Nick Nolte az egyik kedvenc színészem. Életemben először Tom Jordache szerepében láttam a Gazdag ember, szegény ember című sorozatban, amely Irwin Shaw azonos című regénye alapján készült. A történet egy nehéz sorsú vidéki családról szól, amelyben a testvérek különböző módokon igyekeznek kitörni a szegénységből.

Komcsi kiskölyök voltam, amikor a sorozat ment a tévében. Talán ezért is szimpatizáltam inkább a vad, zabolázatlan Tommal. Utáltam a testvérét, az opportunista Rudy-t, a gazdagembert, az átlag imperialista megtestesítőjét.

Nos, igen, a sztereotípiák már akkor is befolyásolták, kit kedvelünk, s kit utasítunk el. A szegény az jó, a gazdag rossz, gonosz. Csakhogy közben felnőttem, bejártam egy szép, nagyívű életutat, és rendszerváltozás is volt. És nem vagyok meggyőződve róla, ha ma nézném a sorozatot, ma is Tom volna a kedvencem és Rudy az abszolút elutasított.

A rendszerváltozás utáni években bebizonyosodott, hogy én szeretek kapitalista lenni, és bár nem vagyok kifejezetten opportunista, a lehetőségekkel élni tudást és akarást semmiképpen nem ítélem el. Morális aggályaim, persze, mindig is voltak, ezért ismertem be már többször is, én alkalmatlan vagyok milliárdossá válni.

Hö, mekkora mázli! Így élhetek Dobrev Klára országában. Édes Kenyérlángos!

Szóval, e poszt a megírására ennek a brutálisan otromba némbernek a tegnapi kijelentése sarkallt. Ugyanis azt találta mondani, olyan országot akar, amiben nincsenek milliárdosok.

He? Hogy mi?

Javítson ki valaki, ha tévednék, de Dobrev maga is milliárdos. Ugyebár abból építette fel birodalmát, hogy a nagypapi tömeggyilkos kommunista volt. Nyilván értem, mit is szeretett volna mondani ez a humanoid torzó. Egyszerűen csak rá akart erősíteni a sztereotípiára, amelyre az egész liberális demokrácia, a neobolsevizmus épül: a szegény jó, a gazdag rossz. Hiszen a gazdag ezért gazdag, mert elveszi a szegénytől.

A szocializmus azt állította, a kapitalizmus azért nem demokrácia, mert az imperialisták kizsákmányolják a munkásokat. Ezt az elvet követi a nyugati típusú bolsevizmus is, de nem imperialisták és kizsákmányolt melósok vannak, hanem leegyszerűsítve csak gazdagok és szegények. S bármennyire is nem vagyok milliárdos, azt hiszem, én a gonosz gazdagok táborába tartozom.

Hej, pedig, ha tudnák!!! Mert, bizony, mielőtt a rossz emberek közé kerülhettem volna, előtte azért történt velem ez-az. Először is, bár sosem voltam eminens, mindig jól tanultam és sportoltam. здоровом теле в здоровый дух – ahogy a szovjet mondás tartja. Egészséges testben egészséges szellem – a mondás egyébként Platóntól származik.

Másodszor, voltak és vannak vezérfonalaim utam során. Az elsőt középiskolai tanáromtól kaptam, aki azt mondta, ha van egy munkahely, ahová felvesznek öt embert, három hely a protekciósoké, de a maradék kettő közül az egyik az enyém lehet, ha elég állhatatos, szorgalmas vagyok. A másodikat René Descartes örökérvényű szavai adták: Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. – Kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát vagyok, vagyok, tehát Isten létezik. A harmadikat egy jogász kolléga hagyományozta rám. Egy jó régen élt jogtudós, Marcus Tullius Cicero.

„Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?”

/Cicero: Az Istenek természete, Első könyv/

Szóval, elláttak engem kellő munícióval az utamra. Kellett is, mert egyéb segítséget nemigen kaptam soha. Mígnem szép lassan elfogadtam, hogy többnyire csak én hiszek magamban. S a sikereim kellő magabiztossággal ruháztak fel. Ennek természetesen megvan az a veszélye, hogy akkor is a saját fejem után megyek, amikor érdemes lenne hallgatni valaki másra. Úgy döntöttem, erre a kis időre nem fogok megváltozni.

A kudarcok sem tántorítottak el soha. Azokból is sokat tanultam. Így aztán elengedem a fülem mellett a huhogásokat, a kockáztatni soha nem merők kedvezőtlen prognózisait, akik, magukat váteszként ünneplik, ha az n+1-edik „úgysem fog sikerülni”-jük után egyszer tényleg igazuk lesz. A nagy számok törvénye: ha valamit elég sokáig és sokszor mantráznak, az egyszer bekövetkezhet.

Mindettől én már gazdagnak érzem magam. No, meg attól, hogy a magam ura vagyok. Nincs főnököm, - leszámítva a Jóistent – nem végzek unalmas, monoton fizikai munkát. Szabad vagyok. Szerintem ez nagy gazdagság.

Szabadsággal, önrendelkezéssel nem lehet jóllakni, - mondják sokan. Pedig de. Mondják, gyerek mellett nagyon sok kompromisszumot kell kötni. – Lám, nekem a gyermeknevelés is inkább kiteljesedés, s nemhogy nem kell semmiről lemondanom, de még inspirál is és új, érdekes lehetőségeket vet fel.

Na, de komolyra fordítva a szót, nekem a gazdagság nem a milliárdokat jelenti. Szemben azokkal a szerencsétlensorsú honfitársaimmal, akik olyan, - többnyire fizikai – munkát végeznek, amelyre az életfelfogásuk kényszerítette rá őket, amelyet sosem képesek megszeretni. Ők mind milliárdosok akarnak lenni. Legalábbis szerintük megilletné őket Mészáros Lőrinc életszínvonala, elvégre a Lölő milyen hülye már, ők meg okosak, csak a sors és a gonosz gazdagok elvették előlük a lehetőségeket.

Nem ismerek személy szerint minden, az életével elégedetlen, magát szegénynek, sanyarú sorsúnak gondoló embert. Sokakkal azonban egy utcában laktam, egy középiskolába jártam, egy sportklubban sportoltam, egy egyetem lépcsőit koptattuk. Általánosságban elmondható, mindannyiukból hiányoznak alapvető képességek, készségek, amelyekkel többre vihették volna. Az egyik nem túl okos, a másik nemhogy nem szorgalmas, de lusta, mint a dög.

Amikor alkalmam van fiatalokkal életpálya elképzeléseikről beszélgetni, mindig ugyanazt tanácsolom: tanulj 23 éves korodig, és utána játék lesz az egész életed. Vagy játssz 18 éves korodig és meg fogsz gebedni a munkában még 50-60 évig.   

Én valamilyen szinten speciális eset vagyok, mert iskolásként nem én voltam a folyton tanuló, szemüveges, félszeg kisfiú. De mondom, ez mázli! Ám, ha ma választanom kéne, hogy az osztály menőcsávója legyek, vagy a béna, szemüveges kisfiú, az utóbbi lennék inkább. Sok ismerősöm van, akit az osztálytársai csúfoltak, mert szorgalmasan tanult, most meg jó egzisztenciával kényelmes polgári életet él.

Természetesen vannak szép számmal olyan ismerőseim és barátaim, akik, bár a tanulásban nem jeleskedtek, kivételes szorgalmuknak és valamilyen szakmában való jártasságuknak köszönhetően köztiszteletben álló polgárokká váltak. Az ő sorsuk az én sorsom is: mi vagyunk a gonosz gazdagok. Mi vettünk el valamit a szegényektől, s a liberális baloldal tőlünk akarja elvenni, amink van és szétosztani köztük.

Ahogy szétosztották a tanácsköztársaságban és a szocializmusban is. Nem számít! Ezek a szerencsétlensorsú mentális hajléktalanok, ezek a csekély emberi értékkel bírók most is inkább hisznek egy kommunista tömeggyilkos milliárdos ivadékának, Dobrev Klárának és állnak be mögé minket kifosztani, mint szembenéznének a ténnyel, hogy az életükkel való elégedetlenségük egyetlen oka saját maguk.

Néhány éve nagy felháborodást keltett Lázár János, a Fidesz egyik erősemberének azon nyilatkozata, amely szerint, ha valakinek nincs bizonyos idő után némi vagyonkája, az annyit ér. Akkor nagyon csóváltam a fejem én is, de mára rájöttem, ha nyersen is fogalmazott, abszolút igaza volt. Mert, - különösen a rendszerváltozás óta – ha valaki szorgalmasan tanul és/vagy dolgozik, az halad előre.

Nem kell mindenkinek százmilliós ingatlan és luxusterepjáró. Nem kell vitorlás sem a Balatonon vagy yacht az Adrián. Nincs szükség Gucci táskára sem és Armani ruhákra. Ám, ha mégis ilyen igényeid lennének, akkor légy állhatatosabb az álmaid kergetésében. Ne mástól akard elvenni, amiért ő megdolgozott. Neked ugyanis azzal nem lesz több.

Azért nem lesz több, mert te alkalmatlan vagy nagyobb értéket teremteni és uralni. A sztereotípiával ellentétben te nem a jó szegény ember vagy, hanem a hitvány, semmirekellő szegény ember. S bár olybá tűnik, a nyugati társadalmat felépítők zöme mélán tűri, hogy kiforgassák javaikból agresszív félállatok és a tőlük politikai hasznot remélő nyugati kommunisták, mi, magyarok nem ilyenek vagyunk. Ne készüljetek második tanácsköztársaságra, mert az a ti Waterloo-tok lesz.