Az alant bemutatandó munka nem tőlem ered!

Óriási vita folyik a magyar őstörténetről, honnan származunk, hová tartunk? Sajnos, akárcsak a politika, a magyar tudományos élet is két táborra szakadt, amelyek nem állnak szóba egymással, átjárás alig van köztük, ha esetleg mégis megtörténik a csoda, az újonnan érkezett azonnal felveszi a helyét a lövészárokban és gondolkodás nélkül tüzelni kezd volt harcostársaira. Néha a változatosság kedvéért a saját sorok közé is leadnak egy egy sorozatot, csak hogy érdekesebb legyen a lövöldözősdi. A közönség pedig ész nélkül szurkol a választott ideológiájának.

  Ezen szeretnék kicsit változtatni és bár szerintem lehetetlen, de minél inkább megközelítve a történészi ideált, „harag és elfogultság nélkül” utánajárni néhány kérdésnek. Az első kérdés: Ki az a Ménrót?

  Ki az a Ménrót, a magyarok (és a hunok) ősapja? Kire vezette vissza a középkori magyar krónikás a magyar nép eredetét, kitől származtatta magát évszázadokon (évezredeken?) keresztül a magyar királyi család? A választ első nekifutásra a magyar krónikákban próbálom meglelni.

 Az első krónika, amivel érdemes elkezdeni a keresgélést van egy kis baj: Hiába keresték, nem találták meg (ha volt egyáltalán). Ez az úgynevezett „ősgeszta”, amely elveszett. Nem maradt fenn. Írta valaki, vagy írták valakik (ha írták egyáltalán), valamikor a 11.-13. században, valakinek, valamilyen céllal. Ezt mind tudjuk róla. Meglévő krónikák szövegelemzéseiből és utalásaiból sejtik egyesek, hogy ilyen lehetett. Utalásnak tartják pl. a Képes Krónikából a következő részlet:

 „A magyarok történetéről szóló régi könyvekben meg van írva az is, hogy…”

 Ami meg vagyon írva, mostan nem érdekel minket, csak az utalás arra, hogy voltak régi magyar KÖNYVEK, melyek a magyarok történetéről szólnak. KÖNYVEK! Ajajj, akkor ezek szerint nem is egy ősgeszta van, hanem több? Sajnos erre Kristó doktor és társai nem adnak választ, a többes számot nem veszik figyelembe, szerintük a „könyvek” egyértelmű utalás az egykori ősgesztára. Hát, így kell kezelni a forrásokat, ez egy vérbeli történész. Az elmélethez igazítjuk a fennmaradt corpusokat. Lesz még ilyen sok, nem kell aggódni, ez csak a bemelegítés.

 De térjünk a lényegre: Ha ennyi mindent tudunk az ősgesztáról, akkor mit nem tudunk? Csak egy dolgot nem, mégpedig azt, mi volt benne. Mivel nem tudjuk miről szólt, nem tudjuk, mit mondhatott Ménrótról, ezért kár volt vele ennyit is foglalkozni, ugorjunk tovább olyanra, ami fennmaradt.

 Az első, és legkorábbi krónikánk (pontosabban gestánk), ami meg van ma is, Anonymus Gesta Hungaroruma. Valamelyik Béla (talán a harmadik) király jegyzője volt P. Mester, aki először (vagy másodszor, esetleg harmadszor, vagy ki tudja hányadszor) megörökítette a magyar nép rejtélyes történetét.

