Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

PÁRHUZAM

2017. augusztus 20. 13:31 - Mr Falafel

Volt már olyan a történelem során, hogy spanyolhont megszállták a szaracénok. S olyan is volt, hogy a magyarok megálljt parancsoltak az iszlám hódításának, de Itália a hátunkba hajóztatta őket. Végül volt olyan is, hogy az európai államok veszélyesebbnek látták a magyar királyságot, mint az iszlám térhódítást, s amikor élethalál harcunkat vívtuk a törökkel, nyugati szomszédaink ránk támadtak és máig ható dúlást rendeztek hazánkban.

Szóval, nem látunk semmi rendkívülit, amikor ma is ezt látjuk. A történelem ismétli önmagát. A különbség csupán annyi, hogy a félévszázaddal korábban történt hasonló események mozgatói ma már ismertek. Ezzel szemben a jelenkori, Európát sújtó népvándorlásra és az arra adott európai válaszra egyetlen logikus magyarázat sem áll rendelkezésünkre.

Foghatnánk a liberálisok altruizmusára, de nincs olyan, hogy liberális, kizárólag balliberális van, az pedig sosem volt önfeláldozó, hanem mindig gyilkos volt, másokból áldozatot csináló.

Magyarázhatnánk a szintén népszerű szolidaritással, amely állítólag európai érték, de az nem szolidaritás, hogy lerombolom az általam felépített társadalmat, csak azért, hogy egy idegen jobban érezze magát nálunk.

Arról nem szólva, hogy ezek az idegenek sosem lesznek hálásak az önfeláldozásunkért, a szolidaritásunkért. Az ő kultúrájuk más fogalmi rendszerben működik. s megérteni is csak azon belül lehet(ne). „Csakis egy az Isten és Mohamed az ő prófétája.”

Mi tehát ennek az irracionális hozzáállásnak az oka? – Rejtély.

A legkézenfekvőbb irracionális választ adni egy irracionális magatartásra, vagyis összeesküvés elméletet gyártani, amelyben a szabadkőművesek, a Bilderberg-Csoport és az Isten tudja milyen nevű titkos páholyok arra szövetkeztek, hogy az általuk megálmodott jövő felé vezető úton fontos állomás a fehér ember (és talán a kereszténység) kiirtása.

Mivel a konspirációs teóriák szerint ezek a titkos gittegyletek a rettenetesen nagy hatalmuk mellett még komplett idióták is, nem látják, hogy a fehér ember nélkül a világgazdaság összeomlik, a kultúra, amelyik képes volt embert küldeni a Holdra és most a Marsra szállást készíti éppen elő, végleg elenyészik.  

Dejszen éppen ezt akarják! – mondaná egy harcos ökoforradalmár, aki maga is boldogan állna ennek az ügynek a szolgálatába, ha lenne ilyen ügy. Elvégre a fehér ember ökológiai lábnyoma a legnagyobb a földkerekségen. Ökoforradalmáraink szerint annyira nagy, hogy az már veszélyezteti a földet. Naná, hiszen a fehér ember miatt van a globális felmelegedés is! Ennél fogva tehát, ha mi, fehér emberek eltűnnénk a földről, a bolygó megmenekülne és elviselhető méretű ökológiai lábnyommal rendelkező, egymást kőbunkóval agyonverdeső népek kellemes együttélése valósulna meg.

Nem úgy van a’! Az USA irányítja az egészet. Előbb megrendezte az arab tavaszt (ez igaz is), szétzilálta a viszonylag konszolidált államokat, amivel elindította a népvándorlást. Így szabadul meg egy jelentős gazdasági ellenféltől, Európától.

Bár mindegyik jópofa elmélet, sajnos egyik sem állja meg a helyét. A fehér ember Európa pusztulásával nem hal ki. A világ legnagyobb országában, Oroszországban kimeríthetetlen ipari nyersanyagkészleten ülő kaukázusiak (kaukázusi a fehér ember egyik elnevezése) ülnek, és nagyon nem úgy néz ki, hogy őket bármiféle összeesküvés veszélyeztetné.

Az USA sem teljesen idióták gyülekezete, - bár ez néha kétséges – pontosan tudják, hogy a világpiacon Európa inkább a szövetségesük, mint az ellenségük. Bármennyire fáj, én inkább azzal számolok, hogy a világuralmi törekvéseket a háttérből irányító érdekcsoportok nem hülyék, inkább nagyon is okosok.

Persze, maradnak az UFO-k, mert azt nem tudhatjuk, hogy Merkel és a többi európai vezető nem az é véletlenül, végtére is magtalanok és meddők. Talán éppen azért, mert hibridek. A tervük pedig az, hogy a föld fejlettebb társadalmait szétzilálják, majd tök váratlanul megtámadnak minket nagy büdös repülőcsészealjaikon. Azért csak figyeljünk oda! Nehogy a végén kilógjon ott egy-két csáp a szoknya alól!

Azért arról se feledkezzünk meg, hogy végtére is a világgazdaság legnagyobb profittermelői kapitalista berendezkedésűek. A fene tudja, akár a plüssállat gyártók szövetsége is állhat az egész mögött. Vagy a gyertyaöntők.

Ám, ha az eddig felsorolt magyarázatok, elméletek nem igazak, akkor passz. Illetve nem passz, de akkor a tudományt kell okolnunk, pontosabban annak hiányát. Egy kibaszott fordított evolúció zajlik, s ha a társadalmunk még néhány évig liberális demokrácia lesz, szép lassan visszamászunk a fára. Aminek azért annyi előnye lesz, hogy messzebbre látunk majd, mint most az EU-t vezető bürokraták.

Itt volt ez a barcelonai eset. Néhány hónapja százezrek vonultak az utcára azért, hogy muszlim bevándorlókat fogadjanak be millió szám. Még egyszer: millió szám! Úgy, hogy előtte a VIII. századtól az 1492-es reconquistáig, azaz nagyjából 700 évig arab uralom alatt éltek. (Habár éppen Katalónia úszta meg 250 évvel.) Úgy, hogy egyébként a Barcelonát és környékét lakó katalánok gyűlölik a többi spanyolt, folyamatosan az elszakadással fenyegetőznek. S ezek, akik gyűlölik a saját fajtájukat, azt sem bírják elviselni, hogy turisták járnak hozzájuk, akik jól érzik magukat ott és a bőrükben.

Egy végletekig frusztrált, begyepesedett társadalom a katalán, amelyik inkább választja a leigázóikat, az őket évszázadokig alávetettként tartókat, mint azt lássa, hogy más emberek képesek élvezni az életet. Még most is, a merényleteket követően sem néznek szembe a valósággal. Kivonulnak a térre és azt óbégatják, hogy ők nem félnek.

Márpedig félniük kéne. Mert a félelem azt is jelentené, hogy látják a valóságot, s ha látják, tehetnének ellene. A spanyol gazdaság törékeny. Nemrég még az egész országra kiterjedő súlyos válság osztotta meg a társadalmat. Mihez kezdenek majd, ha a gyűlölt turisták elmaradnak?       

Bármennyire is furcsának, de leginkább elkeserítőnek tűnik, Európának tényleg nincs egységes válasza a népvándorlásra, illetve az azzal együtt járó terrorizmusra, végső esetben pedig kultúránk elvesztésére. Majdnem hogy úgy tűnik, kizárólag mi, magyarok látjuk a valóságot és csak nekünk van megoldásunk a végső pusztulás megakadályozására.

Persze, nem minden magyar állampolgár érzi problémának a népvándorlást. Köztünk is vannak olyanok, akik inkább nyalogatnák szolgaként egy koszos muszlim rühes lábát, mint elénekeljék a magyar himnuszt. Igen, ilyen végletes a helyzet. S bár a történelmünk leginkább irodalmi művekben tart számon hazaárulókat, - ott sem sokat – e fajtából sehol nincs annyi, mint nálunk. Gyakorlatilag a balliberális oldal, - ideértve a Jobbikot is -  legfőbb politikai célja ez. Mármint a hazaárulás.

Szinte mázli, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, mint voltunk Mohács előtt! Nem vagyunk irigyelt katonai, gazdasági és főleg kulturális szuperhatalom, mint akkor voltunk. Mátyást féltek a Szent Római Birodalom császárává választani, bár ő volt a legalkalmasabb, erejétől rettegve féltek. Amikor hátba szúrták, elfoglalta Bécset. Csak így, lazán. Egy mukkot nem mert szólni senki, amikor seregével megjelent a kapu előtt. S miután kényelmesen elhelyezkedett, amazok még békítgették is, a kedvében jártak. Végül összeurópai összefogással tudták csak eltenni láb alól.

A halála után maradt űrben még mindig elég erős országot egyszerre támadta meg a török, a Szent Róma Birodalom és egy magyar nemes, bizonyos Zapolja (Szapolyai) a saját egyéni ambícióit propagálandó. Így szakadtunk három részre, nyögtünk török igát 150 évig, majd utána egy belterjességtől elkorcsosult uralkodócsalád végleg megpecsételte a sorsunkat.

S végül eljutottunk oda, ahol ma vagyunk: megint egyedül állunk a vártán a muzulmánokkal szemben és megint biztosak lehetünk benne, hogy a saját fajtánk is ránk támad, miközben a szomszédaink villás nyelvüket öltögetve felénk nyálat csorgatnak bűzös szájukon. Ma is nagyobb ellenség vagyunk, mint a gyilkolászó szaracénok.

Hát ezért lenne jó tudni, milyen mozgatói vannak ennek a népvándorlásnak álcázott inváziónak. Mert invázió folyik, efelől nem lehet kétségünk. Cui prodest? Ki az a gaz, kinek hasznára van mindez? Találjuk meg gyorsan, mert a Drótkerítés nagyon hamar kevés lesz.  

Szólj hozzá!

A NAGY KLÍMAHISZTI

2017. augusztus 17. 17:01 - Mr Falafel

Nem titkolom, a klímaváltozás kapcsán kialakult, valamely különös oknál fogva tudományosnak is tartott hiszti egyszerre szánalmas és nevetséges számomra.  Szánalmas és nevetséges, mert a tudományos gondolkodás paródiáját láthatom a Sas-kabaré avítt díszleteivel berendezett szocreál teátrumban és természetesen az annak megfelelő színvonalon. Ahhoz hasonlatos karikatúrája ez az emberiség legmagasztosabb tevékenységének, amely egy jobb sorsa érdemes emberről készült haláltusájában.

S mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy klímaszkeptikusként ironizálok, közlöm, a tudomány általános állapotáról szólanék, s a globális felmelegedés csupán szemléltetőeszköz számomra. Néhány éve még a tudományos gondolkodásban elengedhetetlenül szükséges paradigmaváltásról értekeztem, s most tessék, már a halotti torán mondok beszédet.

Tekintve, hogy maga a klímavita az e világon eltölthető időnk rövidsége okán nem teszi lehetővé egyik tábor számára sem a végső konklúzió levonását, nem mennék bele abba, hogy a szkeptikusok állnak-e közelebb a valósághoz, vagy a hívei. Mindkét táborból vannak tudományos fokozattal rendelkező, a tudományt gyakorlatban is művelő, általam nagyra becsült barátaim. S bár magam állást foglaltam már korábban, balomban magasra emelve Szent Ágoston De Trinitate-jét, jobbomban Descartes De La Methode-ját fenntartom magamnak a véleményem igazságában való kételkedés jogát.

Azt azért mégis ki kell mondanom, hogy a globális felmelegedés antropogén jellegét kutató tudomány néhány égbekiáltó ostobaságot is bedobott a köztudatba, - kihasználva a gondolkodásról leszokott, vagy magasabb absztrakciós szinten gondolkodni eleve képtelen emberek hiszékenységét – amelyek tematizálni alkalmasak, de a valóságot felszínre hozni már nem.

Szerintem mindenki ismeri Archimédesz törvényét, ha máshogy nem is, de a dal szerint biztosan:

„Archimédesz, az öreg, kisangyalom!

Egy kád vízbe beesett, kisangyalom!

Amint mászott kifelé,

Ezt a törvényt észlelé, kisangyalom! (hogy)

Minden vízbe mártott test, kisangyalom!

A súlyából annyit veszt, kisangyalom!

Amennyi az általa

Kiszorított víz súlya, kisangyalom!”

Amennyire én tudom, Archimédesz törvényét eddig senkinek nem sikerült megcáfolnia. Kivéve persze a klímaegyház papjait!. Ők ugyanis azt állítják, hogy az olvadó jéghegyek jelentősen megemelik majd a világtengerek szintjét. Melyik jéghegy, amelyik a vízben van eleve? Mert a jéghegyek túlnyomó többsége nem szárazföldön van, hanem a vízben. S ha a vízben van, egyszer már kiszorította a saját súlyának megfelelő vízmennyiséget.

Ne feledkezzünk meg a víz kivételes hőtágulási viselkedéséről sem! A víz sűrűsége 4 °C-on a legnagyobb, hiszen adott mennyiségű víz térfogata 4 °C-on a legkisebb. Vagyis a fagyott víz, azaz a jég egy kisebb sűrűségű, de nagyobb térfogatú állapot. Elolvadván a sűrűsége nő, ergo a térfogata csökken. Ebből világosan következik, hogy az elolvadó jéghegyek vagy egyáltalán nem, vagy csak néhány centit emelik a világtengerek szintjét.

A klímaváltozás generálta népvándorlásnak sincs semmilyen tudományos alapja. A Szahara alatt egy komplett óceán van. Az ENSZ több alkalommal is végzett fúrásokat Afrika vízszegény területein és nagy mélységekből hoztak fel vizet. Aztán azt ráhagyták a négusokra, akik fegyveres csoportokba szerveződtek és elrekvirálták az éltető nedűt. S ahelyett, hogy békefenntartókkal védték volna meg a kutakat, többé nem mentek oda. A négerek meg így jártak. Ezért lesz népvándorlás, nem azért, mert nincs ott elég víz.   

Talán ezeknek a téveszméknek a globális felmelegedés elméletéhez kapcsolódása ellenére van a klímakutató tudósoknak, de nem sokat tesznek azért, hogy a helyére tegyék a kérdéseket. Ahogyan a jegesmedvés bugyutaságtól sem képesek megszabadulni. 8 ezer éve a teljes jégtakaró elolvadt, a jegesmedve mégsem halt ki. Leginkább azért, mert nem jeget eszik.

Ám mindközül a legnagyobb butasága az elméletnek magához az általános értelemben vett tudományhoz való viszonya. Először is elvesztette a tudomány céljával és szerepével való kapcsolatát, másrészt úgy antropomorfizálja a globális felmelegedés jelenségét, mint a vallások ruházzák fel emberi tulajdonságokkal az isteneket.

Mert mit mond a globális felmelegedés elméletét kutató tudós?

1., A globális felmelegedést az ember okozza.

2., Amikor megoldást kínál, többnyire ökoforradalomról zagyvál.

Megmagyarázom, miért káros szemlélet ez a tudományos gondolkodás szempontjából!

Nézzük, mi is a tudomány! – Legáltalánosabban megismerő tevékenységként szokták nevezni. Nagyjából ez az oka annak, hogy mára a tudomány csak elenyésző részben képes szolgálni az emberi társadalom igényeit. Ugyanis, amíg az ókor viszonylagosan lassú társadalmi mozgásait a tudomány, mint megismerő tevékenység képes volt követni, addig a digitális kor társadalmi változásait ebben a minőségében már nem.

A tudománynak tehát meg kellene újulnia. A világ olyan gyorsan változik, hogy a cselekvések és történések komplexitását, az egymásra hatásukból eredő új és rövid idejű valóságokat a puszta megismerés már nem képes hasznosíthatósági időintervallumon belül közvetíteni a társadalom egyes tagjai és csoportjai felé. Mire eljut hozzánk egy valamiről való tudás, már idejét múlttá válik.

Hirtelen Asimov nagysikerű Alapítvány sorozatának főhőse, Hari Seldon jut eszembe, aki a pszichohistória nevű tudomány segítségével előre tudta jelezni a jövő alakulását. Nos, volt, aki ötvözte a matematikát a szociológiával és ma ezt elfogadott tudományként ismerjük. Asimov regényében a matematikát a pszichológiával ötvözte. Alig nagyobb ökörség, mint az előbbi, ami, ugyebár, a közgazdaságtudomány.

A tudományos gondolkodás, - legalábbis a valódi tudományos gondolkodás – a megismerő tevékenységet mindig is csupán a tudomány egy csekély részt felölelő darabkájának tekintette. Ezért is születhettek a múltban a megismerhető világ komplexitásával kapcsolatos olyan tudományos tények, amelyek a mai napig megállják a helyüket és szolgálják az emberiséget.

A tudománynak tehát mindig is feladata volt a jövőre vonatkozó hasznos tudás átadása az emberiségnek. A tudománynak ez a funkciója mára kiveszett. Azt nevezik tudománynak, hogy rég halott emberek okos (vagy kevésbé okos) gondolatait biflázzák be, s azt aztán mantrázzák, mint valami imádságot.   

Mit mondanak a klímakutatók? – Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Gyerekek, aki ezt a kifejezést kitalálta, az egy irdatlan nagy ökör volt. WTF (mi a fax) ökológiai lábnyom? Eh, nem is érdekel! Persze, nyilván tudom, ők mire mondják, hát ezért nem érdekel. Mindenesetre a csökkentésére való felszólítás azt jelenti, hogy hamar hirtelen takarodjunk vissza a kőkorba.

Itt van, bazmeg, tudomány! Egyél! Mondj le a kényelemről, vesd el a modern technikát, s ha nem tudsz kőbaltát csinálni, amivel agyonverheted a szomszédot és a vadállatokat, akkor elmész melózni a mezőgazdaságba. Mer’ ipar az nem lesz! Szélmalom, meg vízimalom, meg lábbal hajtós rokka.

Nem azt mondják, hogy „na, itt ez a probléma, mi meg tudósok vagyunk, ezért a kornak megfelelő, vagy azon túlmutató nóvumot állítunk elő interdiszciplináris összefogással”, nem. Azt mondják, szarunk az űrkutatásra és a high-tech-re! Nem az egyre komplexebb digitális korszak forrásaiból merítenek a jövő megóvása érdekében, hanem hasznos produktum előállításának mellőzésével visszakatapultálnának minket a párezer évvel.

Szerintük a túlnépesedő bolygó minden baját meg lehet oldani, ha visszasüllyedünk a primitív emberi társadalom szintjére. Más bolygók benépesítése (terraformálás)? Az energiahordozók káros hatásainak csökkentése fejlesztésekkel? Új típusú energiahordozók létrehozása? Ugyan! Mindenre megoldás, ha kőbaltát fogunk és vadászni megyünk, az asszonyok meg bogyókat gyűjtögetni.

