Már megint kiderült, hogy minden Fidesz-szavazó hülye. Többnyire vénhülye. Mert sem a fiatalok, sem a kvalifikáltabb (ezt baloldaliul diplomásnak mondják) emberek nem szavaznak a Fideszre. Leginkább azért hülye minden Fidesz-szavazó, mert vidéki suttyók, akik a köztévét nézik, az internetet meg nem is ismerik.
Több dolgot nem értek ezen okfejtésben. Ami nyilván nem csoda, hiszen agyhalott Fidesz-droid vagyok.
Az első, hogy a krakélerségemre oly érzékeny kommancs ismerőseim amúgy élenjárnak olyan megosztásokban, amelyekben a disztingválás legrenyhébb kísérlete nélkül címkéznek minket, Fidesz-szavazókat. Most akkor mit is várnának el cserében? Egyszerűbb lenne elfogadni, hogy verbális lealázásban is jobb vagyok náluk.
Második, hogy 2010-ig kizárólag komcsi propaganda ment a köztévében, az azon tengődő vidéki suttyók viszont mégis a Fideszre szavaztak.
Persze, tudom én, hogy baloldalon a logikát, kauzalitást tagadni kell, hiszen az egy kapitalista, keresztény-konzervatív, fehér, ciszhetero ármány, amely kizárólag azt acélt szolgálja, hogy a gazdagok kizsákmányolják a népet.
Harmadik, hogy egyelőre (szerencsére) kevesebb a diplomás, mint a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező szavazó, ergo nyilvánvaló, hogy több a nem diplomás szavazó. S ha már kvalifikáltság, a diploma szerintem nem nagyon ad intellektuális fogódzókat. Köszönhetően a közoktatásban és felsőfokú képzésben eluralkodó liberál-komcsi őrületnek.
S bár készséggel elhiszem, a diplomások többsége liberál-komcsi felfogású, ergo baloldali szavazó, az én ismeretségi körömben alig található diplomás, aki baloldali. Kivétel vagyok, ami erősíti a szabályt, gondolom.
Egyébként teljesen normális, ha a diplomások túlnyomó többsége komcsi. Ugyanis a diplomájával érvényesülni, karriert csinálni, egzisztenciát építeni, elégedett emberré válni csak keveseknek, a kiválóknak sikerül. S azt biztosan állíthatom, az életükkel elégedett emberek között 2% sincs baloldali szavazó.
Baloldalinak lenni különféle sérelmek okozta mentális torzulás eredménye. Múlt rendszerben, s rendszerváltozás után közvetlenül meggazdagodó milliárdos kiesik a pikszisből, elveszíti a kizárólagosság kiváltságát. Persze, hogy komcsivá züllik! Középiskola menőcsávója tróger melós lesz, a nők messzire elkerülik. Ugyanez csajban. Persze, hogy komcsivá züllik! Szakmájának kontárja elveszíti a megrendelőit. Persze, hogy komcsivá züllik! Szexuális képességei, illetve orientációja frusztrálttá teszi. Persze, hogy komcsivá züllik! És még sorolhatnám!
Megismétlem: az életével elégedett ember sosem válik baloldalivá. A kiválóak, az elit - idesorolva a nem diplomás szakembereket is! - mindig kapitalista szemléletűek lesznek: demokrácia-szeretők, liberálisok. Ezért is irtózunk attól, hogy ma éppen a komcsik hirdetik magukat demokratának és liberálisnak. Ez amolyan orwelli „újbeszél”, mert pont az ellenkezője igaz rájuk.
A fiatalok (30 alattiak) akcionizmusa mindig irracionális, ezért alapvetően baloldali, az értelmet felülírja az érzelem. Kapitalista ember fiatalon nem politizál. Tanul, bulizik, csajozik/pasizik, sportol, élvezi az életet. Azok a diákok, akik ma az utcákon óbégatnak komcsi lózungokat, pont egy kalap szart nem érnek, a társadalom szemete.
Mindemellett a fiatalos hevület, az érzelmi túltengés teljesen természetes náluk, az ő korosztályukban. Ahogy Churchill is fogalmazott: „aki fiatalon nem liberális, annak nincs szíve, aki negyven fölött nem konzervatív, annak meg nincs esze.” Egyetértek. Rohadtul szerettem lázadni fiatalon, feszegetni a határokat. Szerencsére politikai céljaim sosem voltak!
Vicces, hogy éppen a baloldal lovagolja meg a tinik hormon-túltengéseit, hiszen korábban mélyen elítélték e korosztály politikába történő bevonását. Nagyon súlyos bűnként hivatkoztak rá.
Egy kis részlet, íme:
MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: „Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság közoktatási törvénye alapján a diákokat vagy szülőket arra nemcsak kényszeríteni, hanem késztetni, hogy politikai véleményüket, hovatartozásukat megvallják, törvénytelen. De nemcsak törvénytelen, hanem erkölcstelen is! Évtizedeken át éltünk egy olyan rendszerben, amely hamis nyilatkozatokat csikart ki az állampolgáraitól. A szülők nem azért adják gyermekeiket az iskolába, hogy őket különféle demonstrációk céljainak alávetve, demonstrációkon masíroztassák fel.”
Jó, jó, tudom én, most a jó (baloldal) harcol a gonosszal (magyar nemzeti oldal)!
Akkor ezt megbeszéltük!
Ez a szakadék, - ami remélhetően végérvényesen kettészakítja a magyar társadalmat - nem fiatalok és öregek, nem iskolázottak és iskolázatlanok között, hanem a szabályokhoz alkalmazkodni képes sikeres emberek, a kiválóak, az életükkel elégedettek és a szabályokhoz alkalmazkodni képtelen, marginalizálódott hőbörgők között húzódik.