 Sajnos itt is van egy kis bibi. Anonymus egy árva szót nem ír Ménrótról. Szerinte:

„Szkítia első királya Jáfet fia Magóg volt, népét Magóg királyról nevezték magyarnak. Ettől a királytól származott a nevezetes és hatalmas király, Attila, aki az Úr megtestesülésének 451. évében Szkítia földjéről erős haddal indult el. (…) Hosszú idő elteltével az említett Magóg királytól származott Ügyek, Álmos fejedelem apja, akitől Magyarország királyai és hercegei eredetüket származtatták, miként későbbiekben majd szólunk róla”

 Na frankó! Egy sor nem sok, annyi nincsen Ménrótról. Mentségünkre legyen mondva, a történészek szerint Anonymunak halvány lila gőze volt a magyar őstörténetről, semmi más. Külföldi szerzőkre és a saját fantáziájára támaszkodott munkája elkészítésekor, így nem valóságos, hanem költött őstörténetet vetett papírra. Ezt kortársai és a későbbi krónikások is sejtették, ezért a 14. századtól feledésbe merült, a 13. században pedig egy másik jegyző, bizonyos Kézai Simon (egyesek szerint) pont azért írta meg munkáját, hogy Anonymust korrigálja vele.

Elérkeztünk hát Kézai Simonhoz, aki meg akarván cáfolni Anonymust megírta saját krónikáját.

  Anonymus után az ő munkája a második magyarországi történeti alkotás, mely önálló formában ránk maradt. 1282-1285 között vetette papírra Simon, IV. (Kun) László jegyzője. Szakított a korábbi meglehetősen vézna őstörténeti tudósítások szövegével a magyarok számára merőben új őstörténetet adott. Ő örökítette meg számunkra Ménrótot és a csodaszarvas legendát.

 „Minthogy az özönviz csapása által Noén és három fián kivűl minden test elpusztúlt, végre Semtől, Kámtól és Jáfettől az özönviz után hetvenkét nemzetség származott: Semtől huszonkettő, Kámtól harminczhárom, Jáfettől pedig tizenhét. S midőn azon nemzetségek, mint Josephus mondja, zsidó nyelven beszéltek, az özönviz után a kétszázegyedik eszten­dő­ben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a mult veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönviz ismét találna jönni, a toronyba menekűlve a bosszúló itéletet elkerűlhessék. Azonban az isteni titkos akarat végzése, mellynek emberi értelem ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összezavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem érthette, végre különböző tájakra széledének. (…) 

Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szem­lélték. Visszatérvén onnan atyjokhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szállának lakozni. Meotis tartománya pedig Persia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kivűl mindenfelől tenger övezi környűl; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővölködik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingo­vá­nyokba bémenvén, ott öt esztendeig mozdulatlanúl maradának. Hatodik évre tehát kimenvén véletlenűl, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkűl sátrakban tanyázának, s gyermekeikre bukkanának, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vevé nejűl. S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok és magyarok.”

  Ez a lényeg, erre alapul minden későbbi értelmezés. A következő krónikák sem tettek hozzá, vagy vettek el belőle, csak idézték, hivatkoztak rá, esetleg cáfolták. Viszont van benne két „hiba” is Ménrótra vonatkozólag (feltételezve, hogy Ménrtó=Nimród, ugyanis a történészek egy része ezt erősen kétli), amelyek nem kevés fejtörést okoznak mind a mai napig. Ki tudja mik azok?

 Hétfőig van idő a megfejtések bekommentelésére. A megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Minden elismerésem az övéké lesz. ;) A kép részben segít a megfejtésben.

Kézai Simonnál tartottunk, aki először számolt be Ménrótról, Enéhről, Hunorról és Magyarról. A megfejtésre nem volt „túl sok” jelentkező, úgyhogy minden elismerés megmaradt a tarsolyomban, amit majd legközelebb sorsolunk ki a megfejtők között...

 Tehát van két „apró” probléma, jegyzőnk beszámolójával. Olyan adatokat, tényeket közöl, amelyek nemhogy nem találhatóak meg máshol, de kifejezetten ellentmond nem magyarországi forrásoknak. Az egyik ilyen forrás Josephus Flavius, a másik pedig a kor Bibliája, a Biblia.

 A Bibliában, ugyanis más leszármazási családfa szerepel Nimród nevénél, mint Kézai Simonnál (Mózes I. könyve 10. rész):

„1. 

Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.(…)

6. 

Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.

7. 

Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.

8. 

Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.

9. 

Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.

10. 

Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén.

11. 

E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht.”

 Tehát Noé → Khám → Khús → Nimród. Ami azért is kellemetlen, mert a középkori nyugat-európai közgondolkodás szerint, Khám leszármazottai a négerek (Jáfeté az indoeurópaiak, a többiek meg Sémié, ők a szemiták (zsidók, arabok) többek közt). Bár sokmindenkivel összehozták rokonságügyileg a magyarságot, az etruszkoktól a sumereken keresztül a finnekig, a négerekkel ezidáig nem boronáltak minket össze. De ez Kézainál nem is jelentkezik problémaként, ugyanis őszerinte, mint olvashattuk:

 „Minthogy az özönviz csapása által Noén és három fián kivűl minden test elpusztúlt, végre Semtől, Kámtól és Jáfettől az özönviz után hetvenkét nemzetség származott: Semtől huszonkettő, Kámtól harminczhárom, Jáfettől pedig tizenhét. S midőn azon nemzetségek, mint Josephus mondja, zsidó nyelven beszéltek, az özönviz után a kétszázegyedik eszten­dő­ben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia…”

 Tehát Noé → Jáfet → Thana → Ménrót. Így már kerek a világ, Jáfettől ered Ménrót, a magyarok ősapja, nem vagyunk négerek. De akkor lehet Ménrót, nem is Nimród, valaki másról lenne szó? Erről (is) szól a vita a történészek között, de mivel nagyrészt megegyezik Ménrót jellemzése Nimródéval, sokan hajlanak rá, hogy mégiscsak egy és ugyanazon személyről vagyon szó (erről a későbbiekben bővebben szólandó leszek). Csak még van egy-két rész eltérés, méghozzá a Bábel tornyával kapcsolatban. A Bibliában nincsen ugyan említve, hogy ki építette volna a tornyot, nem úgy Josephus Flaviusnál, akire hivatkozik is Kézai a torony jellemzésénél. Nem is a külsőségekben van az eltérés, hanem abban, hogy minek építették meg. Mint olvashattuk, krónikásunk szerint:

   „ (…) minden atyafiaival a mult veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönviz ismét találna jönni, a toronyba menekűlve a bosszúló itéletet elkerűlhessék. Azonban az isteni titkos akarat végzése, mellynek emberi értelem ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összezavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem érthette, végre különböző tájakra széledének.”

  Ezzel szemben Josephus az következőket állítja (A zsidók története I, 4):

  „Erre az elbizakodottságra, Isten megvetésére és megcsúfolására Nimród vette rá őket, Kámnak, Noé fiának unokája, mert vakmerő ember volt, és kezeinek ereje irtózatos volt. Ez elhitette velük azt az ostobaságot, hogy szerencséjüket nem Istennek köszönhetik, hanem jólétük egyetlen forrása a maguk deréksége. És uralma lassankint valóságos egyeduralmi zsarnoksággá fajult. Mert bízott abban, hogy az embereket egy módon lehet elfordítani Istentől, ha minél inkább bíznak makacsul a maguk erejében. Azt mondta, hogy bosszút akar állni Istenen, ha még egyszer vízözönnel sújtja a földet: tornyot akar építeni, mégpedig olyan magasat, hogy a hullámok nem borítják el. Igy bosszút fog állni elődeik pusztulásáért is.

    A nép helyeselte Nimród szándékait, mert szolgaságnak tartotta tovább is engedelmeskedni Istennek. És így hozzáláttak a torony építéséhez; a torony pedig szakadatlan munkával, rengeteg munkáskéz szorgalmából gyorsan emelkedett a magasba. Mivel azonban igen széles volt, magassága nem tűnt túlságosan szembe. Égetett téglából építették, a téglákat pedig szurokkal ragasztották össze, védelmül a rázúduló víztömeg ellen. Ambár Isten látta esztelen vállalkozásukat, mégsem akarta őket elpusztítani, pedig, ha a vízözönre gondolnak, tulajdonképpen észre térhettek volna. Isten azonban csak összezavarta nyelvüket, és a soknyelvűséggel úgy szétválasztotta őket, hogy nem értették meg egymást.”

