagyobb baromságot mondani?” vetélkedő megnyerésére tényleg volt esélye Schulznak, de tegnap azt is elpuskázta. Merkel ebben is jobb volt nála. Hozzáteszem, ha a vetélkedőre előzetesen lehetett fogadni, akkor a fogadóirodák bizonyosan Merkel győzelmét adták kisebb odds-szal. A mutti a nagy hancúrra való felkészülése során már megcsillogtatta képességeit, amikor kijelentette, hogy a migránsok azért indultak meg gyalog Ausztria irányában Németországba, mert Magyarország megtévesztette őket.

Innentől Schulznak elég nehéz feladata volt űberelni ezt az égbekiáltó ökörséget. Dicsérjük meg, azért derekasan helytállt. Ez a két idióta vért izzadva feszült egymásnak e kínos aktus egyetlen témájában, amelynek alcíme a „Miért felelős mindenért Orbán Viktor?” volt.

Az esemény csúcspontja mindjárt az elején következett be, amikor Schulz egy övön aluli ütéssel majdnem kiugrasztotta a muttit a bugyijából. Azt találta mondani Martin, kinek az eszénél csak iskolázottsága rövidebb, hogy Angéla menekültek beengedéséről szóló egyszemélyes döntése okozta azt a súlyos válságot, hogy Orbán Viktor politikailag megerősödött.

Minekutána ettől a mutti hüledezni kezdett, s már a tergálpulóvere gombját babrálta, Martin hirtelen elszégyellte magát és bedobta a mentőövet: „A migránsok az aranynál is értékesebb dolgot hoznak magukkal.” Mielőtt bárki azon kezdene lamentálni, vajon mi lehet drágább az aranynál is, elmondom a megfejtést: az Európába vetett hit. Emberünk szerint a migránsok ezt hozzák magukkal.

Hogy ezek az Eritreából érkező agysebész és atomfizikus szírek mennyire tisztában vannak azzal, mit is tekinthetünk értéknek! Csak arra ügyeljünk, ne frusztráljuk őket holmi határokkal mi, magyarok, mert akkor bizony hajlamossá válnak tömeggyilkos terroristákká válni és európai emberek véres húscafatjaival beborítani városokat.

Szóval, ott volt ennek a Schulznak a lehetőség, hogy a nyanya aléltan nyúljon ki, erre azt mondja, hogy legyenek büszkék, - mármint ők, a németek – hogy beengedték a migránsokat. Uh, a mutti megmenekült. És igazuk van, legyenek csak büszkék ők, a németek, hogy ezt az apokalipszist ők okozták.

Ettől kezdve a vita kedélyes Orbánozásba fulladt. Felsejlettek a Budapest utcáin pénzzel teli zsákokból eurót osztogató német teherautó konvojok, a kalauznak öltözött Orbán Viktor, amint éppen elveszi a migránsoktól a drága pénzen Berlinig váltott menetjegyüket, akik így kénytelenek voltak gyalog továbbmenni a magyarok által félrevezetetten. Pedig Angéla hogy reménykedett! Ám sajnos csalódnia kellett, mert Orbán nem volt hajlandó kontrollálatlanul ismeretlen identitású, zsákjukban az aranynál is értékesebb valamivel érkező muszlimokat beengedni Európába.

Megtudhattuk, hogy cselekedetünkkel cserbenhagytuk Németországot, amelynek gazdasági sikerei kizárólag a mostanában 90%-ban analfabétának bizonyuló muszlim hordáktól függenek. Nélkülük Dájcsland lesüllyedne a harmadik világ szintjére. Szerintem velük is le fog, de én magyar vagyok, kicsit másképpen látom, mint ők.

Volt viszont egy momentum, ahol elveszítettem a fonalat e logikai érvfüzéreken kiteljesedő diskurzusban. Tudniillik nem tudok rájönni, milyen felelősségvállalás alól is vonjuk ki magunkat magyarként. Amennyire én ismerem a történelmet, sosem volt gyarmatunk szaracénföldön, nem oroztuk el hasznát gazdaságaiknak, ellenben mi nyögtünk rabigát tőlük. Egy szelfit sem láttam, amin Orbán Viktor boldogan ölelkezik egy afgán kecskepásztorral, aki amúgy biztos agysebész, csak a pásztorkodás jobban fizet feléjük.

Olyat sem hallottam soha Orbántól, hogy jöjjenek csak bátran Európába, mert itt szívesen látjuk őket. Pláne, ha szírek! S persze mindenki szír lett egy csapásra. Ja, mint Gyurcsány cigány. És azt sem Viktor mondta, hogy „wir schaffen das”. Na, hát ezt megcsináltátok, az biztos! Csak miért akartok annyira osztozni velünk ebben a sikerben?

Köszönjük szépen, van elég agysebészünk és atomfizikusunk. Programozó matematikusból meg éppenséggel fölöslegünk is van. A szolidaritásról meg semmi más nem jut az eszünkbe a Walesa mozgalmán kívül. Talán, ha lett volna részünk benne, tudnánk, hogyan adjunk mi is belőle. Mert, ugye, Görögország pénzt kap a migrik feltartóztatásáért, mi meg szidást.

Na, ja, ha nálunk is lenne egy Avram, aki még opoulos is, meg az EU migrációért felelős biztosa, akkor dőlne a lé. Avram ugyan van, de a többi hibádzik. Így aztán most az a helyzet állhat elő, hogy a migrikért a görögök kapják az euró-milliárdokat, de nekünk kell befogadnunk őket. Ez a terv. Ez az ő tervük. Lássuk be, nem is olyan rossz biznisz ez nekik. Megkapják a fejkvótát, majd szépen továbbadnak az árun.

Ha ez a szolidaritás az EU-ban, akkor köszönjük, de nem kérünk belőle!  

Akárhogy is, hamarosan régi új kancellárja lesz Németországnak. Olyan kancellárja, aki szerint az iszlám a német alkotmány nagy tisztelője és az iszlám vallás a német kultúra része. Viszont azt nem tudom, mikor lettek a németek akkora zsibárusok, hogy már a kultúrájuk részeit is eladnák. Rendben van, nagy kereskedők, de miért pont nekünk akarják eladni, akik pedig nem kérünk belőle? Sosem bírtam az ilyen rátukmálós kupeceket.

Már a tudatlanoknak, mert nekünk, akik vesszük a fáradságot és képezzük magunkat, pallérozzuk az elménket, nekünk az ő tudatlanságuk egyáltalán nem áldás. Főleg azért nem, mert a liberális demokráciában a tudatlansággal egyrészt kérkedni kötelező, sőt tudatlannak lenni erény, másrészt e tudatlanság mellé mindig párosul valamilyen alantas indíttatású, irracionális emóció.

A liberális demokrácia, amelyik nem más, mint a proletárdiktatúra XXI. századra szabott változata, a hitvány, morális értékrendet hírből sem ismerő, silány értelmű embertípus kialakulásának és látszólagos uralmának társadalma. A társadalmi nemekről szóló elmebaj diszciplínává emelése, a matematika rasszista tudománnyá kikiáltása, az értelem legalsó szintjét képviselő emberek primátusát minden (többnyire aljas) eszközzel propagáló metodika mind ezt példázza.

Gyűlölök ebben társadalomban élni. Legfőképpen azért, mert elveszi a lehetőséget a jövő nemzedékétől, mert pusztító kórsággal fertőzi meg gyermekeinket. Amerikai matematikusok valamilyen társasága kijelentette, hogy a matematika és annak oktatása rasszista, mert a jobb társadalmi körülmények közül érkező gyerekek hamarabb képesek megoldani az adott kor szintjéhez mért feladatokat. Ezért bevezetik a „szociális igazság” fogalmát a matematikaoktatásban. Vagyis, ha a gettóból jött néger gyerek szerint a 2x2 az 3, akkor az onnantól kezdve három és kész.   

A liberális demokrácia tehát már nem társadalmi osztálykülönbségeket akar eltörölni, mint a proletárdiktatúra, amelyből fakad, hanem az értelembelieket. Azt pedig természetéből adódóan nem úgy teszi, hogy a hülyéket fejleszti az okosabbak szintjére, hanem az okosabbakat kényszeríti rá, hogy a hülyék igazságát vallják. Ma már nem az a mondás igaz, hogy „a tudás hatalom”, hanem az, hogy „a tudatlanság hatalom”.

Ám minél inkább gyakorolnak nyomást ránk, az értelmes gondolkodást mindenekfelett preferálókra, annál inkább ragaszkodunk hozzá. „És mégis mozog a föld!” – ordítjuk bele a pofájukba Galilei szavait. Amikor pedig a rosszindulat gyúelegyével átitatott tudatlanságuk máglyáján elégetnek minket, „Sancta simplicitas!” (Jan Hus – Husz János) felkiáltással ajkunkon távozunk.

Választhatunk. A tudatlanság elleni szélmalomharc és a hallgatás között. Utóbbi esetében nyugalmunk lesz tőlük, az emberi civilizáció elpusztítóitól. Sorstársaim közül sokan választják ezt, különösen az idősebbek, a bölcsebbek. Én képtelen vagyok. Így hiába tudom pontosan, hogy nem leszek túl népszerű ezen írásomban kifejtett véleményemmel, de kötelességemnek tartom a tudomány szenvedély- és ideológiamentes szolgálatát.

Habár az intézményesített jogalkalmazás világszerte mindent megtesz a jogtudomány devalválásának érdekében, azt ez idáig nem sikerült elérnie, hogy az egyes államok egységes jogrendjei ne szolgálják többé azokat a társadalmi ideológiai konglomerációkat is, amelyek éppen annak felszámolására törekszenek.

Bármit gondoljon magáról az önérzetes kisember, a törvények összességében őket védik, nem a törvényeken sokszor felülálló hatalmasokat és a minden szabályra köpő bűnöző életmódot folytatókat. Amennyiben érvényesülne a kispolgár belső lelki káoszból született értékrendje szerinti „igazság”, nem lenne a magatartásunkat egységes mércével mérő szabályrendszer. E rendezettség nélkül legelőbb a gyermekek és idősek esnének áldozatául az anarchia tombolásának. Az övéktől eltérő, azaz jobb életkörülmények között élőkre sanda szemmel néző kisember pedig felülve mindenféle intrikáknak, fegyvert ragadna, majd a „ki kardot ránt, kard által vész el” elv szerint meghalna.

A patrónusaik pedig, akik addig felhasználták a tudatlan tömegek dühét, röhögnének a markukba, mert ők túlélnék. És túlélnék azok is, akiknek lételeme a szabályok figyelmen kívül hagyása és áthágása. Pont azok szenvednék el a legsúlyosabb veszteségeket, akiket frusztráló helyzetük irracionális cselekedetekre ragadtatott.

A sztereotípiák hálójában vergődő azon emberek és csoportok, akiket egész életükben irányítottak, akiknek sosem volt lehetősége saját kézbe vennie a sorsa irányítását, nem rendelkezik, nem rendelkeznek annyi tudással, hogy felfogja/felfogják, amit ő(k) igazságérzetként ismer(nek) fel önmagában/önmagukban, az a valóság súlyosan torzított változata.

Ma, amikor viszonylag tűrhető életkörülmények vannak, - legalábbis a korábbiakhoz képest – egyre nagyobb hangsúlyt kap az a minden valóságalapot nélkülöző nézet, hogy a jobb anyagi körülmények között élők mind rossz emberek. A szegény az jó, a gazdag az rossz. A bolsevizmus, a proletárdiktatúra idején is ezt mondták. Volt is nagy vérengzés.

Egyébként ezt a zsigeri rosszindulatból táplálkozó sztereotípiát éppen azért igyekeznek táplálni a társdalom elérhetetlen magasságú csúcsán lévők, mert a gazdaságilag egyre erősödő polgári réteg veszélyt jelent a hatalmukra. A jól manipulálható és a megélhetés szempontjából legkedvezőtlenebb helyzetben lévőket most arra használják, hogy a kielégítő életszínvonalon élő polgárságot lehetőség szerint elpusztítsák.

Állításomat igazolja az USA-ban előállt polgárháborús helyzet, ahol minden szobrot ledöntenek, amely fehér embernek állít emléket, a „fekete életek is számítanak” felkiáltással. Ugyebár az USA-ban az afroamerikai és latino „kisebbség” jelentik a marginalizálódás okán frusztrált és indulatos csoportokat. A fehérek genetikusan kódolt rasszizmusa jó hívó szó a tudatlan és agresszív tömegek számára. Ugyanez a metodika fedezhető fel a migránsbarátnak mutatkozó európai balliberálisoknál.

Mondok egy mindenki számára érthető példát: Miközben nincs komolyabb társadalmi felháborodás a banki hitelek szabálytalanságait, sok esetben bűncselekményeket eltusoló bírósági ítéletek ellen, addig egy jelentéktelen, ám tehetős, - de nem csúcsgazdag! - alvilági figura autóbalesetbeli szerepét nem a kisember ízlése szerint megítélő, egyébként jogilag helyes bírói értékelés országos hisztériát vált ki. A topgazdagok által üzemeltetett médiumok pedig hergelik a csőcseléket.

Tehát azok, akik a saját elkeserítő helyzetük okán minduntalan prezentálják az emocionálisan túlfűtött kisembert, éppen azzal a társadalmi csoporttal kerülnek szembe, amely garantálhatná az ő felemelkedésüket is. Ám kettejük konfliktusa azoknak kedvez, akik viszont nem örülnének a gazdasági értelemben stabil helyzetbe kerülő kiszolgáltatottabb néprétegeknek, ami az viszont az ő pozíciójukat rontaná.      

Elmagyarázom!

A szocializmus ideológiáját kidolgozó Marx és Engels szerint az abszolút igazságos és minden téren egyenlő emberek társadalma a gazdaságilag legerősebb kapitalista állam továbbfejlődéseként születhet meg. Ezt nevezik „a legerősebb láncszem” elméletének. Ezzel szemben Lenin megalkotta „a leggyengébb láncszem” elméletét, amely szerint a legelmaradottabb társadalomban, - és itt a cári Oroszországra gondolt – jöhet létre leghamarább a szocializmus, mégpedig permanens forradalom útján.

Nos, vélhetően sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha Lenin és Trockij állama létrejön. Elméletük helyességét nem sikerült igazolniuk, mivel mindketten elhaláloztak, mielőtt gyakorlatba ültethették volna. A hatalmat megkaparintó Sztálin viszont szocializmus néven egy proletárdiktatúrát hozott létre, amely nagyon, de nagyon nem azonos a permanens forradalom eredményeként létrejövő polgári értékrendű osztálynélküli társadalommal.

Ezzel szemben Marx és Engels elmélete annyiban beigazolódott, hogy láthatóan a gazdaságilag erős államokban (például Németországban) él a legkevesebb marginalizálódott helyzetű ember. Ez leginkább annak köszönhető, hogy van egy jó anyagi kondícióban lévő középréteg, amely a német társadalom legnagyobb létszámú csoportja. Az ő gazdasági erejük akkora felhajtóerő a teljes társadalom számára, hogy még egy olyan iszonyatosan romboló szociális katasztrófát is képesek kontrollálni (egyelőre), amit a migránsok inváziója jelent.

A világot uraló gazdasági fantomhatalom nem nézi jó szemmel a német példa ragadósságát, különösen a volt szocialista országok dinamikus gazdasági növekedését. Ugyanis éppen ezek az országok azok, amelyeknek lakói már találkoztak azzal a metodikával, amit most a liberális nyugati demokráciát irányítók alkalmaznak. S mint amolyan, különösen szenzitív mérőműszerek, előre jelezhetik – és jelzik is – a bajt.

Kétségtelen tény, hogy ebben mi, magyarok járunk az élen, mi reagálunk legérzékenyebben a társadalombutító diktatúrákra. Ezért is ér minket annyi inzultus a világot gúzsba kötő háttérhatalom csahosai részéről. Kihasználják azt az évszázados magyar sajátosságot, hogy a magyarra a másik (a hazát bármikor elárulni kész) magyar a legveszélyesebb. Mindezek okán természetesen nálunk teszi leginkább élhetetlenné a mindennapokat a legalsó társadalmi réteget hisztérikus állapotba izgató propaganda.

Erőnket mutatja azonban, hogy egyelőre ellenállunk. Sőt, úgy tűnik, a jövő évi országgyűlési választásokon sincs esélye kormányzati pozíciót szereznie a társadalmi elmebajt gerjesztő és terjesztő balliberálisoknak. Mégsem vagyok optimista. Hiszen azoknak, akik az emberi társadalmat a háttérből irányítják, bármit megér, hogy az akadékoskodó magyarokat eltakarítsa az útból. S tehetik mindezt úgy, hogy senki nem fog értünk egy jó szót sem szólni.

Nemrég Rómában egy parkból vízágyúzták ki a migránsokat. Velencében tűzparancs van érvényben az allahu akbarozó muszlimok ellen. Egy rohadt mukkot nem hallani fasizálódó olaszokról a világsajtóban, nincs rendkívüli ülés az Európai Parlamentben, nem jajveszékel az aktuális senki, akit az USA az ENSZ élére ültetett. Bezzeg, amikor a magyar határt és az azt őrző rendőröket allahu akbarozó muszlimok felfegyverkezve támadták, mi pedig vízágyúval oszlattuk őket, azonnal visítani kezdett az ENSZ-vezető nevenincs senki, az EU, az USA, szóval mindenki, akit csak dróton rángatni tud a háttérhatalom.

A mai napon Angela Merkel kijelentette, azért indultak el a menekültek Nyugat-Európába, mert mi, magyarok megtévesztettük őket. És ezt az alja pribéket hamarosan újraválasztják Németországban, ami egyébként még így is a kisebbik rossz. Aljas hazugságát pedig holnaptól az összes hazai és külföldi balliberális fújni fogja, ahogyan a minket leterroristázó leköszönő holland nagykövet mondatait átvette szinte az összes ellenzéki párt Magyarországon.

