Mindenek, minek határai érzékeinken túl esnek, a biztos fogódzót jelentő mértékektől megfosztatnak. S hová leszünk mi emberek, ha szilárd bizonyosságaink a ködbe vesznek? Civilizációnk, az emberi faj társas együttélése is abból a szükségletünkből fakad, hogy érzékeinkkel jól felfogható világot hozzunk létre, ahol szabályokban testet öltő közös mértékekre támaszkodhatunk, így igazodván el a mind differenciáltabbá váló társadalmunkban.

Ám amint ezeket a szabályokat érzékeinken kívül eső vagy racionális okokkal nem magyarázható módon változtatjuk meg, közösségünk, mint a viharban kötelékeit vesztő hajó elsodródik a biztonságos partoktól, s legvalószínűbben hullámsírban végzi. Mégis előállhat olyan körülmény, amely minket arra kényszerít, hogy feladjuk a biztonságot jelentő, megszokott életterünket és vállalva a nemzetenyészet kockázatát új honra leljünk.

Nem feltétlenül földrajzi értelemben vett új honra, hanem sokkal inkább a legrégebbi és legerősebb önazonosságunk erős támasza által lelkünkben, tudatunkban megerősített régi új honra gondolok. A nemzeti identitástudattal átfont kultúránk adta örökkévaló hajlékra. Melyhez éppen azért kell visszatalálnunk, mert a mintegy évtizede választott új közösségünk, az Európai Unió racionálisan nem magyarázható, beláthatatlan következményekkel járó változásokon megy keresztül. Olyan változásokon, amelyek a legvalószínűbben eljövendőt sötétté színezik, ép lelkű emberek számára élhetetlenné torzítják.

Más választásunk így aligha marad, mint visszatérni egy értelmes szabályokkal és élhető körülményekkel jól artikulált társadalmi térhez, a Magyar Államhoz. Picit olyan helyzet ez, amikor a Mátrix című filmben a kényelmes illúziót nélkülözni képtelen fiziológiailag és mentálisan is elkorcsosult egyedek keresik az utat saját emberi mivoltukhoz. Ez némelyeknek sikerül, másoknak meg sem. A trilógia első részének negatív hőse, Cypher például hajlandó elárulni, sőt elpusztítani is társait, hogy a valóság illúzióját élhesse.

A Cypher által megjelenített embertípus jól ismert az emberiség történelmének egyes szakaszaiból. Írott formában először a bibliában (Tórában) találkozhatunk vele, Mózes második könyvében, az Exodusban. Amikor is Jahve Mózesnek tett ígéretéhez híven megkeményíté a Fáraó szívét, s az seregével üldözőbe vette az eltávozó szolgálókat, a zsidókat.

„2 Móz. 14,11

És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Égyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Égyiptomból?

2 Móz. 14,12

Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Égyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Égyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.”

Mintha a magyarországi balliberálisokat hallanánk. Ők 30 éve nem hitték, hogy van élet a Szovjetunión kívül is, ezért szolgálták azt szívvel-lélekkel, sokszor hazájuk érdekének ellenében. Most ugyanők nem hiszik, hogy van élet az EU-n kívül, ezért akár ármányt is szőnek hazájuk ellen. Régen az internacionalizmus nevében, ma a szent globalizmusért.

Baloldalivá mindig a gyenge ember válik, aki valamilyen okból elesett és ezt az elesettségét, - minél nagyobb számban vannak egy társadalomban - annál inkább igyekszik erényként, de legalábbis önként vállalt egyetlen értelmes sorsként feltüntetni. A baloldali ember sosem képes felnőttként, tehát döntéseiért felelősséget vállalni merő személyként viselkedni, számára nélkülözhetetlen a gyámolítás, amelyet vagy az állam nyújt, vagy egy még annál is nagyobb hatalom.  

A baloldali ember nem rendelkezik öntudattal, csak a kollektívát irányító legfőbb apparátus direktíváinak szolgai módon történő végrehajtása képességével. A baloldali emberek ezért lelkifurdalás nélkül erőszakosak, hiszen magukra, mint a Legfelsőbb Jóakarat végrehajtóira gondolnak. Ami pedig őszerintük jó, annak érvényre jutása primátust élvez mindenek felett. Ebben a szellemben született meg a nemzetiszocializmus és a proletárdiktatúrák.  

