A mimóza-félék olyan szuperérzékeny növények, amelyek érintésre összehúzzák a levelüket védekezésképpen. Én nem ezekről a növényekről szeretnék beszélni, hanem olyan emberekről, akik szuperérzékenyek minden őket ért vélt vagy valós sérelemre, hogy védekezésképpen gyilkolászni kezdenek. S teszik mindezt úgy, hogy a legritkább esetben a konkrét sértést torolják meg, hanem magát a társadalmat gyilkolják le, amelyben az ilyen sértéseket elkövethetik ellenük. Többnyire gyermeketek ölnek. Charlie Kirk esete tehát ebben a tekintetben rendhagyó.

Annyiban azonban teljesen közönséges, hogy a gyilkos a homoszexualitás okozta súlyos értelmi fogyatékosságban szenved. Tettét a szerelmének írt búcsúlevelében szerelemféltéssel indokolta. Charlie Kirk személyében azt a társadalmat ölte meg, amely nem hajlandó rajongással szeretni az ő szerelmét, aki állatnak öltözve éli életét. Sőt, transznemű állatként!

Miközben egyébként az a társadalom, amelyben élt, tudniillik az USA, a legvehemensebben küzdött ezeknek a korcsoknak a jogaiért. Ami annyit tesz, hogy mindenkit rasszistának, fasisztának, homofóbnak, mindenféle gonosznak bélyegzett, aki legalábbis nem hozsannázta őket átszellemülten. A tolerancia kevés. Aki toleráns, az fasiszta-mindenfób. A megjátszott rajongás sem elég, amit a multinacionális cégek többsége művel. Átélt, elhihető rajongás fogadható el, különben megbüntetik a társadalmat. Bemennek egy iskolába és gyerekeket gyilkolnak halomra.

Emlékszem, anno a pedagógiai államvizsgán viccesen azt mondta a professzorom, hogy nem írja alá jegyzőkönyvemet, ha nem segítem ki az éppen államvizsgázó évfolyamtársamat. Kisegítettem. Már nem rémlik, hogy csak mázlim volt, vagy akkorian tényleg ki voltam képezve pedagógiatörténetből, mint Ruszin-Szendi pofozkodásból. A professzorom félrehívott és megkérdezte: „Kolléga, ugye a pályán marad?+ - „Nem.” – feleltem én. „Miért, nem szereti a gyerekeket?” – kérdezett vissza. – „A kollégákat nem szeretem.” – válaszoltam. – Mire ő: „Azt megértem.”.

Ez már nagyon régen volt. Már akkor is pontosan lehetett tudni, hogy a közoktatás lezüllése magának a rendszernek a létét kérdőjelezi majd meg egy napon. Eljött ez a „nap”.

Nemrég volt a tévében, hogy a bolond lódoktor, Hadházy Ákos hívására a Margit hidat elfoglalók között ott lévő fiatalokat meginterjúvolták abban a kérdésben, hogy a híd az „he”vagy „she”. Nem magyarul, az mucsai! Dilinek lenni is csak angolul szabad, úgy stílusos. S a mi egyetemistáink hosszasan lamentáltak, még indokolták is, hogy szerintük miért „she” vagy „he”. Hiába, na, kollégiumi műveltség!

És hol vagyunk még a fejlett nyugattól, ahol Shakespeare-t betiltották, mert egyrészt rabszolgatartó volt, másrészt ne kelljen már szegény, értelmi képességek hiányában fekaságára és/vagy homoszexualitására tekintettel egyetemre felvett torzóknak „halott fehér csávókat” tanulniuk? Bizony van lemaradásunk, ezt el kell ismernünk.   

A saját hivatásomat sem kímélve, megemlíteném Fleck Zoltán egyetemi tanárt, aki simán kiáll nagyközönség elé és a jogi egyetem tanáraként a legócskább degenerált stílusában végzi ki a jogtudományt. És igaza van. Amennyiben létezne még a jogtudomány, ő nem taníthatna. Nemhogy az ELTE-n, de Alsó-Szváziföld legócskább állami egyetemén sem.

