Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

AKKOR MOST LESZ VÉGRE HÁBORÚ?

2022. április 17. 09:14 - Mr Falafel

Állítólag lesz. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint napokon belül kitör a totális háború. Sajnos azonban az öreg mostanság elég sokat tévedett az orosz-ukrán konfliktus elemzése/értelmezése során. Persze, nem ő az egyetlen. Tulajdonképpen mindenki összevissza beszélt és beszél, az egyszem Robert C. Castellt kivéve.

Így aztán, ha szakértő hozzászólására vagyok kíváncsi, kizárólag őt olvasom el. Eddig is kedveltem Robertet, de tegnap abszolváltam tőle egy Fukuyama-roastot, és mostantól még jobban bírom. Francis Fukuyama egy vulgársztálinista ál-filozófus, aki szerint a liberális demokráciának nevezett patologikus sztálini bolsevizmus az emberi társadalom csúcsa, aminél nincs tovább hová fejlődnie a humán közösségnek. (Eddig azt hittem, csak én tartom egy szánalmas kreténnek Fukuyamát, jól jött a megerősítés.)

Szóval, Robert C. Castell elmondott már szinte mindent orosz-ukrán témában, amit tudni érdemes. Így én csupán néhány apróságot jegyeznék meg. Amelyek irritálnak, mint apró szálka a tenyeremben.

Az egyik ilyen idegesítő, szakmaiatlan, hamis tényállítás, hogy ez a háború hozta létre az egységes ukrán nemzetet. Ez nem igaz. Az egységes ukrán nemzet eddig is létezett, ám annak sosem volt része Ukrajna teljes lakossága, különösen nem az országot alkotó 65%-os arányú oroszajkú lakosság. Éppen emiatt van „háború”.

A CIA-szervezte majdani vérengzés, s az azt követő, immár nyolc éve tartó polgárháború a bizonyság rá, hogy Ukrajna oroszajkú lakossága etnikailag, kulturálisan tökéletesen különböző az ukrán nemzettől, s az ukrán nacionalista politikából nem kér. Ezeknek az embereknek a számára Putyin nem agresszor, hanem felszabadító. S mondom, Ukrajnát 65%-ban ők lakják.

Állításomat igazolják a bucsai mészárlás valós tényeit tartalmazó hangfelvételek, videók, amelyeket hamarosan az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megtekint majd. Az ott élők zöme oroszajkú. A Kijev elleni támadások során nem álltak ellent az orosz bevonulásnak, sőt, kifejezetten együttműködőek voltak, ezért az orosz offenzíva súlypontáthelyezése után a magukra maradt polgárokat a nacionalista ukrán milíciák kíméletlenül megkínozták és kivégezték.  

S itt érdemes megemlíteni, miért nem háború, ami a keleti szomszédunk területén zajlik. Egyszerűen azért, mert az ország lakosságának közel háromnegyede orosz, akiket Putyin nem akar lemészárolni. Ezért alkalmazza a NATO- doktrínák közül a különleges katonai műveletet. Az orosz katonai stratégia tehát kizárólag a felszabadítás célját szolgálta.

Valami azonban megváltozott, s ez a változás előre megjósolható volt.

Az értelmetlen oroszok elleni szankciók, az orosz állampolgárok magánvagyonának kommunista-bolsevista rekvirálása, a kollektív bűnösség elvének visszamenőleges kiterjesztése többszáz éve hallott orosz művészekre is, valamint a konfliktusba történő be (nem) avatkozás körüli szómágia végül elérheti az egyetlen logikusan bekövetkező eredményt: a totális háború kirobbanását.

Tisztázzuk, mit is értek szómágia alatt! Azt mondja a USA és az alattvalói, a NATO és az EU, hogy nem avatkoznak be, mert az a háború kiszélesedését eredményezné. Ugyanakkor az egyes NATO-tagállamok, - amelyek nem mellesleg EU-tagországok is - fegyvereket és pénzt küldenek Ukrajnának. A pénz természetesen Zelenszkij bankszámláján landol, de a fegyverek alkalmasak az eszkaláció elérésére.  

Mert mi van akkor, ha Putyin szétlövi Prágát vagy Varsót egy  RS–28 Sarmat (NATO-kódja: SS–X–30 Satan 2) interkontinentális ballisztikus rakétával? Mindkét ország NATO-tag, ergo Putyin megtámadta a katonai szövetséget. Igen ám, de éppen a NATO jelentette ki, hogy ők kimaradnak a konfliktusból, ők nem küldenek fegyvert és nem adnak pénzt sem fegyverkezésre. Akkor tehát Putyin védekezhet azzal, hogy ő nem a NATO-t támadta meg, hanem csupán Csehországot és Lengyelországot, mint önálló államokat, amelyek önállóan avatkoztak a konfliktusba az ukránok felfegyverzésével.

