Legszebb öröm a káröröm. Bevallom, én most tobzódom a kárörömben. Minden okom megvan rá. A liberális véleményterror újabb veresége, a terror mestereinek szűnni nem akaró vernyákolása elégedettséggel tölt el. Mégsem olyan alávaló az emberi faj! Természetesen az amerikai elnökválasztás adja az apropóját jelen lelkiállapotomnak.

A tudomány szerint kárörömöt a frusztrált vesztesek éreznek. Igen ám, csakhogy a tudomány abból az axiómából indul ki, hogy a győztesek mindig méltán azok. Hogy ez mekkora baromság, arról a kiirtott indiánok sokat tudnának mesélni, ha nem lennének kiirtott állapotban. Az emberi társadalomra jelen korunkban sokkal inkább jellemző, hogy a méltatlanok érvényesülnek, és a méltóak szívják meg.

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy minden gazdag genya és minden szegény erkölcsös, vagy azt, hogy mindig a méltatlan kerekedik felül. Nem, ez koránt sincs így! Azonban sokszor adódik olyan élethelyzet, amiben az érdemes alul marad. Ilyen esetekben a méltatlanul szenvedő számára az egyetlen elégtétel, ha valamilyen egyéb szerencsétlenség éri a méltatlanul előnyt élvezőt. Ilyenkor a kárörömet nem a frusztráltság táplálja, hanem az igazság mindenáron való érvényre juttatása egyetemes elvének isteni igazságszolgáltatás útján történő megvalósulása. Az isteni igazságszolgáltatást absztrakt fogalomként értem, nem Isten tényleges közbeavatkozásaként.   

Talán ezért is nem soroltatik fel a főbűnök között a káröröm. A káröröm tehát jó. Szerintem akkor is, ha éppen a frusztrációnkon enyhít. Bár, nyilván az lenne legideálisabb, ha minden helyzetben mi bizonyulnánk Fortuna kegyeltjének. Csakhogy tisztán win-win helyzetek nincsenek, mert a kompromisszum eleve az eredeti álláspontom feladását jelenti, vagyis valamit máris veszítettem. Ergo, mindig lesznek (frusztrált) vesztesek, köztük olyanokkal, akik nem érdemelték meg sorsukat.

Na, a liberális demokraták nem ilyen vesztesek. Ők nagyon is megérdemelték a sorsukat. Kéjelgek az agóniájukban. Tudom, talmi boldogság ez, igyekszem is kiélvezni minden pillanatát. Elbuktak! Elbukott az elitista picsogás, az emberiséget a liberalizmus száguldó gőzösén a kipusztulásba utaztató világnézet. Ismét. Az utóbbi időben egyre többször teszi ezt megmérettetése során.  Mégsem vagyok optimista, hiszen tudom, egy erőszakos, agresszív, a túlélésre programozott vírusról van szó, amelyet emberré válásunk óta hordozunk.

Jaj, hát tudom én, én egy őskövület vagyok, egy troglodita neandervölgyi. Vállalom! Soha nem fogom megérteni és elfogadni a feministákat, a meleg büszkeségből felvonulgatókat, az abszolút igazság igéjét hirdetőket, vagy a genderistákat. Ez utóbbiakat egyenesen büntetném is, mint az emberiség ellen szövetkező bűnözőket. A gender szót kiejtő nyelvét kivágnám, a leíró kezét levágnám, ha meg pantomimezné, lekaszabolnám.

Nem hiszek a férfi és nő egyenlőségében. Látott már egyetlen femi-liberogenderista is meztelen nőt és férfit egyszerre? Egyenlő ez a két test? Aki szerint igen, annak elmeorvosra van szüksége. Eltérő fizikai és pszichikai jellemzőink megkülönböztetnek minket. Olyan különbözőségek ezek, melyeket semmilyen elmebeteg életfelfogás nem tud egyenlővé tenni. Persze, az sem mellékes, hogy a feministák jelentős része leszbikus, tehát a női primátus genetikusan kódolt katonája. S mint ilyen, egy fokkal sem különb egy hímsovinisztánál.