Ökoforradalomként emlegetnek olyan elmeháborodott elgondolásokat, hogy az emberek ne utazzanak, ne ismerjék meg a bolygót, amin élnek, maradjanak helyben és pattintgassanak kovakövet. Ja, hogy a tudomány lételeme a megismerés, amibe beletartozik a tágabb és szűkebb környezetünk ismerete is? S több szem többet lát? Ne nézegessünk itt, kérem, húzzon mindenki krumplit kapálni!

Az a helyzet, hogy a klímakutatók csúnyán alulmaradtak a gonosz széndioxiddal szembeni harcban. Fontos tudni, hogy a CO2 az ember által a világra szabadított ördögi entitás, amelyik most elpusztítani készül teremtőjét. Igaz, hogy az ember előtt is létezett széndioxid, még a mostaninál is nagyobb koncentrációban.

Itt érhető tetten a klímakutatás nevű tudomány antropomorfizáló attitűdje, amely alapvetően a primitív ember hitvilágában fellelhető és az ismeretlentől való félelem szülte önkéntelen emberiesítő törekvésének átvétele. Az ember tehát akkor antropomorfizál (emberiesít), ha ismerethiány áll fenn.

Mondok más példát is: Geocentrikus világkép. Az elmélet Ptolemaiosz (első század közepe) összegzése szerint az igazolja, hogy a föld a világmindenség középpontja és többi égitest körülötte kering. A geocentrikus világkép alapja az ember Isten általi teremtése. Vagyis a teremtett világmindenség központja az kell legyen, ahol Isten megteremtette az embert.

Mindezekért vonom kétségbe a klímakutatást, mint tudományos tevékenységet. Nem azért, mert én vitatnám, hogy a globális felmelegedés létezik. Hogyne létezne, hiszen olyan szélsőséges éghajlati jelenségek váltak általánossá, amelyek mindenképpen felvetik egy (akár kedvezőtlen) felmelegedési folyamat eszkalálódását. Az is nyilvánvaló, hogy az emberi tevékenység, ha nem is képes komolyan befolyásolni sem pro, sem kontra, mindenképpen tényező kell, hogy legyen, mert fajunk tudatos lények szervezett csoportja.

Egészen biztos, ha a társadalom dekadenciája kikezdte is a tudomány bástyáit, miáltal korszakalkotó megoldások nem születnek, nem születhetnek, azért még tennünk kell valamit. Ha a klímaegyezmény nem egy pénzelszívó rendszer lenne, ahol százezer milliárd dollárok tűnnek el kontrollálhatatlanul, talán lenne más megoldás is, mint a kőkorszakba való visszatérés.

Abszolút mértékben egyetértek Trump elnökkel, amiért kilépett ebből a gittegyletből. Ilyen baromságokra kiszórni a pénzt teljesen értelmetlen. Senki a nagypofájú tagországok közül nem tudta eddig teljesíteni a vállalásait. Senki! Nem hiszem, hogy olyan nagyon akarták volna, de minek is, ha teljességgel lehetetlen, hiszen az éghajlatváltozást nem az ember idézte elő, s jelenleg nincsenek olyan eszközeink, amelyekkel megakadályozhatnánk.

A klímaváltozás káros hatásait legfeljebb csökkenthetjük. Kell is! De nem a jegesmedvékkel példálózva, és nem is Archimédesz törvényét ignorálva. Legkevésbé pedig misztifikálva az ember szerepét. Tudatos lényekként kötelességünk a környezetünk olyan módon történő formálása, amely a bolygó ökológiai egyensúlyának megtartása mellett is kedvezőbb életfeltételeket biztosít mindannyiunk számára.  

Hiszem, hogy ez megvalósítható lenne, csak reanimálni kell hozzá a tudományt. Azt a tudományt, amelyik nem a múltba réved bambán, amelyik képes a kornak megfelelő válaszokat adni, hogy a jövő kevésbé vesszen bele a homályba.

Szólj hozzá!

LEE TÁBORNOK ÉS A LIBERÁLISOK

2017. augusztus 15. 14:55 - Mr Falafel

Az én generációmnak Lee tábornokról Bo és Luke, Hazárd megye lordjai jutnak eszébe. Az ő autójukat hívták Lee tábornoknak. Jó kis kocsi volt, egy 1969-es Dodge Charger. Az elsőszámú példány elvileg még egyben van, legutoljára valami 9 millió dollárért volt rá licit. Nem semmi!  

Egyébként eszem ágában sem volt foglalkozni a charlottesville-i eseményekkel. Nem nagyon érte el az ingerküszöbömet. Ahol mindennapos, hogy a gyerek bemegy az iskolába és halomra lövi társait, tanárait, ott egy ilyen kis csetepaté nem nagy szám. Valahogy mégis vezető hír lett a balliberális világsajtóban.

Naná, hogy már megint a náciveszély miatt. Muszáj időnként – és minél népszerűtlenebbek, annál sűrűbben – erőltetniük a témát, mert képtelenek elviselni, hogy nyugalomban élünk, amikor nem ők irányítanak minket. Lefogadom, hogy Obama elnöksége alatt senkinek eszébe nem jutott volna egy ilyen kaliberű hős szobrát elmozdítani. Ám most, hogy Trump az elnök, egy olyan ember, aki nyíltan szembeszáll a balliberális demokrácia-felfogással, muszáj volt valami durva provokációt intézni a konzervatív (republikánus) társadalmi csoport felé.

Hát, kérem szépen, néhány nap alatt odáig jutottunk, hogy a balliberális világsajtó szerint az amerikai polgárháború az a rabszolgák felszabadításért folyt, s ebben a harcban Robert E. Lee tábornok a nácik elődjének számító déli (konföderációs) csapatok parancsnoka, gyakorlatilag Hitler előképe néger gyerekeket evett vacsorára. Minimum!

Ezek az elvetemült férgek (a balliberálisok) visszamenőlegesen is a Jó és a Gonosz harcát kreálták a polgárháborúból, ahol a Jók, az északi államok a szegény elnyomott déli rabszolgák felszabadításáért harcoltak a Gonosz déli nácik ellen. A valóságban azonban szó nem volt morális megfontolásokról, kizárólag a gazdasági érdekek mentén húzódott a konfliktus. S ha mégis nagyon akarnánk a történetben jókat és gonoszokat megnevezni, akkor egyértelműn észak volt a gonosz, dél pedig a jó.

Köztudott ugyanis, hogy az északi államok törvényei megakadályozták a feketék letelepedését. Olyannyira, hogy négert még rabszolgaként sem volt szabad bevinni egyes államokba. Az 1829-es cincinnati pogrom eredményeképpen a néger lakosság felét Kanadába űzték, a többi meg vagy túlélte, vagy nem, de ez biztos.

Ezzel szemben délen a négereket integrálták a társadalomba, ha nem is egyenlőként. Egyébként a déli rabszolgatartás a házi rabszolgaság jellegét hordozta magán, ugyanis a földeken többnyire uraik is ugyanúgy kinn dolgoztak, mint ők. Sokszor lakni is együtt laktak velük. Ez a közös élettér északon elképzelhetetlen lett volna.

Mit mondott maga Lee tábornok a rabszolgaságról. Idézzük fel egy 1856-ban feleségének írt levelét:

„Eme felvilágosult korban kevés dologban hiszek, de be fogják látni, hogy a rabszolgaság, mint intézmény, minden országban erkölcsi és politikai bűn. Felesleges kifejteni a hátrányait.”

Ezzel szemben Lincoln elnök 1862-ben az alábbiakat jelentette ki a New York Tribune-nak nyilatkozva:

„Legfőbb célom ebben a küzdelemben az Unió megőrzése, nem pedig a rabszolgaság megőrzése vagy megmentése. Ha meg tudnám menteni anélkül, hogy egy rabszolgát is felszabadítanék, megtenném;”

Na, most akkor hogy is van ez? Ki a náci?

A történetbe úgy csöppennek a négerek és az ő jogaik, hogy az úgynevezett abolícionista mozgalmak, - érthető okból – elsősorban északon tudtak nyíltan is működni. Még jó, hiszen ott nem nagyon volt néger, s ha volt is, nem kellett velük együtt élniük. S minekutána nem ismerték őket és szokásaikat (primitív törzsi szokások) testközelből, könnyebb volt harcolni a jogaikért.

Persze, ez így nem pontos. Ugyanis a derék abolícionisták csupán a rabszolgaság intézményét ítélték el, alapvetően helyes keresztény értékrendjük okán. S tekintve, hogy érdekük sem fűződött annak fenntartásához, jelentősen könnyebbedett e harc terhe a vállukon. Arra azonban a legelvetemültebb sem vetemedett volna közülük, hogy a négerek állampolgári és/vagy szavazati jogáért emeljen szót.

A rabszolgaságellenes mozgalom kiváló földalatti munkát végzett a déli államokban. A szabad élet lehetőségével kecsegtető propaganda éket vert a déliek egyébként konszolidált társadalmába, amelynek alapja a nagybirtok volt. Szemben az északi államokkal, ahol a gazdálkodás kisparcellákon folyt, viszont a jelentős ipari tevékenység biztosította a lakosság megélhetését.

A probléma gyökere is itt húzódik. Az északi iparvidék termelésében benne volt a potenciál, hogy a szabad embereket is megfizessék, ezzel szemben délen nem tudták nélkülözni a rabszolgamunkát. A polgárháború során délnek ezt a függőségét használta ki az unionista észak. S bár azt délen is tudták és elfogadták, hogy a törzsi társadalmi szinten vegetáló afrikaiak az integrálódás során, - csakúgy, mint Európában – eljutnak arra a szervezettségi szintre, ahol a felszabadításuk nagyobb haszonnal jár, mint rabszolgaként való tartásuk, nem hitték el, hogy az északiak képesek lesznek egységbe szervezni őket nagyon rövid idő alatt.

Maga az észak-dél, vagyis az ipar és mezőgazdaság ellentéte több évtizeden át éleződött, s a végső lökést az 1860-as elnökválasztási küzdelemben győztes republikánus Abraham Lincoln szavazóbázisának, az északi államoknak az érdekében megvalósított vámpolitikája adta meg.

Dél mezőgazdasági termelésének nagyjából 80%-át exportálnia kellett, mivel azt Észak nem tudta felszívni. Ezzel szemben az északi államok fokozatosan kiépülő ipara protekcionista vámokkal akarta magát védeni a nemzetközi versenytől. A két országrész között a 19. század elejétől fogva "vámháború" dúlt. Mivel ebben az időben nem volt személyi jövedelemadó, a vám volt a legfontosabb szövetségi állami bevétel.

Értelemszerűen északon, ahol az iparnak nem volt külföldi konkurenciája, a megnövekedett vámok bevételnövekedést eredményeztek, amely pozitívan hatott az életszínvonalra is. Délen ugyanez versenyképesség-romlást és társadalmi feszültségeket indukált. Az egyes államok eltérő gazdasági érdekei végül odáig jutottak, hogy a déli államok politikai retorikája mindinkább az unió fennmaradásának tarthatatlanságáról szólt.  

A polgárháború négy évig tartott, félmilliónál is több halálos áldozatot követelt.  Az USA soha, egyetlen másik háborújában nem vesztett ennyi embert. A győztes unionisták a megbékélés helyett katonai erővel megszállták a déli államokat és a széthullott társadalom lakóira rákényszerítették saját játékszabályaikat. Azonban, a kifelé erős és egységes állam megteremtéséhez a déliek önkéntessége elengedhetetlen volt, így néhány év után a megbékélés útjára léptek.

Egészen a mai időkig nem volt különösebben gond az egyes államok hagyományainak tiszteletével. Az elmúlt 15-20 évben azonban Amerikában is megerősödött az a szélsőséges világnézet, amely magát baloldali liberálisnak nevezi, de valójában a sztálini értelemben vett bolsevizmus tesztoszteronnal felturbózott változata. Azok, akik szerint ne tanítsanak halott fehér fickókat az egyetemeken. Speciel ezt Shakespeare-re értik, aki szerintük rasszista volt.

Ennek a mindenáron való ellenségeskedésnek jegyében kerül sor Lee tábornok szobrának elmozdítására is. Lee a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó konzervatív társadalom jelképe, ezért el kell pusztítaniuk. A baloldal a káosz bélyegét hordja magán, ezért nyomában mindig vér és halál jár.      

2 komment

A NÉLKÜLÖZHETETLEN IRIGY PROLI

2017. augusztus 12. 14:09 - Mr Falafel

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akit irritál a társadalom legszélesebb rétegének, a bérből és fizetésből éppen csak megélőknek irracionális gyűlölete mindenki iránt, aki többre vitte náluk. S nem azért, mert ne volna több esetben is jogos az ellenérzésük. Sokkal inkább az általánosító, a náluk csak kicsivel jobban élőkre is kiterjesztő ellenszenv aggaszt. Hogy miért?  - Arról is lesz szó.

Előtte azonban egy kis történelemlecke!

A proletár szó az ókori római birodalom legalsóbb, még szabad társadalmi osztályát jelölte. A proles (gyermek) szóból ered. S itt jön írásom lényege: azért ezen elnevezés, mivel a proletárok csakis gyermekeik számával és szavazatukkal lehettek az állam hasznára. Vagyis már az ókori Rómában is felhasználták őket a hatalmat birtokolni (megszerezni, megtartani) szándékozó politikai formációk. Ahogy ma is.

Nem szabad tehát legyintenünk a prolik általános érzelmi állapotára, az állandó elégedetlenségeikre. Mert bár az többnyire valóban irracionális és nem akceptálható, vannak történelmi tapasztalataink, mi történik akkor, ha érdekérvényesítő lehetőségeik ideiglenesen kiszélesednek. Arról nem szólva, hogy 2018-ban is tőlük függ majd, hogyan alakul a sorsunk.

A proletárok, vagy, ahogy manapság hívni szoktuk őket, a prolik a múlt század elején lettek tényezővé, amikor egy egész világrend épült arra, - az egyébként mindenféle erkölcsi alapot nélkülöző – értékrendre, amit ők képviselnek. Gondolok a Szovjetunió és a szocialista világrend létrejöttére. Nem véletlenül nevezték proletárdiktatúrának, hiszen kiirtottak minden, az övéktől eltérő gondolkodást, vérszomjasságuk minden képzeletet felülmúlt.

Magyarország legvéresebb korszaka(i) szintén a proletárok érdekérvényesítésének kiteljesedéséhez köthető(ek). Tanácsköztársaság, majd a 1949-től a 70-es évekig húzódó népirtó időszak. A legtökéletesebb szemléltetői voltak Platón demokrácia kritikájának, hogy tudniillik akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s csupán a gazdagságot és a gyönyört keresik, káoszt teremtenek, amiből türannisz, azaz diktatúra lesz.

Persze, könnyen belátható, ha egy széles társadalmi réteget gyakorlatilag minden eszközzel marginalizálni igyekeznek, az frusztrálttá válik, s ha lehetősége adódik, a felgyülemlett gyűlöletet ráokádja azokra, akiket felelősnek tart rossz sorsáért. Lássuk be, a proletárok torz értékrendje kialakulásáért a mindenkori hatalmat gyakorlók felelősséget viselnek.

Itt egy friss téma: Az Erzsébet Alapítvány és társaulásai (Erzsébet-program) nevéhez köthető gyermeküdültetési program legfőbb vezetője mintegy nettó kétmillió forintot keres a tevékenységével és nem átall egy napi százezer forintba kerülő balatoni villát kibérelni, hogy onnan járjon be Zánkára, amely a gyermeküdültetés egyik helyszíne.

Semmi gond, a fizetéséből telik egy ilyen balatoni villa bérlésére. Azonban ez a mértéktelen pazarlás visszatetsző, sőt, meggyőződéssel állítom, hogy az illető vezető intellektusának silány voltára utal. S nem kéne még egy hátrányos helyzetű családok gyermekeit üdültető szervezet vezetőjének sem lenni ahhoz, hogy ellenszenves legyen ez az indokolhatatlan urizálás. Ám így, hogy e szervezetet vezeti, kifejezetten ocsmány viselkedés tőle.

A politikai ellenzék természetesen azonnal kihasználta a kínálkozó lehetőséget, mondhatni, lecsapta a magas labdát. Elkezdte hergelni az amúgy is könnyen negatív érzelmi állapotba hozható prolikat. Olyanokkal, hogy nem is jó ez az ingyen nyaraltatás, mert így a gyerekek nem kikapcsolódnak és egy jó élményhez, szép emlékhez jutnak, hanem szembesülnek saját családjuk elkeserítő helyzetével és csak még frusztráltabbá válnak.

Ez nem igaz, de talán magyarázza, hogy a szocialista kormányok miért nem tettek soha semmit a szegény családok gyerekeiért. Nem akarták, hogy szegények lássák, van egy élhetőbb élet is. Nagyjából így volt ez a szocializmus idején is, amikor a budapesti vezetés szinte kizárólag nyugatra és egzotikus tájakra járt nyaralni, de nekünk, többieknek csak a Balaton volt elérhető. (Mondjuk, az legalább elérhető volt.) Hiába, szocialista kutyából nem lesz szociálisan érzékeny szalonna.

Ennek a gyermek üdültető fazonnak az esete véleményes, de nagyon sok más téma viszont egyértelműen reprezentálja, hogy az irigy proli attitűdje mennyire visszataszító. Ami nálam leginkább kiverte a biztosítékot, az Botka László, Szeged szocialista polgármesterének karaktergyilkolása.

Tegyük hozzá, az a marha képes volt előállni egy Rákosi-szlogennel, hogy tudniillik „fizessenek a gazdagok!” Tetézve ezt a rettenetesen elcseszett kommunikációt, még azt is meghatározta, ki számít gazdagnak, vagyis olyan embernek, akitől el kell venni. Mindenki, aki többet keres egymillió forintnál. Ergo az összes banki középvezető, tehetségesebb informatikus, légitársaságok menedzserei, tapasztaltabb orvosok, stb. Arról nem beszélve, hogy ő maga és a felesége is ebbe a körbe tartozik.

Több se kellett a kormánypártoknak és a körülöttük szerveződő intellektuális patkányhadnak, - akik magukat nem kis önhittséggel újságírónak, publicistának szokták nevezni – azonnal belekezdtek az uszításba és másról sem szóltak a hírek, mint arról, hogy Botka luxusterepjárón jár, hogy méregdrága Rolex órákat gyűjt, illetve egzotikus búvártúrákon vesz részt.