A francia elnök, Macron éppen turnézik a volt keleti blokkban és reanimálja a kisantantot, amelyet eszközként kívánnak felhasználni Magyarország és Lengyelország elszigeteléséhez. Vajon mi a végső cél? Akármi is, a megvalósulása utáni Európában ők nemigen akarnak olyan országot, amit Magyarországnak hívnak. És biztosan tudhatjuk, hogy legalább másfélmillió magyar állampolgár van, aki attól lesz boldog, ha ez bekövetkezik.

Képtelenek felfogni csekélyke értelmükkel, hogy ez a játszma éppen arra megy ki, hogy ők továbbra is egy állandó gyámság alatt álló, alulfizetett proliknak egy olyan széles rétege maradjanak, akiket veszett kutyákként bármikor be lehet vetni a fejlődés ellen.

Volt már olyan a történelem során, hogy spanyolhont megszállták a szaracénok. S olyan is volt, hogy a magyarok megálljt parancsoltak az iszlám hódításának, de Itália a hátunkba hajóztatta őket. Végül volt olyan is, hogy az európai államok veszélyesebbnek látták a magyar királyságot, mint az iszlám térhódítást, s amikor élethalál harcunkat vívtuk a törökkel, nyugati szomszédaink ránk támadtak és máig ható dúlást rendeztek hazánkban.

Szóval, nem látunk semmi rendkívülit, amikor ma is ezt látjuk. A történelem ismétli önmagát. A különbség csupán annyi, hogy a félévszázaddal korábban történt hasonló események mozgatói ma már ismertek. Ezzel szemben a jelenkori, Európát sújtó népvándorlásra és az arra adott európai válaszra egyetlen logikus magyarázat sem áll rendelkezésünkre.

Foghatnánk a liberálisok altruizmusára, de nincs olyan, hogy liberális, kizárólag balliberális van, az pedig sosem volt önfeláldozó, hanem mindig gyilkos volt, másokból áldozatot csináló.

Magyarázhatnánk a szintén népszerű szolidaritással, amely állítólag európai érték, de az nem szolidaritás, hogy lerombolom az általam felépített társadalmat, csak azért, hogy egy idegen jobban érezze magát nálunk.

Arról nem szólva, hogy ezek az idegenek sosem lesznek hálásak az önfeláldozásunkért, a szolidaritásunkért. Az ő kultúrájuk más fogalmi rendszerben működik. s megérteni is csak azon belül lehet(ne). „Csakis egy az Isten és Mohamed az ő prófétája.”

Mi tehát ennek az irracionális hozzáállásnak az oka? – Rejtély.

A legkézenfekvőbb irracionális választ adni egy irracionális magatartásra, vagyis összeesküvés elméletet gyártani, amelyben a szabadkőművesek, a Bilderberg-Csoport és az Isten tudja milyen nevű titkos páholyok arra szövetkeztek, hogy az általuk megálmodott jövő felé vezető úton fontos állomás a fehér ember (és talán a kereszténység) kiirtása.

Mivel a konspirációs teóriák szerint ezek a titkos gittegyletek a rettenetesen nagy hatalmuk mellett még komplett idióták is, nem látják, hogy a fehér ember nélkül a világgazdaság összeomlik, a kultúra, amelyik képes volt embert küldeni a Holdra és most a Marsra szállást készíti éppen elő, végleg elenyészik.  

Dejszen éppen ezt akarják! – mondaná egy harcos ökoforradalmár, aki maga is boldogan állna ennek az ügynek a szolgálatába, ha lenne ilyen ügy. Elvégre a fehér ember ökológiai lábnyoma a legnagyobb a földkerekségen. Ökoforradalmáraink szerint annyira nagy, hogy az már veszélyezteti a földet. Naná, hiszen a fehér ember miatt van a globális felmelegedés is! Ennél fogva tehát, ha mi, fehér emberek eltűnnénk a földről, a bolygó megmenekülne és elviselhető méretű ökológiai lábnyommal rendelkező, egymást kőbunkóval agyonverdeső népek kellemes együttélése valósulna meg.

Nem úgy van a’! Az USA irányítja az egészet. Előbb megrendezte az arab tavaszt (ez igaz is), szétzilálta a viszonylag konszolidált államokat, amivel elindította a népvándorlást. Így szabadul meg egy jelentős gazdasági ellenféltől, Európától.

Bár mindegyik jópofa elmélet, sajnos egyik sem állja meg a helyét. A fehér ember Európa pusztulásával nem hal ki. A világ legnagyobb országában, Oroszországban kimeríthetetlen ipari nyersanyagkészleten ülő kaukázusiak (kaukázusi a fehér ember egyik elnevezése) ülnek, és nagyon nem úgy néz ki, hogy őket bármiféle összeesküvés veszélyeztetné.

Az USA sem teljesen idióták gyülekezete, - bár ez néha kétséges – pontosan tudják, hogy a világpiacon Európa inkább a szövetségesük, mint az ellenségük. Bármennyire fáj, én inkább azzal számolok, hogy a világuralmi törekvéseket a háttérből irányító érdekcsoportok nem hülyék, inkább nagyon is okosok.

Persze, maradnak az UFO-k, mert azt nem tudhatjuk, hogy Merkel és a többi európai vezető nem az é véletlenül, végtére is magtalanok és meddők. Talán éppen azért, mert hibridek. A tervük pedig az, hogy a föld fejlettebb társadalmait szétzilálják, majd tök váratlanul megtámadnak minket nagy büdös repülőcsészealjaikon. Azért csak figyeljünk oda! Nehogy a végén kilógjon ott egy-két csáp a szoknya alól!

Arról se feledkezzünk meg, hogy végtére is a világgazdaság legnagyobb profittermelői kapitalista berendezkedésűek. A fene tudja, akár a plüssállat gyártók szövetsége is állhat az egész mögött. Vagy a gyertyaöntők.

Ám, ha az eddig felsorolt magyarázatok, elméletek nem igazak, akkor passz. Illetve nem passz, de akkor a tudományt kell okolnunk, pontosabban annak hiányát. Egy kibaszott fordított evolúció zajlik, s ha a társadalmunk még néhány évig liberális demokrácia lesz, szép lassan visszamászunk a fára. Aminek azért annyi előnye lesz, hogy messzebbre látunk majd, mint most az EU-t vezető bürokraták.

Itt volt ez a barcelonai eset. Néhány hónapja százezrek vonultak az utcára azért, hogy muszlim bevándorlókat fogadjanak be millió szám. Még egyszer: millió szám! Úgy, hogy előtte a VIII. századtól az 1492-es reconquistáig, azaz nagyjából 700 évig arab uralom alatt éltek. (Habár éppen Katalónia úszta meg 250 évvel.) Úgy, hogy egyébként a Barcelonát és környékét lakó katalánok gyűlölik a többi spanyolt, folyamatosan az elszakadással fenyegetőznek. S ezek, akik gyűlölik a saját fajtájukat, azt sem bírják elviselni, hogy turisták járnak hozzájuk, akik jól érzik magukat ott és a bőrükben.

Egy végletekig frusztrált, begyepesedett társadalom a katalán, amelyik inkább választja a leigázóikat, az őket évszázadokig alávetettként tartókat, mint azt lássa, hogy más emberek képesek élvezni az életet. Még most, a merényleteket követően sem néznek szembe a valósággal. Kivonulnak a térre és azt óbégatják, hogy ők nem félnek.

Márpedig félniük kéne. Mert a félelem azt is jelentené, hogy látják a valóságot, s ha látják, tehetnének ellene. A spanyol gazdaság törékeny. Nemrég még az egész országra kiterjedő súlyos válság osztotta meg a társadalmat. Mihez kezdenek majd, ha a gyűlölt turisták elmaradnak?       

Bármennyire is furcsának, de leginkább elkeserítőnek tűnik, Európának tényleg nincs egységes válasza a népvándorlásra, illetve az azzal együtt járó terrorizmusra, végső esetben pedig kultúránk elvesztésére. Majdnem hogy úgy tűnik, kizárólag mi, magyarok látjuk a valóságot és csak nekünk van megoldásunk a végső pusztulás megakadályozására.

Persze, nem minden magyar állampolgár érzi problémának a népvándorlást. Köztünk is vannak olyanok, akik inkább nyalogatnák szolgaként egy koszos muszlim rühes lábát, mint elénekeljék a magyar himnuszt. Igen, ilyen végletes a helyzet. S bár a történelmünk leginkább irodalmi művekben tart számon hazaárulókat, - ott sem sokat – e fajtából sehol nincs annyi, mint nálunk. Gyakorlatilag a balliberális oldal, - ideértve a Jobbikot is -  legfőbb politikai célja ez. Mármint a hazaárulás.

Szinte mázli, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, mint voltunk Mohács előtt! Nem vagyunk irigyelt katonai, gazdasági és főleg kulturális szuperhatalom, mint akkor voltunk. Mátyást féltek a Szent Római Birodalom császárává választani, bár ő volt a legalkalmasabb, erejétől rettegtek. Amikor hátba szúrták, elfoglalta Bécset. Csak így, lazán. Egy mukkot nem mert szólni senki, amikor seregével megjelent a kapu előtt. S miután kényelmesen elhelyezkedett, amazok még békítgették is, a kedvében jártak. Végül összeurópai ármánnyal tudták csak eltenni láb alól.

A halála után maradt űrben még mindig elég erős országot egyszerre támadta meg a török, a Szent Róma Birodalom és egy magyar nemes, bizonyos Zapolja (Szapolyai) a saját egyéni ambícióit propagálandó. Így szakadtunk három részre, nyögtünk török igát 150 évig, majd utána egy belterjességtől elkorcsosult uralkodócsalád végleg megpecsételte a sorsunkat.

S végül eljutottunk oda, ahol ma vagyunk: megint egyedül állunk a vártán a muzulmánokkal szemben és megint biztosak lehetünk benne, hogy a saját fajtánk is ránk támad, miközben a szomszédaink villás nyelvüket öltögetve felénk nyálat csorgatnak bűzös szájukon. Ma is nagyobb ellenség vagyunk, mint a gyilkolászó szaracénok.

Hát ezért lenne jó tudni, milyen mozgatói vannak ennek a népvándorlásnak álcázott inváziónak. Mert invázió folyik, efelől nem lehet kétségünk. Cui prodest? Ki az a gaz, kinek hasznára van mindez? Találjuk meg gyorsan, mert a Drótkerítés nagyon hamar kevés lesz.  

Nem titkolom, a klímaváltozás kapcsán kialakult, valamely különös oknál fogva tudományosnak is tartott hiszti egyszerre szánalmas és nevetséges számomra.  Szánalmas és nevetséges, mert a tudományos gondolkodás paródiáját láthatom a Sas-kabaré avítt díszleteivel berendezett szocreál teátrumban és természetesen az annak megfelelő színvonalon. Ahhoz hasonlatos karikatúrája ez az emberiség legmagasztosabb tevékenységének, amely egy jobb sorsa érdemes emberről készült haláltusájában.

S mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy klímaszkeptikusként ironizálok, közlöm, a tudomány általános állapotáról szólanék, s a globális felmelegedés csupán szemléltetőeszköz számomra. Néhány éve még a tudományos gondolkodásban elengedhetetlenül szükséges paradigmaváltásról értekeztem, s most tessék, már a halotti torán mondok beszédet.

Tekintve, hogy maga a klímavita az e világon eltölthető időnk rövidsége okán nem teszi lehetővé egyik tábor számára sem a végső konklúzió levonását, nem mennék bele abba, hogy a szkeptikusok állnak-e közelebb a valósághoz, vagy a hívei. Mindkét táborból vannak tudományos fokozattal rendelkező, a tudományt gyakorlatban is művelő, általam nagyra becsült barátaim. S bár magam állást foglaltam már korábban, balomban magasra emelve Szent Ágoston De Trinitate-jét, jobbomban Descartes De La Methode-ját fenntartom magamnak a véleményem igazságában való kételkedés jogát.

Azt azért mégis ki kell mondanom, hogy a globális felmelegedés antropogén jellegét kutató tudomány néhány égbekiáltó ostobaságot is bedobott a köztudatba, - kihasználva a gondolkodásról leszokott, vagy magasabb absztrakciós szinten gondolkodni eleve képtelen emberek hiszékenységét – amelyek tematizálni alkalmasak, de a valóságot felszínre hozni már nem.

Szerintem mindenki ismeri Archimédesz törvényét, ha máshogy nem is, de a dal szerint biztosan:

„Archimédesz, az öreg, kisangyalom!

Egy kád vízbe beesett, kisangyalom!

Amint mászott kifelé,

Ezt a törvényt észlelé, kisangyalom! (hogy)

Minden vízbe mártott test, kisangyalom!

A súlyából annyit veszt, kisangyalom!

Amennyi az általa

Kiszorított víz súlya, kisangyalom!”

Amennyire én tudom, Archimédesz törvényét eddig senkinek nem sikerült megcáfolnia. Kivéve persze a klímaegyház papjait!. Ők ugyanis azt állítják, hogy az olvadó jéghegyek jelentősen megemelik majd a világtengerek szintjét. Melyik jéghegy, amelyik a vízben van eleve? Mert a jéghegyek túlnyomó többsége nem szárazföldön van, hanem a vízben. S ha a vízben van, egyszer már kiszorította a saját súlyának megfelelő vízmennyiséget.

Ne feledkezzünk meg a víz kivételes hőtágulási viselkedéséről sem! A víz sűrűsége 4 °C-on a legnagyobb, hiszen adott mennyiségű víz térfogata 4 °C-on a legkisebb. Vagyis a fagyott víz, azaz a jég egy kisebb sűrűségű, de nagyobb térfogatú állapot. Elolvadván a sűrűsége nő, ergo a térfogata csökken. Ebből világosan következik, hogy az elolvadó jéghegyek vagy egyáltalán nem, vagy csak néhány centit emelik a világtengerek szintjét.

A klímaváltozás generálta népvándorlásnak sincs semmilyen tudományos alapja. A Szahara alatt egy komplett óceán van. Az ENSZ több alkalommal is végzett fúrásokat Afrika vízszegény területein és nagy mélységekből hoztak fel vizet. Aztán azt ráhagyták a négusokra, akik fegyveres csoportokba szerveződtek és elrekvirálták az éltető nedűt. S ahelyett, hogy békefenntartókkal védték volna meg a kutakat, többé nem mentek oda. A négerek meg így jártak. Ezért lesz népvándorlás, nem azért, mert nincs ott elég víz.   

Talán ezeknek a téveszméknek a globális felmelegedés elméletéhez kapcsolódása ellenére van a klímakutató tudósoknak, de nem sokat tesznek azért, hogy a helyére tegyék a kérdéseket. Ahogyan a jegesmedvés bugyutaságtól sem képesek megszabadulni. 8 ezer éve a teljes jégtakaró elolvadt, a jegesmedve mégsem halt ki. Leginkább azért, mert nem jeget eszik.

Ám mindközül a legnagyobb butasága az elméletnek magához az általános értelemben vett tudományhoz való viszonya. Először is elvesztette a tudomány céljával és szerepével való kapcsolatát, másrészt úgy antropomorfizálja a globális felmelegedés jelenségét, mint a vallások ruházzák fel emberi tulajdonságokkal az isteneket.

Mert mit mond a globális felmelegedés elméletét kutató tudós?

1., A globális felmelegedést az ember okozza.

2., Amikor megoldást kínál, többnyire ökoforradalomról zagyvál.

Megmagyarázom, miért káros szemlélet ez a tudományos gondolkodás szempontjából!

Nézzük, mi is a tudomány! – Legáltalánosabban megismerő tevékenységként szokták nevezni. Nagyjából ez az oka annak, hogy mára a tudomány csak elenyésző részben képes szolgálni az emberi társadalom igényeit. Ugyanis, amíg az ókor viszonylagosan lassú társadalmi mozgásait a tudomány, mint megismerő tevékenység képes volt követni, addig a digitális kor társadalmi változásait ebben a minőségében már nem.

A tudománynak tehát meg kellene újulnia. A világ olyan gyorsan változik, hogy a cselekvések és történések komplexitását, az egymásra hatásukból eredő új és rövid idejű valóságokat a puszta megismerés már nem képes hasznosíthatósági időintervallumon belül közvetíteni a társadalom egyes tagjai és csoportjai felé. Mire eljut hozzánk egy valamiről való tudás, már idejét múlttá válik.

Hirtelen Asimov nagysikerű Alapítvány sorozatának főhőse, Hari Seldon jut eszembe, aki a pszichohistória nevű tudomány segítségével előre tudta jelezni a jövő alakulását. Nos, volt, aki ötvözte a matematikát a szociológiával és ma ezt elfogadott tudományként ismerjük. Asimov regényében a matematikát a pszichológiával ötvözte. Alig nagyobb ökörség, mint az előbbi, ami, ugyebár, a közgazdaságtudomány.

A tudományos gondolkodás, - legalábbis a valódi tudományos gondolkodás – a megismerő tevékenységet mindig is csupán a tudomány egy csekély részt felölelő darabkájának tekintette. Ezért is születhettek a múltban a megismerhető világ komplexitásával kapcsolatos olyan tudományos tények, amelyek a mai napig megállják a helyüket és szolgálják az emberiséget.

A tudománynak tehát mindig is feladata volt a jövőre vonatkozó hasznos tudás átadása az emberiségnek. A tudománynak ez a funkciója mára kiveszett. Azt nevezik tudománynak, hogy rég halott emberek okos (vagy kevésbé okos) gondolatait biflázzák be, s azt aztán mantrázzák, mint valami imádságot.   

