Nem tudom elfojtani magamban a viszolygást, miközben ezt az összetételt leírom.  Olyan nyersen, durván hangzik, gyomrot görcsbe rántóan. Miközben mi sem időszerűbb az Európa népeinek kultúráját elpusztítani akaró liberális demokrácia tébolyult dühöngésének idején, mint határozottan, mindenre elszántan védelmezni nemzetünk egyedi értékeit, a történelmi múltunk által ránk hagyományozott tradíciókat.

Szóval, gondoljak is bármit a nemzeti radikalizmusról, valamire, amit így is nevezhetünk, egyszerűen szükség van, ha fenn szeretnénk maradni egységes kultúrával rendelkező társadalomként. Mivel manapság minden közéleti témát kizárólag politikai aspektusból értelmezünk, a nemzeti radikalizmusnak is kell egy politikai szerveződés, egy párt, amely felkarolja a törekvéseit.

Sokáig úgy gondoltam, Magyarországon ennek letéteményese a Jobbik. Tetszett az őszinte, karakán kiállásuk, mivel magam is nemzeti érzületű vagyok, akinek identitása a magyar kultúra iránt érzett olthatatlan szerelmében teljesedik ki. S bár úgy vélem, az emberi társadalom fejlettségének egy bizonyos szintjétől a nemzeteken átívelő egyetemes emberi értékeknek kell érvényesülniük, azok nem az egyes emberekben sarjadnak majd erős hajtásokká, hanem oldhatatlan kötelékkel egymáshoz fűződő csoportokban lelnek igazán táptalajra, olyan csoportokban, mint például a nemzet.

A nemzet tehát nemhogy gátja lenne a komplex és egységes emberi társadalom létrejöttének, de egyetlen energiaforrása. A globális szemlélet, amely kizárólag baloldali ideológiák mentén szerveződik, egy zsákutca. Ahogy minden eddigi baloldali eszme, kizárólag gyötrelmet és fájdalmat, káoszt hoz az emberiségre.

Radikális is vagyok, mert abban hiszek, hogy a következménynélküliség dekadenciába süllyeszti a társadalmat. Lássuk csak, az emberek folyton arról beszélnek, hogy melyik gazemberrel mit kéne tenni, ám elrettennek a keményebb retorzióktól. Miközben mindenki radikális változásokat vár a közéletben, ezt úgy szeretné, hogy ne legyenek benne radikális cselekmények. És azt akkor mégis hogyan?

A társadalmunk megalkuvó, szebben fogalmazva konszenzusra hajló. Az emberek inkább dohognak magukban, mint, hogy a gaztettekre reflektáló drasztikus következményeket taglaló híreket nézzenek a tévében. Egyébként is, a baloldali emberek szerint csak a Fidesz lop, de legalábbis érzésük szerint sokkal, de sokkal többet, mint az ideológiájukat propagáló baloldali politikusok, a jobboldal szerint pedig pont fordítva van.   

A radikalizmusnak ebből kifolyólag nincs komoly támogatottsága Magyarországon (sem). Ami egyébként akceptálható emberi attitűd. Egyébként is manapság a radikalizmus egyre inkább hajlik anarchista metodikák alkalmazására. Lásd az LMP erőltetett zöldpártisága, vagy a Momentum fogékonysága mindennemű rombolásra.

Maradt a nemzeti érzület transzparenciája, de a Jobbik sajnos erre (is) alkalmatlan. A nemzeti identitástudat ugyanis összeegyeztethetetlen a parttalan zsidózással és cigányozással. Az a személyes és csoportos hitvallás, amely magát kizárólag úgy képes definiálni, hogy más kultúrát vagy kultúrákat illetlen szavakkal említ, azokkal szembe helyezkedve véli felemelni saját kultúráját, az enyhébb esetben is etnocentrizmus, de sokkal inkább sovinizmus, vagyis egy korcs identitástudat.

A nemzeti identitástudattal bíró emberek egyik legfőbb ismérve, hogy tisztelik a más kultúrát, illetve az azt alkotó népet, hiszen pontosan tudják, hogy abban a másik kultúrában is minden egyes személy magában hordozza annak örökké fennálló lényegét, mint a létező egyik legnagyobb szentséget.

Rendszeres és/vagy figyelmesebb olvasóim most riposztozhatnának azzal, hogy „de a palesztinokat bezzeg pocskondiázod”. Ez igaz is, meg nem is. Mivel nincs palesztin nép és kultúra, így azt otromba szavakkal sem illethetem. Hiszen pontosan ez a bajom azokkal a nomádokkal, hogy sosem akartak igazán egységes társadalommá szerveződni, pusztán az Izrael ellenes európai hangulatot kihasználva elfogadták, hogy a zsidó államot sanda szemmel nézők őket egységes népként kezdték kezelni és nevezni.

Bizony, ezek a derék emberek nem hívták magukat palesztinnak, amíg rájuk nem aggatták e nevet. Ám azóta sincs egységes nyelvük, nincsenek hagyományaik. Elfogadják a pénzt, amit kapnak, s hogy kapjanak még, sivalkodnak kicsit. Leírtam én már máskor is, most is megteszem, véleményem, hogy a „palesztin ügyet” támogatók szimplán antiszemiták.

Az ellenségem ellensége a barátom. – vallják. Nos, ez baromság! A palesztin-zsidó kérdést egy nemzeti érzületű ember csakis a zsidóság pártjára állva kommunikálhatja. A zsidó kultúra az emberiség egyik legrégebbi kultúrája, a zsidóság az egyik legősibb (és legállhatatosabb) nemzete. Tisztelnünk illik. Különösen nekünk, magyaroknak, kik ugyancsak egy régi és nagy múltú kultúra vagyunk.

Ez nem jelenti azt, hogy politikai vagy gazdasági téren feltétlenül barátoknak kell lennünk. Én nem filoszemitizmust propagálok, csak a józanészre próbálok hatni logikus érveléssel. A zsidó állam a nemzetállamok egyik fontos védőbástyája. Egyszersmind fegyver a kezünkben az esztelen baloldali globalizmus ellen. Amíg Izrael áll, addig az európai nemzetállamoknak is van esélye fennmaradni.

Amikor tehát a zsidó kultúrát magasztalom, elsősorban a saját kultúrám iránt érzettek miatt teszem. Mert miközben azt is csodálom és tisztelem, a sajátomért dobog a szívem. Hisz magyar vagyok, sodorjon bármerre is a sorsom. Tudom, ezzel az álláspontommal éppen a magukat nemzeti érzületűnek nevezők között nem vagyok/leszek népszerű.

Nem különösebben érdekel. Nem vagyok az a csoporthoz tartozni szerető fajta. Az én ars poetica-m ez, másé pedig más. A világ így kerek. Tudomásul veszem, hogy a magyar nemzettudat félévszázados szocialista agysorvasztáson ment keresztül, ezért érthetően hosszú a gyógyulás folyamata.

Ugyanakkor mindenkinek számolnia kell azzal, hogy értékpreferenciáinknak hamarosan ki kell állniuk az élet próbáját. akkor majd szükségünk lesz szövetségesekre, lehetőleg olyanokra, akiknek a társadalom felfogásuk azonos a miénkkel. Nézzen szét mindenki, akinek fontos a nemzet, s lássa meg jó szemmel, tiszta szívvel és nyitott elmével, kikre számíthatunk, ha eljön az idő. Mert eljön. Hamarosan.