És az ezzel kapcsolatos híreket napi szinten megállás nélkül tolták a pofánkba, a kommentelhető felületen pedig megjelentek az agresszív irigy prolik, akik menten Botka vérét akarták venni. S hogy mennyire érvényes az ókori római doktrína, a szocik miniszterelnök-jelöltjének népszerűsége zuhanni kezdett. Aki tehát választást akar nyerni, annak mindenképpen hatnia kell a frusztrált prolikra.

E tekintetben az ellenzék és az általuk kitartott intellektuális patkányok sem maradnak el a kormány oldaltól. Sőt, az olimpia megtorpedózásával, illetve a rendkívül nívósan megrendezett vizes világbajnokság becsmérlésével csúcsra járatták az irigy prolikat. Konkrétan a Mariana-árok mélyére küldték az ország lakosságának morális állapotát.

Sajnos tényszerűen nagyon könnyű ki- és felhasználni a prolikat. Először is a társadalom perifériájára nem pusztán saját képességeik, illetve azok hiánya okán szorultak, bár kétségtelen tény, az elsődleges ok mindenképpen az. Másodszor tehát a prolik nagyon is felelősek a saját elkeserítő helyzetükért.

Nem csupán a mai, torz értékrendű társadalomra jellemző, hogy a kevésbé iskolázott, a szakmai képzésből kimaradók munkáját alul fizeti, kvázi értéktelennek tekinti. Ennek alapja nem feltétlenül a minimálisan elfogadható bérek megállapítására vezethető vissza. Sokkal inkább alakult ki e gyakorlat a kiváló és képzett munkaerő produktumára költhető javadalmazás maximumát alapul véve.

Amennyiben tehát egy kórház a legjobb orvosának maximum félmillió forintot fizethet havonta, az összes munkakört tekintve a takarítónő nem kereshet többet százezernél. Ami nagyon kevés, de mégsem kaphat 300 ezret, mert akkor az orvos elmegy máshová. Hiszen nem azért tanult 8 évig egyetemen, hogy végül közel azonos bért kapjon egy olyan emberrel, aki már iskolában is jelentősen az átlag alatt teljesített, s végül nyolc általánosnál megrekedt.

Na, ez az a roppant egyszerű tény, amit a prolik nem hajlandóak érzékelni sem, nemhogy elfogadni. Ezért, amikor az iskolában a nem tanulásával kérkedő osztály vagánya, majd alacsony végzettséggel, esetleg nélküle munkavállalói státuszba csontosodó ember a meló után otthon hátradől a tévé előtt, s nézi a „sok okoskodó hülyét”, akik nem átallottak évtizedeket fordítani a saját képzésükre, a tudás megszerzésére, kinyilatkoztatja, hogy ő bizony okosabb azoknál, jobban csinálná náluk, és ezt el is hiszi.

Meg van győződve róla, hogy ő, aki sosem olvasott klasszikusokat, aki írni is alig tud, akinek már a másodfokú egyenlet megoldása is meghaladta a képességeit, aki világéletében képtelen volt bármit is megtanulni, okosabb és jobban csinálná, mint az, aki erre készült hosszú-hosszú évekig, akit tudósok képzetek egy a szakmát értő, a tudományt elsajátító személlyé.

Tekintve, hogy önmagára tett állításait ellenőrizni soha nem fogja senki, él a luxussal, hogy el is hiszi, amit mond. Na, és innentől kezdve azok, akik sokkal hülyébbek, mint a proli, de mégis többre vitték nála, azok valamilyen, a prolik ellen szőtt ármány kedvezményezettjei, protekciósok, csalók és minden egyéb, ami a mindenkinél okosabb prolik felemelkedését fondorlattal megakadályozókra elmondható.    

Mert azt értse meg mindenki: a prolinál okosabb nincs a földkerekén. Mindenhez ért. Ő a legjobb sportoló, ő súgta meg Wiles-nak a Fermat sejtés megoldását és egyedül alkalmas a világ jóságos urának lenni. Mert, noha verbálisan naponta milliókat likvidál ezért vagy azért, ha világuralomra kerülne, bizonyosan könyörületes és mindenki által szeretett Istencsászár lenne. Mi más? A demokrácia az aljanépeknek való.

Szomorú tény, hogy a liberális demokráciának nevezett korcs értékrend nemhogy felszámolni igyekezne a társadalmi feszültségeket, de kifejezetten erősíti azokat. Egy ilyen dekadenciától elhülyült rendszerben az irigy prolira nagyobb szükség van, mint bármikor. Ők ma a királycsinálók. (ha már maguk nem lehetnek királlyá) Sanyargatásuk harci ebekké teszi őket és ma az kell a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. S amíg ők acsarkodnak, addig sem tűnik fel, hogy tényleg egyre több vezető mutatkozik hülyébbnek az irigy prolinál.

5 komment

NEMEZIS – AZ ERKÖLCSI BŰNÖKRŐL

2017. augusztus 11. 12:06 - Mr Falafel

Nemezis, vagy helyesebben Nemeszisz a görög mitológiában a megtorlás istennője volt. Hozzá is, mint minden szépasszonyhoz a görög mítoszokban, fűződik egy történet, amely azt meséli el, hogyan cserkészte be őt a Nagy Kujon Zeusz.

Érdekes történet. A főisten közeledését minden módon elutasító istennő úgy próbált menekülni a kéretlen udvarlás elől, hogy folyton valamilyen állattá változott. Amikor éppen lúd képében rejtőzött Zeusz elől, amaz hattyúvá változott, s így becserkészte végre a nőt. Na ja, innentől ismert a buta liba kifejezés. Hisz csak egy buta liba hiheti, hogy ő kell egy délceg hattyúnak. Amúgy ezt csak én találtam ki. Mármint a butalibás részt, de a többi igaz, Zeusz tényleg bevette a várat hattyú képében.

Persze, ha belegondolok, hogy Nemeszisz, mint megtorló istennő alapvetően a hübriszt, az elbizakodottságot, a gőgöt büntette, talán mégsem olyan szamárság a butalibás okoskodásom. Talán a freudi metodikát alkalmazva önmaga esetén keresztül árazta be a megtorlandó bűnt. Egyébiránt Nemeszisz hübriszének csodálatos eredménye lett. Az általa tojt egyik tojásból kelt ki Helené és Klüteimnésztra, a másikból Kasztór és Pollux.

Tehát a hübrisz, az elbizakodottság, a gőg bűne oly’ súlyosnak számított az ókori görög társadalomban, hogy annak megtorlására istent rendeltek. Biztos, ami biztos alapon azért törvényt is alkottak.  Jogdogmatikai szempontból egy roppant izgalmas törvényt.

A mi mai jogértelmezésünkben a bűncselekmény fogalma a tényállásra vonatkozik. Például a lopás azt jelenti, hogy valaki a tulajdonos engedélye nélkül és akarata ellenére tulajdonszerzési célzattal eltulajdonít egy dolgot. Ezzel szemben az athéni hübrisztörvény alapvetően nem a cselekedeteket és a belőlük eredő károkozásokat szankcionálja, hanem a mögöttük álló szándékot.

Ugyanis a hübrisz egyik jellegzetessége, hogy elkövetője eredeti szándéka szerint szégyent, következésképpen a becsület elvesztését akarta előidézni. Mivel pediglen az elkövető nem csupán az áldozatot, hanem a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó társadalmi rendet is megsértette, a büntetésnek nyilvánosnak kellett lennie.

Mennyire megborzongató egy olyan társadalom értékrendjében meglátni az általunk is vágyott konszolidált emberi együttélési formát, amely több ezer éve elmúlt már, de tudjuk, hogy létezett, s ez erőt ad hitünknek, hogy talán egyszer újra lesz szilárd erkölcsi alapokon nyugvó emberi társadalmunk.

Gondoljunk csak bele! Létezett egy világ, amely nem volt ugyan a legigazságosabb, a tökéletestől nagyon távol állt, de az erkölcsösség, - amely mentes volt a bigottságtól és prüdériától – primátusa oly’ mérvű volt, hogy törvényi szinten szankcionálta áthágásának szándékát is. Édes Istenem, hol vagyunk már ettől!

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy olvasom a superioritatem ultrapannonicus (felsőbbrendű, a magyarságukon túlnövő) balliberálisok médiáját (nem csak egyet, többet is), és elképedek, már megint mi foglalkoztatja őket, s érdeklődésüknek milyen plasztikusan ábrázolt magyargyűlölettel adnak hangot. Ezek a neutro genericus civitatis novalipoti (a biológiai nemüket vesztett újlipótvárosi polgárok), és az ő ideológiai anyatejükön felnövekedettek úgy érzik, sosem létezett felsőbbrendűségüket leginkább úgy tudják reprezentálni, ha a magyar kultúrát és magyar embereket becsmérlik, porig alázzák.

A hübrisz eredetileg egy fizikai erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmény volt. Például az elkövető nagy nyilvánosság előtt azért ütötte arcul a sértetett, hogy azzal megalázza. Ma már az erőszaknak kifinomultabb formáit alkalmazzák azok, akik úgy vélik, jogalapjuk van becsmérelni másokat, akár egy egész kultúrát, a kultúrát felépítő nemzetet.

Azt írja az egyik: . A magyar nyelv "ugor karatyolás".  (Janisch Attila, Magyar Narancs)

Először is, nem „karatyolás”, hanem „karattyolás”. Másodszor, ez az én anyanyelvem, amely bár nem a legelterjedtebb a világon, de mindenképpen az egyik legkomplexebb az emberi gondolatok közvetítése szempontjából.

Tisztázzunk valamit!

A balliberális emberek nem magyarok. Ezt nem én találtam ki, ezt ők mondják magukról. Azt állítják, ők többek, meghaladnak minket, akik nemzetállami szintű identitásban vagyunk csupán képesek meghatározni helyünket a világban. Ők ezen már túlléptek (ultrapannonicus). Ahogy fogalmaznak (Például Heller Ágnes vagy Konrád György) ők elsősorban európaiak, ami alatt a kommunikációjukból jól kiolvashatóan valami többet, magasabb rendűt értenek, mint a magyarnak levés.

Vélekedésüket rólunk, közönséges magyarokról alátámasztják kijelentéseik:

„a magyar kultúra csak bőgatya és fütyülősbarack” (Landeszmann György)

a magyar moslékzabáló, genetikailag alattvaló” (Kertész Ákos)

"Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk...

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.

Olcsó magyarnak híg a leve!

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük...

Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg."

Az sem ritka, hogy a baloldali emberek (az összes baloldali ember, mert nem nagyon tiltakoznak, amikor az éceszgébereik gyaláznak minket, magyarokat) eleve kétségbe vonják, hogy létezik magyar nép. Természetesen eugenikus (náci áltudomány) alapokról taglalva mindezt. Szerintük csak akkor létezne magyar, ha sosem keveredtünk volna más népekkel. Mivel azonban ez megtörtént, nincs is magyar nép.

Hogy a magyar egyébként egy kifelé nyitott társadalom a nemzetfelfogását illetően, az számukra nem mond semmit. A magyar nép a rokonságot egyaránt tartja vérségi és házasság útján szerzett tagjait illetően. Vagyis a törzsi-nemzetségi „nemzet” fogalom soha nem volt vérségi alapú, hanem mindig ideológiai jellegű volt. Ezért is kötődtek szimbolikus aktusok a nemzeti összetartozáshoz, például a vérszerződés. Ebből következően a magyarnak levés identitás kérdése. S amint azt számtalanszor elmondtam már, az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem.

S innentől kezdve már csak azt nem értem, ha ők ennyire magyarfelettiek, ha ennyire túlnőttek a magyarságukon, s ha minket, a nemzeti identitás nélkül élni nem akarókat ilyen mértékben lenéznek, miért foglalkoznak olyan témákkal, amelyek őket nem érintik, de nekünk fontosak. Miért muszáj minduntalan kinyilvánítaniuk felsőbbrendűségüket?

A legutóbbi eset Bayer Zsolt író és publicista műveinek bekerülése a nemzeti kánonba, amit most úgy hívnak, hogy Nemzeti Könyvtár. Hogy az mi? - Egy irodalmi kiadvány, egy könyvsorozat, amely „a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig nemzeti önbecsülésünk erősítése. Mindezt a tartalomhoz illő nemes kivitelben, a nagy XVIII. századi erdélyi nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós antikva betűiből szedve, a világhírű Munken gyár Premium Cream papírján.”

Tehát nem egy intézmény, pusztán egy könyvsorozat. Bizony! Viszont az vicces, hogy a balliberális portálokon szerzők és kommentelők egyaránt úgy hivatkoznak rá, mint egy intézményre, egy épületre, amelyben könyvtár van. Viszont, ha csupán egy könyvsorozat, némi papír, nem értem, miért picsognak a magyarságukon evolúciós úton túlfejlődött, sokszor méltatlanul csak leballiberálisozott magyar állampolgárok. Nagy ügy! Legfeljebb nem veszik meg a sorozatot.

Én tényleg nem értem, hogy valami, amit megvetnek, amitől fintorogva fordulnak el, miért sarkallja őket ilyen heves reakcióra. Miért nem fogják be az orrukat és haladnak tovább?

Megmondom én: mert valójában nem rendelkeznek annyi értelemmel, hogy ténylegesen képesek legyenek meghatározni saját státuszukat a világban. Mert bár szeretnek a fényes csillagként ragyogó értelmükről beszélni, valójában most is, mint minden korban, nem tesznek mást, mint gazdaságilag erősebbekbe és katonailag hatalmasabbakba törleszkedve igyekeznek csillapítani bizonytalanságukat saját értéküket illetően.

Nekünk pedig csupán silány értelmük kapacitásából kitelő elmeokádékuk jut. Szerencsétlen szellemi éhenkórászok, akik kérkednek intellektusuk csonkaságával. Nagy Bandó András, az iskolázatlan panelproli, aki úgy lett népszerű, hogy saját marginális társadalmi csoportját figurázta ki a budapesti bolsevik értelmiség körében tetszést aratni akarva, a fajtájabeliekbe rugdosva látványosan nyáladzott el az országos ismertségig, most meg az esztétikum és irodalmi szépség kérlelhetetlen őreként kergeti Bayer Zsolt árnyékát. Szánalmas vagy Nagy Bandó!  

Bayer kapcsán nem ez az első visongás. Korábbi állami kitüntetése kapcsán sok, egyébként érdemtelenül kitüntetett adta vissza a lovagkeresztjét. Akkor sem volt igazuk. Nem azért, mert én nagy rajongója vagyok Bayer Zsoltnak. Nem nagyon foglalkozom kortárs irodalommal, nem szeretném, ha annak erodáló hatása mattítaná klasszikus műveltségem fényességét. Ám publicisztikáiban állandó motívumként felmerülő heves kirohanásai, trágár szavak és kifejezések alkalmazása okán kétségbe vonni írói kvalitásait egyszerre vall silány intellektusra és hitvány lelkületre.

Spiró György már 1984-ben gyűlölködő verset írt a magyarokról, kifigurázva benne a Trianon okán érzett fájdalmunkat. Esterházytól itt idézek fentebb magyargyalázó írást. S bár Esterházyt egy kifejezetten középszerű írónak tartom, mégsem gondolnám, hogy csupán a magyargyűlöletén keresztül kell megítélnünk. Ahogy Spirót sem! Ráadásul Spiró egy remek tollú író, kár lenne kukába dobni csak azért, mert emberi minőségében hitvány.   

Végezetül elmondom, teljességgel bizonyos vagyok abban, hogy a balliberálisok nagy árat fognak fizetni a hübriszükért. Nemeszisz értük is eljön, s majd felkérdezi őket gőgjükről. A megtorlás nem marad el.

Szólj hozzá!

DEMOKRÁCIA vs DIKTATÚRA

2017. augusztus 09. 19:04 - Mr Falafel

Választásaink

 

Manapság egyre többet találkozzunk ezzel az ellentétpárral. A végletekig differenciálódott emberi társadalmunkban egy nagyon is egyszerű és kézenfekvő választási lehetőség. Talán túlságosan egy is egyszerű, mondhatni, leegyszerűsített. Hiszen ebben a felvetésben szó sem lehet valódi választásról. Épelméjű ember nem voksolna a diktatúrára. Marad tehát a demokrácia, mint az egyetlen üdvözítő társadalmi berendezkedés.

Nekem ez az egész bűzlik. Valahogy nehéz elfogadnom, hogy az egyre bonyolultabbá váló emberi társadalom legfontosabb kérdésére ilyen egyszerű és magától értetődő (szinte tolakodó) válasz adható. Kétkedésem okán szólítottak már fel, hogy mondjak valami jobbat a demokráciánál. Szoktak példálózni is nagyformátumú politikusokkal, közéleti gondolkodókkal, filozófusokkal, akik az elmúlt alig több mint félévszázad során megfogalmazták gondolataikat a demokráciáról.  Churchill a kedvencem:

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

A kiváló angol hazafi és gátlástalan politikus mondatai nagyjából annyit jelentenek, hogy „bár a demokrácia nem tökéletes megoldás, de nincs jobb”. E kivételes államférfi ebbéli vélekedését aztán átvette boldog, boldogtalan és úgy mantrázzák, mint a buddhisták az om mani padme hum bódhiszattvát, vagyis egy imádságot.

Minekutána pedig számomra minden vallási természetű társadalmi jelenség, vagy annak csoportidentitásban manifesztálódott formája ellenszenves, sőt utálatos, nem vagyok hajlandó elfogadni a demokráciát, mint egyetlen üdvözülési lehetőséget az egyén számára az emberi társadalomban. E státuszomban nincs más választásom, mint eleget tenni a felszólításnak és felmutatni alternatívát a demokráciával szemben.

Szerintem ez nem is olyan túl bonyolult feladat, csak meg kell határoznom néhány alapvetést, amelyből kiindulva eljutok a demokráciánál üdvözítőbb társadalmi berendezkedéshez.

Első és legfontosabb, hogy tisztázzuk, a demokráciának nem a diktatúra az ellentétpárja. Ergo ezen ellentétpár felállítása a valós társadalmi mozgások és mozgásigények korlátozása, a társadalmi viszonyok súlyos torzítása, leegyszerűsítése.

Második, hogy ezt az elvet a pluralizmusból vezetem le, amely a társadalomnak azt a természetes állapotát jelenti, ahol a hatalomnak és a befolyásnak számos alapja és forrása van. Vagyis a pluralizmusban több különböző társadalomszervező törekvés egymással versengve egyszerre létezik.

Harmadik, hogy a pluralizmus kizárja a mai liberális demokráciát a valódi demokráciák sorából, végtére is a liberális demokrácia a kizárólagosság elvén alapuló, a más világnézetet megbélyegző, azt démonizáló, vallási természetű, dogmatista társadalmi berendezkedés.