S ha a csehek és lengyelek így önállóan okvetetlenkednek és hergelik az orosz medvét, vajon mit lép az USA, amikor cseh és lengyel célpontok kapnak egy 9K720 Iskandert (Nato-kód: SS-26 Stone)?

Megpróbálom a laikusok számára is szemléletessé, érthetővé tenni, mi is most a tét:

Az RS-28 Sarmat interkontinentális ballisztikus rakéta súlya 200 tonna, és 10 tonna (!!!) robbanóanyagot képes magával vinni. Sebessége több mint 20 Mach. Egy mach 1225 km/h. Vagyis egy 25 ezer km/h-val száguldó halál. Ami azt jelenti, mire feltűnik a radaron és megkísérlik befogni, addigra becsapódik. Kivédhetetlen! Ma még. Az oroszok szerint 40 év előnyben vannak, ami 5-6 évet biztosan jelent.

Az 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor Hirosimára ledobott, viccesen csak Little Boy névvel illetett nukleáris bomba súlya csupán 4400 kg, hosszúsága 3 m, és átmérője 71 cm volt, hatóereje pedig csekély 15 kilotonna. Ehhez képest például a legnagyobb orosz atombomba, a „cár” 50 megatonnás volt.

A „cár” robbanóereje a Little Boy robbanóerejének háromezerszerese volt. A detonáció ereje meghaladta a második világháborúban felhasznált összes robbanóanyag együttes erejét. Történetesen, ha ezt a bombát Párizs fölött dobták volna le, megsemmisítette volna az egész várost. A gombafelhő 70 kilométeres magasságig emelkedett volna és 30 kilométer szélességben terül el. 100 kilométeres távolságból is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna és ezer kilométeres távolságból is látható lett volna. A kísérlet során a lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet és a házak ablakai még 900 kilométerre is betörtek egy ott lévő településen.

Hirosimában 90-120 ezer ember veszthette életét a bomba közvetlen hatása, azaz rendkívüli hő, fizikai erő (lökéshullám), illetve ionizáló sugárzás következtében. S további 150-200 ezer a sugárfertőzésben.

Amit tudnunk kell, hogy egy Sarmat rakéta nukleáris töltet nélkül is képes „imitálni” egy atomrobbanás hatását. Egy Varsót megcélzó ilyen rakéta - a népsűrűséget is tekintve – többmillió ember életét olthatja ki. Ismétlem: „hagyományos” robbanótöltettel!!!

És az RS-28 Sarmatnak vannak kis- és nagytestvérei. Nagytestvérnek ott van az „Avangard” interkontinentális hiperszonikus rakéta, amely lángoló gömbként csapódik be a célpontba. Maximális sebessége ennek a rakétának is meghaladja a 20 Mach-ot, nukleáris töltete több mint 2 megatonna. Két megatonna!!! A Little Boy 15 kilotonnás volt! Kistestvérként említhetjük a fentebb már leírt rettegett 9K720 Iskandert, amely „csupán” 800kg hasznos tömeget tud nagyjából 500km távolságra elhordozni egy nem teljesen ballisztikus röppályán, s annak végső szakaszában is képes radikális pályamódosításokra, és ál-robbanófejek kibocsátására.

Nem tudja a nyugati világ, hogy mivel játszanak, hogy mit idézhetnek elő a kollektív őrületükkel, amely egy nyíltan fasisztoid államalakulatot, Ukrajnát igyekszik felmagasztalni, áldozatszerepben mutogatni. S félő, hogy a szélsőbaloldali provokációözön felőrli az orosz medve türelmét. Oroszországnak majdnem ezerrel több olyan nukleáris robbanófej van a birtokában, amelyek egyenként is képesek a kőkorszakba visszarepíteni egy országot.

Az egypólusú, az amerikai csendőrállam által fenntartott világrendnek vége. Megint két szuperhatalom fogaskerekei között kell majd őrlődnünk. Csak, amíg korábban a valóban demokratikus nyugati kapitalizmus és a szovjet szocializmus játékszerei voltunk, most egy nyíltan sztálinista bolsevik, azaz antidemokratikus nyugati és egy autoriter keleti féldemokrácia a menü. Kína pedig csendben figyel.  

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr9617809817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élesi 2022.04.19. 00:00:19

„Az egypólusú, az amerikai csendőrállam által fenntartott világrendnek vége.”

Hála a magasságos Istennek!

