Létezik egy olyan, - tudományos(nak tévedett) - dogma, amely szerint a tartós politikai képződmények elsődleges feladata a társadalom morális megalapozottságát megkonstruálni. Bevallom, egészen mostanáig én is ebben hittem. Magam is úgy véltem, egy nép tartását valamiféle szilárd erkölcsi fundamentum adja.

Ám elgondolkodva azon a társadalmi miliőn, amiben élünk, a liberális demokrácián, továbbá számba véve a legutóbbi hazai önkormányzati választások egyes történéseit, végül, de nem utolsósorban látva a Momentum nevű szörnypárt ifjú szörnyképviselőinek cselekedeteit, revideálnom kellett eddigi álláspontomat, és a társadalom legfőbb funkcióját, valamint e funkció ellátásához szükséges feltételrendszert újra kellett értelmeznem.

Az emberi társadalomnak nyilván számtalan (rész)funkciója van, azonban a legfontosabb az egyik alapösztön, a fajfenntartási ösztön érvényesülésének biztosítása. A fajfenntartási ösztön az egyetlen olyan tudattalan késztetés, amely eleve túllép az individuum szintjén, hiszen legalább két (ellentétes nemű) emberi egyedet igényel. Vagyis a társadalmi együttélés alapja a szaporodási késztetés legteljesebb kiélése.    

Ezen ösztön kielégítése eredményezi a szaporulatot, amelynek együttgondozása adja a társadalom legkisebb egységét, a családot. Család nélkül tehát nincs társadalom. Individuumok egy meghatározott területen való együttélése önmagában nem társadalom, kizárólag a legalapvetőbb közösségi élmény, a szexuális aktus teszi azzá.

A magzatról, vagyis a szexuális aktus következményéről való gondoskodás úgyszintén a fajfenntartási ösztönből következik. Ezért lényeges lenne tudni megválaszolni azt a kérdést, mely okból létezik ez az ösztönkésztetés. Én magam a tudattalan evolúciós folyamat verzióját elvetem. Ahhoz túlságosan is logikus folyamatnak tűnik. A logika pedig értelmet feltételez.

Valamely nagyon is logikus okból tehát szaporodunk és sokasodunk. Ám ezt a logikus okot jelen értelmünkkel meglátni képtelenek vagyunk. A feladatunk tehát az, hogy folyamatosan fejlődjünk mint egyén és mint társadalom. Ebből adódóan a társadalom elsődleges funkciója az emberi faj fejlődésének biztosítása a fajfenntartási ösztönből fakadó valamennyi következmény védelmével.

Például a jelenlegi magyar kormány családvédelmi terve évtizedek óta a világ legkorszerűbb és legemberibb jogi aktusa. Sajnálatos, hogy a köré épített intézményrendszert túlspiritualizálta, olyan vallási köntösbe öltöztette, amely annak forradalmi jelentőségét nagymértékben csökkenti.

Azt én értem, hogy a kereszténység, mint családmegtartó ideológiai alap, lényegében működőképes. Tehát nem önmagában a családvédelem és kereszténység összekapcsolását tartom helytelennek, hanem utóbbi túlértékelését, amely az individuum létfenntartási ösztönből fakadó kiteljesedési vágyát korlátozza.

S itt eljutunk a másik nagyon fontos és fajunk túlélését biztosító ösztönhöz, a létfenntartási ösztönhöz.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy miért éppen a nyelés, a lélegzés, a pislogás, a szívünk verése (működése) áll a tudatos énünk ellenőrzésén kívül? Nem vagyunk képesek önszántunkból megfulladni, nem pislogni, vagy leállítani a szívverésünket. A fizikai létezésünket biztosító valamennyi beidegzett szervünk a vegetatív idegrendszerünk irányítása alatt áll, vagyis akaratunktól függetlenül működik.

A létfenntartásunk tehát Istennek és az evolúciónak egyaránt fontos. S ha nekik fontos, nekünk is fontos kell, legyen. Ezen ösztön gondoskodik arról, hogy az agyunk megfelelő és elegendő táplálékhoz (étel, ital, oxigén) jusson. A fejlett emberi agy pedig a differenciált működése által mind hatékonyabban képes szolgálni a fajfenntartási ösztönből fakadó társadalmi fejlődést.

Kijelenthetjük, bármi, ami ezt a fejlődést gátolja, az emberi társadalmat retrográd pályára állítja, ami végső soron a fajunk pusztulását eredményezi.

