„A tűz ellen csakis tűzzel lehet felvenni a harcot.”

/Nelson Mandela/

 Az Afrika szavannáin lakó természeti népek jól ismerték ezt a szabályt. A hónapokig tartó tikkasztó szárazság idején gyakoriak voltak a nagy területen elterjedő szavanna- és bozóttüzek. Sokszor maguk az őslakosok gyújtották fel az elszáradt növényzetet, hogy helyébe friss, zöld flóra sarjadjon. Ilyenkor a tűz falvaikat is veszélyeztető túlterjedését ellentüzek gyújtásával akadályozták meg.   

Persze, ami a szavannán működik, az nem biztos, hogy az urbanizált világban is alkalmazható. Senkinek nem ajánlom, hogy gyújtsa fel a kanapét, ha lángra lobban a függöny. Ez a stratégia ugyanis egy lakástűz esetén olyan ritkán lehet sikeres, hogy a róla szóló statisztikákat több napos kereséssel sem lehetjük fel a google-ban.  

Hogy mégis az ellentűz használatát látom üdvösnek dekadenciába roskadt társadalmunk maradékának az izzó enyészettől történő megmentése során, annak oka, hogy az emberi kultúra jelen mentális dimenziója inkább emlékeztet egy szárazságtól senyvedő szavannára, mint egy kertvárosi nappalira.

Ez a különös allegória annak kapcsán ragadta meg a fantáziámat, hogy látom, egykor – és hosszú időn át - gyakorolt „szakmám” egyik prominense miként öregbíti annak hírnevét. A diákmunkáról és a szocialista politikusként még mindig iskolaszövetkezetet vezető „sztárügyvéd” (LoL), Czeglédy Csabáról van szó.

Nem szeretnék kitérni a diákmunka jelen helyzetére, nem érdekel. Ismerem a téma minden aspektusát. A legbüszkébb arra vagyok, hogy az APEH ellen vitt pereim eredményeként jött létre a DIÁK-ÉSZ, vagyis a papíron a diákmunkások érdekeit képviselő szervezet. Hogy az egyébként nem tölti be a funkcióját, az nyilvánvaló, hiszen kizárólag politikai pályán ügyeskedő nyikhajok vezetik.

Amiről beszélni szeretnék, az a „visszajajveszékelyés” hiánya. A Fidesz csupán egy ex lex helyzetet akart megszüntetni a CEU kapcsán, tehát jobbítani akart, mégis világméretű jajveszékelés támadt a baloldalon. Hónapok óta nem hallunk és látunk mást, mint ezeknek az ocsmány kreatúráknak a vinnyogását és életterünket bemocskoló performanszaikat.

Erre itt van, hogy több száz diák nem kapja meg a fizetését, miközben az iskolaszövetkezetet működtető szocialista politikus egyébként milliárdos lett a munkájukból, és semmi hírverés. Jó-jó, a közmédia hírt adott róla, s más médiumok is megemlítették. Na, de sehol egy zokogó diák a kamerák előtt, aki nem tud elmenni nyaralni, vagy kimarad az egyetemről, mert nem tudja fizetni a tandíjat a szocialista tolvajok miatt, sehol egy tüntetés a diákok kizsákmányolása, ingyen, rabszolgaként dolgoztatása ellen.

Ha ez a Czeglédy jobboldali figura volna, már több ezres tüntetés zúgna Budapest utcáin, valamennyi ismert (hírhedt) nemzetközi médium címlapon hozná, hogy Orbán rendszerében a diákokat rabszolgamunkára kényszerítik, tiltakozna az amerikai külügy és nagykövetség, Merkel megtiltaná, hogy Orbán beszédet mondjon Helmut Kohl temetésén, hiába kérte fel előtte az özvegye… Ja, bocs, ez már megtörtént!… Macron hevesen gesztikulálva kérné, hogy Magyarország kohéziós alapbeli juttatásait fagyasszák be örökre, Juncker két whisky közt felkérné George Sorost, hogy tartson egy Orbán-ellenes előadást az Európai Parlamentben, Tamás Gáspár Miklós, Magyar Bálint, Heller Ágnes és néhány más, kiérdemesült bolsevik őskövület egy Kossuth téri szeánszon idézné meg Göncz Árpád szellemét.

Minimum! Ehhez képest a magyar társadalom nagyobb részének támogatását maga mögött tudó kormánypártok nem tesznek semmit. Már-már a Horni idők technokrata érzéketlenségét idézően, monoton felolvasásokban adják elő nemtetszésüket kifejező véleményüket a példátlan aljasság kapcsán, mintha az nem is volna olyan komoly, figyelmet igénylő eset.

Ahelyett, hogy Habony felszippantana némi kokaint, amitől olyan érzése támadna, hogy ő egy géniusz és nem egy selejt, ami valójában, és a nyaralásukat sirató, az elsíbolt tandíjuk kapcsán a felsőoktatási tanulmányokból kiszoruló, tehát a tanszabadságuktól megfosztott, az öngyilkosság gondolatával foglalkozó diákokról készítenének kisfilmeket, amelyeket legalább olyan intenzitással nyomatnának, mint a Brüsszelt megállítani felszólító reklámjukat.      

Ezt kéne tenniük. Tűzzel kellene harcolniuk a tűz ellen. Vinnyogják tele a világot, ahogy a balliberálisok szokták álproblémák és általuk kreált hazugságok kapcsán. És ez legalább igaz! Itt tényleg jogfosztottként kezelnek diákokat, diák munkavállalókat.

Vegyen a kormány ismert nevű, de éhhalál szélén tengődő nyugati médiumokat, öljön beléjük pénzt és gyártson ellenrémhíreket, forgassák ki az összes balliberális vezető szavait, járassák le őket bulvár hazugságokkal, ahogy ők teszik fordított esetben.  Esetleg hozzon létre maga ilyeneket, hangzatos nevekkel, mint „Az Igazság Hírmondója” vagy „Mértékadó Újság”, a „Hiteles Hírportál” stb. Szervezzen nemzetközi fórumokat, ahová hívjon meg minden olyan ismert tudóst, újságírót, színművészt, sportolót, aki rühelli a balliberálisokat és mondjanak nagyon csúnyákat róluk.

Esetleg jegyeztessen be New Yorkban kamukampuszt, itthon pedig szervezzen egyetemet köré, ahol a közgazdaságtudományi karon rommá szidják a neoliberális gazdaságpolitikát, a nyakába varrva az elmúlt évszázad minden gondját, baját. A társadalomtudományi karon genderellenes, Amerikában is érvényes doktorit adnának ki. Hozzák létre a Magyar Nemzeti Tudományos Akadémiát (MANETA)! És ezeket az intézményeket kizárólag a jobboldali, nemzeti, keresztény és konzervatív értékeket preferáló, képviselő és tartó oktatókkal, tudósokkal töltsék fel.

Muszáj lenne végre valamit tenni intézményi szinten, mert így a balliberális elmebaj mindent elpusztít. Hasonlóan kéne összezárnunk ellenük, mint ők teszik velünk szemben. Ki kell szorítanunk őket az életterünkből, ha emberként szeretnénk élni. Alternatívát kell felmutatnunk velük szemben, hogy legyen választása az utánunk következő nemzedékeknek.      

/A jog uralmának hanyatlása/

Terroristák és civilek

Végignéztem Ahmed H. perének tárgyalását a szegedi ítélőtáblán és újfent bizonyosságot szereztem, hogy az, amit ma tudománynak nevezünk, pusztán egy vallás, s az ilyen események, mint ennek a pernek a tárgyalása is volt, csupán egyházi liturgiák a hívek elkápráztatására, hogy azok többé ne legyenek kíváncsiak a profán valóságra.

Ám mégsem ez a bárgyú és nívótlan színjáték, főszerepben egy ostobán vigyorgó bohóccal - amit pofátlanul tudományos aktusként tálaltak nekünk - sarkallt arra, hogy e posztot megírjam. Nem, ó, nem! Egy teljesen más téma inspirált. Belenéztem Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorába, ahol Dr. Ferencz Orsolya, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa magyarázta el, miért jelentéktelen a Nap hatása bolygónkra a széndioxidéhoz képest, és hogy a társadalmi morál mutálódása miként erősíti a gonosz széndioxidot világunk elpusztításában.

Na, ez végképp kiverte a biztosítékot. Így aztán hiába akartam legyintve elereszteni Ahmed H. és a civiltörvény ügyét, végül az indokolt felháborodás felülkerekedett bennem és írásra késztetett. Ígérem, igyekszem mellőzni a száraz és unalmas, de a laikusok számára legfőképpen értelmezhetetlen jogászi szakzsargont, de előre bocsátom, lesz, hogy a muszáj felülírja jó szándékomat.

A jogtudomány devalválódása nem ma kezdődött. Az, hogy Dubaiban sűrűn szeretett, bulvár lapokban rendszeresen utoljára vetkőző hölgyek is jogi egyetemre jártak és járnak, már csak a végső stádium. Hogy stílusosan fogalmazzak, a diszciplína erkurvulása nem velük kezdődött. Egészen egyértelműen azzal, hogy a rendszerváltáskor az igazságszolgáltatás személyi állományát és alaprendszerét változatlanul hagyták.

S ha elfogadjuk, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna (by Kövér László), akkor bizonyos, hogy az elvtelen és aljas diktatúrát mások sorsa felől döntő személyként kiszolgáló csinovnyikból sem lesz az erkölcs bajnoka és szószólója. Ezért silányulhatott a jogtudomány dogmák templomává, ahol olyan személyek értékrendje érvényesülhet, mint Dr. Frech Ágnes büntetőbíróé, aki a Fővárosi Bíróság (most Fővárosi Törvényszék) Büntetőkollégiumának vezetőjeként levelet írt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz (OIT), amelyben kéri, hogy vétessék ki a jogszabályból azon passzus, amely a bírók elfogultságát taglalja, mert vegye mindenki tudomásul, hogy a bíró, amint felveszi a talárt, azonnal egy magasabb erkölcsi minőség megtestesítőjévé válik.

Nincs kétségem afelől, hogy a hölgy nagy Batman rajongó. Egyértelmű, nem? Batman is felveszi a köpönyeget, aztán mindjárt egy szupererős és szuperigazságos hőssé válik. Na, hát így kell elképzelni szerinte a bírókat (és nyilván az ügyészeket is!), hogy felveszik a talárt és az abszolút megkérdőjelezhetetlen erkölcs és igazság letéteményeseivé lényegülnek át. Mondjak valamit? – Dr. Frech Ágnes nem volt egy magányos idióta.

S hogy elkezdjünk foglalkozni a poszt aktualitásaival is, említsük meg nemzetünk nagy madarát, a Sólymot. Na, nem a turult, hanem a rendszerváltozás után létrehozott Alkotmánybíróság (AB) első, s a tököm tudja hányadik köztársaság harmadik elnökét, Sólyom Lászlót. Sólyom a jogvallás legfőbb papjaként manapság olyan liturgikus cselekedetekkel írja be magát egyháza szent történetébe, mint a „lex CEU” és a civiltörvény kommentárjai, az olimpiaellenes kezdeményezés szignóval való ellátása, illetve az egykori hivatalának (AB) írásos jogi vélemények (amicus curiae) küldözgetése. Ám ez nem volt mindig így!

Anno az AB elnökeként a rablóprivatizációról kijelentette, hogy "bár nem jogszerű, de az új tulajdonosok is fognak adót fizetni".  (köszi, Gyurikám!) Mekkora egy szakmailag és erkölcsileg felemelkedett jogtudor már! Az úgynevezett „rejtett alkotmányozás” szellemiségének égisze alatt gyakorlatilag kénye-kedve szerint semmisített meg, vagy fogadott el törvényeket az AB, anélkül, hogy erre bárki felhatalmazta volna őket. Legemlékezetesebbek a kárpótlási törvény, valamint Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat.

Szóval, nagy ember volt. Az apósa még nagyobb! Mert, hogy Nagy Józsefnek hívták és az állampárt Baranya megyei erősembere volt, aki bármit el tudott intézni. Azt is, hogy vejét párfogásába vegye Mádl Ferenc, a MTA Jogi Osztályának titkára. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rövid jénai kiruccanása után Eörsi Gyula (az SZDSZ-es Eörsi Mátyás apja) osztályába került a MTA Jogtudományi Intézetében. Eörsi Gyula jogalkotóként részt vett a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló 1957. évi 25. törvényerejű rendelet kodifikációs munkájában. A jogszabály a politikai különbíróságok rendszerét, a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszert alapozta meg. Egy nyomorult tömeggyilkos volt. Sólyom biztos sokat tanult tőle.

Én nem tudom biztosan, de talán ezek is közrejátszhatnak abban, ha meglátom ezt a figurát a tévében, vagy olvasok róla egy hírportálon, azonnal az édesanyja és a köldökzsinór jut az eszembe egy bizarr összefüggésben, amit itt most nem részleteznék.

Csoda hát, ha eljutottunk odáig, hogy Ahmed H. perének tárgyalása nem volt egyéb, mint a hermeneutikának, az értelmezés tudományának nyilvános meghurcolása, a  logikának, az érvényes következtetések és bizonyítások, illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudományos módszertani kérdések tudományának nevetség tárgyává tétele.

Megvallom, nekem a muszlim bajkeverőnek a dolgával kapcsolatban már korábban is markáns véleményem volt. Ez a személyes állásfoglalás jogi értékeléstől mentes, pusztán a józan paraszti észen alapul. Az csak véletlen, hogy ennek következtében egyezik Dr. Földi András tanár úr véleményével is, aki szerint a jog nem a józan paraszti ész tudománya.

Nos, az biztos, hogy Földi tanár úrnak a józanészhez viszonylag kevés köze van, ám annál nagyobb paraszt (volt). Arról nem is beszélve, hogy éppen a római jog tudoraként veti el a mezőgazdaságban tevékenykedők megfontolásait, amikor köztudott, hogy a jogtudomány, s így a római jog kialakulása is erős szálakkal kötődik a mezőgazdasághoz.

Az én személyes meglátásom az, hogy az Ahmed H. terhére rótt cselekmény nem terrorcselekmény, de ettől még jár neki a börtönbüntetés, amit az állampolgársága szerinti ország hatóságával egyeztetve hazájában tölthetne le. A terhelt maga is kérheti a kiadatását ezen célból, remélve, hogy otthon aztán elengedik a büntetését. Ismerünk rá a közelmúltból példát: az azeri baltás gyilkos esetét.

Igen ám, de a bíróság nem hagyatkozhat általános morális elvekre, mert jogszabályok kötik az eljárást.

Lássuk, a Büntetőtörvénykönyv mit nevez terrorcselekménynek!

„314. § (1) Aki abból a célból, hogy

1. a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

Természetesen az idézet a törvény szövegének kivonatolt változata, kiemelve a vonatkozó részeket. A (4) bekezdés e) pontja a hivatalos személy elleni erőszakot tartalmazza, mint szankcionálandó cselekményt, és esetünkben ez bír relevanciával.

Gondoljunk bármit is erről a törvényszövegről, hogy túlzó, hogy túlságosan sok lehetőséget ad az értelmezések eltérő aspektusainak, de ez akkor is az EU hasonló törvénye szövegének szinte szó szerinti átvétele, ami viszont az USA terrorellenes jogszabályának kritikátlan adoptálása. Szóval, ha nem tűnik elég szakmainak a mi jogszabályunk, akkor az csakis azért van, mert szolgai módon, - nyilván elkerülendő a Magyarországot külön utassága miatt gyakran érő kritikákat – honosítottuk meg (mármint az EU) egy olyan állam jogszabályát, amelyben a kínzással nyert vallomás felhasználható a bíróságon, amelyben az elnök kilövési engedélyt adhat ki bárkire, ha úgy véli, hogy az terrorista (Executive Order), amelyben egy jogszabály (Patriot Act) lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy bírói végzés nélkül folytassanak lehallgatásokat, így csorbítva súlyosan a szabadságjogokat.

Magyarország az EU része, tehát a jogharmonizáció szellemében a terroristatörvényünk szövege elfogadható. Igaz, árnyékot vet rá, hogy, amíg az USA-ban 2001. szeptember 11-én volt egy nagyon súlyos terrorcselekmény, amely máig tematizálja a társadalom attitűdjét, és Nyugat-Európa éppen azt az időszakot éli, amikor a terrorizmus a nagyvárosok mindennapjainak természetes velejárója (by Sadiq Khan – London paki polgármestere), addig Magyarországon ez idáig nem volt terrorcselekmény.

Már, ha nem számoljuk a Budaházyék vélt vagy valós tevékenységét, amelyből fakadó eljárás úgyszintén meglehetősen komikusra sikeredett. Szemben azonban Budaházyék ügyével, ahol bizonyítékoknak nyoma sem volt, pusztán egy állítólagos társuk vallomása, addig Ahmed H. esetében több órás videofelvétel állt a hatóságok rendelkezésére.

Mindhiába tehát a másodfokon eljáró bírói tanács elnökének és Bárándy Péternek, a vádlott védőjének szemfényvesztő egyházi szertartása, Ahmed H. a törvény szövegét és célját egyaránt figyelembe véve bűnös terrorcselekmény elkövetésében. S ez azon ritka pillanatok egyike, amikor egyet kell értenem az ügyész érvelésével, amely szerint az elsőfokú ítélet a cselekmény súlyát tekintve túlságosan enyhe, annak a büntetési tétel középmértékéhez közelebb állónak kellene lennie.

A büntetési tétel középmértékét úgy kell megállapítani, hogy a cselekményre kiszabható legkevesebb és legtöbb évet össze kell adni, majd azt elosztani kettővel. Ahol tehát egy bűncselekmény 10-től 25 évig büntethető, ott a 10-et és a 25-öt össze kell adni és elosztani kettővel, ami 17 és fél évet ad ki. Ehhez képest Ahmed H. 10 éves fegyházbüntetése valóban túl enyhe.

Ismétlem: a jogszabály szövegét és célját figyelembe véve!

És most szőnyegbombázzuk le a mentális képességeiben hanyatló Dr. Bárándy Péter ex-igazságügyminiszter által tartott szent misén elhangzott zsoltárokat!

A kiérdemesült jogtudor nem kevesebbet kért híveitől, mint azt, hogy ne higgyenek az érzékszerveiknek, a fülüknek és szemüknek, mert azok megcsalják őket, hanem hagyatkozzanak az általa celebrált interpretációra. Hű, azannya!

Az tehát, hogy az esemény szinte teljes ideje alatt Ahmed H. birtokolta a hangosbeszélőt, őszerinte nem jelenti azt, hogy vezére lett volna a zavargásnak. még akkor sem, ha maga Bárándy mondja el, amit ügyfele a vallomásában már előtárt, hogy ő csupán kérlelte a rendőröket, hogy térjenek jobb belátásra, mert különben nem fogja tudni visszatartani a tömeget a határzár lerombolásától és a rendőrök megtámadásától.

Értjük? – Ahmed H. korábban vallja, Bárándy a tárgyaláson megerősíti, hogy Ahmed H. olyan lehetőség birtokában volt, amely nekik kedvező rendőri magatartás esetén a tömeg lecsillapítását eredményezné. Ugyanis a formális logika szerint, ha azt állítom, hogy kedvezőtlen esetben nem leszek képes megfékezni bizonyos erőket, azzal automatikusan azt is állítom, hogy kedvező esetben viszont igen.   

Márpedig, ha Ahmed H. magát képesnek tartotta arra, hogy a rendőrök kedvező magatartása esetén jótékonyan hasson a tömegre, akkor ő maga is a vezetőjüknek tekintette magát. Innentől azt erőltetni, hogy a hangosbeszélő birtoklása nem jelenti azt, hogy ő lett volna a vezérük, totális marhaság.

Mert miért is került éppen hozzá az a hangosbeszélő?  És ki adta oda neki? Megmondom: Ahmed H. fizetett provokátor volt egy nyilván jól ismert civilszervezet által gründolt balhéban. Még, hogy neki a feleségét és a gyermekét kellett bemenekíteni az EU-ba! Ja, miközben Cipruson, tehát egy EU-s tagállamban él.

Az illető civilszervezet viszont lapít az elcseszett akció után. Igaz, minden követ megmozgatnak, hogy aktivistájukat kimenekítsék a kétség kívül kritikus helyzetből. Igen, azt állítom, hogy Ahmed H. azért nem terrorista, mert csupán egy ráosztott szerepet játszott el, ám valójában esze ágában sem volt komoly konfliktusba keveredni a magyar határőrizeti szervekkel menekülés okán. Egyértelmű, hiszen rendelkezett jogosultsággal az EU-ba belépni.  

Bárándy azt is mondja, hogy védence csupán tárgynak tűnő szeretettel dobálta a rendőröket. Ezzel csak az a gond, ha egy ilyen szeret eltalálja a célzott személyt, az fáj, és innentől a tárgynak látszó szeretet is fegyvernek minősül. Szeretnék emlékeztetni egy néhány évvel korábbi ügyre, amelyben a futballhuligánt annak ellenére is elítélték hatóság elleni erőszak miatt, hogy a rendőröket nem találta el egyetlen utcakő sem, amelyet feléjük dobott. Így tehát Ahmed H-nak sem kell Dávidnak lennie, ki eltalálja Góliátot (jelen esetben a rendőrt), elégséges a rá irányuló cselekmény. Dobni viszont kétségkívül dobott, hiszen látható a videókon.   

Azt a tényt sem érdemes vitatni, hogy társaival együtt megrongálták a határzárat és jogellenesen átléptek Magyarország területére. Engedtessék meg nekem, hogy ne fogadjam el a védelem érvelését, amely szerint ők csak a köveket összeszedni ment át. Meg amúgy is, milyen köveket? Nem úgy volt, hogy tárgynak tűnő szeretetet dobáltak át?

S hogy ne lenne logikai kapcsolat a hangosbeszélőn folytatott kommunikáció és a kődobálás, majd kerítés lerombolás, valamint a tiltott határátlépés között, az nonszensz. Bárándy az idő múlásával érvelt, azonban a zavargást egyetlen pillanatra sem szakították félbe, mondjuk egy imára, vagy tízóraira. A cselekmény tehát mindvégig folyamatban volt, azt egészében és nem részeire bontva kell szemlélni.

Jaj, az is nagyon tetszett, amikor az ügyvéd úr felolvasta a vádlott és a rendőrök közötti beszélgetések szövegének egy részét, az angolul elhangzottakat szó szerint fordítva magyarra. Az ugye megvan, hogy az angol szöveg szó szerinti fordítása nem eredményez minden esetben értelmes magyar mondatokat? Sőt, általában nem eredményez! Angol alapfokkal ezt mindenki belátja.

Na, de most tényleg, ennyire futotta egy volt igazságügy-minisztertől, egy sztárügyvédtől?! Azt kell, mondjam, egy ilyen ügyben, ebben a helyzetben még ez is emberfeletti teljesítmény. Az írott jog szerint Ahmed H. cselekménye védhetetlen.

Hiába állnak össze csoportképre elmeháborodott brüsszeli politikusok, hiába az anyagi forrásaikat eltitkolni igyekvő civilszervezetek sivalkodása, ezt a fickót valódi bírósági tárgyaláson felmentetni senki nem tudná. Más kérdés, hogy a nemzetközi nyomástól mennyire rezelnek be igazságszolgáink az ítélkezés során.

Mert a nemzetközi nyomás nem kicsi. A Szent Terézt is terroristának tekintő, a határtalanul gyógyító doktorokat is lebombázó amerikai állam a nagykövetségén keresztül üzent, hogy engedjük el Ahmedet. Az EU mindenféle eljárásokat kezdeményezett ellenünk. A civilszervezetek, hogy érintettségüket és szponzorációs hátterüket leplezhessék, jogvédői tevékenységre emlékeztető bűvészmutatványokba kezdtek, illetve polgári engedetlenséggel fenyegetőznek.

Jól sejti, aki azt gondolja, hogy szerintem a civiltörvény körülötti hiszti és az illegális migrációban elrejtett esetleges, a Btk 301. §-ba ütköző terrorizmus finanszírozása bűncselekmények között összefüggés van. Mert alapesetben ki akarná titkolni, hogy honnan és mennyi támogatást kap? Ezt adóbevallásában egyébként eddig is fel kellett tüntetnie.

A Magyar Helsinki Bizottság egyik prominense éppen a napokban nyilatkozta, hogy ők eddig is nyilvánosságra hozták a forrásaikat. Akkor meg? Megmondom, mi a helyzet: a kötelező beszámolóval az eddig összeköttetésben nem lévő nyilvántartási rendszerek között kapcsolat jön létre, amelynek lehet az a következménye, hogy kiszúrnak olyan bankszámlákat az utalások között, amely bankszámlákról korábban kétséges szándékú, ne adj isten, terroristagyanús szervezeteket is finanszíroztak.

A fejlett nyugat, a liberális demokrácia olyan helyzetbe manőverezte magát elkorcsosult értékrendjét követve, amikor nem maradt lehetősége legalább leplezni alantas szándékait. Belekezdett hát olyan vallásos szertartásokba, melyek során a legősibb tudományok egyikét, a jogtudományt igyekszik dogmái terjesztőjévé silányítani. Kétségem sincs afelől, hogy ezért a tettéért fogja a legnagyobb árat fizetni.    

Itt ülök fenn és lógatom a lábam az Apothetai-on, a „kitevés helyén”, alant szélesen terül el az emberek alkotta közösség élettere, s közben merengek az ottaniak dolgain. Olyan témákról, melyeknek része voltam én is, amelyek meghatározták az én sorsomat is. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy foglalatosságom a hiábavalóság Mount Everestje, mégis jóleső érzés hazagondolni, felidézni az egykor volt közös világunk mindennapjaiban a közösség figyelmére igényt tartó események kiváltotta társadalmi hatásokat innen, a magyar valóság napról napra újrateremtődő Taigetoszáról.

Kitettek. Engem is, mint sokan másokat. Nem vagyunk arra világra, az ő világukra elég életképesek. S ezt a számunkra oly dühítően elkeserítő helyzetet minden egyes reggeli ébredés után át kell élnünk annak számtalan viszontagságaival, egészen az éji álom eljöveteléig.

Akár Prométheusznak, ki az emberek számára ellopta a tüzet az istenektől, s ezért a Kaukázus hegyére kikötözve el kellett szenvednie, hogy Ethon, a hatalmas sas naponta szétmarcangolja a máját, ami másnapra ismét visszanőtt, hogy a szenvedése így eltartson harmincezer évig, mint azt Zeusz rendelte, nekünk is el kell szenvednünk minden egyes napon a társadalomból való kitevést, miközben sehol nem látszik egy Héraklész, aki megszabadíthatna minket, mint Prométheuszt.   

Aki esetleg nem ismerné a Taigetosz történetét, annak elmesélem néhány mondatban: Az ókori görög városállam, Spárta határában volt egy hegy, amit Taigetosznak hívtak. Ide vitték fel azokat a csecsemőket, amelyeket a vének alkotta törzsi tanács (phülé) életképtelennek ítélt, akár testi fogyatékosság, akár idő előtt születés okán. Innen ered az idétlen szavunk is, ami az idő előtt születettre, vagyis az időtlenre vonatkozik.

Szóval, volt egy hely odafönn a hegyen, ahová a szülő kitehette (apotheszisz=kitevés) újszülöttjét, ha az alkalmatlannak bizonyult felnőni a társadalomban. Ezt a spártai gyakorlatot vették aztán át a túlnépesedett többi városállamok is, azzal a különbséggel, hogy a „kitevéshez” már nem volt szükség a törzsi tanács ítéletére, vagyis a szülők eldönthették, hogy felnevelik-e gyermeket, avagy sem.  

S hogy miért érzek így? Hogy miért érzem magam kitettnek ebben a társadalomban? – mindjárt elmesélem, de előbb még arról ejtenék pár szót, miért éppen ez a metafora jutott eszembe jelen helyzetemről.

Történt ugyanis, hogy a kormány a korábban a KLIK-et ért és annak megszűnését is eredményező kritikákat meghallgatva, a pedagógiai szakszolgálatok működését segítendő módosította a köznevelési törvényt. Ennek értelmében a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő (BMTN) tanulókat is osztályozni fogják a jövőben, noha eddig a kategóriájuk sem létezett, nemhogy érdemjegy osztogatása a tudásszintjükre.

Ezt, a szakmailag egyébként indokolt és előremutató lépést értékeli úgy a balliberális oldal, hogy kvázi a Taigetoszra teszi ki ezeket a gyereket a kormány a törvénymódosítással. Nem szeretnék senkit untatni a pedagógiai szakszolgálatok körébe utalt, különböző speciális ellátást igénylő tanulók csoportjai kategóriáinak felsorolásával, de meg kell jegyeznem, hogy az ellenzék komplett idióták gyülekezete.

Ugyanis, bár a törvénymódosítás világosan fogalmaz, a liberális horda sivalkodó aggodalma olyan pedagógiai fejlesztési területek tanulóiért is szól, akiknek a státusza nem változik. Gondolok itt a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókra, akiket az ellenzék a zászlajára tűzött, mint a kormény Taigetoszától megvédendőket.

Lássunk tisztán: Az SNI (sajátos nevelési igény) egy „ZAVAR”, a BMTN (beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézség) pedig csupán egy „NEHÉZSÉG”. A zavar és nehézség viszonya olyan, mint a bűncselekmény és szabálysértés, illetve a műtét és gyógyszeres kezelés viszonya. A nehézség egy enyhébb fokú probléma.

Szó nincs tehát arról, hogy a pedagógiai szakszolgálatok hatáskörébe utalt tanulói kategóriákat akarnák valamiféle tortúrának kitenni!

A manóba, mégis muszáj leszek tisztázni a pedagógiai szakszolgálatok szerepét!

Tehát a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletben foglaltak alapján tudhatunk meg ezt-azt.  Például, hogy tíz feladatkört jelölt ki részére az állam:

a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás,

a fejlesztő nevelés,

szakértői bizottsági tevékenység,

a nevelési tanácsadás,

a logopédiai ellátás,

a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás,

a konduktív pedagógiai ellátás,

a gyógytestnevelés,

az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás,

a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása.

Történt egyszer, hogy a jogalkotó erősen liberális kedvében úgy határozott, hogy az egyes, társaitól valamilyen okból lemaradó tanulókat normál osztályokba kezdte járatni. Rendelkezését magyarázó érvek között szerepelt a szegregáció elutasítása, illetve a felnőtt társadalomba való könnyebb integrálódás elősegítése az által, hogy az úgynevezett normálisok között szocializálódik gyermekkorától.

A szegregációt most hagyjuk, de az integrálódásról mondanék pár gondolatot.