 A Biblia sokkal szűkszavúbban kezeli Bábel tornyának építését, Nimród nevét meg sem említni benne, mondhatni semlegesen viszonyul hozzá - legalábbis Josephus Flaviushoz képest (Mózes I. könyve, 11. rész):

3.

 És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.

4.

 És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.

5. 

Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.

6. 

És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.

7. 

Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.

8. 

És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost.

 Az a nagy kérdés tehát, honnan vette Kézai Simon a mondandóját. Sem a bibliából, sem Flaviustól, sem máshonnan. De akkor honnan? Az ősgesztából? Esetleg, hogy Anonymus szavajárásával éljek, a „parasztok hamis meséiből, vagy a regősök csacsogó énekéből”? Netalán az élénk fantáziájú krónikás kitalálta az egészet?

  Sorozatunk végére megpróbálok mindenre választ adni, de előtte megvizsgálunk más álláspontokat is, természetesen kommentárral.

Az első, második és harmadik részben három gestát végeztünk ki, melyek közül az egyikben , Kézai Simon mester krónikájában szerepelt Ménrót (Nimród?) és fiai, Hunor s Magyar a csodaszarvas történettel.  Három krónikánk maradt hátra, melyeket át kell  még tanulmányoznunk. Kettő a 14. századból egy pedig a 15.-ből.

 A 14. századtól kezdve a magyar krónikaszövegeknek kétféle redakciója állt rendelkezésre, amely közül az egyik a Budai Krónika családja Károly Róbert, a másik, a Képes Krónika családja Nagy Lajos korában keletkezett. 

  A Károly kori krónika szövegét öt kódex, illetve ősnyomtatvány tartotta fenn, a közös ősforrás neve a Budai Minorita krónika (az eredeti nem maradt fenn). E család legfőbb ismérve, hogy sokkal rövidebb szöveget közöl, mint a másik család tagjai, s eltér azoktól a magyarság biblikus származtatását illetően is, ugyanis Kézaival egyetemben a magyarság ősapjának Ménrótot tartja (ez a krónikacsalád már „Nemproth”-nak nevezi).

 Ennyi a hivatalos történészi álláspont. Ami teljesen való, de köze nincsen az igazsághoz. Politikusainknak történészeket kellene olvasgatni, hogy megtanuljanak rendesen hazudni, bár való igaz, ehhez némi intellektus szükségeltetik, ami a politikusok jelentős részéből hiányzik…

  Gondoltam, nem hiszek el ezeknek már semmit, csak elolvasom azt a Károly-kori krónikát, legalábbis valamelyiket az ötből. Magyarul nem sikerült beszerezni, akárhogy próbáltam, nagy sokára latinul akadtam a nyomára. Hát bizony van benne egy rész, ami nincsen benne Kézai munkájában, de rendkívül fontos, főleg a mi szempontunkból. Ez így hangzik:

 „Quia vero sompnium in lingua nostra dicitur alm, et illius ortus per sompnium fuit prenosticatus, ideo ipse vocatus est Almus, qui fuit Eleud, qui fuit Vgeg, qui fuit Ed, qui fuit Chaba, qui fuit Ethele, qui fuit bendekus, qui fuit Turda, qui fuitScemen, qui fuit Ethei, qui fuit Opus, qui fuit Kadicha, qui fuit Berend, qui fuit Zulta, qui fuit Bulchu , qui fuit Bolug, qui fuit Zambur, qui fuit Zamur, qui fuit Leel, qui fuit Leuente, qui fuit Kulche, qui fuit Ompud, qui fuit Miske, qui fuit Mike, qui fuit Beztur, qui fuit Budli, qui fuit Chanad, qui fuit Buken, qui fuit Bondofard, qui fuit Farkas, qui fuit Othmar, qui fuit Kadar, qui fuit Beler, qui fuit Kear, qui fuit Keue, qui fuit Keled, qui fuit Dama, qui fuit Bor, qui fuit Hunor, qui fuit Nemproth, qui fuit Thana, qui fuit Iaphet, qui fuit Noe. Almus genuit Arpad, Arpad genuit Zoltan, Zoltan genuit Toxun.”