Elveim nem tesznek automatikusan nőverővé, homofóbbá, rasszistává, legfeljebb liberalizmus kritikussá. Vallom, hogy minden embert (és nem nemeket, vallásokat, bőrszíneket) egyenlő mértékkel kell mérni. Ami nem jelenti azt, hogy a nőknek vasakat kellene cipelniük, mint egy férfinak. Csupán annyit, hogy azonos munkakörben dolgozó, azonos képességekkel rendelkező emberek között bérezésbeli különbségtétel neme, vallása vagy bőrszíne szerint nem elfogadható. Úgy vélem, egy nőnek pont annyi joga van élete kiteljesedéséhez, mint egy férfinak. Ám ettől még a magzat kihordása női feladat marad. S ha anyává lesz, anyaként kell viselkednie, nincs szabad akarata másként dönteni. Illetve van, csak onnantól nem anya, s mint ilyent, az anyai jogok sem illetik meg. Nem feltétlenül írott jogról beszélek! A szokásjog is a jogrend alapja.

A liberális demokrácia lényege, hogy az emberi társadalom fejlődését, evolúcióját úgy képzeli el, hogy nem léteznek egyetemes értékek és szabályok, mert minden, ami állandó, az a fejlődés ellenében hat. Ezért a klasszikus és organikus eredetű emberi szerepeket gúny tárgyává teszi, s miután ujjal mutogat, megbélyegez mindenkit, aki nem osztja a véleményét, előállhat a legképtelenebb baromsággal is, a társadalmi evolúció egy felsőbb fokának nevezve azt, sokan lesznek, akik egyetértenek velük.

Egyetértenek, mert félnek a rájuk mutató ujjaktól, a megbélyegzéstől és ellehetetlenítéstől. Ezt a jelenséget hívják liberális véleményterrornak. Oriana Fallaci, olasz írónő a baloldalról a következőket írja: „Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet.”

Tökéletes jellemzés! Hozzátenném még, hogy minden olyan esetben, amikor nem az ő véleményük érvényesül, világméretű vonyításba kezdenek és a vég eljövetelét vizionálják. Remélem, ma már senkinek nem kell magyaráznom, hogy a liberalizmus egy baloldali világnézet, a marxizmus és bolsevizmus édestestvére. A konzervatív, vagy jobboldali irányzat a humanizmusból fakadó liberális elveket másfél évszázada beleolvasztotta saját világnézetébe, és nem tartja szükségesnek külön megjelölni a forrást, ugyanis organikusan egybeforrt az alapeszmével. Ellenben a baloldali eszmeiség alapvetően erőszakos, agresszív attitűd, amely nem képes magába integrálni a humanizmusból fakadó értékrendet, így minduntalan szükséges indexelnie az egyes részeit, hogy az pediglen a liberalizmus ottan kérem szépen.

Amerikában most ez az embertelen világnézet szenvedett súlyos vereséget. Hiába vetették be a véleményterror minden eszközét, alantas, semmirekellő embereknek titulálva mindenkit, aki nem rájuk szavaz, hiába manipulálták a közvélemény kutatásokat a médián keresztül, azt sulykolva, hogy csakis Klingonné győzhet, mert ő az egyetlen igaz út, az emberi értelem utolsó szikrái lángra kaptak és porrá égették a gazokat.   

Az amerikai választás egy utolsó segélykiáltásnak is felfogható. Ha nem számolunk le a liberális demokráciával (hogy valóban az, vagy sokkal inkább csak mimikrije az újjá születő bolsevizmusnak, az kérdéses), az emberi fajnak annyi. S nem azért mondom ezt, mert mi nem férnénk meg velük, elfogadva, tolerálva tőlünk idegen világnézetüket. Nem. A legtermészetesebb emberi attitűd, hogy a mások véleményét meghallgatom, mert hordozhat olyan tartalmat, amely érdemes az együttműködésre és megfontolásra. Több szem többet lát, meg jó pap holtáig tanul, stb. Nekünk fontos az olyan álláspont is, amellyel egyébként nem értünk egyet. Ők viszont a kizárólagosságban hisznek, az egyetlen útban és igazságban, minden mást pedig csírájában fojtanának el. Pont, mint egy vírus vagy a karcinóma.