Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

СЛАВА УКРАЇНI!

2022. február 26. 08:15 - Mr Falafel

Gondoljunk is bármit az ukránokról, együtt érzünk velük. Gyomorszorító látni, ahogy a jóval erősebb megtorolja a gyenge hibáit. Amikor ártatlanok halnak meg teljesen értelmetlenül. Akkor is, ha az ukránok pontosan azt kapják, amit megérdemeltek, amit gyakorlatilag kiprovokáltak, s ami én már 5-6 évvel ezelőtt is megjósoltam.

Anno kijelentettem, hogy tíz éven belül kitör a háború. Azt gondolom, még csak nem is kellett különösebben nagy jóstehetségnek lennem, hiszen az ukrán cselekedetek magukban hordozták a megtorlás magvait. Számtalan fotót és videót láttam ukrán barátom jóvoltából, amelyen elesett katonák tetemeit vonszolják, s a szétlőtt fejből kipottyan az agyvelő. Lehetett tudni, hogy ennek következményei lesznek.

Először is, van egy nem létező nép, amely valamilyen oknál fogva területileg folyamatosan gyarapodott. Mert hiába gúnyolódik például a Vlagyimir Klicskó boksz világbajnok, a Kijevi fejedelemség soha nem volt ukrán, hanem mindig is orosz volt. A pontos neve ugyanis Kijevi Rusz fejedelemség volt. A rusz pedig nem ukránt jelent. S amikor a rusz fejedelemség megerősödött, kelet felé terjeszkedni kezdett. Ekkor tette át birodalma székhelyét Kijevből Moszkvába. Az ukrán állam pont olyan realitás, mintha Magyarországból kiválna Mezőkövesd és kikiáltaná a Matyó Köztársaságot.    

Másodszor, hiába hamisította meg a kommunista USA által felügyelt internet, Ukrajna lakosságának fele orosz. Az ukránok saját államukon belüli aránya ma sem több 37%-nál. Így aztán, amikor öt hónappal a parlamenti választások előtt fegyveres konfliktust provokáltak a CIA által kiképzett ukrán nacionalisták (fasiszták) a Majdanon a regnáló oroszajkú kormányzattal szemben, felvállalták a teljes orosz ajkú lakosság ellenérzését.

Azonban az ukránok nem álltak meg itt. Miután a puccsuknak nem lett nemzetközi visszhangja, sem semmilyen következménye, felbátorodtak, elszemtelenedtek. Tehették, hiszen ekkor már Biden alelnök fia gyakorlatilag teljhatalmú úrként viselkedett az országban, Ukrajna egyre inkább belesodródott egy aljas amerikai játszáma.

Az ukrán nyelvtörvény nem csak nekünk fájt.

Jegyezzük meg: Kárpátaljához soha semmilyen köze nem volt Ukrajnának, az ukránnak nevezett, orosz tájnyelvet beszélőknek. Az elcsatolás utáni, Csehszlovákiával közös Szovjet határ kiszélesítéséről szólt, így biztosítva hatékonyabb felügyeletet a szövetséges (alattvaló) felett. Csak eztán telepítettek oda ukránokat az őslakos magyarok nyakára.

Az Ukrajnában élő és számbeli többségben lévő orosz kisebbség nyelvhasználatának kvázi megtiltása ostoba lépés volt. Nem véletlen, hogy Ukrajna jelentős természeti adottságai ellenére sem tudott megerősödni gazdaságilag. Mindig gyámolításra szorult, mert csekély a szellemi erő arrafelé. S míg korábban az erős orosz állammal a háta mögött feszített, addig újabban az oroszoknál erősebbnek tévedett USA kitartottjaivá avanzsáltak.

Csakhogy Amerika messze van, az oroszok meg a nyakukon. S ahogy az USA nekünk sem tudott segíteni 56-ban, úgy most az ukránoknak sem tud, vagy nem is akar.  