  Nem kell hozzá különösebb latin tudás, hogy bárki megállapíthassa, ez Kézai Simon családfája elég jelentősen kibővítve, „Nemprothtól” Árpádig, sőt, azon túl is levezetve. Másban már valóban nem különbözik elődjétől, menjünk tovább a Képes Krónikára!

A Képes Krónika családjába szintén öt krónika sorolható. Közülük a legrégebbi a Képes Krónika kódexe, ez kevéssel 1358 utáni. A Károly Róbert kori első krónikaszerkesztéstől alapvetően terjedelmi szempontból különbözik. Továbbá, Kristót idézve: „A második krónikaszerkesztés teológiailag képzett író redaktora könnyűszerrel rájött arra, hogy fő forrásában, az első szerkesztés előszavában durva hiba van, ugyanis Nemprot nem a Jáfet-, hanem a Kám utódok sorába tartozik. Mivel Nemprot a Noétól megátkozott Kám utóda volt, és a szerző a Bibliában csupa negatív dolgot olvashatott Nemprotról, ezért a magyarokat megtette a legelőkelőbbnek tartott Noé fiú, Jáfet leszármazottainak. Ezzel lemosta a magyarságról a kámita eredet szégyenfoltját, és a magyarok Don vidéki őshazáját a Jáfet-fiak birodalmába sorozta be.”

  Kristó Gyula elméletével majd a későbbiekben foglalkozunk bővebben, most csak a Képes Krónikát idézném a pontosság kedvéért, azokat a részeket, ahol Nemprotról van benne szó. Két helyen említik Ménrót nevét a Képes Krónikában. Először közvetlenül az elején, az alábbiak olvashatóak:

  „’Chus nemzette továbbá Nemprothot’. Ő volt az aki rávette Noé utódait, építsenek az Úr akarata ellenére várost és tornyot, erről szól a Teremtés könyvének 11. fejezete. Ez áll benne: ’Ő kezdte a hatalmaskodást a földön’; mert másokat erőszakkal leigázott és akaratuk ellenére az említett munkára kényszerített. Így folytatódik: ’És erős vadász volt’ vagyis az emberek elnyomója ’az Úr szeme láttára’ hiszen semmi sincs rejtve előtte. Innen származik a fordulat, ha tetszik közmondás vagy szólás: ’Olyan, mint Nemproth.’ Később is, ha az emberek elnyomójának bizonyult valaki, azt mondták rá: egy másik Nemproth, vagy hasonlít Nemprothra. Országa kezdetben Babilon volt, utódai az Óceánig terjedő vidékeket tartották hatalmukban. Mindenkinek nyilvánvaló ebből, hogy azoknak van igazuk, akik Hunorról és Magorról, a magyarok őseiről azt állítják, hogy Nemproth fiai voltak (a Képes Krónika és a rokon kódexek hagyománya itt romlott, a tagadás hiányzik – Buzgómócsing), aki Chus fia, ez pedig Kám fia volt, s akit Noé megátkozott. Egyrészt mert akkor a magyarok nem Jáfet nemzetségéből származnának, mint Szent Jeromos állítja, másrészt pedig mert Nemproth sohasem lakott a Tanais folyó környékén, amely keleten van, hanem az Óceánnál. Tehát – amint a Szentírás és a szent tanítók mondják – a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki a vízözön után az ötvennyolcadik évben – mint a keleti népekről szóló krónikában Szent Sigilbertus antiochiai püspök elbeszéli – Evilat földjére ment a feleségétől, Enétől Magort és Hunort nemzette, akikről a magyarokat és a hunokat elnevezték”

