Nemezis, vagy helyesebben Nemeszisz a görög mitológiában a megtorlás istennője volt. Hozzá is, mint minden szépasszonyhoz a görög mítoszokban, fűződik egy történet, amely azt meséli el, hogyan cserkészte be őt a Nagy Kujon Zeusz.

Érdekes történet. A főisten közeledését minden módon elutasító istennő úgy próbált menekülni a kéretlen udvarlás elől, hogy folyton valamilyen állattá változott. Amikor éppen lúd képében rejtőzött Zeusz elől, amaz hattyúvá változott, s így becserkészte végre a nőt. Na ja, innentől ismert a buta liba kifejezés. Hisz csak egy buta liba hiheti, hogy ő kell egy délceg hattyúnak. Amúgy ezt csak én találtam ki. Mármint a butalibás részt, de a többi igaz, Zeusz tényleg bevette a várat hattyú képében.

Persze, ha belegondolok, hogy Nemeszisz, mint megtorló istennő alapvetően a hübriszt, az elbizakodottságot, a gőgöt büntette, talán mégsem olyan szamárság a butalibás okoskodásom. Talán a freudi metodikát alkalmazva önmaga esetén keresztül árazta be a megtorlandó bűnt. Egyébiránt Nemeszisz hübriszének csodálatos eredménye lett. Az általa tojt egyik tojásból kelt ki Helené és Klüteimnésztra, a másikból Kasztór és Pollux.

Tehát a hübrisz, az elbizakodottság, a gőg bűne oly’ súlyosnak számított az ókori görög társadalomban, hogy annak megtorlására istent rendeltek. Biztos, ami biztos alapon azért törvényt is alkottak.  Jogdogmatikai szempontból egy roppant izgalmas törvényt.

A mi mai jogértelmezésünkben a bűncselekmény fogalma a tényállásra vonatkozik. Például a lopás azt jelenti, hogy valaki a tulajdonos engedélye nélkül és akarata ellenére tulajdonszerzési célzattal eltulajdonít egy dolgot. Ezzel szemben az athéni hübrisztörvény alapvetően nem a cselekedeteket és a belőlük eredő károkozásokat szankcionálja, hanem a mögöttük álló szándékot.

Ugyanis a hübrisz egyik jellegzetessége, hogy elkövetője eredeti szándéka szerint szégyent, következésképpen a becsület elvesztését akarta előidézni. Mivel pediglen az elkövető nem csupán az áldozatot, hanem a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó társadalmi rendet is megsértette, a büntetésnek nyilvánosnak kellett lennie.

Mennyire megborzongató egy olyan társadalom értékrendjében meglátni az általunk is vágyott konszolidált emberi együttélési formát, amely több ezer éve elmúlt már, de tudjuk, hogy létezett, s ez erőt ad hitünknek, hogy talán egyszer újra lesz szilárd erkölcsi alapokon nyugvó emberi társadalmunk.

Gondoljunk csak bele! Létezett egy világ, amely nem volt ugyan a legigazságosabb, a tökéletestől nagyon távol állt, de az erkölcsösség, - amely mentes volt a bigottságtól és prüdériától – primátusa oly’ mérvű volt, hogy törvényi szinten szankcionálta áthágásának szándékát is. Édes Istenem, hol vagyunk már ettől!

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy olvasom a superioritatem ultrapannonicus (felsőbbrendű, a magyarságukon túlnövő) balliberálisok médiáját (nem csak egyet, többet is), és elképedek, már megint mi foglalkoztatja őket, s érdeklődésüknek milyen plasztikusan ábrázolt magyargyűlölettel adnak hangot. Ezek a neutro genericus civitatis novalipoti (a biológiai nemüket vesztett újlipótvárosi polgárok), és az ő ideológiai anyatejükön felnövekedettek úgy érzik, sosem létezett felsőbbrendűségüket leginkább úgy tudják reprezentálni, ha a magyar kultúrát és magyar embereket becsmérlik, porig alázzák.

A hübrisz eredetileg egy fizikai erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmény volt. Például az elkövető nagy nyilvánosság előtt azért ütötte arcul a sértetett, hogy azzal megalázza. Ma már az erőszaknak kifinomultabb formáit alkalmazzák azok, akik úgy vélik, jogalapjuk van becsmérelni másokat, akár egy egész kultúrát, a kultúrát felépítő nemzetet.

Azt írja az egyik: . A magyar nyelv "ugor karatyolás".  (Janisch Attila, Magyar Narancs)

Először is, nem „karatyolás”, hanem „karattyolás”. Másodszor, ez az én anyanyelvem, amely bár nem a legelterjedtebb a világon, de mindenképpen az egyik legkomplexebb az emberi gondolatok közvetítése szempontjából.

Tisztázzunk valamit!

A balliberális emberek nem magyarok. Ezt nem én találtam ki, ezt ők mondják magukról. Azt állítják, ők többek, meghaladnak minket, akik nemzetállami szintű identitásban vagyunk csupán képesek meghatározni helyünket a világban. Ők ezen már túlléptek (ultrapannonicus). Ahogy fogalmaznak (Például Heller Ágnes vagy Konrád György) ők elsősorban európaiak, ami alatt a kommunikációjukból jól kiolvashatóan valami többet, magasabb rendűt értenek, mint a magyarnak levés.

Vélekedésüket rólunk, közönséges magyarokról alátámasztják kijelentéseik:

„a magyar kultúra csak bőgatya és fütyülősbarack” (Landeszmann György)

„a magyar moslékzabáló, genetikailag alattvaló” (Kertész Ákos)

"Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk...