Mit mondanak a klímakutatók? – Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Gyerekek, aki ezt a kifejezést kitalálta, az egy irdatlan nagy ökör volt. WTF (mi a fax) ökológiai lábnyom? Eh, nem is érdekel! Persze, nyilván tudom, ők mire mondják, hát ezért nem érdekel. Mindenesetre a csökkentésére való felszólítás azt jelenti, hogy hamar hirtelen takarodjunk vissza a kőkorba.

Itt van, bazmeg, tudomány! Egyél! Mondj le a kényelemről, vesd el a modern technikát, s ha nem tudsz kőbaltát csinálni, amivel agyonverheted a szomszédot és a vadállatokat, akkor elmész melózni a mezőgazdaságba. Mer’ ipar az nem lesz! Szélmalom, meg vízimalom, meg lábbal hajtós rokka.

Nem azt mondják, hogy „na, itt ez a probléma, mi meg tudósok vagyunk, ezért a kornak megfelelő, vagy azon túlmutató nóvumot állítunk elő interdiszciplináris összefogással”, nem. Azt mondják, szarunk az űrkutatásra és a high-tech-re! Nem az egyre komplexebb digitális korszak forrásaiból merítenek a jövő megóvása érdekében, hanem hasznos produktum előállításának mellőzésével visszakatapultálnának minket a párezer évvel.

Szerintük a túlnépesedő bolygó minden baját meg lehet oldani, ha visszasüllyedünk a primitív emberi társadalom szintjére. Más bolygók benépesítése (terraformálás)? Az energiahordozók káros hatásainak csökkentése fejlesztésekkel? Új típusú energiahordozók létrehozása? Ugyan! Mindenre megoldás, ha kőbaltát fogunk és vadászni megyünk, az asszonyok meg bogyókat gyűjtögetni.

Ökoforradalomként emlegetnek olyan elmeháborodott elgondolásokat, hogy az emberek ne utazzanak, ne ismerjék meg a bolygót, amin élnek, maradjanak helyben és pattintgassanak kovakövet. Ja, hogy a tudomány lételeme a megismerés, amibe beletartozik a tágabb és szűkebb környezetünk ismerete is? S több szem többet lát? Ne nézegessünk itt, kérem, húzzon mindenki krumplit kapálni!

Az a helyzet, hogy a klímakutatók csúnyán alulmaradtak a gonosz széndioxiddal szembeni harcban. Fontos tudni, hogy a CO2 az ember által a világra szabadított ördögi entitás, amelyik most elpusztítani készül teremtőjét. Igaz, hogy az ember előtt is létezett széndioxid, még a mostaninál is nagyobb koncentrációban.

Itt érhető tetten a klímakutatás nevű tudomány antropomorfizáló attitűdje, amely alapvetően a primitív ember hitvilágában fellelhető és az ismeretlentől való félelem szülte önkéntelen emberiesítő törekvésének átvétele. Az ember tehát akkor antropomorfizál (emberiesít), ha ismerethiány áll fenn.

Mondok más példát is: Geocentrikus világkép. Az elmélet Ptolemaiosz (első század közepe) összegzése szerint az igazolja, hogy a föld a világmindenség középpontja és többi égitest körülötte kering. A geocentrikus világkép alapja az ember Isten általi teremtése. Vagyis a teremtett világmindenség központja az kell legyen, ahol Isten megteremtette az embert.

Mindezekért vonom kétségbe a klímakutatást, mint tudományos tevékenységet. Nem azért, mert én vitatnám, hogy a globális felmelegedés létezik. Hogyne létezne, hiszen olyan szélsőséges éghajlati jelenségek váltak általánossá, amelyek mindenképpen felvetik egy (akár kedvezőtlen) felmelegedési folyamat eszkalálódását. Az is nyilvánvaló, hogy az emberi tevékenység, ha nem is képes komolyan befolyásolni sem pro, sem kontra, mindenképpen tényező kell, hogy legyen, mert fajunk tudatos lények szervezett csoportja.

Egészen biztos, ha a társadalom dekadenciája kikezdte is a tudomány bástyáit, miáltal korszakalkotó megoldások nem születnek, nem születhetnek, azért még tennünk kell valamit. Ha a klímaegyezmény nem egy pénzelszívó rendszer lenne, ahol százezer milliárd dollárok tűnnek el kontrollálhatatlanul, talán lenne más megoldás is, mint a kőkorszakba való visszatérés.

Abszolút mértékben egyetértek Trump elnökkel, amiért kilépett ebből a gittegyletből. Ilyen baromságokra kiszórni a pénzt teljesen értelmetlen. Senki a nagypofájú tagországok közül nem tudta eddig teljesíteni a vállalásait. Senki! Nem hiszem, hogy olyan nagyon akarták volna, de minek is, ha teljességgel lehetetlen, hiszen az éghajlatváltozást nem az ember idézte elő, s jelenleg nincsenek olyan eszközeink, amelyekkel megakadályozhatnánk.

A klímaváltozás káros hatásait legfeljebb csökkenthetjük. Kell is! De nem a jegesmedvékkel példálózva, és nem is Archimédesz törvényét ignorálva. Legkevésbé pedig misztifikálva az ember szerepét. Tudatos lényekként kötelességünk a környezetünk olyan módon történő formálása, amely a bolygó ökológiai egyensúlyának megtartása mellett is kedvezőbb életfeltételeket biztosít mindannyiunk számára.  

Hiszem, hogy ez megvalósítható lenne, csak reanimálni kell hozzá a tudományt. Azt a tudományt, amelyik nem a múltba réved bambán, amelyik képes a kornak megfelelő válaszokat adni, hogy a jövő kevésbé vesszen bele a homályba.

Az én generációmnak Lee tábornokról Bo és Luke, Hazárd megye lordjai jutnak eszébe. Az ő autójukat hívták Lee tábornoknak. Jó kis kocsi volt, egy 1969-es Dodge Charger. Az elsőszámú példány elvileg még egyben van, legutoljára valami 9 millió dollárért volt rá licit. Nem semmi!  

Egyébként eszem ágában sem volt foglalkozni a charlottesville-i eseményekkel. Nem nagyon érte el az ingerküszöbömet. Ahol mindennapos, hogy a gyerek bemegy az iskolába és halomra lövi társait, tanárait, ott egy ilyen kis csetepaté nem nagy szám. Valahogy mégis vezető hír lett a balliberális világsajtóban.

Naná, hogy már megint a náciveszély miatt. Muszáj időnként – és minél népszerűtlenebbek, annál sűrűbben – erőltetniük a témát, mert képtelenek elviselni, hogy nyugalomban élünk, amikor nem ők irányítanak minket. Lefogadom, hogy Obama elnöksége alatt senkinek eszébe nem jutott volna egy ilyen kaliberű hős szobrát elmozdítani. Ám most, hogy Trump az elnök, egy olyan ember, aki nyíltan szembeszáll a balliberális demokrácia-felfogással, muszáj volt valami durva provokációt intézni a konzervatív (republikánus) társadalmi csoport felé.

Hát, kérem szépen, néhány nap alatt odáig jutottunk, hogy a balliberális világsajtó szerint az amerikai polgárháború az a rabszolgák felszabadításért folyt, s ebben a harcban Robert E. Lee tábornok a nácik elődjének számító déli (konföderációs) csapatok parancsnoka, gyakorlatilag Hitler előképe néger gyerekeket evett vacsorára. Minimum!

Ezek az elvetemült férgek (a balliberálisok) visszamenőlegesen is a Jó és a Gonosz harcát kreálták a polgárháborúból, ahol a Jók, az északi államok a szegény elnyomott déli rabszolgák felszabadításáért harcoltak a Gonosz déli nácik ellen. A valóságban azonban szó nem volt morális megfontolásokról, kizárólag a gazdasági érdekek mentén húzódott a konfliktus. S ha mégis nagyon akarnánk a történetben jókat és gonoszokat megnevezni, akkor egyértelműn észak volt a gonosz, dél pedig a jó.

Köztudott ugyanis, hogy az északi államok törvényei megakadályozták a feketék letelepedését. Olyannyira, hogy négert még rabszolgaként sem volt szabad bevinni egyes államokba. Az 1829-es cincinnati pogrom eredményeképpen a néger lakosság felét Kanadába űzték, a többi meg vagy túlélte, vagy nem, de ez biztos.

Ezzel szemben délen a négereket integrálták a társadalomba, ha nem is egyenlőként. Egyébként a déli rabszolgatartás a házi rabszolgaság jellegét hordozta magán, ugyanis a földeken többnyire uraik is ugyanúgy kinn dolgoztak, mint ők. Sokszor lakni is együtt laktak velük. Ez a közös élettér északon elképzelhetetlen lett volna.

Mit mondott maga Lee tábornok a rabszolgaságról. Idézzük fel egy 1856-ban feleségének írt levelét:

„Eme felvilágosult korban kevés dologban hiszek, de be fogják látni, hogy a rabszolgaság, mint intézmény, minden országban erkölcsi és politikai bűn. Felesleges kifejteni a hátrányait.”

Ezzel szemben Lincoln elnök 1862-ben az alábbiakat jelentette ki a New York Tribune-nak nyilatkozva:

„Legfőbb célom ebben a küzdelemben az Unió megőrzése, nem pedig a rabszolgaság megőrzése vagy megmentése. Ha meg tudnám menteni anélkül, hogy egy rabszolgát is felszabadítanék, megtenném;”

Na, most akkor hogy is van ez? Ki a náci?

A történetbe úgy csöppennek a négerek és az ő jogaik, hogy az úgynevezett abolícionista mozgalmak, - érthető okból – elsősorban északon tudtak nyíltan is működni. Még jó, hiszen ott nem nagyon volt néger, s ha volt is, nem kellett velük együtt élniük. S minekutána nem ismerték őket és szokásaikat (primitív törzsi szokások) testközelből, könnyebb volt harcolni a jogaikért.

Persze, ez így nem pontos. Ugyanis a derék abolícionisták csupán a rabszolgaság intézményét ítélték el, alapvetően helyes keresztény értékrendjük okán. S tekintve, hogy érdekük sem fűződött annak fenntartásához, jelentősen könnyebbedett e harc terhe a vállukon. Arra azonban a legelvetemültebb sem vetemedett volna közülük, hogy a négerek állampolgári és/vagy szavazati jogáért emeljen szót.

A rabszolgaságellenes mozgalom kiváló földalatti munkát végzett a déli államokban. A szabad élet lehetőségével kecsegtető propaganda éket vert a déliek egyébként konszolidált társadalmába, amelynek alapja a nagybirtok volt. Szemben az északi államokkal, ahol a gazdálkodás kisparcellákon folyt, viszont a jelentős ipari tevékenység biztosította a lakosság megélhetését.

A probléma gyökere is itt húzódik. Az északi iparvidék termelésében benne volt a potenciál, hogy a szabad embereket is megfizessék, ezzel szemben délen nem tudták nélkülözni a rabszolgamunkát. A polgárháború során délnek ezt a függőségét használta ki az unionista észak. S bár azt délen is tudták és elfogadták, hogy a törzsi társadalmi szinten vegetáló afrikaiak az integrálódás során, - csakúgy, mint Európában – eljutnak arra a szervezettségi szintre, ahol a felszabadításuk nagyobb haszonnal jár, mint rabszolgaként való tartásuk, nem hitték el, hogy az északiak képesek lesznek egységbe szervezni őket nagyon rövid idő alatt.

Maga az észak-dél, vagyis az ipar és mezőgazdaság ellentéte több évtizeden át éleződött, s a végső lökést az 1860-as elnökválasztási küzdelemben győztes republikánus Abraham Lincoln szavazóbázisának, az északi államoknak az érdekében megvalósított vámpolitikája adta meg.

Dél mezőgazdasági termelésének nagyjából 80%-át exportálnia kellett, mivel azt Észak nem tudta felszívni. Ezzel szemben az északi államok fokozatosan kiépülő ipara protekcionista vámokkal akarta magát védeni a nemzetközi versenytől. A két országrész között a 19. század elejétől fogva "vámháború" dúlt. Mivel ebben az időben nem volt személyi jövedelemadó, a vám volt a legfontosabb szövetségi állami bevétel.

Értelemszerűen északon, ahol az iparnak nem volt külföldi konkurenciája, a megnövekedett vámok bevételnövekedést eredményeztek, amely pozitívan hatott az életszínvonalra is. Délen ugyanez versenyképesség-romlást és társadalmi feszültségeket indukált. Az egyes államok eltérő gazdasági érdekei végül odáig jutottak, hogy a déli államok politikai retorikája mindinkább az unió fennmaradásának tarthatatlanságáról szólt.  

A polgárháború négy évig tartott, félmilliónál is több halálos áldozatot követelt.  Az USA soha, egyetlen másik háborújában nem vesztett ennyi embert. A győztes unionisták a megbékélés helyett katonai erővel megszállták a déli államokat és a széthullott társadalom lakóira rákényszerítették saját játékszabályaikat. Azonban, a kifelé erős és egységes állam megteremtéséhez a déliek önkéntessége elengedhetetlen volt, így néhány év után a megbékélés útjára léptek.

Egészen a mai időkig nem volt különösebben gond az egyes államok hagyományainak tiszteletével. Az elmúlt 15-20 évben azonban Amerikában is megerősödött az a szélsőséges világnézet, amely magát baloldali liberálisnak nevezi, de valójában a sztálini értelemben vett bolsevizmus tesztoszteronnal felturbózott változata. Azok, akik szerint ne tanítsanak halott fehér fickókat az egyetemeken. Speciel ezt Shakespeare-re értik, aki szerintük rasszista volt.

Ennek a mindenáron való ellenségeskedésnek jegyében kerül sor Lee tábornok szobrának elmozdítására is. Lee a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó konzervatív társadalom jelképe, ezért el kell pusztítaniuk. A baloldal a káosz bélyegét hordja magán, ezért nyomában mindig vér és halál jár.      

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akit irritál a társadalom legszélesebb rétegének, a bérből és fizetésből éppen csak megélőknek irracionális gyűlölete mindenki iránt, aki többre vitte náluk. S nem azért, mert ne volna több esetben is jogos az ellenérzésük. Sokkal inkább az általánosító, a náluk csak kicsivel jobban élőkre is kiterjesztő ellenszenv aggaszt. Hogy miért?  - Arról is lesz szó.

Előtte azonban egy kis történelemlecke!

A proletár szó az ókori római birodalom legalsóbb, még szabad társadalmi osztályát jelölte. A proles (gyermek) szóból ered. S itt jön írásom lényege: azért ezen elnevezés, mivel a proletárok csakis gyermekeik számával és szavazatukkal lehettek az állam hasznára. Vagyis már az ókori Rómában is felhasználták őket a hatalmat birtokolni (megszerezni, megtartani) szándékozó politikai formációk. Ahogy ma is.

Nem szabad tehát legyintenünk a prolik általános érzelmi állapotára, az állandó elégedetlenségeikre. Mert bár az többnyire valóban irracionális és nem akceptálható, vannak történelmi tapasztalataink, mi történik akkor, ha érdekérvényesítő lehetőségeik ideiglenesen kiszélesednek. Arról nem szólva, hogy 2018-ban is tőlük függ majd, hogyan alakul a sorsunk.

A proletárok, vagy, ahogy manapság hívni szoktuk őket, a prolik a múlt század elején lettek tényezővé, amikor egy egész világrend épült arra, - az egyébként mindenféle erkölcsi alapot nélkülöző – értékrendre, amit ők képviselnek. Gondolok a Szovjetunió és a szocialista világrend létrejöttére. Nem véletlenül nevezték proletárdiktatúrának, hiszen kiirtottak minden, az övéktől eltérő gondolkodást, vérszomjasságuk minden képzeletet felülmúlt.

Magyarország legvéresebb korszaka(i) szintén a proletárok érdekérvényesítésének kiteljesedéséhez köthető(ek). Tanácsköztársaság, majd a 1949-től a 70-es évekig húzódó népirtó időszak. A legtökéletesebb szemléltetői voltak Platón demokrácia kritikájának, hogy tudniillik akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s csupán a gazdagságot és a gyönyört keresik, káoszt teremtenek, amiből türannisz, azaz diktatúra lesz.

Persze, könnyen belátható, ha egy széles társadalmi réteget gyakorlatilag minden eszközzel marginalizálni igyekeznek, az frusztrálttá válik, s ha lehetősége adódik, a felgyülemlett gyűlöletet ráokádja azokra, akiket felelősnek tart rossz sorsáért. Lássuk be, a proletárok torz értékrendje kialakulásáért a mindenkori hatalmat gyakorlók felelősséget viselnek.

Itt egy friss téma: Az Erzsébet Alapítvány és társaulásai (Erzsébet-program) nevéhez köthető gyermeküdültetési program legfőbb vezetője mintegy nettó kétmillió forintot keres a tevékenységével és nem átall egy napi százezer forintba kerülő balatoni villát kibérelni, hogy onnan járjon be Zánkára, amely a gyermeküdültetés egyik helyszíne.

Semmi gond, a fizetéséből telik egy ilyen balatoni villa bérlésére. Azonban ez a mértéktelen pazarlás visszatetsző, sőt, meggyőződéssel állítom, hogy az illető vezető intellektusának silány voltára utal. S nem kéne még egy hátrányos helyzetű családok gyermekeit üdültető szervezet vezetőjének sem lenni ahhoz, hogy ellenszenves legyen ez az indokolhatatlan urizálás. Ám így, hogy e szervezetet vezeti, kifejezetten ocsmány viselkedés tőle.

A politikai ellenzék természetesen azonnal kihasználta a kínálkozó lehetőséget, mondhatni, lecsapta a magas labdát. Elkezdte hergelni az amúgy is könnyen negatív érzelmi állapotba hozható prolikat. Olyanokkal, hogy nem is jó ez az ingyen nyaraltatás, mert így a gyerekek nem kikapcsolódnak és egy jó élményhez, szép emlékhez jutnak, hanem szembesülnek saját családjuk elkeserítő helyzetével és csak még frusztráltabbá válnak.

