Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

PEDAGÁGOGÁS A DISZNÓÓLBAN

2016. február 14. 18:50 - Mr Falafel

Meg lennék lepve, ha a pedagógusok eredetileg is ezt akarták volna elérni, amit végül sikerült. A tanárok által kezdeményezett figyelemfelkeltő megmozdulás totális anarchiába fulladt. Ha valamitől, hát ettől meg kell mentenünk a gyermekeinket. 

Odáig jutottunk, hogy a gyermekeink nevelésében jelentős feladatot vállalók érdemi vita helyett politikai lózungokat skandálnak az esőtől vert budapesti utcákon. Esküszöm, nem hittem a fülemnek, amikor azt hallottam, kifogásolják, amiért az oktatásügy nem kapott külön minisztériumot, mint a régi szép időkben. Tiszteletlenségként értékelik, hogy őket csupán egy államtitkár instruálja. Előkerült a nácizás és antiszemitázás is. Mondván, mivel a Fidesz náci, ezért nevezte el egy „végtelen antiszemitáról” az intézményfenntartó központot.

Nem, ehhez a gyermekeinknek semmi köze! Ebben sehol nem artikulálódnak a tanulók érdekei. Az még elmegy, hogy az egyik pedagógus szerint új tankönyvek és több egyéni lehetőség kell, a másik meg a régit sírja vissza egy Index videóban, mert az újhoz nincs elég segédanyag (ő pedig lusta dolgozni, hogy legyen – teszem hozzá). Az ilyen minden koncepció nélküli gágogás elmegy, mert a KLIK tényleg egy disznóól. A politikai hirighez viszont ne kérjék a szülők támogatását.

Aki nem teljesen elvakult, az pontosan láthatja, hogy az ellenzékben impotens politikai pártok mire használják a kis fejcsóválás mellett azért még támogatható ügyet. Miközben a pedagógus szakszervezetek politikától egyébként sem független vezetői örömmel üdvözlik az pártok hadba avatkozását, az idióták észre sem veszik, hogy kicsúszott a kezükből a kezdeményezés irányítása. Kaotikus állapotok uralkodnak a tüntetéseiken. Nem látják, hogy a kormány kommunikációja is már leginkább csak annyiból áll, hogy a politikai ellenzék orvlövéseit hatástalanítsák. S közben a valódi probléma elsikkadt.

Kérem szépen, itt elvileg a köznevelés kérdéseit kellene megvitatni, az pedig nem történik. A politikai ellenzék összevissza beszél, többnyire hazudozik. Így, ha a kormány egy pillanatra meg is hátrált, már jól kivehetően támadásba lendült.

Íme, az ellenzék szakmai véleménye a közoktatás (fideszül köznevelés) helyzetéről, a szükséges változásokról: 

http://nepszava.hu/articles/article.php?id=71680

Tudom, hogy sokan lusták elmélyedni a témában, csak pártszimpátiától tocsogó véleményt ordítanának a világba, ezért röviden elmondom: 2009-ben a szoclibek pont azt akarták, amit a Fidesz megvalósított végül.

Nagyon helyesen egyébként! A közoktatás vagy köznevelés kizárólag központi irányítással, szigorú fiskális szabályok mellett reformálható meg. Ez a KLIK, ennél jobb rendszer nincs. Az iskolák autonómiájának kurtítása a köznevelés legszükségszerűbb irányítástechnikai eszköze.

Álljon itt tanúként Hiller István néhány mondata:

„Első alaptétel: Magyarországon szükség van állami fenntartású iskolákra azért, hogy a közoktatásban csökkenjenek az esélykülönbségek. Ezek kiegyenlítésére ma kizárólag az állam képes.

Kettő: az állami iskolák nem rendeletileg, hanem tárgyalások útján, fenntartó-csere révén jönnének létre minden egyes olyan iskolafenntartóval, amelyik szükségét érzi, vagy lehetőséget lát arra, hogy iskoláját a továbbiakban az állam gondozza, és ezt kezdeményezi. Ugyanakkor az állam is kezdeményezhet ilyen tárgyalásokat.

