Nekem bizony megakadt a torkomon egykori professzorom legújabb írása, és ilyenkor mondják, cigányútra ment. A kifejezést általában pejoratív értelemben olyankor is használjuk, ha egy törekvésünk helytelen útra téved. Emellett értelmezhetjük szó szerint is, hogy bizony az egykori kiváló kulturális antropológus politikai melléfogásának útján a kisebbségi érdekvédelemben kíván kifejteni áldásos tevékenységet.

Neeem, azt azért nem jelentheti, hogy esetleg a roma kultúra részévé kíván válni! Milyen lenne már, hogy hajnalonta a szakadt huszonegy-tizesbe (ifjabb olvasóink kedvéért a „kocka” LADA) cserpákolná a szerzett benzint, fejsze, fűrész a csomagtartóban, és menne rőzsét gyűjteni az erdőszélre? Aztán ki tudja, lehet, hogy szereti a sünbálót vagy a varjúlevest. Mert valamiért csak elkezdett cigányozni.

Hogy milyen is az, amikor Niedermüller Péter „cigányozni” kezd? – Grandiózus, kérem szépen. Milyen lehetne más? A tatárszentgyörgyi romagyilkosságokat a zwickaui neonáci gyilkosságokhoz hasonlította. Íme, egy kisméretű, zsebben hordható roma holokauszt. Kapható a Demokratikus Karta rendezvényein, és az arra kijelölt árusítóhelyeken.

Amennyiben Niedermüller Péter pátosszal beborított elmehányadékának az volt a célja, hogy részvétet ébresszen a roma áldozatok iránt, közlöm: ezt elkúrta, tanár úr, nem kicsit, nagyon. Drága Jó Istenem, hogy lehet valaki ennyire ízléstelen, hogy emberek halálát politikai célja érdekében relativizálja? Mert milyen más értelmet hordozhatna ez, a tények elferdítésével súlyosan terhelt monodráma? A tragédia nem helyi értékén való kezelése véleményem szerint sérti az áldozatok emlékét. Ha már mindenáron kellett mondania valamit az ügyben…

Apropó, mit is kell mondania, tanár úr?

„Azt kell mondanom, hogy a borzalmas cigánygyilkosságok a magyar társadalom emlékezetében sincsenek jelen, hatásával, következményeivel senki nem akar szembesülni…”

Értem, Ön a magyar társadalom veséjébe, pardon, elméjébe lát, gondolatolvasó. Azt kell feltételeznem, Ön kevesli az eset mai napig tartó sajtóvisszhangját, kriminológiai kiemelt státuszát, a belőle készült film nemzetközi sikerét. Csak nem valamilyen állami ünnep kigründolására hajt? Mondata második felét már interpretálni sem merem. Tetszik emlékezni, ez a kedvenc szava a tanár úrnak, interpretálni. Tényleg úgy kellene éreznem, mintha én is egy rohadtmocskos náci lennék?  

Szóval, ha már mindenáron mondania kellett valamit a tanár úrnak, inkább azt mondhatta volna el, ami a valóság, hogy a magyar emberek elhatárolódnak az elmebeteg gyilkosoktól, akárkik voltak is. Ellenben, ha csupán annyit szeretne mondani, hogy a magyarok rohadtmocskos nácik, akkor adj’ Isten egészségre.   

„Képtelenek kimondani, hogy a cigányellenességgel, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, a szélsőjobboldali, újfasiszta ideológiával való közös szembefordulás az igazi nemzeti ügy – annak kellene lennie.”

Helyben vagyunk végre! An-ti-sze-mi-tiz-mus – szótagolom a gyengébbek kedvéért. A tanár úrnak is mindenről az jut az eszébe. Elképzelem, amint undorodva fordul el a hétvégi töltött káposztától, mint a neonáci ideológiát szó szerint és átvitt értelemben is tápláló szimbólumtól. Igazi nemzeti ügy lenne betiltani a fogyasztását. A nemzet nevében le a töltött káposztával! Én azért becsukott szemmel néha eszem belőle, mert nagyon szeretem. Tudom, egy igazi szemét kis náci vagyok.

„Becsukjuk a szemünket, és úgy eszünk…” – Nocsak, a tanár úr is?

„Becsukjuk a szemünket, és úgy teszünk, mintha a gyilkosok nem ennek a társadalomnak a tagjai lennének. S éppen ezért nem is viselünk felelősséget őrült tetteikért.”

Egy pillanatra azt hittem, de mégsem. A tanár úr tántoríthatatlan nem csak a töltött káposzta kérdésében, de minden egyéb kérdésben is. Már azokban a témakörökben, amik egyébként érdeklik: nácizás, antiszemitázás, rasszistázás, szex. Csak vicceltem, a szex nem. Mert, amennyiben a szex érdekelné, már kúrt volna egy kibaszott nagyot, és nem hordana össze ennyi baromságot. Tutira nyomja az agyát a „G”. (Egy kedves hölgy ismerősöm szokott volt emígyen fogalmazni)  

Bevallom, nekem le sem kell hunynom a szemem ahhoz, hogy a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek őrült tetteiért ne viseljek semmilyen felelősséget. Nagyjából annyit tehetek róla, mint az özönvízről. Ugyanezt a Démonokratikus Karta nevű politikai formáció mindenható főideológusa, Gyurcsány Ferkó nem mondhatja el magáról. Persze, mer’ a zelőző nyócév! – Nem, nem a nyolc év, hanem a miniszterelnökség abban az időben, amikor a katonai elhárítás ügynöke fegyvervásárlásainak megfigyelését megszüntették.

Ez, drága tanár úr, nem politikai felelősség felhánytorgatása, hanem aljas indokból elkövetett szándékos emberi cselekedet iránti ellenérzésem kinyilatkoztatása. Tudja, nem a rasszizmus az egyetlen elutasítandó eszmeiség. A gazság, gonoszság, az aljas szándék életvitelszerű alkalmazása elleni nemzeti összefogás legalább annyira szükséges, mint a rasszizmussal, - amelybe beletartozik a nyílt magyarellenesség is – való szembefordulás.