Meggyőződésem, hogy Ukrajna egy sokkal nagyobb játszmában tölti be a csali/balek szerepét. Mit mondjak, nem szívesen lennék most kubai. Igen, azt gondolom, hogy az USA eredeti célja mindig is az volt, hogy addig hergeljék az oroszokat az ukrán destabilizációval, amíg fegyveres konfliktust provokálnak, s akkor az USA majd nagyon meg akarja védeni magát mindenféle diktatórikus és szovjet berendezkedésű országoktól, ezért Kubában kell támaszpontot létrehoznia. A csendes-óceáni bázis amúgy sem lesz tartható hosszan a kínai terjeszkedés miatt.     

Most, hogy Európa energiáit leköti saját túlélése az orosz hegemónia-törekvésekkel szemben, egyrészt jelentős gazdasági előnyre tehet szert, másrészt bátrabban léphet fel Kubában. Mert, aki azt hiszi, hogy Amerika egyetlen másodpercre is törődött az ukránokkal, az végtelenül ostoba. Ukrajna csak Putyin cárnak fontos, másnak nem. Csakhogy a komcsi agyúaknak mindig kell egy nagyhatalom, aminek eminens alattvalói tudnak lenni. Ezért törleszkedik az EU az USA csizmájához.  

A helyes viselkedés a Putyinnal való megbékélés lenne. Erre nem számítok. Tekintve, hogy Európa vezetői is genderidióták, LMBTQ-sérültek és BLM alattvalók. Azért addig fogják provokálni Vlagyimir Vlagyimirovicsot, amíg teljesen eluralkodik rajta a hadurakra jellemző paranoia.

Megfigyeltem Putyin arcvonásait, és nagyon megváltozott az utóbbi napokban. Továbbra is logikusan érvel, de ez már színtiszta katonastratégiai logika, nem pedig polgári. Megszállottság ült ki az arcára. Így néz ki egy hadúr, akit a végletekig triggereltek.  

S ekkor tegyük fel a kérdést: Miért állna meg Ukrajnánál, ha be akarnak zárni előtte minden ajtót, ha semmibe akarják venni? A világ legnagyobb szárazföldi haderejével, jelentős atomarzenállal rendelkező hadurat nem lehet kizárni sehonnan, mert egyszerűen megsemmisíti a helyet, ahonnan kizárták.

Semmi kétségem afelől, hogy az oroszok valami olyan csapásmérőt fejlesztettek ki, amit eddig nem sikerült kikémlelni, s ami jelentős előnyt biztosít számára riválisaival szemben. Beszédeiben folyamatosan céloz valami ilyesmire. S azt hiszem, nagyon szeretné már kipróbálni ezt a fegyvert.

Én nem szeretnék ebben részt venni, de nem én döntök.

Olvasom a magát történésznek kikiáltó Yuval Harari zagyvaságait. Szerinte az ukrán nép bátorsága menthet meg minket. Nos, akkor végünk! Ugyanis az ukrán nép minden, csak nem bátor. A valóság pedig az, hogy mostantól Putyin jóindulatából létezhetünk csak. S ha tovább tereljük a végső hadúri őrület felé, nekünk annyi.

Sajnos a mai európai (és magyar) társadalom annyira beleőrült a liberális demokráciába, hogy fogalma sincs, hogyan kell viszonyulni egy hadúrhoz. Putyin egy intelligens ember, aki egy katonai jellegű diktatúrában, ráadásul egy világhatalomban nőtt fel és lett maga is katona. KGB ügynökként terepen dolgozott, feladata volt kiismerni, feltárni az ellenség stratégiáit. Ezzel a tudással és tapasztalattal lett a világ legnagyobb országának, egy atomhatalomnak a vezetője. S képességeivel a Szovjetunió felbomlása okozta traumából kihozta az orosz népet.

Ő nem pókerjátékos, aki drága mapszemüvegben ül a félhomályban és viszkit kortyolgatva blöfföl. Az ő pozíciójában már azt a luxust is megengedheti magának, hogy igazat mond. Számtalanszor elmondta, hogy az USA hazudik, mert egy védelmi céllal kilőhető rakéta ugyanúgy kilőhető támadási céllal is, hiszen a támadó- és a védőfegyverek héja (befogadó állomás) azonos, és senki nem tudhatja, mikor raknak bele atomtöltetet. Elmondta, hogy Oroszországot becsapták, amikor megígérték neki, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.     