A szakmán belül is megoszlanak a vélemények, hogy a társaitól egyes területeken elmaradó tanulónak használ-e normál iskolába járni, vagy árt. A gyerekek olykor nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Például csúfolják a testi vagy értelmi fogyatékost. Ez okozhat súlyos frusztrációt és pszichés állapotbeli romlást, de eredményezheti a hozzáedződést, illetve a felek részéről egymás megszokását, elfogadását.

Én nem foglalnék ebben állást, noha éppenséggel szakmabeli vagyok és két éve részt vettem egy tudományos munkában, amely a szakszolgálatok tevékenységét elemezte. Van tehát rálátásom, de úgy vélem, általánosítani nehéz, mindkét esetre van példa. Szerintem teljesen egyénfüggő, hogy kinek használ és kinek árt az összezárás.

A balliberálisok természetesen, - hiszen ők találták ki – a különböző készségi és képességi szinten álló tanulók együtttanítása mellett érvelnek. Ez egy védhető és szakmailag helyes álláspont. Éppen ezért nem értem, miért vernyákolnak ilyen éktelenül most.

Amennyiben tehát beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézséggel (BMTN) küzdő gyerekek felnőtt társadalomba való integrálódását tartjuk szem előtt, akkor vajon mikortól kell elkezdenünk teljesítményt elvárni tőlük és azt értékelni? Hm?   

Esetleg majd a leendő munkaadójuk is úgy adjon részükre munkabért, hogy nekik nem kell elfogadható szintű produktumot előállítaniuk, mert a valamilyen szintű feladatvégzés elvárása Taigetosz? Ne vicceljünk már! Ilyen társadalom nincs. Akit munkaerőként alkalmaznak, annak el kell végeznie a munkáját, ha a fizetést akar kapni. Slussz.

Hiszen éppen ez lenne az együtttanítás lényege, hogy az eltérő készségekkel rendelkező és eltérő képességű tanuló is visszajelzést kapjon, mint a többi gyerek, s ha nem akarjuk őket egyazon térben szegregálni (elkülöníteni, megkülönböztetni), akkor éppen úgy, mint a normál képességűek, tehát érdemjegyet kapva.  

Ez olyan tiszta és világos, hogy bárki, aki veszi a fáradságot és önállóan gondolkodik, az belátja mondandóm igazát. És itt újra megerősíteném, a valamilyen zavarban szenvedő vagy fogyatékos gyerekekre a törvénymódosítás nem vonatkozik! Az ő minősítésük továbbra is speciális szakmai kritériumok szerint zajlik.

Miért hát a fülsértő ajvékolás? Mire a Lomposok feljelentése? Miért fordul bárki is e törvénymódosítás kapcsán az Alkotmány Bírósághoz normakontrollért? Mire ez a megszámlálhatatlan elmebeteg komment a hírportálokon? Mire a mélytudatlanságról árulkodó posztok észnélküli megosztása a facebook-on?

Eh, ez a világ menthetetlenül a szubnormálisoké lett, nekik van a legnagyobb hangjuk, s ők fújják azt a fals nótát, amit a dekadenciában fuldokló nyugat liberális demokráciának nevez, s amire az önálló gondolkodásról leszoktatott, a minimalista szemléletet eszményként imádó kisember verejtékig ropja.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy ebben a fene nagy liberális demokráciában sokkal több tabutéma van, mint a szocializmusban volt? Manapság annyira kell figyelnie az embernek, hogy miről vagy kiről mit mond, mert úgy szaporodnak a különféle, mindenre érzékeny humán csoportosulások, mint a bolondgomba.

S persze mindegyik mögött azonnal ott terem egy balliberális testőrkórus, amelyik felmondja nekünk, hogy mit és miért nem szabad szóvá tennünk az általuk oltalmazottakkal kapcsolatban. Legyenek azok speciális igényű tanulók, muszlim népvándorlók vagy törvényeket kijátszó egyetem.

E mögött a nagy érzékenységóvás mögött egyetlen elv munkálkodik: az uniformizálási hajlam, a másként gondolkodás elpusztításának mindenáron való akarása, amely mindig is markáns jellemzője volt a baloldali gondolkodásnak. Igyekeznek kiirtani a társadalomból minden olyan elemet, amelyik a különbözőségekből fakadó természetes hajtóerőt biztosítja.

Gyűlölik az élsportot, mert a versengés az emberi teljesítőképesség határainak feszegetését eredményezi, s mint ilyen, a fejlődés irányában hat. Az önállóan gondolkodó, művelt emberekre rászabadítják a hónaljszagú lumpen prolikat, akik alantas fajtájuk minden zsigeri aljasságával támadnak a közösségi oldalakon.

Hovatovább ott tartunk, hogy a fizikai és mentális állapotának frissességére gondot fordító pallérozott elme szégyenkezni kényszerül, amiért különb a mihaszna, lusta dögöktől, akik sem lelki, sem testi épülésükre nem fordítanak gondot, akik egész életükben a kifogásokat keresték, mit miért nem tettek meg.

A liberális demokrácia pedig olyan egyenlőségre törekszik, amelyik nem a kiválóságban, hanem az alávalóságban látja a társadalmi azonosság lehetőségét. Ezért tesznek ki minket, a többet és jobbat akarókat naponta a társadalom Taigetoszára.

(második rész)

Tegnapi posztom utóhatásaként elméláztam kicsit Soros csodálatos megmeneküléséről a II. VH poklából. Azon agyaltam, hogyan is történt az, hogy őt az apukája rábízta egy keresztény emberre, akinek minisztériumi alkalmazottként az volt a feladata, hogy felügyelje a zsidók deportálását és nem mellesleg kifossza őket.

Adva van tehát egy neves budapesti zsidó ügyvéd, aki a fiát sűrű esküvések mellett rábízza egy rohadék nácira, hogy nevelje fel helyette. Na, de apukával mi lett? És a Schvartz család többi tagjával?

Komolyan el kell hinnünk, hogy az elhurcolások elől menekülő zsidó ember egy az elhurcolást végző férfira bízza a fiát? S aztán egyszer csak a kis Gyuri ripsz-ropsz Angliába érkezik, mint menekült hontalan, hirtelen felvételt nyer a London School of Economics kampuszára, ahol később diplomázik. Gondolom, jól jött a zsidóktól rablott vagyon, mert egy angol college akkoriban sem volt olcsó.

Már, ha ebből az egész sztoriból akár csak egy szó is igaz!

Szóval, aki úgy képzeli a Soros emigrálását, mint az zajlott a II. VH idején általában, az téved. Ez a hazug tolvaj és hullarabló rendesen megtömött zsebekkel érkezett egy csinos hajó fedélzetén, mint a gazdag ficsúrok. Angliában sem az utcán élt, s nem koldulásból vagy kemény fizikai munkából kellett fenntartania magát. Jutott minden luxusra a rablott kincsből.

Nem, a soros-sztoriban valami nagyon nem kerek. Persze, nincs ebben semmi meglepő, hiszen ez az ember a sötét titkok két lábon járó tárháza.  

Talán nem tűnt fel mindenkinek, de éppen az imént hazugoztam le ezt a halálkufárt. Mert hát hazug is, nem csupán dögkeselyű, hullarabló és tömeggyilkos. Csak azt nem értem, aki olyan önelégülten vall arról, hogy sosem volt lelkiismeret-furdalása a gaztettei kapcsán, - hiszen úgy véli, tett elég jót is ahhoz, hogy ne legyen – annak miért kell hazudnia már arról is, hogy miként élte túl a háborút és jutott Angliába? Mi szüksége arra, hogy magáról, mint keserű kenyéren élő migránsról beszéljen, amikor soha nem volt az?

Tényleg érdekelne, miért. Talán azért, amiért beleavatkozik más országok belügyeibe, mert, mint mondja, a pénz már nem elégítette ki, kellett más játékszer? Nem tudom. Na, de hogy egy olyan pitiáner semmi kis dologban is hazudjon, hogy a magának vindikált Közép-európai Egyetem renoméját a világ legjobb 50 kampusza közé emelje, az egy vicc.

Először is, a Közép-európai Egyetem nem George Soros egyeteme. Hiába írták a homlokzatára, hogy CEU, olyan egyetem nem létezik, az csupán egy postafiók New Yorkban. Vili? De nevezhetjük a közismertség okán CEU-nak is a KEE-t, az akkor sem lesz a világ legjobb 50 egyeteme között, ahogy azt Soros hazudta. Egészen pontosan a kétezres rangsorban az 1655. helyen áll a 2016-2017-es tanévben. .

 http://www.urapcenter.org/2016/world.php?q=MTUwMS0xNzUw

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkit tudok meggyőzni tényekkel, hogy nem mindenkire hatnak az érvek. Sorosról szóló írásom első része után a facebook-on megkaptam, hogy állításaimat semmivel nem támasztottam alá. Pedig belinkeltem az interjút is, amit nagy erőket mozgósítva igyekszik eltüntetni az internetről, amiben vall saját viselt dolgairól. S íme itt is, kicsit fentebb linkelem a University Ranking by Academic Performance oldalát, amely egyértelműen és ellenmondást nem tűrően tartalmazza, hogy a CEU egy jelentéktelen, oktatása minőségét tekintve kifejezetten gyenge, a „futottak még” kategória végén kullogó egyetem.

Ám, akit a valóság sem győz meg, arra megpróbálni hatást gyakorolni hiábavalóság. Posztjaim ezért is nem szólnak soha a mások meggyőzéséről, hanem, hogy a velem azonos nézeteket valló, de gondolataikat ráfordítható idő hiányában megfogalmazni nem tudó embertársaim helyett is elmondjam, mit gondolunk a világban zajló eseményekről, az eseményekben szereplő emberekről. Azt mondom tehát csak el, amit nagyon sokan mások is elmondanának, ha lenne lehetőségük.

Márpedig George Soros legutóbbi szerepvállalásai sokunkat véleményformálásra sarkallnak, markáns és elítélő vélemények megformálására.

Figyelmesen nyomon követve ennek az elembertelenedett torzónak az életútját, a napi viselt dolgait, valami olyan földöntúli borzalom körvonalazódik ki, amire nehéz szavakat találni. Ahogy arra is, Európa vezetői miként viszonyulnak ehhez. Undor és elhatárolódás helyett a Világ Megmentőjeként fogadják morális elveken alapuló világrendünket szimbolizáló közös európai hivatalainkban, megszentségtelenítve ezzel azokat a helyeket és lerombolva az egységes emberi értékrendet, amely pedig e nehéz időkben a legerősebb támaszunk lehetne.

Az Európai Unió hitvány vezetői a nevünkben alázatoskodnak ez előtt a groteszk sátáni figura előtt. Kinyílik a bicska az ember zsebében a tehetetlen dühtől.

„Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,

És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom;

Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."

/Lukács evangéliuma 4. fejezet/

Így lesz a föld deklaráltan az ördögé. S bár a történet annyiban sántít, hogy Európa vezetői nem érnek fel Jézushoz, valamint, hogy Jézus nem alázkodott meg az ördög előtt, kiválóan szemlélteti, hogyan veszítjük el a lelkünkben élő emberi világunkat, ha annak gondozását arra érdemtelenekre bízzuk.

S miután a Sátán elfoglalta Európa trónját, beszédet mondott. Megnevezte a magyarokat, mint Európa legfőbb ellenségeit. Azt mondta, Magyarország maffiaállam. Azt mondta, hogy őt, a Nagy Jótevőt Magyarország üldöztetésben részesíti. De azt is mondta, hogy van remény, mert Magyarországon sokan vannak, akik szerint a nőknek azért van vaginájuk, mert a hím soviniszta társadalom ezt rájuk kényszerítette, nem pedig biológiai okokból. Mert sokan vannak, akik a gyermeknevelést rabszolgaságnak tekintik, akik szerint a férfi és nő kapcsolat elavult rendszer, s csak az LMBTQ párok jelentik a normális emberi kapcsolatokat. Mert sokan vannak, akik az itt elősorolt nézetekért őrjöngve pusztítanak Budapest utcáin Soros királyságának pokolkék zászlaja alatt.

Tényleg sokan vannak, hisz az ilyen emberségükből kialjasult szubhumánokból egy is sok.

Mindeközben Angliában újabb merényletet követtek el muszlimok. Könnyek, plüssmacik, nagyszavak és minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Az egyik elkövető pakisztáni, mint a londoni polgármester, aki szerint a terrortámadások a nagyvárosi lét természetes velejárói. A polgármester jámbor muszlim ember.

Ahogy a terroristák is. Legalábbis a rokonaik és szomszédjaik szerint. Eddig az összes öngyilkos és gyilkos merénylőről azt mondta a közvetlen környezete, hogy csendes, rendes, segítőkész, tisztelettudó, tanulásban jeleskedő, szorgalmas ember (volt).

Kérdem én, ha így bízhatunk a rendes, kedves, tisztelettudó és segítőkész muszlimokban, akkor hogyan élhetünk együtt velük? Ha ilyesmire képesek a rendes és tisztelettudó muszlimok, akkor milyen életünk lehet velük egy közösségben?

Kimondom: sehogy sem bízhatunk bennük és nem élhetünk egy közösségben a muszlimokkal! Eggyel sem!!! A pokol katonái mind egy szálig, s aki nem, az nemzője lesz egy ilyen pokolfajzatnak.

És igen, ez is Európa új uralkodójának, George Sorosnak a műve. Ma már egyértelműen látszik, hogy mindvégig ő irányította az Európai Uniót olyan bábokon keresztül, mint Angela Merkel vagy Jean-Claude Juncker. Szervezetei biztosítják a logisztikai hátteret a pokol légióinak Európa elfoglalásában. Propagandagépezete megállás nélkül azt harsogja ezeknek az alkalmazkodni, integrálódni képtelen, erőszakos lények befogadása mentheti meg Európát a végső pusztulástól.

Sokan pedig gyenge jellemükből, silány értelmükből adódóan hipnotikus állapotban követik e fenevadat, istenükként tisztelik és bármilyen aljasságra képesek őérette.

És nincs elég halál és borzalom, ami a plüssmacikat fegyverré változtathatná, a nagyszavakat tettekké, könnyeinket megtisztító áradattá.      

(Első rész)

Még, hogy dögkeselyű? Hullarabló!

Egy elmeháborodott tömeggyilkos, aki – szent meggyőződésem – kizárólag ezért élhet még, - s nem csupán élhet, de virulhat is – mert zsidó. Bumm! Itt jöhet az antiszemitázás, de ezt egyrészt leszarom, másrészt ugyan már!

Természetesen a mostanában sokak hétköznapjaiba és gondolataiba befurakodó, Magyarországon született gátlástalan gazemberről, a Nagy Machinátorról, a mocskos vén rohadék George Soros-ról beszélek.

Kemény, de igaz szavak, melyekkel leírtam ezt az emberbőrbe bújt antikrisztust. S hogy senkinek ne legyenek kétségei állításaimat illetően, igyekszem autentikus forrásokra hivatkozni. Például magára a nevezettre.

Valamelyest talán a soros származásán alapuló elképesztő és visszataszító pozitív diszkriminációt lesz nehezebb úgy artikulálnom, hogy pontosan kirajzolódjon az a diaszpóra-szemlélet, amely egyébként a Tórán alapuló internacionalista és globalista Európára (egy picit Amerikára is) jellemző.

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza mondta egy interjúban, amikor a sonderkommandósokról kérdezték, hogy „nekik meg lehet bocsátani, mert zsidók voltak”. Ma már, ha valaki belenéz a wikipédiába, azt olvashatja, hogy a sonderesek is pont olyan áldozatok voltak, mint a többi szerencsétlen a koncentrációstáborokban, de ez orbitális hazugság.

A tény az, hogy az emlékhelyeken a sonderkommandósok és más túlélők vagy rokonaik nem keveredtek. Egy volt sonderkommandós nem szólíthatta meg a többi emlékezőt. Sonderkommandósnak lenni súlyos bűnnek számított. Aztán szépen kihaltak a lágerek poklából megmenekülő zsidók és az internacionalista diaszpórások, - akik az 1910-es évek végétól jellemzően bolsevikok, majd szocialisták és kommunisták voltak – elkezdték átírni a holokauszt történetét is.

Így jutottunk el odáig, hogy a gyalázatos sonderkommandó tagjait kimosdató propagandafilm Oscar-díjat kapott. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az extrém élethelyzetek különbözőképpen hatnak az egyénekre. Nyilván a sonderkommandó tagjai örültek a kiváltságos helyzetüknek és pont nem érdekelte őket, mi történik a többiekkel, ha ők túlélhetik. Nem voltunk ott, nehéz megítélnünk, mi hogyan viselkedtünk volna, de az, ahogyan Nemes Jeles László a filmjében, s azt követően minden egyéb módon mentegetik őket, hiszen ők is zsidók, tehát emlékük csakis pozitív környezetben őrizhető meg, számomra visszataszító.     

Így történhet meg az, hogy a már tizenévesen hullákat kifosztó, a lágerba hurcolt zsidók értékeit eltolvajló George Soros ma oly nagy becsben áll az Európai Unió színe előtt, hogy annak vezető bürokratái majdhogynem térden csúsznak előtte, s úgy állítják elénk, mint egy szent embert, hogy ne mondjam, Jézus reinkarnációját.

Elképesztő! Ez az ember saját elmondása szerint bűntudatot sem érzett azért, mert kifosztotta a halálba menetelő szerencsétleneket.

Egy kis ízelítő Steve Kroft 1998-as interjújából:

https://www.youtube.com/watch?v=kLrvExOTpYQ

Azt is állítom, hogy soros tömeggyilkos. Miért? – Mert a Földközi-tengerbe fulladt több száz afrikai nyomorult halála is az ő lelkén szárad. Természetesen megosztva Merkellel és a többi nyomorult európai vezetővel, akik képtelenek letérni az internacionalista, nemzetek fölötti rendszerben gondolkodás által kikényszerített útról, amely nem csupán a nyomorult afrikaiak halállát okozta és okozza, de egész Európa pusztulását is.

Ahelyett, hogy a líbiai parti őrség munkáját segítenénk, hagyjuk, hogy Soros civilszervezetei, például az Amnesty International, összejátszva az embercsempészekkel, hol sikeres, hol meg sikertelen mentőakciósat játszanak. Istenem, mit számít, ha belefullad a vízbe 20-30 afrikai nő és kölyök az ökörségük miatt, hiszen Európába menthetnek naponta 1500-2000 főt. Értjük? Néha odavész pár tucat belőlük, de azt ellensúlyozza, hogy naponta ezres nagyságrendben hoznak Európa partjaira belőlük.

Vajon akkor is ilyen lazán vennék a statisztikát Soros elvtárs szervezetei, ha a tagjaiknak családja veszne éppen oda? Sajnos ettől nem kell tartaniuk, pedig…

Minden értelmes embernek úgy kell gondolnia ezekre az eszelős akciókra, a hamis illúziókat keltő szirénpropagandával tömegeket hullámsírba csalogató cselekvésekre, mint naturálisan egyszerű tömeggyilkosságokra. Nem lehet elintézni az egészet úgy, ahogy Soros érvel a vele készült interjúban, hogy tudniillik egyes amorális tevékenységeink megbocsátatnak azáltal, hogy máskor meg helyesen és jót cselekszünk.

Tipikus balliberális érvelés! Ugye, csak viccelni tetszik, Soros Úr? Ha megölök valakit, bocsánatot nyerek, ha máskor meg segítek néhány szerencsétlenen? És, a kutya úristenit neki, ezt a torz, undorító értékrendet akarják ránk erőltetni liberális demokrácia címszó alatt! Nem, ezt épeszű ember nem fogadhatja el!

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a zsidó származása biztosította menlevél oltalma alatt palesztin terrorista szervezeteket pénzel Izrael ellenében. Vajon hány, palesztin fegyver által kioltott zsidó gyerek élete szárad a lelkén? Ennél az embernél ma alig él aljasabb a földön.

Ó nem, nem az apró, fullánkos kis rovarokról szeretnék értekezni, amelyek virágról virágra szállnak zümmögve, hogy begyűjtsék a virágport, amiből finom mézet állítanak elő. Már csak azért sem lehetne a témám a méhecskék társadalma, mert ők a liberalizmustól olyan távol állnak, amilyen távol mi csak szeretnénk.

Arról mondanék véleményt, ahogyan a balliberálisok hadat üzentek a családnak. Böngészek a hírek között és mit látok? – Bangóné (én azt hittem a Bangók megmaradtak a nótázásnál), az MSZP képviselője magából kikelve őrjöng, hogy az ő méhében ne kotorásszon senki.

Hogy mi van? Nézett ez már tükörbe? Jó, hagyjuk az ízléstelenkedést, mégiscsak egy nőről beszélünk! Azaz, biztosan nőről beszélünk? Nem tudom. Nem szeretném azzal is megsérteni, hogy nőnek nevezem. Na, de tényleg, ezeknél nem lehet tudni, hogy milyen neműek.

Az általuk nagyra értékelt CEU-n, ami szerintük egyetem, azt tanítják, hogy lehet valaki genderfluid, vagyis olyan… izé… lény (mert ember ilyen nincs, az holtbiztos!), aki napszakonként változtatja a nemeit, így aztán hol kisasszony, hol meg uram a megszólítása, de mint úrnak is lehet vaginája, vagy kisasszonyként pénisze. Nem semmi tudomány, igaz-e!

Visszatérve Bangónéra és a többi liberális genderfasisztára, töröm a fejem, vajon honnan veszik ezek, hogy a család témakörben meg lettek szólítva, mint nők, azaz a családot alkotó egyik alkatrész. A család a mi értékrendünk alapja, amely értékrendről pontosan tudjuk, hogy a balliberálisoknak nemhogy nem jelent semmit, de egyenesen utálatos.

Szóval, akkor miért gondolják, hogy a kormány családosoknak bevezetendő új kedvezményei kapcsán ők is meg lettek szólítva? Amikor ők jól megbeszélik egymás között, hogy micsoda szörnyű rabszolgabélyeg az ő vaginájuk, amellyel őket a hím soviniszta társadalom elnyomja, senki a mi táborunkból nem megy oda kikérni magának, hogy az ő vaginája márpedig nem rabszolgabélyeg.

Már miért akarnánk mi, magyar emberek, hogy az internacionalista genderfasiszták szaporodjanak? Mi okunk lenne finanszírozni azt, hogy elmeháborodott nézeteikkel hosszútávon mérgezzék az életünket? Éppen hogy annak örülünk, ha ők egyáltalán nem szaporodnak.  

A kormány világosan artikulálta, hogy a magyar családokat kívánja támogatni. Ebbe, azt hiszem, világos, hogy nem tartoznak bele a Budapest utcáin kék EU-s zászlóval fel-alá rohangáló és zagyvaságokat óbégató nemzetfelettiek, akiknek nem Magyarország a hazája, hanem a ZEUrópa. Az a ZEUrópa, amelyből éppen most építik az európai kultúra sírboltját muszlim testvéreik hathatós segítségével.

Nem kell tehát magukra venniük a magyar családokra vonatkozó új kedvezményekben manifesztálódó bíztatást a gyermeknemzésre. Éppen ezért fölösleges volt néhány főből álló performanszt szerveznie Süvecz Emese úrnak a Patent Egyesület nevében a Családok Budapesti Világtalálkozója rendezvényeinek megzavarására. Senki magyar ember nem óhajtja, hogy Emese és társai kivegyék a részüket abból a borzalomból, amit a család, a gyermeknevelés jelent. Ezt bízzák csak ránk, ők pedig még csak véletlenül se szaporodjanak!

Isten ments, hogy rájuk is vonatkozzon a „Kötelező Inszemináló Törvény”! Becsszó, ilyet is olvastam az interneten. Igaz, hogy az inszeminálás mesterséges megtermékenyítést jelent, de van intuícióm, hogy mire is értik a genderfasiszták. Azt állítják ezek a szerencsétlensorsú szellemi éhenkórászok, hogy a kormány a családi adókedvezményekkel és egyéb, a családoknak járó juttatásokkal kényszeríti a nőket szülésre.

A magyar nyelvben jelentésbeli különbség van a kényszerítés és ösztönzés között. A kormány családpolitikája nem kényszerítő, hanem ösztönző. Vagyis azok a férfiak és nők, akik úgy döntenek, hogy az életüket összekötik és családot alapítanak, igénybe vehetik a kormány biztosította kedvezményeket. E lehetőségek azon magyar családok részére is biztosítottak, akik külföldön élnek és dolgoznak.

Mi, akik életünk alapjaként gondolunk a családra, akik a gyermeknevelést nem kényszerként, hanem az emberi lét legnagyobb csodájaként és áldásként éljük meg, üdvözöljük a kormány döntését. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a legtöbb családnak ennél nagyobb támogatásra lenne szüksége, de kezdetnek ez megteszi.  

Igaza van Németh Szilárdnak is, a világ tényleg azé, aki teleszüli. A liberális genderfasiszták szerint szüljék csak tele Európát a bevándorló muszlimok, reprodukálják csak az öngyilkos merénylőket. Ebben a torz szemléletben biztosan benn van az is, hogy ők a világ minden problémájának okát a fehér emberben látják. Hasonlóan vélekedtek nézeteik nagy elődei is, a fasiszták, akik a zsidókban látták minden baj forrását. A hasonlóság kísérteties.

Én személy szerint abban bízom, hogy ezek az elmeháborodottak nem csak pofáznak, de tényleg megtagadják a családot és a gyermekvállalást. Így, ha közben Nyugat-Európában a muszlimok is ritkítják őket, nem maradván utánpótlás szellemi munícióból, szaporodás hiányában létszámuk is egyre fogyna, végül megszabadítanának maguktól minket.

Hát, csak szorgalmasan, libsikéim, mint a méhek!

Én valahogy mindig külön utakon jártam. Úgy voltam vele, mint a  Prodigy: „No good” című nótájának refrénjét felhasználó Mikee Mykanic nevű magyar rapper a „Nem jó nekem” című produkciójában van:

„…Mind erőtlen, látom.

Tudom, hogy jó úton haladok, mert nincs előttem lábnyom”

Fogalmam sincs, hogy ez valami korai tudatosság eredménye, vagy egy tudattalan folyamaté. Nem vagyok képes visszaemlékezni, de az biztos, hogy már 8-10 éves koromban is azért kaptam a korholást nagyapámtól és nagybátyámtól, mert én mindig máshogy akartam megoldani a feladatot, amit kiróttak rám. Minduntalan újítottam, könnyíteni igyekeztem a dolgomon.

Mára ebben odáig jutottam, hogy Hippói Szent Ágoston és Descartes mindenben kételkedése hatja át a gondolkodásomat, ennek okán pedig cselekedeteimet is. Szent Ágostonnak a kételkedés becsületes alkalmazásától, vagyis a saját érzékelésemben való kételkedésemtől jutottam el Decartes „debito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo deus est” alapvetéséig, hogy csak akkor gondolkodom, ha kételkedem, s csak akkor létezem, ha gondolkodom.

Descartes azt is mondta még az „Értekezés a módszerről” című munkájában, hogy a „Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazat megkülönböztetni a hamistól avégből, hogy tisztán lássak cselekvéseimben és biztonsággal haladjak előre ebben az életben.” Az is biztos, hogy bennem mindig nagy erővel munkálkodott az igazságérzet. Ezért is lettem reakciósnak bélyegezve a szocializmusban középiskolásként.

Szóval, arra jöttem rá már nagyon fiatalon, ha mindig a többiek által kitaposott ösvényen haladok, akkor sosem jutok igazán előre, nem láthatok és tapasztalhatok meg olyan dolgokat, amelyek pedig ott vannak valahol kinn a nagyvilágban és számomra fontos tanulságokat, ismereteket tartalmaznak. Később azzal is szembesülnöm kellett, hogy a kitaposott ösvényt elhagyva egyrészt keresztezem a többiek útját, másrészt velük szemben haladok.

Gyakran fogott el a kétkedés, hogy vajon jól teszem-e, amit teszek, hogy az-e a megfelelő irány, amerre megyek. Sosem kaptam megerősítést például a felnőttektől. Feddést, persze igen, és jó tanácsokat, hogy álljak be a sorba, hogy tanuljak a hibáimból. De én megmakacsoltam magam és összeszorított fogakkal mentem tovább előre, nem törődve a kudarcokkal, a keserű csalódásokkal, a gáncsokkal, áskálódásokkal.

S egyszer csak eljutottam életem egy-egy szakaszában a kitűzött céljaimig. Ez megnyugtatott. Önigazolást láttam bennük. Többé már nem volt szükségem megerősítésre, nem voltak kétségeim sem. Nincsenek ma sem. A tükörbe, ha belenézek, ezt látom. Ennyi nekem elég.

Ez után a hosszú bevezető után a lényegre is térnék:

Mostanában egyre jobban bosszantanak az önálló gondolatok nélküli, csordaszellemből fakadó kinyilatkoztatások, a kritikátlanul átvett képtelen őrültségek pestisként való terjedése, az emberek elméjében tanyát verő zsigeri irigység és aljasság hozsannázása. Dühös vagyok. Hiába tudom, hogy át kéne lépnem rajta és haladni tovább, de egyszerűen nem megy. Azért nem megy, mert a vészjelzés visít az agyamban, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, mégpedig rövid határidőn belül.

Hagyhatnám az egészet a fenébe, nem nekem kéne emiatt őrlődnöm, mert nekem van menedékem, szemben másokkal, akik – részint saját ostobaságuknak köszönhetően – el fogják szenvedni mindazt, ami következik. Még sem megy, mégis muszáj elmondanom intelmeimet, ha tudom, hogy úgyis csak azok fogadják meg, akik egyébként is ugyanazt gondolják, mint én.

Hiába a sok süket duma a mainstream médiában és az uralkodó politikai formációk vezetői részéről az „Open Society”, vagyis a nyitott társadalom útján való haladás üdvösségéről, amikor éppen ők a legkirekesztőbbek, amikor még csak nem is értik saját jelszavaik valódi jelentését, mert sosem hallottak – vagy, ha hallottak is, nem törődtek vele – a kételkedés becsületes alkalmazásáról, az önvizsgálatról.

Ők, akik teli torokból üvöltik a humanista Voltaire proklamációját, hogy „Tiporjátok el a gyalázatost!”, akik irtóznak a kijelentéstől is, hogy Európában vannak keresztény államok, mert a szekularizáció mellett érvelnek, akik elvileg megvetik azokat a rendszereket, amelyekben egyetlen ideológia fonódik össze az állammal (klérus+állam a feudalizmusban, kommunizmus+állam a szocializmusban), mégis ők, zászlajukon a pluralizmussal igyekeznek minden fórumon beléfojtani a szót azokba, akik nem a liberális demokráciát tartják az egyetlen helyes útnak, akik kritizálni merik azt.