Csak az a probléma, hogy Görbecsővel ellentétben Hillary Clinton és a többi pszichopata dögkeselyű nem hajlandó elismerni a vereséget. Úgy vannak vele, mint anno a braunaui akvarellista; ha nem képesek uralkodni, akkor nem érdemlik meg az életet. Végletes gondolkodás. Ráadásul a jenkik az anyatejjel szívják magukba a — teljesen alaptalan — legyőzhetetlenségi mítoszt. Amerika kb. 70 éve minden háborúját elveszti. Kezdődött Koreával, és tart a mai napig a rossz szériájuk. Egyre gyengébb hatalmakkal szemben maradnak alul. Nincs egy éve, hogy egy 20 éven át tartó háborút vesztettek el néhány analfabéta kecskepásztorral és törzsi hadúrral szemben, akik ráadásul felbecsülhetetlen értékű hi-tech fegyverzethez jutottak az amerikai fejetlen menekülés közepette. Most pedig ugyanez az USA akar nekimenni a ruszkiknak? A világ vezető atomhatalmának? Alig várom már, hogy Vologya az óceán fenekére küldje New Yorkot és San Franciscót. Ennek a korcs birodalomnak pusztulnia kell, hogy az emberiség túlélhessen.

Wildhunt 2022.04.19. 09:26:17

Tudom hogy mostanában nem divat emlékezni még hetekkel ezelőttre sem, de idetenném:
Március 29.-én (kedd) délután mindkét fél kijelentette, hogy megállapodtak a fegyverszünetben, pénteken találkoznak a külügyminiszterek. Szerdán Elenszkij beszélt Bidennel, és felmondta az összes addigi egyezséget.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.20. 18:27:07

@Wildhunt: Zselének aztán tök mindegy, ha az összes ukrán meghal. Ő oroszajkú zsidó. Teljesen irracionális, amit művelnek. Szerintem nem volt még nép, amelyik ilyen ócska balfaszkodással bukta el a saját országát.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.20. 18:29:41

@élesi: Ámen! Én is úgy gondolom, az emberi faj fennmaradásának kulcsa a liberális démonokrácia pusztulása. Szerencsére a baloldali emberfajta olyan troglodita, hogy bizonyosan kihalnak nagyon gyorsan. Csak a haláltusájuk lehet macerás, ha nagyon rúgkapálnak.

Frederick2 2022.04.21. 08:19:32

@Mr Falafel: Amíg a Kínai Birodalom fennáll, addig én nem várom a baloldaliság kipusztulását. A kínai marxizmus kitermelte azt a totalitarista rendszert, ami után már nyugaton is sokan csorgatják a nyálukat.

Ahogy elnézem, Oroszország sem akar igazán leszámolni a bolsevik múltjával.
index.hu/kulfold/2022/04/16/haboru-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-torveny-naci-nemetorszag-szovjetunio/

Én már lassan hozzászokom, hogy mindenhol jakobinusok vannak körülöttem. Anti-jakobinusként nem tetszik, de ez van! Az ember hozzászokik, mint a döglegyekhez.

Amúgy ha lesz népszavazás Fudanról, arra NEM-mel fogok szavazni. Egyáltalán nem támogatom a kínai marxizmus hazai exportját. Ha tehetném, a hazai marxizmust és a beimportált nyugat-európai marxizmust is kiirtanám a magyar társadalomból. Mondjuk nem kicsit álságos a hazai újbaloldal Kína-ellenessége - a Rotschildok jó kapcsolatokat ápolnak a kínai állammal. Tartok tőle, ez a népszavazás sem lesz több színjátéknál. De azért kitöltöm majd.

Frederick2 2022.04.21. 08:22:27

@élesi:

"Alig várom már, hogy Vologya az óceán fenekére küldje New Yorkot és San Franciscót. Ennek a korcs birodalomnak pusztulnia kell, hogy az emberiség túlélhessen."

Azért kívánod nők és gyermekek (civilek) tömeges halálát, mert egy retardált, perverz, szociopata kis pöcs vagy. Úgy beszélsz az emberiség érdekeiről, hogy közben a legalsó fokán fröcsögsz. Ennyit tudsz.

Frederick2 2022.04.21. 08:25:51

@Mr Falafel: Ámen?

Én a perverz Élesivel ellentétben inkább abban reménykedem, hogy a tisztességes amerikaiak észbe kapnak, és kiirtják a nemzetükön élősködő újbaloldali elitet. Persze, az sem ártana, ha lemondanának a nagyhatalmi státuszról. De egy ellenforradalmat és egy restaurációt szerintem el tudna viselni Amerika.

