Mostanság sokunkat foglalkoztat az egyre terjedő erőszak, legfőképpen is annak oka vagy okai, látva a híradásokat arról, ahogy fiatalok lőfegyverrel mészárolják le iskolatársaikat, vagy éppen bárki mást, aki az útjukat keresztezi. Az egyes médiumokban, közösségi oldalakon találhatunk is saját felfogásunknak megfelelő válaszokat, amelyek egyébként vagy helyesek, vagy nem.

Beleolvasván egy-két okfejtésbe, óhatatlanul elmerültem saját gondolataimban, amelynek eredményeként megszületett a személyes válaszom az erőszak terjedése okának kérdésére, ha úgy tetszik, megtaláltam a forrást.

Persze, vagy igazam van, vagy nincs. Nagy valószínűséggel sosem derül majd ki. Mert lehet a jelen társadalom erőszakosságának forrását megnevezni, a gyógyulást nem biztos, hogy az hozza el, ami a forrást kiapasztja. Bizony nagyon könnyen lehet, hogy inkább jelent majd megoldást egy sokkal nagyobb borzalom, mint az erőszakot tápláló forrás társadalmi összefogással való kiapasztása.

Bárhogy is legyen, egyet megígérhetek, az én elméletem egyrészt a kompetens tudomány(ok) által elfogadott szabályok mentén, tehát tudományos tényekre alapozva közelíti meg a kérdést. Ennél többet amúgy sem tehetnék, elvégre nem vagyok vátesz.

Amit rögtön az elején le kell szögeznem, - s ezzel nyilván sokak ellenérzését váltom majd ki – az akciófilmeknek, a „hülye meséknek”, az erőszakos videojátékoknak az ég egy adta világon semmi közük nincs a fiatalok szélsőségesen erőszakossá válásához. Kijelentésem megtámogatására kétféle magyarázattal is tudok szolgálni.

1., Minden mese a jó és a rossz harcáról szól, ahol jellemzően a jó győzedelmeskedik. A gyermekek pedig a kezdeti animista gondolkodást tapasztalati tanulással meghaladva képesek különbséget tenni mese és valóság között. Továbbá a mese elsősorban a gyermek tudattalanjába közvetít jelentéstartalmakat. Bruno Bettelheim: A mesebűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című korszakalkotó művében részletesen elemzi ezt.

Bettelheim állításait erősíti Vlagyimir Jakovlevics Propp: A mese morfológiája című írása, amely az orosz varázsmesék szerkezeti felépítéséről (morfológiájáról) szól. Ebből visszakanyarodva a Bettelheim által a „gyermek varázsigényének” nevezett jelenségre, pusztán a két könyv pár oldalának elolvasása után is heurisztikus élménye lehet mindenkinek, elsősorban is a gyermekükért aggódó szülőknek: a mese nem nevel agresszivitásra.

2., Az Európát éppen feldúló agresszív gyilkosok és erőszaktevők, a muszlim bevándorlók nem olvasnak meséket, nem néznek véres akciófilmeket, nem játszanak videojátékokkal, mégis a legaljasabb gyilkosnak bizonyulnak.

A választ tehát máshol kell keresnünk. Mielőtt azonban ezt megkísérelnénk, adjunk választ arra is, hogy akkor miért olyan népszerű az a nézet, amely szerint a mesék, akciófilmek és videojátékok a felelősek. Akár az egyszeregy, olyan könnyű: a felelősség hárítása okán. Amennyiben elvont felelőst nevezünk meg, nem kell kutatni a személyi felelősök után. Kényelmes pozíció.

Mint azt máskor már elmondtam, az egyéni felelősségtudat szintje a jelen emberi társadalomban elérhetetlen az egyén számára. A liberális demokrácia, ahogy minden bolsevista indíttatású rendszer, a kollektív (szétkenhető) felelősséget propagálja. Mindenki felelős, tehát senki sem vonható felelősségre. Pláne, ha nem létező, nem valóságos dolgokat nevezünk meg felelősnek, mint film, mese vagy videojáték! A lényeg, hogy személyi felelősség ne említtessék.

Sokan vetették már a szememre, amiért a liberális demokráciát a bolsevizmussal azonosítom, vagy amiért egy vírusnak nevezem, amelyet arra tenyésztettek ki, hogy az emberi fajt kiirtsa. Az ő figyelmükbe ajánlanám Ronald Reagannek, az USA elnökének szavait:

 "Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni.”  

Adolf Hitler pedig azt mondta, hogy a szovjet szocializmus (bolsevizmus) és a nemzetiszocializmus egy tőről fakad. Akkor helyben is vagyunk. A liberális demokrácia egyetlen (öntudatlan) célja a pusztítás és önpusztítás.

Nem véletlen, hogy a liberális demokrácia bölcsőjében, az USA-ban végzi a legnagyobb pusztítást. Az ottani demokraták aztán azonnal visítoznak, hogy szigorítani kell a fegyvertartás szabályait. Terelés. Próbálnak megszabadulni az őket egyértelműen terhelő felelősségtől. Mintha a fegyver lenne a hibás. Pedig gyilkos fegyver nincs, csak gyilkos ember.