Ez nem igaz, de talán magyarázza, hogy a szocialista kormányok miért nem tettek soha semmit a szegény családok gyerekeiért. Nem akarták, hogy szegények lássák, van egy élhetőbb élet is. Nagyjából így volt ez a szocializmus idején is, amikor a budapesti vezetés szinte kizárólag nyugatra és egzotikus tájakra járt nyaralni, de nekünk, többieknek csak a Balaton volt elérhető. (Mondjuk, az legalább elérhető volt.) Hiába, szocialista kutyából nem lesz szociálisan érzékeny szalonna.

Ennek a gyermek üdültető fazonnak az esete véleményes, de nagyon sok más téma viszont egyértelműen reprezentálja, hogy az irigy proli attitűdje mennyire visszataszító. Ami nálam leginkább kiverte a biztosítékot, az Botka László, Szeged szocialista polgármesterének karaktergyilkolása.

Tegyük hozzá, az a marha képes volt előállni egy Rákosi-szlogennel, hogy tudniillik „fizessenek a gazdagok!” Tetézve ezt a rettenetesen elcseszett kommunikációt, még azt is meghatározta, ki számít gazdagnak, vagyis olyan embernek, akitől el kell venni. Mindenki, aki többet keres egymillió forintnál. Ergo az összes banki középvezető, tehetségesebb informatikus, légitársaságok menedzserei, tapasztaltabb orvosok, stb. Arról nem beszélve, hogy ő maga és a felesége is ebbe a körbe tartozik.

Több se kellett a kormánypártoknak és a körülöttük szerveződő intellektuális patkányhadnak, - akik magukat nem kis önhittséggel újságírónak, publicistának szokták nevezni – azonnal belekezdtek az uszításba és másról sem szóltak a hírek, mint arról, hogy Botka luxusterepjárón jár, hogy méregdrága Rolex órákat gyűjt, illetve egzotikus búvártúrákon vesz részt.

És az ezzel kapcsolatos híreket napi szinten megállás nélkül tolták a pofánkba, a kommentelhető felületen pedig megjelentek az agresszív irigy prolik, akik menten Botka vérét akarták venni. S hogy mennyire érvényes az ókori római doktrína, a szocik miniszterelnök-jelöltjének népszerűsége zuhanni kezdett. Aki tehát választást akar nyerni, annak mindenképpen hatnia kell a frusztrált prolikra.

E tekintetben az ellenzék és az általuk kitartott intellektuális patkányok sem maradnak el a kormány oldaltól. Sőt, az olimpia megtorpedózásával, illetve a rendkívül nívósan megrendezett vizes világbajnokság becsmérlésével csúcsra járatták az irigy prolikat. Konkrétan a Mariana-árok mélyére küldték az ország lakosságának morális állapotát.

Sajnos tényszerűen nagyon könnyű ki- és felhasználni a prolikat. Először is a társadalom perifériájára nem pusztán saját képességeik, illetve azok hiánya okán szorultak, bár kétségtelen tény, az elsődleges ok mindenképpen az. Másodszor tehát a prolik nagyon is felelősek a saját elkeserítő helyzetükért.

Nem csupán a mai, torz értékrendű társadalomra jellemző, hogy a kevésbé iskolázott, a szakmai képzésből kimaradók munkáját alul fizeti, kvázi értéktelennek tekinti. Ennek alapja nem feltétlenül a minimálisan elfogadható bérek megállapítására vezethető vissza. Sokkal inkább alakult ki e gyakorlat a kiváló és képzett munkaerő produktumára költhető javadalmazás maximumát alapul véve.

Amennyiben tehát egy kórház a legjobb orvosának maximum félmillió forintot fizethet havonta, az összes munkakört tekintve a takarítónő nem kereshet többet százezernél. Ami nagyon kevés, de mégsem kaphat 300 ezret, mert akkor az orvos elmegy máshová. Hiszen nem azért tanult 8 évig egyetemen, hogy végül közel azonos bért kapjon egy olyan emberrel, aki már iskolában is jelentősen az átlag alatt teljesített, s végül nyolc általánosnál megrekedt.

Na, ez az a roppant egyszerű tény, amit a prolik nem hajlandóak érzékelni sem, nemhogy elfogadni. Ezért, amikor az iskolában a nem tanulásával kérkedő osztály vagánya, majd alacsony végzettséggel, esetleg nélküle munkavállalói státuszba csontosodó ember a meló után otthon hátradől a tévé előtt, s nézi a „sok okoskodó hülyét”, akik nem átallottak évtizedeket fordítani a saját képzésükre, a tudás megszerzésére, kinyilatkoztatja, hogy ő bizony okosabb azoknál, jobban csinálná náluk, és ezt el is hiszi.

Meg van győződve róla, hogy ő, aki sosem olvasott klasszikusokat, aki írni is alig tud, akinek már a másodfokú egyenlet megoldása is meghaladta a képességeit, aki világéletében képtelen volt bármit is megtanulni, okosabb és jobban csinálná, mint az, aki erre készült hosszú-hosszú évekig, akit tudósok képzetek egy a szakmát értő, a tudományt elsajátító személlyé.

Tekintve, hogy önmagára tett állításait ellenőrizni soha nem fogja senki, él a luxussal, hogy el is hiszi, amit mond. Na, és innentől kezdve azok, akik sokkal hülyébbek, mint a proli, de mégis többre vitték nála, azok valamilyen, a prolik ellen szőtt ármány kedvezményezettjei, protekciósok, csalók és minden egyéb, ami a mindenkinél okosabb prolik felemelkedését fondorlattal megakadályozókra elmondható.    

Mert azt értse meg mindenki: a prolinál okosabb nincs a földkerekén. Mindenhez ért. Ő a legjobb sportoló, ő súgta meg Wiles-nak a Fermat sejtés megoldását és egyedül alkalmas a világ jóságos urának lenni. Mert, noha verbálisan naponta milliókat likvidál ezért vagy azért, ha világuralomra kerülne, bizonyosan könyörületes és mindenki által szeretett Istencsászár lenne. Mi más? A demokrácia az aljanépeknek való.

Szomorú tény, hogy a liberális demokráciának nevezett korcs értékrend nemhogy felszámolni igyekezne a társadalmi feszültségeket, de kifejezetten erősíti azokat. Egy ilyen dekadenciától elhülyült rendszerben az irigy prolira nagyobb szükség van, mint bármikor. Ők ma a királycsinálók. (ha már maguk nem lehetnek királlyá) Sanyargatásuk harci ebekké teszi őket és ma az kell a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. S amíg ők acsarkodnak, addig sem tűnik fel, hogy tényleg egyre több vezető mutatkozik hülyébbnek az irigy prolinál.

Nemezis, vagy helyesebben Nemeszisz a görög mitológiában a megtorlás istennője volt. Hozzá is, mint minden szépasszonyhoz a görög mítoszokban, fűződik egy történet, amely azt meséli el, hogyan cserkészte be őt a Nagy Kujon Zeusz.

Érdekes történet. A főisten közeledését minden módon elutasító istennő úgy próbált menekülni a kéretlen udvarlás elől, hogy folyton valamilyen állattá változott. Amikor éppen lúd képében rejtőzött Zeusz elől, amaz hattyúvá változott, s így becserkészte végre a nőt. Na ja, innentől ismert a buta liba kifejezés. Hisz csak egy buta liba hiheti, hogy ő kell egy délceg hattyúnak. Amúgy ezt csak én találtam ki. Mármint a butalibás részt, de a többi igaz, Zeusz tényleg bevette a várat hattyú képében.

Persze, ha belegondolok, hogy Nemeszisz, mint megtorló istennő alapvetően a hübriszt, az elbizakodottságot, a gőgöt büntette, talán mégsem olyan szamárság a butalibás okoskodásom. Talán a freudi metodikát alkalmazva önmaga esetén keresztül árazta be a megtorlandó bűnt. Egyébiránt Nemeszisz hübriszének csodálatos eredménye lett. Az általa tojt egyik tojásból kelt ki Helené és Klüteimnésztra, a másikból Kasztór és Pollux.

Tehát a hübrisz, az elbizakodottság, a gőg bűne oly’ súlyosnak számított az ókori görög társadalomban, hogy annak megtorlására istent rendeltek. Biztos, ami biztos alapon azért törvényt is alkottak.  Jogdogmatikai szempontból egy roppant izgalmas törvényt.

A mi mai jogértelmezésünkben a bűncselekmény fogalma a tényállásra vonatkozik. Például a lopás azt jelenti, hogy valaki a tulajdonos engedélye nélkül és akarata ellenére tulajdonszerzési célzattal eltulajdonít egy dolgot. Ezzel szemben az athéni hübrisztörvény alapvetően nem a cselekedeteket és a belőlük eredő károkozásokat szankcionálja, hanem a mögöttük álló szándékot.

Ugyanis a hübrisz egyik jellegzetessége, hogy elkövetője eredeti szándéka szerint szégyent, következésképpen a becsület elvesztését akarta előidézni. Mivel pediglen az elkövető nem csupán az áldozatot, hanem a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó társadalmi rendet is megsértette, a büntetésnek nyilvánosnak kellett lennie.

Mennyire megborzongató egy olyan társadalom értékrendjében meglátni az általunk is vágyott konszolidált emberi együttélési formát, amely több ezer éve elmúlt már, de tudjuk, hogy létezett, s ez erőt ad hitünknek, hogy talán egyszer újra lesz szilárd erkölcsi alapokon nyugvó emberi társadalmunk.

Gondoljunk csak bele! Létezett egy világ, amely nem volt ugyan a legigazságosabb, a tökéletestől nagyon távol állt, de az erkölcsösség, - amely mentes volt a bigottságtól és prüdériától – primátusa oly’ mérvű volt, hogy törvényi szinten szankcionálta áthágásának szándékát is. Édes Istenem, hol vagyunk már ettől!

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy olvasom a superioritatem ultrapannonicus (felsőbbrendű, a magyarságukon túlnövő) balliberálisok médiáját (nem csak egyet, többet is), és elképedek, már megint mi foglalkoztatja őket, s érdeklődésüknek milyen plasztikusan ábrázolt magyargyűlölettel adnak hangot. Ezek a neutro genericus civitatis novalipoti (a biológiai nemüket vesztett újlipótvárosi polgárok), és az ő ideológiai anyatejükön felnövekedettek úgy érzik, sosem létezett felsőbbrendűségüket leginkább úgy tudják reprezentálni, ha a magyar kultúrát és magyar embereket becsmérlik, porig alázzák.

A hübrisz eredetileg egy fizikai erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmény volt. Például az elkövető nagy nyilvánosság előtt azért ütötte arcul a sértetett, hogy azzal megalázza. Ma már az erőszaknak kifinomultabb formáit alkalmazzák azok, akik úgy vélik, jogalapjuk van becsmérelni másokat, akár egy egész kultúrát, a kultúrát felépítő nemzetet.

Azt írja az egyik: . A magyar nyelv "ugor karatyolás".  (Janisch Attila, Magyar Narancs)

Először is, nem „karatyolás”, hanem „karattyolás”. Másodszor, ez az én anyanyelvem, amely bár nem a legelterjedtebb a világon, de mindenképpen az egyik legkomplexebb az emberi gondolatok közvetítése szempontjából.

Tisztázzunk valamit!

A balliberális emberek nem magyarok. Ezt nem én találtam ki, ezt ők mondják magukról. Azt állítják, ők többek, meghaladnak minket, akik nemzetállami szintű identitásban vagyunk csupán képesek meghatározni helyünket a világban. Ők ezen már túlléptek (ultrapannonicus). Ahogy fogalmaznak (Például Heller Ágnes vagy Konrád György) ők elsősorban európaiak, ami alatt a kommunikációjukból jól kiolvashatóan valami többet, magasabb rendűt értenek, mint a magyarnak levés.

Vélekedésüket rólunk, közönséges magyarokról alátámasztják kijelentéseik:

„a magyar kultúra csak bőgatya és fütyülősbarack” (Landeszmann György)

„a magyar moslékzabáló, genetikailag alattvaló” (Kertész Ákos)

"Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk...

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.

Olcsó magyarnak híg a leve!

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük...

Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg."

Az sem ritka, hogy a baloldali emberek (az összes baloldali ember, mert nem nagyon tiltakoznak, amikor az éceszgébereik gyaláznak minket, magyarokat) eleve kétségbe vonják, hogy létezik magyar nép. Természetesen eugenikus (náci áltudomány) alapokról taglalva mindezt. Szerintük csak akkor létezne magyar, ha sosem keveredtünk volna más népekkel. Mivel azonban ez megtörtént, nincs is magyar nép.

Hogy a magyar egyébként egy kifelé nyitott társadalom a nemzetfelfogását illetően, az számukra nem mond semmit. A magyar nép a rokonságot egyaránt tartja vérségi és házasság útján szerzett tagjait illetően. Vagyis a törzsi-nemzetségi „nemzet” fogalom soha nem volt vérségi alapú, hanem mindig ideológiai jellegű volt. Ezért is kötődtek szimbolikus aktusok a nemzeti összetartozáshoz, például a vérszerződés. Ebből következően a magyarnak levés identitás kérdése. S amint azt számtalanszor elmondtam már, az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem.

S innentől kezdve már csak azt nem értem, ha ők ennyire magyarfelettiek, ha ennyire túlnőttek a magyarságukon, s ha minket, a nemzeti identitás nélkül élni nem akarókat ilyen mértékben lenéznek, miért foglalkoznak olyan témákkal, amelyek őket nem érintik, de nekünk fontosak. Miért muszáj minduntalan kinyilvánítaniuk felsőbbrendűségüket?

A legutóbbi eset Bayer Zsolt író és publicista műveinek bekerülése a nemzeti kánonba, amit most úgy hívnak, hogy Nemzeti Könyvtár. Hogy az mi? - Egy irodalmi kiadvány, egy könyvsorozat, amely „a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig nemzeti önbecsülésünk erősítése. Mindezt a tartalomhoz illő nemes kivitelben, a nagy XVIII. századi erdélyi nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós antikva betűiből szedve, a világhírű Munken gyár Premium Cream papírján.”

Tehát nem egy intézmény, pusztán egy könyvsorozat. Bizony! Viszont az vicces, hogy a balliberális portálokon szerzők és kommentelők egyaránt úgy hivatkoznak rá, mint egy intézményre, egy épületre, amelyben könyvtár van. Viszont, ha csupán egy könyvsorozat, némi papír, nem értem, miért picsognak a magyarságukon evolúciós úton túlfejlődött, sokszor méltatlanul csak leballiberálisozott magyar állampolgárok. Nagy ügy! Legfeljebb nem veszik meg a sorozatot.

Én tényleg nem értem, hogy valami, amit megvetnek, amitől fintorogva fordulnak el, miért sarkallja őket ilyen heves reakcióra. Miért nem fogják be az orrukat és haladnak tovább?

Megmondom én: mert valójában nem rendelkeznek annyi értelemmel, hogy ténylegesen képesek legyenek meghatározni saját státuszukat a világban. Mert bár szeretnek a fényes csillagként ragyogó értelmükről beszélni, valójában most is, mint minden korban, nem tesznek mást, mint gazdaságilag erősebbekbe és katonailag hatalmasabbakba törleszkedve igyekeznek csillapítani bizonytalanságukat saját értéküket illetően.

Nekünk pedig csupán silány értelmük kapacitásából kitelő elmeokádékuk jut. Szerencsétlen szellemi éhenkórászok, akik kérkednek intellektusuk csonkaságával. Nagy Bandó András, az iskolázatlan panelproli, aki úgy lett népszerű, hogy saját marginális társadalmi csoportját figurázta ki a budapesti bolsevik értelmiség körében tetszést aratni akarva, a fajtájabeliekbe rugdosva látványosan nyáladzott el az országos ismertségig, most meg az esztétikum és irodalmi szépség kérlelhetetlen őreként kergeti Bayer Zsolt árnyékát. Szánalmas vagy Nagy Bandó!  

Bayer kapcsán nem ez az első visongás. Korábbi állami kitüntetése kapcsán sok, egyébként érdemtelenül kitüntetett adta vissza a lovagkeresztjét. Akkor sem volt igazuk. Nem azért, mert én nagy rajongója vagyok Bayer Zsoltnak. Nem nagyon foglalkozom kortárs irodalommal, nem szeretném, ha annak erodáló hatása mattítaná klasszikus műveltségem fényességét. Ám publicisztikáiban állandó motívumként felmerülő heves kirohanásai, trágár szavak és kifejezések alkalmazása okán kétségbe vonni írói kvalitásait egyszerre vall silány intellektusra és hitvány lelkületre.

Spiró György már 1984-ben gyűlölködő verset írt a magyarokról, kifigurázva benne a Trianon okán érzett fájdalmunkat. Esterházytól itt idézek fentebb magyargyalázó írást. S bár Esterházyt egy kifejezetten középszerű írónak tartom, mégsem gondolnám, hogy csupán a magyargyűlöletén keresztül kell megítélnünk. Ahogy Spirót sem! Ráadásul Spiró egy remek tollú író, kár lenne kukába dobni csak azért, mert emberi minőségében hitvány.   

Végezetül elmondom, teljességgel bizonyos vagyok abban, hogy a balliberálisok nagy árat fognak fizetni a hübriszükért. Nemeszisz értük is eljön, s majd felkérdezi őket gőgjükről. A megtorlás nem marad el.

Választásaink

Manapság egyre többet találkozzunk ezzel az ellentétpárral. A végletekig differenciálódott emberi társadalmunkban egy nagyon is egyszerű és kézenfekvő választási lehetőség. Talán túlságosan egy is egyszerű, mondhatni, leegyszerűsített. Hiszen ebben a felvetésben szó sem lehet valódi választásról. Épelméjű ember nem voksolna a diktatúrára. Marad tehát a demokrácia, mint az egyetlen üdvözítő társadalmi berendezkedés.

