"kinek záloga a kezemben van?" - folytatódik a játékban a címben szereplő mondat.

Jó régen játszottam ilyet utoljára. Ebben a magyar népi játékban, ha valaki hibázik, annak zálogot kell adnia. Aztán az összegyűlt zálogokat egyenként kisorsolják, s a résztvevő közönség - anélkül, hogy látná, a kikiáltó kinek a zálogát tartja a kezében - kéri, milyen feladatot hajtson végre a zálog tulajdonosa. Voltak igen vicces helyzetek. Haj, régi szép idők!

Mindenesetre a játékban mindenki arra törekedett, minél kevesebbet hibázzon, s akkor nem kellett kínos pillanatokat átélnie.

Játékosan megtanultuk, hogy tetteinknek, cselekvéseinknek, - az aktívaknak és passzívaknak egyaránt – lehetnek következményei, igencsak kellemetlen következményei. S ha hihetünk Eric Berne-nek, a jeles kanadai pszichiáternek, az éltünk csupa játék (játszma). A tranzakcióanalízis témakörben írt világhírű műve, az Ember játszmák erről szól. Anno egyetemen tanultam róla, ám a társadalmunk mind differenciáltabbá válása okán úgy vélem, középiskolában kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

A mai játékok/játszmák ugyanis mind következmény nélküliek. Beülsz a monitor elé, megölsz mindenkit, téged is megölnek, de van három életed, s ha az is elfogyott, hát elkezdesz egy új játékot. Közéleti személyként közbizalom elleni cselekményeket követsz el, celebként rossz példát mutatsz (drogozol például, s ez alap). Mindezt kínos és/vagy fájdalmas következmények nélkül. Nem véletlenül mondják sokan, - köztük én is – hogy egy következmények nélküli világban élünk.

Ám ezt nem az általam szívből gyűlölt liberális démonokrácia okozta. Egyáltalán nem! Ugyanis már a rendszerváltásunk is arról szólt, hogy mindenki drasztikus változásokat akart drasztikus változások nélkül. A 90-es évek elejére a szocialista társadalmaknak, - így Magyarországnak is – elege lett a traumákból. Hallani sem akartak a szocializmus aljasságairól, népnyomorító rémtetteiről.

Ezért gondolnak vissza sokan az idősebbek közül nosztalgiával a lelketlen tömeggyilkos Kádár Jánosra, ezért rohangásznak az utcáinkon őrjöngő fiatalok marxista-kommunista rigmusokat sorolva, bolsevik jelképeket a magasba tartva, állatias kontrollálatlansággal.

Mert nem voltak következmények az elmúlt 32 év játszmáiban.

S most is, amikor néhány félanalfabéta, az intellektuális fejlődésre tökéletesen immunis Robespierre epigon feláll a színpadra és előadja csekély értelme teljes kapacitásával összetákolt állatias hörgését, legfeljebb elhatárolódnak tőle néhányan, de még az emberi oldalon is vannak szószólók, akik ellenzik az erre a cselekedetre reagáló következményeket.

Ne bántsuk Pankotai Lilit és Nagy Blankát!

Egyesek szerint kontraproduktív lenne. Mert miért is? Mert a baloldali homopitecusok között hőssé válnának? Miért, most nem azok?

S nem kellene az emberként élni akaró fiatalokat meggyőznünk határozott lépéseinkkel arról, hogy ez szerintünk mennyire nem helyes?  

Engem senki ne akarjon meggyőzni a „csúnya beszéd” megítélési lehetőségeiről, retorikai alkalmazhatóságának mikéntjeiről! Fekete öves csúnyán beszélő vagyok. Sosem zavar össze egy trágár szavakkal megfogalmazott mondanivaló tartalmának értelmezésében az obszcén felhang. S azt is pontosan tudom (és tapasztalom), hogy elsősorban a baloldali homopitecusok nem tudnak túllépni egy „kurvaanyádon”, amikor éppen az alapvető kognitív képesség témakörben a formális logikára, a kauzalitásra való érzéketlenségére utalok éppen.     

Bezzeg most tökéletesen értik a „fasz”, a „faszom” szavak világmegváltó jelentését, a bennük manifesztálódó orosz rabiga elleni lázadást, s a faszozásra, mint az orbáni diktatúra elleni egyetlen hatásos fegyverre tekintenek áhítattal.

És nincs is szükségük másra, csak faszra. Emberi értelemben vett mondatszerkesztésre, értelmezhető tartalomra nem tartanak igényt. A baloldali homopitecusoknak most FASZ kell.

Én pedig azt mondom, hogy az állam, - tekintve, hogy az általam választott pártkoalíció kormányoz – vonja meg a normatív támogatást a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumtól. Mondjuk első körben egy félévre. Váltsa le a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész karának dékánját, aki ezt a malacfejű nősténytorzót Pázmány Péterhez és Szent Jeromoshoz hasonlította.  

Aztán a dékán úr és a gimi tanárai vetkezzenek meztelenre, majd magukat csalánlevéllel ütlegelve induljanak Pécsről Budára, s közben fennhangon ismételgessék, „Hülye vagyok! Hülye vagyok!”.

Mert következményeknek igenis lenniük kell! Ez egy ilyen játék, ez az életünk.