Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

VISSZA A SZOCIALIZMUSBA

2021. május 05. 10:00 - Mr Falafel

„…mert ritka a boldog idő, amikor úgy érezhetünk,

ahogy akarunk, és amit érzünk, el is mondhatjuk”

/Tacitus: Korunk Története – I. Könyv/

 

 

A szocializmusba (pokolba) (vissza)vezető út ugyan semmiféle jószándékkal nincs, de kétféle rosszal bizony ki van kövezve. Egyik a hitványság hízlalása a kiválóak sanyargatásából fakadó könnyeken. Másik a szupergazdagok és a munkából élők közti távolság beláthatatlanná növelése.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer végig kell néznem, sőt, a saját bőrömön kell megtapasztalnom a szocializmusnak, e torz baloldali világfelfogásnak az újjáépülését, miután átélhettem a korábbi pusztulása haláltusája fölötti katarzist. Mint főnix, úgy támadt fel  az emberi aljasság hamvaiból, s talán erősebb, mint valaha volt.

Különösen szürreálissá teszi e képet, hogy olybá tűnik, a nyugati kapitalizmus pusztán azért győzte le a keleti szocializmust, hogy annak erejét magába szívva valami sokkal borzalmasabbat hozzon létre. Ez a fajta társadalmi alkímia képes volt a röghöz kötöttség ólomvalóságát úgy ötvözni torz ideológiákkal, hogy attól az éhbéren tartottak boldog önkívületben állítják elő a szupergazdagok számára az aranyéletet.

A liberális demokráciának nevezett internacionalista-globalista diktatúra alappillére tehát az öntudatra ébredni képtelen, értelmileg és érzelmileg egyaránt gyenge munkás(osztály).

Amikor a 80-as évek végén a „fejlett nyugat” életszínvonalát irigyeltük, egyszer sem gondoltunk például a munkanélküliségre, mert nálunk olyan nem volt. A teljes foglalkoztatottság nyújtotta anyagi biztonság törékeny kishajója tudattalanul átvitorlázott a piacgazdaság viharos tengereire.   

Ezen egzisztenciális lélekvesztők mindaddig kavarogtak a világpiac félelmetes, mélykék vizein látszólagosan kiszolgáltatottan, amíg a kapitalizmusból nem csak a kolbászból font kerítéseket látók meg nem alkották a saját révüket tanulásból és szorgalomból. Mindazok tehát, akik ráébredtek, hogy a kapitalizmus nem egy dologtalanul formálódó kánaán, hanem az egyénben rejlő lehetőségek stimulálása által munkát, produktumot kikényszerítő rendszer, megtalálták a boldogulásuk útját.

S az ilyen individuumok könnyebben képesek elfogadni a korlátaikat, belátni lehetőségeik végességét, mint azok, akik a rendszerváltozás óta pont ugyanott hánykolódnak, a világpiac félelmetes, mélykék tengerein. Utóbbiak ugyanis konokul elutasítják a valóságot, hogy a boldogulásuk egyedüli akadálya saját szerény értelmi képességük és restségük.

 Valahogy úgy kell elképzelnünk ezt a mentális állapotot, ahogyan a Kübler-Ross-féle pszichológiai modell leírja a gyász 5 szakaszát (tagadás, dühösség, alkudozás, depresszió, elfogadás), hiszen tulajdonképpen pontosan arról van szó, hogy a szocialista világrend összeomlásával a rendszerben élő egyének elveszítették azt a védőhálót, amelyért oly sok önfeladással, a sorssal való megalkuvással fizettek.

Az első, tehát a tagadás fázisában lévők azok, akik képtelenek elfogadni, hogy oly mértékben szorulnak gyámolításra, amely lehetetlenné teszi irracionális vágyaik kielégítését. Ám harminc év alatt eljutottunk a második fázishoz, amelyben a saját felelősségüket elhárítók némi segédlettel megtalálták a bajok okát, a probléma forrását, a velük együtt indulókat, a gázszerelőkből, karbantartókból lett gazdagokat, és mindenki mást is, aki szerintük sokkal butább náluk, miáltal érdemtelen a kényelmesebb életre.

Az úgynevezett közösségi médiákban ezek a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalanok olyan mérhetetlen agresszív dühöt ontanak a komfortos polgári életet élőkre, hogy belésajdul a Föld. E végletekig fokozott idegállapotot használják fel a szupergazdagok arra, hogy saját státuszukat fényév távolságokra tolják az elesettek világától, míg a már színvonalas életkörülmények között élőket prédaként vetik elébük.

Pár napja láttam a szocialista népvagyonból milliárdossá avanzsáló baloldali uszító politikust, Gyurcsány Ferencet, amint megígéri, hogy minden „gazdagot” megsarcol. A gazdagokat konkrétan meg is nevezte: azok, akik egymillió fölött keresnek. Tehát az összes orvos, képzettebb informatikus, jogász, közgazdász, szobafestő, hegesztő vagy autószerelő mesteremberek, stb. Magyarországon tehát a baloldali politizálás nem áll másból, mint az iskolázatlan, lusta és a végletekig frusztrált, feldühödött lumpenprolik  hergeléséből.

