Történelmi időket élünk. Az emberi társadalom olyan, vissza nem fordítható változásokon megy keresztül, amelyek akár egy totális reboot –ban (újraindítás) is kicsúcsosodhatnak. Fogalmam sincs, honnan kell majd újra elkezdenünk fajunk egyedeinek nagyobb létszámú csoportokban való együttélésének megszervezését, de annyi bizonyos, a kommunikáció elsődleges eszköze nem a nyelv lesz.     

Ugyanis ma már az egy nyelvet beszélő népek sem értik egymást. Gyakorlatilag pillanatnyi érdekek döntik el szavak, mondatok jelentését, amelyek akár fluid módra naponta hordozhatnak többféle, egymásnak ellentmondó jelentést is. Ilyen közegben nyelvi úton kommunikálni nem lehetséges. Valami hasonló helyzet állhatott fenn Bábel tornyának építése során is. Ám, amíg az ott történtekre kínálkozik evidens magyarázat, - hogy tudniillik Isten a közös nyelvet vette el büntetésül - addig a mostani történések előtt értetlenkedve állok. S nyilván nem egyedül.

Hogy mire gondolok? – Például, hogy azok, akik nem túl régen még követelték Soros Györgynek és csatolmányainak kipaterolását hazánkból, lévén Soros az Antikrisztus, ma Soros Györgyért tüntikéznek és őt a legigazabb magyarnak, Széchenyivel együtt említhető hazafinak tartják. Akik naponta többször is elénekelték a székely himnuszt, azok most üveggyöngyön megvásárolható buta tuskóknak nevezik a határon túli magyarokat. Akik pedig a Jobbikot neonácinak nevezték és az EU-ban kongatták a vészharangot, az Eu-ban pedig arról írtak és beszéltek, hogy a Fidesz lepaktált a fasisztákkal, azok most sírnak-rínak a neonáci Jobbikért, adományokat gyűjtenek a részükre és médiáikban Európa szerte a Jobbik melletti kiállásra buzdítanak.

Megemlíthetnénk Simicska sztoriját is, akit baloldal gyűlöletes alakként jellemzett, s noha ő jottányit sem tért le arról az útról, amelyen járt, most ugyanaz a baloldal isteníti. Ó, és hát ne menjünk el Havas „tanár úr” Henrik esete mellett sem, kinek ATV-s szeánszain olyanokat tudhattunk meg, hogy nincs is magyar nép és a nácik meg a spájzban vannak! Ki utálatos személy volt a nemzeti radikálisok szemében, ám amint könyvet írt cukiságban tobzódó vezérükről, Vona Gáborról, annak hívei mindenki torkát átharapják virtuálisan, aki azzal meri vádolni a „tanár urat”, hogy potya puncit kórencsált az ő jól ismert elegáns stílusában.

Szóval, nem értem – és nem csak én, de velem nagyon sokan – mi történik, mit jelentenek a szavak, amelyek elhangzanak ezeknek az embereknek szájából. S amit mondanak, azt milyen okkal és célból mondják. Így aztán bármennyire is adja magát, ezt már nem lehet pusztán azzal magyarázni, hogy a baloldali világlátás alapja az elvtelenség, hogy azok az emberek ostobák, manipuláltak, zombik, birkák. Nem, ez így már nem igaz! Túlságosan leegyszerűsítő, miközben egy nagyon is bonyolult társadalmi folyamatról, jelenségről beszélünk.

Meg egyébként is, ebben a stílusban, ilyen zsigeri elutasítással általában ők, mármint a baloldali emberek jellemeznek minket, a nem baloldaliakat. Számunkra nem marad más út, mint kifejleszteni egy új kommunikációs eszközt vagy metodikát, hogy valamiképpen elboldoguljunk majd a civilizációnk összeomlása utáni újjáépítés során. Akárki lesz is, aki megoldja e súlyos problémát, biztosan Nobel-díjat kap. Jó-jó, csak vicceltem! Egy ép értelemmel épített új világban biztosan nem lesz Nobel-díj.  

Addig azonban, - jelesül a gyorsan bekövetkező összeomlásig – valamiképpen muszáj rendet tennünk a kommunikációs kloákában, ha kell, szavanként értelmet lehelni a betűhalmazokba. Én e hosszú bevezető után vállalkozom egy ma, különféle kontextusokban gyakorta hangoztatott (összetett)szónak a reáragadt tévedésdzsuva lecsutakolására, az eredeti, egykor közös jelentés villanásnyi időre történő visszaadására.

Pártállam.  