 Látható, a Képes Krónika visszatért az Anonymusi elképzeléshez, nyugat-európai szerzőkre és a Bibliára hivatkozva cáfolja Kézai Simont, Jáfetet teszik meg a magyarság ősapjának, de Nimródot kiveszik belőle. Azonban nem sokkal később, a „második krónikaszerkesztés teológiailag képzett író redaktor” (aki mellesleg összemossa a Biblia és Josephus Flavius állításait), szórul szóra elismétli ugyanazt a családfát, ami az első krónikaszerkesztés minden bizonnyal teológiailag képzetlen író redaktora megörökített a számunka. Ezt már magyarul is megtaláltam:

 „Eleud, Ugeg fia Scythiában Eunodbilia lányától fiat nemzett, akit Almusnak neveztek el ama esemény miatt, hogy anyjának, mikor terhes volt, álmában megjelent egy turulforma madár, és tudomására hozta, hogy méhéből patak fakad, és idegen földön sokszorozódik meg. Ez pedig azért volt, mert ágyékából dicső királyok származtak. Mivel a sompinum a mi nyelvünkön alm és az ő születését álom jövendölte meg, ezért kapta az Almus nevet, aki Eleud fia volt, ő Ugegé, ő Edé, Ő Chabáé, ő Eteléé, ő Bendekusé, ő Turdáé, ő Scemené, ő Etheié, ő Opusé, ő Kadicháé, ő Berendé, ő Zultáé, ő Bulchué, ő Bolugé, ő Zamburé, ő Zamuré, ő Leelé, ő Leventéé, ő Kulcheé, ő Ompudé, ő Miskéé, ő Mikéé, ő Bezturé, ő Budlié, ő Chanadé, ő Bukené, ő Bondofardé, ő Farkasé, ő Othmaré, ő Kadaré, ő Beleré, ő Kearé, ő Kevéé, ő Keledé, ő Damaé, ő Boré, ő Hunoré, ő Nemprothé, ő Thanaé, ő Japheté, ő pedig Noé fia volt. Almus Árpádot nemzette, Árpád Zoltánt nemzette, Zoltán Toxunt nemzette”

 Hoppá! Hát ezt éppen most cáfolta! Erre előkerül a Nemprothos verzió Jafetestül, Thanástól mindenestül, méghozzá Magóg és Kám nélkül. Mindez továbbá azért különösképpen kellemetlen, mert ha ilyen szépen elszidta nem sokkal korábban Nemprothot, akkor miért teszi meg dicső királya, Nagy Lajos ősének? Nehéz megválaszolni, „a második krónikaszerkesztés teológiailag képzett író redaktora” miképpen képes elkövetni egy ekkora durva hibát, méghozzá úgy, hogy közben önmagával kerül ellentmondásba. De majd megpróbáljuk feloldani ezt az ellentmondást a későbbiekben, most haladjunk tovább utolsó középkori krónikánkra, mellyel be is fejezzük e nem túl hosszú felsorolást.

 Az középkor utolsó magyar krónikáját Thuróczy János követte el, ezért meglepő módon Thuróczy Krónikának szokás nevezni. Őtőle semmi újat nem tudunk meg Őstörténetünkkel kapcsolatban, mindössze idézi mindkét krónikás hagyományt és megállapítja:

 „(…) a régi kor történetírói a hunok, vagyis a magyarok eredetét egymásnak ellentmondó módon írták meg, s mind a mai, mind a régi idők emberei különbözőképpen vélekedvén róluk, nem csekély ellentmondást tartalmaznak ebben a kérdésben.”