 A liberális demokrácia olyan, mint a mesebeli kisgömböc, felfal mindent, ami az útjába kerül, vagyis ideológiájába beépíti az összes hasznos és pozitív társadalomelméletet, majd ezeket úgy értelmezi át, hogy saját torz világképét alkalmas legyen propagálni. E metodika teremtette meg azt a fajta demokrácia felfogást is, amely szerint minden demokrácia, ami az emberek többségének jó vagy elviselhető.

Miután pediglen mára kiderült, hogy a liberális demokrácia számtalan olyan tulajdonságot mutat fel, amely a többség számára elfogadhatatlan, dogmatista véleményterrorral, nyilvános megszégyenítéssel, megbélyegzéssel kényszeríti a nagyszámú tőle elfordulót álláspontja feladására. E szentségtelen tevékenysége során teljes mértékben igyekszik kiirtani a tudományos gondolkodást a társadalom hétköznapjaiból.  

Valamikor nagyon sokat használtunk egy szót. Imperialistának neveztük a kapitalista nyugatot. A szó a görög autokrácia római megfelelője, autokrata azt jelenti,  „magát kormányzó”. Imperializmusnak (vagy autokráciának) azt a társadalmi (politikai) rendszert nevezzük, amelyben a politikai hatalom alapja az erőforrások feletti rendelkezés, a hagyomány vagy a személyes karizma.

Az imperializmust vagy autokráciát igazságtalan társadalomnak tartottuk éppen azért, mert a termelőeszközök feletti uralom néhány kivételezett kezében összpontosult. Az autokrácia diktatúrától való különbözősége abban áll, hogy előbbiben vannak szabad választások és jogrend, amelyben az állam minden polgárát azonos jogok illetnek meg, s a törvény előtti egyenlőség elve működik.

Az imperializmus tehát nem volt diktatúra, hanem autokrácia volt. Igen ám, de mi változott azóta? Megmondom: semmi! A nyugati társadalom pont úgy működik, mint régen és ez a tudomány mai állása szerint nem demokrácia, hanem autokrácia. Ugyanis a kapitalizmusban nem létezik abszolút egyenlőség az emberek között. Mindig lesznek gazdagok, aki nagyobb mértékben képesek befolyásolni a társadalmi változásokat, mint a szegényebbek.

S ha ezt az autokráciát már Churchill korában is demokráciának nevezték, akkor mi vajon a vegytiszta demokrácia? A demokráciában a termelőeszközök, a kritikus erőforrások felhasználása, működtetése közösségi döntésen alapszik. És nem csupán elvben, de a gyakorlatban is. Ebből világosan levezethető, hogy a képviseleti demokrácia nem valódi demokrácia, csupán az autokrácia egy olyan formája, amely a legkisebb társadalmi feszültség irányába való haladást tekinti a hatalom fenntartása eszközének.

Vagyis a termelőeszközökhöz csak kisebb mértékben, vagy nem hozzáférő rétegek elégedetlenségét tartja egy bizonyos szinten szociális juttatásokkal, éppen elviselhető bérekkel, szólásszabadságként aposztrofált vakvilágba pofázás engedésével, illetve az értékrendjük erőszakos megváltoztatásával. Ez utóbbi az anyagi javak (lakás, autó, okostelefon) kizárólagos értékként való megjelenítését jelenti.  

Ezzel szemben a demokrácia legfőbb jellemzője, hogy szilárd morális értékrenddel rendelkező, egyenrangú egyének társadalommá szerveződése. Ahol a kiválóság, mint termelőeszköz a közösség érdekeit szolgálja, s az individuum jutalma a az elvonatkoztatott társadalmi megbecsülés, nem pedig anyagi javadalmazás.

Meg lehetne, persze, kérdezni, hogy miért a kiváló dolgozzon a restek megélhetéséért. Erre azt válaszolnám, hogy a kiváló ember rendelkezik a Platón által megfogalmazott négy fő erénnyel, az igazságossággal, bölcsességgel, bátorsággal és mértékletességgel. Ezek személyében megvalósuló egyensúlya a kiválót nem a saját kiválósága termelte bárminemű haszon értéke foglalkoztatja, hanem saját személyének kiteljesedése a közösség érdekében kifejtett tevékenysége folytán, amelynek jutalma a közösség megbecsülése. S amint azt Platón mondja, az eszmei, erkölcsi, hitbeli dolgok magasabb rendűek, mint az anyagiak.

Nos, én így válaszolom meg, mi jobb, mint a demokrácia. Egyrészt azt állítom, hogy amiben most élünk az nem demokrácia. Ezen véleményemet támasztják alá Arisztotelésznek, Platón tanítványának szavai is:

 „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek);…”

 Másrészt azt is állítom, ha ez szerintetek mégis demokrácia, akkor az az utópisztikus társadalom jobb nála, amit már Platón is leírt és aminek megvalósulása kizárólag az emberi erényesség függvénye. Van tehát jobb, csak nincs rá igény. Az emberek jelentős többségének inkább elérhetetlen az erényes élet, mint a nagy gazdagság.  

Végezetül sokadszorra is felidézem Platón szavait Az állam című műve VIII. könyvéből:

„A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Platón mindezek okán úgy vélte, hogy a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), azoké, akik a szabadságot megfelelő erények hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Megjegyzi, a demokráciában mindenki a gazdagságot és a gyönyört keresi, ami káoszhoz, majd türanniszhoz vezethet.

Aki ezt nem látja például az Európai Unióban, az vagy vak, vagy hülye.

2 komment

FASIZÁLÓDÓ BALOLDAL – A JOBBIK APARTHEIDTÖREKVÉSEI

2017. augusztus 04. 17:00 - Mr Falafel

Tulajdonképpen nincsen ebben semmi meglepő vagy rendkívüli. Különösen amióta a Jobbik egyértelművé tette, hogy azt, amit ő nemzeti érdekérvényesítésként értelmez, a baloldali politikai térfélen szokásos játékszabályok szerint kívánja megjeleníteni.  

Ennek eredménye:

  1. A Jobbik szalonképessé tette magát a baloldalon.
  2. Egyértelműsítette a nemzetiszocializmushoz való viszonyát.

Amikor tehát Vona Gábor pártelnök előállt az általános választójog korlátozásának ötletével, a baloldalon egyetlen harcos jogvédő (TGM, Bauer, Heller, Széll Bernadett, Szabó Tímea) vagy az emberi jogokért világokat romba döntő NGO-k (TASZ, Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság) nem kezdett el visongani, amint meghallották a műveltségi cenzus újbóli bevezetéséről szóló fasiszta szónoklatot.

Félreértés ne essék, sokszor én is kiakadok, amikor azt látom, hogy emberek valamely okból irracionálisan viselkednek. Például pártok és más szervezetek tüntetésein emberhez méltatlan mondatokat ordítanak bele a világba, vagy éppen tüntetők és ellentüntetők bántalmazzák egymást. Olyankor bennem is megszólal a kisördög, és azt mondom magamban, hogy az nem lehet, hogy ennek is annyit ér a szavazata, mint az enyém.

Vagy például ma reggel is, amikor végigszenvedtem a Duró Dórával, a Jobbik alelnökével és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnökével készült interjút, azonnal az jutott eszembe, hogy csorbítani kell az általános választójogot, cenzust kell bevezetni.

Nem, nem az volt az ötletem, hogy a hülye nácik ne szavazhassanak! Bár az is megfontolandó. Helyette inkább az általános értelmesség kategóriáját emelném be a jogalkotási metódusba. Eh, feltaláltam a melegvizet! Ugyanis a jogalkotásban az általános értelmesség orvosi kategória mindig is szempont volt, s szempont ma is.

Ugyanis a természetes személyek, vagyis az élő emberek jogi szempontból rendelkeznek két fontos tulajdonsággal:

  1.  jogképesség: Az ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen.

a., Általános, mert minden egyes embert ember mivoltánál fogva megillet, születésétől a haláláig.

b., Egyenlő, mert a jogképesség terjedelme tekintetében ember és ember között semmiféle különbség nincs. Ennek minden más - az életkoron, nemen, fajon, nemzetiségen és felekezeti hovatartozáson kívüli - vonatkozásban is érvényesülnie kell.

c., Feltétlen, mert közvetlenül a törvényből folyik, megszerzése semmiféle feltételhez nem köthető. Minden embert megillet. A jogképesség az emberrel vele születik, el nem idegeníthető, nincs fejlettségi fokhoz, értelmi képességhez kötve. A törvény a jogképességet az adott emberrel szemben is megvédi, tehát senki sem nyilatkozhat úgy, hogy jogképességéről részben vagy egészben lemond.

  1. Cselekvőképesség: Az ember úgy válhat a polgári jogi viszonyok részesesévé, azok aktív közreműködőjévé, ha rendelkezik bizonyos fokú szellemi érettséggel és épséggel, birtokában van megfontolási és döntési készségeknek, azaz ésszerű akarat-elhatározással bír. Ezt az ember ügyeinek viteléhez való belátási képességet nevezzük cselekvőképességnek. A cselekvőképesség az ember biológiai és jogi adottsága.

Egyszóval retardáltaknak nem jár szavazati jog. Ergo Duró Dórának sem. Sőt, senkinek, aki nem háborodik fel a Jobbik értelmi deficitből származó apartheidtörekvései láttán és hallatán.

Ez a nő a Dunning-Kruger effektus két lábon járó demonstrációja. Annyira hiányos a tudása, hogy fel sem képes fogni, mennyire hülye. Kezdve azzal, amit az analfabetizmusról összezagyvált. A riporternő is próbálta finoman rávezetni értelmezési képességeinek hiányosságára, de a nagy balmagyar asszony nem hagyta magát eltántorítani és tolta a hülyeségét tovább ezerrel.

Az analfabetizmus az írni és olvasni tudás hiányát jelenti. Ennek egyik fajtája a funkcionális analfabetizmus, amikor a személy tud írni és olvasni, de csak nagyon nehézkesen, ezért nem képes összerakni a szavakat értelmes mondatokká, ami akadályozza a tanulásban.

Az analfabetizmus azonban nem eredendően értelmi fogyatékosság, ergo az analfabéta ember rendelkezik az ügyeinek viteléhez szükséges belátási képességgel. Tapasztaltabb ügyvéd kollégák bizonyára találkoztak már írni és olvasni nem tudó, de a jogait kiválóan ismerő börtönjáró ügyféllel. Én találkoztam, nem is eggyel. Írni-olvasni nem tudtak, de kívülről fújták a Btk-t és a jogaikat nagyon ismerték. Ez bizony belátási képesség!

Egy általánosan értelmes, vagyis orvosi értelemben épelméjű személy, ha írni-olvasni nem is tud, a mások által elmondottakat felfogja, cselekvéseinek lehetséges következményeivel számol, vagyis belátja azokat. Ebből ellentmondást nem tűrően következik, hogy a Jobbik cenzusötlete az iskolázatlanság következménye, így, ha lesz cenzus, rajtuk kell alkalmazni először.

De most komolyan, iskolához kötni a szavazati jogot? Akkor én három egyetemmel, PhD-vel kérjem ki magamnak, ha valaki csak érettségivel rendelkezik? Azt tartsam magamnál kevesebbnek? Gusztustalan! Úgy pofán basznám Vonát, hogy kiköpné Simicska tamponját.

Sebeők János író, publicista, de leginkább filozófus egyszer elmondta, hogy neki csak érettségije van. Nem ment egyetemre, mert az egyetemeken agylopás folyik. Ezzel egyetértek egyébként. Mindemellett kevés értelmesebb embert ismerek nála. Talán éppen azért, mert kellő ismereteket szereztem a felsőoktatásról, vallom, hogy az értelem, a tehetség semmilyen módon nem kapcsolódik az iskolához. Sajnos.

Az iskola dolga ugyanis nem az, hogy megtanítson írni és olvasni, vagy az, hogy korokra szabott bálványokat erőszakoljon ránk, hanem az, hogy megtanítson önállóan gondolkodni, hogy elmondja, az általa részünkre átnyújtott adatokat hogyan rendszerezzük elménkben, hogy később összefüggésekben, absztrakciókban is képesek legyünk alkalmazni azokat.  

Természetesen azzal magam is tisztában vagyok, hogy az elhanyagolt értelem értéke kevesebb. Tudom, hogy nem véletlen, ha valaki nem képes megtanulni írni és olvasni, vagy értelmezni egy szöveget. Nyilván az esetek túlnyomó többségében mentális képességek hiánya áll fenn. Ám nem minden esetben, sőt, szignifikáns bizonyos társadalmi közösségekben, például a cigányság körében az analfabéta, de egyébként megfelelő értelmű gyerekek száma.

S pont miattuk állítom, hogy a Jobbik cenzusőrülete alapvetően egy apartheidtörekvés a cigányság jogainak csorbítására. És ilyenkor nincs TASZ, Soros-NGO-k és nincs TGM vagy feljelentős Szabó Tímea. Nincsenek sehol, mert a Jobbik már az ő térfelükön játszik, az ő szabályaik szerint és potenciális kormánydöntő párt. S ha arról van szó, hogy Orbánt leválthatják, akkor egy kis apartheid is belefér.       

5 komment

CSEH LACI – A NEMZEDÉKRE SZABOTT BÁLVÁNY

2017. augusztus 03. 23:49 - Mr Falafel

„Bálványok bámulnak bambán - e nemzedékre szabva

Fizetési cetlijük a szemedbe lóg”

/Rolls Frakció: Jólét/

 

 

Olvasom a sporthíreket és megdöbbenek. Lemondott az úszószövetség elnökségi tagságáról Cseh László. A kommentekbe belenézve látom, mások is megdöbbentek, nem csak én. Igen ám, de az én döbbenetem nem annak szól, hogy most lemondott, hanem annak, hogy egyáltalán még tagja volt a testületnek. Hogyan? Miért? Miként?

Mielőtt azonban bővebben kifejteném, miért is értetlenkedek úszóbajnokunk e mostani lépésén, ejtenék pár szót a nemrég lezajlott vizes VB-ről. A rendezés csillagos ötös volt, kétség nem férhet hozzá. Na, de miért kellett Seszták államtitkárnak a záró ceremónián tartott beszéde előtt bevennie a fogalmazásgátló tablettát? Ha csak annyit mondott volna, hogy Döm-dödöm, döm-dödöm, dömdö-dömdö- döm-dödöm, azzal kevésbé vált volna nevetségessé.

Mindegy, nem Seszták miatt térek ki a VB-re. Ott volt ez a Chad le Clos gyerek, meg a Milák Kristóf is, ketten jó sok interjút lenyomtak. De, hogy mindkettőjüknek Cseh Lászlós rémálmaik voltak vagy két napig, az biztos.

Riporter: Kristóf, milyen érzés, hogy Cseh Lacival úszhatsz egy medencében?

Milák: a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, ugye, Cseh Laci a példaképed?

Milák: a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, ugye, téged a példaképed, Cseh Laci nagyon inspirál?

Milák: riporterre néz, magában azt mondja: a kurva anyád, te idióta, ismét a semmibe réved.

Riporter: Kristóf, de ugye, Laci nektek, fiataloknak nagy példakép?

Milák: szemével fürkészi a környéket, hol találhat egy baltát, hogy az idióta riporter fejébe állíthassa.

Végül a huszadik interjú kétszázötvenedik „Cseh László példaképes” kérdésére Milák Kristóf elmondja, hogy neki nincs egyetlen példaképe, de neki amúgy is legyőzendő ellenfelek kellenek most, nem pedig imádható bálványok. Válaszára a riporter bután néz.

Chad le Clos-szal ugyanez. A riporter felhívja a kommentátori állásba az újdonsült világbajnokot és nem afelől érdeklődik, hogy mit érez most, hogy van és hogy van a családja, hanem megpróbálja az olimpiai bajnokkal éljeneztetni Cseh Lacit. Asztakurva!

És most térjünk vissza az eredeti hírhez: lemondott ez a példakép, ez a nemzedékre szabott bálvány, akinek a fizetési cetlije nem lóg a szemünkbe, mert azt gondosan elrejtette.

Szóval, az úgy volt, hogy az összes magyar úszó, már, akinek van neve, Katinka mellé állt a szövetségen belüli reformok sürgetésében. Akik kussoltak: Jakabos (nem gond, agyhalott szegény), Kapás Bogi és Cseh Laci. Az összes többi, a jó fej Kozma, Bernek, Verrasztóék, Gyurtáék, Bohus, stb viszont változást várt.  

Na, most történt egyszer a Gyárfás érában, hogy a keresztapa bácsi úgy döntött, mostantól kell neki egy sportoló, aki az elnökségben azt a szerepet játssza, hogy ő ottan a sportolókat képviseli. Ez ám a demokrácia! - mondják majd. Úgy is lett. Az örökzöldeket (fenyő) nem kedvelő Gyárfás elkezdte felépíteni Cseh Lacit, mint sportolói érdekképviselőt. Annak rendje-módja szerint bekerült az elnökségbe, szép fizetéssel természetesen. Cserébe úgy kellett tennie, mintha több esze lenne, mint a sarokban a fikusznak, ami bólogatásban és bamba mosolyban nyilvánult meg.

Ugyanis Cseh László sportolói érdekképviselői minőségében az évek alatt mindösszesen nulla sportolóval állt szóba. Eggyel sem! Soha nem is gondolta senki, hogy neki éppen Cseh Lászlóhoz kéne fordulnia, mert ő majd nagyon segíteni fog. Ha az úszókat egy iskolai osztályként fogjuk fel, akkor Cseh Laci volt a nyalis, a stréber, az oszifő kedvence, aki beárulta, ha a pad alatt majszoltad az uzsidat, vagy a WC-ben írtad meg a házi feladatot.

Hogy emellett, - vagy ennek ellenére – egy remek sportoló, azt sohasem vitatnám. Csakhogy az ő elnökségi tagságának költségeit úgy fizették, hogy soha nem dolgozott meg érte, és ez valahogy nem illik egy nagyszerű sportoló, egy példakép jelleméhez.

Amikor Katinka először megfogalmazta a súlyos szakmai hiányosságok miatti aggodalmát, Csehnek kellett volna lennie az elsőnek, aki mellé áll, elvégre több százezer forint fizetést kapott ezért. Ehelyett a mi Lacink sunyin lapított.

Ez a kis szarházi végiglapította az egész elnökváltást, s amikor többen Gyárfás kitartottjai közül lemondtak, ő maradt. No, nem egyedül csillantotta fel jellemének ilyen oldalát. Vele tartott Wladár Sanyika, Becsky András, Danks Emese, Dr. Török Enikő és Törös Károly is. Gyárfás idejéről visszamaradt taposóaknák.

Danks Emese: Gyurcsány Ferenc szóvivője, jelenleg a Vasas SC kommunikációs elnökhelyettese. Nem Bienerthtel barátkozni választotta be a Gyárfástalanított egyesületi lobbi. Ugyebár Bienerth a kormány embere, akit utálni kell.