Nekem ez az egész bűzlik. Valahogy nehéz elfogadnom, hogy az egyre bonyolultabbá váló emberi társadalom legfontosabb kérdésére ilyen egyszerű és magától értetődő (szinte tolakodó) válasz adható. Kétkedésem okán szólítottak már fel, hogy mondjak valami jobbat a demokráciánál. Szoktak példálózni is nagyformátumú politikusokkal, közéleti gondolkodókkal, filozófusokkal, akik az elmúlt alig több mint félévszázad során megfogalmazták gondolataikat a demokráciáról.  Churchill a kedvencem:

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

A kiváló angol hazafi és gátlástalan politikus mondatai nagyjából annyit jelentenek, hogy „bár a demokrácia nem tökéletes megoldás, de nincs jobb”. E kivételes államférfi ebbéli vélekedését aztán átvette boldog, boldogtalan és úgy mantrázzák, mint a buddhisták az om mani padme hum bódhiszattvát, vagyis egy imádságot.

Minekutána pedig számomra minden vallási természetű társadalmi jelenség, vagy annak csoportidentitásban manifesztálódott formája ellenszenves, sőt utálatos, nem vagyok hajlandó elfogadni a demokráciát, mint egyetlen üdvözülési lehetőséget az egyén számára az emberi társadalomban. E státuszomban nincs más választásom, mint eleget tenni a felszólításnak és felmutatni alternatívát a demokráciával szemben.

Szerintem ez nem is olyan túl bonyolult feladat, csak meg kell határoznom néhány alapvetést, amelyből kiindulva eljutok a demokráciánál üdvözítőbb társadalmi berendezkedéshez.

Első és legfontosabb, hogy tisztázzuk, a demokráciának nem a diktatúra az ellentétpárja. Ergo ezen ellentétpár felállítása a valós társadalmi mozgások és mozgásigények korlátozása, a társadalmi viszonyok súlyos torzítása, leegyszerűsítése.

Második, hogy ezt az elvet a pluralizmusból vezetem le, amely a társadalomnak azt a természetes állapotát jelenti, ahol a hatalomnak és a befolyásnak számos alapja és forrása van. Vagyis a pluralizmusban több különböző társadalomszervező törekvés egymással versengve egyszerre létezik.

Harmadik, hogy a pluralizmus kizárja a mai liberális demokráciát a valódi demokráciák sorából, végtére is a liberális demokrácia a kizárólagosság elvén alapuló, a más világnézetet megbélyegző, azt démonizáló, vallási természetű, dogmatista társadalmi berendezkedés.

 A liberális demokrácia olyan, mint a mesebeli kisgömböc, felfal mindent, ami az útjába kerül, vagyis ideológiájába beépíti az összes hasznos és pozitív társadalomelméletet, majd ezeket úgy értelmezi át, hogy saját torz világképét alkalmas legyen propagálni. E metodika teremtette meg azt a fajta demokrácia felfogást is, amely szerint minden demokrácia, ami az emberek többségének jó vagy elviselhető.

Miután pediglen mára kiderült, hogy a liberális demokrácia számtalan olyan tulajdonságot mutat fel, amely a többség számára elfogadhatatlan, dogmatista véleményterrorral, nyilvános megszégyenítéssel, megbélyegzéssel kényszeríti a nagyszámú tőle elfordulót álláspontja feladására. E szentségtelen tevékenysége során teljes mértékben igyekszik kiirtani a tudományos gondolkodást a társadalom hétköznapjaiból.  

Valamikor nagyon sokat használtunk egy szót. Imperialistának neveztük a kapitalista nyugatot. A szó a görög autokrácia római megfelelője, autokrata azt jelenti,  „magát kormányzó”. Imperializmusnak (vagy autokráciának) azt a társadalmi (politikai) rendszert nevezzük, amelyben a politikai hatalom alapja az erőforrások feletti rendelkezés, a hagyomány vagy a személyes karizma.

Az imperializmust vagy autokráciát igazságtalan társadalomnak tartottuk éppen azért, mert a termelőeszközök feletti uralom néhány kivételezett kezében összpontosult. Az autokrácia diktatúrától való különbözősége abban áll, hogy előbbiben vannak szabad választások és jogrend, amelyben az állam minden polgárát azonos jogok illetnek meg, s a törvény előtti egyenlőség elve működik.

Az imperializmus tehát nem volt diktatúra, hanem autokrácia volt. Igen ám, de mi változott azóta? Megmondom: semmi! A nyugati társadalom pont úgy működik, mint régen és ez a tudomány mai állása szerint nem demokrácia, hanem autokrácia. Ugyanis a kapitalizmusban nem létezik abszolút egyenlőség az emberek között. Mindig lesznek gazdagok, aki nagyobb mértékben képesek befolyásolni a társadalmi változásokat, mint a szegényebbek.

S ha ezt az autokráciát már Churchill korában is demokráciának nevezték, akkor mi vajon a vegytiszta demokrácia? A demokráciában a termelőeszközök, a kritikus erőforrások felhasználása, működtetése közösségi döntésen alapszik. És nem csupán elvben, de a gyakorlatban is. Ebből világosan levezethető, hogy a képviseleti demokrácia nem valódi demokrácia, csupán az autokrácia egy olyan formája, amely a legkisebb társadalmi feszültség irányába való haladást tekinti a hatalom fenntartása eszközének.

Vagyis a termelőeszközökhöz csak kisebb mértékben, vagy nem hozzáférő rétegek elégedetlenségét tartja egy bizonyos szinten szociális juttatásokkal, éppen elviselhető bérekkel, szólásszabadságként aposztrofált vakvilágba pofázás engedésével, illetve az értékrendjük erőszakos megváltoztatásával. Ez utóbbi az anyagi javak (lakás, autó, okostelefon) kizárólagos értékként való megjelenítését jelenti.  

Ezzel szemben a demokrácia legfőbb jellemzője, hogy szilárd morális értékrenddel rendelkező, egyenrangú egyének társadalommá szerveződése. Ahol a kiválóság, mint termelőeszköz a közösség érdekeit szolgálja, s az individuum jutalma a az elvonatkoztatott társadalmi megbecsülés, nem pedig anyagi javadalmazás.

Meg lehetne, persze, kérdezni, hogy miért a kiváló dolgozzon a restek megélhetéséért. Erre azt válaszolnám, hogy a kiváló ember rendelkezik a Platón által megfogalmazott négy fő erénnyel, az igazságossággal, bölcsességgel, bátorsággal és mértékletességgel. Ezek személyében megvalósuló egyensúlya a kiválót nem a saját kiválósága termelte bárminemű haszon értéke foglalkoztatja, hanem saját személyének kiteljesedése a közösség érdekében kifejtett tevékenysége folytán, amelynek jutalma a közösség megbecsülése. S amint azt Platón mondja, az eszmei, erkölcsi, hitbeli dolgok magasabb rendűek, mint az anyagiak.

Nos, én így válaszolom meg, mi jobb, mint a demokrácia. Egyrészt azt állítom, hogy amiben most élünk az nem demokrácia. Ezen véleményemet támasztják alá Arisztotelésznek, Platón tanítványának szavai is:

 „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek);…”

 Másrészt azt is állítom, ha ez szerintetek mégis demokrácia, akkor az az utópisztikus társadalom jobb nála, amit már Platón is leírt és aminek megvalósulása kizárólag az emberi erényesség függvénye. Van tehát jobb, csak nincs rá igény. Az emberek jelentős többségének inkább elérhetetlen az erényes élet, mint a nagy gazdagság.  

Végezetül sokadszorra is felidézem Platón szavait Az állam című műve VIII. könyvéből:

„A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Platón mindezek okán úgy vélte, hogy a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), azoké, akik a szabadságot megfelelő erények hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Megjegyzi, a demokráciában mindenki a gazdagságot és a gyönyört keresi, ami káoszhoz, majd türanniszhoz vezethet.

Aki ezt nem látja például az Európai Unióban, az vagy vak, vagy hülye.

Tulajdonképpen nincsen ebben semmi meglepő vagy rendkívüli. Különösen amióta a Jobbik egyértelművé tette, hogy azt, amit ő nemzeti érdekérvényesítésként értelmez, a baloldali politikai térfélen szokásos játékszabályok szerint kívánja megjeleníteni.  

Ennek eredménye:

1. A Jobbik szalonképessé tette magát a baloldalon.
2. Egyértelműsítette a nemzetiszocializmushoz való viszonyát.

Amikor tehát Vona Gábor pártelnök előállt az általános választójog korlátozásának ötletével, a baloldalon egyetlen harcos jogvédő (TGM, Bauer, Heller, Széll Bernadett, Szabó Tímea) vagy az emberi jogokért világokat romba döntő NGO-k (TASZ, Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság) nem kezdett el visongani, amint meghallották a műveltségi cenzus újbóli bevezetéséről szóló fasiszta szónoklatot.

Félreértés ne essék, sokszor én is kiakadok, amikor azt látom, hogy emberek valamely okból irracionálisan viselkednek. Például pártok és más szervezetek tüntetésein emberhez méltatlan mondatokat ordítanak bele a világba, vagy éppen tüntetők és ellentüntetők bántalmazzák egymást. Olyankor bennem is megszólal a kisördög, és azt mondom magamban, hogy az nem lehet, hogy ennek is annyit ér a szavazata, mint az enyém.

Vagy például ma reggel is, amikor végigszenvedtem a Duró Dórával, a Jobbik alelnökével és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnökével készült interjút, azonnal az jutott eszembe, hogy csorbítani kell az általános választójogot, cenzust kell bevezetni.

Nem, nem az volt az ötletem, hogy a hülye nácik ne szavazhassanak! Bár az is megfontolandó. Helyette inkább az általános értelmesség kategóriáját emelném be a jogalkotási metódusba. Eh, feltaláltam a melegvizet! Ugyanis a jogalkotásban az általános értelmesség orvosi kategória mindig is szempont volt, s szempont ma is.

Ugyanis a természetes személyek, vagyis az élő emberek jogi szempontból rendelkeznek két fontos tulajdonsággal:

1.  jogképesség: Az ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen.

a., Általános, mert minden egyes embert ember mivoltánál fogva megillet, születésétől a haláláig.

b., Egyenlő, mert a jogképesség terjedelme tekintetében ember és ember között semmiféle különbség nincs. Ennek minden más - az életkoron, nemen, fajon, nemzetiségen és felekezeti hovatartozáson kívüli - vonatkozásban is érvényesülnie kell.

c., Feltétlen, mert közvetlenül a törvényből folyik, megszerzése semmiféle feltételhez nem köthető. Minden embert megillet. A jogképesség az emberrel vele születik, el nem idegeníthető, nincs fejlettségi fokhoz, értelmi képességhez kötve. A törvény a jogképességet az adott emberrel szemben is megvédi, tehát senki sem nyilatkozhat úgy, hogy jogképességéről részben vagy egészben lemond.

2. Cselekvőképesség: Az ember úgy válhat a polgári jogi viszonyok részesesévé, azok aktív közreműködőjévé, ha rendelkezik bizonyos fokú szellemi érettséggel és épséggel, birtokában van megfontolási és döntési készségeknek, azaz ésszerű akarat-elhatározással bír. Ezt az ember ügyeinek viteléhez való belátási képességet nevezzük cselekvőképességnek. A cselekvőképesség az ember biológiai és jogi adottsága.

Egyszóval retardáltaknak nem jár szavazati jog. Ergo Duró Dórának sem. Sőt, senkinek, aki nem háborodik fel a Jobbik értelmi deficitből származó apartheidtörekvései láttán és hallatán.

Ez a nő a Dunning-Kruger effektus két lábon járó demonstrációja. Annyira hiányos a tudása, hogy fel sem képes fogni, mennyire hülye. Kezdve azzal, amit az analfabetizmusról összezagyvált. A riporternő is próbálta finoman rávezetni értelmezési képességeinek hiányosságára, de a nagy balmagyar asszony nem hagyta magát eltántorítani és tolta a hülyeségét tovább ezerrel.

Az analfabetizmus az írni és olvasni tudás hiányát jelenti. Ennek egyik fajtája a funkcionális analfabetizmus, amikor a személy tud írni és olvasni, de csak nagyon nehézkesen, ezért nem képes összerakni a szavakat értelmes mondatokká, ami akadályozza a tanulásban.

Az analfabetizmus azonban nem eredendően értelmi fogyatékosság, ergo az analfabéta ember rendelkezik az ügyeinek viteléhez szükséges belátási képességgel. Tapasztaltabb ügyvéd kollégák bizonyára találkoztak már írni és olvasni nem tudó, de a jogait kiválóan ismerő börtönjáró ügyféllel. Én találkoztam, nem is eggyel. Írni-olvasni nem tudtak, de kívülről fújták a Btk-t és a jogaikat nagyon ismerték. Ez bizony belátási képesség!

Egy általánosan értelmes, vagyis orvosi értelemben épelméjű személy, ha írni-olvasni nem is tud, a mások által elmondottakat felfogja, cselekvéseinek lehetséges következményeivel számol, vagyis belátja azokat. Ebből ellentmondást nem tűrően következik, hogy a Jobbik cenzusötlete az iskolázatlanság következménye, így, ha lesz cenzus, rajtuk kell alkalmazni először.

De most komolyan, iskolához kötni a szavazati jogot? Akkor én három egyetemmel, PhD-vel kérjem ki magamnak, ha valaki csak érettségivel rendelkezik? Azt tartsam magamnál kevesebbnek? Gusztustalan! Úgy pofán basznám Vonát, hogy kiköpné Simicska tamponját.

Sebeők János író, publicista, de leginkább filozófus egyszer elmondta, hogy neki csak érettségije van. Nem ment egyetemre, mert az egyetemeken agylopás folyik. Ezzel egyetértek egyébként. Mindemellett kevés értelmesebb embert ismerek nála. Talán éppen azért, mert kellő ismereteket szereztem a felsőoktatásról, vallom, hogy az értelem, a tehetség semmilyen módon nem kapcsolódik az iskolához. Sajnos.

Az iskola dolga ugyanis nem az, hogy megtanítson írni és olvasni, vagy az, hogy korokra szabott bálványokat erőszakoljon ránk, hanem az, hogy megtanítson önállóan gondolkodni, hogy elmondja, az általa részünkre átnyújtott adatokat hogyan rendszerezzük elménkben, hogy később összefüggésekben, absztrakciókban is képesek legyünk alkalmazni azokat.  

Természetesen azzal magam is tisztában vagyok, hogy az elhanyagolt értelem értéke kevesebb. Tudom, hogy nem véletlen, ha valaki nem képes megtanulni írni és olvasni, vagy értelmezni egy szöveget. Nyilván az esetek túlnyomó többségében mentális képességek hiánya áll fenn. Ám nem minden esetben, sőt, szignifikáns bizonyos társadalmi közösségekben, például a cigányság körében az analfabéta, de egyébként megfelelő értelmű gyerekek száma.

S pont miattuk állítom, hogy a Jobbik cenzusőrülete alapvetően egy apartheidtörekvés a cigányság jogainak csorbítására. És ilyenkor nincs TASZ, Soros-NGO-k és nincs TGM vagy feljelentős Szabó Tímea. Nincsenek sehol, mert a Jobbik már az ő térfelükön játszik, az ő szabályaik szerint és potenciális kormánydöntő párt. S ha arról van szó, hogy Orbánt leválthatják, akkor egy kis apartheid is belefér.       

„Bálványok bámulnak bambán - e nemzedékre szabva

Fizetési cetlijük a szemedbe lóg”

/Rolls Frakció: Jólét/

Olvasom a sporthíreket és megdöbbenek. Lemondott az úszószövetség elnökségi tagságáról Cseh László. A kommentekbe belenézve látom, mások is megdöbbentek, nem csak én. Igen ám, de az én döbbenetem nem annak szól, hogy most lemondott, hanem annak, hogy egyáltalán még tagja volt a testületnek. Hogyan? Miért? Miként?

Mielőtt azonban bővebben kifejteném, miért is értetlenkedek úszóbajnokunk e mostani lépésén, ejtenék pár szót a nemrég lezajlott vizes VB-ről. A rendezés csillagos ötös volt, kétség nem férhet hozzá. Na, de miért kellett Seszták államtitkárnak a záró ceremónián tartott beszéde előtt bevennie a fogalmazásgátló tablettát? Ha csak annyit mondott volna, hogy Döm-dödöm, döm-dödöm, dömdö-dömdö- döm-dödöm, azzal kevésbé vált volna nevetségessé.

Mindegy, nem Seszták miatt térek ki a VB-re. Ott volt ez a Chad le Clos gyerek, meg a Milák Kristóf is, ketten jó sok interjút lenyomtak. De, hogy mindkettőjüknek Cseh Lászlós rémálmaik voltak vagy két napig, az biztos.

Riporter: Kristóf, milyen érzés, hogy Cseh Lacival úszhatsz egy medencében?

Milák: a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, ugye, Cseh Laci a példaképed?

Milák: a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, ugye, téged a példaképed, Cseh Laci nagyon inspirál?

Milák: riporterre néz, magában azt mondja: a kurva anyád, te idióta, ismét a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, de ugye, Laci nektek, fiataloknak nagy példakép?

Milák: szemével fürkészi a környéket, hol találhat egy baltát, hogy az idióta riporter fejébe állíthassa.

Végül a huszadik interjú kétszázötvenedik „Cseh László példaképes” kérdésére Milák Kristóf elmondja, hogy neki nincs egyetlen példaképe, de neki amúgy is legyőzendő ellenfelek kellenek most, nem pedig imádható bálványok. Válaszára a riporter bután néz.