 Ezenkívül egy helyen említi még Nimród nevét, de sajnos senki sem tudja ismét, honnan veszi adatait, ugyanis (legjobb tudomásom szerint) más forrásban nem maradt fenn akárcsak hasonló állítás sem:

„És ama nagy Attila király sem vádolható semmiképp, hogy megtagadta származását, hiszen címzésében ott találjuk, hogy a nagy Nimród unokájának vallotta magát”

 Hát, körülbelül ennyi. Kivégeztük a középkori magyar krónikákat, minden forrást elolvastunk, legközelebb jönnek az elemzések, ahol elmondják a tudós történészek, mit hogyan kell értelmeznünk.

"A tudományos vizsgálódásnak igazságkeresésnek alapszabálya, hogy először meg kell cáfolni a téves nézeteket.” (Rédei Károly)

„Az elért eredmények természetesen feltevés jellegűek.” (Györffy György)

Nem véletlenül idéztem ezt a két mondatot „neves” kutatóinktól, ugyanis mielőtt előállnék saját teóriámmal, szándékomban áll megcáfolni történészeink elképzeléseit Ménrótra vonatkozóan. Elsőként Györffy Györgyre esett választásom, ő ugyanis azon történészek közé tartozik, akik szerint Ménrót ≠ Nimród.  

 Nézzük meg röviden, mit is állít Györffy Krónikáink és a magyar őstörténet című munkájában:

 Ménrót ≠ Nimród, ugyanis a hun történet szerzője (Kézai, vagy valaki, akitől Kézai átvette) a magyarok ősatyját, Ménrótot, azonosította a hasonló nevű Nimróddal és a bibliai adatokkal kiegészítette a mondát. Szerinte ezt a megállapítást az alábbi körülmények támogatják:

 a, Más családfa szerepel a hun történetben, mint a Bibliában.

 b, Menrot felesége, Enech a régi Gestára (Ősgeszta) visszavezethető eredetmonda szerint a magyarok ősanyja volt. Márpedig a mondai ősanya férje nyílván a magyar hagyományból merített ősapa lehetett, s Ménrót ugyanonnan került a hun történetbe, ahonnan felesége Enech.

c, A hun-történet szerint Menrótnak Enechen kívül több felesége volt.

  Ezen felsorolás után kifejti, hogy mivel sehol máshol nem említik, csak a hun történetben, hogy Nimródnak több felesége lett volna, Ménrót nem lehet más, mint egy Kazár fejedelem, akiknek szintén több felesége volt, s aki uralkodott a magyarok felett valamikor (az onugor birodalom felbomlás után 642-ben a magyarok átkerültek az onogurok fennhatósága alól a kazárok fennhatósága alá), valahol a pusztában. Ő alakult át aztán idővel a magyarok ősatyjává, egyik felesége lehetett Enech, a magyarok mondabeli ősatyja.

 Érvként még hozzáteszi, hogy az Anonymusnál szereplő „Ménmarót” nevezetű honfoglalás kori fejedelem kitalált személy, a Ménrót és Marót neveket gyúrta egybe Anonymus. Ezt alátámasztandó hivatkozik arra, hogy Ménmarótnak Anonymus szerint kazár népe volt, pedig a honfoglalás idejében nem laktak kazárok a Kárpát-medencében. Ez véleménye szerint csak úgy magyarázható, hogyha Marót szláv fejedelemből - aki uralkodott a Kárpát-medencében - és Ménrót Kazár kagánból gyúrt egy személyt Anonymus.

 Körülbelül ennyi a bizonyíték Györffynél, hogy miért nem lehet Ménrót a Biblia Nimród. Meg kell említenünk a teljesség igénye miatt, hogy szerinte elmélete gyengéje az lehet, hogy nem túl életszerű, mely szerint a magyarok ősükként egy olyan idegen uralkodót tiszteljenek, akinek hosszú ideig adófizetői voltak. Legalábbis a bizánci forrásokban ábrázolt magyar-kazár viszony ezt nem valószínűsíti. Györffy úgy gondolja, csak ennyi hibája van elméletének, számomra azonban egynémely dolog nem világos, amit szívesen egyeztetnék vele, ha élne még, sajnos ez már nem lehetséges, ezért itt fogalmaznám meg észrevételeimet.