S ha az ELTE ezt  színvonalat képviseli, joggal kérdezhetjük meg: Mi értelme egyáltalán a közoktatásnak?

Szerintem semmi. Én a magam részéről arra szavaznék, hogy szüntessük meg az összes oktatási intézményt. A rendszer kontraproduktív. A gyerekek az iskolából nem okosabban, képzettebben kerülnek ki, hanem mentálisan súlyosan sérülve.

A kisfiam 8 éves, autizmus spektrum zavarral diagnosztizálták, speciális általános iskolába jár. Tavaly farsangon az osztályok műsorokkal készültek. Egyik osztály szivárványos sálat és hajat viselő tanárnénije „Ízlések és pofonok” címmel készítette fel fiú diákjait, hogy előbb klottgatyában ökölvívjanak, majd levetve azt, tütüben billegve lányokként táncoljanak. Mert, hát az ilyesmi az ízlés dolga, nem az értelemé. És ő tanár!!!! Értelmileg kimagaslóan szenzitív gyerekek tanára. Nem zárnám börtönbe, ha érthető, mire gondolok.

Létezik ez a baloldal nevű szubhumán csoportosulás, ahonnan naponta olvasom a pedo-Fidess kántálást. Némi joggal, persze. Miközben ugyanez a baloldal, a liberális démonokraták mutatják be a pedofíliát, mint a fehér férfi által kislányok ellen elkövetett szexuális bűncselekményt. A fehér férfi a bemutatásokban rendszerint katolikus pap. A gondom ezzel csupán annyi, hogy ezek a fehér, katolikus pap férfiak sosem kislányokat rontanak meg, hanem mindig azonos neműeket. Összekötve az azonos neműek szexualitását ezzel a borzalmas bűnnel. Tekintsük meg az azonos nemű párok gyermek örökbefogadási szokásait. Kizárólag velük azonos nemű gyermeket fogadnak örökbe. Mi célból, ha nem szexuális játékszer vásárlásának céljából?

Vagyis a baloldaliság, a mai liberális értékrend az lmbtq „jogok” propagálásával két, a társadalmat rendkívüli mértékben pusztító, genetikai torzulásból fakadó elmezavart igyekszik erőszakosan ünnepélyessé tenni: a pedofíliát és a transz-gyilkosságokat.

Ez a baloldali aktivizmus ma ünnepli Charlie Kirk meggyilkolását. Ezerszámra érhetők el videómegosztások e tény tanúsítására. Azt állítják, a transzok érzékenységét el nem fogadó embereket jogos megölni. S ha nem őket magukat, hát a gyermekeiket. Ezt állítják határozottan. Nem titkolják, nem mismásolnak, belemondják az arcunkba.

Egy feka aktivista nő például az ukrán kislány brutális meggyilkolása kapcsán kijelentette, hogy a fekáknak joguk van az ilyen gyilkosságokhoz a fehérek ellen. Videómegosztása alatt több tízezer lájk.

Fehér volt, tehát meggyilkolható. Nem imádja eléggé a transzneműeket, tehát meggyilkolható. – Ez ma a fejlett nyugat. Ennyit ad ma a nyugat, semmi többet. Már, ha nem számoljuk a képmutatást a militáns idiotizmusuk kapcsán.

Adottak tehát genetikai torzulás okán gyakran mentális zavarokat is produkáló emberek, akik szakembertől segítséget nem kaphatnak, mert már az is istenkáromlás, ha ezeket a primitív gyilkosságokat nem fogadjuk el természetes viselkedésként.

Ez a fajta valóságtagadás súlyos veszélyt jelent a társadalmunkra. S bármennyire is igyekszünk elodázni valamiféle drasztikus megoldás foganatosítását, minél tovább odázzuk az elkerülhetetlent, annál nagyobb árat kell majd fizetnünk.