Hogy lesz a Kun-Mediátor Kft által megkárosított emberekből a kapitalizmus áldozata? – A válasz nagyon egyszerű: az üzleti kockázat fogalma okán.

A kapitalizmus, más néven piacgazdaság olyan gazdasági rendszer, amelyben a haszon elérésének céljából működtetett termelőeszközök többségében magántulajdonban vannak, és ahol a termelt javak és szolgáltatások elosztását túlnyomórészt a szabad piac határozza meg.

A szabad piac szabályozott körülményei között valósul meg a vállalkozási szabadság. Szabadon vállalkozhatok tehát arra, hogy a rendelkezésemre álló termelési eszközöket működtetve profitot állítok elő.

Az üzleti befektetés, vagyis a termelési eszközeim működtetése egyes jövőbeni események kedvezőtlen következményeinek lehetősége miatt kockázatos. Ezért szokták mondani: kockázat nélkül nincs üzlet. Innen tovább pörgetve a gondolatmenetet, a „kis kockázat kis haszon, nagy kockázat nagy haszon” megállapításokig is eljuthatunk.   

Természetesen az vállal nagy kockázatot, aki nagyobb mennyiségű termelőeszközt működtet. A tőke a klasszikus közgazdaságtan szerint a legalapvetőbb termelési tényező (termelőeszköz). A tőke a termelési folyamatban használt javak ("capital goods") gyűjtőfogalma, leginkább pénzt értünk alatta.

Minél több tőkét, azaz pénzt invesztálok egy vállalkozásba, annál érzékenyebben érinthet az egyes kedvezőtlen jövőbeni események hatása. Az üzleti kockázatot azonban lehet racionalizálni. Erre jó régen kidolgozott módszerei vannak a közgazdaságtan nevű tudománynak. De már az álmoskönyv is megmondja, rossz ómen a jövőbeni haszon bekövetkezésére nézve, ha valaki egy kisváros még kisebb utazási irodája hátsó szobájában egy bőbeszédű nagysád tukmálására dönt vagyona kockáztatásáról.

Fontos megjegyezni, hogy a vállalkozni iskolázottság nélkül is lehetséges. Nem kell hozzá oklevél, csak kellő elszántság. Nem kötelező tehát elolvasni a száraz és körmönfontan megfogalmazott kockázatelemzéseket és egyéb közgazdaságtani okosságokat.

A Kun-Mediátor Kft, pontosabban Bróker Marcsi „áldozatai”… bóóórkeeer! Értjük? …Szóval, az áldozatok sem érezték szükségét, hogy alaposabban körbejárják a témát, mielőtt döntenek. Ahogy ők mondják is, nagyon megbíztak a Marcsiban. Mer’ olyan bizalomgerjesztő orcája vagyon nékije.

A befektetésben tudatlanok számára az irreálisan magas hozam vagy kamat említése olyan reakciót vált ki, mintha már megnyerték volna a lottó ötöst. Miközben kopott bugyellárisaikból zavartan szedik elő kis megtakarításukat és nyújtják át Marcsikának, közben már gondolatban költik azt a pénzt, amit még meg sem kerestek.   

Ám ne feledjük, mindez az ő döntésük volt! Jogilag cselekvőképes személyeké. Vagyis, ha nem voltak tisztában azzal, hogy Marcsikának ehhez a tevékenységhez hatósági engedélyre van szüksége, ezért tőle az engedélyét nem kérték, tevékenysége törvényes hátterét nem vizsgálták, csak magukat okolhatják. Nem jár nekik semmi, legfeljebb egy jó tanács: befektetés előtt végeztessenek üzleti kockázatelemzést, forduljanak szakemberekhez.  

„Ezek a károsultak, vehettek volna államkötvényt is ahelyett, hogy egy utazási iroda hátsó szobájában, egy rosszarcú vénasszonynak adják minden megtakarításukat!” – mondta ma egy bankár ismerősöm. és milyen igaza van!

„Nem értem, miért kellene bárkit is kifizetni azért, mert rossz üzletet kötött. A tönkrement étteremtulajt/cipészt/részvénytulajdonost/egyéb vállalkozót sem kártalanítja senki, ha kockáztat és veszít.” – mondta megint csak az én szakember ismerősöm. Tá-ráááá, és megint igaza van!  

Teljesen érthetetlen számomra, hogy azokat akarják kártalanítani, akik szándékosan hoztak irracionális, magas üzleti kockázatú döntést. Mindeközben a racionális üzleti terv mellett kárt szenvedő vállalkozások meg a kutyát nem érdeklik. Most komolyan, ha elég hülye valaki, hogy valami bődületes nagy baromságot csinál vállalkozás címszó alatt, akkor azért az állam mások adóforintjaival álljon helyt? Ugyan!

Elmondok egy tanulságos sztorit!

Volt régen egy World Business Club (WBC) nevű MLM-rendszerű piramisjáték. A baráti társaságunk egyik tagja belépett és agitálni kezdte a többieket, így engem is. Elvitt egy előadásra, ahol egy jól szituált üzletember (menő kocsi, öltöny, arany Patek Philippe óra, stb) hirdette az igét. Én csak hümmögtem, nem voltam meggyőzve. Pláne, hogy a 90-es években a 800 ezer forintos belépési díj nem számított csekély mértékűnek.

Vállalkozó voltam, megengedhettem magamnak, de valahogy nem volt kedvem kockáztatni, túl sok volt a pompa és rongyrázás. Aztán az én barátom bedobta, hogy egyik közismerten megfontolt befektető (a zsugori szépen fogalmazva) barátunk már belépett. Gondoltam, ha ő megtette, akkor csak lehet benne valami. Aztán eltelt egy félév és kipukkadt a lufi.

A menő autós és öltönyös, arany Patek Philippe órás üzletemberünk eltűnt. A bejelentett lakcíme egy lepukkant vidéki családi ház volt. Mondom is a barátomnak, „ez mind miattad van. Ha te nem lépsz be, engem sosem beszélnek rá”. Hevesen tiltakozott, hogy nem úgy van az, mert ő azért lépett be, mert azt mondták neki, hogy én beléptem már előtte.

Vagyis kijátszottak minket szépen. Aztán velünk meg másokat. Mert az ismeretségi körünkben, ha elterjedt, hogy mi valamibe befektettünk, az vonzotta a többieket. Végül mind hoppon maradtunk. Mit tehettünk, röhögtünk egy jót saját hülyeségünkön és továbbléptünk. Eszünkbe sem jutott mást okolni, vagy kártérítésért nyivákolni. Pontosan tudtuk, csak mi vagyunk az okai annak, hogy megtörtént velünk. Azóta is volt számtalan soha meg nem térülő üzleti befektetésem, de olyan meggondolatlan egy sem. Megtanultam a leckét.

Azt ajánlom Bróker Marcsi áldozatainak is, hogy maradjanak csendben, ne csináljanak országos ingyen cirkuszt abból, mekkora marhák. Tanuljanak az esetből, ki tudja, még hasznukra is lehet egy jövőbeni üzleti befektetésük alkalmával.