Aki népirtásban látja a megoldást, nyugodtan rakja csak ki a falára Hitler és Sztálin fényképét. :P

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.21. 11:13:36

@Frederick2: :-D
A tisztességes amerikai kifejezés egy oximoron. Jelenleg.
Felőlem amúgy mind lehetne elmeháborodott, ha nem abban utaznának, hogy másokra is rákényszerítsék, hogy legyenek totál idióták. Az erőszakosságuk miatt a bármilyen gyors halálukat pártolnám. S ha az élni akarás ösztöne ilyen bűnös dolog, akkor Heil! És persze Sztálin is!

Frederick2 2022.04.21. 11:38:23

@Mr Falafel:

1, Ha már csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket kell gyilkolni a túléléshez, akkor már el van baszva a helyzet! Az emberi psziché sérül az emberölés során. Az elkorcsosulás garantált.

2, Ha globálissá válik a háború (III. vh.), akkor nem csupán amerikaiak fognak tömegesen pusztulni. Európaiak is. Magyarok is.

3, Ez úgy is virtuális keménykedés a részedről. Frusztráció levezetés. Olyasmi, mint a "Japán megérdemelne még egy atomot.".

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.21. 13:57:39

@Frederick2: már nem moralizálgatok. Az ukrán-orosz konfliktus ráébresztett, hogy a háttérhatalom népirtást akar, s ha ők ezt akarják, népirtás is lesz. A lényeg, hogy ők pusztuljanak, ne mi.

Alfőmérnök 2022.04.22. 00:50:52

@Frederick2: @Mr Falafel: A III. Vh-ban mindenki el fog pusztulni (fizikailag). Reménykedjünk, hogy nem ezt akarják a világ urai.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.22. 05:22:05

@Alfőmérnök: Nyugi, nem lesz atomháború! Az USA és csicskásainak egy pólusú világrendje ér véget. Putyin mondta is tegnap, hogy véget ér Amerikának az "azt csinálunk, amit akarunk". Legkésőbb jövő tavasszal Nyugat-Európában is beköszönt a valóság. Az orosz olaj bojkottja bizonyosan beláthatatlan károkat okoz majd a gazdaságaiknak. A német autóipar túlélése például a mi kezünkben van.
Persze, ha nem lenne Ukrajna 65%-a oroszajkú, már vége is volna a háborúnak.

Li Peng Ping Pong 2022.04.24. 09:01:26

A poszt súlyosan hamis állításokkal simán csak érzelmi manipuláció. Ukrajnának nem háromnegyede orosz, pláne nem akarnak Putyin alatt élni.
Pont hogy a háború miatt agresszornak tekintik az oroszokat és átálltak az ukránok oldalára. Erre csomó video riport van.
Ez az írás egy szánalmasan hazug orosz propaganda oldal, gondolom jól fizet a gazdád.
Amivel nincs is baj, mert vannak amerikás propagandisták is bőven.
Csak akkor oda kell írni hogy fizetett írás.

Frederick2 2022.04.24. 11:26:24

@Mr Falafel:

"A lényeg, hogy ők pusztuljanak, ne mi."

És ezt Magyarországon melyik jobboldali párt vállalja be?

A FIDESZ nem. A MI HAZÁNK egyelőre nem.

Ha Magyarországon nincs ilyen erő! Akkor nézzünk szét nemzetközileg!

Hát a nemzetközi szintéren is elég békések a jobboldali pártok.

Akkor Putyin?

Ja, Putyin kemény csávó! Odabasz! Csak Putyinba nem bizom. Neki amúgy is Oroszország geopolitikai érdekei fontosak (érthető módon). Minden más másodlagos.

Amúgy teljesen felesleges itt jósolgatni. Majd úgy is kiderül, mi merre hogyan tovább.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2022.04.24. 11:45:12

@Frederick2: A Fidesz már régen bevállalta, hogy nem avatkozik bele, semlegesek maradunk, ergo az ukránok, azaz "ők" fognak pusztulni. S Ukrajnán keresztül a liberál-bolsevik világrend is megroppan.
Kell, hogy ehhez bízzak Putyinban? Kell, hogy szeressem? Neki orosz érdek van, nekünk magyar. A magyar érdek a sokkal kevesebb ukrán, a sokkal kisebb Ukrajna. Közben lehet jóNberkedni, befogadni őket, pátyolgatni, meg ilyesmi. De azt sem árt tudni, hogy fordított esetben nekünk nem lenne ilyen szerencsénk velük.

Frederick2 2022.04.24. 12:36:33

@Mr Falafel: Zelenszkij (az ukrán Szálasi) itélte halálra az ukrán népet. Meg a neoliberális világrend.