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.

Olcsó magyarnak híg a leve!

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük...

Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg."

Az sem ritka, hogy a baloldali emberek (az összes baloldali ember, mert nem nagyon tiltakoznak, amikor az éceszgébereik gyaláznak minket, magyarokat) eleve kétségbe vonják, hogy létezik magyar nép. Természetesen eugenikus (náci áltudomány) alapokról taglalva mindezt. Szerintük csak akkor létezne magyar, ha sosem keveredtünk volna más népekkel. Mivel azonban ez megtörtént, nincs is magyar nép.

Hogy a magyar egyébként egy kifelé nyitott társadalom a nemzetfelfogását illetően, az számukra nem mond semmit. A magyar nép a rokonságot egyaránt tartja vérségi és házasság útján szerzett tagjait illetően. Vagyis a törzsi-nemzetségi „nemzet” fogalom soha nem volt vérségi alapú, hanem mindig ideológiai jellegű volt. Ezért is kötődtek szimbolikus aktusok a nemzeti összetartozáshoz, például a vérszerződés. Ebből következően a magyarnak levés identitás kérdése. S amint azt számtalanszor elmondtam már, az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem.

S innentől kezdve már csak azt nem értem, ha ők ennyire magyarfelettiek, ha ennyire túlnőttek a magyarságukon, s ha minket, a nemzeti identitás nélkül élni nem akarókat ilyen mértékben lenéznek, miért foglalkoznak olyan témákkal, amelyek őket nem érintik, de nekünk fontosak. Miért muszáj minduntalan kinyilvánítaniuk felsőbbrendűségüket?

A legutóbbi eset Bayer Zsolt író és publicista műveinek bekerülése a nemzeti kánonba, amit most úgy hívnak, hogy Nemzeti Könyvtár. Hogy az mi? - Egy irodalmi kiadvány, egy könyvsorozat, amely „a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig nemzeti önbecsülésünk erősítése. Mindezt a tartalomhoz illő nemes kivitelben, a nagy XVIII. századi erdélyi nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós antikva betűiből szedve, a világhírű Munken gyár Premium Cream papírján.”

Tehát nem egy intézmény, pusztán egy könyvsorozat. Bizony! Viszont az vicces, hogy a balliberális portálokon szerzők és kommentelők egyaránt úgy hivatkoznak rá, mint egy intézményre, egy épületre, amelyben könyvtár van. Viszont, ha csupán egy könyvsorozat, némi papír, nem értem, miért picsognak a magyarságukon evolúciós úton túlfejlődött, sokszor méltatlanul csak leballiberálisozott magyar állampolgárok. Nagy ügy! Legfeljebb nem veszik meg a sorozatot.

Én tényleg nem értem, hogy valami, amit megvetnek, amitől fintorogva fordulnak el, miért sarkallja őket ilyen heves reakcióra. Miért nem fogják be az orrukat és haladnak tovább?

Megmondom én: mert valójában nem rendelkeznek annyi értelemmel, hogy ténylegesen képesek legyenek meghatározni saját státuszukat a világban. Mert bár szeretnek a fényes csillagként ragyogó értelmükről beszélni, valójában most is, mint minden korban, nem tesznek mást, mint gazdaságilag erősebbekbe és katonailag hatalmasabbakba törleszkedve igyekeznek csillapítani bizonytalanságukat saját értéküket illetően.

Nekünk pedig csupán silány értelmük kapacitásából kitelő elmeokádékuk jut. Szerencsétlen szellemi éhenkórászok, akik kérkednek intellektusuk csonkaságával. Nagy Bandó András, az iskolázatlan panelproli, aki úgy lett népszerű, hogy saját marginális társadalmi csoportját figurázta ki a budapesti bolsevik értelmiség körében tetszést aratni akarva, a fajtájabeliekbe rugdosva látványosan nyáladzott el az országos ismertségig, most meg az esztétikum és irodalmi szépség kérlelhetetlen őreként kergeti Bayer Zsolt árnyékát. Szánalmas vagy Nagy Bandó!  

Bayer kapcsán nem ez az első visongás. Korábbi állami kitüntetése kapcsán sok, egyébként érdemtelenül kitüntetett adta vissza a lovagkeresztjét. Akkor sem volt igazuk. Nem azért, mert én nagy rajongója vagyok Bayer Zsoltnak. Nem nagyon foglalkozom kortárs irodalommal, nem szeretném, ha annak erodáló hatása mattítaná klasszikus műveltségem fényességét. Ám publicisztikáiban állandó motívumként felmerülő heves kirohanásai, trágár szavak és kifejezések alkalmazása okán kétségbe vonni írói kvalitásait egyszerre vall silány intellektusra és hitvány lelkületre.

Spiró György már 1984-ben gyűlölködő verset írt a magyarokról, kifigurázva benne a Trianon okán érzett fájdalmunkat. Esterházytól itt idézek fentebb magyargyalázó írást. S bár Esterházyt egy kifejezetten középszerű írónak tartom, mégsem gondolnám, hogy csupán a magyargyűlöletén keresztül kell megítélnünk. Ahogy Spirót sem! Ráadásul Spiró egy remek tollú író, kár lenne kukába dobni csak azért, mert emberi minőségében hitvány.   

Végezetül elmondom, teljességgel bizonyos vagyok abban, hogy a balliberálisok nagy árat fognak fizetni a hübriszükért. Nemeszisz értük is eljön, s majd felkérdezi őket gőgjükről. A megtorlás nem marad el.