Három: az oktatás az ország állami iskoláiban egységes tanrend, egységes tananyag alapján történne. Ez a jelenlegi kimeneti pontokat – kötelező érettségit – szabályzó szisztéma fenntartása mellett az állami iskolákban az odavezető utat is nagyon világosan és egységesen szabályozza 

Négy: az állami iskolákban közalkalmazottak dolgoznak, a tanárok az államtól kapják a fizetésüket. Értelemszerűen a munkáltató az iskola igazgatója, de az állam gyakorolja az alkalmazási jogokat, alakítja ki a feltételeket. Öt: az állami iskolák létrejötte semmilyen módon nem befolyásolja a jelenlegi iskolafenntartók belső működését.”

Hiller Istvánról én sosem voltam rossz véleménnyel. Fenti mondatai állnak, mint a cövek. Nem ártott volna, ha a Fidesz odafigyel rá. 

A KLIK ugyanis bármennyire az egyetlen helyes megoldás, a működés akadozó, irritálóan amatőr. Tökéletesen igazuk volt a pedagógusoknak, hogy ezt szóvá tették. Lám, magam is mellettük álltam:

https://www.facebook.com/ben.garay/posts/978476685523060?pnref=story

Aztán az egész félrecsúszott és vállalhatatlanná vált. Hogy lehet ennyire ostoba liba ez a Gallóné, hogy leáll a politikusdisznókkal dagonyázni? Hát nem érti? A disznó élvezi ezt, egy tisztességes pedagógus viszont csak besározódik.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr348390312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.15. 05:54:33

Bulgáriában megcsinálták a totális iskolareformot: autonómia, szabad tankönyvek, stb. Az eredmény katasztrofális: a jobb iskolák úsznak a pénzben, a rosszabbakban áramra sincs pénz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.15. 07:56:05

@BircaHang Média: Pontosan. Ezért mondom, hogy a KLIK a legjobb megoldás. Az ellenzék is ezt tervezte hatalmon, csakhogy nem maradt idejük rá. Más kérdés, hogy a Fidesz még ezt is el tudja szúrni. Annyira dilettáns a szakpolitikájuk minden területen, hogy az már szánalmas.
Az oktatásba is elvileg euró százmilliókkal többet invesztáltak, többnyire EU-s pénzt. Hová lett?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2016.02.15. 19:31:18

Elég gyenge érv a védhetetlen védelmére, hogy máshol nem működik az ellenkezője és, hogy az ellenzék is ilyesmit akart. A KLIK úgy szar ahogy van. Addig lelkes, tenni akaró, most kiábrándult mindent leszaró pedagógusok tömkelege, uniformizált, már kiadás előtt bezúzásra méltó tankönyvek garmada. Aztán majd csodálkozunk, ha a képzésből kikerülők az életben részfeladatok ellátására is alkalmatlanok lesznek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.16. 01:25:46

@biboldó: Az oktatás színvonala eddig is borzalmas volt. Az új tankönyvekről nem sokat tudok. A KLIK tényleg szar, de a köznevelés állami feladattá tétele nem mehet úgy, hogy az iskolák majd elintézik saját hatáskörben. A központi irányítás egyszerűen elengedhetetlen. Szerintem közzé tettem azt a tudományos munkát, ami a pedagógiai szakszolgálatokról szól. Aki azt felhasználta, azt kormányellenesség okán megdorgálták az egyetemen. Részt vettem a megírásában, szóval, ha valaki, hát én biztosan nem vagyok KLIK-fan. Ugyanakkor az is ostobaság, hogy ezek az idióták összevissza hadoválnak, hogy éppen mit szeretnének.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2016.02.16. 16:40:11