Putyin nem akarja kiirtani az ukránokat. Csak érvényt akar szerezni az orosz geopolitikai érdekeknek. Ha Zelenszkij hajlandó lenne a béketárgyalásokra, persze a szükséges megadással, akkor véget érne a háború, az ukrán nemzet meg nem fogyatkozna tovább ebben a szörnyű háborúban.

Az ilyen Bidenek, Sorosok, Rotschildok stb. meg nagyban leszarják, hogy Ukrajna eltűnik a térképről, vagy sem. A célok egyáltalános nem humánosak. A valódi felelősök meg természetesen most is megússzák.

Li Peng Ping Pong 2022.04.24. 20:49:31

@Frederick2: Ha mondjuk mi meg bevonulunk tankokkal Erdélybe, akkor csak érvényt szerzünk a geopolitikai érdekeinknek? Hitler is csupán ezt csinálta.
Az érdekek ellentétesek és az egy valid odlog ha nekem érdekemben áll akkor bármelyik autonóm országot megszállhatok mert vannak ott élő magyarok?
Egész érdekes világfelfogásod van.
Gondolom akkor analógiásan, ha a románoknak lenne geopolitikai érdekük, akkor átjöhetnének a Tiszáig is akár.

Wildhunt 2022.04.24. 22:52:40

@Mr Falafel: valamint hálára számítanunk felesleges. Ami szerintem lesz a háború után :
1. A kárpátaljai magyarok még nagyobb elnyomása.
2. Az a párszázezer ukrán aki nálunk ragad követelni fogja a parlamenti képviseletet és az ukrán nyelv hivatalossá tételét
3. Meg ukrán oktatást óvodától egyetemig.

Wildhunt 2022.04.24. 22:54:32

@Li Peng Ping Pong: igen. A világ így működik, jó reggelt. USA, Kína, Törökország, Franciaország ezt csinálja évtizedek óta.

Alfőmérnök 2022.04.25. 00:04:05

@Li Peng Ping Pong: "Erre csomó video riport van."

Nem lehet, hogy azt meg az amcsik fizetik? Vagy mondjuk téged is?

Frederick2 2022.04.25. 05:57:29

@Wildhunt: Kína és Tibet. Törökország és a kurdok. Oroszország és Ukrajna.

Mondjuk mi, elkényelmesedett internetező magyarok leszarjuk a tibetieket, a kurdokat és az ukránokat. Remélem, minket is majd hasonlóan szarnak majd le a környező népek és országok egy hasonló szituációban. :P

Frederick2 2022.04.25. 06:08:23

@Wildhunt:

"valamint hálára számítanunk felesleges."

A magyar állam befogadta az ukrán menekülteket. Magyarok is harcolnak az ukrán seregben, az oroszok ellen. Ha lenne Zelenszkijben gerinc, nem egy gátlástalan gazember lenne, már ezért a kettőért hálásnak kellene lennie, amiért illene megadnia az ukrajnai magyar kisebbségnek az őket megillető kisebbségi jogokat. De mivel egy fasz, még gecibb lesz majd a magyarokkal.

Igazából Ukrajna a Magyarországgal szembeni diplomáciai kapcsolataiban mindent megtesz, hogy érdemes legyen őket NE TÁMOGATNI!

Igazából nem is értem, miért is kellene.

A magyar baloldalnak nem Orbánt kellene támadnia, amiért semleges akar maradni. Hanem Zelenszkijt, hogy ilyen ordenáré módon áll a magyarokhoz és Magyarországhoz. Ehelyett a magyar baloldal, miközben Orbánt mindenféle aljas démonnak elmondja, sztárolja Zelenszkijt.

Ezt az idegenszívű, a magyar érdekeket telibeszaró baloldalt miért nem lehet felszámolni Magyarországon? Olyan rossz, hogy köztünk vannak, és áskálódnak ellenünk!

Li Peng Ping Pong 2022.04.25. 07:58:24

@Wildhunt: Sajnos ebben igazad van. Ettől még az oroszok voltak ez esetben az agresszorok.
Hajrá Ukrajna! Rohattruszkik.

Wildhunt 2022.04.25. 09:13:26

@Li Peng Ping Pong: mondtam én hogy nem? Viszont a mi reálpolitikai célunk (mint NATO tagországé) az, hogy a ruszkik számolják fel az ukrán hadsereget, kényszerítenek rájuk egy megalázó békét, plusz egy olyan gazdasági összeomlást hogy a szomszédok minden kérését teljesíteniük kelljen. Erre menjen rá a hadseregük akkora része, hogy vagy 50 évig ne legyen kedvük nagyhatalmat játszani.
süti beállítások módosítása