 Wladár Sándor, Becsky András és dr. Török Enikő: Gyárfás 2015-ben vette a szárnyai alá őket. A keresztapa feltétlen hívei.

Törös Károly: alkoholista, gyűlöli Hosszú Katinkát, részegen ő pofázta ki, hogy Kiss László megúszott pár nemi erőszakot, de egyszer azért elítélték. Gyárfás feltétlen híve.

Nem elnökségi tag, de Bienerth ellen áll ki Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszó is. Az ő attitűdje érthető, elvégre Bienerth az ő számára a Fidesz fallosza, amivel neki meg kell küzdenie a mindennapokban Kósa Lajos megszöktetett feleségéért.

 

Ami némileg árnyalja a képet, az Szabó Joe személye. Nem nevezném Gyárfás emberének, sőt. Ennek ellenére felszólalt Bienerth módszerei ellen. Nos, az tény, a teljes pénzügyi átvilágítással az új elnök nem szerzett barátokat. Az egyesületeknek juttatott csúszópénzek a kussolásért most szépen felbukkantak és úsznak, mint szar a vízen.

 

Ebben a társaságban találhatjuk a példaképet, az úszóbálványt, aki most sem szólt egyetlen szót sem a sporttársai érdekében. Abban bízhatunk csak, ha a sportolói érdekképviselet továbbra is marad a Magyar Úszó Szövetség elnökségében, akkor olyan embert szavaznak be maguk közül a sportolók, aki tesz is valamit értük.

Szólj hozzá!

ÉRTÉKKÖZÖSSÉG

2017. július 30. 10:10 - Mr Falafel

Állati őseinktől örökölt ösztönünk, hogy együttműködő csoportokban, azaz közösségben hatékonyabbak vagyunk, ezért komfortosabban érezzük magunkat. A fák magasának biztonságát elhagyó pitecus eleink csoportokba verődve járták a szavannákat élelem után kutatva. A magas fűben fel-felegyenesedve kémlelték a tájat zsákmány után, s hogy ők maguk se váljanak egy ragadozó vadállat prédájává.

A csoport nyújtotta biztonság többlet energiákat szabadított fel, amelyeket hatékonyabb élelemszerzési módok kidolgozására fordíthattak. Az így kifejlődő ember (homo) értelem szervezte társas viselkedése vezetett az ókori magas kultúrák kialakulásához, modern korunkban pedig, hogy embert küldhettünk a Holdra.

Az emberi kultúra, az emberi társadalom a bolygó legerősebb és legbonyolultabb közösségévé fejlődött. Komplexitására jellemző, hogy megszámlálhatatlan, saját szabályrendszerekkel rendelkező makro- és mikroközösségek működnek együtt a főrendszer (emberi társadalom) fenntartása érdekében, vagyis azért, hogy az emberi faj fennmaradjon.      

A társadalomtudományok különböző terminusok alatt jó néhány közösségtípust definiáltak már. Az azonos tevékenységet folytatók csoportjai, a hobbiközösségek és a valamilyen emberi tulajdonság mentén szerveződő mikroközösségek nem témái a posztomnak. Én azokra a makroközösségekre szeretnék koncentrálni, amelyek az emberi társadalom mindennapjait jelentősen befolyásolják, és amelyeknek általános jellemzője, hogy azonos érdekek vagy azonos értékek mentén szerveződnek egy közös cél elérése érdekében.

Ennek oka, hogy mostanában többen is megkísérelték megfogalmazni az Európai Unió közösségi természetét, és ebben a dimenzióban két lehetséges alternatíva vív ádáz küzdelmet egymással. Az egyik (a balliberális) szemlélet szerint az EU értékközösség, míg a Helmuth Kohl megálmodta Nemzetek Európájának közösségét építeni akarók szerint érdekközösség.

Ezért fontos e két közösségtípus pontos körülírása és egymáshoz való viszonyának meghatározása. Azonban mielőtt definiálnánk, mit nevezünk érték-, illetve érdekközösségnek, s hogy a viszonyuk egymáshoz képest horizontális (mellérendelt) vagy vertikális (alá-, fölérendelt), szeretném tisztázni, hogy én magam a nemzetek feletti (internacionalista és globalista) közösség primátusát elvből elutasítom. Ugyanis az a határozott véleményem, hogy az ilyen jellegű egységet kizárólag más fajokkal, tehát földönkívüli értelmes lényekkel szemben lehetne markánsan megjeleníteni.

Míg például Kínával, mint gazdasági riválissal szemben nem, hiszen Kína a legmagasabb társadalmi szinten egy egyénekből álló nemzetközösségként jelenik meg. A nemzetközösségek olyan értékközösségek, amelyeknek gyökerei évezredekre nyúlnak vissza, s amelyeket gazdasági érdekek nem képesek felülírni. Ezzel szemben a nemzetek fölötti Európa képzete mégiscsak nemzeti kultúrák összességére épül, amelyeknek közös gyökere nincs, tehát nem is lehet képes hatékonyan fellépni a kínai gazdasági befolyás ellen. Mert, amíg Kína képes különalkukat kötni az EU tagállamaival, addig mi nem tudjuk hasonlóképpen megosztani Kínát.

Ebből világosan következik, hogy az értékközösség egy magasabb rendű közösség az érdekközösséghez viszonyítva, ergo nagyobb jelentőséggel bíró társadalmi szerveződés. Azt is elmondhatjuk, hogy az értékközösségek legfőbb jellemvonása az évezredeken (esetleg évszázadokon), de mindenképpen több generáción átívelő általános elvek mentén szerveződő, örökérvényű csoporttulajdonság manifesztációja. Ezzel szemben az érdekközösség egy rövidebb időintervallumban megvalósuló, céljait tekintve ideiglenes jellegű közösség.  

Ennek alapján leszögezhetünk két, tudományos alapokon nyugvó, de a mindennapi tapasztalat által is megerősített tényt:

  1. Az EU nem értékközösség
  2. Az EU a Szovjetunió disztópiája

Előbbi azért nem, mert nem rendelkezik az értékközösségek jellemzőjével, hogy az elérni kívánt közös cél sohasem változik, mert az elérésére választott metodikák évezredek alatt kialakuló közösségi elvekből következnek, olyanja meg az EU-nak nincs. Utóbbi pedig azért igen, mert az adott kor körülményei között megvalósítható legaljasabb diktatúrák egyike.

Nyilván nem a tőlünk civilizációs tekintetben lényegesen elmaradottabb országokhoz kell mérnünk az EU által megvalósított diktatúrát. Szóval, nem Észak-Korea a mértékadó ebben a tekintetben, de nem is a törzsi szinten megrekedt afrikai országok némelyike.   

Az EU egész egyszerűen azért a Szovjetunió disztópiája, mert a szocialista világrend 80-as éveinek viszonylagos szabadságát idézi az azt megelőző kegyetlen, zsarnoki mivoltához képest. Az EU is, bár rendelkezik egységes jogrenddel, amely garantálja az egyének és csoportok szabadságát, de a jogalkalmazási metodikája során, vagyis a mindennapjainkat érintő társadalmi tevékenységek területén a jogi érvelést felülírják a politikai-ideológia diktátumok.

Ezt pedig a tudomány diktatúrának nevezi. Így hiába nincs vérengzés, mint volt Sztálin vagy Rákosi alatt, a disztópiákra jellemző társadalmi felfogás hermeneutikai (értelmezés tudománya) deficitje az egyes fogalmak jelentéseinek agresszív megváltoztatásában, majd azoknak a teljes közösségre való ráerőltetésében csúcsosodik ki és ez a diktatúra biztos jele.

Azt állítom tehát, ha a szocialista világrendszer nem omlik össze, a jelenlegi európai társadalmi viszonyok akkor is létrejöttek volna. Sőt, azt állítom, hogy a jelenlegi európai társadalmi viszonyok egyenes következményei a szocialista ideológia kiteljesedésének. Ugyanis, amint azt már korábban is megfogalmaztam, ami ma nyugatról harsonaszó kíséretében, hatalmas pompával vonul be hozzánk, az egykor tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Mi sem bizonyítja jobban állításaimat, mint a nyugati világ vezetőinek elismerő szavai Castro személyével kapcsolatban. Amiket a fejlett nyugat urai róla halálakor elmondtak, az 30 éve még elképzelhetetlen lett volna. A kubai vezért alig néhányan nevezték diktátornak, ergo az általa működtetett társadalmi rendszert sem tekintették annak. Márpedig az volt. Ám a gyermek (az EU például) mégsem mondhat csúnyákat apja elhunytakor róla.

A diktatúrák evolúcióját kiválóan példázza, hogy az 56-os megtorlásban tömeggyilkosként résztvevő Kádár is a nép szeretett Jani bácsijává szelídült (fejlődött). Megjegyzem, Kádár annyiban különb egy Merkelnél, Schulznál vagy Junckernél, hogy ő hitt is abban, hogy amit tesz, az helyes és jó. Ezzel szemben az EU vezetői csupán eszközként használják az ideákat, hogy általuk tegyenek minket szorgalmasan dolgozó, tehát nekik anyagi javakat teremtő biorobotokká.

A negatív jövőkép (disztópia) társadalmának hatalmi gyakorlata tehát az érdekközösséget, az elsősorban gazdasági, nagyhatalmi törekvések megvalósítására létrejövő, gyökerek nélküli, ideiglenes egységet igyekszik összemosni az értékközösséggel, amely örökérvényű, mélyen gyökerező közös elvek mentén szerveződik.

Feltételezem, az örökérvényűség megkaparintásával óhajtja megerősíteni pozícióját. Azonban ez csupán a közösségen belüli pozíciót erősíti, kifelé semmilyen hatással nincs. A nemzeti összetartozás értékközösségén belül szerveződő gazdasági, hatalmi érdekközösség (USA, Kína, Oroszország) mindig erősebb lesz a közösségen belül ténylegesen létező közös gyökerek által. Vagyis az EU erőlködése csupán a diktatórikus jellegnek ad hangsúlyt, amely által jelentősen nő az EU-szkeptikusok száma a közösségen belül.

A Brexit egy ordító felkiáltójele annak, hogy az értékközösség és érdekközösség összemosása közösségi diszharmóniát eredményez, amely a közösség felbomlásához is vezethet. Amit tehát az EU balliberális vezetői művelnek, az leginkább egy középkori japán díszletekkel tarkított látványos rituális öngyilkosság (szeppuku) közösségi eseménnyé tétele, amelynek során uraink azt szeretnék, hogy a szamurájok, vagyis mi, az Uniót alkotó népek kövessük őket a halálba.

Kösz, de én inkább ronin lennék!

Szólj hozzá!

HALÁLKUFÁROK

2017. július 13. 22:40 - Mr Falafel

Jól emlékszem, a Gyurcsány-Bajnai érában történt olyan halálesetekre, amikor a beteg azért halt meg, mert az akkori új szabályozás szerint nem volt tiszta, melyik kórház köteles fogadni az ellátásra szorulót. A gyakori elhalálozások olyan nagy hatással voltak a 2010-es választásokra, hogy egyetlen baloldali szavazó sem szavazott a Fideszre.

Szóval, volt az, hogy heti rendszerességgel jöttek a hírek halálesetekről, ellátás akadozásáról a tarthatatlan szabályozás miatt, mégsem háborodott fel egyetlen baloldali szavazópolgár sem. Sőt, mindent a legnagyobb rendben lévőnek tartottak. Pedig CT és MR sem volt ám fele ennyi sem, mint most! Hogy a lélegeztetőgépekről már ne is beszéljünk!

Az akkori kormány kórházakat záratott be, amelynek nyomán a mainál 40%-kal kevesebbet kereső kórházi alkalmazottak százainak szűnt meg a munkahelye. Ez sem érintette meg a baloldali szavazópolgár lelkét.

Aztán itt volt nemrég szegény Nagy György, televíziós műsorvezető, szerkesztő halála. Azt megelőzően ömlött a baloldali sajtóorgánumokból a szitok, hogy ez a mocskos Fideszes köztévé nem hosszabbított szerződést Gyurival, aki pedig a leghitelesebb televíziós személyek egyike. Mindennek elmondták kormányt, Orbánt, a köztévé vezetőségét, a nem baloldali embereket általában is.

Aztán Nagy György meghalt. Kiderült, hosszú küzdelemben maradt alul a rákkal szemben. S bár ő dolgozott volna tovább, rendkívüli módon megromlott fizikai állapotára tekintettel az MTVA orvosi stábja nem javasolta a nagyobb terhelés engedélyezését, ezért a munkáltató a nyugdíjazása mellett döntött. Abszolút helyesen.

Szegény műsorvezető csalódott volt, mert nem óhajtotta elfogadni állapota visszafordíthatatlanságát. A családja szerint is hagyni kellett volna meghalni a képernyők előtt a csont és bőr vékonyságúra lefogyó, elhalványult embert. Akkor már tudta, kb mennyi ideje van hátra, mert orvosai közölték vele a fájdalmas hírt.

Nem hiszem, hogy helyes lett volna hagyni belehalni a munkájába. Együtt érzőbb biztosítani a lehetőséget, hogy utolsó heteit (!!!) a családjával és barátaival tölthesse. Kedveltem Nagy Györgyöt, és azt hiszem, én is hagytam volna a szerettei körében meghalni.

Most pedig itt a legújabb hullagyalázás a baloldal részéről. Súlyos keringési rendellenesség eredményezte komplikációk következtében elhunyt egy kislány. Történetét úgy tálalta a baloldal, hogy a gyermek halálának oka a kormány volt, amelyik nem telepít minden panellakásba CT-t és MR-t. Bizony, mert az jár mindenkinek, alanyi jogon! Hogy máshogy?

A horrortörténet úgy szól, hogy a gyermeket felnyitott mellkassal kellett áttolni hordágyon egy másik kórházba, mert CT-zni kellett volna, az meg nincs a kardiológiai intézetben. Ebbe a talicskázásba halt bele. S ha lett volna CT, bizonyosan élve marad.

Ebből egy szó nem igaz! Egyetlen kurva szó sem! Viszont az eset kiválóan alkalmas arra, hogy a zsigeri gyűlölködő baloldali szavazókat, a lumpenmagyarokat hergelje, s ők okádják a mocskot az internet minden lehetséges felületén, meggyalázva ezzel annak a szerencsétlen gyermeknek az emlékét.

Csuhaj Ildikó, az újságírás nősténycsótánya a mai kormányinfón már miniszteri szintű lemondások felől érdeklődött Lázárnál. Állítólag megszólalt a nagymama is, aki szívszorítóan ecsetelte az egészségügy siralmas helyzetét, s földöntúli fájdalmát juttatta kifejezésre unokája halála okán. Megértjük, mert el kell fogadnunk, hogy egy ilyen veszteség bizony elveszi az ember eszét.

A valóság az, hogy a kislány egy súlyos szívfejlődési rendellenességgel született. Az elmúlt években tíz alkalommal volt szükség szívsebészeti beavatkozásra élete megmentése érdekében. Műtéteinek egy részét Budapesten, más részét Münchenben végezték. Az utolsó beavatkozásra Budapesten, a kardiológiai intézetben került sor. Nagyon súlyos állapotban volt, a keringése összeomlott, az újabb műtét sem eredményezett állapotjavulást, ezért műszívkezelést kapott, lélegeztetni kellett.

A műtét utáni 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amit a Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. Az ilyenkor általános, igen jelentős vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza. Ám ez nem azt jeleni, hogy feltárt mellkassal tologatták az utcán, mint azt a balliberális sajtó hazudja. A "nyitott mellkas" egy orvosi terminológia. Azt jelenti, hogy a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. Szó nincs tehát arról, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa!

A kardiológiai intézet igazgatója elmondta, a betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve. Korábban azt is nyilatkozta, hogy heti hat-nyolc alkalommal történik ilyen szállítás a CT-hiány miatt. Jelen esetben sem lépett fel semmilyen szövődmény. A beteg állapotát a CT-hiány semmilyen módon nem befolyásolta.

A CT-vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos, roncsoló agyvérzést kapott, ami miatt a műszívkezelés folytatása ellehetetlenült. A véralvadásgátló-kezelést is meg kellett szüntetni. Ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni a továbbiakban, elhalálozása megakadályozhatatlan volt.

A főigazgató kifejtette, hogy a CT-vizsgálat segítségével derítettek fényt a tényre, hogy a műszívkezelés sem fenntartható. "Egy olyan zsákutcába kerültünk, amely végül is a gyermek halálát okozta".  A kislányt keringéstámogató eszközökkel sem volt lehetséges életben tartani - mondta Ofner Péter. A gyerek abban az esetben kerülhetett volna fel a szívtranszplantációs listára, ha stabilizálni tudták volna az állapotát műszívkezeléssel.

Tehát az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta semmilyen módon. Ezek a tények. Innentől minden baloldali politikai támadás alaptalan, aljas és ostobaság. Ahogy az lenni szokott.  

Számomra a leginkább az felfoghatatlan a történet(ek)ben, hogy miként lehetnek emberek ennyire érzéketlenek mások fájdalma iránt, hogy azt használják fel politikai haszonszerzésre. Ráadásul egészen nyilvánvaló, hogy egy eleve kudarcra ítélt kísérlet, mivel az ideológiai álláspontok oly mértékben vannak becsontosodva, hogy a politikai nézetváltás egyszerűen elképzelhetetlen. Miért hát?

Szólj hozzá!

PRIDE VS KERESZTÉNYSÉG

2017. július 12. 13:47 - Mr Falafel

Fogalmam sincs, milyen torz gondolkodás mentén sikerült valahogy párhuzamot állítani az LMBTQ szubkultúra és a kereszténység közé, de a homoszexuálisok „meleg büszkeség menetének” is nevezett, ízléstelen karneválját vadul védelmező balliberálisok megtették.

Figyelem, érv következik!

Nagyon koncentráljunk!

Tárááá, íme az érv: A keresztények nőket égettek meg, a szent inkvizíció embereket kínzott, a dél-amerikai indiánokat irtották, mégis vonulhatnak a húsvéti körmeneten.

Asztakurva! Uhh, elnézést, nem beszélhetek csúnyán, mégiscsak Isten egyháza a téma.

Igaz, nem vagyok vallásos. Templomban is csak egyszer voltam önszántamból, egy karácsonyi misén a Szent István bazilikában, ami csalódás volt. Kicsit több magasztosságot vártam. Spirituális élményre vágytam, hogy megérintsen az isteni szentség addigi profán életvitelem kontrasztjaként. A katarzis elmaradt, így a vallásokhoz, az egyházhoz való viszonyom is maradt a régi, kissé hűvös és tárgyilagos.

Tekintve azonban, hogy az identitást fontosnak, - ha nem a legfontosabbnak – tartom az egészséges néplélek kialakulása szempontjából, a katolikus egyház államalkotó szerepét pozitívan kell értékelnem. Ugyanis szemben a balliberális globalista-internacionalista nézettel, amelyik a nemzeti identitást „fiktív halmaz”-ként aposztrofálja, én az identitást a kultúrám iránt érzet olthatatlan szerelemként tudnám leírni, s mint ilyent a szívemben hordozom, míg élek.

Ugyanakkor mégis ambivalens a viszonyom az egyházzal, mivel a cölibátus hamis ideológiája generálta jelenségeket, - sőt magát a cölibátust is – visszataszítónak tartom. Az én értékrendem jelentősen eltér az övékétől. Igaz, bizonyos keresztény értékek egybeesnek általam is fontosnak tartottakkal. A családmodell feltétlenül. Persze, az úttörők 12 pontjában foglaltakat is fontos értékeknek tekintem. A helyes, morális alapokon nyugvó értékrendet tehát nem azonosítom a katolikus egyházzal, a keresztény értékrenddel.

Így aztán amikor az LMBTQ parádét kritikával illetem, nyilvánvalóan nem keresztényként teszem, hiába erőlteti a baloldal azt a képtelenséget, hogy a nem baloldali emberek mind keresztények. Olyan emberként fogalmazom meg jogos bírálatomat, akinek szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, tapasztalatokból, széleskörű tájékozódás során leszűrt egyedi, mégis széles társadalmi rétegekkel megegyező értékrendje van.

Miután tisztáztam az egyházhoz való viszonyomat, visszatérnék az LMBTQ-t eluraló balliberális politikai attitűd pride-dal és kereszténységgel kapcsolatos, általam értelmezhetetlen párhuzamának boncolgatására. A tanulásra nyitott, a tudásra szomjazó emberként szeretnék magyarázatot találni arra az elfogadhatatlan viselkedésre, hogy egy tiszteletreméltó kezdeményezés miként lett a más társadalmi csoportot megbélyegző, kigúnyoló, a rendezvényén életképekben gyalázó puccparádévá.

A baloldali egy alapvetően invazív értékrend, minden létező politikai formájában (szocializmus, liberális demokrácia) elutasítja a spiritualitást, a vallásokat, s amikor teheti, tiltja, üldözi azokat, amikor pedig erre nincs módja, lefitymálja, maradinak, értéktelennek, hitványnak titulálja, kigúnyolja minden módon. Ezért is nevezem invazívnak az értékrendjüket, mert másmilyent nem tűrnek meg maguk körül.

A kereszténység pedig nem csupán azért utálatos a szemükben, mert vallás, hanem azért is, mert egy évezredek próbáját kiálló emberi és értékközösség, amely minduntalan ellenáll a baloldali világfelfogás agresszív terjeszkedésének. Továbbá a kereszténység értékrendje olyan alapelveket fogalmaz meg, amelyek nem minden társadalmi csoport igényeit elégítik ki, tehát nem törekszik univerzalizmusra. Persze, nem volt ez mindig így, vannak a keresztény egyháznak múltbéli súlyos bűnei. Ám éppen ezek terhe alatt képes volt mégis megújulni és elfogadni a modern társadalomban neki jutó szerepet.

A keresztény értékrend elutasítja az egyneműek házasságát, illetve hogy az ilyen, állam által törvényesített kapcsolatokat is házasságnak, majd pedig működését családnak nevezzék. Nem keresztények között is vagyunk sokan, akik az egyház ebbéli véleményét osztjuk. Mégsem láttam még soha, hogy a most oly sokszor felemlített húsvéti körmenetben az egyházi személyek vagy a hívek homoszexuálisnak, transzneműnek öltözve mórikálnák magukat különféle maskarákban és színpadi életképekben figuráznák ki az LMBTQ bárminemű szokásait.

Ugyanis a kereszténység, - szemben az LMBTQ-val és a balliberálisokkal – nem a másik társadalmi csoport gyalázásával, a másik társadalmi csoport elleni uszítással, gyűlöletpropagandával mutatja be közösségét, a közösségének egy fontos és szimbolikus eseményét, hanem a rá jellemző attribútumok és szellemiség megjelenítésével.

S akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez, hogy megválaszoljuk, a kereszténység középkori viselt dolgai mellett van-e joga nyilvánosan gyakorolni a hagyományait, megjeleníteni értékrendjét. Igen, van. S aki mást mond, az nem csupán ostoba, de aljas is.

Hiszen éppen az a baloldaliak másik legtöbbet hangoztatott egyházkritikája, hogy a klérus álságos módon eltitkolja a papok között gyakori homoszexualitást és pedofíliát. Valóban, ez egy súlyos bűne az egyháznak. Bizony a cölibátus azt okozta az egyházon belül, hogy az egészséges szexualitású férfiak és nők nem vállaltak egyházi tisztséget, hanem többnyire a szexuális beállítódásukat titkolni kényszerülő, s másságukra Istentől választ és megbocsátást várók lettek pappá és apácává.

S ha a balliberálisok logikáját követném, akkor bizony a klérus középkorban elkövetett bűneiért a homoszexuálisokat és transzneműeket is felelősségre vonnám, hiszen a papok és apácák között – a balliberálisok szerint is – felülreprezentáltak az ilyen személyek. Tovább megyek, a náci SS-ben is jelentős volt az azonos neműek iránt vonzódóak száma, tehát a rémtetteikért a buzikat is felelősségre kell vonni.

SZERENCSÉRE AZ ÉN ÉRTÉKRENDEM NEM OLYAN TORZ, MINT A BALLIBERÁLISOKÉ!

Ezért nem is olvasom az LMBTQ fejére a középkori egyházban és az SS-ben elkövetett bűneiket. Ezért nem találok kifogást abban, ha évente valamilyen tisztességes formában megjelenítik társadalmi közösségük értékrendjét. A tisztességes megjelenítésbe viszont nem fér bele más társadalmi közösségek kigúnyolása, megbélyegzése, a más társadalmi közösségek elleni uszítás.  

Nem fér bele a más társadalmi közösségeknek értékrendjük megváltoztatására való kényszerítése sem. A keresztény értékrend egy zárt közösség értékrendje. Én nem hallottam még olyat, hogy a keresztények az LMBTQ-t felszólították volna, hogy változtassanak a szexuális szokásaikon. Nem fogadható tehát el az sem, hogy a keresztény értékrend családmodelljét erőszakkal megváltoztassa egy másik társadalmi közösség.

Ami pedig a múltbéli bűnöket illeti, ha az LMBTQ egy felelősségteljes, valós értékközösséggé kíván válni, akkor nem csak a közéjük sorolható ismert művészeket, tudósokat, sportolókat vállalják fel, hanem az inkvizícióban emberek kínzó, máglyán elégető, a haláltáborokban kegyetlenkedő, papként azonos nemű fiatalokat megrontó társaikat is.   

1 komment

A FACEBOOK ALKONYA

2017. július 01. 17:12 - Mr Falafel

Amikor anno (1999. december) elkezdtem az internetet használni, mindösszesen talán három valamirevaló portál létezett, amely közösségi médiaként funkcionált. Az Index, az Origo és az RTL Klub.  Akkoriban ezeket a virtuális közösségi tereket fórumnak hívták. Tulajdonképpen pontosan olyanok voltak, mint a mai blogok, csak mindennek más neve volt. Akkor topikok voltak és hozzászólások (hsz-ek), ma poszt van és kommentek. Akkor is voltak moderátorok, mint most, csak akkoriban a politikai és közéleti topikokban szabadabb, szabadosabb – de legfőképpen őszintébb - volt a szólás.

Én az RTL Klub „politika, közélet” rovatának topikjaiban edződtem. Kemény véleményszamurájok vívták ott napi csatájukat. A szavak vágtak, mint Miyamoto Musashi pengéje, de volt egy kódexünk, amihez tartottuk magunkat. És működött. Olyannyira, hogy a rovatban a véleményüket ütköztetők rendszeresen, havonta egyszer összejöttek egy sörözésre. Ezeket hívtuk fórumos buliknak. Egy-egy alkalommal 30-40 fő ült közös asztalhoz, fiúk-lányok vegyesen, jobb- és baloldaliak együtt. A hangulat frenetikus volt. Teljesen lényegtelen volt, hogy két buli között ütöttük-vágtuk egymást, ahogy csak tudtuk, a fórumos bulin a csörtéinken hihetetlen jókat röhögtünk.

Az esemény híre eljutott RTL Klub szerte, mások is felfigyeltek rá, hogy a „politika, közéletesek” milyen jól szórakoznak, és ennek hatására egyéb rovatok lakosai is el-eljöttek közénk. Hiába volt kiírva, hogy „Mélyvíz, csak úszóknak!”, csábító volt a légkör. S miután egyre többet foglalkoztak velünk, továbbá úgy érezvén, hogy mindez az övéké is, elkezdték a saját világlátásukat propagálni.

Itt lett vége az RTL Klub fórumának. Mert az RTL-en futó szappanoperák rajongói más anyagból gyúródtak, mint a közéletis szamurájok. Minden riposzttól szívszélhűdést kaptak és azonnal rohantak a moderátorhoz. A modi meg kénytelen volt szankcionálni minket. Amikor aztán egyik, a bulikra rendszeresen eljáró sorozatrajongó benyalta magát moderátornak az RTL-nél, első dolga volt kivégezni a „politika, közélet” rovatot. Minket, a szamurájokat addig szekált, amíg önként nem távoztunk az RTL-ről. Az eredmény az lett, hogy az RTL fórum lehúzta a rolót.

Sokan az egyre elszaporodó blogokban kerestünk menedéket, több-kevesebb sikerrel. Szétszóródtunk, évekig nem hallottunk egymásról. Nagyobb létszámban a közösségi média legfejlettebb és legszervezettebb formája, facebook hozott minket újra össze.

Régi ismerősök, gyerekkori barátok, volt osztálytársak találhatnak itt egymásra, elveszettnek hitt kapcsolatok élednek újjá. Nem ez a facebook egyetlen előnye, pozitív tulajdonsága, bár kétségtelenül talán a legfontosabb. Viszont, ami számomra igazán csábítóvá tette, hogy megszünteti az időbeli és térbeli távolságokat. Időveszteség nélkül tudok kommunikálni tőlem több ezer kilométerre lévő emberekkel felmerülő költségek nélkül.

A facebook tájékoztatást ad ismerőseim, barátaim és családtagjaim hogyléte felől, beszámol mindennapi tevékenységeikről, az őket érintő történésekről. Mindezt egy olyan kommunikációs környezetben, amelybe bármikor bekapcsolódhatok és kínos búcsúzkodások nélkül léphetek ki. A facebook rohanó világunkban visszaadja az egymás iránti figyelmet, a másik ember élete iránti érdeklődést, jelentősen csökkenti a már-már aggasztó közönyt az emberi kapcsolatokban.    

S amit még kiemelnék, mert ugyancsak jelentőséggel bíró körülménynek tartok, hogy olyan emberekkel ismerkedhettem meg az itt folytatott diskurzusok során, akikkel más körülmények között sosem találkozhattam volna, és akik nagyszerű, tiszteletreméltó emberek. Sokszor érzem úgy, hogy dekadens, meghasonult társadalmunkban ők a remény, hogy nincs veszve minden.

Teszi mindezt úgy, hogy sosem volt szándéka valami jót és hasznosat tenni. Megalkotójában a jóindulat és becsület szikrája sincs meg. Van egy mondásunk. a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Talán ennek analógiájára mondhatnók, a facebook az alantas szándékkal kikövezett út egy egészségesebb emberi kapcsolatokat ápoló világ felé.

S onnan tudom, hogy ezt nem csupán én látom így, hogy elkezdődött a facebook szétverése, mégpedig annak működtetői által. Partikuláris (helyi, országonkénti) és globális szinten egyaránt. Ugyanis az aljas indíttatások generálta gondolkodásmód sosem fogja elfogadni, hogy különböző világnézetű emberek a közösségi kommunikáció véleményeket ütköztető, sokszor iszapbirkózásra emlékeztető helyzeteiben egymáshoz edződjenek, s ezáltal tisztelet és tolerancia, sőt elfogadás alakuljon ki.

Ugyanis, amint ez megtörténik (és már megtörtént!), az „oszd meg és uralkodj!” elvéből egyenesen következő végeláthatatlan és kibékíthetetlen konfliktusok generálta (pénzben is mérhető) hatalmi haszon elvész. Ezt nem hagyhatják, és nem is hagyják. Kihasználva a szervilis kisembernek a világnézetét befolyásoló hatalomba való törleszkedését és frusztrációja táplálta irigységét, módszeresen verik szét ezt a nem várt módon egységessé, elfogadóvá és a másik ember sorsa felől érzékennyé váló közösséget.

Amikor hallottam, hogy meghirdették az álhírek elleni határozott fellépés hadműveletét, azonnal tudtam, hogy jó balliberális módjára álhírnek azt fogják nevezni, ami az orrvérzésig propagált világnézetükkel ellentétes. Nem is rejtették véka alá, hogy az állítólagos orosz álhírterjesztő oldalakat lövik le. Ma orosznak, oroszbarátnak neveznek minden olyasmit, ami ellentétes a szélsőbaloldali-neoliberális elvekkel. (Pfúj, elvnek nevezem az elvtelenséget!)  

Mindeközben a baloldali és neoliberális propagandát toló kamuportálokat ajánlják a facebook lakóinak figyelmébe. Naponta több ilyen oldalt ajánlott nekem is a facebook, én pedig mindet letiltottam. Jött is a kérdés tőlük, hogy miért. Innentől szépen belistáztak engem, és belistáznak mindenki mást is, aki úgy jár el, mint én, aki úgy gondolkodik, mint én.

Senki nem tudna nekem mondani egy olyan ajánlást, amelyben a közösségi média egy konzervatív, keresztény jobboldali portált propagált volna. A facebook az érdeklődési körünk tekintetében kizárólag a vásárlási szokásainkat, tehát gazdasági vonatkozású érdeklődésünk sokszínűségét támogatja, ösztönzi. Világnézetünkkel kapcsolatban csupán a sokszínűségre (pluralizmus) hivatkozva uniformizál.

Mára ebben odáig jutott, hogy a keresztény és/vagy konzervatív, nemzeti érdekeket preferáló világnézetet tűzzel-vassal irtja. Teszi mindezt olyan stílusban és eszközökkel, amely a baloldalinak nevezett gondolkodásmód másfél százados létezése alatt mindig ugyanaz volt.

Oriana Fallaci, a neves olasz író, publicista és filozófiai gondolkodó a következőket mondta a baloldalról:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét.”

„Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot.

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet.”

S hogy mennyire igaza van, ma nem látunk mást, mint, hogy a övéktől eltérő világnézettől babonásan rettegő, azt ádáz dühvel elutasító baloldal az iszlámot választja szövetségesül, attól remélve világnézeti ellenfeleinek megsemmisítését, az általuk irányított társadalom összes problémájának megoldását. Még csak véletlenül sem a velük azonos kultúrában élő, ám másképpen gondolkodó, más értékpreferenciák mentén cselekvő emberekkel keresik a közös nevezőt!

Aki élt a magyar szocializmusban, az még emlékszik rá, hogy az akkori politikai vezetés szintén iszlamista terrorszervezetekkel (például Palesztin Felszabadítási Szervezet – PFSZ) és azok vezetőivel ápolt baráti – mit baráti, testvéri! – viszonyt. S emlékszik arra is, - amit ma szintén át kell élnünk – hogy az emberek lehajtott fejjel összesúgva mertek csak beszélgetni közéleti témákról, ha egyáltalán mertek.

Ahogy egy korábbi írásomban a jelenlegi nyugati demokráciával kapcsolatban már megfogalmaztam, „Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.” Bizony pontosan ugyanaz a nyomasztó légkör uralkodik el mindenhol, amit a szocializmus vérgőzös időszaka hagyott maga után. Az a nyugati demokrácia, amiért úgy odavoltunk a 80-as években, sehol nincs. Nyomokban sem!

Van egy bizonyos gazdasági jólét, amely mindig optimistábbá teszi az embereket, mint az indokolt volna. Miközben a társadalom morális váza szép lassan (vagy nem is olyan lassan) szétporlad. Ami elkerülhetetlenül kihat aztán a gazdasági folyamatokra.

Rövid intermezzo: A közgazdaságtan tudománya elvileg a matematika és a szociológia házasságából született. Most akkor megkérdezném: ha ezt a baromságot tudománynak nevezik, akkor a társadalmi folyamatok következményeivel miért nem képesek kalkulálni?    

A válasz magától értetődő: mert a liberális gazdaságpolitika éppen a baloldalisága okán képtelen a társadalmat annak komplexitásában látni, csakis a saját világnézetéből fakadó társadalmi mozgásokkal kalkulál.

E dogmatikus elvakultság eredménye, hogy Svédország mindössze két év alatt több mint tíz pozíciót veszített a világ leggazdagabb országainak listáján. S ma is mi a legsürgetőbb teendő a liberális svéd országvezetés számára? – Hogy a közoktatásban tilos legyen kimondani az „ámen” szót. A tilalom megszegői ellen külön hatóságot hoztak létre, amelyik járja az intézményeket (iskolákat, óvodákat) és kíméletlenül lecsap minden törvényszegőre.

El tudjátok képzelni, milyen világ az, ahol a szabad vallásgyakorlás csak akkor szabad, ha a balliberálisokkal szövetséges muszlimokról van szó, az európai kultúrát megteremtő kereszténység vallásgyakorlása viszont tilalmas? Nem véletlen, hogy minden, a 60-70-es években született és a disztópiát bemutató irodalmi mű az azokban a társadalmakban uralkodó politikai erőt baloldaliként jellemzi.       

A facebook mára egy nyíltan baloldali-neoliberális nézetű és azt a világnézetet agresszívan terjesztő, a más világlátás megnyilvánulásait korlátozó propagandaportállá lett. Miközben még mindig közösségi oldalként hirdeti magát. Státuszát kihasználva az internetes kommunikáció valamennyi területére kiterjesztette fennhatóságát. Alig találni olyan helyet, ahol ne kizárólag facebook-os profillal lehetne kommunikálni.

Úgy terjeszkedik, mint egy hidra, csápjai mindenhová elérnek. A messenger nevű alkalmazás segítségével korlátozza a privát beszélgetéseket is, ha a nyilvános profilon neki nem tetsző információt tettél közzé. Ez a világ összes országának alkotmányában foglaltakkal ellentétes. A hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) tilalmát az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény írja elő. A facebook az ebben a jogszabályban foglaltakat sem tartja be. Több pontban is sérti a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényt.

Egyre többen vagyunk elégedetlenek a működésével. S tekintve, hogy a tendencia mindinkább a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása irányában mozog, illetve diszkrimináció egy elviselhetetlenebbé válik, az elégedetlenség nőttön nő. Ennek eredményeképpen új, a facebook-hoz hasonló közösségi oldalak jönnek létre. Az elhallgattatott felhasználók elpártolnak, és bár a balliberálisok ennek nagyon fognak örülni, végül nem lesz kihez szólniuk.

Amikor pedig már csak a nagy liberális egyetértés lesz, nem is nagyon lesz mit mondaniuk egymásnak. Na, onnantól kezdve a reklámbevételek, szponzorációs pénzek eltűnnek, de legalábbis oly’ mértékben csökkennek, hogy ennek a virtuális entitásnak a szervezete sorvadni fog. Úgy fog megszűnni, mint a Heti Hetes, mely múűsor 2002-ben egy választást nyert meg a baloldalnak. Úgy, ahogy megszűnt az RTL Klub Fóruma is, ami elindította kalandjaimat a virtuális világban.

Biztosan van, - elsősorban balliberálisok – aki úgy gondolja, tévedek. Ezt nem lehet kizárni, hiszen emberből vagyok. Ugyanakkor kísértetiesen hasonló jelenségekkel kapcsolatban jósoltam meg anno az RTL fórumának megszűnését is. Az eltérő világnézetekből fakadó vélemények ütköztetésének elmaradása a közösség megszűnéséhez vezet. Ez tudomány. Úgy hívják, dialektika.       

Szólj hozzá!

SZERELEM, CSALÁD, PRIDE

2017. június 27. 16:35 - Mr Falafel

E három szó időleges triumvirátusa tart ma igényt leginkább a közvélemény figyelmére. Közeledvén jeles ünnepünk, a Pride, felerősödnek a szimpátia és unszimpátia hangjai egyaránt. A magukat mértékadónak tartó személyek és sajtóorgánumok sietve alkotnak véleményt a témában. Értelmezgetnek, elemezgetnek, moralizálgatnak. A vélemények sokszínűsége éppenséggel passzol magához az eseményhez, ugyanakkor mélyebb értelmet keresve a közlésáradatban, alapvetően kétféle felfogást különíthetünk el.

Egyik felfogás a gondolati szabadság határait feszegetve ad értelmet a világnak, amelyben élünk, s amelynek elsődleges funkciója, hogy holnap is éljünk (valahogy). A másik felfogás egy tradicionális, szigorúbb szabályok szerint értelmező attitűd, az értékrend időtlenségét preferáló hozzáállás.

Természetesen nekem is van véleményem. A problématerület mélyértelmezésének aspektusából tekintve, amit én el tudok mondani, nem képez önálló szemléletet, csupán a két, eltérő látásmód egyikét bontanám ki a rendelkezésemre álló nyelvi eszközkészlettel, remélve, hogy egy-egy neuralgikus pontra rávilágítva kontrasztosabbá tehetem a képet.

Ellenzem a Pride-ot. Nevetségesnek, aljasnak és a társadalmi dekadencia egyik emblematikus jelenségének tartom. Azonban ennek ellenére nem tiltanám be. Sőt, két okból is preferálom a megrendezését: egyrészt, hogy a hagyományos értékrendet bármilyen okból tartani képtelenek is szót kaphassanak, kiereszthessék a gőzt, másrészt, hogy mi is szembesülhessünk, van a miénktől jócskán eltérő értékrend és társadalmi hovatartozást kifejező magatartás.

Pride. Angol szó, büszkeséget jelent. Nagyjából úgy értelmezhetjük, hogy a melegek és más, szexualitásukban az általánostól eltérő személyek és csoportok emeljék fel a fejüket, ne járjanak lehajtott fővel, szégyenkezve, mert nincs rá okuk. Ez egy abszolút elfogadható álláspont, véleményem szerint sem lenne egészséges egy olyan társadalom, ahol ezeknek az embereknek rejtőzködniük kellene és szégyenkezniük valami olyannak okán, aminek felelőssége nem terelhető rá senkire sem.  

Ennek alapján a Pride nyugodtan lehetne egy méltóságteljes esemény is. De nem az! A Pride egy magamutogató, devianciájával kérkedő, a hagyományos értékrendet életképekben becsmérlő, ocsmány buzikarnevál, amelyre nem lehet büszke egyetlen épelméjű ember sem, függetlenül a szexuális szokásaitól. A Pride egy balliberális politikai rendezvény, ahol a balliberálisok minden beléjük szorult aberráltságukat ránk okádhatják, ahol kiélhetik a létünk okozta frusztráltságukat.

Felidézném egy ismert blogger, bbjnick gondolatát erről. Ő a tömegbázisok manipulálását, mint az ellenkező világnézetű társadalmi csoportokat és törekvéseket elpusztítani óhajtó, egyeduralomra törő eszmerendszer eszközét jeleníti meg:

„A jakobinusok anno a városi csőcseléket találták meg és őket uszították, velük gyilkoltatták le a hierarchiát és a tekintélyt. A kommunisták a proletárokat használták arra, hogy kiirtassák velük az emberi közösségből a szolidaritást és a humánumot. A mai (Fe-győr-féle) forradalmároknak már csak a deviánsok és aberráltak maradtak bázisul: s mivel a feladat eszközhöz kötött, így a cél sem lehet más, mint az embervolt megsemmisítése.”

Véleményével egyetértve úgy gondolom, ma az ilyen szimbolikus események alapvetően nem felszabadítják az LMBTQ-társadalom tagjait, hanem életfogytiglan tartó politikai rabigába hajtják őket, megkötve egyetlen világnézeti lehetőség mellett, elorozva a más szemléletekre való nyitottságot, ellenséggé téve mindenki mást, aki azon az értelmezési körön kívül esik.

S ha már demonstráció, akkor nem mehetünk el szó nélkül a mellett sem, hogy milyen jelszavakat tűztek szivárványos zászlajukra a mi büszke másaink. Nem kisebb alávaló ostobaságot, mint azt, hogy a „szerelem” és a „család” fogalmának tartalmát egy torz értelmezés eredményeképpen megváltoztassák úgy, hogy ebbe a változásba mi a tolerancia és nyitottság jegyében beletörődjünk, hangunkat se emeljük fel.

Amennyiben ugyanis nem méltóztatunk ezen, - számukra progresszívként megjelenő – hitvány komédiában önként és dalolva részt venni, úgy mindenféle bélyegeket ragasztanak ránk. Homofób, rasszista, xenofób, náci, antiszemita (minden buzi néger és zsidó is lenne egyben?), troglodita csökevény, klerikálfasiszta, stb. Csupa olyan jelzők, amelynek birtokosai egy boldogabb emberi társadalomban nem kívánatosak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket a dehonesztáló megjegyzéseket azért teszik ránk, mert a szándékuk nem más, mint egy nélkülünk való világ létrehozása, egyszerűbben fogalmazva népirtás. Politikai, világnézeti alapon. Figyeljük meg, szó nincs alternatíváról vagy a mi nézeteink eltűréséről! Egy balliberális dzsembori mindig az egyetlen helyes látásmódnak és csakis annak a létjogosultságáról szól.

És ez az a pont, amikor határozottan ellent kell állnunk. Ki kell mondanunk, hogy kultúránknak és értékrendünknek az idő próbáját kiálló fogalmait nem lehet vele összeegyeztethetetlen tartalommal feltölteni. A szerelem férfi és nő egymás iránti érzelmeit jelenti, a család pedig a férfi és nő szerelméből fogant gyermekkel kiegészült legkisebb társadalmi egységet.

Világnézetemben osztozó, ám nálam engedékenyebb embertársaim ilyenkor példaként említik fel történelmünk jeles személyiségeit, akik homoszexuálisok voltak és voltak érzelmeik egy másik ember, egy azonos nemű ember iránt. Felhánytorgatják az ókori görög és római társadalomban (bizonyos történészi értelmezések szerint) markánsan jelen lévő homoszexualitást, mint társadalmilag elfogadott jelenséget.

Igen. És? Az elfogadottság, a toleráltság nem jelenti annak a társadalom hagyományos értékrendű tagjaira erőltetését, ami manapság zajlik. Nem jelenti azt, hogy ma tagadnánk az azonos neműek érzelmeinek létezését, miközben az ókorban meg elismerték. Teljesen nyilvánvaló, hogy azonos neműek is éreznek hasonlót, mint egy férfi és egy nő érez egymás iránt. Ám ez nem szerelem, mert a szerelem szavunk a férfi és nő egymás iránti érzelmének megnevezésére született meg.

Mondok valamit! Az öt hónapos kisfiamnak is gügyögöm sokszor, hogy „apa tündér kis szerelme”. És az is biztos, hogy annyira szeretem, amennyire emberi lény egy másik emberi lényt csak szerethet. Erre az érzésre mégsem mondjuk, hogy szerelem. Nem mondjuk szerelemnek a házi kedvencek iránt érzett érzelmeinket sem, noha szinte bármire képesek lennénk értük is.

Azt mondom hát, legyenek kedvesek az LMBTQ-társadalom tagjai és a szubkultúrájuk nyelvi rendszere nyújtotta lehetőségeket kihasználva teremtsenek a fogalmaiknak saját neveket, ne a miénket akarják megváltoztatni. Nem véletlenül alapvetése a társadalomtudományoknak, hogy egy kultúrát kizárólag a saját fogalmi rendszerén belül lehet értelmezni. Amennyiben rájuk a saját fogalmi rendszerünket kíséreljük meg alkalmazni, félreértjük őket, félreértjük egymást.

Határozottan állítom, hogy semmiképpen sem járható az az út, amit a balliberális globalista politikai konglomerátum erőltet, hogy tudniillik a saját fogalmaink tartalmát változtassuk meg, mert attól elfogadóbbnak látszunk. Orbitális baromság! Hogy eddig akkor miért nem volt probléma, miért is nem merült fel egyáltalán, hogy vágyaiknak, gondolataiknak új nevet adjunk/adjanak? Elmondom két példán keresztül.

Csőtöréskor a szakember úgy hárítja el a problémát, hogy nem hagyja csöpögni, szivárogni sem. Amikor tehát a családot és a szerelmet torz kreatúrák el akarják orozni tőlünk, nem hagyunk nekik engedményt. SEMMIT!!! Sosem vitatta senki Nagy Sándor vagy Oscar Wilde őszinte érzelmeit. S amíg a homoszexualitás elfogadásának társadalmi folyamata nem jutott abba a fázisba, hogy szinte szégyenkeznünk kell, ha nem megyünk ki egy ordenáré buzifelvonulásra, addig nem érdekelt, hogy az ő érzelmeiket is szerelemnek nevezték.

Mert eddig csak csöpögött a toldásoknál, most meg csőtörés van. Nem fogjuk úgy kijavíttatni, hogy „ej, ugyan maradjon már az a kis csöpögés!”. Tehát nincs, nem lehet szimpatizáló megalkuvás. Találjanak a saját szubkultúrájuk nyelvi rendszerében szavakat az érzelmeikre is, ne a miénket torzítsák el! Mert ezt teszik. Már szerelem az is, ha három férfi él párkapcsolatban.

Nem tréfálok, valami spanyol ajkú férfi trió házasodott össze, és nekünk el kellene fogadnunk, hogy az ő együttlétük család és szerelem. Nem, itt a vége a toleranciának! És visszavesszük azokat az engedményeket is, amiket eddig kaptak: ők nem szerelmespárok és nem család. Slussz!

S akkor jöjjön a másik példa!

Amikor bemegyek egy vegetáriánus étkezdébe, - nyilván nem önszántamból – és olyanokat olvasok az étlapon, hogy "búzahús", "gabonakolbász", „szejtán pörkölt” vagy „székelykáposzta”, akkor elgondolkodom, miért nevez el valaki arról valamit, amit amúgy megtagad. Szóval egy a hústól valamilyen okból undorodó ember miért ad húsétel nevet az ételeinek. Iszonyat morbid, nem?

Hát ezért is nem értem az LMBTQ-sok ragaszkodását a mi értékrendünk szerinti terminológiákhoz. Miért akarják elvenni tőlünk? Mire kell nekik valami, amihez nincs képességük?

Most komolyan, szervezzünk buziellenes felvonulásokat, őket okolva, amiért mi nem vagyunk képesek azonos neműekkel szexuális kapcsolatra? Mondjuk rájuk, hogy kirekesztőek, hogy ők a felelősek a mi hiányosságunkért? Szólítsuk fel őket, hogy változtassanak az életvitelükön, mert azzal sértik az érzékenységünket? Mert ők ezt teszik. Kényszeríteni akarnak minket olyasmi elfogadására, ami ellentétes az értékrendünkkel, el akarnak venni tőlünk valamit, ami sosem lehet az övék, miközben szabadságuk van abban, hogy kizárólag rájuk jellemző fogalmakkal nevezzék el szubkultúrájuk egyes elemeit.

A kényszerítés, az ellehetetlenítés, a tudományos tények meghamisítása nem teszi elfogadhatóbbá az LMBTQ társadalmi csoportot. Sokkal inkább erősíti a szembenállást, mint egyetlen lehetséges kapcsolatot egymás között. Ám a globalista/internacionalista balliberálisoknak semmilyen ár nem drága, hogy abszolutisztikus törekvéseiknek érvényt szerezzenek.

Szólj hozzá!

TŰZZEL HARCOLJ A TŰZ ELLEN

2017. június 25. 10:31 - Mr Falafel

„A tűz ellen csakis tűzzel lehet felvenni a harcot.”

/Nelson Mandela/

 

 Az Afrika szavannáin lakó természeti népek jól ismerték ezt a szabályt. A hónapokig tartó tikkasztó szárazság idején gyakoriak voltak a nagy területen elterjedő szavanna- és bozóttüzek. Sokszor maguk az őslakosok gyújtották fel az elszáradt növényzetet, hogy helyébe friss, zöld flóra sarjadjon. Ilyenkor a tűz falvaikat is veszélyeztető túlterjedését ellentüzek gyújtásával akadályozták meg.   

Persze, ami a szavannán működik, az nem biztos, hogy az urbanizált világban is alkalmazható. Senkinek nem ajánlom, hogy gyújtsa fel a kanapét, ha lángra lobban a függöny. Ez a stratégia ugyanis egy lakástűz esetén olyan ritkán lehet sikeres, hogy a róla szóló statisztikákat több napos kereséssel sem lehetjük fel a google-ban.  

Hogy mégis az ellentűz használatát látom üdvösnek dekadenciába roskadt társadalmunk maradékának az izzó enyészettől történő megmentése során, annak oka, hogy az emberi kultúra jelen mentális dimenziója inkább emlékeztet egy szárazságtól senyvedő szavannára, mint egy kertvárosi nappalira.

Ez a különös allegória annak kapcsán ragadta meg a fantáziámat, hogy látom, egykor – és hosszú időn át - gyakorolt „szakmám” egyik prominense miként öregbíti annak hírnevét. A diákmunkáról és a szocialista politikusként még mindig iskolaszövetkezetet vezető „sztárügyvéd” (LoL), Czeglédy Csabáról van szó.

Nem szeretnék kitérni a diákmunka jelen helyzetére, nem érdekel. Ismerem a téma minden aspektusát. A legbüszkébb arra vagyok, hogy az APEH ellen vitt pereim eredményeként jött létre a DIÁK-ÉSZ, vagyis a papíron a diákmunkások érdekeit képviselő szervezet. Hogy az egyébként nem tölti be a funkcióját, az nyilvánvaló, hiszen kizárólag politikai pályán ügyeskedő nyikhajok vezetik.

Amiről beszélni szeretnék, az a „visszajajveszékelyés” hiánya. A Fidesz csupán egy ex lex helyzetet akart megszüntetni a CEU kapcsán, tehát jobbítani akart, mégis világméretű jajveszékelés támadt a baloldalon. Hónapok óta nem hallunk és látunk mást, mint ezeknek az ocsmány kreatúráknak a vinnyogását és életterünket bemocskoló performanszaikat.

Erre itt van, hogy több száz diák nem kapja meg a fizetését, miközben az iskolaszövetkezetet működtető szocialista politikus egyébként milliárdos lett a munkájukból, és semmi hírverés. Jó-jó, a közmédia hírt adott róla, s más médiumok is megemlítették. Na, de sehol egy zokogó diák a kamerák előtt, aki nem tud elmenni nyaralni, vagy kimarad az egyetemről, mert nem tudja fizetni a tandíjat a szocialista tolvajok miatt, sehol egy tüntetés a diákok kizsákmányolása, ingyen, rabszolgaként dolgoztatása ellen.

Ha ez a Czeglédy jobboldali figura volna, már több ezres tüntetés zúgna Budapest utcáin, valamennyi ismert (hírhedt) nemzetközi médium címlapon hozná, hogy Orbán rendszerében a diákokat rabszolgamunkára kényszerítik, tiltakozna az amerikai külügy és nagykövetség, Merkel megtiltaná, hogy Orbán beszédet mondjon Helmut Kohl temetésén, hiába kérte fel előtte az özvegye… Ja, bocs, ez már megtörtént!… Macron hevesen gesztikulálva kérné, hogy Magyarország kohéziós alapbeli juttatásait fagyasszák be örökre, Juncker két whisky közt felkérné George Sorost, hogy tartson egy Orbán-ellenes előadást az Európai Parlamentben, Tamás Gáspár Miklós, Magyar Bálint, Heller Ágnes és néhány más, kiérdemesült bolsevik őskövület egy Kossuth téri szeánszon idézné meg Göncz Árpád szellemét.

Minimum! Ehhez képest a magyar társadalom nagyobb részének támogatását maga mögött tudó kormánypártok nem tesznek semmit. Már-már a Horni idők technokrata érzéketlenségét idézően, monoton felolvasásokban adják elő nemtetszésüket kifejező véleményüket a példátlan aljasság kapcsán, mintha az nem is volna olyan komoly, figyelmet igénylő eset.

Ahelyett, hogy Habony felszippantana némi kokaint, amitől olyan érzése támadna, hogy ő egy géniusz és nem egy selejt, ami valójában, és a nyaralásukat sirató, az elsíbolt tandíjuk kapcsán a felsőoktatási tanulmányokból kiszoruló, tehát a tanszabadságuktól megfosztott, az öngyilkosság gondolatával foglalkozó diákokról készítenének kisfilmeket, amelyeket legalább olyan intenzitással nyomatnának, mint a Brüsszelt megállítani felszólító reklámjukat.      