Azt sulykolják ezekbe a nyomorultakba, hogy valóban nem ők telhetnek sanyarú sorsukról, hanem azok, akik pontosan onnan indultak, mint ők, de abszolút érdemtelenül sokkal többre vitték, hogy mindenki aljas gazember, aki jobban él, mint ők. S emezek ezt el is hiszik, miután emígyen igazolódva látszik, amit maguk is mindig gondoltak, hogy nem ők értéktelenebbek, hanem a többiek csalnak az „éljünk jobban!” társadalmi társasjátékban.

Akik pedig csalárd módon eljárva másokat szerencsétlenné tesznek, - mert nyilván ezt tették – azoknak vagyonát el kell kobozni. Nem, odáig már nem mennek el a propagandában, hogy az elkobzott vagyont szét kell osztani a nép között! Arról már a célközönség is tudja, hogy sosem fog bekövetkezni. Megelégszenek annyival, hogy a másik ember, aki szorgalmasabb, okosabb, alkalmasabb volt, megbűnhődjön és visszahulljon az általuk elérhetetlen magasságokból a röghöz.

Ugyanez a folyamat jól megfigyelhető az USA-ban, ahol ezt még egy rasszista szállal is megerősítik. Így csináltak hőst egy börtöntöltelék afroamerikai drogdílerből, aki terhes nők hasához fogott fegyvert, így kényszerítve őket értékeik átadására. Szobrot állítottak ennek az aljas gazembernek és utcát neveztek el róla. Amerikában minden bajok okozója a fehér, heteroszexuális ember. Valamikori komoly egyetemeken kutatják Shakespeare rasszizmusát, s tiltják be műveit.

Két kérdés is felmerülhet bennünk:

1., Miért éppen a középosztálybeli, - Európában „csak” ember, az USA-ban fehér – ember a legalkalmasabb betölteni a közellenség szerepét?

2., Hogyan függ össze az egyre növekvő számú, marginalizálódott csoportok tagjainak alacsony életszínvonalon tartása a mozgósíthatóságukkal?  

A két kérdésre egyetlen, komplex válasz adható. Azt a társadalmi együttélési és gazdasági rendszert, amelyben élünk, az európai ember hozta létre. Amerikára is vonatkoztatva mondhatjuk, a fehér ember szellemi terméke. Így, amennyiben az jelentősebb létszámú csoportok számára válik élhetetlenné, nyilvánvalóan az alkotók tehetők felelőssé.

Itt kell megemlítenem egy fontos, de nem közismert evidenciát: a szupergazdagság nem intelligencia függvénye. Sőt, ki merem jelenteni, a szupergazdagság előfeltételez egy markáns intellektuális korlátoltságot. Tényszerűen igaz, egyetlen nagy tudású ember sem milliárdos. A legfelsőbb gazdasági körökbe pedig nem lehet bekerülni. Mindazok, akiket példaként állítanak elénk, legvalószínűbben valamely, állam - elsősorban az USA - titkosszolgálatának termékei valamely globális katonai projekt képviseletére. Microsoft, Tesla, stb.

A szellemi tőkét birtoklók és termelők köre a középosztályban található. Az ellenük irányuló offenzíva fővonulata az ellenségként való felmutatásuk, ugyanakkor az egyetemi és más tudományos műhelyek prominenseinek korrumpálása, megvásárlása is fontos eszköz azok kezében, akik a nyugati típusú szocializmus kiépítésén fáradoznak. S míg az egyszerű, tudatlan közegben a dühöt gerjesztik, a morálisan fogékonyabb tudósokat az elesetteken segítés szent célja mellé állítással veszik rá nemtelen eszközök elfogadására és alkalmazására. Lásd gender-elmélet, amelynek az a feladata, hogy a társadalmunk alapjait lerombolja, védtelenné, sebezhetővé tegyen minket.

A nyugati világban formálódó intellektuális megalapozottságú középosztály azért jelent veszélyt a távoli történelmi múltban kialakult szupergazdagok közösségére, mert a polgári lét kényelme lehetővé teszi a közügyekről való értelmes elmélkedést. S az ilyen elmélkedés bizony felszínre hozhat jelenségeket, amelyek rámutathatnak a valódi problémára, a szupergazdagok erkölcsi korlátoktól mentes céljaira, azok társadalomromboló következményeire.

Ugyanakkor viszont a kevésbé szorgalmas és értelmes marginalizáltak alacsony életszínvonalon tartása, a frusztráltságuk fokozása nem csupán mozgósíthatóbbá teszi őket, de mindaddig, amíg a megélhetésükért kell küzdeniük, megakadályozza őket abban, hogy értelmes gondolatokat fogalmazzanak meg arról a társdalomról, amelyben élnek, illetve amelyben élhetnének.

A nyugati szocializmus eszméjét nem ma agyalták ki, annak gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. A szovjet típusú szocializmus csupán egy kísérlet volt, amely magának a falanszterjellegű emberi társadalomnak a felépítése lehetőségét vizsgálta. A kísérlet sikeres volt. A média, - különösen a közösségi média – agymosása létrehozta azokat a párhuzamos valóságokat, amelyek segítenek elrejteni a szupergazdagok mesterkedéseit, sőt, őket magukat is. E módon láthatatlanná téve őket a silányabb minőségű marginalizáltakkal könnyebb elfogadtatni a középosztály elpusztításának tervét. Mi több, még aktív segítséget is kapnak tőlük hozzá.

Azoknak, akik képesek befolyásolni a világ menetét, soha nem volt más célja, mint, hogy a liberális demokráciának nevezett szocialista falanszterdiktatúrát megalkossák.    

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr9616522926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása