Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

CIVIIZÁCIÓS SZAKADÉKOK

2021. július 09. 14:21 - Mr Falafel

„Fölöttébb gyakran tesztek úgy, hogy amikor valami valószínűtlent mondotok, és el akarjátok kerülni az érte járó megrovást, olyasmit hoztok fel, ami egyáltalán nem történhetik meg, úgyhogy előnyösebb lenne nektek feladni ezt a vitás pontot, mint oly értelmetlenül védeni.”

/Cicero: Az istenek természete, 31. oldal/

 

Egy ideje megrögzötten hajtogatom: azok, akik magukat liberális demokrataként határozzák meg és mi, - akik akár mindenféle felcímkézés nélkül, de a lehető leghatározottabban helyezkedünk el a velük ellentétes póluson - semmilyen tekintetben nem alkotunk egy közösséget.

Sem kulturális, sem természetjogi, sem faji közösség nem vagyunk. Oly mértékben állunk távol egymástól fizikai és metafizikai meghatározottság terén egyaránt, hogy az nem tudható be holmi világnézeti szembenállásnak, mert az emberre, mint biológiai organizmusra vonatkozó alapvető terminusok  mentén való egyezőségünk annyira csekély, hogy ma már a kerti vízcsap is közelebb áll hozzánk genetikailag, mint a balliberálisok.

A kerti vízcsapos hasonlat nyilván a plaszticitást kiemelő túlzás, mindazonáltal tény, sem a kognitív funkciók működése, sem pedig az absztrahálás képessége területén csoportjaink között nem mutatható ki semmiféle hasonlatosság. SEMMI!  

Az emberi társadalom jelenleg egy disztópikus sci-fi képét mutatja. Ezért is merül fel annak leírására leggyakrabban Orwell neve, vagy az olvasottabbak körében Ray Bradbury-é. Gondolok itt a Fahrenheit 451 című regényre.   

A másik létezése oly mértékben szürreális és legfőképpen visszataszító a két ellentétes csoport egyedeinek szemében, hogy bármiféle elfogadásra, egymás tolerálására, ne adj isten párbeszédre való törekvés nem pusztán teljesen fölösleges, de kifejezetten olaj a tűzre.

E rövid, de annál markánsabb bevezetőt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/16365. számú törvényjavaslat, majd annak parlament általi megszavazásával kapcsolatos, elsősorban EU-s balliberális hiszti okán írtam.

A jogszabály jogtudományi szempontú értékelése teljesen fölösleges, mert kifejezetten közérthetően megfogalmazott, magyar és uniós jogba egyaránt erős beágyazottságú. Ezért is nem jogi eszközökkel támadják a másikak, az amazok, a mit tudom én, hogyan nevezhetők.

Kifogásaikat - általuk is vállaltan - ideológiai dimenzióban terjesztették elő a maguk sajátságos stílusában. Amennyit sikerült megértenem a részükről előadottakból, abból arra a következtetésre jutottam, hogy álláspontjuk szerint a szexualitáshoz kapcsolódó propaganda óvodákból és iskolákból történő kitiltása sérti a nem helyes, tehát nem heteroszexuális, hanem egyéb (LMBTQI) szexualitású közösségek alapvető jogait.

A kisfiam óvodáskorú, tehát a téma nagyon is élénken érdekel. S véletlenül pedagógus végzettséggel is rendelkezem, a szakdolgozatom gyermekpszichológiai téma volt. Mindezekből fakadóan azonnal felmerül bennem a kérdés:

Miért alapjoga a normálistól eltérő szexualitásúak közösségének az óvodáskorú gyermekek értelmi fejlődésébe való beavatkozás, a kisgyermekek mentális bántalmazása?

 

S itt vissza is utalnék a bevezetőmben foglaltakra: nem lehetséges, hogy velem azonos fajba tartozóként értékeljek olyanokat, akik szerint bizonyos korú (pl. óvodás) gyermekek szexuális abúzusa az ő alapjoguk, amelynek megtagadásáért minket felkoncolnának. Ergo mindazok, akik a normálistól (a homo sapiens sapiens fajra jellemző) eltérő szexuális orientáltság esetén a gyermekeken történő erőszaktevést propagálják, NEM EMBEREK. Mondom, teljesen mindegy, hogy mik, hogy minek hallucinálják magukat, egyáltalán nem érdekel, de többé akkor sem vagyok hajlandó emberként tekinteni rájuk. SOHA TÖBBÉ!!!

 

Átlépték a Rubicont.

Sziklaszilárd alapállásom érzelmi és értelmi attitűdöt egyaránt tartalmaz. Érzelmi attitűdöm a fajomat, az emberi fajt ért brutális külső támadás megtorlásával kapcsolatos, az értelmi attitűdömet viszont a dialektika szabályainak megfelelően alakítottam ki.

A tudomány úgy tartja, hogy a személyiség egy dinamikus szerveződés, amely különböző fejlődési fokozatokon megy keresztül. A pszichoszexuális fejlődés korszaka életünk legmeghatározóbb korszaka, amely a születéssel veszi kezdetét, és eltart egészen öt éves korig. Ezt az időszakot - a fejlődés fokához mérten - eltérő szakaszokra bontjuk, melyek történései a személyiség egy részét határozzák majd meg. Az egyénenkénti eltérések okozzák a viselkedésben jelentkező más-más magatartást.

Tehát minden, amit a gyermek öt éves koráig tesz – vagy nem tesz – kihat a teljes további életére is. Ami azonban minket a leginkább érdekel, az a belenyugvás, vagyis az öt éves (óvodás) kortól kezdődő látencia időszak.

A látencia szakaszában (úgy hatodik életévtől) a gyermek megismerkedik saját testével, illetve elvégzi a két valódi, azaz biológiai nem közti különbözőségek szétválasztását. Fokozatosan megismerkedik a saját nemének szerepeivel. Mely által mind nyitottabb lesz a külvilágra, s közben szociálisan is érzékenyebbé válik.

A látencia szakaszához kapcsolódik az ego, illetve a szuperego kifejlődése is. Itt elsősorban a szociális és kommunikációs készségek rögzülnek, amely kihathat az élet későbbi területeire. Az éntudatot, vagyis az ego-t az ember élete során alakítja a környezetével folytatott dialógusokban (interakciókban).

Fejlődése első szakaszában az ego (a baba) önmagáról, mint külső entitásról beszél. Egy következő szakaszban magát és az anyját választja szét. Ekkor alakulnak ki az én-védő mechanizmusai, amelyek segítenek neki életben maradni. Az én erősítése rendkívül fontos tehát.

A szuperego, a felettes én szülői ráhatásra alakul ki, azonban mentorálással átformálható.. Freud személyiségelméletében az erkölcsiséget, normákat, a lelkiismeretet és az elvárásokat tartalmazó rész.

Röviden: amennyiben a másik faj, az ellenségeink, akik magukat liberális demokratákként aposztrofálják (hülye név egy fajnak), ha ebben – ti. a látencia időszakában beleavatkoznak a gyermek pszichoszexuális fejlődésébe, a nemi szerepekhez alkalmazkodni nem tudó, erkölcsi normák nélküli, szaporodásképtelen korcsokat hoznának létre, amely evolúciós léptékben mérve szemvillanásnyi idő alatt vezetne a mi fajunk, az emberi faj kihalásához.

Vagyis a magát liberális demokrataként nevező faj (species) ki akar irtani minket, embereket.

Bagdy Emőke, a ma élő legautentikusabb klinikai szakpszichológus a következőket mondta:

„az időablak szerint 3–5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik.”

Annyiban vitatkoznék Bagdy Emőkével is, hogy álláspontom szerint nincs „társadalmi nem”. Ugyanis nem a társadalmi elvárásokhoz igazodik a biológiai nemünk, hanem a biológiai determinációkhoz igazodik a társadalmi berendezkedésünk. Ez teljesen nyilvánvaló, az ellenkezőjét állítani tudománytalan.

A lényeg tehát az, hogy fajunk gyilkosai az új nemzedékek eljövetelét szeretnék megakadályozni azzal, hogy az éppen nyíló genetikai ablakokhoz hamis kulcsingereket csatolnának. Kikapcsolnák a faj- és a létfenntartás ösztöneit egyaránt. S teszik mindezt abban a gyermeki fejlődési szakaszban, amikor még nem rendelkezik kritikai érzékkel, vagyis minden külső ingert befogad.   

Nem nehéz belátni, hogy ennek végzetes következményei lennének. Éppen ezért minden eszközzel, a legdrasztikusabb ellenlépésekkel kell szembe szállnunk velük. Egyszerűen nem lehetséges eltérő világnézeti alapállások ütközéspontjaként értelmeznünk ezt a helyzetet, mert azzal csak eszkalálnánk az amúgy is tarthatatlan állapotokat.

 

Amerikából például küldtek nekünk egy szép dalocskát is.

„You think that we’ll corrupt your kids if our agenda goes unchecked / Funny – just this once, you’re correct / We’ll convert your children / Happens bit by bit / Quietly and subtly and you will barely notice it.”

„Azt hiszed, átformáljuk a gyermeked, ha szabadon cselekedhetünk / Elismerem - ezúttal igazad van / Átváltoztatjuk a gyermekedet / Csöndben és finoman, és aligha veszed majd észre.”

 

Sokan bizonyára túlzásnak tartják, hogy én nem tekintem embernek ezeket. Nos, „when I see a bird that walks like a duck and swims like a duck and quacks like a duck, I call that bird a duck.”, azaz ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor azt a madarat kacsának mondom.

Az embert sem nehéz beazonosítani: én tudom, hogy ember vagyok, és pontosan tudom, hogy ők semmiben sem olyanok, mint én. Eltérőek a kognitív funkcióink, és én tudok absztrahálni, ők meg nem. Ergo nem emberek.

Nullum communem cursum!

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr8616617514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2021.07.09. 15:51:16

A pedo-kórus leszedte a videóját miután egy rakás elítélt szexuális bűnözőt találtak közöttük...
twitter.com/TimeCommando/status/1413159841372282887

Wildhunt 2021.07.11. 15:18:57

C. S. Lewis-tól a Rettentő Erő?

Frederick2 2021.07.12. 19:03:31

@Mr Falafel: Én nagyon remélem, Falafel, hogy helyén van a szíved és az eszed. Reménykedem benne, hogy felismered a köztünk élő Szálasi Ferenceket. És nem csupán felismered őket, hanem harcolsz is ellenük, az utolsó leheleteddel. Nem szeretnék csalódni benned

forditott-tukor.blog.hu/2021/07/12/a_koztunk_elo_szalasi_ferenc.

Frederick2 2021.07.12. 19:38:27

@Mr Falafel: Amúgy a cikk jó.

De azért egy közbevetést hadd tegyek. Ezt már a Dean blogon felvetettem, és egészen jól el is diskuráltunk róla.

Valahol elkeserítő, hogy minden szavazási évben azon kell izgulni és rettegni, vajon sikerül-e elkerülni a baloldal jelentette fenyegetést.

2014-ben elkerültük a baloldali veszélyt.

2018-ban elkerültük a baloldali veszélyt.

Vajon 2022-ben elkerüljük? És 2026-ban? És 2030-ban? És utána?

Ez a gond a demokráciával. Lehetőséget ad az ellenségnek, hogy megszerezze a hatalmas. Lásd USA.

Egyszer és mindenkorra le kellene számolni a baloldallal. Ehelyett a permanens csatározás helyett.

Én nem mondom azt, hogy a FIDESZ, az Orbán-kormány nem tesz semmit az ellenség megfékezésére. Tesz. De amit tesz, az kevés. Szerintem - meg sokak szerint - radikálisabb lépésekre van szükség.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2021.08.17. 06:50:18

@Frederick2: A demokrácia mindig lehetőség az ellenpólus túlsúlyának kialakulására. 31 évvel a rendszerváltás után markánsan kialakult és genetikai megalapozottsággal rögzült a vesztesek kasztja. Vagyis olyan emberi egyedekről kell beszélnünk, akik a tehetségtelenségüket, restségüket, szerény mentális kapacitásukat markánsan képesek voltak tovább örökíteni ivadékaikba. Az egész, - egyébként baloldali metodikák szerint működő - liberális demokrácia erről szól.

A liberális demokrácia egy jól átgondolt terv az emberi faj kiirtására. A kiküszöbölhetetlen értelmes és agilis egyedek számát folyamatosan nagyobb számú selejttel kompenzálja. Úgy termeli a lumpenprolikat, ahogy a szocializmus sem volt képes, pedig a szocializmus is egy olyan emberkísérlet volt, amely azt a célt szolgálta, hogy az emberi faj fejlődése megrekedjen. A liberális demokráciában elszaporodó lumpenek tökéletesen alkalmasak arra, hogy lerombolják a modern társadalomnak nevezett emberi csoport szerveződést, amely egyedül lett volna képes arra, hogy kitörjön a szülőbolygójáról.

Hogy kik a lumpenek? - Harvardi "professzorok", magukat tudósnak nevező téveszmés selejtek és iskolázatlan bugrisok, kocsmatöltelékek, nagyüzemek biorobotjai. Ők együtt az emberi faj legnagyobb ellenségei.
S ez a mai korcshadsereg már annyival fejlettebb a korábbi bolsevik hordáknál, hogy nem úgy képzeli az egyenlőséget, hogy elveszik a gazdagoktól és szétosztják a nép között. Nem! Ezek már tudják, hogy nem lesz szétosztás, ugyanolyan ruppótlan, anyagilag és mentálisan is kisemmizett, értéktelen szarok maradnak, mint előtte, de legalább kiélvezhetik a kiválóak elpusztítását. S ezért imádják véreskezű vezetőiket. Rajonganak értük, mert megadják nekik ezt a kéjes örömöt, hogy saját kezükkel szoríthatják ki a szebb jövő csíráját a kiválóak lelkéből. Egy mai lumpennek már nem kell a drága autód, a szép házad, csak a szenvedésed kell, hogy lássa az arcodon a világod összeomlása miatti fájdalmad.

Erről szól 2022. Erről szól minden választás, s a választások közötti minden egyes nap minden egyes történése. Szerintem az utolsó pillanatban vagyunk. Vagy most öljük meg őket, mind egy szálig - MIND EGY SZÁLIG!!! - kölyköstől, asszonyostól - vagy ők ölnek meg minket pár éven belül.
Nem vagyunk már egy faj. A homo sapiens sapiens nem létezik többé. Nincs közös utunk, nulum communem cursum.

Frederick2 2021.08.17. 07:13:39

@Mr Falafel:

"Vagy most öljük meg őket, mind egy szálig - MIND EGY SZÁLIG!!! - kölyköstől, asszonyostól - vagy ők ölnek meg minket pár éven belül."

Kölyköstül, asszonyostul? Bár én is amondó vagyok, hogy fel kell számolni a nyugati civilizációban a baloldalt, mint olyat, és kötve hiszem, hogy ez erőszak nélkül menne, de nem kívánom ilyen hutu vs. tuszi módon megoldani ezt a nemzetbiztonsági problémát. Most nem megbántani akarlak, de ha nőket és gyerekeket akarsz gyilkolászni, akkor súlyos problémák vannak veled, és ez már a pszichiátria esete.

Egyébként elég érdekes, hogy fideszesként így véled. Ugyebár a Mi Hazánk az, ami nem fogadja el a FIDESZ-t, mint jobboldalt. És van egy szélsőjobboldal, ami nem fogadja el a Mi Hazánk-at és a FIDESZ-t, mint jobboldalt. Na, ez a harmadik tartomány az, ahol hasonló gondolatokat szoktak megfogalmazni az emberkék. Na, meg persze, időnként a Mi Hazánk. A fideszes táborra ez tudtommal nem jellemző - szerencsére.

Nem, én nőket és gyerekeket gyilkolászó "jobberek"-et akarok látni.

Frederick2 2021.08.17. 07:16:53

Jav.

Nem, én nőket és gyerekeket gyilkolászó "jobberek"-et nem akarok látni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2021.08.17. 10:08:11

:-D Nyilván nem én fogom elkezdeni a gyilkolászást, de teljesen nyilvánvaló, hogy a vége ez lesz.
Látva az amerikai csapatszállítóról száz méteres magasságokból potyogó afgánokat, nem nagyon vannak illúzióim.
Láttam a 2006-os bolsevik vérengzést, ahol egyetemista lányokat vetkőztettek meztelenre, röhögve tornáztatták őket, testi kényszer közbe eltörték a bordáikat, ujjaikat. Nincsenek illúzióim.
Látom Jeszenszky Zsolt műsorát, ahová meghív egy Lattmannt, mert szerinte lehet barátkozni. Nincsenek illúzióim.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ők boldogan gyilkolásznának le minket. Szerinted úgy vagyunk különbek, ha mi máshogy járnánk el? Nem, úgy nem különbek vagyunk, hanem kihalók.

Frederick2 2021.08.17. 14:43:42

@Mr Falafel: Az erőszak alkalmazásával kapcsolatban nekem is megvannak a saját nézeteim. De ez tipikusan az a téma, amiről nem szívesen beszélek a kommentmezőkben (nem csak itt, egyikben sem). Ki tudja, figyelik vagy sem az ilyen beszélgetéseket. Ha egyszer úgy alakul, egy személyes sörözős beszélgetés közben részletesen elmondom, én hogyan látom ezt az egészet.

Az biztos, hogy Gandhi erőszakmentessége jelen helyzetben nem működne. Radikálisabb lépések kellenek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2021.08.17. 22:31:20

@Frederick2: Á, ezek úgyis csak polemizálások. A harcos népek azért ölték meg a fiú gyermekeket is, hogy felnőve ne tudjanak bosszút állni. A nőket meg, hogy ne tudjanak fiakat szülni, akik bosszút állhatnának.
Szerintem az emberiség olyan állapotban van, amikor már csak egy szikra kell. S ez a szikra bárhol és bármikor kipattanhat.

Frederick2 2021.08.18. 06:31:57

@Mr Falafel:

" A harcos népek azért ölték meg a fiú gyermekeket is, hogy felnőve ne tudjanak bosszút állni. A nőket meg, hogy ne tudjanak fiakat szülni, akik bosszút állhatnának. "

Igen, az afrikai törzseknél kifejezetten dívik. Egyébként ezt a hagyományt még a 21. században is ápolják egyes afrikai diktatúrák. Wilbur Smith sok regényében megjelenik ez a momentum.
süti beállítások módosítása