Megbélyegeznek minket, mert azt valljuk, a demokratikus politikai rendszerek egyik alapértéke és legfontosabb tulajdonsága, hogy több különböző politikai törekvés teljesen természetesen egyszerre létezik benne. Érdekek, értékrendek, nézetek, ideológiák, pártok és intézmények egymással versengő sokfélesége garantálja a társadalom jobb működését. Ezt jelenti a pluralizmus, a társadalom természetes tagoltságát és a politikai hatalom ennek megfelelő megosztását. Egy olyan állapotot, amelyben a demokratikus úton létrehozott hatalomnak számos alapja és forrása lehet.

Ebből nem kérnek a balliberálisok, a liberális demokráciát egyedüli üdvösként kikiáltók, a nyitott társadalmat úgy értelmezők, mint mindenféle kontroll nélkül identitásukat eltitkoló muszlimok millióit beengedő társadalmat, s aki ennek ellenszegül, az bezárkózó, az xenofób, az náci, stb.

Ha egy átlag Orbánfóbiás honpolgár leülne és elgondolkodna ezen, hamar rájönne. hogy ez maga az elmebaj. Ez nem egy nyitott társadalom, ez egy módszeres kivéreztetése Európának, annak az élettérnek, amelyben boldogulniuk kell. Szerencsére egy átlag Orbánfóbiásnak nem kell attól tartania, hogy ilyen összefüggésekre rájővén változtatnia kéne álláspontján, mert nem kíváncsi saját gondolataira, s az önálló gondolkodással együtt járó felelősségre.

Egy rövid intermezzo: Nemrég megszavazták az EP-ben az ukránok vízummentességét. Hurrá, mindenki boldog. Egy hét sem telt el, amikor az EP egy illetékes bizottsága aggodalmát fogalmazta meg, miszerint, ha az ukránok ellepik az Uniót, munkát remélve, odavész, összeomlik a szociális rendszer. Arra kérik hát a döntéshozókat, hogy fontolják meg a vízummentességet garantáló jogszabály módosítását, esetleges eltörlését.

Nem kell Orbánistának lenni ahhoz, hogy a fejünkhöz kapjunk és szörnyülködjünk ezen az együgyű aljasságon. A dolgozni akaró ukránok nem kellenek, mert elveszik az ételt a szájunk elől, de az évtizedek alatt sem integrálódó, dolgozni nem akaró, ám munkabér szintű segélyt követelő muszlimok bezzeg kellenek. Legalább évi egymillió, ahogy az Open Society hirdeti.

Ennyit erről. Nos, fentebb azt nem említettem, hogy a külön utakon járás nem csupán azt eredményezi, hogy olykor keresztezem a többiek útját, máskor meg az ellentétes irányban haladok, hanem azt is, hogy néha széles tömegekkel mozgok egy irányban. Mert olyan nincs, hogy mindig minden ellenében akarjam meghatározni magam és kijelölni az utam, hiszen azt leginkább anarchiának hívják, amit viszont ostobaságnak tartok.

Így lehet az, hogy más kényszeres gondolkodókkal együtt most úgy tűnik, mintha Orbánbasi szekerét tolnám, pedig nem. Nem lettem híve Orbánnak pusztán azért, mert kérlelhetetlen ellensége vagyok annak a folyamatnak, amelyben a tudatlanságból fegyvert kovácsoló balliberálisok egy új bolsevizmust igyekeznek építeni EU néven. A szovjet birodalmi metodikát majmoló nyugati baloldaliság exkluzivitása (kizárólagossága) számomra éppen annyira visszataszító, mint maga a szocializmus volt. Én nem a neve alapján mondom valamire, hogy diktatúra vagy demokrácia, hanem a tartalmát megvizsgálva, megismerve.

Az én értékrendem szilárd. Nem ingatják meg semmilyen zászló alá toborzó kiáltványok. Így, bár alapvetően elítélem a jelenlegi kormány egyes, elsősorban belpolitikai és belgazdasági lépéseiben fellelhető, erkölcsileg kifogásolható lépéseit, értékpreferenciám szerint ezek csupán sokadlagos jellegűek ahhoz képest, hogy az európai közösségben milyen jövőt szánnak nekünk az erőszakosan ideológiát terjesztő uralkodó politikai erők.

Rendezhetnénk mindjárt egy cenzusra irányuló intelligencia és tudásfelmérést is, amelyen, aki elbukik, jövőre nem mehetne választani. Persze, ez csak vicc! Na, de ki tudná megmondani így kapásból, ki az a Mesterházy Ernő? Nagyjából senki, tudom jól. Hát elmondom én. Mesterházy Ernő Demszky Gábor főtanácsadója volt, aki ellen 12 évig folyó büntetőeljárásban sem tudták bizonyítania hatóságok, hogy pénzt síbolt volna ki a különböző budapesti projektekből, például a 4-es metróból.

Nyilván ártatlan, elvégre nem gazdagodott meg, hivatkozik a jogerős ítélet. Miközben, aki jár-kel a világban és olvas mindenféléket, az tudhatja, hogy a földi paradicsomnak is nevezett Bali szigetén Mesterházynak több villaparkja, luxus szállodája van. Nem egy, hanem több!!! És ő csak egy csinovnyik volt Demszky mellett. Na, de mészáros Lőrinc!!!

Esetleg ismeri valaki Lepp Gyulát, az ország egyik leggazdagabb emberét? Ugyan, a nevét sem hallottátok, pedig ezermilliárd forintnál (!!!) is több állami pénz landolt nála. Ő emelte fel Kóka Jánost és másokat, nem mellesleg Magyar Bálint volt sógora és jó barátja. Na, de Mészáros Lőrinc!!!

Most komolyan, tényleg azt hiszi bárki, ha nem lenne Mészáros Lőrinc, akkor ő kapná meg a zsíros állami megrendeléseket? Esetleg százezer lélegeztető gépet vennének, vagy felemelnék a nővérkék fizetését kétezer euróra? Komolyan? Mert a szocik idejében így volt? Nem úgy, hogy Medgyessyt puccsal megdöntötték, mert kifogásolta, hogy az SZDSZ ellopta az M5-ös megvásárlására szánt közel 200 millió euró felét? Nem úgy, hogy alagutat építettek a lösztalajú síkságon, ami 3-4 alkalommal is beomlott, s az eredeti, - amúgy is horribilis – ár többszöröséért épült végül meg? Nem úgy, hogy 100 méter magas völgyhidat építettek egy szinte sík területen azért, hogy egy ott honos békapopulációt megóvjanak? 4-es metró?

Viszont a balliberális média jól ismeri a prolik mentalitását és kiválóan ért, hogyan kell felhergelni az irigy és sikertelen embereket. Van gyakorlata benne. Tudjuk, mit művelt a feltüzelt csőcselék 1917-ben Oroszországban, vagy 1919-ben a Tanácsköztársaság idején Magyarországon, s később is a szocializmus legvadabb időszakaiban.

Nem állítom, hogy ez a visszataszító propaganda nincs jelen a jobboldali médiákban. Jaj, dehogynem! Amit Botkával művelnek, az vérlázító. Botka egy tudathasadásos bulldózer, aki van annyira hülye, hogy gazdagnak és vagyona elkobzására ítélhetőnek titulálja a bankszektorban és jelentősebb multiknál dolgozó középvezetőket, az informatikusokat, stb, vagyis mindenkit, aki többet keres havi egymillió forintnál. Beleértve nyilván saját magát is. A marhája!

Ezzel együtt is irritál, amit a jobboldali sajtó vele tesz. Pontosan arra a zsigeri proli hozzáállásra alapoz, mint a másik oldal médiája is, hogy tudniillik el kell venni a gazdagoktól, mert csak úgy lesz jobb, ha ők is nyomorúságos életet élnek. Mert az fel sem merül egyben sem ezek közül a szerencsétlensorsú emberek közül, hogy más talán azért vitte többre, mert tanult, mert képezte magát, mert állhatatosabb volt, mert egyszerűen okosabb. Neeem, a prolinál okosabb nincs, s ha valaki többre vitte, azt csak gazemberséggel érhette el.

Erre alapoznak egy teljes társadalmi rendet. Visszataszító!

Ezért olvashatjuk mindenhol a balliberális médiumokban, hogy bár a Momentum Mozgalom Origós performansza több bűncselekményt is megvalósított, erkölcsileg elfogadható. Hogy micsoda, a bűnözés elfogadható, ha olyanok szenvedik el, akikkel ellentétes a világnézetünk?

Emberek, fel sem foglaljátok, mit jelent mindez. Helyeseltek. „Úgy van, megérdemelték!” „Az Origó nem médium, hanem propagandagép!” Ilyen és ehhez hasonló, vagy ennél durvább mondatok hangzanak el.

Orrvérzésig megy a cigányozás, de az nem rasszizmus és gyűlöletbeszéd szerintetek, mert ti mondjátok és akkor jogos. Tegnap Felcsúton azt üvöltözték a tüntetők, hogy fel kell gyújtani a cigány házát, őt meg lámpavasra kell lógatni. Ott volt az idegengyűlöletre, a rasszizmusra és gyűlöletbeszédre érzékeny összes balliberális politikus. Mégsem született feljelentés, mégsem szalad senki Strasbourgba segítségért.

Amikor néhány hónapja Trump feleségét annak elnök férje szexista megnyilvánulásai miatt megerőszakolni akaró tömeg őrjöngött, egyetlen balliberális sem érezte szükségét felemlegetni a nők jogait, elítélni a nők elleni erőszakot. De most mégis óbégattok, hogy a KDNP ifjúsági tagozata ellenzi a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amiért annak 3. cikke a nemeket (férfi és nő) úgy határozza meg, hogy azok pusztán csak a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint.

Tehát a heréim ondótermelése nem biológiai folyamat, hanem a társadalmi elvárás következménye. Sőt, már eleve azért van hímvesszőm, mert a társadalom ezt várta el tőlem. Szerencsétlen nőknek meg azért van vaginájuk, mert a hímsoviniszta társadalom rájuk kényszerítette.

Tényleg ezt gondoljátok? Tényleg úgy vélitek, hogy egy társadalomtudománynak kikiáltott elmebaj, a „gender studies” jogosult felülírni az orvostudományt? Azt tudjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia matematikus végzettségű elnöke ezt gondolja. Azt is tudjuk, hogy a CEU-n ebből diplomát és doktorit is lehet szerezni. De ezt tartjátok ti tudománynak? Ezért mentek ki őrjöngeni az utcára és a másként gondolkodókat különféle kínzásoknak kitenni akaró szólamokat skandálni? Ti tudjátok!

S mindeközben a balliberális „nemrpopagandagépezet és miazhogynagyonisfüggetlen” média kinyilatkoztatja, hogy ti vagytok az ország krémje, a haladó és nyitott értelmiség, a Fidesz táborába meg kizárólag iskolázatlan lumpen elemek, mucsaiak tartoznak. Anyám borogass, hány, meg hány cikk jelent meg arról mostanában, hogy a jobboldalon egyetlen értelmiségi sem maradt, mert mindenki átpártolt a baloldalra!

Nos, én nem tudom, a balliberálisoknál mi vagy ki számít értelmiséginek, de én biztos nem szeretnék az lenni. Ezzel együtt pedig azt tapasztalom ismeretségi körömben, hogy az iskolázottabbak hasonló úton járnak, mint én. Ez nyilván nem reprezentatív felmérés, de ezért megnyugtató.

Szóval, miért is kell nektek, kedves balliberálisok, mindent és mindenkit dehonesztáló jelzőkkel ellátni, megbélyegezni, ami és aki tőletek eltérő? Miért propagandagépezet az, amelyik feltárja a balliberális oldal visszásságait vagy rámutat a világnézetükben egyre inkább eluralkodó ellenszenves vonásokra? Vagy mitől lesz valaki ab ovo független, ha a kormányt kritizálja?

Egyszerűen el sem tudjátok képzelni, hogy lehetnek olyanok, akiknek más az értékpreferenciája, akik mást gondolnak a világról, akik más célokért küzdenek és élnek. Az ilyesmi annyira idegen tőletek, hogy az ismeretlenre, a „más”-ra leadott leggyakoribb elemi emberi reakcióval, a félelem szülte elutasítással, az intimszférátokból való kirekesztéssel reagáltok.

Ez az ösztönös, más elveket, értékrendeket befogadni és elfogadni képtelenség nyilvánul meg olyan látványos, - de legfőképpen káros – pótcselekvésekben, mint az illegális migráció támogatása. „Lássátok meg, mi nem vagyunk kirekesztők! Lám, mennyi idegent fogadunk be közétek!”

Nektek diktatúra, hogy mi is vagyunk, élünk és érvényesülni akarunk mellettetek, de nekünk legyen demokrácia, hogy csak azt gondolhatunk és tehetünk, amit ti jónak láttok. Fel sem fogjátok, mit akartok, mit tesztek.

Nehéz lesz így együtt élni, de mi már hozzászoktunk, hogy az árral szemben kell haladnunk. Az európai társadalom lehet egy párhuzamos út, ahol egyszerre több sávban és irányban is lehet haladni a szabályok biztosította keretek között. Ám, ha ti a demokratikus sztrádát egyirányú utcácskává akarjátok változtatni, abból komoly konfliktusok lesznek. És az nektek is fájni fog, ebben biztosak lehettek.  

Brüsszel nem szereti, ha Moszkvához, vagyis a szovjet birodalmi fővároshoz hasonlítják. Természetesen csak szimbolikus értelemben, mert Moszkva egy gyönyörű város, míg Brüsszel… De hagyjuk, Juszuféknak megfelel, a többi meg engem nem különösebben érdekel.

Én éltem a szocialista rezsimben, s kifejlett értelmű emberként nem a név, hanem a tartalom alapján ítélek. Brüsszel pontosan olyan, mint a 80-as évek Moszkvája volt: egy fokozatosan gyengülő birodalmi struktúra. Ez csupán analógia, nem pedig azonosság! Sajnos senkit nem tudok beiskolázni, hogy kettő közötti különbséget megtanulja. Így vagy elhiszik nekem, vagy nem.

Először is, mindkét rendszer bezárkózó, csak más okból és más módon artikulálta/artikulálja ezt a jellemvonását. A szovjet típusú szocializmus a rothadó kapitalizmus burzsoá befolyását igyekezett kívül rekeszteni azáltal, hogy polgárainak ilyen országokba történő utazását tiltotta, illetve korlátozta. Az Európai Unió pedig a Lisszaboni Szerződés módosításával akar ideológiai egységet kialakítani egy alapvetően gazdasági rendszerben úgy, hogy az EU vezetése által meghatározott ideológiától eltérő magatartásokat oly módon szankcionálja, hogy a renitens védekezéshez való jogi lehetőségeit csorbítja. Értem ez alatt a 7-es cikkely szerinti szavazatmegvonást például.

Nagyon kevesek, vagy szinte senki nem tudja, hogy a ma sokat emlegetett Lisszaboni Szerződés csupán 2007-ben született, mégpedig annak az új helyzetnek a kezelésére, hogy a volt szocialista tagállamok sorra nyerték el felvételüket a közösséghez. Azt megelőzően az összes korábbi szerződés alapvetően az azonos politikai hátterű országok gazdasági együttműködésének összehangolását szolgálta.

Ugye, milyen édesek? A mi kedvünkért módosítgattak. Jaj, el ne higgye senki! Mármint azt, hogy a kedvünkért bármit is változtattak volna. Éppen hogy ellenünk való védekezésképpen tették, és készülnek tenni most is. Tartottak tőle, hogy mi, az éppen kiszabadult komcsik megfertőzzük őket valamiféle olyan politikai ideológiával, amely romba dönti a rendszerüket. Ne feledjük, akkoriban a nyugati balliberális lobbi még gyenge volt, a konzervatív erők irányítottak!

Így aztán kitalálták, hogy a Lisszaboni Szerződéssel növelik az Európai Parlament szerepét a döntéshozásban, megszüntetik a pillérrendszert (!), illetve új, ideológiai jellegű tisztségeket hoznak létre az egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát.

Az ideológiai egység kikényszerítésére tett lépéséket néhány tagállam nehezményezte. elsősorban is az írek. Írország feltételül szabta az adópolitika nemzeti szuverenitásának fenntartását, a hagyományos ír semlegességet, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdések nemzeti hatáskörben maradását. 

Mit ad Isten, ezek az írek most szépen kibrexitelnek az EU-ból, így bátran lehet módosítani a Lisszaboni Szerződést egy még szorosabb ideológiai rendszer kiépítését tűzve ki célul.

Na, de nincsenek határok, szabadság van ezerrel, ilyesmi meg a szocializmusban nem volt. Tényleg nem. Ezért is nem szeretnénk nagyon sokan, hogy az EU még ennél a liberális véleményterrorra alapozott torz ideológiai képződménynél is markánsabban akarja megszabni a tagállamoknak és lakóiknak azt, hogy miről mit gondolhatnak. Mert, ha ez így meg tovább, akkor Brüsszel és Moszkva metodikája között nem csak analógia lesz, hanem azonosság is.

Másodszor, mindkét hatalmi struktúra tanácsnak nevezte magát. Mint azt tudjuk, a szovjet szó tanácsot jelent. A Lisszaboni Szerződést és a jelenlegi, elsősorban a politikai ideológiai agymosással foglalkozó Európai Parlamentet kifundáló szervezet az Európa Tanács, amely a tagállamok vezetőit tömörítő szervezet.   

Megmondjam, mi volt eredetileg az EP? – Az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlése. Ennyi! Innen jutottunk el odáig, hogy a gondolatainkat is ellenőrizni óhajtó diktatórium lett, amelyik minden véleményt ordasnak és üldözendőnek nevez, ami ellenkezik az övével. Jó, ezek nem tankokkal jönnek, mint a szovjetek. Mondjuk én az Európát muszlim terroristák által elveszejteni akaró magatartást sem tartom többre.

Fentebb zárójelbe tettem egy felkiáltójelet a három pillér eltörlése okán, ami ugye a Lisszaboni Szerződés egyik fő momentuma volt. Íme, hát a három pillér:

Az Európai Unió három pillére 1993 és 2009 között alkotta jogilag az Európai Uniót (EU). Az EU ezzel a struktúrával jött létre az 1992-ben megkötött maastrichti szerződés 1993. november 1-jei hatályba lépésével.

1. pillér: Az Európai Közösségek (szupranacionális szint)
2. pillér: A közös kül- és biztonságpolitika.
3. pillér: A rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben Ezt eredetileg bel- és igazságügyi együttműködésnek nevezték.

Könnyen belátható, hogy ez a rendszer gátolta a tagállamok ideológiai béklyóba verését. Mert például mit is kérnek számon rajtunk most? – Többek között egy oktatáspolitikai döntést, amely ugyebár éppen az írek miatt maradt nemzeti hatáskörben. S a három pillér sem biztosított lehetőséget a kül- és biztonságpolitika, illetve az igazságügyi együttműködésen túl egy nemzet ügyeibe beleszólni. 1949-ben Magyarországon hasonló folyamat ment végbe, mint most az EU-ban látjuk és tapasztaljuk.

Nos, lehet, hogy Brüsszel semmilyen értelemben nem Moszkva, mert sem nem olyan impozáns város, sem nem olyan jelentőségteljes hatalom, de ettől még a törekvései, a legújabban alkalmazott metodikái Moszkvát idézik. S az sem teszi kevésbé gyűlöletessé, hogy csak egy szánalmas epigonja a szovjet birodalomnak.

Újra felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az iskolázottabb emberek liberális elveket vallanak, akik meg nem, azok buták, ostobák, trogloditák, maradiak, mucsaiak, stb. Egészen pontosan azokat nevezik iskolázottabb embereknek, akik azokat a baloldali eszméket éltetik, amelyeket ma liberálisként igyekeznek eladni a nagyközönségnek. Szerintem ugyan csak az irigy prolik hitvallása, illetve az őket vezető egyházjellegű képződményt működtetőké. Utóbbiak esetében még az sem biztos, hogy hisznek is abban, amit híveiknek eladnak.  

Gondoltam, ha már ilyen jelentőségteljes társadalmi átalakulást élünk meg, hogy tudniillik az okos emberek a nemzetek fölötti egységes társadalmi rendbe vetik hitüket, nem árt, ha beszélünk kicsit az ezen az úton minket vezető személyiségek létrejöttének eredetéről. Elsősorban is arról, hogyan alakultak ki Magyarországon az elitek. Itt-ott persze érintve a világtrendeket, amelyek a mondandóm könnyebb megértése szempontjából szintén nagyon fontosak.

Az ’elit’ szó jelentése: kiváló, elsőrendű. Latin eredetű. Magyarországon az elitek három csoportját különböztetjük meg: politikai, gazdasági és kulturális. Szerintem ugyan ez a felosztás némileg idejétmúlt, de ez, a Szalai Erzsébet szociológus, akadémikushoz köthető terminológia jól szemlélteti az elitek evolúciós folyamatát, úgyhogy alkalmazom.

Az elitkutatás egyik jellemző hiányossága az, hogy az eliteket kizárólag a 89-90-es rendszerváltozásban betöltött szerepük kapcsán vizsgálja. Ez egy súlyos hiányosság, ami bizonyos körülmények között megkérdőjelezi a téma tudományosságát is. Még akkor is, ha egyébként a korábbi korszakokra jellemző eliteket is tipizálja bázis szinten. Az 1900-as évek elején a szociológián belül nem létezett még elitkutatás, a mai szociológiának pedig elemi érdeke, hogy a múltat ne firtassuk.

Nos, én azért firtatnám!

Kijelentem, hogy a ma is regnáló elit a Tanácsköztársaság genocídiumából emelkedett ki. Hát, naná, hogy nem érdeke a mai szociológiának, mint a kulturális elit részének feltárni ezt a múltat! A kommunista rémuralom idején ugyanis tízezer szám akasztották fel, lőtték le, mint egy kutyát a megelőző társadalmi kor elitjének képviselőit.

Szamuely Tibor népbiztos egy részére kirendelt katonai vonatszerelvénnyel járta az országot és mindenhol ellenforradalmárokat sejtve mészároltatta le a falusi tanítókat, vidéki hivatalnokokat, orvosokat, mérnököket, vagyis az akkori értelmiség színe-javát.

Mint tudjuk, a Tanácsköztársaság (a word csak nagybetűvel engedi leírni!!!) elbukott. Nem úgy a vezetői! Jó, Szamuely végül öngyilkos lett, mert szökés közben elkapták az osztrák csendőrök. Ám a többiek szovjet útlevéllel és főleg a szovjet birodalom védelme alatt szétszéledtek Európában.

Aztán jött egy fájdalmas időszak a magyar történelemben, amely ugyancsak szerepet játszott abban, hogy a XIX. századból átörökített elitünk egy részét végleg elveszítsük. Trianon, a II. világháború. óriási veszteségeket kellett elszenvednünk, de az még csak a kezdet volt!

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had, indulj velünk!

És megtették! A múltat végképp eltörölték. 1949-ben választási csalással hatalomra jutottak a Tanácsköztársaság korábbi vezetői és annak rendszerét működtető egyéb személyek. Kíméletlenül leszámoltak mindenkivel, aki ellenállt az államszocializmus akaratának, akinek értékrendje a kapitalizmusban megfogalmazott politikai elvekben gyökerezett. A szakmájukat, hivatásukat kiválóan értőket iskolázatlan pártkáderekre cserélték.

Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy szakértelem nélkül kaotikus állapotok alakulhatnak ki. És ekkor elkezdték azt az áldásos tevékenységet, amit utódaik ma is hangyaszorgalommal végeznek: a közoktatást ideológiailag zombivá tett káderekkel töltötték fel.

A gyárakban, üzemekben, a mezőgazdaságban újólag kinevezett, szinte írástudatlan prolikat beiskolázták. Egyetemre küldtek egyéb iskolai végzettség nélküli pártkatonákat, akikből fel kívánták építeni az emberiség szebb jövőjét, a kommunizmust.

Igen ám, de ezeken az egyetemeken többnyire még a Horthy-rendszerben kinevezett, kiváló pedigrével és óriási tudással bíró tanárok tanítottak, akiktől az ideológiájuk lecserélését nem várhatták el, és nagyon okosan nem is erőszakolták túlzottan. A renitensebbeket természetesen eltávolították. Többnyire az élők sorából is.

Ám mintegy másfél évtized alatt, tehát a 60-as évek elejére teljesen lecserélhették a felsőoktatásban oktatói, kutatói és egyéb tudományos státuszt betöltők személyi állományát azokra a kiiskoláztatott proletárokra, akik aztán azon az ideológiai szálon tovább futtatva a magyar társadalom egyes időszakait, kiképezve az utánuk következő generációkat, eljuttattak minket oda, ahol most vagyunk.

Eljuttattak minket abba a paradicsomi állapotba, ahol a baloldalinak és liberálisnak nevezett elvek primátusa oly mértékben megkérdőjelezhetetlen, mint volt az 50-es években az államszocializmus egyedüli magasztossága.

Én nem állítom, hogy minden egyetemre küldött fél-analfabéta proli érdemtelenül, képességek hiányában szerzett diplomát. Sőt, állítom, hogy volt köztük szép számmal, - elsősorban a reáltudományok területéről - akik a szakmájukban, hivatásukban kimagasló eredményeket tudtak felmutatni.

Ezzel együtt is azt a tényt kell megállapítanom, hogy az oktatás ma is tapasztalható minőségromlásának kizárólag a mai társadalmi keretekhez igazított bolsevik ideológia az oka. Mert a Magyar Tudományos Akadémia meghatározó magja mai is a régi káderek ideológiailag kiképzett utódaiból áll elsősorban, mert az egyetemeken ugyancsak ezek vannak túlzóan felül reprezentálva. És ők, - mentális kondicionálásukból fakadóan – nem képesek különválasztani az ideológiájukat az általuk képviselt tudománytól.

Márpedig a világnézeti ideológiák és a tudomány szekularizációja az emberiség alapvető érdeke lenne. Ezt éppen egy magát liberálisnak, tehát a felvilágosodás és humanizmus eszméjét ismerőnek nevező ne tudná?           

Écrasez l"infáme! – azaz Tiporjátok el a gyalázatost! Így kiáltott fel Voltaire, francia filozófus, amikor az állam és az egyház szekularizációját követelő mozgalmak Európa szerte elterjedtek. Az egyház, mint az akkori oktatást is uraló szervezet ideológiai nyomásgyakorlása vált az idő tájt elviselhetetlenné.

Vagyis van tapasztalatunk abban, hogy az oktatás színvonala akkor romlik leginkább, illetve akkor nem szolgálja a haladást, fejlődést, amikor azt a társadalmi ideológiák eszközévé silányítjuk. Mégis, a mértékadó értelmiség vonyít a CEU-ért. Vagyis nem eltiporni készülnek a gyalázatost, hanem a gyalázatos uralmának való alávetésünket tartják üdvösnek.

Most, ha írásomat olvasva idáig eljutott egy baloldali és liberális embertársam, joggal vonhatna kérdőre, hogy miként lehetséges, hogy a szocializmus nyűgét nyakában soha nem viselő nyugat ugyancsak hasonló metodikát követ. Íme a válaszom:

A szocialista és kommunista eszméket valló személyeket a 70-es évek Nyugata bebörtönözte. Attól rettegve, hogy a Szovjetunió rajtuk keresztül akarja lerombolni a csodálatos kapitalizmust. Amerikában kivégeztek kommunistákat. Ilyen típusú pártokat alapítani és tagjának lenni tilos volt. Egyszóval, a baloldaliságot a művelt nyugaton tűzzel-vassal irtották.

Aztán a Szovjetunió és világbirodalma összeomlott. A baloldali eszmék és az ezeket vallók többé nem voltak veszélyesek. Eleinte különcök voltak, majd közkedvelt különcök lettek. Nézeteik gyorsan terjedtek az egyetemeken, hiszen többnyire a szabadságról deliráltak, ami a fiatalokat mindig is izgatta, minekutána az egyetem éppen arról szól, hogy felszabadultak a szülők uralma alól.   

Egy idő után sikk lett a többnyire anarchista baloldali elveket hangoztatni. A fiatalság harsány vidámságával vonult be a szalonokba ez a szalonképtelen, elfajzott gondolkodás és nőtte ki magát mára Európai Unióvá például. Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Én nem éltem az ókori görög városállamok idején, így nem is tudhatom pontosan, hogy Platón miért nevezte a demokráciát oklokráciának, azaz a csőcselék uralmának. Mégis egyre inkább van olyan érzésem, hogy a liberális demokrácia is valami afféle képződmény, mert a vezetői emberiség ellenes ideológiájával feltüzelt, anarchista attitűdök eszköztárával operáló tömegek érzelmileg túlvezérelt performanszai arra emlékeztetnek.

Na, de ilyen elittel a tarsolyunkban ugyan mit várhatunk?

A rendszerváltáskor három elitcsoport ült le egy asztalhoz meghatározni a múltunkat és jövőnket. A késő-kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék és reformer értelmiség. A késő-kádári technokrácia egy jelentős része volt az a csoport, amit én tisztességes és jól iskolázott, hivatástudattal bíró proletárokként értelmezek. Ők kihaltak. Maradt a demokratikus ellenzék, ma leginkább a jobboldali pártideológiák szerint működő csoportosulás (az MSZP egy része és a Fidesz), illetve reformer értelmiség, vagyis a Budapest belvárosi bolsevik csúcs-elit (az MSZP másik része és SZDSZ, illetve annak minden következménye).

Mindkét oldal retteg az ideológiák és mindennapjaink elkülönítésétől, mert hatalmukat csak e kettő összefonódásával tarthatják meg. Ennek érdekében áldoznak fel minden értéket, az oktatást, a családot, a közösségeinket. És ez mindaddig így lesz, amíg az egyetemekről ki nem takarítjuk a Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak leszármazottjait és az általuk kiképzett többi ideológust. Az egyetemet pedig leválasztjuk az ideológiákról, s helyette a szakmaiság és hivatástudat magvait hintjük el a fiatalokban.

Fizessenek a gazdagok, vagy sem? - Ez itt a kérdés, proletárok.

Gondolkodjunk el ezen egy kicsit Pogátsa Zoltán, nem liberális CEU-tanonc és oktató szociológus eszmefuttatását boncolgatva.

Pogátsa Zoltánt én mindig is egy szerencsétlen szellemi éhenkórásznak tartottam. Aki ráadásul vitaképtelen is, mert rendszeresen kihátrál minden olyan kérdés megválaszolása elől, amely ellenvéleményből fakad. Tehát tipikus liberális, tipikus liberális demokrata. A szólás- és véleményszabadság számukra addig tart, amíg azt az elvet hangoztatja, amit ők is.

Ja, hogy Pogátsa nem is liberális? – Rajta kívül ki látja ezt még így? főleg annak tükrében, hogy CEU-n végzett és ott is oktat. Régi baloldali stratégia, hogy valaki úgy lesz független szakértő, hogy letagadja saját politikai és világnézetét. 