S amint azt Oriana Fallaci, a kiváló olasz gondolkodó is megfogalmazta, a baloldal, öltözzön bár feketébe (a nácik és a Jobbik), zöldbe (Európai Zöldek és az LMP), vörösbe (Szocialista világrend és az MSZP a vadhajtásaival) vagy sokszínűbe (liberálisok), attitűdje mindig irracionális, s ha elfogadja is a demokrácia játékszabályait, csakis akkor önmaga, ha tekintélyelvű és totalitárius.

Tetten érhető ez a mostani Európai Unióban, amely vállaltan baloldali, s amely sorra rúgja fel a demokratikus játékszabályokat. S lám, a hazai baloldal éppen ettől még vonzóbbnak találja e közösséget. Egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ez a gazdasági együttműködésre létrehozott intézményrendszer politikai-ideológiai direktívákat kényszerít rá a tagállamokra a jogszabályokban megfogalmazott és védett elvek ellenében. (Lásd kötelező kvóta ügye.) Hiszen a Legfelsőbb Jóakarat érvényre jutása minden mást felülír.

Tekintve, hogy a baloldali világlátás irracionális természetű, a vele szemben megfogalmazott kritikákat, az ellenkező véleményeket is a saját, valóságtól eltávolodott fogalmi rendszerében nevesíti, s ha önmagát a Legfelsőbb Jóakaratként aposztrofálja, a vele szemben állók nyilvánvalóan a legmélyebben gyökerező gonosz kiáramlásai, s mint ilyent, el kell pusztítania bármilyen eszközzel.

Sújtsa ezért Isten vagy bármilyen Felsőbb Akarat az Európai Uniót, s benne szép hagyományokkal bíró kultúrákat elviselhetetlen kínokkal, figyelmeztethetjük vezetőit az eljövendő nagy vészre, nem fognak meghátrálni vakhitükben, ha mind egy szálig oda is vesznek, mint az egyiptomiak, midőn az Úr Mózesnek képességet adott terelni a tenger árját. Végül nem marad választásunk, mint a Kivonulás, az Exodus. Már, ha fenn szeretnénk maradni a jövőnek.

Azonban mi nem ünneplünk majd pészáchot, mint Mózes népe tette. Éppen elég volt már a kovásztalan szellemi étekből a magyar népnek. Minket eggyé kizárólag a nemzeti identitástudat mindent átható kovásza képes csak gyúrni, nélküle a megmaradásunk több mint kétséges.

Igen, azt gondolom, hogy azt az elmebajt, amelyet a balliberálisok szabadítottak a világra, azon belül is Európára, kizárólag úgy vagyunk képesek túlélni, ha kilépünk az EU-ból. S ha továbbra is a bibliai Exodust vesszük példaként, akkor tudjuk, hogy mi vár ránk. Tisztában vagyunk vele, hogy az eluralkodó káosz martalékává válhatunk, hogy keserű kenyéren kell majd élnünk, s ha nem is rovarokat kell majd fogdosnunk a pusztaságban, de bizonyosan sok szenvedésben, nélkülözésben lesz részünk.

Mindezt azért, hogy legalább esélye legyen fennmaradásunknak, hogy egyáltalán újra önmagunk lehessünk annyi ideig, amennyi időt a gondviselés nekünk szán. Mert az EU-ban nincs jövője senkinek, akit anya szült. Az EU egy kísérlet az emberi értelem sterilizálására, hogy az többé ne legyen képes reprodukálni magát, s az ember végül odáig aljasuljon, hogy jelleme alapján többé ne lehessen embernek nevezni, hanem más fajként kelljen számon tartani.

Akik tehát magyarok, de egyáltalán emberek akarnak maradni, azok ugyanazt gondolják, mint én. Ugyanúgy nem látnak más kiutat ez élet sötétségéből, mint az Unióból való kilépésünket, járjon az bár lemondásokkal és nehéz próbákkal. Mégis megéri embernek, magyar embernek maradni.