Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

TALIBÁN

2021. augusztus 16. 21:25 - Mr Falafel

Valahányszor Afganisztánról és a tálibokról hallok, mindig egy régi (90-es évekbeli) sci-fi jut eszembe. Nem, nem a Rambo 3, ami az egyetlen Stallone film, melyet nemhogy többször nem néztem meg, de egyetlen egyszer sem. Fura.

Sci-fi rajongó vagyok. Az elmúlt 20-25 évben a tudományos munkákon kívül kizárólag sci-fit olvastam. A rendszerváltozás után nagyüzemben megjelenő összes tudományos fantasztikus sorozat valamennyi darabját abszolváltam, s valamennyi sorozat valamennyi kötetei ott állnak a könyvszekrényeimben, több ezer darab.

Ilyen fejlövéssel evidens, hogy a tálibokról, a talibánról Roger MacBride Allen Kalibán című története jut eszembe. Nem egy nagy durranás. Sem a könyv, sem a szerző. Anno úgy árusították a Walhalla Páholy sorozatán belül, hogy megtévesztő módon Isaac Asimov nevét is feltüntették a borítón, mintha szerzőtárs lenne. Holott mindösszesen arról van szó, hogy R. mB Allen egy olyan világban zajló cselekményt ír le, amelyben a robotika három törvénye az irányelv. A robotika három törvényét pedig Asimov fogalmazta meg.

Mármost ennek a Kalibánnak és a talibánnak nem csak a neve nagyon hasonlatos, de a természete is: mindkettő a primitív gonoszság hajtotta cselekedeteit igyekszik igazolni undorító létének a teremtő felsőbbrendűséghez való kapcsolásával. S ahogyan Roger MacBride Allen az Infernoval, a Kalibán folytatásával tetézi a távoli jövő emberiségének szenvedéseit, úgy taszítja a pokol legmélyére az emberi kultúrát az Amerikai Egyesült Államok Afganisztán tálibkézre adásával.

Hogy kik ezek a talibánok? – Az emberi faj kiirtására írt program első fázisa. Olyan iszlám fundamentalisták, akiket az USA képzett ki fanatikus gyilkológéppé. Ők pedig egy ponton túl gazdáik ellen fordultak, miképpen Kalibán, a robot is megalkotói, az emberek ellen. A tálibok a példa rá, hogy a pokolnak egyetlen parányi esszenciájával való játszadozás is világméretű pusztulást okoz.

Különösen, ha a döntéshozói pozíciókat kizárólag degeneráltak töltik be. Mint, Biden, de mint bárki, aki liberális demokratának vallja magát. S lehetne sorolni hosszan az Európai Unió vezetőit, az egykor fejlettnek nevezett nyugati országok vezetőit, a NATO és az ENSZ főtitkárát. Mind elmeháborodott.

Egy hónappal ezelőtt Joe Biden az USA elnöke és a pusztuló nyugati világ vezetője kijelentette, a tálibok nem lesznek képesek elfoglalni Afganisztánt a nemzetközi katonai kontingens távozása után még nagyon sokáig. Persze, két hét is lehet nagyon hosszú idő, ha valami nagyon szar helyen kell eltöltenünk.    

Két hét! Még ennyi sem kellett a talibán hatalomátvételhez. S bár hozzáértők, valódi szakértők, - akik természetesen nem liberális demokraták, tehát nem baloldaliak – előre figyelmeztettek, hogy az afganisztáni missziót vezetők tévesen értékelnek, mivel a világban baloldali őrület lett úrrá, senki nem hallgatott rájuk.

Még most is, amikor a nemzetközi repülőtéren az amerikai katonák a tálibok elől menekülő tömegbe lőnek, amikor követségi épületek tetejéről helikopterekkel menekítik az amerikai és európia diplomatákat, Biden simán olyat szól, hogy „a tálibok megígérték…”.

Persze, pár napja azt is mondta, hogy most nem lesz olyan, mint Vietnamban, amikor Saigonból szintén a követségek tetejéről menekítették helikopterekkel a diplomatákat. Aztán lett olyan, van olyan.   