Chad le Clos-szal ugyanez. A riporter felhívja a kommentátori állásba az újdonsült világbajnokot és nem afelől érdeklődik, hogy mit érez most, hogy van és hogy van a családja, hanem megpróbálja az olimpiai bajnokkal éljeneztetni Cseh Lacit. Asztakurva!

És most térjünk vissza az eredeti hírhez: lemondott ez a példakép, ez a nemzedékre szabott bálvány, akinek a fizetési cetlije nem lóg a szemünkbe, mert azt gondosan elrejtette.

Szóval, az úgy volt, hogy az összes magyar úszó, már, akinek van neve, Katinka mellé állt a szövetségen belüli reformok sürgetésében. Akik kussoltak: Jakabos (nem gond, agyhalott szegény), Kapás Bogi és Cseh Laci. Az összes többi, a jó fej Kozma, Bernek, Verrasztóék, Gyurtáék, Bohus, stb viszont változást várt.  

Na, most történt egyszer a Gyárfás érában, hogy a keresztapa bácsi úgy döntött, mostantól kell neki egy sportoló, aki az elnökségben azt a szerepet játssza, hogy ő ottan a sportolókat képviseli. Ez ám a demokrácia! - mondják majd. Úgy is lett. Az örökzöldeket (fenyő) nem kedvelő Gyárfás elkezdte felépíteni Cseh Lacit, mint sportolói érdekképviselőt. Annak rendje-módja szerint bekerült az elnökségbe, szép fizetéssel természetesen. Cserébe úgy kellett tennie, mintha több esze lenne, mint a sarokban a fikusznak, ami bólogatásban és bamba mosolyban nyilvánult meg.

Ugyanis Cseh László sportolói érdekképviselői minőségében az évek alatt mindösszesen nulla sportolóval állt szóba. Eggyel sem! Soha nem is gondolta senki, hogy neki éppen Cseh Lászlóhoz kéne fordulnia, mert ő majd nagyon segíteni fog. Ha az úszókat egy iskolai osztályként fogjuk fel, akkor Cseh Laci volt a nyalis, a stréber, az oszifő kedvence, aki beárulta, ha a pad alatt majszoltad az uzsidat, vagy a WC-ben írtad meg a házi feladatot.

Hogy emellett, - vagy ennek ellenére – egy remek sportoló, azt sohasem vitatnám. Csakhogy az ő elnökségi tagságának költségeit úgy fizették, hogy soha nem dolgozott meg érte, és ez valahogy nem illik egy nagyszerű sportoló, egy példakép jelleméhez.

Amikor Katinka először megfogalmazta a súlyos szakmai hiányosságok miatti aggodalmát, Csehnek kellett volna lennie az elsőnek, aki mellé áll, elvégre több százezer forint fizetést kapott ezért. Ehelyett a mi Lacink sunyin lapított.

Ez a kis szarházi végiglapította az egész elnökváltást, s amikor többen Gyárfás kitartottjai közül lemondtak, ő maradt. No, nem egyedül csillantotta fel jellemének ilyen oldalát. Vele tartott Wladár Sanyika, Becsky András, Danks Emese, Dr. Török Enikő és Törös Károly is. Gyárfás idejéről visszamaradt taposóaknák.

Danks Emese: Gyurcsány Ferenc szóvivője, jelenleg a Vasas SC kommunikációs elnökhelyettese. Nem Bienerthtel barátkozni választotta be a Gyárfástalanított egyesületi lobbi. Ugyebár Bienerth a kormány embere, akit utálni kell.

 Wladár Sándor, Becsky András és dr. Török Enikő: Gyárfás 2015-ben vette a szárnyai alá őket. A keresztapa feltétlen hívei.

Törös Károly: alkoholista, gyűlöli Hosszú Katinkát, részegen ő pofázta ki, hogy Kiss László megúszott pár nemi erőszakot, de egyszer azért elítélték. Gyárfás feltétlen híve.

Nem elnökségi tag, de Bienerth ellen áll ki Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszó is. Az ő attitűdje érthető, elvégre Bienerth az ő számára a Fidesz fallosza, amivel neki meg kell küzdenie a mindennapokban Kósa Lajos megszöktetett feleségéért.

Ami némileg árnyalja a képet, az Szabó Joe személye. Nem nevezném Gyárfás emberének, sőt. Ennek ellenére felszólalt Bienerth módszerei ellen. Nos, az tény, a teljes pénzügyi átvilágítással az új elnök nem szerzett barátokat. Az egyesületeknek juttatott csúszópénzek a kussolásért most szépen felbukkantak és úsznak, mint szar a vízen.

Ebben a társaságban találhatjuk a példaképet, az úszóbálványt, aki most sem szólt egyetlen szót sem a sporttársai érdekében. Abban bízhatunk csak, ha a sportolói érdekképviselet továbbra is marad a Magyar Úszó Szövetség elnökségében, akkor olyan embert szavaznak be maguk közül a sportolók, aki tesz is valamit értük.

Állati őseinktől örökölt ösztönünk, hogy együttműködő csoportokban, azaz közösségben hatékonyabbak vagyunk, ezért komfortosabban érezzük magunkat. A fák magasának biztonságát elhagyó pitecus eleink csoportokba verődve járták a szavannákat élelem után kutatva. A magas fűben fel-felegyenesedve kémlelték a tájat zsákmány után, s hogy ők maguk se váljanak egy ragadozó vadállat prédájává.

A csoport nyújtotta biztonság többlet energiákat szabadított fel, amelyeket hatékonyabb élelemszerzési módok kidolgozására fordíthattak. Az így kifejlődő ember (homo) értelem szervezte társas viselkedése vezetett az ókori magas kultúrák kialakulásához, modern korunkban pedig, hogy embert küldhettünk a Holdra.

Az emberi kultúra, az emberi társadalom a bolygó legerősebb és legbonyolultabb közösségévé fejlődött. Komplexitására jellemző, hogy megszámlálhatatlan, saját szabályrendszerekkel rendelkező makro- és mikroközösségek működnek együtt a főrendszer (emberi társadalom) fenntartása érdekében, vagyis azért, hogy az emberi faj fennmaradjon.      

A társadalomtudományok különböző terminusok alatt jó néhány közösségtípust definiáltak már. Az azonos tevékenységet folytatók csoportjai, a hobbiközösségek és a valamilyen emberi tulajdonság mentén szerveződő mikroközösségek nem témái a posztomnak. Én azokra a makroközösségekre szeretnék koncentrálni, amelyek az emberi társadalom mindennapjait jelentősen befolyásolják, és amelyeknek általános jellemzője, hogy azonos érdekek vagy azonos értékek mentén szerveződnek egy közös cél elérése érdekében.

Ennek oka, hogy mostanában többen is megkísérelték megfogalmazni az Európai Unió közösségi természetét, és ebben a dimenzióban két lehetséges alternatíva vív ádáz küzdelmet egymással. Az egyik (a balliberális) szemlélet szerint az EU értékközösség, míg a Helmuth Kohl megálmodta Nemzetek Európájának közösségét építeni akarók szerint érdekközösség.

Ezért fontos e két közösségtípus pontos körülírása és egymáshoz való viszonyának meghatározása. Azonban mielőtt definiálnánk, mit nevezünk érték-, illetve érdekközösségnek, s hogy a viszonyuk egymáshoz képest horizontális (mellérendelt) vagy vertikális (alá-, fölérendelt), szeretném tisztázni, hogy én magam a nemzetek feletti (internacionalista és globalista) közösség primátusát elvből elutasítom. Ugyanis az a határozott véleményem, hogy az ilyen jellegű egységet kizárólag más fajokkal, tehát földönkívüli értelmes lényekkel szemben lehetne markánsan megjeleníteni.

Míg például Kínával, mint gazdasági riválissal szemben nem, hiszen Kína a legmagasabb társadalmi szinten egy egyénekből álló nemzetközösségként jelenik meg. A nemzetközösségek olyan értékközösségek, amelyeknek gyökerei évezredekre nyúlnak vissza, s amelyeket gazdasági érdekek nem képesek felülírni. Ezzel szemben a nemzetek fölötti Európa képzete mégiscsak nemzeti kultúrák összességére épül, amelyeknek közös gyökere nincs, tehát nem is lehet képes hatékonyan fellépni a kínai gazdasági befolyás ellen. Mert, amíg Kína képes különalkukat kötni az EU tagállamaival, addig mi nem tudjuk hasonlóképpen megosztani Kínát.

Ebből világosan következik, hogy az értékközösség egy magasabb rendű közösség az érdekközösséghez viszonyítva, ergo nagyobb jelentőséggel bíró társadalmi szerveződés. Azt is elmondhatjuk, hogy az értékközösségek legfőbb jellemvonása az évezredeken (esetleg évszázadokon), de mindenképpen több generáción átívelő általános elvek mentén szerveződő, örökérvényű csoporttulajdonság manifesztációja. Ezzel szemben az érdekközösség egy rövidebb időintervallumban megvalósuló, céljait tekintve ideiglenes jellegű közösség.  

Ennek alapján leszögezhetünk két, tudományos alapokon nyugvó, de a mindennapi tapasztalat által is megerősített tényt:

1. Az EU nem értékközösség
2. Az EU a Szovjetunió disztópiája

Előbbi azért nem, mert nem rendelkezik az értékközösségek jellemzőjével, hogy az elérni kívánt közös cél sohasem változik, mert az elérésére választott metodikák évezredek alatt kialakuló közösségi elvekből következnek, olyanja meg az EU-nak nincs. Utóbbi pedig azért igen, mert az adott kor körülményei között megvalósítható legaljasabb diktatúrák egyike.

Nyilván nem a tőlünk civilizációs tekintetben lényegesen elmaradottabb országokhoz kell mérnünk az EU által megvalósított diktatúrát. Szóval, nem Észak-Korea a mértékadó ebben a tekintetben, de nem is a törzsi szinten megrekedt afrikai országok némelyike.   

Az EU egész egyszerűen azért a Szovjetunió disztópiája, mert a szocialista világrend 80-as éveinek viszonylagos szabadságát idézi az azt megelőző kegyetlen, zsarnoki mivoltához képest. Az EU is, bár rendelkezik egységes jogrenddel, amely garantálja az egyének és csoportok szabadságát, de a jogalkalmazási metodikája során, vagyis a mindennapjainkat érintő társadalmi tevékenységek területén a jogi érvelést felülírják a politikai-ideológia diktátumok.

Ezt pedig a tudomány diktatúrának nevezi. Így hiába nincs vérengzés, mint volt Sztálin vagy Rákosi alatt, a disztópiákra jellemző társadalmi felfogás hermeneutikai (értelmezés tudománya) deficitje az egyes fogalmak jelentéseinek agresszív megváltoztatásában, majd azoknak a teljes közösségre való ráerőltetésében csúcsosodik ki és ez a diktatúra biztos jele.

Azt állítom tehát, ha a szocialista világrendszer nem omlik össze, a jelenlegi európai társadalmi viszonyok akkor is létrejöttek volna. Sőt, azt állítom, hogy a jelenlegi európai társadalmi viszonyok egyenes következményei a szocialista ideológia kiteljesedésének. Ugyanis, amint azt már korábban is megfogalmaztam, ami ma nyugatról harsonaszó kíséretében, hatalmas pompával vonul be hozzánk, az egykor tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Mi sem bizonyítja jobban állításaimat, mint a nyugati világ vezetőinek elismerő szavai Castro személyével kapcsolatban. Amiket a fejlett nyugat urai róla halálakor elmondtak, az 30 éve még elképzelhetetlen lett volna. A kubai vezért alig néhányan nevezték diktátornak, ergo az általa működtetett társadalmi rendszert sem tekintették annak. Márpedig az volt. Ám a gyermek (az EU például) mégsem mondhat csúnyákat apja elhunytakor róla.

A diktatúrák evolúcióját kiválóan példázza, hogy az 56-os megtorlásban tömeggyilkosként résztvevő Kádár is a nép szeretett Jani bácsijává szelídült (fejlődött). Megjegyzem, Kádár annyiban különb egy Merkelnél, Schulznál vagy Junckernél, hogy ő hitt is abban, hogy amit tesz, az helyes és jó. Ezzel szemben az EU vezetői csupán eszközként használják az ideákat, hogy általuk tegyenek minket szorgalmasan dolgozó, tehát nekik anyagi javakat teremtő biorobotokká.

A negatív jövőkép (disztópia) társadalmának hatalmi gyakorlata tehát az érdekközösséget, az elsősorban gazdasági, nagyhatalmi törekvések megvalósítására létrejövő, gyökerek nélküli, ideiglenes egységet igyekszik összemosni az értékközösséggel, amely örökérvényű, mélyen gyökerező közös elvek mentén szerveződik.

Feltételezem, az örökérvényűség megkaparintásával óhajtja megerősíteni pozícióját. Azonban ez csupán a közösségen belüli pozíciót erősíti, kifelé semmilyen hatással nincs. A nemzeti összetartozás értékközösségén belül szerveződő gazdasági, hatalmi érdekközösség (USA, Kína, Oroszország) mindig erősebb lesz a közösségen belül ténylegesen létező közös gyökerek által. Vagyis az EU erőlködése csupán a diktatórikus jellegnek ad hangsúlyt, amely által jelentősen nő az EU-szkeptikusok száma a közösségen belül.

A Brexit egy ordító felkiáltójele annak, hogy az értékközösség és érdekközösség összemosása közösségi diszharmóniát eredményez, amely a közösség felbomlásához is vezethet. Amit tehát az EU balliberális vezetői művelnek, az leginkább egy középkori japán díszletekkel tarkított látványos rituális öngyilkosság (szeppuku) közösségi eseménnyé tétele, amelynek során uraink azt szeretnék, hogy a szamurájok, vagyis mi, az Uniót alkotó népek kövessük őket a halálba.

Kösz, de én inkább ronin lennék!

Jól emlékszem, a Gyurcsány-Bajnai érában történt olyan halálesetekre, amikor a beteg azért halt meg, mert az akkori új szabályozás szerint nem volt tiszta, melyik kórház köteles fogadni az ellátásra szorulót. A gyakori elhalálozások olyan nagy hatással voltak a 2010-es választásokra, hogy egyetlen baloldali szavazó sem szavazott a Fideszre.

Szóval, volt az, hogy heti rendszerességgel jöttek a hírek halálesetekről, ellátás akadozásáról a tarthatatlan szabályozás miatt, mégsem háborodott fel egyetlen baloldali szavazópolgár sem. Sőt, mindent a legnagyobb rendben lévőnek tartottak. Pedig CT és MR sem volt ám fele ennyi sem, mint most! Hogy a lélegeztetőgépekről már ne is beszéljünk!

Az akkori kormány kórházakat záratott be, amelynek nyomán a mainál 40%-kal kevesebbet kereső kórházi alkalmazottak százainak szűnt meg a munkahelye. Ez sem érintette meg a baloldali szavazópolgár lelkét.

Aztán itt volt nemrég szegény Nagy György, televíziós műsorvezető, szerkesztő halála. Azt megelőzően ömlött a baloldali sajtóorgánumokból a szitok, hogy ez a mocskos Fideszes köztévé nem hosszabbított szerződést Gyurival, aki pedig a leghitelesebb televíziós személyek egyike. Mindennek elmondták kormányt, Orbánt, a köztévé vezetőségét, a nem baloldali embereket általában is.

Aztán Nagy György meghalt. Kiderült, hosszú küzdelemben maradt alul a rákkal szemben. S bár ő dolgozott volna tovább, rendkívüli módon megromlott fizikai állapotára tekintettel az MTVA orvosi stábja nem javasolta a nagyobb terhelés engedélyezését, ezért a munkáltató a nyugdíjazása mellett döntött. Abszolút helyesen.

Szegény műsorvezető csalódott volt, mert nem óhajtotta elfogadni állapota visszafordíthatatlanságát. A családja szerint is hagyni kellett volna meghalni a képernyők előtt a csont és bőr vékonyságúra lefogyó, elhalványult embert. Akkor már tudta, kb mennyi ideje van hátra, mert orvosai közölték vele a fájdalmas hírt.

Nem hiszem, hogy helyes lett volna hagyni belehalni a munkájába. Együtt érzőbb biztosítani a lehetőséget, hogy utolsó heteit (!!!) a családjával és barátaival tölthesse. Kedveltem Nagy Györgyöt, és azt hiszem, én is hagytam volna a szerettei körében meghalni.

Most pedig itt a legújabb hullagyalázás a baloldal részéről. Súlyos keringési rendellenesség eredményezte komplikációk következtében elhunyt egy kislány. Történetét úgy tálalta a baloldal, hogy a gyermek halálának oka a kormány volt, amelyik nem telepít minden panellakásba CT-t és MR-t. Bizony, mert az jár mindenkinek, alanyi jogon! Hogy máshogy?

A horrortörténet úgy szól, hogy a gyermeket felnyitott mellkassal kellett áttolni hordágyon egy másik kórházba, mert CT-zni kellett volna, az meg nincs a kardiológiai intézetben. Ebbe a talicskázásba halt bele. S ha lett volna CT, bizonyosan élve marad.

Ebből egy szó nem igaz! Egyetlen kurva szó sem! Viszont az eset kiválóan alkalmas arra, hogy a zsigeri gyűlölködő baloldali szavazókat, a lumpenmagyarokat hergelje, s ők okádják a mocskot az internet minden lehetséges felületén, meggyalázva ezzel annak a szerencsétlen gyermeknek az emlékét.

Csuhaj Ildikó, az újságírás nősténycsótánya a mai kormányinfón már miniszteri szintű lemondások felől érdeklődött Lázárnál. Állítólag megszólalt a nagymama is, aki szívszorítóan ecsetelte az egészségügy siralmas helyzetét, s földöntúli fájdalmát juttatta kifejezésre unokája halála okán. Megértjük, mert el kell fogadnunk, hogy egy ilyen veszteség bizony elveszi az ember eszét.

