Annyian és annyiféleképpen magyarázták és magyarázzák a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás történéseit, a Fideszes fellegvár elestét, hogy magam is kedvet kaptam okokat firtatni. Nehéz újat és izgalmasat mondani a témában, de azért teszek egy kísérletet.

Elnézve a kormány, a Fidesz-KDNP politikusainak, a jobboldali megmondó emberek reakcióját, rögtön a 2002-es választások első körének buktája jut eszembe. A Fidesz akkor is magasan vezetett minden közvélemény-kutatónál, nagy volt a mellény, lazák voltak az arcok. Aztán meg bambán bámultak leesett állal.

Ezek semmit nem tanultak. Fogalmuk sincs, hogyan kell egy félévszázados baloldali ideológiától eltorzult gondolkodásmódot kiirtani az emberekből. Pedig legkésőbb 2006-ban megtanulhatták volna, nem értik a néplélek működését.  

Akkoriban az volt az óriásplakátok egyetlen mondanivalója, - s így nyilván a Fideszé is – hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. Mindezt akkor, amikor a proletár 0% kezdőrészlettel kacsalábon forgó panelt vett, mellé új Suzukit és lapostévét. Ja, meg a legújabb okostelefont, persze! Úrristen, majd elfeledtem. A legkedvezőbb svájci frank alapú hitelre, húsz-harminc évre.

Tobzódtak, élvezték az életet, eltartott kisujjal rágcsálták a nápolyit. Legyőzhetetlennek hitték magukat. El is küldték a Fideszt a … jó messzire. Az sem zavarta meg a proletár paradicsom nyugalmát, hogy néhány hónap múlva a fővezér egyik szaftos tartalmú kirohanása napvilágra került, s kiderült, hazugság volt minden.

Ám, ahogy a tényeket a Fidesznek nem hitték el, úgy Gyurcsánynak sem. Éltek tovább az álomvilágukban. Egészen 2008-ig, amikor bebizonyosodott, hogy a svájci frank csupán csali volt. A bankó rabszolgává tette őket. Hontalan, vagyontalan rabszolgává. A törlesztő részletek megháromszorozódtak, a THM sokszorosára emelkedett. Aki felvett tízmilliót, annak 40-50 milliót kellett volna visszafizetnie a végén.

Az urak életét élő egyszeri melós ott állt kisemmizve, esély nélkül a talpra állásra. Elindultak hát világgá, hetedhét országon is túlra szerencsét próbálni. Egyre többen és többen. A kinti élet nem volt könnyű, de az ott megkeresett bért nem vehette el a magyarországi bank. Családok szakadtak szét, volt sírás-rívás, de az élet nem állt meg.

Gyorsan eljött 2010., a Fidesz pedig gyakorlatilag kampány nélkül szerzett kétharmadot. Fura, de mára ez már csak kevesünk emléke. A kilakoltatásokat átélő, a család szétszakadását sirató proletár ma úgy emlékszik erre az időszakra, hogy ő már akkor is az orbáni diktatúra elől menekült.

Nem veszi le a zokniját ott, a ködös Albionban, hogy a lábujjait is hozzáadja a kint töltött évekhez, miáltal kijönne a valósághoz tartozó évszám, nem. Inkább elmegy és Londonban meghallgatja a baloldal legújabb Sasjózsi reinkarnációját, Bödőcs Tibort, aki Orbánt egy mondaton belül legalább hatszázharminc gúnynévvel képes illetni. Ő pedig elmondja nekik, ha úgy érzik, hogy öt meg öt az négy, akkor ne hagyják magukat eltántorítani.

Nem is hagyják! Nehogy már holmi valósággal elfojtsák az érzelmeiket. Így aztán hiába lett konformosabb az élet szép hazánkban, hiába az EU-s statisztikai adatok a brutális gazdasági erősödésről, a nemzetközi hitelminősítők állandó felértékelése, a proletárt ez nem hatja meg.

Az érzelem, - szemben az önfenntartásra képes értelemmel – mindig igényli a külső forrást, amelyből táplálkozhat. A baloldal érzelemvezérelt volt mindig, tehát pontosan tudja, mivel és hogyan kell kielégíteni az egyén emóció-igényét.

Jó érzékkel alkalmazták a már száz évvel korábban is bevált receptet: aktiválták az irigy prolit. Elhitették vele, ha elkergetik a jelenlegi uraikat, akkor bárki bemehet a miniszterhez, kérheti, hogy ő építhesse meg a Budapestet és Nyújorkot összekötő autópályát, s már utalják is a számlájára a csilliárdokat.

Tehát semmi mást nem kell tenni ehhez, mint elmenni szavazni, aztán lámpavasra lógatni a cigány Orbánt és bandáját. A hódmezővásárhelyi győzelmük óta a baloldali ismerőseim mást sem osztanak meg a Facebook profiljukon, mint olyan képeket, írásokat, amelyek azt ábrázolják, illetve taglalják, hogyan kell megölni a jobboldaliakat. Semmit mást nem osztanak meg, SEMMIT, bassza meg!