Mindezek következményeként, - kijelentette – támadófegyvereket fognak fejleszteni. A továbbiakban nem volt más dolga, mint kivárni a pillanatot. Az USA megtámadta Irakot kétszer, szétbombázta Jugoszláviát, népirtásokat generálva. Aztán szétbombázta Szerbiát, hogy egy iszlám államot (Koszovó) hozzon létre. Megteremtette a torz bábállamot, Boszniát, ahol párezer bosnyákon kívül szerbek és horvátok élnek nagyobb létszámban. Elpusztította Szíriát és Líbiát, elindította az Európát hosszútávon kivéreztető arab tavaszt. A csúfos afganisztáni szerepvállalásáról már nem is szólva!

Az USA egy elmebeteg, embertelen militáns konglomerátum, egy latorállam, az emberiség ellensége. Mára ott tartunk, hogy bárminek örülnünk kell, ami ezt agresszív, fajgyilkos hordát képes megállítani. Így lett Ukrajna borzalmas sorsa az emberiség reménye, putyin pedig a homo sapiens sapiens faj túlélésének záloga.   

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr6017766598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederick2 2022.02.26. 14:19:21

Mekkora hős ez a Sean Penn! Dokumentumfilmet forgat az ukrajnai háborúról, ahol a főhős az ukrán nép! Az ukrán kormány hálás! :P

drivemebaby.hu/sean-penn-az-eletet-kockaztatja-az-orosz-ukran-frontvonalon/

Sean Penn. a nagy balos, aki küzd az elnyomás ellen. Az cseppet se zavarja, hogy az ukrán politikai elit kirobbantott egy olyan háborút, amit mindenképpen el fog veszíteni, és ezzel kockára tette az ukrán lakosság életét - mondhatni beáldozza rengeteg ukrán civil életét. Meg az se érdekelje a humanitárius eszmék eme nagy harcosát, hogy az ukrán kormány elnyomja a nemzeti kisebbségeit, köztük a magyart.

Micsoda egy kétszínű fasz! Mondjuk mit várjak egy olyan embertől, aki mindmáig a példaképei között tartja Fidel Castro-t!?

Frederick2 2022.02.26. 14:32:02

Putyin geopolitikai célja az, hogy Oroszország nagyhatalom maradjon. És ehhez arra van szüksége, hogy Európa meggyengüljön. Ehhez a gyengítéshez pedig megvannak a maga eszközei - így az európai szélsőjobboldali mozgalmak. (Nem véletlenül lett mostanában olyan aktív Toroczkai sem. Semmi esélye megnyerni a választásokat, soha nem lesz belőle miniszterelnök, mégis gyengíti az Orbán-rendszert, a NER-t, ahogy tudja. Cseppet gyanús az aktivitása!)

"Így lett Ukrajna borzalmas sorsa az emberiség reménye, Putyin pedig a homo sapiens sapiens faj túlélésének záloga. "

Mire véget ér a háború, Ukrajna olyan bábállam lesz, mint Fehér-Oroszország. Magyarországra ebben a rendszerben ugyanilyen sors vár rá, ha beintegrálja magát a putyini rendszerbe: bábállam. Orbán pedig lehet Putyin egyik tartományúra. Ennyi erővel vissza is sírhatjuk a Szovjetuniót!

Kár, hogy Magyarország nem lehet egy erős, független, autonóm ország. Mindenképpen alattvalója kell lennie egy nagyhatalomnak. Ahogy eddig is a történelemben. Szomorú.

Mondjuk tény, hogy Putyin rendet tud tartani Oroszországban. Ahogy Erdogan is Törökországban. Magyarországnak meg egy kis rendre lenne szüksége.

Éhes ló 2022.02.26. 15:08:29

Pontos diagnózis!
Köszi!
süti beállítások módosítása