Mindegy, hagyjuk a fickót magát, nézzük az állításait!

Ugyebár ennek a kérdésnek apropója szegény Botka László egy, az elő-kampányában elhangzott mondata, amely kiverte a biztosítékot a jobboldalon. Ugyanis a „Fizessenek a gazdagok!” szlogent nagy kommunista vezetőnk, a legjobb apánk, a magyarországi gyapottermelés zseniális ötletének megalkotója, Rákosi Mátyás elvtárs, bajtárs tette jelszavává anno.

Botka László egy tehetséges politikus abban a térben, amelyben otthonosan mozog. Ellenben az országos politika, a nagypolitika lealjasult mocsárvilága nem neki való közeg. Jobb lett volna, ha megmarad gyertyának egy kis szobában, mert nem tud izzó lenni egy kastély csillárjában.

Mindazonáltal nem értem a jobboldal zsigeri bolsevista kirohanásait Botka ellen, ennek a szerencsétlen kijelentésnek a kapcsán. Úgy osztják meg Botka drága karórájáról  a képeket és kommentárokat, mintha legalábbis egy tömeggyilkosság bizonyítékai lennének. Felróják annak a szerencsétlennek, hogy „luxus” búvártúrákra jár. Istenem, egyszer volt Maldívon! Durván 3000 euró egy ilyen szafari ára. Botka hivatalos havi illetménye ennél több. A kutyafáját neki, csak megengedheti magának ezt egy sikeres polgármester!    

A bolsevista propagandát hagyjuk meg a bolsevikoknak! Az irigy proli tempó legyen a baloldal ismérve.

Na, de térjünk vissza Pogátsa elvtárs fejtegetésére!

Pogátsa szerint azért nem aggályos Botka „Fizessenek a gazdagok!” kampányproklamációja, mert e mögött az elgondolás mögött a magyar középosztály is felsorakozik.

Na, ez az, ami egy végtelen nagy ostobaság!

Először is Botka László a következőket mondta:

„Mi azt mondjuk:

Fizessenek azok, akik havi 1 milliót visznek haza!

Fizessenek azok, akiknek jachtjuk van!

Fizessenek azok, akik helikopterrel járnak szórakozni!

Fizessenek azok, akik luxusvillában, kastélyban urizálnak!

Igazságot teszünk!”

/forrás: www.mszp.hu/

Vagyis Botka saját magát is a gazdagok közé sorolja, akiket meg kell sarcolni, hiszen a havi rendes illetménye meghaladja az egymillió forintot.

Fizessenek azok, akinek van 3-6 millió közötti vitorlásuk vagy jachtjuk? Annál egy Dacia Logan is drágább! Esetleg behatárolhatná jobban is, mit nevez ő jachtnak? Mert valóban vannak 100 millió eurós jachtok is. Csak éppen nem a balatoni kikötőkben, de nem is a Balatonnál olcsóbb Adrián!

Helikopterrel járnak szórakozni a turisták. Úgy hívják, légi városnézés. Ők is fizessenek?

Meg egyébként is, mennyit fizessenek?

A luxusvillákban, kastélyokban urizálók esetében egyetértek, ők tényleg gazdagok. De vajon nem fizetnek eleget?

Térjünk vissza a középosztály-gazdagok hamis ellentétpárjára!

Sem a szocik, sem Pogátsa nem tudja, kik a középosztály és mikortól kell gazdagnak nevezni valakit.

Egy autentikust idézve: „Én nem vagyok vagyonos ember. „ – mondta ezt Orbán Viktor.

/Röhögés vége!/

Az egyszeri mérnök diplomás informatikus havi kezdő fizetése átlagban meghaladja a havi bruttó 600-700 ezret. Az országos átlagot tekintve pedig másfélmilliós bérekről beszélhetünk. Tehát az informatikus egy gazdag ember, kaszáljuk el, adóztassuk agyon, mert így lehet igazságot tenni.

Utolsó, undorító, rohadék bolsevik tempó.

Akkor is az, ha az informatikus a közmunkáshoz képest kőgazdag. És itt jön Pogátsa valódi tévedése, vagy szándékos hazugsága. Nem a középosztály tüntizik az utcákon és óbégat diktatúrát. Többnyire lepukkant panelprolik, drogos ökoterroristák és a nyuggerek.

Kivéve ez alól a CEU-ért való kiállás eredményezte közel százezres tüntetést, mert ott valóban képviseltette magát a magyar középosztály és értelmiséginek nevezhető öntudatos szavazó is. S bár én a CEU földig rombolását, helyének sóval való behintését tartanám üdvösnek, - természetesen csak képletesen, mert azt a gyönyörű épületet sajnálnám – de respektálom az érte, pontosabban inkább egy elvolt érték melletti kiállást.

Szóval, nem, Kedves Pogátsa elvtárs és Kedves Szocik, nem, a középosztály nem áll le tüntetgetni csak úgy. Mert a középosztály például hétvégénként a család szentségének oltárán áldozva wellnessezik, állatkeret látogat, túrázik, összefoglaló néven családi programokat szervez magának és azokon vesz részt.  

Akik pedig rendszeresen kijárnak pártszlogeneket üvöltözni a belváros lakóházai közé, azok aktivisták, szegény sorsú szerencsétlenek és nyugdíjasok, tehát mindazok, akik vagy mindenféle rendszer ellenesek, vagy baszottul ráérnek.

Én nem vitatom, hogy a társadalmi egyenlőtlenség sokkal nagyobb annál, mint azt a gazdasági lehetőségeink indokolttá tennék. Ez ellen valóban fel lehetne és fel is kellene lépni. Ám annak nem lehet módja az, hogy azoktól veszünk el, akiknek több van, mint nekünk. Ez ugyanis bolsevizmus.

Arról nem is szólva, hogy mindenféle demokrácia, de a kapitalista gazdasági berendezkedés által működtetetteknek meg végképp alapfeltétele egy oligarcha réteg létezése. Amíg kapitalizmus van, lesznek piszkosul gazdagok, akik többnyire tisztességtelen úton gazdagodtak meg.      

Most komolyan, Botka a kapitalizmust akarja megszüntetni?

Sok sikert hozzá! Persze, helyette foglalkozhatna értelmes elvégzendő feladatokkal is. Mert, hogy a magyarországi (és az európai is!) politikai felépítmény reformokra szorul, az biztos. Ám ezek a reformok a hatalom akarása aspektusából aligha kezdődhetnek el.  

Nietzsche azt mondta, fel kell számolni az állam amoralitását. Sajnálatos módon a morált a fejletlen ember védelmi reakciójának tartotta, mert szerinte a felnőtt embernek fegyvere van, ő a támadó, aki a háborús eszközöket átváltoztatja a béke eszközeivé. Nos, ez így van. A támadó magát mindig a jó szerepében tünteti fel.

Akkor is, amikor meg nem érlelt gondolatait arra használja, hogy emberekből kovácsoljon fegyvert más emberek ellen. A gazdagok megsarcolásának és/vagy elpusztításának eredménye mindig egy másik gazdag réteg kialakulása lett az eredménye, amelyet éppen azok hoztak létre, akik a korábbi gazdagokat elpusztították.

Mint azt Platóntól és Arisztotelésztől már megtudhattuk, a demokrácia alapvetően a gyönyörök és a gazdagság hajszolása a mértékletesség erénye nélkül. S bár a szegények lelki igénye olykor oly’ alacsony szintű, hogy beérik a tehetősebbek balsorsával is, alapvetően boldogabbak lennének, ha ők is többet kaphatnának a demokráciából, azaz a gyönyörökből és gazdagságból.  

Azt mondják, ebből kell választanunk. Sőt, azt is megmondják, melyiket válaszd, ha jót akarsz. Úgyhogy, valójában nincs is választásunk. Így aztán, ha kiválasztottuk, amit kijelöltek számunkra, akkor nincs más dolgunk, mint abba a rendszerbe beleerőszakolni, - akár beleillik, akár nem - minden olyan kelléket és képességet, amely komfortossá teszi az életünket.

Ez tehát egy ellentétpár. Demokrácia vagy diktatúra. Jó vagy rossz. Ráadásul nem egyszerűen jó és nem egyszerűen rossz. A „jó”, mint a demokráciát minősítő jelző tovább fokozásaképpen megszületett a jók jója, a mindenekfelett álló jó, a Liberális Demokrácia. Na, ez aztán annyira jó, hogy hozzá képest a rossz sem szimplán csak rossz, de nagyon rossz. És ebben a „nagyon”-ban benne van minden: fasiszta (naná!), antiszemita (az aztán végképp!), médiagyilkos (ha nem finanszírozza a politikai ellenfél orgánumait), egyetembezáró (ha számon kéri a törvények betartását), hazafias (őőő … izé…), mindegy, akkor is fúj hazafias!  

Vagyunk néhányan, akiknek a felajánlott választási lehetőség nem felel meg. Nem tetszik és kész! Természetesen nem akarunk diktatúrában élni, mert éltünk már és köszönjük szépen, elég volt annyi. Ám az a demokrácia, amit kínálnak, amibe beleerőszakoltak már mindent, sok-sok olyat is, ami nem illik bele, szintén nem kell. Nekünk ez nem választás, túl azon sem, hogy igazából nem is engednek választani, mert, ha mást merünk mondani, akkor mindenféle bélyegeket kapunk a demokratáktól.

Hagy meséljek el egy történetet!

1989 őszén híre ment székes fővárosunk széles néptömegeinek körében, hogy jön a rencerváltás. - Nem mondod, Erzsikém, tényleg? – Bizony, Margitkám, jön a kapitalizmus be, ide hozzánk is! - így évődtek a piaci kofák egymás közt a békásmegyeri csarnokban. Gondoltam, itt a lehetőség és a magamfajta reakciósok is végre szóhoz, esetemben egyetemi padhoz juthatnak. Nosza, be is iratkoztam a BME egyetemi előkészítő kurzusára, hogy majd kihasználva a hirtelen jött szabaccságot, egyetemre felvételizzek. Mert, hogy a szocializmusban nekem tilos volt. Bizony! Azt mondták, reakciós vagyok, tehát a rencer ellen szervezkedő, s mint ilyen, nem kerülhetek vezető beosztásba. A vezető beosztásba kerüléshez meg diploma kellett (többnyire), esetleg kommunista tömeggyilkos szülők. Utóbbim nem volt, így esélyem nem maradt, mivel a felsőoktatási intézményekből meg ki voltam tiltva.

A lényeg az, hogy végül csak bejutottam erre az egyetemi előkészítőre és ott csudás történeteket hallottam a demokráciáról. Olyan csudás történetek voltak ezek, amelyek homlokegyenest szembe mentek az én addigi tanulmányaimmal.

Én még úgy tanultam, hogy az athéni demokrácia volt a civilizáció legnagyobb vívmánya, s hogy igazságossága vetekszik a szocializmus igazságosságával, ami ugye, nagy szó. Szemben a csúnya spártai államberendezkedéssel, amely diktatúra volt egy gonosz király uralma alatt. Fúj!

Na, most ehhez képest ezen az egyetemi előkészítőn úgy tanították, hogy az athéni demokrácia azért veszett oda, mert egy becsontosodott kasztrendszer volt, amely a polgárainak nem kínált kiemelkedési lehetőséget, s nemhogy nem kínált, de eleve kizárta őket mindenféle előbbre jutási mozgásokból, ezért ezek a szerencsétlen athéni demokratizált népek átszökdöstek a spártai királyságba, ahol katonai vitézkedésük díjaként földhöz és ranghoz, vagyis felemelkedési lehetőséghez jutottak.

Ugye, nem csak én látom a párhuzamot az athéni demokrácia és a mostani liberális demokrácia között? Csak, hát, most éppen nincs hová szökni. A nagy büdös globális világrend szépen bekebelezett mindent, s ami rajta kívül maradt, az Kim Dzsungel, vagy, hogy a faxba hívják azt az elmeháborodott ferdeszeműt.   

És tényleg nincs választásunk! Akár tetszik, akár nem, ebben a globális rendszerben, a liberális demokráciának nevezett torz társadalmi létben kell valahogy túlélnünk. Igen, csak túlélnünk, mert egyébre ennek a demokráciának a keretei nem adnak lehetőséget.

Na, de ha már ellentétpárokkal kezdtük, említsünk meg néhány más ilyet is!

Amikor a jóságos (vagy nem) athéni demokrácia virágzott (vagy tombolt), az ellentétpár a következő volt: demokrácia vs oligarchia. Ugye, ismerős? Manapság egy gyakran hallott szó az oligarcha. Az ókori görög államokban tartomány urat jelentett. Arisztotelész megfogalmazása szerint az oligarchia kevesek uralma, aki nem kiválóságuknak, hanem a vagyonuknak köszönhették vezető pozíciójukat.

Hogy nekem erről miért a liberális demokrácia jut eszembe? Nem is értem.

De most őszintén, milyen demokrácia az, amelyben vagyoni alapon egyesek érinthetetlenek, olyan kiváltságokat élveznek, amelyek összeegyeztethetetlenek a demokrácia eszméjével és eszményével? Márpedig ebben a liberális demokráciában kizárólag a nem kiválóságukkal kiváltságokat élvező vagyonosak akarata érvényesül. E tekintetben a jelenlegi képviseleti demokrácia semmiben sem különbözik az athéni demokráciától, ahol a választásra jogosultak cserépszavazási látványosságban élhették ki az összes demokratikus jogaikat.

Nem csoda hát, ha ezek a szerencsétlenek átszökdöstek Spártába. Ám nehogy azt higgyük, hogy az ókori görögök csupán elszökdösésben fogalmazták meg a demokráciakritikájukat. Éppen az itt idézett Arisztotelész, a kor nagy gondolkodója volt az egyik, aki a kiválóan artikulálta a demokráciával kapcsolatos aggályait.

Politikai című művében így fogalmaz: „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

Ezt akár Marx és Lenin is mondhatta volna. Mondták is a szerencsétlenek. És hát pont annyira baromság volt a XIX-XX. században, mint volt az időszámításunk előtti IV. században is. Nil novi sub sole! (Nincs új a nap alatt.) Abban az időben, mármint a Marx és Lenin idejében az ellentétpár a szocializmus és kapitalizmus volt. Jó és rossz, demokrácia és diktatúra. A szocializmusból nézve a kapitalizmus diktatúra volt, mert a burzsoázia, a XIX. századi oligarchia kizsákmányolta a munkásosztályt, amelynek jogai valóban nem voltak semmi módon garantálva.     

Minekutána pedig a szocializmust előszeretettel mérték megalkotói az athéni demokráciához, pontosabban annak idealizált változatához, ugyanazokban a hibákban szenvedett, mint elődje.

Persze, nem tudhatjuk, mi történ volna, ha háborús készülődés nem akadályozza meg Trockij és Lenin közös gyermekét, a bolsevikok indította permanens forradalmat abban, hogy végül polgári forradalomban, mint a leginkább kívánatos demokratikus aktusban csúcsosodjon ki. Elvégre Európa nyugati felét is a polgári forradalmak juttatták el abba az állapotba, amikor a konzervatív politikum képes volt integrálni a humanizmus eszméit, a liberalizmus legjobb hagyományait. Trockij és Lenin pontosan ugyanezt képzelte el azzal a jelentőségteljes plusszal, hogy a munkásosztályt társadalomformáló tényezővé kívánta emelni.

Mint azt jól tudjuk, Trockij és Lenin elbukott. Az irányítást Sztálin vette át, aki a szocializmust a platóni értelemben vett kiválóság általa elkorcsosított elméletét ültette gyakorlatba.    

Platón a demokráciával szemben megfogalmazott kritikájában a mértéktelenséget, valamint a gazdagság és gyönyör hajszolását említi, mint olyan okokat, amelyek a demokráciát végül diktatúrába, türanniszba vezetik.

„A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Platón tehát a mértékletességet, mint a négy fő erény (igazságosság, bölcsesség, bátorság, mértékletesség) egyikét mindenekfelett álló kívánalomnak tekintette. Ezzel szemben a sztálini kiválóság a munkásosztály osztályharcát sikerre vinni képes személyben megnyilvánuló tehetség és lehetőség e személy saját maga általi megragadását, mint össztársadalmi érdeket jelentette. Vagyis Sztálin saját magára, mint a kiválóság, a szocialista embereszmény megtestesítőjére gondolt.

A szocializmus aztán váratlanul szép csendben kimúlt. Aztán kiderült, hogy amit mi demokráciaként éltünk meg, valójában diktatúra volt. Huszonhét éve éltünk értékrendünket elveszítve abban a hitben, hogy a diktatúra áldozatai vagyunk. Aztán meghalt Fidel Castro, és mindazon nyugati hatalmasságok, akik minket a diktatúra áldozataivá tettek, kijelentették, Castro nagyember volt.

Akkor ez most hogy is van? Mégsem volt diktatúra a szocializmus? Akkor mi a semmiért adtuk fel az értékrendünket? Igen is, meg nem is.

Mert időközben a nyugati demokrácia, a kapitalista világrend is megváltozott. A Szovjetunió felbomlásával a kommunizmus fenyegetése is elmúlt. A nyugati társadalmak perifériájára szorult baloldali politikai nézeteket vallókat onnantól kuriózumként kezelték és már szinte sikk lett e nézeteket hangoztatni.

Így történhet meg, hogy Charles de Gaulle székébe heteken belül a véresszájú kommunista, Emmanuel Macron ülhet bele. Ugyancsak ez az oka annak, hogy az EU politikáját kizárólag a szélsőbaloldali nézetek határozzák meg. Mindezt persze úgy, hogy kapitalizmusnak és demokráciának hazudja magát. Pedig egyik sem!

A mai liberális demokrácia valójában oligarchia, amely szintén magáévá tette Platón nézeteit, illetve nézeteinek egy bizonyos részét, amely szerint a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), ezért van szükség rájuk, hogy vezessék ezt a csőcseléket, hogy megmutassák az egyetlen helyes irányt. Azonban a négy fő erénnyel kapcsolatos platóni elveket már elvetik, mert nem illik bele abba az ideológiai szerkezetbe, amellyel kiválóan képesek irányítani tudatlan, szervilizmusra hajlamos, nietzschei értelemben lusta tömegeket.

„Megkérdezték a tapasztalt világutazót, melyik emberi tulajdonsággal találkozott világszerte a leggyakrabban, így válaszolt: az emberek hajlamosak a lustaságra…. Legtöbbjüket azonban a kényelmesség, restség, tehát az a bizonyos lustaságra való hajlam, amelyről szólott az utazó. Igaza van: az emberek inkább lusták, mint félénkek, és pontosan attól félnek leginkább, ami feltétlen tisztességet és nyíltságot követelne tőlük.”

Érdekes az is, Nietzsche mire vezeti vissza a restséget: 

„…Szokások és közhelyek közé rejtőznek. Voltaképpen minden ember tudja jól, hogy egyetlen egyszer, unikumként jött a világra, és semminemű véletlen másodszorra ilyen csodálatosan tarka sokféleséget nem ötvöz olyan egyeddé, amilyen o: tehát mindezt tudja, de eltitkolja önmaga előtt. De miért? Mivel fél a szomszédtól, akinek szüksége van a konvenció oltalmára, hogy elrejtőzzék mögötte. De hát mi kényszeríti az embereket, hogy féljenek a szomszédtól, csordaszerűen gondolkodjanak, cselekedjenek és tulajdon lényüknek és tulajdon kényüknek ne örvendjenek?”

Pontosan így volt ez a szocializmusban, és így van az a baloldali irányítású nyugati demokráciában is. Sokan titkolják véleményüket, nézeteiket, mert a diktátumok szülte konvenciók tömegbázisából erőt nyerő társaik megbélyegzik őket.

Ahogyan az EU vezetői náciznak mindenkit, aki nem akar arab terroristákat a kert végébe, vagy antiszemitázzák azt, aki szerint George Soros egy undorító féreg. Ahogyan diktatúrának neveznek minden olyan, demokratikus választással hatalomra kerülő kormány által vezetett államot, amelyik nem hullik térdre előttük, a kiválóak előtt.

Szóval, túl sok minden olyat beleerőszakoltak már ebbe a demokráciába, amit ép ésszel gondolkodni képes ember nem tud elfogadni. Például nem tudom elfogadni azt sem, hogy a Fidesz úgy harcol az EU Oligarchia ellen, hogy nem a népére támaszkodik, hanem saját oligarchiát hoz létre. Nem gondolja tán, ha amazokból nem kérünk, az övéből meg majd igen?

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” – mondta sir Winston Churchill. És azt az ideológiát, hogy tudniillik a demokrácia nem tökéletes, de nincs jobb, az összes politikai tényező magáévá tette, s általuk az istenadta nép is.

Pedig ez egy hazugság. Van jobb. Sőt, van sokkal jobb! Nincs még neve neki, de azért minden ember érzi, ha alaposan magába néz, hogy milyen értékeket tudna preferálni, hogy milyen világlátásra szeretné nevelni a gyermekeit. Van 27 év tapasztalatunk a demokráciában, látjuk a gyermekbetegségeit és látjuk a súlyos elfajzásait. Semmi más dolgunk nem lenne, mint kimondani régen elfeledett szavakat régen elfeledett összefüggésekben.

Például a képviseleti demokrácia egyik legnagyobb aljasságát, a képviselőket bársonyszékbe bebetonozó jogszabályi környezetet kellene lerombolni. Alkotmányban szükséges rögzíteni a képviselők visszahívhatóságát. Aki azt mondja, hogy ez gyengíti a jogbiztonságot, az hülye. Vagy képviselő. Módosítani muszáj a kormányformát, amelynek előfeltétele, hogy a köztárssági elnököt országos választáson kell megválasztani, politikai pártok pedig ne jelölhessenek, illetve olyan se lehessen jelölt, aki valamely politikai pártnak tagja volt, vagy azzal korábban bármiféle jogviszonyt létesített.

Ez csak néhány példa volt, de sorolhatnék még számtalant. S az egésznek a végén a társadalmi berendezkedés többé nem hasonlítana a demokráciára, vagyis arra, amit most annak nevezünk. Annál sokkal, de sokkal több lenne. Én úgy hívnám, morálhegemónia.         

Azt mondják, a kor haladtával az ember emlékei megszépülnek. Közeledve az ötvenhez, eltöprengtem, vajon bennem is elkezdődött-e már az emlékek metamorfózisa egy boldogabb múlt dimenziójába, vagy van még időm, ha ugyan valaha is megtörténik. Amilyen konok, keményfejű gyerek voltam mindig, aki a maga taposta ösvényen kívül más utat nem ismert, talán ebben is különbözöm.

Mondjuk, hallgatok Nat King Cole-t. Az Unforgettable keserédes hiányérzetet ébreszt bennem a tovatűnt ifjúságom iránt. Nem mellesleg a három hónapos kisfiam is imádja, amikor a fekete énekes csodálatos, búgó hangját utánozva apuci hozzáhajol és elénekli neki. Na, nem végig, mert az még nem megy, de igyekszem. Mosolyog a gyönyörűm.

És hallgatok Frank Sinatrát vagy Marvin Gaye-t is. Ez lehetne intő jel, ha már kicsi gyerekként édesanyám nem fertőzött volna meg Szécsi Pállal, Yves Montand-nal, és még hosszan sorolhatnám a neveket, ki mindenkivel. Szóval, zenei mindenevő vagyok. Felismerem Grieg Peer Gynt-jét, énekelgetem Borogyin Igor hercegét (oroszul természetesen) és Tosca-t is dúdolgatok.

Mielőtt valaki le akarna leplezni, hogy régimódi vagyok, gyorsan hozzáteszem, hogy természetesen száznál is több CD-m van csupán a house-techno-drum and bass-dubstep tengelyen a 90-es évektől napjainkig. A rap pedig egyenesen a kedvencem. Tehát biztosan nem a zene lesz az, ami jelzi, hogy elszállt felettem az idő.

Mégis van valami, ami nem hagy nyugodni, ami minduntalan önvizsgálatra késztet, és bármennyire is egyértelmű emlékeimben tett utazásaim konklúziója, nem csitul háborgó lelkem.

Miskolcon, a Vasgyár fölötti kolóniák egyikén, a Vargahegyen töltöttem gyermekéveimet. Alattunk terült el a város, szemben az avasi lakótelep építésének szimbólumai, az óriási daruk fáradhatatlanul illesztették egymásba a paneleket, hogy végül majd megszülessen az a borzalom, amit autóval érkezvén szülővárosomba, elsőként láthatok meg ma. Hajnal hatkor, délután kettőkor és este tízkor „fújt a gyár”, ahogy mondtuk. A Lenin Kohászati Művek mintegy 18 ezer embernek adott munkát. Kiülve a dombunk egy szegletébe bámultuk az új konverteres acélmű monumentális építményét.    

A vasgyári 17. számú általános iskolába jártam, amit mindenki fiúiskolaként ismert. Az 1267-es számú Petőfi Sándor úttörőcsapat úttörője voltam, előtte kisdobos, mint mindenki más. Ahogy a Rolls Frakció: Budapest felett az égbolt felhőtlen című számában D. Nagy Lajos megénekelte: „Gyűjtöttem vasat és fémet, Ezzel védtem a békémet”.

Iskolába menet bementünk a „temetősi boltba”, ahol megvásároltuk a reggelinket. Előfordult, hogy olyan korán értünk a bolthoz, amikor az még zárva volt. Viszont a pékáru és s tejtermékek már le voltak téve az üzlet előtt. Egyszerűen elvettük, ami kellett és ott hagytuk az árát. Nem lopta el senki. Az csúnya dolog lett volna.

És ez hiányzik. Egyre jobban, egyre sajgón fájóbban hiányzik. Látva a mindennapok magyar valóságának hitványságát, az embertől idegen eszmék tobzódását az utcákon, a nyitott társadalomnak nevezett, beszűkült tudat gerjesztette gyűlöletet, az őrületet a szemekben. Látva az erények absztrakciójának széthullását, a mérhetetlen harácsolást, a közösség javainak mértéktelen zabrálását. Látva, mint pusztítja el az emberiséget a liberális demokráciának nevezett antihumán vírus, nosztalgia ébred bennem a szocializmus iránt.

Ahol a társadalom erős morális alapját egyenes gerincű munkásemberek és az ő gyermekeik építették fel, akik hittek az elvont értékek primátusában az anyagi javak fölött. Ahol természetes volt, hogy hű gyermekei vagyunk hazánknak és felelősséggel dolgozunk érte, hogy segítünk, ahol tudunk, és önként szolgáljuk a közösséget, óvjuk a természetet, egészségesen élünk.

Mi elhittük, hogy ez jó, nekünk ez az életünk volt, a mindennapi rutin a reggeli és az esti fogmosás között. És a lelkünk könnyű volt. Aztán ezt elvették tőlünk. Ráadásul úgy vették el, hogy még örültünk is neki. Eufórikus hangulatban vetettük az útszélére a legmagasztosabb értékeinket, megrészegülve vetkeztük le erkölcsi értékrendünket. Fogalmunk sem volt akkor, hogy mit teszünk.

A hazánk iránti hűséget kábeltévére cseréltük, a szülők és idősebbek iránti tisztelet helyett lett mobiltelefonunk, az igazságos cselekedetekre szólító lelkiismeret hangját elnyomta a plazmatévé hangja, barátok helyett hiteleink lettek. A célunk nem egy jobb emberré válás lett, hanem egy új autó megvétele, egy feltűnőbbé, egy fénylőbbé.

Mi tagadás, jó olcsón felvásároltak minket, vidéki prolikat. Tették mindezt azért, hogy majd, amikor kijózanodunk, ne legyen erőt adó erkölcsi támaszunk visszakövetelni azt a szebb világot, amit sokunknak volt alakalmunk megtapasztalni.

Gondolják egyesek, ez megbolondult. Visszasírja a diktatúrát, az elnyomást, a szabad gondolatokat tiltó világot. Ugyan, dehogy! Én csak tudom, milyen is volt az a rendszer! Meglehetősen Janus arcú (kétarcú) volt. Volt egy, amit az egyszerű emberek erős hite kovácsolt mosolygóssá, és volt egy másik, amit a bolsevik értelmiség acélbakancsának tapodása torzított el.

Bizony két szocializmus volt. Az egyik a miénk, a vidéki embereké, a másik a főváros aszfaltjának meddő talaján tenyésző posztbolsevizmus, a tanácsköztársaság tömeggyilkosaiból és ivadékaikból verbuválódott értelmiség szocializmusa.  

Miközben mi az úttörők 12 pontjában megfogalmazott magasztos célokat a fényes jövőnk zálogaként zártuk lelkünkbe, Budapest belvárosában amazok füstös kávéházakban affektáltak, mint egykor azok az urak, akiket ők vagy felmenőik mészároltak le vagy kergettek el. Inkább az előbbi. Mi oroszul tanultunk, a Budapest belváros értelmisége és ivadékaik németül, angolul és franciául. Kellett is, mert ők akkor is jártak a nyugatra, de mi erről semmit sem tudhattunk akkor, csak a ma kivénhedt rohadékokként a tévében parádézó akkori belvárosi gyerekek sztorijaiból ismerhetjük meg mostanában.   

Mindent elmond ezekről, ahogyan rólunk, vidéki emberekről gondolkodnak a Momentum Mozgalom egyik alelnökének blogbejegyzése:

„Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.”

Ez az ember az SZDSZ-es Mécs Imre János nevű fia. A tipikus Budapest belvárosi értelmiségi. És pontosan ugyanígy néztek le minket a szocializmusban is, amiért elhittük mindazt, amit Budapestről diktáltak, s nemhogy elhittük, de még erkölcsi értékrendet is teremtettünk belőle, abból, amit ők gúnynak, odavetett koncnak szántak csupán.

El tudjátok képzelni, hogy mit érezhettek ezek a korcslelkű, embertől elfajzott, gondolatrothadékon táplált entitások a rendszerváltozáskor? Azt a pánikot, ami úrrá lett rajtuk, hogy elveszítik a hatalmukat felettünk és azzal megszűnik a kiváltságos helyzetük, amiről meg voltak győződve, hogy jár nekik?

Sajnos a hatalom akarása irtózatos erőket ébresztett bennük, és a hatalom megtartására alkalmas technikákban is jártasak voltak, hiszen végiggyilkolhatták a XX. századi történelmünket büntetlenül. Így ahelyett, hogy savanyú képet vágva visszahúzódtak volna a főváros csatornáiba, kivonultak annak utcáira és a leghangosabban éljenezték a változást.

Jól emlékszem, 1990-ben az SZDSZ egy radikális nemzeti párt volt. Betyárgúnyát húztak, karikás ostort pattogtattak és minden egyéb manírt magukra öltöttek, hogy hitelesen alakíthassák az őserőtől duzzadó fajmagyart. Mindeközben lázas munkálkodással semmisítették meg az ÁVH és a titkosszolgálatok iratait, amelyek feltárhatták volna valódi énjüket, embertelen lényüket.

