Igen, azt hiszem, Magyarország távol áll attól, a morális alapokon nyugvó társadalmi állapottól, amit egykor demokráciának neveztek el. Mindenről az ókori görögök tehetnek. Ilyen ostoba elnevezést! Népuralom. A démosz (nép) és a kratein (uralom) szavakból ered. Kifogásolom az „uralom” szó használatát, ha morális értékrend keltette jogok érvényesülését kívánjuk elősegíteni, és erre alapozni egy államot. Azzal sem értek egyet, ha a nép uralkodik. Minél nagyobb az uralmat gyakorlók száma, annál biztosabb az anarchia lehetősége. Igaz, hogy a nép a többség, de olyan még sosem volt, hogy a többség uralkodott volna. Az úgynevezett képviseleti demokrácia pedig valójában elitista kiskáté, amelyben a többség sosincs képviselve. A demokrácia alapvetően nem több, mint megengedő diktatúra. Hogy mondjak jobbat, ha ez nem tetszik? – Egyszerűen nem tudok. Attól működik az egész, hogy a diktatúrát irányítók megfelelő arányban megengedőek. Amennyiben rosszul kalibrálják be az általuk vezetett állam megengedhetőségi műszereit, a demokrácia működése leáll.

Magyarország a rendszerváltozást követően sem vált klasszikus XX. századi demokráciává, de volt egyfajta gyenge törekvés rá. A törekvés jobbára neoliberális eszmeiségből fakadó metodikák nyugatról való átvételében nyilvánult meg. Ezzel ütközött a szovjet típusú szocialista erkölcsiség. A két összetevőből egyszerűen képtelenség működőképes demokráciát felépíteni. Erre már Antallék is rájöttek, de ahelyett, hogy feladták volna a nyugati neoliberális metodika terjesztését, a szocialista erkölcsiséget lecserélték a keresztény értékrendre. A neoliberális világnézettel azonban nem összeegyeztethető a vallás diktálta meggyőződés. Személy szerint úgy vélem, hogy egy mérsékelt konzervatív demokrácia-felfogás előbbre vitt volna minket. Nincs ingerenciám arról értekezni, hogy a konzervativizmus miként tartalmazza az alapvető liberális értékeket. Aki még ezzel sincs tisztában, az Ablak Zsiráfot olvasgasson.

Tehát ott tartunk, hogy Magyarország nem képes morális alapozottsággal bíró demokrácia felépítésére. Korábbi kormányaink, - leszámítva az első Fidesz-kormányt – igyekeztek a neoliberális értékrend értelmében egy megengedő, hogy ne mondjam szabados diktatúrát prezentálni. A második Fidesz-kormány azonban romba dönt mindent, amit a demokrácia felé vezető úton elődei felépítettek. Szinte az alapokig visszabontotta az ingatag építményt. Ami önmagában nem lenne baj, mert éppen a demokráciánk megalapozottsága hiányzik. Csakhogy a Fidesz a megengedő diktatúra, mint a leendő demokrácia imágója (biológiai értelemben) „megengedő” összetevőit távolítja el, meghagyva a hatalmon lévő kisebbség kiváltságos, kvázi törvény feletti státuszát, ami viszont egyértelműen a diktatórikus elemek túlsúlyát eredményezi az építményben. Márpedig, ha az építményben a diktatórikus elemek túlsúlyba kerülnek, akkor a balliberálisok rikácsolását nem lehet csak úgy az asztal alá söpörni. Még akkor sem, ha morális értelemben a komplett baloldal hazaáruló. Végzetes hiba, hogy Orbán erős államot csak a gyenge néppel szembeállítva képes felmutatni. Egy demokrata nem fél az erős néptől. Egy demokrata előbb megerősíti a szélesebb társadalmi rétegeket, amelyek a jogi értelemben vett állam későbbi támaszai lehetnek. Most mi Orbán államának támasza? A 2/3-os dumát hagyjuk! Mi a támasz, ha a társadalom egyes rétegeit egymásnak uszítja (rokkantak, rendvédelmisek)? Mi a támasz, ha alapvető emberi jogokat (lásd új Btk., médiatörvény) kurtít? Mi a támasz? – Talán az EU vagy az USA? Ne adj’ Isten az újonnan jött kínai barátság? Mit akar Orbán? Hogy lesz ebből demokrácia?