E ponton néhány kijelentést kell tennünk a liberális demokráciáról, mint az emberi faj legádázabb ellenségéről, valamint a nemzeti alapon nyugvó konzervatív társadalmi berendezkedésről, amelynek a profánt szentséggel felruházó, a szakralitást eltúlzó attitűdje ugyancsak akadálya a társadalmi fejlődésnek, így végső soron a liberális demokráciához hasonlóan ellensége az emberiségnek.

A szocializmusban nőttem fel. Személyes tapasztalatom van annak agysorvasztó, lélekpusztító természetéről. Emlékszem, mennyire vágytunk a nyugati kapitalizmus anyagi biztonságára és szabadságára. Kétségtelen, a 70-es évek Nyugat-Európája volt az emberi társadalom ez idáig legfejlettebb formája.   

Aztán a szocializmus kimúlt. Ám haláltusájában, - mint valami gomba – szétszórta a bolsevizmus spóráit szerte a világban, ezt a nihilista-anarchista, a kiválóságot gyűlölő, az alávalóságot éljenző fertőző vírust. Ahelyett tehát, hogy a keleti blokk vette volna át a nyugati értékeket, a nyugat fertőződött meg a szocialista hitványsággal.

Orwell disztópiája ott tudott kiteljesedni, ahol a szerző legkevésbé várta volna. S ezt a lélekpusztító, agysorvasztó borzalmat az újbeszél szabályai szerint elnevezték liberális demokráciának. Ám ez sem nem liberális, sem nem demokrácia.

Ez a társadalmi rend tagadja, hogy lennének a társadalomban kiválóak. Azt vallja, mindenki egyenlő minden tekintetben. Vagyis az iskolakerülőből munkakerülővé felnövő lumpenproli pont annyit ér, mint egy szívsebész vagy egy atomfizikus.

A kiválóság jellemzője, hogy annak hordozója mind többre törekszik, vagyis a benne munkáló ösztönök intelligenciával megtámogatva fejlődést eredményeznek. Aki tagadja a kiválóság létezését és értékét, az emberiségellenes.

A liberális demokrácia lebontotta a biológiai adottságainkból és determináltságunkból fakadó nemek közti együttműködést. Eleve tagadja a biológiai determináltságot, amikor azt állítja, kizárólag társadalmi értelemben léteznek nemek, abból is valami 72, de lehet, hogy több. A nőknek azt mondja, a gyermek szülése és felnevelése akadályozza a nő kiteljesedését. Vagyis, aki anya, eleve értéktelenebb, mint az, aki nem lesz anya, hanem karriert épít. És hát, ugyebár, ki akar értéktelenebb lenni?  

Tagadja, hogy a házasság intézménye két ellentétes nemű emberi egyed törvényes kapcsolata, ahogy tagadja azt is, hogy a család egy férfi és egy nő, illetve a közösen nemzett utódaik.

Gyakorlatilag minden, amit a liberális demokrácia értékként kezel, árt az embernek, az emberiségnek. A társadalomról vallott nézeteik az emberi faj kipusztítását célzó, a fejlődés szándékos megakadályozását akaró cselekvésben manifesztálódnak.

A zöld elmebajról nem szeretnék hosszan értekezni, mert ez egy visszataszító ostobaság. Ezek először is keverik a környezetet a klímával. A klímát (valójában a környezetet) úgy próbálják megvédeni az emberi tevékenységtől, hogy az ember visszamászik a fára és makogni kezd. A zöld ideológia egyértelműen fejlődésellenes, tehát emberiségellenes is egyben.

A liberális demokrácia vezetői, miközben egyébként az értéktelen embereket és a biorobotként felhasznált dolgozói rétegeket pártolják színleg, aközben azoknak a multinacionális cégeknek végeznek lobbytevékenységet, amelyek a halott pénzek felhalmozásával előidézik széles tömegek marginalizálódását vagy jelentős függőségét.

Halott pénznek nevezek minden olyan termelőeszközt, amelyet tulajdonosai hasznos munkavégzésre nem mozgatnak meg, hanem pusztán, - akár valóságosan, akár virtuálisan – egy bankszámlán pihennek. Amit a tulajdonosuk nem pusztán nem akar, de nem is képes elkölteni. Ez a típusú gazdagság az emberi faj degradálódását idézi elő, vagyis rendkívül káros a társadalomra nézve.

Manapság pedig a halott pénzekhez képest igen csekély az aktív, hasznos tőke, amelyből innovatív produktumok keletkeznek befektetett munka által. A tőkések, mint valami lusta sárkány, félve attól, hogy holnap nem lesz zsíroskenyérre sem, ezermilliárdokat halmoznak fel tartalékként.   

Mielőtt nagyon helyeselne bárki is, ez pont az a jelenség, amikor a proli háromnapos ünnep idején úgy bevásárol, mintha soha többé nem nyitna ki a bolt.

