Van egy beidegződés.

Latinul van eredetileg megfogalmazva, a "Kőszívű ember fiai" c. regényben is olvasható.

"Extra Hungariam non est vita; si est vita, non est ita." Magyarországon kívül nincs élet; ha van is, akkor sem olyan.

Mindenről azt hisszük, hogy nálunk különlegesen van. Mintha a Marsról jöttünk volna, kikre különleges szabályok vonatkoznak. Mintha rajtunk kívül nem is létezne világ.

Ezzel kapcsolatban egy rövid kitérőt kell tennünk. A magyar, mint mellérendelő nyelv, érzelem-központú.

A alárendelő (latin, germán, szláv) nyelvek, amelyeknél a birtokos ige kiemelt szereppel bír (latin: habere, angol: have, horvát: imati). a magyarban nincs ilyen, legalábbis nagyon-nagyon idegenül hangzik, hogy "5 kocsival bírok", helyette azt  mondjuk, hogy "5 kocsim van". Az alárendelő nyelvek specifikusak, nagyon egyértelműen meg tudnak fogalmazni valamit. A mellérendelő nyelvek ellenben általánosítóak, rejtett bölcsességekben, hasonlatokban, képekben beszélnek.

A körülöttük lévő nyelvek egyébként egyenként 100 milliós közösségeket alkotnak, tehát tudnak tanulni egymás hibájából: ha egy testvérnép valamit nagyon elkúr, tanulságként szolgálhat a többi számára.

Nekünk Európában nincsenek rokonaink, tehát ez a kulturális tanulási lehetőség elveszett.

Tehát, rokonok nélkül, érzelmi központú nyelvvel, és minderre még rájön a magyar nyelv ereszkedő hanglejtése. Az énekben ez melankolikus hangulatot jelenít meg.

Láthatjuk tehát az érzelmi keretet, melyen belül nagyon könnyen megjelenik egyfajta kiválasztottság-tudat, illetve szintén megfigyelhető a "búsuló betyár" mentalitás, a mindent átható világfájdalom.

Ebben a rettentő sötétben csakis az értelem világossága tud rendet tenni.
 A józan, hideg, racionalista, világos elveket és módszereket megfogalmazó gondolkodás.

Ezt egy idézettel szeretném szemléltetni.

"A világtörténelemben országoknak  szinte csodával határos mértékű átalakulása nem egyszer sikerült, Szingapúrtól Kínáig. Szingapúr esete – azt mutatja, hogy a legfőbb tanulságok egyike a dolog egyszerű volta: a fundamentális változáshoz nem kell újra feltalálni Kolumbusz tojását.

Ez az, amit a most (2009-ben) 86 éves Lí Kuan Jú, a jelenlegi miniszterelnök „tanácsadói miniszterelnöki” rangban még mindig aktív édesapja, a földkerekség vitathatatlanul legbölcsebb és leghatékonyabb politikusa bebizonyított. Azzal, hogy az egész világot karácsonyfának tekintve válogatta ki és szedte le arról az „ajándékokat”, vagyis más országban bevált gyakorlatot, amelyek a legjobban tetszettek neki és valósította meg őket otthon. Ideológiai előítélet nélkül, pragmatikusan: a jó macska az, amelyik egeret fog alapon. Az eredmény: a városállamot jövőképének megfelelően rövid évtizedek alatt egy trópusi, nyomorgó  pokolból szupergazdag, mintaszerűen működő országgá „varázsolta”.

A szingapúri módszer másik nagy tanulsága annak egyszerűsége: az egykori koszfészekből Lí azzal kezdte a mai laboratóriumi tisztaságú egyenlítői várost kimosni, hogy a mocskos Szingapúr folyó partján a takarítását kezdeményezve seprűt ragadott. Miközben vasszigorral likvidálta a minden bokorban burjánzó korrupciót."

Lehet választani, melyiket szeretnénk. A búbánatban megrohadást, vagy az értelmes építkezést.