Ma ugyanezt az őrületet látom Budapest utcáin. Ez az, ami nem hagy nyugodni. Ennek okán háborog a lelkem és keres menedéket elmém a gyermekként megélt szocializmusban. Amire ezek készülnek, annak képzete indítja be emlékeim metamorfózisát, nem a minden hajnalban engem ébresztő tovaszáguldó idő.           

Mielőtt bárki megijedne, hogy a klasszikus műveltség fontosságáról kezdek el hosszan értekezni, gyorsan megnyugtatom, hogy igen is, meg nem is. Szóval, mindazon ismerőseim és olvasóim, akik az oksági összefüggésben nem lévő, a dedukciónak ellentmondó, a logikától idegen borgőzös kocsmai zagyvaságokra nyitottak inkább, jobban járnak, ha most felhagynak írásom szemlézésével.

Orbán Viktor tegnap felmosta a padlót brüsszeli ellenfeleivel.

Figyelem, nem Brüsszellel, ahogy a nemzeti konzultáció fogalmaz, hanem brüsszeli ellenfeleivel! Van különbség, higgyétek el! Ugyanis téves az a kormányzati kommunikáció, amely szerint egész Brüsszel az ellenségünk, tévedés, hogy mindenkivel harcolnunk kéne, hogy mindenkit meg kell állítanunk.

Nem kell például megállítanunk a kormánypárt pártszövetségét, az Európai Néppártot, hanem sokkal inkább meg kell fogadnunk Manfred Webernek, a Néppárt frakcióvezetőjének kritikáját ez ügyben. Nem csak ellenségekből és belőlünk áll a világ. A Néppárt eddig mindig kiállt Orbán Viktor és Magyarország mellett. Illene ezt respektálni. Önvizsgálatot várok a kormány részéről.  

Mindezek ellenére az, amit tegnap a kormányfő retorika terén letett az asztalra, méltó a megemlítésre. Felmosta a padlót politikai ellenfeleivel. Ezt teszi a klasszikus műveltség. Mert sok rosszat elmondhatunk Orbán Viktorról, de azt nem, hogy a műveltségnek híján lenne.

Visszatérve tehát a címben felemlített hét szabad művészetre (latinul: septem artes liberales), amely a középkori egyetemek bevezető képzésének, a bölcsészeti fakultásnak (facultas artium) tananyaga volt, ismeretük és készség szintjén való alkalmazásuk elengedhetetlen a legfőbb állami érdekek és emberi értékek kapcsán folytatott (államközi) vitáinkban.

Az elnevezés onnan ered, hogy ezen „művészetek” voltak „szabad emberhez méltók.” A következőképpen osztható fel:

1. Trivium – a szóval, szöveggel foglalkozó tudományok („Hármas út”)

Grammatica – Nyelvtan

Retorica – Retorika, a gondolatok szabatos szóbeli kifejezése

Dialectica – Dialektika, a gondolatok logikus kifejtésének tárgya

1. Quadrivium – a többi négy tudományág közös összefoglaló neve („Négyes út”)

Astronomia – Csillagászat

Aritmetica – Számtan

Geometria – Mértan

Musica – Zene

Tegnap megláthattuk, hogy Orbán Viktor legalábbis a retorika művészetét (magyarul tudománynak kellene fordítanunk helyesen) kiválóan elsajátította és alkalmazza. Szemléletes kontrasztját adta az előtte felszólalók némelyike lepusztult kocsmatöltelékekhez méltó színvonalon előadott pillanatnyi őrületének.

S mit ad Isten, hazánk balliberálisai éppen ezektől a borgőzös, logikai összefüggéseket nélkülöző, többnyire a valósággal köszönő viszonyban sem lévő, artikulálatlan hangon elüvöltött ostobaságoktól aléltak el kéjesen. Hiába, a színvonal az megvan!

Mivel idáig elérkezve már csupán az értelemmel megáldottak olvassák írásomat, bátorkodom Lucius Annaeus Seneca: De ira (A haragról) című könyvének néhány gondolatát megidézni:

„Nyomatékosan kérted tőlem, kedves Novatusom, hogy írjak a harag lecsillapításának módszeréről és én is úgy gondolom, méltán félsz különösen ettől az indulattól, hiszen ez talán a legvisszataszítóbb és legesztelenebb emberi szenvedély; míg ugyanis a többiben mégis csak tapasztalhatunk valamiféle visszafogottságot, béketűrést, ez lobbanékony, heves fájdalommal teli, emberhez egyáltalán nem méltó, őrült hévvel követel fegyvert, vért, halált: önmagára sincs tekintettel, csak hogy árthasson a másiknak, még a nyílnak is nekiront, akár annak árán „is”, hogy bosszúja őt magát, a bosszúállót is megsemmisíti. Nem véletlenül mondták egyes bölcsek a haragot rövid őrületnek, hiszen az ember ugyanúgy képtelen uralkodni magán, ugyanúgy megfeledkezik minden jó modorról, semmibe veszi a legbensőségesebb kapcsolatokat, makacsul és kitartóan ragaszkodik a kitűzött céljához, nem hallgat a jó szóra, jó tanácsra, légből kapott ürügyek mozgatják, s képtelen a helyes és igaz meglátásra; … Ha meg akarsz győződni arról, hogy nem tekinthetők épeszűeknek, akiket hatalmába kerített a harag, csak nézd meg a viselkedésüket. Ahogyan az őrültség legbiztosabb jelei a kihívó, fenyegető tekintet, a gondterhelt homlok, az eltorzult arckifejezés, az ideges járás, a reszkető kezek, a sápadtság, a gyakori nehéz lélegzetvétel, ugyanúgy ezek a haragos ember ismertetőjegyei is: szemei tűzben égbe villognak, arca a kebléből feltoluló vértől bíborvörösre vált, ajkai remegnek, fogait összeszorítja, haja felborzolódik, égnek áll, lélegzete nehéz, sziszegő, végtagjai görcsösen vonaglanak, az artikuláció hiánya miatt beszéde szaggatott, inkább csak nyögéseket és üvöltéseket hallat, gyakran csapkodja kezeit, lábával dobbantgat, s egész izgatott teste „haraggal fenyeget”. Ezt a visszataszító és elborzasztó látványt nyújtja az önmagából kivetkőző indulatos ember. –Nem is tudom, hogy inkább gyűlöletesnek vagy visszataszítónak nevezzem-e ezt a jellemhibát.”

Milyen tökéletes leirata ez Guy Verhofstadt és Gianni Pittella Európa Parlamenti képviselők rövid őrületének!

Az útszéli kocsmák törzsközönsége a rajtuk eluralkodó harag nélkül is logikai alapvetések használata nélkül, a kauzalitás megtagadásával jutnak el mondanivalójuk végkövetkeztetéséig, hogy tudniillik „Orbán takarodj!”. Guy Verhofstadt, aki le sem tagadhatná, hogy alul maradt az alkohollal folytatott több évtizedes kemény küzdelmében, a kocsmai megmondást fűszerezte haragból fakadó őrülettel. Feledhetetlen élmény volt!

A vele azonos értelmi szintet képviselő balliberálisok szerint minden szava igaz volt. Ez nyilván az ő szintjükön lehet valóság is, a kocsmák valósága, a lepukkant, alkoholista panelprolik valósága.

Állítja, a Soros-egyetem ellen hozott törvénymódosítás után a Fidesz könyveket fog égetni. Például Kertész Imrét és Márai Sándort. Márait! Semmiféle logikai kapcsolat nincs a két magatartás között. Arról nem szólva, hogy nyomdai terméket legutóbb néhány hónapja éppen a balliberálisok égettek a Kossuth téren.

Kertész Imrét még értem is, hiszen Guy Verhofstadt túl azon, hogy egy idült alkoholista, zsidó is, aki többször nevezte antiszemitának Orbánt és terjesztette Magyarországról, hogy tombol az antiszemitizmus. Az viszont bizonyára már nem jutott el borgőzbe burkolózott tudatáig, hogy Kertész Imre markáns véleményt fogalmazott meg a verhofstadtokkal szemben, s belátva korábbi tévedéseit, a magyar kormány pártjára állt. Így aztán aligha lenne oka a Fidesznek éppen Kertész Imre könyveit égetni. Értjük mi, kellett a kocsma közönségének a burkolt nácizás.

Na, de Márai? Márait eleve nácizni, antiszemitázni szokták, tehát a Fidesznek nyilván kedves íróról beszélünk. Ugye, milyen könnyű tetten érni egy szerencsétlen szellemi éhenkórász hazugságait?

Aztán azt is mondta ez a jóember, hogy mi nem kérünk az EU-ból, de az EU pénze az bezzeg kell. Hogy ez mennyire tetszett a mentális énjüktől megfosztott balliberálisoknak! Istenem, hogy ezek mennyire szeretnek pitiáner senkik lenni!

Jól emlékszem, melyik embertípus törleszkedett anno a Szovjet hatalomhoz. Na, most pont ugyanazok szolgálják ki lógó nyelvvel a másik kényurat, az EU-t. Hogy van-e különbség Brüsszel és Moszkva között? – abból a szempontból nincs, hogy mindkét hatalom a gazdasági kiszolgáltatottságot használta fel a lelki megnyomorításunkra. Persze, a játékszabályok ma már mások, mint akkor voltak. Mégsem mi emlékezünk meg nosztalgiával a szocialista világrend diktatúrájáról, hanem nyugati szomszédjaink.

Akik egyrészt sosem élték át annak az érának a borzalmait, másrészt az általuk alkalmazott metodikák terén sok hasonlóságot mutatnak manapság ahhoz. Legalapvetőbb az internacionalizmus és globalizmus közötti párhuzam, sőt azonosság. Mindkettő elveti a nemzeti alapon való gondolkodást, az eltérő kultúrák önrendelkezési jogát. Ezért éltették Castro-t halálakor, ezért nem tartják önkényuralmi jelképnek a vörös csillagot, ezért akarnak mindent az államok feje felett átnyúlva szabályozni. A baloldal minden korban és térben azonos módon elvtelen és embertelen.

Visszatérve Verhofstadthoz és az EU pénzéhez: egyetlen fillért sem kaptunk még tőlük ajándékba. A kohéziós alap nem arra jött létre, ha elfogadjuk az ő ideológiáikat, akkor kapunk pénzt. Hogy lehet olyan sötét valaki, hogy ilyet kitaláljon? Arról nem beszélve, aki ezt el is hiszi! A kohéziós alap lényege, hogy a határainkat megnyitjuk, a piacunkat átadjuk, amiért cserébe a területünkön termelt haszonból visszaosztanak nekünk. A visszaosztást is többnyire olyan ágazatokba fektetjük, amelyek szintén a nyugati multiknak termelik a hasznot. Az utóbbi időben több EU-s biztos is elismerte, hogy a nettó befizető országok járnak jól a kohéziós alap működtetésével.

Nincs is ezzel baj! Övék a tőke, ők fektetik be, ők állítanak elő produktumokat. Legyen ővék a haszon nagyobbik része. Mi legfeljebb munkaerőt teszünk hozzá, ami sehol nem nyom sokat a latban. Kisebb a részesedésünk tehát, de az jár! Jár, ahogyan a melósnak is a munkabér, ami nagyságrendekkel kisebb, mint az őt alkalmazó cég vezetőjéé. Ezt nevezik kapitalizmusnak.

Mi ezt tudomásul vesszük, a játékszabályokat betartjuk. Ezért nem kérünk alkoholista balliberálisok kioktatásából, hazug handabandázásából.

Hazudott Verhofstadt az NGO-k ellehetetlenítésével kapcsolatban is. A transzparenciát éppen az EU direktívái írják elő! A Piper-jelentés is megemlíti, hogy az Európai Bizottság gondolkodik a civilszervezetek finanszírozásának láthatóvá tételén. Sőt, már egy tervezet is elkészült ezzel kapcsolatban. A magyar szabályozás az USA által alkalmazottat preferálja, vagyis teljesen rendben van vele minden.

A CEU-ról ejtsünk még pár szót. Olyan, hogy CEU Egyetem, nem létezik. Közép-európai Egyetem van. Az rendelkezik akkreditációval Magyarországon és az USA-ban is. A CEU Alapítvány, amely NY-ban van bejegyezve, nem akkreditált sehol. Vagyis magyar egyetem ad ki amerikai diplomát. Továbbá 2011 utántól, amikor is a Fidesz kormány először vizsgálta felül az akkreditációkat, a KEE-CEU sziámi pár 17 képzést végez akkreditáció nélkül. Elfelejtették bejelenteni őket. LoL!

A törvényes működés alapfeltétel. A 2011. évi CCIV. törvény a Nemzeti felsőoktatásról (Nftv.) felülírta a 2004. évi LXI. törvényt a Közép-európai Egyetem magyar állam általi elismeréséről. Lex posterior derogat legi priori, vagyis a későbbi törvény felülírja a korábbit. Innentől egyértelmű, hogy rendezetlen jogi helyzetről beszélhetünk, amelyért mind a kormány, mind pedig a „CEU” felelős. A kormány megtette a részéről elvárható szükséges lépéseket. Az egyetemnek ugyanezt kellene tennie, nem pedig hisztizni és baromságokat terjeszteni.

Hát ez van! Ilyen egyszerű feltárni az igazságot. Szerencsére még többen vagyunk, akik igénylik az értelem munkáját és elutasítják az érzelem diktatúráját.  

A magyar középületeket megrongáló, a magyarság emlékezetét minden módon gyalázó balliberálisok szolidaritást, együttérzést várnak tőlünk. Mi több, azt kérik most számon, hogy nem vállalunk fel lealjasult nézeteikért némi konfliktust az oroszokkal.

Szerintem az alap sztorit mindenki ismeri: adva van egy túlmozgásos lipótvárosi drogos majom, bizonyos Komáromy (szigorúan ’y’-nal a végén!) Gergő, aki megirigyelvén jelentőségteljes elődei, úgy, mint Dániel Péter, Gulyás Márton, Varga Gergő, magyar műemléket festékkel megbecstelenítő, valamint spanglitestvére, a füttyös tojásdobáló Juhász Péter, - aki nem pénzes borítékot vett át Portik megbízottjától, hanem éppen hogy ő küldött borítékot a balliberális gengszternek – megdicsőülését, maga is e forradalmi útra lépett és festékkel meggyalázta a szovjet katonai emlékművet.

Azt most hagyjuk, hogy a különböző pártok szerint mit szimbolizál ez az emlékmű, mert nyilván mi sem szeretjük, amikor az ukránok, románok gyalázzák az országukban fellelhető magyar emlékműveket. Teszem hozzá, az külön szép, hogy éppen a szovjet megszállás haszonélvezőinek kölykei rongálják most azt az alkotást, ami szüleik, nagyszüleik elvtelen, aljas meggazdagodásának és (rém)uralmának szimbóluma is.

A tárgyilagosság kedvéért egyezzünk meg abban, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű azoknak a hős katonáknak állít emléket, akik a náci Németország elleni háborúban hazánk területén estek el. Nekik köszönhetjük a német megszállásból való szabadulásunkat és több százezer zsidó honfitársunk koncentrációs táboroktól való megmenekülését is. Ha ezek a katonák nem lettek volna, ma nem lenne Komáromy Gergő sem, aki meggyalázhatná az emléküket.

Tegnap egy kedves ismerősöm elmesélt egy történetet, amelynek tanulságával magam is egyetértek. Íme:

Történt egyszer, hogy egy izraeli katona megerőszakolt egy beduin kislányt. Mire a beduinok felhorgadának, fegyvert ragadának és követelék az izraeli katona kiadatását, hogy törvényeik szerint megbüntessék szörnyű tettéért. Mondá erre az izraeli hadnak vezetője: Nem úgy a! Ez az ember izraeli, a mi vérünk, nem adjuk át idegen fennhatóság alá, bármily gyalázatot követett is el. Hanem mondjátok meg, törvényeitek szerint milyen büntetés jár neki, s mi e büntetést végrehajtjuk rajta. A beduinok elmondák, s másnap az izraeli katonák elvitték a hitvány alak heréit a sérelmet elszenvedett családnak. Ezzel mindkét fél elégedett volt.

Eszerint valóban akkor járnánk el helyesen, ha jól pofán basznánk ezt a csecsen Mehemedet és elküldenénk jó messzire, Allah valagába. Ezt követően pedig eltördelnénk ennek a Komáromy Gergő gyereknek a kezeit, mellé pedig arra köteleznénk, hogy II. világháborús dokumentumfilmeket nézzen, hátha ráeszmél, miféle borzalomból menekítettek is ki minket a szovjet hősök.

Sajnos az izraeli példa nálunk nem foganna meg, mivel a Magomed elpaterolásában még lenne is egyetértés, de a Komáromy megbüntetése már bajos volna. A balliberálisok erre a kis korcsra héroszként tekintenek, s ha csak haja szála görbülne, tízezres tömegeket pénzelne az utcára Soros György, a világsajtó sem szólna másról, mint a magyarok náculásáról, követelnék a kizárásunkat az EU-ból és így tovább.

Így azt mondom: nem a mi dolgunk! Egyék meg szépen, amit főztek. Hiszen pont ők az akadálya annak, hogy ebben az ügyben szolidaritást mutassunk.

Bizony, már a hőseink és mártírjaink sem azok, mint régen. Hogy ennek pontosan mik lehetnek az okai, azt érdemes lenne kutatni, csak sajnos már nem rendelkezünk azzal a tudós értelemmel, amelyik érdemesnek találná a téma felé fordulni annak társadalmi és gazdasági hasznossága hiányában. Egyszóval, nincs társadalmi igény, fizetőképes kereslet rá, akkor pedig a ráfordított munka nem eredményez kutatói állást, stabil egyetemi egzisztenciát.

Manapság azért fizetnek, az ér tudományos fokozatot, azért kaphat valaki egyetemi katedrát, ha azt mondja, a fütyim csak pisilésre való és heréim termelékenységét a társadalmi konvenciók, nem pedig biológiai folyamatok befolyásolják, s szerintük mindebből logikusan és tudományosan az következik, hogy nem vagyok férfi. Nos, egyes hímnemű egyedek vonatkozásában ez az állítás valóban helytálló, de ők nem az általános, amiből a (valódi) tudomány axiómákat állíthatna fel, hanem az egyedi, ami a „szabályt”, ha nem is erősíti, de biztosan nem gyengíti.

Én még emlékszem a régi hősökre. S nem csupán azokra, akiknek a neve is fennmaradt, de emlékszem a hősök és mártírok archetípusára, emlékszem, kikre használtuk egykor e jelzőket.

Soroljunk is fel néhányat emlékeztetőül!

Hős volt Búvár Kund, valódi nevén Zotmund lovag, I. András király katonája, aki Pozsony alatt egy éjszaka megfúrta III. Henrik német-római császár hajóit, így mentve meg a várost az ostromtól.

Hős volt Kinizsi Pál, Mátyás fekete seregének vitéze, kinek nevéhez számtalan dicső tett elvégzése kötődik.

Hős volt az gyermektelen nő, - kiről édesanyám mesélt, neki pedig nagyanyám - aki a II. világháború idején önként vállalta az orosz katonák általi megerőszakolást csak azért, hogy az anyákat ne szakítsák el gyermekeiktől, hogy a férjeknek ne kelljen végignézniük feleségük többek általi megerőszakolását, hogy a gyermekek ne maradjanak árván ellenkező szüleik agyonlövését követően.

Hős volt Jávor Pál, aki előbb a zsidótörvények okán állásuktól megfosztott kollégáinak szerzett alkalmi munkát, majd zsidókat bujtatott a villájában, miközben a nyilas pribékek felgyújtották a fővárost őket kutatva.   

Hős és mártír volt Dugovics Titusz, a Nándorfehérvárnál a hazájáért életét feláldozó katona. Aki nem tűrte, hogy idegen zászlót tűzzenek a vár fokára. Inkább a mélybe vetette magát a zászlót kitűzni készülő ellenséggel együtt.

Mártírok voltak az aradi vértanúk, kiknek nevét ma egyetlen egyetemista sem tudná felsorolni. S nemhogy felsorolni, de egyet nem tudna mondani közülük egyikük sem! Nemhogy ők, a jövő tudósai, de oktatóik sem!

Íme: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.

Ki tehát a hős és a mártír?  - Olyan személy, akit rendkívüli jellembeli adottságai képessé tesznek a közösséget szolgáló önfeláldozó cselekedetek véghezvitelére. A hős feladatának elvégzésekor átlépi a saját korlátait is, nem törődve önnön sorsának alakulásával. A hős ezért gyakran válik mártírrá, vagyis olyan személlyé, aki a hitéért, meggyőződéséért, elveiért, a közösségért kész az életét is feláldozni.

Én még így emlékszem a hősökre és mártírokra. Számomra az e tulajdonságokkal rendelkező, ilyen tetteket véghezvivő emberek a hősök és mártírok. Nem pedig azok, akiket ti, baloldali és liberális emberek hősnek és mártírnak neveztek.

Egyébként abszolút nem érdekelne, hogy ti milyen embertípusért rajongtok, hogy számotokra kiben testesül meg az embereszmény, ha az általatok imádottakat nem úgy emelnétek piedesztálra, hogy közben morális torzókat neveztek meg a mi hőseinkként, olyanokat, akikről mi sosem állítottuk, hogy ők a mi számunkra erkölcsi iránytű lennének, állítotok ellentétpárként.

Lehet a ti hősötök a horpadt mellű és lelkű Gulyás Márton és Varga Gergő, emlegethetitek őket úgy, mint közösségetek mártírjait, de ne erőszakoljátok ránk beteg lelketek kreálmányait, mint olyan személyeket, akik szerintetek a mi hőseink és mártírjaink.

Gulyás Márton ellentétpárja csak a korcs lelkivilágotok szerint Farkas Flórián vagy a 2006-ban egy tankot beindító tüntető. Ti leválthattátok Kinizsi Pált és Batthyány Lajost és mondhatjátok a homo-pornózó valóságshow szereplőre, hogy valósághős, és meghívhatjátok különböző műsoraitokba, ahol a felnövendő nemzedékek elé példaként állítjátok. Nektek lehet hős és mártír a magyar közjogi méltóságot szimbolizáló, műemlékvédelem alatt is álló épületet megrongáló, a magyar jogállamiságot meggyalázó iskolázatlan lumpen proli. Ez a ti szintetek, ezt elfogadjuk. De ne mondjátok meg nekünk, hogy mi kit tiszteljünk!

A tankot beindító férfivel felállított párhuzam azért is pikáns, mert az illető Jobbik szimpatizáns, vagyis most éppen veletek őrjöng a fővárosban. Túl azon pedig nettó hazugság, hogy enyhébb büntetést kapott, mint Gulyás, mert 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit 2 évre felfüggesztettek. Az ítéletet pedig a ti bíróságotok hozta 2009-ben.  

Farkas Flórián nekünk sem szimpatikus figura. Nemhogy nem a hősünk, de undorral fordulunk el tőle. A regnáló kormány renoméján bizony barna foltként éktelenkedik az ő személye, ahogy sokan másoké is.

Csakhogy, amíg nektek a 160 milliárd eurót elsíboló Demszky vállalható figura, s amíg az ő tanácsadója, Mesterházy Ernő ártatlan bárány, addig nem látjuk értelmét az ilyen alakok létezését egymás szemére vetni.

Egyébként az tudjátok, hogy Mesterházyt 12 év bűnvádi eljárás után felmentették? Állítólag nem síbolta el a főváros vagyonát. Már csak az lenne a kérdésem, hogy akkor miből épített villaparkokat (!!!) Balin? Mert a havi apanázsából biztosan nem. Ahogy azt is tudjuk, hogy Hunwald szegény ember, tehát nem lopott ő sem, viszont a fogvatartása alatt a magánrepülőgépében 500 milliós kár keletkezett. Akkor mennyi a gép teljes értéke? És miből vette?

Szóval, hagyjuk! A ti politikusaitok pont ugyanolyan tolvajok, mint a mieink.

Visszatérve a ti hős mártírjaitokra, nem tudom nem felállítani a párhuzamot Gulyás Márton és Lukács György tömeggyilkos között. Persze, ez sem egy tökéletes párhuzam, mert, amíg Lukács a bolsevik tömeggyilkoson túl filozófus is volt, addig Gyulás az anarchistán túl csak egy szerencsétlen szellemi éhenkórász.

Lukács Györgyöt anno felmentették a katonai szolgálat alól, mert fizikai állapota elégtelennek bizonyult. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy a tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg politikai biztosaként tömeges kivégzéseket hajtson végre. Gulyás alkatilag tökéletes mása Lukácsnak: fizikai megjelenését tekintve olyan, akit nem vinnének el katonának, akit megtapsoltak nyolcadikban, ha sikerült bukfenceznie. Lukácshoz hasonlóan, és a gyengékre általában jellemző erőszakossággal, munkatáborba zárná mindazokat, akik másként gondolkodnak. Szóval, mindketten liberálisok és mindketten rendkívül népszerűek ideológiai közösségükben.

Nyilván nem lehet az sem véletlen, hogy a balliberális mártírokért tüntető bolsevista tömeg következő erőszakos akciója a Terror Háza Múzeum ellen irányult. Az ellen az intézmény ellen, amely egyrészt szimbóluma a balliberális világlátás gyilkos hajlamának, mint az ÁVH egykori székhelye, másrészt, ahol nyilván vannak tartva a tüntetők felmenői, mint tömeggyilkosok, mint az emberi faj szemete.

Persze, ne feledkezzünk meg a baloldali anarchisták udvari bolondjáról, Juhász Péterről sem! Ez a beteglelkű korcs és társai tojással dobálták a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdát, mert azt feltételezték, ott van „bebörtönözve” a baloldal jelenlegi legnagyobb hérosza, Gulyás Márton. Hát nem ott volt. Mindenesetre 100 darab tojást vágtak az épület falához mindenféle retorzió nélkül.

Most túl azon, hogy az étel ilyetén való elpazarolását véteknek tartom, igazán meglepő akció ez a szegények boldogulásáért ruháit megszaggató baloldaltól. Száz tojásból vajon hány éhező gyereket lehetett volna jóllakatni? Már, ha valóban számítana a baloldalnak egy éhező magyar gyerek.

Ne feledjük, 2006-ban ennél kevesebbért is vertek félholtra embereket az akkori kormány parancsára!

S ha már tüntetések figuráit emeljük ki, akkor megemlíteném, hogy számomra nagyobb mártír az az egyetemista srác, aki a villamos megállóban zászlóval kezében állt, miközben vagy 20, azóta sem azonosított, rendőri egyenruhát viselő ÁVH-s, tehát balliberális pribék rontott rá. Agyba-főbe rugdosták, a magyar zászlót szanaszét tapodták. Annak a fiúnak egyetlen bűne az volt akkor, hogy magyar zászló volt nála. Nem dobálta üvegekkel a rendőröket, festékkel sem öntötte le Göncz Árpád házát. Olyat sem ordított bele a tömegbe szónokként, hogy a jobboldali embereket munkatáborba kéne zárni. Csak magyar zászló volt nála, ez volt a bűne.

Nagyobb mártír az a két egyetemista lány is, akiket az ÁVH-s, tehát balliberális pribékek megkínoztak, ujjukat és ordájukat törték, meztelenre vetkőztetve tornagyakorlatok elvégzésére kényszerítették őket és közben röhögtek rajtuk. Nők voltak. Persze, nem a baloldali feministák szemében, mert azok, aki ma naponta televinnyogják a facebook-ot a nők nem létező jogfosztottsága miatt, akkor hangjukat nem hallatták. Ezért is vallom, hogy a feministák nem mások, mint a bolsevizmus gyilkosainak női tagozata.

Sorolhatnám a végtelenségig, hány, meg hány ártatlan emberre támadt rá a baloldali kormány erőszakkal, aljas indokból. Ezzel szemben a diktatúrának kikiáltott Orbán rezsim rendőrei még sosem bántalmaztak egyetlen baloldali tüntetőt sem. Annak ellenére nem, hogy minden tüntetés előtt rendőri erőszakot vizionál a komplett balliberális világsajtó.

Egy gondolat erejéig visszautalnék a magyar zászlót 2006-ban napi szinten széjjeltipró baloldali „demokráciára”. Mert milyen zászlóval is tüntettek ti manapság? Nem a magyarral. Attól ugyanis prüszköltök, mint ördög a tömjéntől. Ti egy idegen hatalom zászlajával vonultok fel, azt tűzitek ki magyar középületek homlokzatára, kinyilvánítva ezzel, hogy ti nem kértek a magyarokból, hogy ti nem magyarok vagytok.

Tudjátok, ki tett még így és mikor? – Megmondom: Kun Béla és bandája a tanácsköztársaság idején. Ők is a porba-sárba vetették a magyar zászlót és helyette a vörös lobogót vonták fel. Amikor a volt császári tisztek által jól megszervezett Vörös Hadsereg a dicsőséges tavaszi hadjárat során visszafoglalta a felvidéket, Kun Béla nem a magyar zászlót tűzette ki, hanem a Szovjetunió vörös lobogóját. Ezzel jelezve, hogy a visszafoglalt terület nem Magyarország, hanem a Szovjetunió része. Csakhogy Kun Béla láncon tartója arra utasította csahosát, hogy hajtsa végre az antant akaratát és vonuljon ki. A Szovjetunió nem tartott igényt az egykori magyar területre, Kun Béla pedig engedelmeskedett, mivel neki sem jelentett semmit Magyarország. Aminek a Vörös Hadsereg szétszéledése lett az eredménye. A magyar érzületű volt császári tisztek ugyanis többé nem hajtották végre a bolsevik vezért utasításait.   

A mostani tüntetéseitek is pontosan ezt a hazaárulást valósítják meg. Persze, nehéz egy internacionalista bolsevikot hazaárulással megvádolni, amikor azt sem tudja, mit jelent a szó. És ne gyertek azzal, hogy csak Orbán ellen vagytok! Ez nem igaz. A magyar zászló nem Orbáné, hanem a miénk, magyaroké. A Sándor palota nem Orbán háza, hanem a magyar embereké. A Terror Háza Múzeum sem Orbáné, hanem a magyaroké, s ha azt gyalázzátok meg, minket, magyarokat gyaláztok.

Undorítóak vagytok, vállalhatatlanok. Nem vagytok alternatívája Orbánnak, mert nála sokkal rosszabbak vagytok. Nincsenek közös ügyeink sem. Egy sem! S nincsenek közös hőseink sem, mert a miénk Ben apó és Dózsa György, a tiétek Gulyás Márton és Varga Gergő. Van különbség, higgyétek el!