Olyan politikai hatalmi rendszer, amelyben a hatalmat egyetlen, vetélytársak nélküli párt gyakorolja (az állampárt), a demokratikus kontrollokat is szoros irányítása alá vonva. Egy pártállamban tehát van egy a demokratikus többpártrendszerekben működő pártokhoz szervezetében és szerkezetében hasonló párt, vannak törvények és az azok betartatására létrehozott közigazgatás, benne igazságszolgáltatással és minden más kellékkel, amely a demokráciákban is jelen van, de ezekre oly erős ráhatással van a hatalmat gyakorló párt, hogy működésük abnormálissá válik.

Egyesek ma pártállamot emlegetnek a Fidesz kormányzása kapcsán. Mi tagadás, a kormányzó pártkoalíció tagjaitól, illetve a hozzájuk közel álló személyek részéről el tudnék képzelni több alázatot a társadalmilag kiemelt fontosságú munkájukkal kapcsolatban, illetve több tisztelet tanúsítását embertársaik irányában. Úriembernek lenni nem kerül pénzbe, ne fukarkodjunk!

Azonban attól, hogy a politikai pólus másik oldalán állók, a halatomból kiszorult világnézetűek a jelen társadalmi állapotot pártállaminak titulálják, az még nem válik azzá. Ám, ha picit eljátszunk e baloldali stigmával és azt értelmezés alá vonjuk, a következőt állapíthatjuk meg:  

Pártállam kétféleképpen szerveződik:

1. Baloldali módszer: minden másként gondolkodót kiirtani, mert csakis egy út létezik. Lásd a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt ténykedését vagy a Szovjet típusú szocializmust, napjainkban pedig a brüsszeli despotizmust.
2. Jobboldali (Fidesz) módszer: jobb, valódi alternatívát nyújtani a többi politikai szerveződésnél, kihangsúlyozni a különbségeket, rámutatni arra, mitől vagyok alkalmasabb én, s miben téved a másik. Így abban az esetben, ha az általunk kínált alternatívát a társadalom döntő többsége elfogadja, a hoppon maradt többi párt elsikkad, marginális helyzetbe kerül.

Mondok erre egy példát: a magyar és európai baloldal szerint a migránsoknak semmi köze az egyre jobban elterjedő terrorizmushoz, a rohamosan romló közbiztonsághoz. Ezzel szemben a Fidesz azt mondja, a kontrollálatlanul beengedett mingránsok között számos radikális iszlamista, terrorcselekményre készülő személy érkezett, aminek lettek következményei a már megtörtént terrorcselekmények, illetve a közbiztonság végletekig való leromlása számos európai városban.

Az egyik a valóság, a másik pedig hazugság. S innentől hiába óbégatnak xenofóbiáról a baloldaliak, a hazugságaik marginális helyzetbe kényszerítik őket, a Fidesz pedig túlhatalomhoz jut. Szemtanúi lehetünk, miként aprítják fel saját magukat a balliberális pártok, ideértve a Jobbikot is. Miért lenne felelős ezért a Fidesz?

Felróják a Fidesznek a szólás- és sajtószabadság felszámolását is. Mindeközben fél-anarchista baloldali csoportok (LMP, MoMo) napi rendszerességgel vonulnak az utcára, szidalmazva a rendszert, a kormányt, annak vezetőjét. Épületeket foglalnak el, megtámadják a rendőröket. Mindezt anélkül, hogy bárki is szólna hozzájuk egy rossz szót is. Ezzel szemben a baloldali uralom idején pusztán azért agyonvertek embereket, mert a villamosmegállóban állva magyar zászló volt a kezükben. Egyetemista lányokat kínoztak meg, mert kormányellenes tüntetéseken vettek részt. Külföldi turistákat vertek félholtra, mert a tüntetésekhez közeli szórakozóhelyeken szórakozni merészeltek.  

Nem minden ember emlékezete rövid. 2006 még nagyon sokáig fog sokba kerülni a baloldalnak. S a sajtószabadság? – Ugyan! 2002-ig kizárólag balliberális médiumok léteztek, akkor egy balliberális sem aggódott amiatt, hogy a jobboldali, de legalábbis nem baloldali emberek hangját hallani sem lehet. Medgyessy Péter miniszterelnök azt tanácsolta a jobboldalnak, hogy csináljanak maguknak saját tévét. És lett is!

Az a társadalmi állapot, amelyben ma a Fidesz kormányoz, nem pártállami, sőt, a lehető legliberálisabb. Még akkor is, ha a Fideszben nincs senki szakértő tanácsadó, aki elmagyarázná a vezetőknek, hogy nem a kormányzópárt illiberális, hanem a baloldal. Ugyanis illiberálisnak azt nevezhetjük, ami a társadalmi egységet kizárólag az ideológiai egység alapjain képes elképzelni, ami nem tűr más véleményeket. Ez pedig egyértelműen a baloldal ismérve.