 Kezdetnek Kristó Gyulát citálnám:

„A magyarokról sem hiteles írott forrás nem szól a 830-as évek előtt, sem az emlékeiket őrző, kétségbevonhatatlan régészeti leletek nem ismeretesek a 9. század végét megelőzően.”

 Ez annyit jelent, hogy fogalmunk sincsen a magyarságról 830 előttről. Semmi!!! Minden tankönyvben szereplő tananyag csak elmélet! Semmi más, csak az, ahogy azt Móricka (bármelyik történész nevével behelyettesíthető) elképzelte.

 Az egyik ilyen elmélet szerint Kazár fennhatóság alatt éltek a magyarok valamennyi ideig (történésze váltogatja, mennyit). Harmatta professzor úr, azonban volt olyan merész és ellenvéleményt mert megfogalmazni, ugyanis arab források azt állítják, hogy míg a magyaroknak 20.000 lovasa volt, a kazároknak csak 10.000 zsoldosa (a honfoglalókra állítólag óriási vereséget mért besenyők pedig 5.000 katonával rendelkeztek!), valamint a magyarok nem függnek sem a kazároktól, sem a Bizánciaktól, sem senki mástól. A Bizánci forrásokat is csak elég jelentős rosszindulattal lehet úgy értelmezni, hogy azokból az derüljön ki, a magyarok a kazárok alattvalói voltak.

 A Ménrót = kazár fejedelem elméletnek tehát rögtön az elején véres a torka, ugyanis nemhogy uralkodott volna a magyarokon egy hasonló nevű kazár kagán, hanem ha volt is ilyen csak egy (gyengébb) szövetséges nép fejedelme volt. De további problémák is vannak még. A másik gond, hogy még csak Ménróthoz hasonló nevű kazár fejedelemről sem tud a történelemtudomány (legalábbis Györffy nem említi és én sem találtam). Ha csupán ennyi a bizonyítéka (márpedig csak ennyi), hogy Ménrótnak is több felesége volt és a kazár fejedelmeknek, akkor ennyiből Mohamed próféta is lehetne a magyarok ősapja, ott legalább a kezdőbetű stimmel.

 Aztán további logikai bakugrás, hogyha a magyarság már a Kazár Birodalom létrejötte előtt is létezett (sőt, Györffy tudja azt is, hogy az onogurok fennhatósága alatt éltek) akkor hogyan tekinthet ősapjának egy szomszédos (Györffy szerint rajta uralkodó) népet? Úgy, hogy Enech ráadásul egy magyar királylány volt, aki adóként került a kazárok udvarába…

 A későbbiekben Györffy kifejti, hogy Ménrót másik fia, Hunor szerinte nem lehet más, mint onogur, mert hun nem lehet. Megérne egy külön misét, miért nem lehet hun a Hunor, csak onogur (a másik etalon, Kirstó Gyula szerint Kézai rosszul hallotta, és ezért írt onogur helyett Hunort!), de most nem ez a témánk. Tehát Györffy szerint a magyarok az onogurokat testvérnépként tisztelték (tőlük vettek át egy csomó mindent). Ezek szerint az onoguroknak is a kazár fejedelem volt az ősapja? De hát a kazárok később uralkodtak a magyarokon, mint az onogurok (Györffy szerint)! Időrendileg onogur ősatya kellene és kazár testvér, így ugyanis nem jönnek össze az idősíkok. Nem tudom eldönteni, hogy Györffy szerint volt ekkora homály a krónikaíró fejében, vagy Györffy fejében. (Esetleg azt akarja, hogy a mi fejünkben legyen.)

Tehát összefoglalva a hibák a Ménrót=Kazár fejedelemmel:

1.   1.  Kazár fejedelem soha nem uralkodott a magyarokon.