A mi zászlónk piros-fehér-zöld, a tiétek meg mikor milyen. Mi akkor tüntetünk, ha egy politikus beismeri, hogy választási csalást követett el, s ezzel szembe köpte a demokráciát, ti meg akkor, ha egy tőzsdespekuláns, - aki nem mellesleg a magyar forintot is megkísérelte bedönteni – megfizet titeket az érdekei kiszolgálásáért.

A mi hőseink akkor vittek virágot a Batthyány örökmécseshez, amikor azért verés és börtön járt. Nem pedig demokráciában, békeidőben rongáltak középületeket. A mi hőseink akkor cselekedtek, ha embereket kellett megszabadítaniuk nehéz sorsukból, nem akkor, ha egy elmeháborodott milliárdos világuralmi törekvéseit kellett kiszolgálni, amint azt a ti hőseitek teszik.  

Például a CEU dolgában mi azt szeretnénk, ha Soros fizetné azokat az egyetemi oktatókat, akik a nem létező egyetemén (CEU) oktatnak. Mert az nem működik, hogy az államilag fenntartott Közép-európai Egyetem oktatóit az állam fizeti, de közben az amerikai diplomáért félévente fizetendő díjat Soros alapítványa szedi be, s tetejébe még pofátlanul kiteszik embernyi betűket a homlokzatra, hogy CEU. Ez nem tanszabadság, ez tolvajlás. Ne a magyar akkreditációval adjon már ki úgy amerikai diplomát, hogy az csak neki hajt hasznot. A ti hőseitek viszont azért harcolnak, hogy továbbra is a magyar állam fizesse azokat az oktatókat, akik Soros Györgyöt szolgálják ki.

A ti hőseitek muszlim terroristákkal árasztják el Európát és árasztanák el Magyarországot is. Velük (és veletek) ellentétben mi muszlim terroristákat sem akarunk. Sem Magyarországra, sem az EU-ba. Sőt, olyan muszlimot sem, aki nem terrorista, csak a kölyke vagy az unokája lesz az. Mert az lesz, eddig ezt láthattuk és tapasztalhattuk. Nem asszimilálódnak, nem tisztelik a befogadó népek kultúráját. Nincs helyük köztünk. Hiába áll ki panel prolinak öltözve egy diszlexiás futóbolond, Schilling Árpád, aki nálatok értelmiségiség netovábbja, hogy nincs is terrorfenyegetettség és nem is történtek terrortámadások a közelmúltban, mi tudjuk, hogy ez hazugság, függetlenül attól, hány agyhalott osztja meg közületek a facebook-on.

Tulajdonképpen, ha a hőseitek által megteremteni vágyott világ és a Habonyokkal, Mészárosokkal terhelt Orbán világa között kellene választanunk, akkor Orbán világát választanánk.   

Orbán kormányzása korántsem tökéletes, de jobb minden eddiginél, ami a rendszerváltozás óta volt. 2008-ban ti százezrek feje fölül vettétek el a fedelet, milliókat semmiztetek ki. Titeket saját, a homályba visszahúzódó gazdasági elitetek rángatott dróton. S ha a kormányfőnek nem tetszett, ahogy lopnak a gazdáitok, akkor azt a kormányfőt kicsináltátok. Medgyessy Pétert egy ország választotta, Gyurcsányt 4-5 üzletember. A ti vezetőitek ennek az országnak a népére uszítottátok a fizetett pribékjeiket, emberiesség elleni bűntetteket elkövetésében vagytok bűntársak.

Számunkra nincs különbség Lepp Gyula és Mészáros Lőrinc között. Mi azt is tudjuk, hogy nem Kovács 2 Jánosok kapják a zsíros állami megrendeléseket, a ti időtökben sem ők kapták. Akkor nem mindegy nektek, hogy mészáros vagy Lepp, Garancsi vagy Bajnai? Úgysem ti kapjátok és úgyis ugyanúgy leosztás van. Sem Kóka, sem Mesterházy Ernő nem fog többet hagyni a zsebetekben, mint Mészáros vagy Habony.

S ha ebben nincs különbség a két politikai formáció között, akkor az számít, ki árverezteti el a házainkat, ki akar muszlim terroristákkal legyilkoltatni minket, ki utasítja a rendőröket magyarok legyilkolására, ki szolgál idegenek érdekeket és tiporja porba-sárba a magyar zászlót és kiket állít elénk példaként.  

Szeretném az egyik közkedvelt balliberális toposzt kicsit alaposabban kivesézni. Nem mondom, hogy az önálló gondolatokat megtagadókat észhez téríteni, mert az lehetetlen. Ha létezne, még Istennek sem sikerülne.

Arról szeretnék beszélni, miért is megy külföldre dolgozni annyi magyar fiatal és kevésbé fiatal, egyedül vagy családosan. Occam borotvájával most kettéhasítjuk az ostoba feltételezésektől, politikai lózungoktól terhes vélelmeket tartalmazó hipotéziseket és csupán a legegyszerűbbet, a legnyilvánvalóbbat tartjuk meg.

Nem igaz, hogy a Zorbán miatt fordítanak hátat sokan hazájuknak és keresnek jobb megélhetést külföldön, többnyire az EU tagállamaiban. Aki ezt állítja, annak egy mákszemnyi realitásérzéke sincs.

Lássuk, miként gondolom én, azaz lássuk, mi a valóság!

Igen, mindenki hülye, aki nem úgy gondolja, mint én, és igen, én vagyok csak helikopter!

Kezdjük mindjárt a legelején, azzal, hogy 2004. május elsejével beléptünk az EU-ba. Fantasztikus, nagyszerű érzés volt. Azt mondták, onnantól bárki nyithat kávézót Bécsben. Istenem, de sokan elhitték! Nyugi, én is! Most miért? Tök szupi lett volna, ha Bécs a tízmillió magyar kávézó városa lett volna. Nem lett az.   

Nos, a nyugat felé megnyíló lehetőségek nem csupán kávéházakban manifesztálódhattak. A hegesztő például hegeszthetett is, vagy pakolhatott kamiont az egyetemi oktató az oktatói fizetésének háromszorosáért. A munka nemesít. Slussz.

Aztán jött 2006 ősze és Gyurcsány ámokfutása. Akkor terjedt el az első ostoba tévképzet a magyar fiatalság külföldi munkavállalásával kapcsolatban. A jobboldali médiumok azt, a szintén jobboldaliak által kiagyalt marhaságot kezdték el terjeszteni széles körben, hogy a fiatalok Gyurcsány miatt menekülnek az országból, s hogy 2006 őszét követően többen vándoroltak ki, mint 56 után.

Jézusom!

Az igaz, hogy mindannyiunk Őszinte Ference egy alkalommal elragadtatván magát azt találta mondani, hogy el lehet menni, akinek nem tetszik. Na, de kérem, a fiatalság leszarja a politikát, a mégis politizáló fiatalok jobboldali érzelmű része meg azt, hogy mit mond Gyurcsány Ferenc. Vagyis a konklúzió az, hogy bár tényleg egyre többen mentek külföldre munkát vállalni a fiatalok, az korántsem Gyurcsány mondatainak vagy tetteinek volt következménye.

Sokkal triviálisabb okokat kell keresnünk. Adott volt egyszer a 2004 óta szabadabb helyváltoztatás Európában. Aztán 2007 decemberétől már a Schengeni Egyezményhez is csatlakoztunk. Európában elfelejthettük még az útlevelet is. Azt sem tudtuk, mikor megyünk át egy határon, csak mentünk és bámészkodtunk, hogy „jé, milyen szép!”.

 Nagyjából ezzel egy időben Anglia feloldotta a munkaerő piaci átmeneti korlátozásokat az EU-ba 2004 közepén felvett kelet-európai tagországokkal szemben. Hurrá, mehettünk dolgozni az ángliusokhoz is! Már régen nem akart senki kávéházat nyitni Bécsben, megelégedtek azzal, hogy a munkájukért a korábbi vezető kapitalista ország munkavállalója bérének felét kapják, nem pedig ötödét, mint Magyarországon.

Ez elég ösztönző volt, s ha nem lett volna az, 2008-ban jött a gazdasági világválság. Ennek szintén nem Gyurcsány volt az oka, noha a baromarc még akkor is álproblémáról beszélt, amikor a bankok javában vitték el a tetőt az emberek feje fölül.

S akkor el is érkeztünk a lényeghez! A magyarok kivándorlása nem világnézeti eredetű, hanem gazdasági. Egyrészt szélesre tárult a világ az EU-val, másrészt otthontalanná válva nem sok választás van, mint külföldre menni. Meg is mondom, hogy miért!

Az EU nem a mi gazdasági kiteljesedésünket hozta. Soha nem is volt olyan egyenes szándéka az EU urainak, hogy a volt keleti blokk országait helyzetbe hozza. Céljuk saját gazdaságuk potenciáljának növelése volt, s ha ezzel együtt járt az is, hogy a csóró újfelvételesek is valamelyest jobban érezhették magukat, hát nem bánták.  

A magyar piacot átvették a nyugati nagy cégek, közkeletű megnevezéssel a multik. Például bankok, akik ésszerűtlen feltételek mellett adtak hiteleket boldog-boldogtalannak. Ez a rendszer dőlt be 2008-ban az USA-ban, ahol aztán a nagyokosok szépen rátolták a problémát Európára. Lássuk be, nem volt rossz húzás!

A magyar prolit meg szépen agyonnyomta annak a rengeteg hitelnek a jelentősen megnövekedett törlesztő részlete, amit nagy boldogan felvett. 0% beülővel hajthattak ki a Mercedes szalonokból, lett lapos tévé még a tyúkólban is. Nagy volt a jólét, amint azt Ferenc testvér is megfogalmazta a választási beszédében.

Ja, az volt! Aztán 2008-ban megkezdődtek a bankok és hitelintézetek által kezdeményezett végrehajtási eljárások, az árverések. Naponta százával váltak hajléktalanná családok. Elvitték a szép autókat és az LCD tévéket is. Elvittek mindent. Két fizetés is kevés volt a hiteleket törleszteni.

Minekutána a végrehajtási eljárásban elrekvirált ingatlanok és ingóságok értékesítéséből a bankok és hitelintézetek részére befolyt összeg nem fedezte a teljes tartozást, a magyar proletár fizetését terhelték meg. Nem volt már szép ház, csillogó-villogó új autó és lapos tévé, de nem volt fizetés sem, hogy az albérletet fizetni lehessen.

Akkora volt az elégedetlenség a balliberális kormányok tesze-toszasága miatt, hogy a népek 2010-ben kétharmadot adtak Orbánnak a „Nesze, bazmeg, légy te a megmentőnk!” felkiáltással.

Bizonyos szinten az is lett. Kétségtelenül leállította a kilakoltatásokat és árverezéseket. Az energiaszektor szolgáltatóival is megállapodott, hogy télen nincs szolgáltatás felfüggesztése. A bankokkal is kötött megállapodásokat, amelyek félmegoldás voltak csupán. A fizetéseket ugyanis továbbra is terhelték a banki hitelek miatti levonások.

Az egyetlen életképes megoldás azt volt, ha az adósok külföldre mennek dolgozni, mert az ottani bérekre a magyarországi hitelekből fakadó adósság nem volt ráterhelhető. Ez és semmi más nem vitte külföldre a nagyobb tömegeket: menekültek az adósságcsapda elől.

A kinti munkából aztán fizethetik a hitelek törlesztő részleteit és álmodozhatnak arról, hogy egy napon majd tiszta lappal hazatérhetnek. Mások addig maradnak, amíg össze nem gyűjtenek egy új lakásra, házra valót. S akadnak olyanok, akik új életet kezdenek távol a hazájuktól. Teszik mindezt függetlenül attól, hogy mely politikai formáció van éppen hatalmon.  

Ennyi lenne a történet. Akinek van józan belátási képessége, az itt összetalálkozhat a valósággal. A többieknek marad az, hogy sosem lesztek helikopter, bazmeg.        

Tegnap hajnalban az amerikai hadigépezet beindult és bombázni kezdte Szíriát, válaszul egy az Aszad rezsim katonai lépésének tulajdonított vegyi fegyver támadásra. Közel hatvan Tomahawk rakétát lőttek ki a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó Ross és Porter hadihajókról a Homsz város melletti szír katonai bázisra. Az USA hadvezetésének vélelme ugyanis az, hogy a vegyi fegyveres támadást arról a bázisról indították, illetve a bázison további vegyi fegyver készlet található.

Donald Trump amerikai elnök a következőképpen fogalmazott:

 „Az Egyesült Államok életbevágó nemzetbiztonsági érdeke, hogy megakadályozza és elrettentse azokat, akik vegyi fegyvereket terjesztenek vagy használnak”

Miközben az amerikai katonai lépést a világ szinte valamennyi állama üdvözölte, Oroszország agresszióként értékelte. Elemzők egybehangzó véleménye az, hogy ez ügyben az egyetlen releváns állásfoglalás Putyin elnöké, mint a második számú katonai szuperhatalom vezetőjéé.

„Ez a lépés nem visz bennünket közelebb a végső célhoz a nemzetközi terrorizmussal vívott harcban, hanem ellenkezőleg, komoly akadályt jelent abban, hogy nemzetközi koalíciót hozzunk létre, és hogy hatékonyan szembeszálljunk ezzel a világméretű fenyegetéssel” – mondta az orosz elnök szóvivője.

Próbáljuk meg katonastratégiai szemszögből vizsgálni, ki mit nyert, illetve mit veszített a konfliktus jelenlegi szakaszában tett lépéseivel.

Kezdjük mindjárt a szíriai rezsim vezetőjével, Bassar al-Aszad elnökkel.

A szír vezetés korábban orosz nyomásra belépett egy olyan nemzetközi egyezménybe, amely az egyes államok vegyi fegyver készleteit ellenőrzi, illetve megsemmisíti. Ennek előzménye egy korábbi, vitatott körülmények között lezajlott gáztámadás volt, amelynek kapcsán Obama elnök kijelentette, ha  Aszad csak még egyszer vegyi fegyvert vet be saját népe ellen, komoly megtorlással kell számolnia.

Ennek megfelelően a szír vezetés aktívan közreműködve segítette a nemzetközi szakértőkből álló szervezet munkáját és a Szíriában feltalálható vegyi fegyvereket begyűjtötték, megsemmisítették. Természetesen leszámítva azokat, amelyeket a terroristák által felügyelt területeken rejtettek el. Már, ha volt ilyen. Úgy tudni, volt.

A Putyin által összegründolt nemzetközi összefogásnak köszönhetően az Iszlám Államot sikerült szinte teljesen lenullázni, a szír elnök helyzete tehát stabilizálódott, már az USA sem akarta elmozdítani, sőt, Trump kijelentette, tárgyalni kell vele.

Aszad tehát ezzel a vegyi fegyver incidenssel semmit nem nyert, viszont mindent elveszített.

Nézzük, milyen előnye származott mindebből az USA-nak, illetve Trump elnöknek!

Először is, nem lehet tudni, mennyire voltak elégedettek azzal a körülménnyel, hogy a szír kérdést illetően Putyin bizony lenyomta őket, illetve a torkukon néhány kellemetlen békát. Sokkal egyszerűbb volt ugyanis vagdalkozni, tények ismerete nélkül vélelmezni mindenféle csúnya dolgot Aszadról, mint nemzetközi szakértőket bevonva kivizsgálni ügyeket. Mint az első vegyi fegyveres esetet is. S mennyivel egyszerűbb lett volna úgy vegyi fegyver bevetésével vádolni az Aszad-rezsimet, hogy nem semmisítik meg az országban fellelhető vegyi fegyver készletet ellenőrzött körülmények között. Arról nem szólva, hogy az orosz-kínai koalícióhoz csatlakozva ténylegesen is sikerült kiűzni Szíria területéről az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Ugyancsak Putyin érdeme volt, hogy a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását a felek memorandumban rögzítsék. Ennek a „forródrótnak” köszönhetően a szövetségesek nem lőtték rommá egymást. Stratégiai szempontból az USA tekintélyén csorba esett, amelynek kiküszöbölése elengedhetetlen volt.

Tolták is a propagandát ezerrel az Aleppó ostromának civil áldozatai kapcsán, miközben ők maguk Irakban Moszulnál ugyancsak válogatás nélkül bombáztak mindent és mindenkit, aki élt és mozgott. A balliberális világmédia azonban megtette, ami tőle telt, Putyint olyan feketére festette, amilyenre csak lehetett.

Make America Great Again! – adta ki a jelszót Trump a kampányában. Akkor ezen sokan mosolyogtak, mások meg nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. S hogy az USA 45. elnöke mennyire nem az a médiabohóc, amikek láttatni igyekeztek politikai ellenfelei, azt most be is bizonyította: Előbb lőtt és aztán sem kérdezett. Igazi amerikai barom.

Nem, a „tegyük újra naggyá Amerikát!” jelszó mögött nincsenek morális megfontolások, gazdaságiak is csak annyiban, hogy az mennyire szolgálja ki a hadigépezet fokozódó igényeit. Aki azt hiszi, hogy a Ford holmi büntetővámoktól megrettenve adta fel mexikói terveit, az idióta. Jelentős mértékű hadiipari megrendeléseket ígérhetett be nekik az elnök, ettől tértek jobb belátásra. Mert az amerikai gazdaságot csakis a fegyverkezés fokozása, a háborús készülődés és konkrétan a háborús cselekmények tehetik naggyá, mint eddig mindig a történelem során.

A háborúhoz ellenség kell, az ellenség megjelenítésére propaganda, a tettekre pedig okok. Mindez rendelkezésre áll a proxy háború fokozatának emeléséhez. Az ellenséget megnevezték: Oroszország, aki beleavatkozik még az USA elnökválasztásába is, és lám, támogatja a csúnya Aszad-rezsimet, amelyik a saját népét elgázosítja (utalás a nácik cselekedeteire, ez mindig bejön). Egyértelmű, hogy a világbéke őrzőjének, az USA-nak nem marad más választása, mint mindenkit szarrá bombázva óvni a liberális világrendet.

Tekintve, hogy a propagandagépezetük a fél világot tudat nélküli, agresszív zombivá tette, nem merül fel a kérdés, hogyan lehet vegyi fegyvere Aszadnak, ha azokat megsemmisítették? S miért kockáztatná a szír elnök a jelentősen megerősödött pozícióját egy ilyen atrocitással? Vagy, miért nem mennek most a helyszínre nemzetközi szervezetek élén szakemberek és vizsgálják meg, hogy a Homsz-közeli szír bázison valóban voltak-e vegyi fegyverek? Elégedjünk meg annyival, hogy Trump szerint voltak?

S felejtsük el, hogy korábban éppen a CIA erősítette meg, hogy az Iszlám Állam Irak területén rejtett el vegyi fegyvereket, azok bevetési szándékával? Honnan tudjuk, hogy a felrobbantott szarin gáz nem a helyszínen volt és éppen valamelyik terrorista sejt készült vele valami aljasságra? Sok itt a kérdés, de választ hiába várunk, sosem fogjuk megkapni.

Mit nyert ezzel az USA? – Mindent. Amerika ismét nagy lett egy pillanatra, Amerika ismét megmentette a világbékét, Amerika betartotta az ígéretét, hogy ilyet többet nem enged meg, Amerika erőt mutatott fel.

S hogy mit vesztett? – Majd meglátjuk! Hiszen az sem lehet véletlen, hogy pont most volt gáztámadás és annak „jogos” megtorlása, amikor az USA elnöke a kínai elnökkel találkozik, amit hónapokkal korábban lefixáltak. Az időzítés zseniális. Még, hogy Trump ostoba!

Ennek a történetnek a harmadik főszereplője Oroszország, vagy még inkább Putyin elnök. Lássuk az ő helyzetét és kilátásait!

A szerencsétlen, hónapok kínkeserves munkájával elérte, hogy az Iszlám Állam ellenében nemzetközi koalíció szülessen, hogy az egyébként egymást nem különösebben kedvelő felek megbéküljenek, aztán egyetlen nap alatt mindennek vége, ráadásul még őt állították a sarokba, mint a rossz gyereket.

Értelmetlen lenne elvitatni, hogy az évek óta mismásolgató NATO-t egy kézlegyintéssel félretoló Putyin egyetlen hét alatt többet tett a terrorizmus ellen, mint azok évtizedek munkájával. Putyin nélkül az IÁ még most is dúlná Szíriát és Irakot. Köszönjük, Vlagyimir Vlagyimirovics!   

Mindeközben a liberális világsajtó szemében az orosz elnök agresszor, a Krím megszállója, az USA belügyeibe beavatkozó, más diktatúrákkal szoros kapcsolatot tartó gonosztevő. Hogy a Krímben 90%-ban orosz nemzetiségűek élnek, akiket éppen a Soros pénzelte ukrán nacionalisták gyilkolásztak, az mellékes. Hogy az USA beavatkozik a világ összes országának belügyeibe, és nem csupán lehallgatásokkal, hackeléssel, de fegyverrel is, az sem számít. Miként mellékes az is, hogy bizonyítottan az USA hozta létre az Al-Kaidát és az Iszlám Államot is.

Néhány hónapja, amikor az USA bejelentette, hogy újabb fegyverszállítmányokat küldene a szír mérsékelt ellenzéknek, Putyin szépen kérte őket, hogy ne tegyék, mert az előző szállítmányok is mind az IÁ-nál kötöttek ki. Biztos véletlenül. Mert az úgy volt, hogy néhány arab handzsárral megtámadta az amerikai szuper katonai bázist és rekvirált több tucat vadiúj Toyota katonai terepjárót, kézifegyver arzenált és még egy Apacs helikoptert is! Így volt, na! hogy máshogy?

A harci helyzet az, hogy Putyin mindent elveszített, amit eddig felépített. A konszolidált orosz medve imázs nem hozott sokat a konyhára. Vinni viszont vitt, nem is keveset. A hadikiadások jelentős terhet tettek az orosz gazdaságra. Az elnök belső ellenzékének amerikai pénzen felerősödött hangja egyre több problémát jelent a belpolitikában.

Ám egy ilyen proxy háború sosem merevedik bele egyetlen napba, egyetlen momentumba. Ami pillanatnyi előnyt jelent, az hosszú távon nem biztos, hogy valódi hasznot hajt. S, ami ma hátrányunkra van, később előnyünkre válhat.

Egyet felejt el mindenki, aki az orosz medvével incselkedik: legyőznie őt még senkinek nem sikerült. Hagyományos fegyverek tekintetében még mindig az övé a legfejlettebb szárazföldi hadsereg. Vadászgépeik létszáma ugyan elmarad az USA-tól, de azok technikai fölénye sem elhanyagolható. Nem épít anyahajókat, mert már egy ladikból is képes interkontinentális rakétákat lődözni, a tengeralattjárói pedig jelenleg ellenfél nélküliek. És hát nem mellékesen atomnagyhatalom.

A jelen hadviselésben mindez nem jelent valódi előnyt, ez tény. Csakhogy rendelkezik valamivel, amije viszont Amerikának sosem volt, nincs és soha nem is lesz: állhatatos, minden szenvedést elviselő nép. Ilyen az orosz. Amennyiben ezen incidens és a továbbiak kapcsán Putyin elnök fel tudja mutatni bizonyítékait az USA agressziójára Oroszország ellen, a nép le fogja szarni, ha gépolajban kell sütnie a patkányt, ha rongyokban kell fagyoskodnia a fűtetlen lakásokban, akkor is ki fog tartani siránkozás nélkül. Majd főzik a vodkát krumpliból és cukorból, van abban bátorság több is, mint amire szükségük lesz.

Arra bazíroznia tehát az USA-nak, hogy az orosz gazdaság belerokkan a fegyverkezésbe, hibás stratégia. Hibás még akkor is, ha el kell ismernünk, remek lépés volt a NATO tagállamok sarokba szorításával hadi kiadásokra fordítható többlet megteremtése.

Tényleg dicséret illeti Trumpot a háborús előkészületek során mutatott kiváló stratégiai érzékéért. Akik aggályoskodtak, hogy tábornokokat, tehát katonákat nevez ki civil tisztségek betöltésére, nézhetnek nagyot. Már most rommá verte Obamát ezen a téren. Az előző elnök 8 év alatt lerombolta az USA katonai tekintélyét, Trump meg néhány jó húzással visszaszerezte azt. Hogy aztán ennek milyen ára lesz, az más kérdés. Ráadásul olyan kérdés, ami az amerikai embereket egyáltalán nem foglalkoztatja, a lényeg, hogy most megint úgy érzik, ők a világ.

Trump népszerűsége új csúcson. Elismertsége a világpolitikában szintén kiüti a plafont. Ellenfelei érvrendszerét, amelynek alapja a túlzott oroszbarátság volt, porrá zúzta. Innentől az Obama care módosítása vagy eltörlése senkit nem fog érdekelni, ahogy a klímavédelemmel kapcsolatos újszerű elgondolásai sem. Amerika már az övé. S hogy a világ övé lesz-e, hamarosan megtudjuk.

„No one ever died from wanting too much

The world is not enough”

Ahogy a népszerű James Bond filmek egyikének címadó dalában is van. Meglátjuk!             

Vlagyimir Putyin mindenesetre felfüggeszti a szíriai légtérben esetlegesen bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandumot. Mostantól lőhet mindenki mindenkit.

Ó, és haladéktalanul rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ-nek nevezett gittegylet Biztonsági Tanácsában, amely gittegylethez méltó tanácskozást tartott. Az eredmény: nulla. Köszönjük!

Senkinek ne legyenek kétségei, ezzel nincs vége a válaszlépéseknek orosz részről. Ahogy afelől sem, hogy Putyin hamar eljut arra pontra, amikor azt mondja majd, „ha nektek nem tetszett a barátságos Orosz Medve, akkor megkapjátok a harapósat”. Néhány európai ország már tudja, mekkorát is tud harapni ez a medve, s hogy az milyen sokáig fáj. És Kína sem teljesen fogalmatlan e téren, hiszen még ma is jól emlékeznek komplett századaik nyomtalan eltűnésére olyan területen, amire a mackó azt mondta, márpedig az az övé.

Ukrán sem lennék most szívesen. Mert, hogy innentől az USA Ukrajna miatti ökölrázásai hatástalanok maradnak, arra nagy tétben mernék fogadni. NATO hadgyakorlat ide, NATO hadgyakorlat oda, nagyon gorombán kinéző orosz rakéták fognak vicsorogni heteken belül a balti államok, Románia, Lengyelország és Ukrajna határainál.

Emlékszünk a Mátrix című film első és egyedül nézhető részére, amikor Trinity az ügynök fejéhez nyomja a fegyver csövét, miközben az Neora koncentrál, és azt mondja: „Ezt védd ki!”? Na, hát a NATO is majd azt védje ki. Onnantól, ha csak egy pisszenés is hallatszik a határ túloldaláról, a medve le fog csapni. Gondolja bárki is, hogy az USA majd odaküldi a szárazföldi hadseregeit megvédeni szövetségeseit és egyben a biztos halálba masírozni? Egy túrót!

Javaslom, sűrű imádságok mellett teljenek napjaink, hogy a Medvegy elvtárs ne veszítse el végleg a türelmét, mert akkor nekünk annyi.

Különben micsoda költői igazságszolgáltatás ez Marxnak, aki előre megmondta, hogy a szocializmus ott jöhet létre, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb, vagyis a legerősebb láncszem szakad majd el és lép egy felsőbb szintre a társadalom, tudniillik a szocializmusba. Szemben ugye Leninnel, aki a leggyengébb láncszem elméletét vázolta fel nekünk. S mint tudjuk, a szocializmus-kísérlet csúfosan megbukott. Igen, megbukott, de hagyott hátra súlyos tapasztalatokat, amelyeket nem szabad felednünk. Az a szocializmus, ami most az USA-ban és Nyugat-Európában létrejönni látszik, egy elvek nélküli, morálisan megalapozatlan társadalom. Egy magát  abszolút Igazságként feltüntető diktatúra, amely a világot jókra és gonoszokra osztja fel. Természetesen ők a jók és mindenki más gonosz és rossz, akiket el kell pusztítani.

„Nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet.”

Írja erről sok-sok éve Oriana Fallaci, aki különös módon éppen az iszlámhoz hasonlítja a baloldali térhódítást. S lám, milyen igaza lett! Európa iszlám általi inváziója éppen folyamatban van, jelentős baloldali támogatással.

Amikor a józan gondolkodást apró pénzre, a sógorok forgalomból már régen kivont valutájára váltjuk, akkor egy értéket adunk cserébe semmiért. Mert, amit Schillingtől kapunk, az semmi.

Igen ám, de a józan gondolkodás képességét elkótyavetyélő embertársaim hogyan is foghatnák fel értelemmel, hogy ennek a félkegyelmű majomnak a videója megosztásával és ahhoz „elgondolkodtató”, „jól mondja”, „igaza van”, stb kommentárok hozzáfűzésével csupán annyit demonstrálnak, hogy értelmi képességeik tekintetében jelentősen alultápláltak.

Megkísérlem jól artikulált mondatokban, szemléletes példákon keresztül megmutatni, miért ostobaság Schillingre váltani a józan gondolkodást. Ehhez olyan segédeszközöket használok, amelyeknek neve talán ijesztő lesz sokak számára, de bizton állíthatom, végül egyetértenek majd velem a hasznosságukat illetően.

Azt nem várom, hogy azt követően egyetértsenek velem, csupán annyit, hogy belássák, a másoktól vett gondolatmorzsák gyakran értéktelenebbek, mint a sajátok.

A segédeszközök felsorolásszerűen:

1. Formális logika: a fogalmak közötti kapcsolatokkal foglalkozik, és utakat mutat állítások bizonyítására. A formális logikában a fogalmak szigorúan definiáltak, a mondatok pedig precíz, egyértelmű, meghatározott jelsorozatokként (formulák) jelennek meg.

2. Dedukció (levezetés, bizonyítás): logikai fogalom. Egy olyan műveletet, amelynek során előre meghatározott módszerekkel (levezetési szabályokkal) bizonyos előfeltevésekből (premisszákból), vagyis érvek felsorakoztatásából általában szintaktikai jellegű átalakításokat végzünk. Az eredmény a konklúzió (következmény).

3. Kauzalitás (okság): olyan egymással összefüggésben lévő eseményeket jelöl, amelyben az egyik esemény (az ok) kiváltja a másikat (az okozatot).

Mindebből világosan következik, hogy bár a mások kusza gondolatainak kontroll nélküli átvételét alapvetően értelmbeli hiányosságnak tekintem, Schillinggel ellentétben mégsem az érzelmekre akarok hatni, hanem az értelemre. Meglátjuk, kinek mije van!

Haladjunk pontonként!