A valóság az, hogy a kislány egy súlyos szívfejlődési rendellenességgel született. Az elmúlt években tíz alkalommal volt szükség szívsebészeti beavatkozásra élete megmentése érdekében. Műtéteinek egy részét Budapesten, más részét Münchenben végezték. Az utolsó beavatkozásra Budapesten, a kardiológiai intézetben került sor. Nagyon súlyos állapotban volt, a keringése összeomlott, az újabb műtét sem eredményezett állapotjavulást, ezért műszívkezelést kapott, lélegeztetni kellett.

A műtét utáni 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amit a Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. Az ilyenkor általános, igen jelentős vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza. Ám ez nem azt jeleni, hogy feltárt mellkassal tologatták az utcán, mint azt a balliberális sajtó hazudja. A "nyitott mellkas" egy orvosi terminológia. Azt jelenti, hogy a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. Szó nincs tehát arról, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa!

A kardiológiai intézet igazgatója elmondta, a betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve. Korábban azt is nyilatkozta, hogy heti hat-nyolc alkalommal történik ilyen szállítás a CT-hiány miatt. Jelen esetben sem lépett fel semmilyen szövődmény. A beteg állapotát a CT-hiány semmilyen módon nem befolyásolta.

A CT-vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos, roncsoló agyvérzést kapott, ami miatt a műszívkezelés folytatása ellehetetlenült. A véralvadásgátló-kezelést is meg kellett szüntetni. Ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni a továbbiakban, elhalálozása megakadályozhatatlan volt.

A főigazgató kifejtette, hogy a CT-vizsgálat segítségével derítettek fényt a tényre, hogy a műszívkezelés sem fenntartható. "Egy olyan zsákutcába kerültünk, amely végül is a gyermek halálát okozta".  A kislányt keringéstámogató eszközökkel sem volt lehetséges életben tartani - mondta Ofner Péter. A gyerek abban az esetben kerülhetett volna fel a szívtranszplantációs listára, ha stabilizálni tudták volna az állapotát műszívkezeléssel.

Tehát az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta semmilyen módon. Ezek a tények. Innentől minden baloldali politikai támadás alaptalan, aljas és ostobaság. Ahogy az lenni szokott.  

Számomra a leginkább az felfoghatatlan a történet(ek)ben, hogy miként lehetnek emberek ennyire érzéketlenek mások fájdalma iránt, hogy azt használják fel politikai haszonszerzésre. Ráadásul egészen nyilvánvaló, hogy egy eleve kudarcra ítélt kísérlet, mivel az ideológiai álláspontok oly mértékben vannak becsontosodva, hogy a politikai nézetváltás egyszerűen elképzelhetetlen. Miért hát?

Fogalmam sincs, milyen torz gondolkodás mentén sikerült valahogy párhuzamot állítani az LMBTQ szubkultúra és a kereszténység közé, de a homoszexuálisok „meleg büszkeség menetének” is nevezett, ízléstelen karneválját vadul védelmező balliberálisok megtették.

Figyelem, érv következik!

Nagyon koncentráljunk!

Tárááá, íme az érv: A keresztények nőket égettek meg, a szent inkvizíció embereket kínzott, a dél-amerikai indiánokat irtották, mégis vonulhatnak a húsvéti körmeneten.

Asztakurva! Uhh, elnézést, nem beszélhetek csúnyán, mégiscsak Isten egyháza a téma.

Igaz, nem vagyok vallásos. Templomban is csak egyszer voltam önszántamból, egy karácsonyi misén a Szent István bazilikában, ami csalódás volt. Kicsit több magasztosságot vártam. Spirituális élményre vágytam, hogy megérintsen az isteni szentség addigi profán életvitelem kontrasztjaként. A katarzis elmaradt, így a vallásokhoz, az egyházhoz való viszonyom is maradt a régi, kissé hűvös és tárgyilagos.

Tekintve azonban, hogy az identitást fontosnak, - ha nem a legfontosabbnak – tartom az egészséges néplélek kialakulása szempontjából, a katolikus egyház államalkotó szerepét pozitívan kell értékelnem. Ugyanis szemben a balliberális globalista-internacionalista nézettel, amelyik a nemzeti identitást „fiktív halmaz”-ként aposztrofálja, én az identitást a kultúrám iránt érzet olthatatlan szerelemként tudnám leírni, s mint ilyent a szívemben hordozom, míg élek.

Ugyanakkor mégis ambivalens a viszonyom az egyházzal, mivel a cölibátus hamis ideológiája generálta jelenségeket, - sőt magát a cölibátust is – visszataszítónak tartom. Az én értékrendem jelentősen eltér az övékétől. Igaz, bizonyos keresztény értékek egybeesnek általam is fontosnak tartottakkal. A családmodell feltétlenül. Persze, az úttörők 12 pontjában foglaltakat is fontos értékeknek tekintem. A helyes, morális alapokon nyugvó értékrendet tehát nem azonosítom a katolikus egyházzal, a keresztény értékrenddel.

Így aztán amikor az LMBTQ parádét kritikával illetem, nyilvánvalóan nem keresztényként teszem, hiába erőlteti a baloldal azt a képtelenséget, hogy a nem baloldali emberek mind keresztények. Olyan emberként fogalmazom meg jogos bírálatomat, akinek szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, tapasztalatokból, széleskörű tájékozódás során leszűrt egyedi, mégis széles társadalmi rétegekkel megegyező értékrendje van.

Miután tisztáztam az egyházhoz való viszonyomat, visszatérnék az LMBTQ-t eluraló balliberális politikai attitűd pride-dal és kereszténységgel kapcsolatos, általam értelmezhetetlen párhuzamának boncolgatására. A tanulásra nyitott, a tudásra szomjazó emberként szeretnék magyarázatot találni arra az elfogadhatatlan viselkedésre, hogy egy tiszteletreméltó kezdeményezés miként lett a más társadalmi csoportot megbélyegző, kigúnyoló, a rendezvényén életképekben gyalázó puccparádévá.

A baloldali egy alapvetően invazív értékrend, minden létező politikai formájában (szocializmus, liberális demokrácia) elutasítja a spiritualitást, a vallásokat, s amikor teheti, tiltja, üldözi azokat, amikor pedig erre nincs módja, lefitymálja, maradinak, értéktelennek, hitványnak titulálja, kigúnyolja minden módon. Ezért is nevezem invazívnak az értékrendjüket, mert másmilyent nem tűrnek meg maguk körül.

A kereszténység pedig nem csupán azért utálatos a szemükben, mert vallás, hanem azért is, mert egy évezredek próbáját kiálló emberi és értékközösség, amely minduntalan ellenáll a baloldali világfelfogás agresszív terjeszkedésének. Továbbá a kereszténység értékrendje olyan alapelveket fogalmaz meg, amelyek nem minden társadalmi csoport igényeit elégítik ki, tehát nem törekszik univerzalizmusra. Persze, nem volt ez mindig így, vannak a keresztény egyháznak múltbéli súlyos bűnei. Ám éppen ezek terhe alatt képes volt mégis megújulni és elfogadni a modern társadalomban neki jutó szerepet.

A keresztény értékrend elutasítja az egyneműek házasságát, illetve hogy az ilyen, állam által törvényesített kapcsolatokat is házasságnak, majd pedig működését családnak nevezzék. Nem keresztények között is vagyunk sokan, akik az egyház ebbéli véleményét osztjuk. Mégsem láttam még soha, hogy a most oly sokszor felemlített húsvéti körmenetben az egyházi személyek vagy a hívek homoszexuálisnak, transzneműnek öltözve mórikálnák magukat különféle maskarákban és színpadi életképekben figuráznák ki az LMBTQ bárminemű szokásait.

Ugyanis a kereszténység, - szemben az LMBTQ-val és a balliberálisokkal – nem a másik társadalmi csoport gyalázásával, a másik társadalmi csoport elleni uszítással, gyűlöletpropagandával mutatja be közösségét, a közösségének egy fontos és szimbolikus eseményét, hanem a rá jellemző attribútumok és szellemiség megjelenítésével.

S akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez, hogy megválaszoljuk, a kereszténység középkori viselt dolgai mellett van-e joga nyilvánosan gyakorolni a hagyományait, megjeleníteni értékrendjét. Igen, van. S aki mást mond, az nem csupán ostoba, de aljas is.

Hiszen éppen az a baloldaliak másik legtöbbet hangoztatott egyházkritikája, hogy a klérus álságos módon eltitkolja a papok között gyakori homoszexualitást és pedofíliát. Valóban, ez egy súlyos bűne az egyháznak. Bizony a cölibátus azt okozta az egyházon belül, hogy az egészséges szexualitású férfiak és nők nem vállaltak egyházi tisztséget, hanem többnyire a szexuális beállítódásukat titkolni kényszerülő, s másságukra Istentől választ és megbocsátást várók lettek pappá és apácává.

S ha a balliberálisok logikáját követném, akkor bizony a klérus középkorban elkövetett bűneiért a homoszexuálisokat és transzneműeket is felelősségre vonnám, hiszen a papok és apácák között – a balliberálisok szerint is – felülreprezentáltak az ilyen személyek. Tovább megyek, a náci SS-ben is jelentős volt az azonos neműek iránt vonzódóak száma, tehát a rémtetteikért a buzikat is felelősségre kell vonni.

SZERENCSÉRE AZ ÉN ÉRTÉKRENDEM NEM OLYAN TORZ, MINT A BALLIBERÁLISOKÉ!

Ezért nem is olvasom az LMBTQ fejére a középkori egyházban és az SS-ben elkövetett bűneiket. Ezért nem találok kifogást abban, ha évente valamilyen tisztességes formában megjelenítik társadalmi közösségük értékrendjét. A tisztességes megjelenítésbe viszont nem fér bele más társadalmi közösségek kigúnyolása, megbélyegzése, a más társadalmi közösségek elleni uszítás.  

Nem fér bele a más társadalmi közösségeknek értékrendjük megváltoztatására való kényszerítése sem. A keresztény értékrend egy zárt közösség értékrendje. Én nem hallottam még olyat, hogy a keresztények az LMBTQ-t felszólították volna, hogy változtassanak a szexuális szokásaikon. Nem fogadható tehát el az sem, hogy a keresztény értékrend családmodelljét erőszakkal megváltoztassa egy másik társadalmi közösség.

Ami pedig a múltbéli bűnöket illeti, ha az LMBTQ egy felelősségteljes, valós értékközösséggé kíván válni, akkor nem csak a közéjük sorolható ismert művészeket, tudósokat, sportolókat vállalják fel, hanem az inkvizícióban emberek kínzó, máglyán elégető, a haláltáborokban kegyetlenkedő, papként azonos nemű fiatalokat megrontó társaikat is.   

Amikor anno (1999. december) elkezdtem az internetet használni, mindösszesen talán három valamirevaló portál létezett, amely közösségi médiaként funkcionált. Az Index, az Origo és az RTL Klub.  Akkoriban ezeket a virtuális közösségi tereket fórumnak hívták. Tulajdonképpen pontosan olyanok voltak, mint a mai blogok, csak mindennek más neve volt. Akkor topikok voltak és hozzászólások (hsz-ek), ma poszt van és kommentek. Akkor is voltak moderátorok, mint most, csak akkoriban a politikai és közéleti topikokban szabadabb, szabadosabb – de legfőképpen őszintébb - volt a szólás.

Én az RTL Klub „politika, közélet” rovatának topikjaiban edződtem. Kemény véleményszamurájok vívták ott napi csatájukat. A szavak vágtak, mint Miyamoto Musashi pengéje, de volt egy kódexünk, amihez tartottuk magunkat. És működött. Olyannyira, hogy a rovatban a véleményüket ütköztetők rendszeresen, havonta egyszer összejöttek egy sörözésre. Ezeket hívtuk fórumos buliknak. Egy-egy alkalommal 30-40 fő ült közös asztalhoz, fiúk-lányok vegyesen, jobb- és baloldaliak együtt. A hangulat frenetikus volt. Teljesen lényegtelen volt, hogy két buli között ütöttük-vágtuk egymást, ahogy csak tudtuk, a fórumos bulin a csörtéinken hihetetlen jókat röhögtünk.

Az esemény híre eljutott RTL Klub szerte, mások is felfigyeltek rá, hogy a „politika, közéletesek” milyen jól szórakoznak, és ennek hatására egyéb rovatok lakosai is el-eljöttek közénk. Hiába volt kiírva, hogy „Mélyvíz, csak úszóknak!”, csábító volt a légkör. S miután egyre többet foglalkoztak velünk, továbbá úgy érezvén, hogy mindez az övéké is, elkezdték a saját világlátásukat propagálni.

Itt lett vége az RTL Klub fórumának. Mert az RTL-en futó szappanoperák rajongói más anyagból gyúródtak, mint a közéletis szamurájok. Minden riposzttól szívszélhűdést kaptak és azonnal rohantak a moderátorhoz. A modi meg kénytelen volt szankcionálni minket. Amikor aztán egyik, a bulikra rendszeresen eljáró sorozatrajongó benyalta magát moderátornak az RTL-nél, első dolga volt kivégezni a „politika, közélet” rovatot. Minket, a szamurájokat addig szekált, amíg önként nem távoztunk az RTL-ről. Az eredmény az lett, hogy az RTL fórum lehúzta a rolót.

Sokan az egyre elszaporodó blogokban kerestünk menedéket, több-kevesebb sikerrel. Szétszóródtunk, évekig nem hallottunk egymásról. Nagyobb létszámban a közösségi média legfejlettebb és legszervezettebb formája, facebook hozott minket újra össze.

Régi ismerősök, gyerekkori barátok, volt osztálytársak találhatnak itt egymásra, elveszettnek hitt kapcsolatok élednek újjá. Nem ez a facebook egyetlen előnye, pozitív tulajdonsága, bár kétségtelenül talán a legfontosabb. Viszont, ami számomra igazán csábítóvá tette, hogy megszünteti az időbeli és térbeli távolságokat. Időveszteség nélkül tudok kommunikálni tőlem több ezer kilométerre lévő emberekkel felmerülő költségek nélkül.

A facebook tájékoztatást ad ismerőseim, barátaim és családtagjaim hogyléte felől, beszámol mindennapi tevékenységeikről, az őket érintő történésekről. Mindezt egy olyan kommunikációs környezetben, amelybe bármikor bekapcsolódhatok és kínos búcsúzkodások nélkül léphetek ki. A facebook rohanó világunkban visszaadja az egymás iránti figyelmet, a másik ember élete iránti érdeklődést, jelentősen csökkenti a már-már aggasztó közönyt az emberi kapcsolatokban.    

S amit még kiemelnék, mert ugyancsak jelentőséggel bíró körülménynek tartok, hogy olyan emberekkel ismerkedhettem meg az itt folytatott diskurzusok során, akikkel más körülmények között sosem találkozhattam volna, és akik nagyszerű, tiszteletreméltó emberek. Sokszor érzem úgy, hogy dekadens, meghasonult társadalmunkban ők a remény, hogy nincs veszve minden.

Teszi mindezt úgy, hogy sosem volt szándéka valami jót és hasznosat tenni. Megalkotójában a jóindulat és becsület szikrája sincs meg. Van egy mondásunk. a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Talán ennek analógiájára mondhatnók, a facebook az alantas szándékkal kikövezett út egy egészségesebb emberi kapcsolatokat ápoló világ felé.

S onnan tudom, hogy ezt nem csupán én látom így, hogy elkezdődött a facebook szétverése, mégpedig annak működtetői által. Partikuláris (helyi, országonkénti) és globális szinten egyaránt. Ugyanis az aljas indíttatások generálta gondolkodásmód sosem fogja elfogadni, hogy különböző világnézetű emberek a közösségi kommunikáció véleményeket ütköztető, sokszor iszapbirkózásra emlékeztető helyzeteiben egymáshoz edződjenek, s ezáltal tisztelet és tolerancia, sőt elfogadás alakuljon ki.

Ugyanis, amint ez megtörténik (és már megtörtént!), az „oszd meg és uralkodj!” elvéből egyenesen következő végeláthatatlan és kibékíthetetlen konfliktusok generálta (pénzben is mérhető) hatalmi haszon elvész. Ezt nem hagyhatják, és nem is hagyják. Kihasználva a szervilis kisembernek a világnézetét befolyásoló hatalomba való törleszkedését és frusztrációja táplálta irigységét, módszeresen verik szét ezt a nem várt módon egységessé, elfogadóvá és a másik ember sorsa felől érzékennyé váló közösséget.

Amikor hallottam, hogy meghirdették az álhírek elleni határozott fellépés hadműveletét, azonnal tudtam, hogy jó balliberális módjára álhírnek azt fogják nevezni, ami az orrvérzésig propagált világnézetükkel ellentétes. Nem is rejtették véka alá, hogy az állítólagos orosz álhírterjesztő oldalakat lövik le. Ma orosznak, oroszbarátnak neveznek minden olyasmit, ami ellentétes a szélsőbaloldali-neoliberális elvekkel. (Pfúj, elvnek nevezem az elvtelenséget!)  

Mindeközben a baloldali és neoliberális propagandát toló kamuportálokat ajánlják a facebook lakóinak figyelmébe. Naponta több ilyen oldalt ajánlott nekem is a facebook, én pedig mindet letiltottam. Jött is a kérdés tőlük, hogy miért. Innentől szépen belistáztak engem, és belistáznak mindenki mást is, aki úgy jár el, mint én, aki úgy gondolkodik, mint én.

Senki nem tudna nekem mondani egy olyan ajánlást, amelyben a közösségi média egy konzervatív, keresztény jobboldali portált propagált volna. A facebook az érdeklődési körünk tekintetében kizárólag a vásárlási szokásainkat, tehát gazdasági vonatkozású érdeklődésünk sokszínűségét támogatja, ösztönzi. Világnézetünkkel kapcsolatban csupán a sokszínűségre (pluralizmus) hivatkozva uniformizál.