@Mr Falafel: Rendben. A családom már/még nem érintett, nem vagyok szakértő a témában. Saját tapasztalataim alapján: van alkalom, hogy a "cég" számára kell bizonyos cuccokat vásárolnom. KLIK előtt volt egy tanulókat gyakorlatra oktató kis üzem, ahol ragyogó minőségben, elfogadható áron szereztem be ezeket. A lelkes vezetőnő örömmel fogadott, kért, hozakodjak elő akár speciális igényekkel is. A gyerkőcök is örültek, hasznos elfoglaltság közben jókat dumáltunk egyéb ide kapcsolódó dolgokról is. Sőt, profitot is termeltek, amit szintén az oktatás színvonalának emelésére fordíthattak. KLIK után szomorúan fogadott a vezetőnő, mondván, meg van kötve a keze, csak központi keretből központ által előírt dolgokat csinálhat. Innen kezdve tojik az egészbe. A cucc beszerzése máshol nekem nem probléma, de nem jó érzés látni egy addig hivatását szeretettel végző ember megkeseredettségét. Ez csak egy kiragadott példa, folytathatnám azzal is, amikor bográcsolás közben a szomszéd gyerek kérdezett valamit, majd igaza bizonyításául kihozta a tankönyvét. Megkértem, gyorsan vigye vissza mielőtt a tűzbe hajítom....

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.16. 17:51:04

@biboldó: Idézek magamtól, vagyis egy tudományos értekezésből, amiben részt vettem magam is. Mondanom sem kell, a munkát prezentáló személy súlyos lebaszást kapott, amiért bírálta a köznevelési reformot.

"Székely László ombudsman vizsgálatot folytatott a pedagógus életpályamodellnek és minősítési rendszerének kialakításával, működésével kapcsolatban, és számos jogalkotási, jogalkalmazási és jogértelmezési problémát tárt fel. Korrekciós ajánláslistáját megküldte az illetékes miniszternek. Ebben aggályát fejezi ki a visszasorolások, pótlékok elvesztése, előrelépés akadályai és a szükséges bérkompenzáció elmaradása miatt."

"Ugyancsak végzetesen elhibázott lépés volt az inputfinanszírozási rendszer bevezetése, amely bár a gazdaságossági szempontok kielégítésére tökéletesen megfelel, de képtelen kezelni a rendszer azon genetikus tulajdonságát, hogy léte egyetlen oka a fejlesztésre, ellátásra szorul gyermek, tanuló."

Szóval, nehéz lenne engem ezek tükrében a KLIK szekértolójának nevezni, de sajnos tényleg az van, hogy a köznevelést az elmaradottabb térségek felzárkóztatása, vagy inkább elsorvadásának megakadályozása érdekében muszáj központosítani, mégpedig szigorú fiskális feltételekkel. Itt egy nagy probléma van, hogy az illetékesek nem kompetens személyek, hanem csókosok kevés szellemi munícióval.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2016.02.16. 18:12:50

@Mr Falafel: Senki nem vitatja egy akár "nemzeti minimum"-nak nevezhető központilag előírt szint szükségességét. Ismétlem, nem szakértőként, inkább a túloldalról nézve ugyanazt mondjuk. Szar a szisztéma, szar a végrehajtó apparátus. Akkor miért gágogás, ha az elszenvedők szót emelnek ellene? Ők nem tudományosan szemlélődnek,- nem is várható el - hanem amit a saját bőrükön éreznek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.02.16. 20:05:01

@biboldó: Pusztán azért nem tudok maradéktalanul a tanárok mellé állni, mert megint a politika játékszerévé váltak. Írtam is a posztban.
Most egy liberális forradalmat próbálnak előkészíteni, ami biztos bukás. El fogják veszíteni az emberek szimpátiáját.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2016.02.16. 20:11:04

@Mr Falafel: Ez is rendben, de nehogy már a politika áldozatai legyenek a bűnösök, amiért pro-kontra rájuk telepszik a politika.
süti beállítások módosítása