Első pont: Rezsicsökkentés

Kétségtelen tény, a rezsicsökkentés látványosabb (hangzatosabb), mint eredményes. Mégis, ha jól belegondolunk, - és szigorúan a Schilling által mondottakat értékelve – van pozitív hatása. A kormány állami beavatkozás útján befolyásolja az energiaszolgáltatók árszabását, amelynek eredményeképpen néhány ezer forint marad a szegényebb és szerényebb körülmények között élő állampolgárok zsebében. Ok és okozat. Az állam tesz valamit (ok), ami azt eredményezi, hogy a Zembereknek több pénze marad (okozat). Miért baj ez?  

Hogy kevés? Hogy bezzeg a gazdagabbak is jól járnak vele, sőt, jobban, mint a szegények, mert a nagyobb energiafogyasztásból az arányos megtakarítás is nagyobb? Persze! De inkább ne maradjon a zsebetekben egy fillér sem, csak nehogy már a gonosz gazdagok is jól járjanak? Dögöljön meg a szomszéd tehene is? Nem ezen szoktatok annyit gúnyolódni, amikor a magyar mentalitást vesézitek ki? S most mégis pont az kívánjátok, hogy inkább ne legyen jobb nektek, csak legyen rossz azoknak is, akiket nem kedveltek, akiket irigyeltek.

Schillinggel együtt azt is mondjátok, hogy a szegényeknek ugyan mit számít az a havi pár ezres plusz. Nem szégyellitek magatokat? Igenis számít! Annak, aki hétvégére ezer forintból vásárol be a Tesco-ban, annak nagyon is számít. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, hányan vagytok ilyen helyzetben? Egy sem! Ezért nem tudtok együtt érezni azokkal, akiknek viszont számít, és pont leszarják, hogy amivel ők 3-4 ezer forintot takarítanak meg, azzal egy gazdagabb 30-40 ezret. Rossz dolog, hogy van ilyen, de ettől még tény, hogy van. És az ilyeneknek minden segítség jól jön, a párezres is.

Azt mondja ez az elmeháborodott bohóc, hogy a rezsicsökkentés vállalkozásokat tesz tönkre, mert nem teszi lehetővé a tisztességes versenyt. Bólogattok, mi, szerencsétlen szellemi éhenkórászok?

Tudjátok, kik „versenyeznek” az energiaszektorban, milyen vállalkozások? Csupa multi, egy sem magyar. És nem versenyeznek, mert monopóliumok vannak. A lakossági áramszolgáltatás régiókra van felosztva és a régiókban az egyes áramszolgáltatók nem konkurálnak, mivel nincs vetélytárs. A gáz és vízszolgáltatás hasonlóan működik. Akkor miről beszélünk? Hol akadályoz is bárki is tisztességes versenyt? Ezek nem versenyeznek, ezek leosztották a területeket és kész. És ki adta el az energiaszektort? Úgy van, NEM Orbán! Schilling közössége.

Vitatja bárki is, hogy a kapitalizmusban a gazdaság résztvevőinek tevékenysége nem karitatív, hanem haszonszerzésre irányul? Aki vitatja, az ne olvassa tovább!

Valamennyi energiaszolgáltató azért folytat gazdasági tevékenységet Magyarországon, mert ebből haszna származik. A kapitalizmus már csak ilyen. Ha nem lenne hasznuk mindebből, már régen nem lennének e kies honban.

Nos, titeket az irritál, Schillinggel egyetértve, hogy ezek a multik a kormány beavatkozásának köszönhetően kevesebb profitot vihetnek ki az országunkból. Minket, sokunkat meg az irritál, hogy ezek a szolgáltatók álunk, egy szegényebb országban nagyobb haszonkulccsal dolgoznak, mint anyaországukban, amely lényegesen jobb gazdasági kondíciókkal rendelkezik.

Most komolyan, tényleg a multik milliárdos hasznát féltitek, de a gazdagabb honfitársaitoktól sajnáltok 30-40 ezer forintot? Nem látjátok, micsoda aránytalanság áll itt fenn?

Azt a mondatot hallottátok, hogy a „zöld” hulladékgyűjtők szenvednek a rezsicsökkentés miatt? Egyáltalán belegondoltatok, hogy ennek a mondatnak nincs semmilyen értelmezhető tartománya? Hogyan szenvednek a hulladékkezelő multik a rezsicsökkentés által? Milyen összefüggés van ebben a mondatban? Ok: csökken a rezsi. Okozat: tönkremegy a „zöld” hulladékkezelő multi. Összeilleszthető ez így? Gondolkodjatok már! Schilling állításában semmilyen összefüggés nincs a fogalmak között, ergo nem logikus. Köznyelven baromság.

Én azt mondom, mindenki fogadja el szépen, hogy a kormány „nyakon önti” párezer forinttal, és ne azzal foglalkozzon, hogy másnak mennyivel több jut, hanem saját boldogulására koncentráljon.

Második pont: Mingránsválság és terrorfenyegetettség

Schilling és ti azt állítjátok, hogy az elmúlt pár évben a terrorcselekmények száma nem nőtt Európában a korábbiakhoz képest. Ez most komoly? Tényleg így gondoljátok?

Én a korábbi évekből az ikertornyok elleni és a londoni metróállomásnál történt merényletről tudok, egyébről nem. Ebből is csak a londoni érinti Európát. Mert Irakban, a Fülöp-szigeteken és más ázsiai országokban természetesen akkor is volt és most is van, ők tényleg aligha tudnának az időszakok között különbséget tenni. Viszont Schilling kiemeli, hogy európai terrorcselekményekről kell egyenleget vonnunk, tehát hagyjuk az arabtérséget és Ázsia egyéb területeit.

Kérnék szépen európai országokat, ahol 10-20 éve terrortámadások fordultak elő viszonylag rendszeresen. Nincs? Egy sem? Na, ugye! Most meg van, rendszeresen van és egyre aggasztóbb méreteket öltően. Robbantás, lövöldözés, késelés, autóval tömegbe hajtás allah nevében.

Európa megszabadult az ETA-tól, az IRA-tól és hasonlóktól, nincs szüksége importált muszlim terroristákra.

Ez a pojáca az 1951-es menekültügyi egyezményre, más néven a genfi konvencióra hivatkozik, amikor a kvóták általi betelepítést élteti. Nincs olyan ebben az egyezményben, amely előírná, hogy gazdasági migránsokat be kellene foganunk. A menekültstátusz ugyanis csak speciális esetben jár. A valós személyazonosságát semmilyen módon igazolni nem akaró személy nem számít menekültnek. Iratainak saját maga általi megsemmisítését a hatóság félrevezetésére irányuló cselekményként kell vélelmeznünk. Az EU-ban hatályos jogszabály szerint az az uniós ország köteles egy menekültet befogadni, ahol először regisztrálják a kérelmét. Ne olaszozzunk, meg görögözzünk! Ha ezeket nálunk regisztrálják először, akkor nem az ő migránsaik, hanem a mieink. Ja, hogy nem kell befogadnunk őket? Igen, és hová küldjük vissza őket, ha azt sem tudjuk, hogy kik?  

A nemzetközi egyezményben foglalt szabály szerint addig menekült valaki, amíg el nem éri az első biztonságos országot. Magyarország semmilyen irányból nem ilyen ország, tehát Magyarországnak nem kell foglalkozni a menekültekkel sem, nemhogy gazdasági bevándorlókkal. Hazánknak a schengeni egyezmény betartása a feladata és azt kiválóan elvégzi.

Az meg külön vicces, hogy azok akarnak afrikai és ázsiai muszlimokat befogadni, akik a határon túli magyarokat nem akarták beengedni az országba.  

Harmadik pont: embercsempészek és az őket segítő szervezetek

Nos, ha balliberális médiaorganizmusból tájékozódunk, akkor valóban nehéz arról nyilatkozni, hogy mely Magyarországon is bejegyzett nemzetközi szervezetek segítik az embercsempészeket a migránsok Európába juttatásával. Miközben a youtube telis-tele van videofelvételekkel, amelyeken azt láthatjuk, hogy az Amnesty International aktivistái az afrikai partoknál saját hajóra vesznek fel menekülteket, akiket az embercsempészek organizálnak.

Legyünk jóhiszeműek, és ne feltételezzük, hogy a csempészek leosztanak némi baksist a jogvédőknek a fuvarért. Persze, kizárni nem zárhatjuk ki teljesen, ugyanis az ilyen (ál)humanitárius szervezeteknek is van működési és fenntartási költsége.

Rendben van, ez nem a magyar határnál történik, tehát technikailag és közvetlenül minket nem érint. Ám, ha visszautalunk az előző pontra, ahol éppen az Olaszországba becsempészett muszlim félállatok általunk történő regisztrálását preferálja ez a marha és a többi elmeháborodott, máris tetten érhető a Magyarországon is bejegyzett jogvédő szervezet jogellenes tevékenységének ránk vonatkozó kedvezőtlen hatása. Egyszerűbben fogalmazva: Az AI beutaztatja őket Olaszországba, onnan meg ránk lőcsölik, hogy regisztráljuk mi őket. Identitás nélküli emberekről beszélünk! Isten bizonyra kell elhinnünk, hogy ők szírek.   

A TASZ feljelentette Magyarországot több esetben is, olyan migránsokat védve, akiknek az identitása ismeretlen, tekintve, hogy az irataiktól jó előre megszabadultak. A hamis személyi azonossággal történő jogosultságok megszerzésének elősegítése is bűncselekmény.

Negyedik pont: külföldről pénzelt civilszervezetek

Az USA, Izrael és Oroszország is erős törvényekkel védi magát az ilyen civilszervezetektől. Mindhárom esetben érthető. Magyarország éppen a migránsválság miatt került olyan helyzetbe, hogy elengedhetetlen, a külföldi pénzeken kormányellenes propagandát kifejtő szervezetek hátterének feltárása. Ez elemi érdekünk. A transzparenssé tétel nem azonos a betiltással!

A házi videón hablatyoló retardált szerint az Orbán-kormány kizárólag diktatúrákkal tartja a külügyi kapcsolatokat, Szijjártó csakis diktatúrákba látogat el. Ehhez képest csak 2016-ban tárgyalt Japánban, Liechtensteinben, Monacoban, Bulgáriában, Boszniában, Montenegróban, grúziában, a szomszédban mindenhol és még sorolhatnám. Aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy csak diktatúrákkal tartunk kapcsolatot, az hülye. Vagy balliberális, de az egyik szinonimája a másiknak.  

Az meg, hogy Orbán Soros pénzén csinálta meg magát a politikában, túl megy minden határon. A Soros Alapítvány ösztöndíját egyetemi tanárok adják diákjaiknak, akiket tehetségesnek gondolnak.  Orbán Viktor kétség kívül egy tehetséges hallgató volt, ezért részesült a lehetőségből. Ám nem ez alapozta meg a politikai pályáját, hanem a rendszer elleni tevékenysége, amit elvitatni baromság.

Aztán Schilling hirtelen külföldről pénzelt civil szervezetté transzformálódott és fröcsögő nyálat ordítva a világba közölte, hogy neki (gondolom a külföldről pénzelt civil szervezetnek) joga van kinyilvánítani a véleményét és amúgy is hörr-hörr.

Ötödik pont: Foglalkoztatás és kivándorlás

Emlékszem, a 2006-os bolsevik terror után több százezer magyar vándorolt ki. Az akkori, tehát baloldali irányítású KSH adatai szerint többen, mint 56-ban. Akkor sem tartottam ezt olyan nagy gondnak. Nagyon helyes, az EU azért van, hogy kinyíljon a tér és új lehetőséget keressenek a polgárai.  

A külföldre távozó hazánkfiai szinte kizárólag anyagi okokból mentek el. Odakinn ugyanis többet fizetnek, mint itthon. Egyszerű matematika: akkor élek jobban, ha többet keresek. Logikus, nem? Ok-okozat!

Tegyük hozzá, a 2008-as gazdasági válság után hajlék nélkül maradó, vagy gatyáig eladósodott embereknek aligha volt más választásuk. Magyarországon hiába dolgoztak volna, mert a bankok elvitték a fizetésüket. A külföldi jövedelemhez viszont nem férhettek hozzá, így lehetőség volt konszolidálni az anyagi helyzetüket. Ne beszéljünk mellé, a Gyurcsány és Bajnai kormányok voltak a kilakoltató-végrehajtató kormányok. Slussz!

Hazudsz, érted? Hazug vagy! – Ordíthatnám én is, mint ez a mentális homeless. Amúgy annak is öltözött a videóhoz. Gondoskodott róla, hogy egyetlen épeszű embernek se legyen kétsége, ő elmeháborodott.

Szóval, hazudik, mert nem a külföldre távozók miatt lett kevesebb a munkanélküli. A statisztika nem csak a munkanélküliek számát tartja nyilván, hanem azt is, mennyivel nőtt a regisztrált munkavállalók száma. Az pedig nőt. KSH adatok fenn vannak a neten. Lehet átnézni, de lehet hülyén meghalni is, elvégre jogállamban élünk, tehát hülyén meghalni is jogotok.

A közmunkaprogram nem rasszista. Az eddig segélyen élő, lődörgő és sok minden helytelen dologra nagyon ráérő cigányoknak elfoglaltságot ad. Öregezés helyett a polgármesteri hivatal rózsáit metszik. Basszátok meg, jobb lenne, ha inkább öregeznének? A közmunkaprogram nem tökéletes megoldás, de átmenetileg megfelel. A kormány világosan elmondta, a közmunkaprogramból a munkaerőpiacra való visszatérésük elősegítését elsőrendű feladatának tekinti. Addig is szépen csökkentette a „megélhetési bűnözést”. Emlékszünk? Szerintetek érthető, ha a kisemmizett cigány erőszakos bűncselekményeket követ el, mert a megélhetése nem biztosított.  

 Schilling szerint a munkahely teremtés kárt termel. Vagyis, ha emberek munkához és ezzel jövedelemhez jutnak, nem pedig segélyen élnek, az káros. Nincs érvelés, ezért a konklúzió helytelen. Nincs ok-okozati összefüggés sem, ergo egy újabb baromságot hallhattam.  

Hatodik pont: adózás

Az alacsony szja nem jó, mert a külföldi cégeket hozza pozícióba. – állítja Macska Jancsi. Az első pontban még a külföldi cégek profitját féltette a rezsicsökkentés okán, itt meg már az alacsony szja miatti meggazdagodásukat rója fel Orbánnak. Lefogadom, fogalma sincs, mi az az szja!

A magyarországi adózási rend sosem volt különösebben barátságos. Azonban az Orbán-kormány az egyetlen, amelyik mind a munkavállalók, mind a munkáltatók adóterheit csökkentette, miközben a minimálbért folyamatosan emeli. Nem elég! Sőt, nagyon kevés! Ezt én is tudom. Azonban a világbank évente nyilvánosságra hozott statisztikája szerint 2009-ben még 56,9% volt az összes adóteher, 2013-ban viszont már csak 49,7%, ami azóta is folyamatosan csökken, igaz kisebb mértékben.

Akkor megkérdezem: Mikor marad több pénz a melós és a vállalkozó zsebében, ha a bevétele 57%-át, vagy ha a bevétele 50%-át adózza le? Vigyázat, alsó tagozatos matematika!

Ezekkel az adóterhekkel a középmezőnyben vagyunk, ami nem túl rózsás. Egészen biztos, hogy a gazdaságunkban ennél lényegesen több van.   

Végezetül pedig… vagy írhatnám, hogy végső stádiumként Schilling őrjöngeni kezd, hogy Orbán lehülyíti a népet és őt, fröcsög a nyál mindenfelé. Majd előre dőlve, nagy bátran a kamerába mondja konklúzióként, hogy „hülye vagy Viktor”. Mondjuk így, hogy szegény le van hülyítve, nem csodálom ezt a félszeg kirohanást. Ennyire futja tőle. Na, de legalább ő gyötörte magát, felkészült. Látszik is, hogy el-elizgulja az egyes kérdésekre adott válaszok kifejtését, kapkod, zihál. A logikát nem alkalmazza,az okságról nem hallott, az ismeretei hiányosak, vagy egyáltalán nincsenek is.

És ti ezt osztogatjátok, erre mondjátok, hogy „ejha, most jól megmondta”, meg „milyen igaza van” és „elgondolkodtató”. Utóbbit tudom, hogy viccnek szánjátok, mert gondolkodni azt kurvára nem szerettek. Készen kapjátok, pártszimpátiától függően balról vagy jobbról. Nektek ez elég, mert így nem kell tudatosítanotok magatokban, hogy a saját sorsotokért csak ti tehettek, mert más nem fog. Sem Viktor, sem senki.    

Fontos rögtön az elején tisztázni, a CEU kb. annyira egyetem, mint Orbán Tusványosi Szabadegyeteme. Ez akkor is így van, ha Csaba Lászlótól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia kevésbé ismert elnökéig minden, politikai nézetileg vagy egzisztenciálisan érintett televisítja a világ összes médiáját.

Azonban azt se feledjük, hogy a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi kara is csupán egyesületként kezdte. A Közép-európai Egyetem egy a 80-as évek vége felé Dubrovnikban tartott előadássorozatból fejlődött ki. Ott merült fel az ötlet, hogy létrehoznak egy olyan új, nyugati modellen alapuló egyetemet, amely Európa egykori szocialista országainak politikai, társadalmi és gazdasági változásait elemezvén teszi le voksát a nyitott, vagyis a nyugati típusú kapitalista társadalom értékei mellett.

Napjainkra a CEU egy olyan nemzetközileg elismert posztgraduális (diploma utáni) felsőoktatási intézménnyé vált, amely a közgazdaságtan, a társadalom- és politikatudomány szakterületeken keresztül terjeszti a Soros György világképének megfelelő ideológiát és semmi mást. Népszerűsége a bizonyíték arra, hogy Soros Györgynek is lehetnek hasznos nézetei, illetve, hogy a pokolra vezető út jó szándékkal van kikövezve. Feltételezve, hogy Sorosban van egy mákszemnyi jó szándék. Vannak kétségeim.

Ugyanakkor kétségtelen tény, az egyetemen nagy tudású oktatók is előfordulnak ám. Például a fentebb már megnevezett Csaba László közgazdász, aki szakmája legkiválóbbika világszerte, vagy Ürge-Vorsazt Diána klímakutató és Kis János filozófus. Persze, sarlatánok is, mint a panamai diplomás Bokros Lajos, vagy a súlyos rasszista és hungarofób  Gerő András (ál)történész. De nehogy azt higgyük, más egyetemek színvonalasabb tudást adnak, vagy akár a CEU elmaradna az átlagtól. Szögezzük le, a CEU-nak van létjogosultsága, illetve nem ártalmasabb, mint az összes többi agytolvaj felsőoktatási intézmény.   

S most lássuk, hogyan is született meg a CEU!

Magyarország és New York Állam Kormánya 2004-ben (mikor máskor, ha nem egy balliberális érában?) közös nyilatkozatban támogatta a CEU-t abban, hogy úgy szerezzen magyarországi képzési akkreditációt, hogy közben megmarad amerikai egyetemi státusza is. A nyilatkozat aláírása után pedig életbe lépett a 2004. évi LXI. törvény a Közép-európai Egyetem állami elismeréséről. Az egyetem tehát a közlemény szerint magyar entitásként jött létre, mester- és doktori képzéseket is indított egy egyetemi kampusszal Budapesten.

Mivel ez egy rövidke törvény, bátorkodom bemásolni teljes terjedelmében.

„Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, valamint New York állam kormányzója által 2004. április hó 5. napján kiadott közös nyilatkozatban foglalt célok megvalósítása érdekében, a New York államban (Amerikai Egyesült Államok) elismert Közép-európai Egyetem (Central European University) magyar, nem állami egyetemként történő elismerése érdekében, a hazai felsőoktatás nemzetközi jellegének erősítése, a külföldi tapasztalatok meghonosítása, valamint az idegen nyelven megszerezhető felsőfokú szaktudás bővítésének céljából - figyelemmel a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 4. §-ának (3) bekezdésére, valamint 6. §-ának (1) bekezdésére - a következő törvényt alkotja.

1. § (1) A Közép-európai Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) felsőoktatási intézmény, amelyet a New York-i székhelyű Central European University nonprofit társaság és a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány együttesen működtet és tart fenn.

     (2) Az Egyetem alapképzést nem folytat, egyebekben a nem állami egyetemekre vonatkozó jogszabályi               rendelkezések szerint működik.

2. § Az Egyetem jogosult használni az egyetem elnevezést, valamint ennek idegen nyelvű megfelelőit, amennyiben legalább egy tudományterületen, több szakon képes és alkalmas szakirányú továbbképzésre.

3. § (1) E törvény a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 76. § (3) bekezdésének a) pontjában, valamint 81. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel teljesülését követő 8. napon lép hatályba.

     (2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Ftv. 1. számú mellékletének I. részének, B) „Nem állami              egyetemek” főcíme, b) „Magán, illetve alapítványi egyetemek” pontja a magyar ábécé által meghatározott            felsorolás rendje szerint „Közép-európai Egyetem, Budapest” szövegrésszel egészül ki.”

A jogszabályocska szövege alapján mindenki eldöntheti, mennyire egyetem a CEU.

S ha már így belejöttünk a jogszabályok (köznyelven törvények) ismertetésébe, mindjárt citáljuk be a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról vonatkozó szakaszát:

„76. § (1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha a származási országában államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül és az általa Magyarország területén folytatni kívánt képzés és az arra tekintettel kiállított oklevél államilag elismert felsőoktatási fokozatot adó képzésnek (oklevélnek) felel meg és a működését az oktatási hivatal engedélyezte. Az oktatási hivatal a működési engedélyre vonatkozó határozatát visszavonja, amennyiben a felsőoktatási intézmény, vagy a képzés e feltételeknek utóbb nem felel meg.”

Jó ember, nem kell azt a törvényt módosítani ahhoz, hogy a CEU jogilag ne neveztethessen egyetemnek! Sokkal inkább aggasztó, hogy a CEU 2011 óta törvénysértő módon működik, ergo az általa kiadott oklevelek megalapozzák a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 342 §-ba ütköző közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúját. Legalább!  

„Az Oktatási Hivatal 2016 második felétől kezdte meg eljárásait, hiszen idén, 2017-ben jár le az öt éves működési engedélyezési ciklus” - kezdi közleményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A működési engedélyek 5 éves felülvizsgálata során több olyan működési problémára derült fény, amelyek nem felelnek meg a jogszabályoknak. Ezek az alábbi csoportokba sorolhatók:

• a külföldi felsőoktatási intézmény nem a megfelelő jogszabályi keretek között folytatja a képzését,
• nincs együttműködés és magyarországi partner,
• hiányzik a programakkreditáció,
• a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított okirat nem államilag elismert (fokozatot adó) oklevél,
• a külföldi felsőoktatási intézmény nem minősül származási országában államilag elismert felsőoktatási intézménynek,
• a közhiteles nyilvántartásba történő adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesül,
• a külföldi felsőoktatási intézmény nyilvántartásba nem vett képzéseket folytat.

„Kritikusnak nevezhetők azok az esetek, amelyekben a külföldi intézmény nem felel meg a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 76. § (1) bekezdésében rögzített alapvető kritériumoknak, azaz a származási országában nem minősül államilag elismert felsőoktatási intézménynek és nem bocsáthat ki a Magyarország területén folytatott képzésre tekintettel államilag elismert felsőoktatási fokozatot adó oklevelet.”

Ez mind szép, de eddig miért hagyták működni? Vagy miért nem szóltak nekik korábban, hogy ez így nem lesz jó? Az sem mindegy ám, hogy annak a 2004-es törvényecskének milyen kötőereje van!

Bármennyire igaza is van most a kormánynak, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez is egy olyan pitiáner hatalmaskodás, mint a Heineken elleni akció. Márpedig egy kicsinyes és bosszúálló kormány kicsinyes és bosszúálló társadalmat generál. Szalai Erzsébet szociológus elitkutató kiváló tanulmányokat írt erről a jelenségről. Egyébként pedig emberileg is elvárható, hogy az erősebb legyen méltányos és lovagias, mert ez illik hozzá.

Így aztán mindhiába ellenszenvezem a CEU-val, azt gondolom, a felek konszenzusos megállapodása mellett tovább kell működnie. Mert morálisan ez helyes. Morális alapok nélkül pedig egyetlen törvény sem szolgálja a társadalom érdekeit.    

Rendőrség, ügyészség, bíróság. Meggyőződésem, ha e három hatóságot felszámolnánk, hazánkban a bűnözés jelentősen csökkenne. Már csak abból az okból is kifolyólag, hogy az erkölcsi értékrendünk fölötti kontrollt visszakapnánk az egyén szintjén, s így lehetőség nyílna felelősségtudatossá válni. Nem fordítanánk hátat közösségi ügyeknek, gondolván, majd megoldja azt egy erre kijelölt arctalan szerv, hatóság helyettünk.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez utópia. Az emberek majdnem annyira rettegnek a felelősségvállalástól, mint a hatóságok attól, hogy elveszítik befolyásukat a társadalmat alkotó egyének és csoportok felett. Mert mi is a triumvirátus? – Szövetség három, befolyással és hatalommal bíró társadalmi szereplő között saját hegemóniájuk érdekében, pillanatnyi érdekazonosságuk generálta összhang, hogy felvehessék a versenyt közös, regnálásukat bármi módon gátló körülményekkel, egyénekkel vagy társadalmi csoportokkal szemben.

Vallom, hogy a rendszerváltozás utáni társadalmi rend működésképtelenségének nem a politikusok az okozói, hanem az igazságszolgáltatás triumvirátusa, mely érdekei védelmében bármilyen aljasságra képes a hatalom kiszolgálása közben, mindig szem előtt tartva a lehetőséget, hogy legközelebb a most ellenzékben lévő politikai erő kerül hatalomba, tehát őket is védeniük kell a kellemetlenségektől. Pont ebből az okból maradnak el minduntalan a beígért elszámoltatások, ugyanis nincs hatóság, amelyik egy politikust elítélne. Nem, kérem, itt nincs ráhatás a politikusok részéről, vagy nincs akkora ráhatás, ami indokolná a jelen állapotokat. Mindezért kizárólag a bűn triumvirátusa, a rendőrség, ügyészség és bíróság a felelős.

Nem leszek népszerű azzal, ami most következik. Ugyanis egy éppen aktuális, a társadalom kedélyeit borzoló ügy kapcsán fejtem ki a véleményem. Megnéztem a „lúgos orvos”-ról készült Kékfény-interjút. Megnéztem és arra jutottam, hogy a férfit fel kell menteni. Nem azért, mert ártatlan, azt nem tudhatjuk. De, hogy nem lett minden kétséget kizáróan bebizonyítva, hogy bűnös, az biztos. És nemhogy minden kétséget kizárhatnánk, de több, súlyos kétség is felmerül az eljárással és ítélettel kapcsolatban.

Számomra mindig visszataszító volt a zsigeri proli tempó, ahogy mindenkire sandán néznek, aki többre vitte, mint ők. A jobb kocsi, szebb ház, a kiemelkedő egzisztencia, a magasabb iskolai végzettség mind külön-külön is elegendőek ahhoz, hogy a frusztrált kisemberből kihozzák a lincselni vágyó prolit. Manapság mindezt megspékelve olyan ultraliberális eszmékkel, mint a gender-femi-transzfeminizmus vagy LMBTQ mozgalmak.

Az emberi társadalom alapvető sajátosságából fakadóan fentiek céltáblája szinte kizárólagosan a heteroszexuális, tehetséges fehér férfi. Azért említettem az emberi társadalom alapvető sajátosságát, mert ezt a társadalmat, ami idáig felépült, jobbára a heteroszexuális, tehetséges fehér férfiaknak köszönhetjük. Ismétlem: alapvető sajátosságból kifolyólag!!! Gondolok itt a nők évezredekig történő elnyomására például.

Nem véletlen, hogy újabban a fehér, heteroszexuális, tehetséges nők is felkerültek a céltáblára. Nesze neked egyenjogúság!

Visszatérve az esetünkre, adott egy tortúrát elszenvedő nő, szemben vele egy sikeres fehér férfi, aki ráadásul politikailag kompromittálva vagyon, mivel egy ismert kormánypolitikus unokaöccse. A tipikus közellenség a gyűlöletcsoportok (frusztrált prolik, genderisták, LMBTQ) szemében. Bűnös! Mi az hogy! Nagyon is!

Lehet a férfi az elkövető? – Természetesen. Fennáll a lehetőség, hiszen indítéka éppen lehetett. Én nem tudom, hogy az orvos nem egy pszichopata rohadék-e, nincs módom ennek feltárására. Szemben a hatóságokkal, akiknek viszont lett volna, de elmulasztották. Most is, mint mindig, a gombhoz keresték a kabátot.

Ami külön elszomorít, hogy mindannyiunk Zacher Gáborja is részt vett ebben a boszorkányüldözésben, amikor közel egy év elteltével megállapította, hogy itt bizony lúgot vetettek be. Igaz, hogy vettek anno szövetmintát, amiből nem tudták kimutatni lúg nyomát, noha az nem képes csak úgy, csiribí-csiribá eltűnni. Ám Zacher szerint kizárólag a lúg képes így marni. Gondolom, nem is akármilyen lúg, hanem olyan, amit kizárólag gyermekkórházakban alkalmaznak, mit tudom én, minek. Én annyit tanácsolok Zacher Gábornak, vegyen egy flakon Tesco hideg zsíroldót és spriccelje le magát. Majd rájönne.

Az meg külön gyönyörű, hogy az ítélet szerint nyugtatót beadni kizárólag orvos tud. Szerintem meg nővér is. Meg én is. Hiszen számtalan injekciót adtam már be magamnak intracutan (bőrbe), subcutan (bőr alá) és intramuscularis (izomba). Szóval, lehetek én is a gyilkos. Vagy az összes testépítő és az összes drogos. Utóbbiak a legprofibbak, mert intravénásan is nagy gyakorlatuk van.

Na, de ennek az orvosnak fecskendő volt a kocsijában, hékám! Ja, volt. Elvégre orvos. Rá is cuppant a rendőrség, majd most kiderült, hogy valótlanul terjedt a hír, amely szerint pont ugyanolyan anyaggal szennyezett volt az illető fecskendő, mint a nőbe döfött nyugtatókoktél. Hazudtak. A rendőrség. Az ügyészséggel karöltve.

Kétségtelen tény, nem véletlen, hogy az elkövetés módja az volt, ami. Két okból lehetett így: 1., a doki az elkövető, 2., valaki így tereli el magáról a gyanút, vagy keveri abba szándékosan az orvost. Egy pillanatra képzeljük el, hogy a felszarvazott és kirúgott férj bosszút esküszik. Mert volt ilyen személy is a sztoriban. Nem tudom, a volt férjet sem ismerem. Az biztos, hogy így viszont visszakapta a nőt.