Nem, a fegyvertartás amerikai mintája nemhogy káros, de nagyon is követendő példa!

Ellenben nézzük meg a propagandát: Azt mondják, lerohanni, elpusztítani azon államokat, amelyek másmilyen értékrend szerint működnek, helyes, sőt dicsőséges. S mindazok, akik a másként gondolkodókat elpusztítják, azok nem bűnösök, gonosztevők, hanem hősök. Helyes, ha a saját kezünkbe vesszük a mások fölötti ítélkezést, mert mi vagyunk a jók, akiknek ez kiváltsága és kötelessége.

És csodálkoznak, ha a sokszínű gondolkodásáról is ismert kontinensnyi országban a hivatalos propagandától ájuldozó idióták otthon is lövöldözni kezdenek. Nem csodálkozniuk kéne, hanem ujjongani, mert célt ért az agymosásuk. Ölni tehát jó, ha azt az USA értékrendjéért, a liberális demokráciáért teszi valaki, mert nem tömeggyilkos lesz, hanem hős, akire a társadalom tagjai felnéznek. Innentől aztán a kognitív disszonanciától zavaros fejű turbó-amerikaiak időközönkénti felbukkanása és gyilkolászási performansza borítékolható.

Az Európai Unió pedig importálja a jenkik elmebaját, elvégre hűséges csatlós. S bár saját, erkölcsi értékrendjétől vezérelve a világnézete szerint értékteleneket likvidáló háborodottjai egyelőre nincsenek, e hiátust kívánják megszüntetni iszlamista vademberek betelepítésével, akár úgy is, hogy saját államai évezredes-évszázados kultúráit átadja az enyészetnek.

Általam unalomig ismételt tézis, hogy a liberális demokrácia, - amelyik sem nem liberális, sem nem demokrácia – tekintve, hogy a bolsevizmus XXI. századi változata, eleve magában hordozza az erőszak csíráit. Amióta világ a világ, a baloldal hatalomra kerülése és uralma véres tragédiáktól, tömeggyilkosságoktól terhelt.

Az erőszakra való hajlam azonban az emberiség minden egyes tagjának sajátja. Pierre Clastres, kiváló francia antropológus életműve az erőszak-kutatásról szól. S ha magam nem is értek egyet vele mindenben, abban feltétlenül, hogy a primitív társadalmak, - ideértve a ma is létező természeti népeket és az őskori társadalmakat – legfőbb jellemzője az egyes csoportok közötti állandó háborúskodás. Az erőszakos magatartás olyan természetes volt, mint az, hogy minden nap vadászni mentek.    

S hogy ez az erőszakos elemeket tartalmazó magatartás mennyire az ember sajátja, azt az is szemléletesen bizonyítja, hogy az ókori görög városállamokban külön filozófiai ág foglalkozott vele. Epheszoszi Herakleitosz, akit a dialektika előfutárának is szoktak nevezni, mondta: „Háború mindennek atyja, mindennek királya.” Csupán én teszem hozzá, ugyancsak ő volt, aki először felvetette a kollektív tudattalan létét, amikor azt állította, hogy az emberiségnek van egy közös tudása, amely mindenki számára hozzáférhető, csak értelemre és megfigyelésre támaszkodik.

És akkor, ha már a kollektív tudattalan megemlítésével utalást tettünk Jungra, - aki egyébként több művében is foglalkozott közvetve és közvetlenül is az erőszakkal – mindjárt térjünk is rá kortársára, a másik nagy jelentőségű pszichológus tudósra, Sigmund Freud-ra.  

Freud, - mint Jung is „A diktátorok lélektana” , valamint a „Gondolatok az értelemről és s tébolyról” című műveiben – az ID (ösztön-én) kapcsán az agressziót az id-et alkotó „drive”-ok (biológiai ösztönkésztetések) egyikének tartotta. Hát ez van! Az erőszak az ember elidegeníthetetlen része.

Ergo, ha az évszázados tapasztalataink alapján azt állítjuk, hogy a baloldali gondolkodás erőszak-alapú, akkor azt mondhatjuk, a baloldali ember az az embertípus, amelyik képtelen magában elfojtani az ösztönkésztetéseit, akinél olyan jelentős az id befolyása, hogy vagy nem fejlődött ki belőle az ego és a szuperego, vagy képes azt alacsony aktivitási szinten tartani.

A liberális demokrácia propagandája által okozott kognitív disszonancia - az USA-ban és Európában egyaránt – a szuperego elégtelen funkcionálását okozza, amely által az egyén képtelen eldönteni, hogy egy cselekedete jó vagy rossz, ezért visszanyúlik mindennek az eredetéhez, a forráshoz, az ösztön-énhez (id) és aszerint cselekszik.

Nos, ez az én válaszom a nyugati típusú kultúrát eluraló erőszakra, annak eredetére és okára.