Mára ebben odáig jutott, hogy a keresztény és/vagy konzervatív, nemzeti érdekeket preferáló világnézetet tűzzel-vassal irtja. Teszi mindezt olyan stílusban és eszközökkel, amely a baloldalinak nevezett gondolkodásmód másfél százados létezése alatt mindig ugyanaz volt.

Oriana Fallaci, a neves olasz író, publicista és filozófiai gondolkodó a következőket mondta a baloldalról:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét.”

„Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot.

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet.”

S hogy mennyire igaza van, ma nem látunk mást, mint, hogy a övéktől eltérő világnézettől babonásan rettegő, azt ádáz dühvel elutasító baloldal az iszlámot választja szövetségesül, attól remélve világnézeti ellenfeleinek megsemmisítését, az általuk irányított társadalom összes problémájának megoldását. Még csak véletlenül sem a velük azonos kultúrában élő, ám másképpen gondolkodó, más értékpreferenciák mentén cselekvő emberekkel keresik a közös nevezőt!

Aki élt a magyar szocializmusban, az még emlékszik rá, hogy az akkori politikai vezetés szintén iszlamista terrorszervezetekkel (például Palesztin Felszabadítási Szervezet – PFSZ) és azok vezetőivel ápolt baráti – mit baráti, testvéri! – viszonyt. S emlékszik arra is, - amit ma szintén át kell élnünk – hogy az emberek lehajtott fejjel összesúgva mertek csak beszélgetni közéleti témákról, ha egyáltalán mertek.

Ahogy egy korábbi írásomban a jelenlegi nyugati demokráciával kapcsolatban már megfogalmaztam, „Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.” Bizony pontosan ugyanaz a nyomasztó légkör uralkodik el mindenhol, amit a szocializmus vérgőzös időszaka hagyott maga után. Az a nyugati demokrácia, amiért úgy odavoltunk a 80-as években, sehol nincs. Nyomokban sem!

Van egy bizonyos gazdasági jólét, amely mindig optimistábbá teszi az embereket, mint az indokolt volna. Miközben a társadalom morális váza szép lassan (vagy nem is olyan lassan) szétporlad. Ami elkerülhetetlenül kihat aztán a gazdasági folyamatokra.

Rövid intermezzo: A közgazdaságtan tudománya elvileg a matematika és a szociológia házasságából született. Most akkor megkérdezném: ha ezt a baromságot tudománynak nevezik, akkor a társadalmi folyamatok következményeivel miért nem képesek kalkulálni?    

A válasz magától értetődő: mert a liberális gazdaságpolitika éppen a baloldalisága okán képtelen a társadalmat annak komplexitásában látni, csakis a saját világnézetéből fakadó társadalmi mozgásokkal kalkulál.

E dogmatikus elvakultság eredménye, hogy Svédország mindössze két év alatt több mint tíz pozíciót veszített a világ leggazdagabb országainak listáján. S ma is mi a legsürgetőbb teendő a liberális svéd országvezetés számára? – Hogy a közoktatásban tilos legyen kimondani az „ámen” szót. A tilalom megszegői ellen külön hatóságot hoztak létre, amelyik járja az intézményeket (iskolákat, óvodákat) és kíméletlenül lecsap minden törvényszegőre.

El tudjátok képzelni, milyen világ az, ahol a szabad vallásgyakorlás csak akkor szabad, ha a balliberálisokkal szövetséges muszlimokról van szó, az európai kultúrát megteremtő kereszténység vallásgyakorlása viszont tilalmas? Nem véletlen, hogy minden, a 60-70-es években született és a disztópiát bemutató irodalmi mű az azokban a társadalmakban uralkodó politikai erőt baloldaliként jellemzi.       

A facebook mára egy nyíltan baloldali-neoliberális nézetű és azt a világnézetet agresszívan terjesztő, a más világlátás megnyilvánulásait korlátozó propagandaportállá lett. Miközben még mindig közösségi oldalként hirdeti magát. Státuszát kihasználva az internetes kommunikáció valamennyi területére kiterjesztette fennhatóságát. Alig találni olyan helyet, ahol ne kizárólag facebook-os profillal lehetne kommunikálni.

Úgy terjeszkedik, mint egy hidra, csápjai mindenhová elérnek. A messenger nevű alkalmazás segítségével korlátozza a privát beszélgetéseket is, ha a nyilvános profilon neki nem tetsző információt tettél közzé. Ez a világ összes országának alkotmányában foglaltakkal ellentétes. A hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) tilalmát az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény írja elő. A facebook az ebben a jogszabályban foglaltakat sem tartja be. Több pontban is sérti a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényt.

Egyre többen vagyunk elégedetlenek a működésével. S tekintve, hogy a tendencia mindinkább a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása irányában mozog, illetve diszkrimináció egy elviselhetetlenebbé válik, az elégedetlenség nőttön nő. Ennek eredményeképpen új, a facebook-hoz hasonló közösségi oldalak jönnek létre. Az elhallgattatott felhasználók elpártolnak, és bár a balliberálisok ennek nagyon fognak örülni, végül nem lesz kihez szólniuk.

Amikor pedig már csak a nagy liberális egyetértés lesz, nem is nagyon lesz mit mondaniuk egymásnak. Na, onnantól kezdve a reklámbevételek, szponzorációs pénzek eltűnnek, de legalábbis oly’ mértékben csökkennek, hogy ennek a virtuális entitásnak a szervezete sorvadni fog. Úgy fog megszűnni, mint a Heti Hetes, mely múűsor 2002-ben egy választást nyert meg a baloldalnak. Úgy, ahogy megszűnt az RTL Klub Fóruma is, ami elindította kalandjaimat a virtuális világban.

Biztosan van, - elsősorban balliberálisok – aki úgy gondolja, tévedek. Ezt nem lehet kizárni, hiszen emberből vagyok. Ugyanakkor kísértetiesen hasonló jelenségekkel kapcsolatban jósoltam meg anno az RTL fórumának megszűnését is. Az eltérő világnézetekből fakadó vélemények ütköztetésének elmaradása a közösség megszűnéséhez vezet. Ez tudomány. Úgy hívják, dialektika.       

E három szó időleges triumvirátusa tart ma igényt leginkább a közvélemény figyelmére. Közeledvén jeles ünnepünk, a Pride, felerősödnek a szimpátia és unszimpátia hangjai egyaránt. A magukat mértékadónak tartó személyek és sajtóorgánumok sietve alkotnak véleményt a témában. Értelmezgetnek, elemezgetnek, moralizálgatnak. A vélemények sokszínűsége éppenséggel passzol magához az eseményhez, ugyanakkor mélyebb értelmet keresve a közlésáradatban, alapvetően kétféle felfogást különíthetünk el.

Egyik felfogás a gondolati szabadság határait feszegetve ad értelmet a világnak, amelyben élünk, s amelynek elsődleges funkciója, hogy holnap is éljünk (valahogy). A másik felfogás egy tradicionális, szigorúbb szabályok szerint értelmező attitűd, az értékrend időtlenségét preferáló hozzáállás.

Természetesen nekem is van véleményem. A problématerület mélyértelmezésének aspektusából tekintve, amit én el tudok mondani, nem képez önálló szemléletet, csupán a két, eltérő látásmód egyikét bontanám ki a rendelkezésemre álló nyelvi eszközkészlettel, remélve, hogy egy-egy neuralgikus pontra rávilágítva kontrasztosabbá tehetem a képet.

Ellenzem a Pride-ot. Nevetségesnek, aljasnak és a társadalmi dekadencia egyik emblematikus jelenségének tartom. Azonban ennek ellenére nem tiltanám be. Sőt, két okból is preferálom a megrendezését: egyrészt, hogy a hagyományos értékrendet bármilyen okból tartani képtelenek is szót kaphassanak, kiereszthessék a gőzt, másrészt, hogy mi is szembesülhessünk, van a miénktől jócskán eltérő értékrend és társadalmi hovatartozást kifejező magatartás.

Pride. Angol szó, büszkeséget jelent. Nagyjából úgy értelmezhetjük, hogy a melegek és más, szexualitásukban az általánostól eltérő személyek és csoportok emeljék fel a fejüket, ne járjanak lehajtott fővel, szégyenkezve, mert nincs rá okuk. Ez egy abszolút elfogadható álláspont, véleményem szerint sem lenne egészséges egy olyan társadalom, ahol ezeknek az embereknek rejtőzködniük kellene és szégyenkezniük valami olyannak okán, aminek felelőssége nem terelhető rá senkire sem.  

Ennek alapján a Pride nyugodtan lehetne egy méltóságteljes esemény is. De nem az! A Pride egy magamutogató, devianciájával kérkedő, a hagyományos értékrendet életképekben becsmérlő, ocsmány buzikarnevál, amelyre nem lehet büszke egyetlen épelméjű ember sem, függetlenül a szexuális szokásaitól. A Pride egy balliberális politikai rendezvény, ahol a balliberálisok minden beléjük szorult aberráltságukat ránk okádhatják, ahol kiélhetik a létünk okozta frusztráltságukat.

Felidézném egy ismert blogger, bbjnick gondolatát erről. Ő a tömegbázisok manipulálását, mint az ellenkező világnézetű társadalmi csoportokat és törekvéseket elpusztítani óhajtó, egyeduralomra törő eszmerendszer eszközét jeleníti meg:

„A jakobinusok anno a városi csőcseléket találták meg és őket uszították, velük gyilkoltatták le a hierarchiát és a tekintélyt. A kommunisták a proletárokat használták arra, hogy kiirtassák velük az emberi közösségből a szolidaritást és a humánumot. A mai (Fe-győr-féle) forradalmároknak már csak a deviánsok és aberráltak maradtak bázisul: s mivel a feladat eszközhöz kötött, így a cél sem lehet más, mint az embervolt megsemmisítése.”

Véleményével egyetértve úgy gondolom, ma az ilyen szimbolikus események alapvetően nem felszabadítják az LMBTQ-társadalom tagjait, hanem életfogytiglan tartó politikai rabigába hajtják őket, megkötve egyetlen világnézeti lehetőség mellett, elorozva a más szemléletekre való nyitottságot, ellenséggé téve mindenki mást, aki azon az értelmezési körön kívül esik.

S ha már demonstráció, akkor nem mehetünk el szó nélkül a mellett sem, hogy milyen jelszavakat tűztek szivárványos zászlajukra a mi büszke másaink. Nem kisebb alávaló ostobaságot, mint azt, hogy a „szerelem” és a „család” fogalmának tartalmát egy torz értelmezés eredményeképpen megváltoztassák úgy, hogy ebbe a változásba mi a tolerancia és nyitottság jegyében beletörődjünk, hangunkat se emeljük fel.

Amennyiben ugyanis nem méltóztatunk ezen, - számukra progresszívként megjelenő – hitvány komédiában önként és dalolva részt venni, úgy mindenféle bélyegeket ragasztanak ránk. Homofób, rasszista, xenofób, náci, antiszemita (minden buzi néger és zsidó is lenne egyben?), troglodita csökevény, klerikálfasiszta, stb. Csupa olyan jelzők, amelynek birtokosai egy boldogabb emberi társadalomban nem kívánatosak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket a dehonesztáló megjegyzéseket azért teszik ránk, mert a szándékuk nem más, mint egy nélkülünk való világ létrehozása, egyszerűbben fogalmazva népirtás. Politikai, világnézeti alapon. Figyeljük meg, szó nincs alternatíváról vagy a mi nézeteink eltűréséről! Egy balliberális dzsembori mindig az egyetlen helyes látásmódnak és csakis annak a létjogosultságáról szól.

És ez az a pont, amikor határozottan ellent kell állnunk. Ki kell mondanunk, hogy kultúránknak és értékrendünknek az idő próbáját kiálló fogalmait nem lehet vele összeegyeztethetetlen tartalommal feltölteni. A szerelem férfi és nő egymás iránti érzelmeit jelenti, a család pedig a férfi és nő szerelméből fogant gyermekkel kiegészült legkisebb társadalmi egységet.

Világnézetemben osztozó, ám nálam engedékenyebb embertársaim ilyenkor példaként említik fel történelmünk jeles személyiségeit, akik homoszexuálisok voltak és voltak érzelmeik egy másik ember, egy azonos nemű ember iránt. Felhánytorgatják az ókori görög és római társadalomban (bizonyos történészi értelmezések szerint) markánsan jelen lévő homoszexualitást, mint társadalmilag elfogadott jelenséget.

Igen. És? Az elfogadottság, a toleráltság nem jelenti annak a társadalom hagyományos értékrendű tagjaira erőltetését, ami manapság zajlik. Nem jelenti azt, hogy ma tagadnánk az azonos neműek érzelmeinek létezését, miközben az ókorban meg elismerték. Teljesen nyilvánvaló, hogy azonos neműek is éreznek hasonlót, mint egy férfi és egy nő érez egymás iránt. Ám ez nem szerelem, mert a szerelem szavunk a férfi és nő egymás iránti érzelmének megnevezésére született meg.

Mondok valamit! Az öt hónapos kisfiamnak is gügyögöm sokszor, hogy „apa tündér kis szerelme”. És az is biztos, hogy annyira szeretem, amennyire emberi lény egy másik emberi lényt csak szerethet. Erre az érzésre mégsem mondjuk, hogy szerelem. Nem mondjuk szerelemnek a házi kedvencek iránt érzett érzelmeinket sem, noha szinte bármire képesek lennénk értük is.

Azt mondom hát, legyenek kedvesek az LMBTQ-társadalom tagjai és a szubkultúrájuk nyelvi rendszere nyújtotta lehetőségeket kihasználva teremtsenek a fogalmaiknak saját neveket, ne a miénket akarják megváltoztatni. Nem véletlenül alapvetése a társadalomtudományoknak, hogy egy kultúrát kizárólag a saját fogalmi rendszerén belül lehet értelmezni. Amennyiben rájuk a saját fogalmi rendszerünket kíséreljük meg alkalmazni, félreértjük őket, félreértjük egymást.

Határozottan állítom, hogy semmiképpen sem járható az az út, amit a balliberális globalista politikai konglomerátum erőltet, hogy tudniillik a saját fogalmaink tartalmát változtassuk meg, mert attól elfogadóbbnak látszunk. Orbitális baromság! Hogy eddig akkor miért nem volt probléma, miért is nem merült fel egyáltalán, hogy vágyaiknak, gondolataiknak új nevet adjunk/adjanak? Elmondom két példán keresztül.

Csőtöréskor a szakember úgy hárítja el a problémát, hogy nem hagyja csöpögni, szivárogni sem. Amikor tehát a családot és a szerelmet torz kreatúrák el akarják orozni tőlünk, nem hagyunk nekik engedményt. SEMMIT!!! Sosem vitatta senki Nagy Sándor vagy Oscar Wilde őszinte érzelmeit. S amíg a homoszexualitás elfogadásának társadalmi folyamata nem jutott abba a fázisba, hogy szinte szégyenkeznünk kell, ha nem megyünk ki egy ordenáré buzifelvonulásra, addig nem érdekelt, hogy az ő érzelmeiket is szerelemnek nevezték.

Mert eddig csak csöpögött a toldásoknál, most meg csőtörés van. Nem fogjuk úgy kijavíttatni, hogy „ej, ugyan maradjon már az a kis csöpögés!”. Tehát nincs, nem lehet szimpatizáló megalkuvás. Találjanak a saját szubkultúrájuk nyelvi rendszerében szavakat az érzelmeikre is, ne a miénket torzítsák el! Mert ezt teszik. Már szerelem az is, ha három férfi él párkapcsolatban.

Nem tréfálok, valami spanyol ajkú férfi trió házasodott össze, és nekünk el kellene fogadnunk, hogy az ő együttlétük család és szerelem. Nem, itt a vége a toleranciának! És visszavesszük azokat az engedményeket is, amiket eddig kaptak: ők nem szerelmespárok és nem család. Slussz!

S akkor jöjjön a másik példa!

Amikor bemegyek egy vegetáriánus étkezdébe, - nyilván nem önszántamból – és olyanokat olvasok az étlapon, hogy "búzahús", "gabonakolbász", „szejtán pörkölt” vagy „székelykáposzta”, akkor elgondolkodom, miért nevez el valaki arról valamit, amit amúgy megtagad. Szóval egy a hústól valamilyen okból undorodó ember miért ad húsétel nevet az ételeinek. Iszonyat morbid, nem?

Hát ezért is nem értem az LMBTQ-sok ragaszkodását a mi értékrendünk szerinti terminológiákhoz. Miért akarják elvenni tőlünk? Mire kell nekik valami, amihez nincs képességük?

Most komolyan, szervezzünk buziellenes felvonulásokat, őket okolva, amiért mi nem vagyunk képesek azonos neműekkel szexuális kapcsolatra? Mondjuk rájuk, hogy kirekesztőek, hogy ők a felelősek a mi hiányosságunkért? Szólítsuk fel őket, hogy változtassanak az életvitelükön, mert azzal sértik az érzékenységünket? Mert ők ezt teszik. Kényszeríteni akarnak minket olyasmi elfogadására, ami ellentétes az értékrendünkkel, el akarnak venni tőlünk valamit, ami sosem lehet az övék, miközben szabadságuk van abban, hogy kizárólag rájuk jellemző fogalmakkal nevezzék el szubkultúrájuk egyes elemeit.

A kényszerítés, az ellehetetlenítés, a tudományos tények meghamisítása nem teszi elfogadhatóbbá az LMBTQ társadalmi csoportot. Sokkal inkább erősíti a szembenállást, mint egyetlen lehetséges kapcsolatot egymás között. Ám a globalista/internacionalista balliberálisoknak semmilyen ár nem drága, hogy abszolutisztikus törekvéseiknek érvényt szerezzenek.