Állítom, a halott pénzek felhalmozása abból ered, hogy a vagyonok felett már nem kiemelkedő intellektusok diszponálnak, hanem a vagyon megteremtésének fortélyait nem ismerő vagy fel nem fogó örökösök. Akik nem rendelkezvén felmenőik képességeivel, joggal rettegnek, hogy elfogy az elfogyhatatlan pénz. Joggal rettegnek, hiszen degeneráltak, intellektus nélküli humanoid torzók.

A tőkések egy másik csoportja a volt szocialista elvtársak, akik eleve gyengeelméjűek voltak, hiszen értelmes ember nem volt képes komcsi vezetővé válni. Ők rendszerváltáskor egyszerűen elvették a kasszakulcsot és kifosztották hazájukat. Nem állítom, hogy egy sincs köztük, aki végül kitanulta a kapitalista rafinériákat, de többségükben sosem lennének képesek egy külvárosi panelból elindulva ugyanoda eljutni, ahol most vannak.

Meg vagyok győződve róla, hogy a legfejletlenebb gazdaságban is van annyi potenciál, hogy a dolgozói rétegek lényegesen jobb életkörülmények közé kerülhessenek. Én egyáltalán nem pártolom a restséget, sem tanulásban, sem munkában. Ám azt teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy a nem saját jogon gazdagodottak életszínvonala utópiának tűnjön egy tisztességesen dolgozó ember számára.

Gátat kell szabni a hasznot nem hajtó termelőeszközök halmozódásának. A nem működő tőkét agyig kellene adóztatni. Ugyanis az adózás által átkerülne a hasznos tőke kategóriájába. A haszontalan pénz halmozása ugyanis a dolgozó rétegek fajfenntartási ösztönét igyekszik korlátozni, vagyis a fejlődés ellen hat. Egyébként pedig akár adókedvezményekkel is lehetne díjazni azon tőkéseket, akik innovációba fektetnek, illetve az irracionális okokból képzett tartalékot a társadalom fejlődése érdekében mozgósítanák.   

Amiképpen pedig ellensége az emberiségnek a liberális demokrácia, akképpen a konzervatív felfogású kapitalista gazdasági berendezkedés spirituális csomagolásban is az. A család fontosságának a keresztény értékrendre hivatkozva való hangsúlyozása egy oximoron.

Eleve ambivalens magának az egyháznak a magatartása, mert, miközben a bibliai „szaporodjatok és sokasodjatok” elvét propagálja, ő maga megtagadja Isten felszólítását és cölibátusban él. Amely fogadalom olyannyira természetellenes (vagy teremtésellenes), hogy a katolikus egyház hemzseg a szexuális aberrációk körébe utalható botrányoktól.

Azt gondolom, egy olyan szervezet, amelyik ennyire terhelt a szexualitáshoz kapcsolódó bűnökkel, továbbá maga elutasítja a családot, mint a társadalom alapját, az nem képes hitelesen képviselni egy követhető morális értékrendet. A katolikus egyház cölibátusa egy utálatos istentelenség, a fejlődés tagadása.

Ugyancsak elfogadhatatlan a keresztény egyházak női önrendelkezésbe történő, már-már agresszív beavatkozása. Bár én magam is borzalmas eseménynek tartom az abortuszt, azt elképzelni sem tudom, hogy az egyébként is óriási lelki fájdalmat átélő nőt hamis morális attitűdből még meg is bélyegezzék. Ez egy végtelenül primitív aljasság.

Egyébként az egyháznak a női szerepekkel kapcsolatos kommunikációja ráerősít a liberális demokrácia torz propagandájára, amely az anyát pellengérre állítja és értéktelenebbnek nyilvánítja a nem szülő nőknél, s kiteljesedésnek kizárólag a karrierépítést tartja. Ugyanis az egyház a hagyományos női szerepekről való diskurzusában sosem tesz említést a nők individuális kiteljesedésének támogatásáról. Ezáltal olybá tűnik, mintha a nőt csak anyaként és szakácsnőként lenne képes felfogni.

A konzervatív értékrendű világnézet tehát az erkölcsöt tradícióként fogja fel, amely így képtelen igazodni a fejlődő társadalom igényeihez és ez által a fejlődés akadálya lesz. Szerintem ez legalább annyira elutasítandó alapállás, mint a liberális demokrácia erkölcsnélkülisége. Jelenleg úgy tűnik, mindkét társadalmi modell zsákutca.

Az auxília moralis társadalmi rendszerben az erkölcs…

De ezt majd legközelebb!