S amikor elnézem a vasárnapi voksolás utáni örömkönnyeiket, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy sírva örülnek, hogy végre kiirthatnak mindenkit, aki nem tart velük, aki másként gondolkodik a világról.

Pedig sokan vagyunk, akik nem tartunk velük, soha nem is fogunk. Nem ezért, mert annyira szimpatikus lenne, hogy politikusaink mind kódis szegények, de a körülöttük élők, még a döglegyek is, milliárdosok lesznek. Nem ezért, mert nem nyílik ki a bicska a zsebünkben, amikor nyolcvan és a halál közötti szülők, nagyszülők nyernek el sokmilliárdos tendereket, vagy pár hónapos csemeték vásárolnak százmilliós ingatlanokat Budán.

Ez minden jóérzésű embert irritál és elborzaszt. Csakhogy vagyunk elegen, akik pontosan tudjuk, hogy a többi párt politikusai is ugyanúgy milliárdosokká váltak, s ha még nem is tartanak ott, jó úton haladnak afelé. A Jobbik prominensének családja például uralja az egyik budai kerületet. Valahogy minden pályázaton csak ők nyernek. Jobbik!

Mi tudjuk, hogy Kóka megvette a MÁV Andrássy úti székházát 750 millióért, majd a MÁV visszabérelte tőle évi 250 millióért és előre kifizetett öt évet. Mi tudjuk, ki Lepp Gyula vagy Mesterházy Ernő. Demszky és a 4-es metró. Mi ismerjük Gyurcsány meggazdagodásának történetét is. Mi tudjuk, hogy nincs új a nap alatt.

Ám, mi nem óbégatunk habzó szájjal, hogy el kell venni a gazdagoktól. Azért nem óbégatunk habzó szájjal, mert minket az értelem vezérel, nem az érzelem. Mi emlékszünk a tanácsköztársaság népirtására, az ÁVH-ra és a szocializmus rémtetteire általában. Emlékszünk, hogy akkor is elvették a gazdagoktól, hogy majd jól szétosztanak mindent a nép között, aztán nem osztottak szét semmit, hanem budapesti kávéházakban urizáltak, mint azok, akiket legyilkoltak ugyanezért.

Hát ezért nem tartunk veletek, baloldali honfitársaink. Nem kell ehhez Fideszbirkának sem lenni, elég csak gondolkodni. Továbbmegyek! Március 15-én békemenetre sem megyünk. Sokan voltunk 2012-ben. Igen, én is! S amint ismét a külső intervenciótól kell tartanunk, kimegyünk az utcára újra. 56-ban is az olyanok harcoltak, mint mi, nem az olyanok, mint ti.

Ti akkor is az intervenciót éltettétek, ahogy most is. A legviccesebb, hogy egy rohadék tömeggyilkos fotóját posztolgatjátok ész nélkül, mert szerintetek ő nem volt milliárdos, mert ő, ha szőlőt akart enni, nem vette meg Tokaj-hegyoldalt. Nem, bazmeg, nem vette meg, mert az övé volt! Minden az övé volt, az életünk is. És elvehetett bármit, el is vett, életeket is.  

Látjátok, van, ami sohasem változik. Ti sem és mi sem. Nektek korábban a Szovjetunió volt a gondoskodó atyátok, most az EU. Mi akkor is kilógtunk a sorból és most is. A különbség annyi, hogy most nem kell befognunk a szánkat, ha élni akarunk. Legalábbis eddig így volt. Látva a vasárnapi események hatására felajzott, gyilkolni kész tömegeiteket, el kell gondolkodnunk.

Adódik a kérdés: mi a tétje az áprilisi országgyűlési választásoknak? - Őszinte leszek, fogalmam sincs. Olyannyira szürreális ez a társadalmi miliő, amelyben élünk, hogy jóslatokba bocsátkozni tök értelmetlen. Nálunk úgyis az lesz kicsiben, ami az EU-ban nagyban. Merkel végóráit éli. Macron sármja múlóban. Az olaszoknál is igencsak leáldozóban a balliberális vircsaft. A sógorok… Hiszen tudjuk jól.

S ha így haladunk tovább, a győztes baloldal miniszterelnökét pár hónap után megbuktató Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök kijelenti majd, minden rendben, mert ő előre látta a jövőt, ezért felépítette a kerítést a határon, amivel megvédte Európát és Magyarországot egyaránt. Az ő állhatatos munkájának köszönhetjük, hogy Orbán nem tudta terroristákkal elárasztani az országot. Vona Gábor emigrál és imám lesz valahol Törökországban. A fiatalok nem jönnek haza Angliából, de majd már nem a diktatúrától való rettegésük okán, hanem azért, mert a világot megismerni, tapasztalatot szerezni jó.  

Nem lesz világvége. Legfeljebb, ha a Fidesz nyer.