Ami igazán megdöbbentő és mindennél érthetőbben mondja el, hogy a nyugati világ vezetői mennyire nincsenek tisztában a valósággal, az az USA Kabuli Nagykövetségének júniusi nyilatkozata Kabulból egy szivárványos LMBTQblabla zászló alatt. Értjük? – Ezek a kretének kiraknak a nagykövetségükre egy szivárványos zászlót és közzétesznek egy nyilatkozatot, hogy ott, Kabulban is mennyire lelkükön viselik az LMBTQblabla közösség sorsát.

Most pedig tátott szájjal csodálkoznak, hogy a tálibok a legcsekélyebb ellenállás nélkül vehették át a hatalmat Afganisztánban. Az eszem megáll! Egy iszlám országban, ahol az ilyen (meg bármilyen) típusú másságot mélyen elítélik, megvetik és tűzzel-vassal irtják, nem lehet M4-es gépkarabélyokkal és M249-es géppuskákkal melegpropagandát terjeszteni.

Ahhoz, hogy a tálibok ilyen rövid idő alatt bevegyék Kabult, az kellett, hogy a lakosság 90%-a inkább őket válassza, mint a dekadens nyugatot. Az ott eltöltött húsz év alatt sikerült az afgán néppel oly mértékben megutáltatni a kultúránkat (a liberális demokráciát), hogy kevésbé érezzék fájdalmasnak a fundamentalista hatalomátvételt.

Bizony, az ENSZ-NATO-EU együttes missziója két évtizeden át tartott, ám ez alatt a rendkívül hosszú idő alatt nem volt képes semmi olyan hasznos jelenlétet legalább imitálni, amely most némi ellenállást kiválthatott volna a tálibok ellen.

Azt a hülyeséget meg most hagyjuk hogy kiképezték az afgán kormány hadseregét! Ezek? Hogy tudnának ezek bármilyen katonai tudást átadni, amikor a nemzetközi kontingens tele volt LMBTQ emberekkel és nőkkel. Egy napja sincsenek hatalmon a tálibok, de a nőknek már most tilos dolgozni és a lányok nem járhatnak iskolába. Hogyan fogadhatott volna el egy afgán katona bármilyen taktikai utasítást olyanoktól, akiknek vagy nő, vagy a saját neméhez vonzódó férfi osztogat parancsokat?

Ezek, - bár elég sokat pofáznak a kulturális relativizmusról – képtelenek megérteni az iszlámot.

Megmondjam, mi tetszett még nagyon? – Bárki nyomon követhette a Twitteren az elnöki palota bevételét, ugyanis a tálib milicisták élőben közvetítették. A Twitteren! Azon a közösségi médián, ahonnan Donald Trumpot örökre kitiltották. Elképesztő! S ami még inkább az, hogy ez egyetlen balliberális, neomarxista liberális demokratánál sem okoz kognitív disszonanciát.

Látva az alaposan megvágott, a liberális demokrácia sajtószabadság iránti elkötelezettsége mentén cenzúrázott videókat a menekülni próbáló ezrekről, biztosak lehetünk benne, hogy az USA, a NATO, az EU és az ENSZ egy iszonyatos népirtást készített elő. Nem számít, hogy tudatlanságból vagy szándékosan! E húsz éves misszió valamennyi vezetőjének a hágai nemzetközi bíróságon kellene felelnie a tetteiért.

Miközben Európát újabb menekülő, - ezúttal valóban menekülő – magukban a halál csíráját hordozó migránsok milliói lepik el.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr9216662262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2021.08.17. 08:35:26

"Ahhoz, hogy a tálibok ilyen rövid idő alatt bevegyék Kabult, az kellett, hogy a lakosság 90%-a inkább őket válassza, mint a dekadens nyugatot. Az ott eltöltött húsz év alatt sikerült az afgán néppel oly mértékben megutáltatni a kultúránkat (a liberális demokráciát), hogy kevésbé érezzék fájdalmasnak a fundamentalista hatalomátvételt."

Ugyanez történt Weimarban majd' 100 éve, csak ezt elfelejtik tanítani az iskolákban, pedig szó szerint a legfontosabb tanulság az egész sztoriban. Az afgán helyzettel kapcsolatban sem fogják ezt a köztudatba beépíteni, és itt érdemes megemlíteni a sajtó iszonyatos hatalmát - az emberek túlnyomó többsége képtelen olyan gondolatokat megfogalmazni, amit a média nem rág előtte a szájába, így aki az információáramlást uralja az egyben uralja a múltat, a jelent és a jövőt is.
Ha engem kérdeznének én is azt mondanám, hogy az agyilag szétesett haladárságnál még az iszlám is jobb, bár igazából azt szeretném ha nem kényszerülnék ezek között választani, ugyanis a hagyományos magyar kultúra fényévekkel veri mindkettőt. Maradhatnánk inkább ennél?

"Miközben Európát újabb menekülő, - ezúttal valóban menekülő – magukban a halál csíráját hordozó migránsok milliói lepik el."

Valószínű, hogy ez volt a fő cél, ezt akarták elérni, és sikerült. Nem hülyék ők, és óriási tévedés hülyének nézni őket csak azért, mert téves feltételezéseink vannak a céljaikról. Van az az aranyköpés, hogy ne feltételezz gonoszságot oda ahol szimpla hülyeség is lehet - na ez tökéletesen fordítva igaz a globális politikával kapcsolatban. A háttérhatalom minden, csak nem hülye.

Amúgy amíg mi itt a népességfogyással küszködünk, a folyamatos háborúk és amcsi megszállás alatt az afgán népesség cirka 20 év alatt megduplázódott, húszról negyvenmillióra. Kib*szott menekültgyárat csináltak az országból.
www.macrotrends.net/countries/AFG/afghanistan/population

Wildhunt 2021.08.17. 11:22:53

Milliók menekülnek 50.000 tálib elől? Csak én nem értem?

Frederick2 2021.08.17. 15:27:10

@Deansdale: Majd ez lesz a durva, ha Európában rendezkednek be a "tálibok" (értsd: radikális iszlám hívei).

Egyébként az afro-amerikai iszlamistákból álló BLM már elégedetlen Joe Biden kormányzásával. És állítólag az Antifával is bajuk van, mert nem elég afro-amerikai és nem elég iszlám. Vagyis az USA-ban azért formálódik egy harmadik alternatíva a republikánusokkal és a demokratákkal szemben.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2021.08.17. 17:58:03

@Deansdale: Na, tessék, neked a mucsa a csúcs! :-D :-D
Én úgy szoktam mondani, hogy az identitásom a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem.

Nem szoktam nagy dobra verni, de én gyíkember-hívő vagyok. Rohadjak meg, ha nincsenek itt a nyakunkon, mert azt nem tudom elfogadni, hogy az ember önmagától ennyire kretén. Ha nem hinném, hogy baromság, azt mondanám, a Földet megszállták az idegenek és a lassú kipusztításunkra rendezkedtek be. Mert csak így logikus. Minden más esetben baromság az egész.
Komolyan nem szül 20 ezer európai fehér, mert azt gondolja, hogy ezzel kompenzálja a más kontinensen folyamatosan fialó egyedek szaporulatát?
Komolyan mi, emberek változtatjuk az éghajlatot, s nem a kozmikus folyamatok?
Komolyan nem vihetem a kutyámat át a határon papírok nélkül, de néhány millió éhes kannibál papírok nélkül is eljuthat bárhová?
És még sorolhatnám.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2021.08.17. 18:00:44

@Wildhunt: a válasz nagyon könnyű: senki nem akar az első lenni, akinek levágják a fejét. És a táliboknál van a fegyver. Plusz nem kíváncsiak a kabuli pride felvonulásra. Szerinted, ha nem gyűlölnék tiszta szívükből a liberális demokráciát, hogyan sikerült volna vér nélkül elfoglalni a fővárost? A fényességes nyugat leszerepelt. Nem voltak kevésbé agresszorok a többség számára, mint a tálibok.

Wildhunt 2021.08.17. 20:54:24

@Mr Falafel: ismered a régi viccet mikor Sztálin és Mohamed a pokolban megbeszélik Magyarországot?

Wildhunt 2021.08.17. 23:36:45

@Mr Falafel: Sztálin és Mohamed találkoznak a pokolban. Sztálin kihasználva az alkalmat, megkérdezi:
- mondd, hogy lehet az, hogy ti 150 évet voltatok a magyaroknál mégsincs veletek bajuk, mi meg csak 40-et, mégis utálnak minket?
- egyszerű - mondja Mehemed - mi nem vezettük be az iskolában a török nyelvet, és nem lett állami ünnep a Mohácsi csata évfordulója.
süti beállítások módosítása