Van azonban két figyelemreméltó bizonyíték, amely segítette az igazságszolgáltatást abban, hogy a bármikor lincselni kész, frusztrált kisemberek kedvére tehessen, s elmondhassa, lám, büntetünk mi, ha kell, bízzatok bennünk. És a kisember bízik, és elfelejti, hogy ugyanez az igazságszolgáltatás nem talált bűnösnek egyetlen, munka nélkül milliárdossá avanzsált politikust sem soha. A cirkusz megvan, a közönség tapsol.

Szóval, a két bizonyíték közül az egyik, álláspontom szerint, ad okot a férfi ártatlanságában kételkedni. Állítólag találtak valami olyan e-mailt a fickó számítógépén, amely a nőé, és már akkor keletkezett, amikor a férfival nem tartotta a kapcsolatot. Én erről azért megkérdezném a doktorurat. Ugyanis a sértett laptopját és telefonját ellopták a bűncselekmény során. Persze, tudhatta korábbról is a nő elektronikus postájának jelszavát. akkor viszont tényleg kutakodott a nő után, ami nem vall egyenes jellemre.

Említett a nő bizonyos SMS-eseket is, amelyeket ő zaklatásként értékel most. Tudjuk, a férfi egy szexuális zaklató. Nyilván ezt a baromságot a tárgyalásról tárgyalásra kezét fogdosó femigenderista idióták erőltették, az áldozat a hatásukra jött elő a zaklatással, noha akkoriban egyszer sem írt olyan viszontválaszt, - mert viszontválaszt azt azért írt – amelyben figyelmeztetné a férfit, hogy ne zaklassa, mert…  S hogy mi volt az SMS-esekben? – Hát olyan, hogy „láttalak itt vagy ott”. Ezt a nő mondta, nem én találom ki.  

A másik bizonyíték a nő telefonja, ami szintén eltűnt, de aztán meglett. Valami emberszabású vásárolta meg egy piacon valakitől. Oké, és megnézte valaki a szolgáltatónál tárolt adatokat a helyszínváltoztatásokra vonatkozóan? Egyértelműen az az érzésem, a nyomozó hatóság azért nem forszírozta a telefon témát, mert az nem használt volna a vádnak. Egyébként is, ha a telefont eladták a piacon, talán a laptoppal is ez történhetett. Márpedig a laptopok is lekövethetők manapság. Vajon a telefont szétszedték, hogy belülről ujjlenyomatokat vegyenek? Mondjam, mit gondolok?

Továbbá az is bizonyos, hogy egy fondorlatos orvosgyilkos nem értékesíti a kamurablásban megszerzett javakat, hanem bebassza a Dunába, oszt csókolom. Abszolút nem életszerű a sztori.

Látta valaki a 12 dühös ember című filmet? Az egyik kedvenc klasszikusom. Abban is van egy kérésre bárkit felismerő félvak idős szomszéd. itt is volt egy. Úgy felismerte az elkövetőt az orvosban, mint még két álruhás rendőrben is. ez igen! Egy kivégzés helyett lehetne mindjárt három is.

Nem így a sértett, aki általános iskolás korától ismerte az elítéltet. Sőt, az elmúlt években minden gesztusát volt alkalma megfigyelni, suttogott hozzá elfojtott hangon, hörgött a fülébe aktus közben, stb. Mégsem volt ismerős számára sem az elváltoztatott hang, sem a gesztusok a cselekménye során. De nem lehetett más, állítja.

És sokan hinni akarnak neki, látni akarják a szenvedő áldozatot, kicsit át is akarják élni a helyzetét, mert ennek a mocskos magyar valóságnak ők is az áldozatai. de most aztán jól megfizetnek az elnyomóknak! Megfizet helyettük az igazságszolgáltatás. Az, amelyik egyetlen politikust sem talált még bűnösnek, noha mind milliárdos, illetve a családtagjaik is azzá váltak.

Egy sztori: A most Arany Medvét nyerő film producere az a Mesterházy Ernő, aki Demszky tanácsadójaként százmilliárdokat síbolt el, de nem találták bűnösnek. Annak ellenére nem, hogy kiderült, nem keresett soha annyi pénzt, amiből felépíthette volna luxus villaparkját Balin, a földi paradicsomban. Rogánozhatnék is. Ott meg a nyeherésző félidióta felesége lett akkora üzletasszony, hogy milliárdokat keres havonta.

Szóval, az igazságszolgáltatás most jól megfizet a nép szenvedéseiért ennek a heteroszexuális, tehetséges, fehér férfinak, ennek a lúgos orvosnak. Jó nagy a kirakat, elfér benne 9 év börtön. Az igaz, hogy gyilkosságért is adnak kevesebbet, sokkal kevesebbet. Például Rezes Éva is 9 évet kapott 4 ember halálának okozásáért. Más kérdés, hogy ott is aggályos az ítélet, nem is kicsit. Tudom, Éva ügye nem gyilkosság volt, de hagy ne kelljen kifejtenem bővebben az elvtelenséget, ami a magyar igazságszolgáltatásnak organikus része.

A jog egy tudomány, annak gyakorlatát tudósoknak kellene végezni. Ma Magyarországon nem így van. A jogtudomány gyakorlata erkölcsi alap nélküli hatalomgyakorlás. Ennek súlyos következményei lesznek. Súlyosabbnak, mint, hogy elítélnek egy orvost közvetlen bizonyítékok hiányában, a bíró által is hanyagnak nevezett nyomozati eljárásnak köszönhetően. Majd meglátjátok! Én szóltam.

Ja, a címmel tényleg arra célzok, hogy faszság az egész. Mármint a mizéria, ami Quimby együttes énekesének egy interjúban felemlített „dala” okán a teljes balliberális médiát imádatáriára késztette.

Úristen, hát ez a fiú egy hős! A barnaáradat legvéresebb diktatúrájában halálmegvető bátorsággal írt egy - egyébként végtelenül gügye – versikét, amelyből azt lehet kiolvasni, mostan ő mennyire gyűlöli a zOrbánt. Hogy egyébként a balliberálisok minden másból is képesek pontosan ugyanezt kiolvasni, az mellékes.

Tehát adva van ez a szánalmasan együgyű kis versike, amely immáron elnyerte a balliberális hitközösségtől „A DAL” címet, amely nem érdemtelenül a világ proletárjainak himnuszává vált, és adva a van a valóság, hogy egyébként ki nem szarja le, mit ír és énekel a Quimby.

Hát a fákon G dúrban zúgó kibaszott kabócákat nem érdekli, nemhogy embereket. Kivéve persze azokat, akik diktatúraként, evilági pokolként élnek meg minden olyan pillanatot, amikor nincsenek minimum olyan hatalmi pozícióban, amiből bármikor szarrá lövethetik azokat, akiknek más a véleménye, mint az övék.

Na, hát nekik minden ilyen szánalmas kis izzadságszagú kényszeretűd maga egy villanásnyi mennyország, a zeneművészet Olimposza. Ezért kell naphosszat az erről szóló libernyák ömlengéseket olvasnom a facebook-folyamban.

Én rühellem a Quimbyt. Mindig is rühelltem. A zenéjük olyan távol áll tőlem, ha attól távolabb állna, már közelebb lenne. Nem bírom ezt a romkocsmák leamortizált agyú, képzeltértelmiségének ízlésvilágát éltető majomkodást. Azt viszont elfogadom, hogy sokaknak tetszik. Ízlések és pofonok, ugyebár.

Mindazonáltal a balliberális konglomerátum jelen imádatözönét nem tartom őszinte, a művészetért ódáig levő intellektus megnyilvánulásának. Ember, ugyanezek tavaly még kiátkozták a Quimbyt! Elmondták mindenféle szarnak, mert fel mertek lépni egy több tízezres tömeg előtt Erdélyben, egy olyan rendezvényen, ahol napközben Orbán szónokolt. A tusványosi afférról beszélek.

Hogy ezek mit kaptak érte! Igaz, a jobboldali média és megmondóemberei bevédték őket. Na, téged is védjen meg a Bayer Zsolt balliberálisként – mondogatják egymás közt, ha zrikálni akarják a másikat. Bizony, a Quimby egy féléve rásütött súlyos bélyeget mosott le magáról.

Ezért neveztem a versikét kényszeretűdnek. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy megszületésének egyetlen oka a bélyegzéstől való megszabadulni akarás. Nyilván egy Quimby adottságú és orientáltságú zenekar alapvetően balliberális érzületű tagokból verbuválódik, azonban a koncerteken politikai nézetektől függetlenül zenélnek mindenkinek.

Nagyon helyesen egyébként. Éppen ezért a Quimby mindezidáig megőrizte látszólagos semlegességét. Ám nagyot hibázott, amikor nem számolt a baloldal valódi természetével, a pitiáner zsigeri gyűlölködéssel, a frusztrált tahósággal, amely leordít róluk. Innentől bukta az összes bulit, amit a liberotalibánok szerveztek. Egyetlen zenekar sem engedheti meg magának ezt a luxust, hogy csak az egyik politikai oldal szimpatizánsainak zenéljen. Illetve vannak kivételek, hiszen ismerünk formációkat, akik csak egyik vagy másik politikai tömörülés rendezvényein tűnnek fel.

A Quimby viszont mindenkié. Volt. Azt nem tudom, hogy a nevükből adódóan szeretik-e, ha egyszerre vannak seggbe baszva és az ő farkuk meg más seggében, mindenesetre most jól belekerültek egy szendvicsbe, ahol a balosok őket kúrták hátulról, viszont e versikével ők meg a jobboldalt. A Quimby ugyanis az a férfi, aki egy homoszexuális édeshármasban középen van. Nomen est omen. – s ha ez igaz, akkor nem véletlenül választották e nevet.

Akárhogy is, mostantól folyamatos világnézeti hitvallásgyakorlásra lesznek kényszerítve, és ez gyorsan leamortizálhatja a hírnevüket. Nem ezt érdemelnék.           

„A Nő a végtelen, melynek felfedezésére minden férfi vágyik. Velük lenni olyan, mint kezünkben tartani mindenség apró kis darabját”

/Oscar Rionavelli/

A mindennapjainkra rátelepedett profán unalom a nőkről való megemlékezésünket is elhomályosította. Ahogy minden más ünnepünket. Fogalmunk sincs, mit kellene a mai napon éreznünk, s ha érzünk is valamit, azt hogyan fejezzük ki. Elkoptak a szavaink. Nincs egy sem, mit ne éreznénk sablonosnak, ócskának, elcsépeltnek. Pedig nem a szavak veszítették el erejüket, hanem csak mi, emberek.

Nincs már bennünk annyi tűz és szenvedély, amely szavainkat megtölthetné tartalommal. Csak bámulunk bambán magunk elé, miközben a virágárusnál sorban állunk. Tudjuk, mit és mennyiért. A virágárus kisasszonyok keze gyorsan jár. Ez nem az ő napjuk, ez csak egy olyan nap, amikor erős a bevétel. Átadjuk a pénzt, türelmesen megvárjuk, amíg visszaadnak és kezünkbe vehetjük a portékát, amit majd átnyújtunk néhány semmitmondó szó kíséretében.

Persze, mosolygunk is hozzá, és az is, aki kapja, de egyáltalán nem számít, mi az, amit nem látunk, már régen nem látunk, amikor szemben állunk egymással. Nem látjuk a csalódottságot, amit éreznek, amikor látják rajtunk, már nem azt az embert látjuk bennük, akit egykor láttunk. Nem halljuk a felénk küldött, szívből jövő, kétségbeesett néma segélykiáltást. Elveszítették bennünk szimbolikus jelentésüket, mint az a virág veszíti el szirmait néhány nap múltán, amit nékik adtunk.

Elvettük a varázserejüket, akartuk, hogy csak a miénk legyen, aztán megfeledkeztünk róla. Valahová, elménk mélyén egy eldugott kis sufni sarkába hajítottuk, és már arra is lusták vagyunk, hogy megkeressük. Restek rá, hogy legalább egy pillanatra felidézzük. Értük. Mert ők ma is a szerelem, a két kar, amely óv, míg el nem toljuk magunktól. Ők ma is a varázslat, amely az eleven életet hordozza magában, csak már nem látjuk, nem értjük.

Csak a minket körülvevő szürke valóság van, a megkopott, darabokra hulló életek idegesítő csörömpölése. Amire nem is akarunk gondolni, nemhogy elrejteni szemünkből rémületet, hogy egyáltalán érzékeljük azt. Nem akarjuk, hogy lássák rajtunk, gyengék vagyunk, hogy nem vagyunk képesek megvívni a hétköznapok kivénhedt gondsárkányaival. Értük. Legalább értük, ha magunkért nem is tesszük.

Talán nem akarunk már mesebeli hősök lenni, az ő hőseik, akik csakis értük, a varázslatos lényükért küzdenek egy életen át. Talán nem akarjuk már kezünkben tartani a mindenség egy apró kis darabját. Már beérjük kevesebbel is. Sokkal kevesebbel. Minden álmunk feladásával, önmagunk feladásával, azzal, hogy eláruljuk őket, akik minden varázserejüket nekünk adták. Akiktől megkaptunk mindent, miért élni érdemes.

Hát csak keresgéljen mindenki azokban mélyen található, eldugott kis sufnikban! Ha erre sincs időd, minek élsz?

Én megtettem. Ezt találtam. Nem tudom, jelent-e az bármit is azoknak a nőknek, akikre gondolok e napon, de az biztos, hogy most elég erősnek érzem magam, hogy legalább egynek a mesebeli hőse legyek egy életen át.

ANGYAL

Játszi képzelet, ha szirmát bontja

Bódító illatát a szél tovahordja

Felkavarva emlékek tavának vizét

Újra megérezném csókjának ízét

Még hallom édes kacaját csilingelni

Csöpögő jégcsapokon bús dalt énekelni

Csepp a csepp után patakokban folyt tova

Hang a hang után tűnt el, ki tudja, hova

Erdő mélyi avar alól lustán kibújva

Láthattam őt elsuhanni újra

Nyomában apró, fehér virág nyílt

Érkeztéről azok vitték el a hírt

Hűs harmat cseppjeiben úszva várt

Ködfátyol köntöst hozó napsugárt

Mezítelen lába apró neszt hagyva

Sétált át kacéran ringva a tavaszba

Ajkára édes gyümölcs íze száradt

Ahogy fénye szétáradásába fáradt

Mit fák lombjaiban suttogott el

Forró nyár perzselte a szavait fel

Sebeire gyémánt könnycseppek hulltak

Látva, szívemben az érzések múlnak

El kellett engednem, mert féltem a jövőt

Úgy látom, ahogy utolszor láttam őt

Ágyékát a holdfény lágyan ölelte át

Amíg térdre omolva elmerengve várt

Csillagföveny simogatta karcsú testét

Káprázatos lénye betöltve az estét

Végtelen álomra hajtotta fejét

Lecsukva csillogó, ébenszín szemét

Halk sóhajtással merült feledésbe

Minden elmúlt már, mi egykor megidézte

„Terror a kerítésnél, bedurvultak a magyar hatóságok, kutyákkal tépetnek szét embereket, gyermekek kínzása az új Hungarikum”, stb. Nagyjából ilyeneket ír a balliberális sajtó világszerte. Hazudnak, ahogy szoktak. Az igazság oly’ visszataszító fogalom számukra, mint nekünk az ő létük. S abban az őrületben, amelyet ők valóságként élnek meg, mi magyarok vagyunk a kérlelhetetlen ellenség, a gonosz maga.

Silány minőségű virtual reality-jükben az egyetlen hasznos cselekedet, amelyért valamiféle megdicsőülés jár, a magyarok elleni dzsihád, a szent háború. Fogalmam sincs, hogy a liberális demokráciának van-e mennyországa, de bizonyos, hogy kevesebbért nem éri meg zombiként menetelni monoton, s véres nyálat csorgatva, artikulálatlan hörgésektől kísérve felfalni a magyarokat.

Nézzük a valóságot!

Aki nálam lesújtóbb véleménnyel van a magyar hatóságokat illetően, az festi magát. Ugyanakkor minden értelmes ember képes belátni, egy olyan transzparens, hazai és nemzetközi ellenségeink által szüntelenül nagyító alatt vizsgált területen, mint a migránskrízis, elképzelhetetlen, hogy a magyar hatóságok tömegesen, sorozatosan és nyilvánosan követnének el emberiesség elleni bűntetteket.

Márpedig ezt állítja a HGV, a 444.hu és az Index is humanitárius szervezetek jelentéseire hivatkozva, de tulajdonképpen csupán két külföldi médium, - a svéd Aftonbladet és a brit Independent – cikkét forráskritika nélkül átvéve. Ezt osztják millió szám az európai liberálzombik, s fűznek hozzá politikailag korrekt, tehát gyilkos indulattól terhelt kommenteket.

Természetesen utánajártam magam e történeteknek, felfejtettem a gyűlöletzombik maguk után hagyott véres nyálból szőtt fonalat és megleltem a forrást. Egyszerűbben fogalmazva elolvastam mindkét cikket, amely igen súlyos vádakat fogalmaz meg velünk, magyarokkal szemben.

Nem találtam egyetlen bizonyítékot sem arra, amit állítanak. A cikkekben azon túl nincs semmi, hogy hallották valakitől, aki hallotta valakitől, hogy az hallotta… És így tovább. Ehhez a halandzsihádista propagandához adja a nevét a Catholic Relief Services (CRS, Katolikus Segélyszolgálat), a Jezsuita Menekültsegítő Szolgálat (JRS), a Human Rights Watch, a Helsinki Bizottság és az Orvosok Határok Nélkül. Utóbbi kettő esetében ez természetes.

Az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű szervezet állítólag látta is az összevert, megkínzott, kutyák által megharaptatott embereket. Látta, csak nem dokumentálta. Nem szokták az ilyesmit. Ők csak gyógyítanak, az adminisztrációhoz nem értenek.

Nincsenek ugyanis egyetlen cikkben, egyetlen állítás mögött sem fényképek, látleletek, rtg felvételek, stb. Egy sem! Jó, jó, de a frontvonalon (mert háború folyik a gonosz magyarok ellen) csak van valakinél egy okostelefon, amivel lefényképezhetnék, levideózhatnák a sérüléseket, bemutathatnák a sokktól támolygó embereket, vagy ilyesmi. Elismerem, az I. és II. világháború nem volt ennyire véres és eseménydús, így ott könnyedébben készülhettek fotósorozatok, dokumentumfilmek, amelyek ma is tanulságul szolgálnak, de a technika csak fejlődött annyit, hogy legalább egy villanásnyi vizuális bizonyítékot szolgáltathatnának.

Mert szemléletes ugyan, ahogy a magyar határon húzódó kerítést légi felvételen úgy ábrázolják, mintha az egy az auschwitzihez hasonló haláltábor lenne, de abból nem derül ki, valóban történtek-e olyan súlyos bűncselekmények, amelyekről beszélnek. A további illusztrációkként közölt fotók, amelyeken migránsok élik hétköznapjaikat, szintén nem erről győznek meg.

Szerencsére arról már leszoktak, hogy tiszadobi cigány családokat fotózva szemléltessék a migráns nők és gyerekek sanyarú sorsát. Annyi kapcsolatuk azért van a valósággal, hogy belássák, ezzel nemigen lehet manipulálni a magyar társadalmat, de az elkorcsosult nyugat-európait is csak kisebb mértékben.

Marad az „Isten bizony”. Akármire megesküsznek, hogy, de ők látták, és tényleg a magyarok ütlegelik gumibottal a nőket, uszítanak kutyát a gyerekekre, tépetik húsát szegény migránsoknak, kínozzák testüket, s lelküket. Dögöljön meg a szomszéd lova, ha nem mondanak igazat.

Beláthatjuk, hogy ilyen mélységesen szent eskük mellett az elmebajra egyébként is fogékony balliberális internacionalisták önként és boldogan csatlakoznak a magyarok elleni dzsihádhoz.

Én meg felemlegethetnék sajtóetikát, hivatkozhatnék a józan észre. Hasztalan. Meg kell elégedjek annyival, hogy elmondhatom, mi a valóság és reményemet fejezhetem ki azt illetően, hogy mi egyre többen vagyunk, ők pedig egyre kevesebben.       

Nem könnyű erről a tárgyterületről beszélni egy olyan országban, amelyikben a társadalom jelentős része retardált (értsd balliberális). Ahol emberek képlékeny szabályok alkotta párhuzamos valóságban élnek, amely intoleráns, agresszív és stigmatizáló. Egyrészt azért nem, mert az egyes diszciplínák mást és mást értenek azon fogalmak alatt, amelyekben szerepel az etnikum szavunk. Másrészt azért nem, mert a „politikai kultúra” magának vindikálja a szemantikai interpretációkat.

Nem tartom tehát szerencsésnek, Orbán Viktornak az iszlám térhódításával szembeni kiállása során megfogalmazott mondatát, amelyben elhangzik az „etnikai homogenitás” kifejezés. Akkor sem, ha egyébként abszolút helyesen alkalmazta. Ahol nyálcsorgató idióták a bamba pofájukkal naphosszat azt lesik, hol, mikor és mit érthetnének félre, s csaphatnának abból patáliát, meg kell gondolni, mit ejtünk ki a szánkon.

Én kivételezett helyzetben vagyok, a két leginkább érintett diszciplína felhatalmazott ismerője vagyok. Magyarul rendelkezem embertudományi és jogi diplomával egyaránt. Így segíthetek a nagyszámú értetlenkedőnek egyrészt megérteni a helyzetet, másrészt bemutatni a balliberálisok bigott együgyűségét.

Az embertudományok, szebbik nevén társadalomtudományok az „etnikum alatt történelmileg kialakult, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező közösséget értenek. Sem a nép, sem a nemzet szavak nem fedik az etnikum jelentményét, mert az előbbi a lakosságot, "az embereket" jelöli, utóbbi pedig politikai fogalom”. A nemzet terminológiájával vitatkoznék, de erről majd később.

A Magyarországon élő embereknek van közös nyelve, a magyar. Vannak közös hagyományai, tehát egységes kultúraként szoktak minket emlegetni. Bármerre járunk is a világban, mindenhol magyarként emlékeznek meg rólunk. Formálisan és informálisan is.

Ugyanakkor a jog ismeri a nemzeti és etnikai kisebbség fogalmakat, s itt az etnikai kisebbség definíciója jelentősen eltér a társadalomtudományi értelmezéstől. Nemzeti kisebbség alatt egy adott állam területén kisebbségben élő olyan népcsoportot értünk, amelynek tagjai nem a többségi nemzettel azonosulnak, hanem egy olyan másik nemzettel, amelynek van saját állama (anyaország), nyelve és kultúrája. Ezzel szemben etnikai kisebbségnek olyan népcsoportokat nevezünk egy adott állam területén, amelyeknek nincs saját állama (anyaországa), egységes nyelve.

Nemzeti kisebbség Magyarországon a szlovák vagy a sváb, míg etnikai a cigányság. Különleges státusza van a hazai zsidóságnak, mert ők a háború után vallásként határozták meg magukat és kifejezetten kérték, hogy ne vegyék fel őket a nemzeti és etnikai kisebbségek listájára, ahol egyébként jogilag etnikumként szerepeltek volna, mert nincs egységes nyelv, a héber és jiddis egyenrangúan létezik. A nemzeti és etnikai kisebbségeket együtt összefoglalóan nemzetiségeknek nevezzük.

Viszonylag könnyen belátható, Orbán abban a kontextusban milyen értelemben használta az etnikai homogenitás kifejezést. Értelmes és tisztességes ember kizárólag a társadalomtudományi értelmezésnek megfelelően érthette, másképpen sehogyan sem, hiszen nekünk, magyaroknak van anyaországunk, egységes nyelvünk, tehát jogi értelemben nem etnikum, hanem nemzet vagyunk.

Ehhez képest vég nélküli azon megnyilvánulások száma internet szerte, amelyekben emberek arról számolnak be, hogy bennük bizony többféle nép vére csörgedez. Egyszerre kunok, cigányok és szlovákok, vagy zsidók, svábok és örmények. Sőt, még ezeknél is elképesztőbb állításokat tesznek. És a többi idióta lájkolja, megosztja, éljenzi őket.

Szerencsétlen szellemi éhenkórászok! Tudjátok, utoljára kik gondolták azt, hogy vérségi alapon megkülönböztethető egy nemzet? Hogy létezik a vérségi alapon levezethető származás, s ha a vér „tiszta” marad, egy felsőbbrendű faj hozható létre? Tudjátok, troglodita barmok? A nácik! Bizony!

A galtoni elméleti eugenika továbbgondolásaként a gyakorlatban is felváltották a természetes szelekciót a társadalmival, vagyis egy tudatos és célzatos fajelmélettel. Ennek esett áldozatául sokmillió zsidó és más nemzetek fiai egyaránt. A nemzetiszocialista állam bukásával az eugenika feledésbe merült. S hogy éppen a balliberálisok élesztik újjá, azon nem csodálkozom.

Ennek az emberi lettel összeegyeztethetetlen vallásnak, a baloldali liberalizmusnak a hívei nem tudják, hogy a nemzet eredeti jelentése nem orvosi értelemben vett vérségi alapú. A magyarság a törzsi-nemzetségi időkben exogám, tehát közösségen kívülre házasodó társadalom volt. A családot egyaránt alkották a vérszerinti (konszangvinikus) és a házasság útján szerzett (affinális) rokonok.

Vagyis az ősmagyarok sosem voltak tisztavérűek a szó nácik és balliberálisok által használt értelmében. A Szent István alapította állam is ezt a hagyományt követte, vagyis kifelé házasodott. Ám ettől nemhogy nem vesztettük el a magyarságunkat, hanem éppen hogy megerősítettük. A magyar társadalom ugyanis nem a vitatható genetikai rokonságra alapoz, hanem az identitásra.

Az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelem. Ettől vagyunk magyarok, a kultúránk iránti érzelmünk által. Így leszünk etnikailag homogén társadalom. Ezt mondja a tudomány, de ezt érezzük legbelül is mi, magyarok. A balliberálisok meg ott tartanak, hogy megpróbálják összerakni magukat a kétes családfájuk alapján cigányból, kunból, örményből és pirézből. A lényeg, hogy ne legyenek része egy etnikailag homogén társadalomnak, hogy magyarázni legyenek képesek visszataszító jellemvonásaikat, groteszk létüket.           

Nem tudom, igaz-e a hír, de állítólag Trump visszavonta Barack Hussein Obama WC-rendeletét. Bizony, Amerikában a WC használatnak is rendelete van! Vagyis volt. Azaz úgy néz ki, hogy volt. Nem tudom, a 444.hu írta, úgyhogy vagy igaz, vagy nem.

Akárhogy is van, elgondolkodtatott. Miért ne lehetne külön toalettje a transzneműeknek, amennyiben egy állam (jelenesetben államszövetség) infrastruktúra-fejlesztésekre szánt büdzséjéből futja erre is. Úgy képzeltem el, hogy a férfi és nő, valamint a mozgássérült felirat, szimbólum mellett megjelenne egy negyedik is, ami a transzneműekre vonatkozna. A mozgássérültek mellékhelyiségéhez hasonlóan az ő illemhelyük is egyszemélyes lenne. Engem biztosan nem zavarna.

Pici empátiával bárki beláthatja, borzasztóan kellemetlen lehet egy férfi testben élő nő számára a férfiakkal közös pisilés. Nyilván egy női testben élő férfi is hasonlóan érez, de mi, férfiak kevésbé vagyunk gátlásosak az ivarszervünk mutogatásában. Egy nő azonban a nemi szervét nem teszi közszemlére. Akkor sem, ha az illető hölgy éppen pénisszel van megáldva.

Érthető ez? Mi, férfiak simán megállunk az út szélén is pisálni, míg egy nő ilyet nem nagyon tesz. S ha egyszer léteznek olyan férfiak, akik nőnek érzik magukat, illetve olyan nők, akik meg férfinak, akkor beláthatjuk, hogy a biológiailag azonos, de mentálisan, vagy lelki alkatban ellenkező neműek feszélyezve érzik magukat a normálisok között.

Nos, tudom, ha egy genderista olvasna, azon nyomban felháborodásának adna hangot, amiért én őket nem tartom normálisnak. Persze, hogy nem, hiszen nem azok. Ám ezt nem azért mondom, mert szándékosan meg akarom bántani őket, hanem józan megfontolásból, a „normális” szó jelentéséből kiindulva. Normálisnak a megszokottat, az általánost nevezzük. Ők pedig ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg.

Száz szónak is egy a vége, én arra jutottam, hogy támogatom Obama döntését és ellenzem Trumpét. S mindezt vezetés közben szültem meg. Még büszke is voltam magamra, milyen toleráns vagyok FideSS náci létemre. Ja, így hívnak a balliberális internetes portálokon mindenkit, aki felhívja a figyelmüket a valóságellenes viselkedésükre. Csak aztán hazaértem.

Hazaértem és amint tehettem rákerestem Obamaki rendeletére. Azt hittem, dobok egy hátast. Neeem, ez a majom nigger nem azt találta ki, amit fentebb vázoltam, hogy a transzneműeknek legyen külön, a mozgássérültekéhez hasonló illemhelye, nem. Ez az istenverése az amerikai iskolákat arra kötelezte, hogy az Egyesült Államokban tanuló transznemű diákok számára tegyék lehetővé a saját nemi identitásuknak megfelelő mosdók és öltözők használatát az oktatási intézményekben.

Jön a kukkoló hajlamú hülyegyerek, közli, hogy ő egy férfi testben élő nő, és onnantól a lányok öltözőjében lesi a puncikat. Ezt találta ki az a nagyszerű ember, ennek örvendeztek a démonokraták és a balliberáltak. És micsoda szemét ez a Trumpli, hogy ezt visszacsinálta.

Mondjuk, ha egy ilyen világban élnénk és visszamennék 30 évet az időben, én Mexico Coatzacoalcos nevű kisvárosában járnék szívesen iskolába, ahol együtt zuhanyoznék Salma Hayekkel. Ki tudja, ha előadnám neki sanyarú transznemű sorsomat, még ágyba is bújna velem vigasztalásul. Én meg ettől csodásan meggyógyulnék és boldogan élnénk…

Igazi hollywood-i happy end lenne, hogy rakja meg az Isten ezt az elmebeteg niggert! Mert, ahogy minden józanul gondolkodó képes belátni, hogy az, amit én ajánlanék a transzneműek számára a toalett használatot illetően, de akár öltözőkre vonatkoztatva is, az értelmes elgondolás. Szemben azzal, amit ez a félkegyelmű csúzli szájú barom mond, ami pontosan oda vezetne, amit a kukkolós példámmal felvázoltam.

Mégis miről szólnak a világ balliberális médiájának hírei? – Hát, hogy ez a Trump jogfosztottakká tette a transzneműeket.

Kétféle világlátást szemléltettem e rövid eszmefuttatásomban. Mindenki eldöntheti, melyikhez csatlakozik inkább. A perverz köcsögök véleménye érvénytelen!