Ezt kéne tenniük. Tűzzel kellene harcolniuk a tűz ellen. Vinnyogják tele a világot, ahogy a balliberálisok szokták álproblémák és általuk kreált hazugságok kapcsán. És ez legalább igaz! Itt tényleg jogfosztottként kezelnek diákokat, diák munkavállalókat.

Vegyen a kormány ismert nevű, de éhhalál szélén tengődő nyugati médiumokat, öljön beléjük pénzt és gyártson ellenrémhíreket, forgassák ki az összes balliberális vezető szavait, járassák le őket bulvár hazugságokkal, ahogy ők teszik fordított esetben.  Esetleg hozzon létre maga ilyeneket, hangzatos nevekkel, mint „Az Igazság Hírmondója” vagy „Mértékadó Újság”, a „Hiteles Hírportál” stb. Szervezzen nemzetközi fórumokat, ahová hívjon meg minden olyan ismert tudóst, újságírót, színművészt, sportolót, aki rühelli a balliberálisokat és mondjanak nagyon csúnyákat róluk.

Esetleg jegyeztessen be New Yorkban kamukampuszt, itthon pedig szervezzen egyetemet köré, ahol a közgazdaságtudományi karon rommá szidják a neoliberális gazdaságpolitikát, a nyakába varrva az elmúlt évszázad minden gondját, baját. A társadalomtudományi karon genderellenes, Amerikában is érvényes doktorit adnának ki. Hozzák létre a Magyar Nemzeti Tudományos Akadémiát (MANETA)! És ezeket az intézményeket kizárólag a jobboldali, nemzeti, keresztény és konzervatív értékeket preferáló, képviselő és tartó oktatókkal, tudósokkal töltsék fel.

Muszáj lenne végre valamit tenni intézményi szinten, mert így a balliberális elmebaj mindent elpusztít. Hasonlóan kéne összezárnunk ellenük, mint ők teszik velünk szemben. Ki kell szorítanunk őket az életterünkből, ha emberként szeretnénk élni. Alternatívát kell felmutatnunk velük szemben, hogy legyen választása az utánunk következő nemzedékeknek.      

1 komment

A TUDOMÁNYVALLÁS TANAI III

2017. június 17. 17:51 - Mr Falafel

/A jog uralmának hanyatlása/

Terroristák és civilek

Végignéztem Ahmed H. perének tárgyalását a szegedi ítélőtáblán és újfent bizonyosságot szereztem, hogy az, amit ma tudománynak nevezünk, pusztán egy vallás, s az ilyen események, mint ennek a pernek a tárgyalása is volt, csupán egyházi liturgiák a hívek elkápráztatására, hogy azok többé ne legyenek kíváncsiak a profán valóságra.

Ám mégsem ez a bárgyú és nívótlan színjáték, főszerepben egy ostobán vigyorgó bohóccal - amit pofátlanul tudományos aktusként tálaltak nekünk - sarkallt arra, hogy e posztot megírjam. Nem, ó, nem! Egy teljesen más téma inspirált. Belenéztem Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorába, ahol Dr. Ferencz Orsolya, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa magyarázta el, miért jelentéktelen a Nap hatása bolygónkra a széndioxidéhoz képest, és hogy a társadalmi morál mutálódása miként erősíti a gonosz széndioxidot világunk elpusztításában.

Na, ez végképp kiverte a biztosítékot. Így aztán hiába akartam legyintve elereszteni Ahmed H. és a civiltörvény ügyét, végül az indokolt felháborodás felülkerekedett bennem és írásra késztetett. Ígérem, igyekszem mellőzni a száraz és unalmas, de a laikusok számára legfőképpen értelmezhetetlen jogászi szakzsargont, de előre bocsátom, lesz, hogy a muszáj felülírja jó szándékomat.

A jogtudomány devalválódása nem ma kezdődött. Az, hogy Dubaiban sűrűn szeretett, bulvár lapokban rendszeresen utoljára vetkőző hölgyek is jogi egyetemre jártak és járnak, már csak a végső stádium. Hogy stílusosan fogalmazzak, a diszciplína erkurvulása nem velük kezdődött. Egészen egyértelműen azzal, hogy a rendszerváltáskor az igazságszolgáltatás személyi állományát és alaprendszerét változatlanul hagyták.

S ha elfogadjuk, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna (by Kövér László), akkor bizonyos, hogy az elvtelen és aljas diktatúrát mások sorsa felől döntő személyként kiszolgáló csinovnyikból sem lesz az erkölcs bajnoka és szószólója. Ezért silányulhatott a jogtudomány dogmák templomává, ahol olyan személyek értékrendje érvényesülhet, mint Dr. Frech Ágnes büntetőbíróé, aki a Fővárosi Bíróság (most Fővárosi Törvényszék) Büntetőkollégiumának vezetőjeként levelet írt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz (OIT), amelyben kéri, hogy vétessék ki a jogszabályból azon passzus, amely a bírók elfogultságát taglalja, mert vegye mindenki tudomásul, hogy a bíró, amint felveszi a talárt, azonnal egy magasabb erkölcsi minőség megtestesítőjévé válik.

Nincs kétségem afelől, hogy a hölgy nagy Batman rajongó. Egyértelmű, nem? Batman is felveszi a köpönyeget, aztán mindjárt egy szupererős és szuperigazságos hőssé válik. Na, hát így kell elképzelni szerinte a bírókat (és nyilván az ügyészeket is!), hogy felveszik a talárt és az abszolút megkérdőjelezhetetlen erkölcs és igazság letéteményeseivé lényegülnek át. Mondjak valamit? – Dr. Frech Ágnes nem volt egy magányos idióta.

S hogy elkezdjünk foglalkozni a poszt aktualitásaival is, említsük meg nemzetünk nagy madarát, a Sólymot. Na, nem a turult, hanem a rendszerváltozás után létrehozott Alkotmánybíróság (AB) első, s a tököm tudja hányadik köztársaság harmadik elnökét, Sólyom Lászlót. Sólyom a jogvallás legfőbb papjaként manapság olyan liturgikus cselekedetekkel írja be magát egyháza szent történetébe, mint a „lex CEU” és a civiltörvény kommentárjai, az olimpiaellenes kezdeményezés szignóval való ellátása, illetve az egykori hivatalának (AB) írásos jogi vélemények (amicus curiae) küldözgetése. Ám ez nem volt mindig így!

Anno az AB elnökeként a rablóprivatizációról kijelentette, hogy "bár nem jogszerű, de az új tulajdonosok is fognak adót fizetni".  (köszi, Gyurikám!) Mekkora egy szakmailag és erkölcsileg felemelkedett jogtudor már! Az úgynevezett „rejtett alkotmányozás” szellemiségének égisze alatt gyakorlatilag kénye-kedve szerint semmisített meg, vagy fogadott el törvényeket az AB, anélkül, hogy erre bárki felhatalmazta volna őket. Legemlékezetesebbek a kárpótlási törvény, valamint Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat.

Szóval, nagy ember volt. Az apósa még nagyobb! Mert, hogy Nagy Józsefnek hívták és az állampárt Baranya megyei erősembere volt, aki bármit el tudott intézni. Azt is, hogy vejét párfogásába vegye Mádl Ferenc, a MTA Jogi Osztályának titkára. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rövid jénai kiruccanása után Eörsi Gyula (az SZDSZ-es Eörsi Mátyás apja) osztályába került a MTA Jogtudományi Intézetében. Eörsi Gyula jogalkotóként részt vett a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló 1957. évi 25. törvényerejű rendelet kodifikációs munkájában. A jogszabály a politikai különbíróságok rendszerét, a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszert alapozta meg. Egy nyomorult tömeggyilkos volt. Sólyom biztos sokat tanult tőle.

Én nem tudom biztosan, de talán ezek is közrejátszhatnak abban, ha meglátom ezt a figurát a tévében, vagy olvasok róla egy hírportálon, azonnal az édesanyja és a köldökzsinór jut az eszembe egy bizarr összefüggésben, amit itt most nem részleteznék.

Csoda hát, ha eljutottunk odáig, hogy Ahmed H. perének tárgyalása nem volt egyéb, mint a hermeneutikának, az értelmezés tudományának nyilvános meghurcolása, a  logikának, az érvényes következtetések és bizonyítások, illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudományos módszertani kérdések tudományának nevetség tárgyává tétele.

Megvallom, nekem a muszlim bajkeverőnek a dolgával kapcsolatban már korábban is markáns véleményem volt. Ez a személyes állásfoglalás jogi értékeléstől mentes, pusztán a józan paraszti észen alapul. Az csak véletlen, hogy ennek következtében egyezik Dr. Földi András tanár úr véleményével is, aki szerint a jog nem a józan paraszti ész tudománya.

Nos, az biztos, hogy Földi tanár úrnak a józanészhez viszonylag kevés köze van, ám annál nagyobb paraszt (volt). Arról nem is beszélve, hogy éppen a római jog tudoraként veti el a mezőgazdaságban tevékenykedők megfontolásait, amikor köztudott, hogy a jogtudomány, s így a római jog kialakulása is erős szálakkal kötődik a mezőgazdasághoz.

Az én személyes meglátásom az, hogy az Ahmed H. terhére rótt cselekmény nem terrorcselekmény, de ettől még jár neki a börtönbüntetés, amit az állampolgársága szerinti ország hatóságával egyeztetve hazájában tölthetne le. A terhelt maga is kérheti a kiadatását ezen célból, remélve, hogy otthon aztán elengedik a büntetését. Ismerünk rá a közelmúltból példát: az azeri baltás gyilkos esetét.

Igen ám, de a bíróság nem hagyatkozhat általános morális elvekre, mert jogszabályok kötik az eljárást.

Lássuk, a Büntetőtörvénykönyv mit nevez terrorcselekménynek!

„314. § (1) Aki abból a célból, hogy

  1. a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

Természetesen az idézet a törvény szövegének kivonatolt változata, kiemelve a vonatkozó részeket. A (4) bekezdés e) pontja a hivatalos személy elleni erőszakot tartalmazza, mint szankcionálandó cselekményt, és esetünkben ez bír relevanciával.

Gondoljunk bármit is erről a törvényszövegről, hogy túlzó, hogy túlságosan sok lehetőséget ad az értelmezések eltérő aspektusainak, de ez akkor is az EU hasonló törvénye szövegének szinte szó szerinti átvétele, ami viszont az USA terrorellenes jogszabályának kritikátlan adoptálása. Szóval, ha nem tűnik elég szakmainak a mi jogszabályunk, akkor az csakis azért van, mert szolgai módon, - nyilván elkerülendő a Magyarországot külön utassága miatt gyakran érő kritikákat – honosítottuk meg (mármint az EU) egy olyan állam jogszabályát, amelyben a kínzással nyert vallomás felhasználható a bíróságon, amelyben az elnök kilövési engedélyt adhat ki bárkire, ha úgy véli, hogy az terrorista (Executive Order), amelyben egy jogszabály (Patriot Act) lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy bírói végzés nélkül folytassanak lehallgatásokat, így csorbítva súlyosan a szabadságjogokat.

Magyarország az EU része, tehát a jogharmonizáció szellemében a terroristatörvényünk szövege elfogadható. Igaz, árnyékot vet rá, hogy, amíg az USA-ban 2001. szeptember 11-én volt egy nagyon súlyos terrorcselekmény, amely máig tematizálja a társadalom attitűdjét, és Nyugat-Európa éppen azt az időszakot éli, amikor a terrorizmus a nagyvárosok mindennapjainak természetes velejárója (by Sadiq Khan – London paki polgármestere), addig Magyarországon ez idáig nem volt terrorcselekmény.

Már, ha nem számoljuk a Budaházyék vélt vagy valós tevékenységét, amelyből fakadó eljárás úgyszintén meglehetősen komikusra sikeredett. Szemben azonban Budaházyék ügyével, ahol bizonyítékoknak nyoma sem volt, pusztán egy állítólagos társuk vallomása, addig Ahmed H. esetében több órás videofelvétel állt a hatóságok rendelkezésére.

Mindhiába tehát a másodfokon eljáró bírói tanács elnökének és Bárándy Péternek, a vádlott védőjének szemfényvesztő egyházi szertartása, Ahmed H. a törvény szövegét és célját egyaránt figyelembe véve bűnös terrorcselekmény elkövetésében. S ez azon ritka pillanatok egyike, amikor egyet kell értenem az ügyész érvelésével, amely szerint az elsőfokú ítélet a cselekmény súlyát tekintve túlságosan enyhe, annak a büntetési tétel középmértékéhez közelebb állónak kellene lennie.

A büntetési tétel középmértékét úgy kell megállapítani, hogy a cselekményre kiszabható legkevesebb és legtöbb évet össze kell adni, majd azt elosztani kettővel. Ahol tehát egy bűncselekmény 10-től 25 évig büntethető, ott a 10-et és a 25-öt össze kell adni és elosztani kettővel, ami 17 és fél évet ad ki. Ehhez képest Ahmed H. 10 éves fegyházbüntetése valóban túl enyhe.

Ismétlem: a jogszabály szövegét és célját figyelembe véve!

És most szőnyegbombázzuk le a mentális képességeiben hanyatló Dr. Bárándy Péter ex-igazságügyminiszter által tartott szent misén elhangzott zsoltárokat!

A kiérdemesült jogtudor nem kevesebbet kért híveitől, mint azt, hogy ne higgyenek az érzékszerveiknek, a fülüknek és szemüknek, mert azok megcsalják őket, hanem hagyatkozzanak az általa celebrált interpretációra. Hű, azannya!

Az tehát, hogy az esemény szinte teljes ideje alatt Ahmed H. birtokolta a hangosbeszélőt, őszerinte nem jelenti azt, hogy vezére lett volna a zavargásnak. még akkor sem, ha maga Bárándy mondja el, amit ügyfele a vallomásában már előtárt, hogy ő csupán kérlelte a rendőröket, hogy térjenek jobb belátásra, mert különben nem fogja tudni visszatartani a tömeget a határzár lerombolásától és a rendőrök megtámadásától.

Értjük? – Ahmed H. korábban vallja, Bárándy a tárgyaláson megerősíti, hogy Ahmed H. olyan lehetőség birtokában volt, amely nekik kedvező rendőri magatartás esetén a tömeg lecsillapítását eredményezné. Ugyanis a formális logika szerint, ha azt állítom, hogy kedvezőtlen esetben nem leszek képes megfékezni bizonyos erőket, azzal automatikusan azt is állítom, hogy kedvező esetben viszont igen.   

Márpedig, ha Ahmed H. magát képesnek tartotta arra, hogy a rendőrök kedvező magatartása esetén jótékonyan hasson a tömegre, akkor ő maga is a vezetőjüknek tekintette magát. Innentől azt erőltetni, hogy a hangosbeszélő birtoklása nem jelenti azt, hogy ő lett volna a vezérük, totális marhaság.

Mert miért is került éppen hozzá az a hangosbeszélő?  És ki adta oda neki? Megmondom: Ahmed H. fizetett provokátor volt egy nyilván jól ismert civilszervezet által gründolt balhéban. Még, hogy neki a feleségét és a gyermekét kellett bemenekíteni az EU-ba! Ja, miközben Cipruson, tehát egy EU-s tagállamban él.

Az illető civilszervezet viszont lapít az elcseszett akció után. Igaz, minden követ megmozgatnak, hogy aktivistájukat kimenekítsék a kétség kívül kritikus helyzetből. Igen, azt állítom, hogy Ahmed H. azért nem terrorista, mert csupán egy ráosztott szerepet játszott el, ám valójában esze ágában sem volt komoly konfliktusba keveredni a magyar határőrizeti szervekkel menekülés okán. Egyértelmű, hiszen rendelkezett jogosultsággal az EU-ba belépni.  

Bárándy azt is mondja, hogy védence csupán tárgynak tűnő szeretettel dobálta a rendőröket. Ezzel csak az a gond, ha egy ilyen szeret eltalálja a célzott személyt, az fáj, és innentől a tárgynak látszó szeretet is fegyvernek minősül. Szeretnék emlékeztetni egy néhány évvel korábbi ügyre, amelyben a futballhuligánt annak ellenére is elítélték hatóság elleni erőszak miatt, hogy a rendőröket nem találta el egyetlen utcakő sem, amelyet feléjük dobott. Így tehát Ahmed H-nak sem kell Dávidnak lennie, ki eltalálja Góliátot (jelen esetben a rendőrt), elégséges a rá irányuló cselekmény. Dobni viszont kétségkívül dobott, hiszen látható a videókon.   

Azt a tényt sem érdemes vitatni, hogy társaival együtt megrongálták a határzárat és jogellenesen átléptek Magyarország területére. Engedtessék meg nekem, hogy ne fogadjam el a védelem érvelését, amely szerint ők csak a köveket összeszedni ment át. Meg amúgy is, milyen köveket? Nem úgy volt, hogy tárgynak tűnő szeretetet dobáltak át?

S hogy ne lenne logikai kapcsolat a hangosbeszélőn folytatott kommunikáció és a kődobálás, majd kerítés lerombolás, valamint a tiltott határátlépés között, az nonszensz. Bárándy az idő múlásával érvelt, azonban a zavargást egyetlen pillanatra sem szakították félbe, mondjuk egy imára, vagy tízóraira. A cselekmény tehát mindvégig folyamatban volt, azt egészében és nem részeire bontva kell szemlélni.

Jaj, az is nagyon tetszett, amikor az ügyvéd úr felolvasta a vádlott és a rendőrök közötti beszélgetések szövegének egy részét, az angolul elhangzottakat szó szerint fordítva magyarra. Az ugye megvan, hogy az angol szöveg szó szerinti fordítása nem eredményez minden esetben értelmes magyar mondatokat? Sőt, általában nem eredményez! Angol alapfokkal ezt mindenki belátja.

Na, de most tényleg, ennyire futotta egy volt igazságügy-minisztertől, egy sztárügyvédtől?! Azt kell, mondjam, egy ilyen ügyben, ebben a helyzetben még ez is emberfeletti teljesítmény. Az írott jog szerint Ahmed H. cselekménye védhetetlen.

Hiába állnak össze csoportképre elmeháborodott brüsszeli politikusok, hiába az anyagi forrásaikat eltitkolni igyekvő civilszervezetek sivalkodása, ezt a fickót valódi bírósági tárgyaláson felmentetni senki nem tudná. Más kérdés, hogy a nemzetközi nyomástól mennyire rezelnek be igazságszolgáink az ítélkezés során.

Mert a nemzetközi nyomás nem kicsi. A Szent Terézt is terroristának tekintő, a határtalanul gyógyító doktorokat is lebombázó amerikai állam a nagykövetségén keresztül üzent, hogy engedjük el Ahmedet. Az EU mindenféle eljárásokat kezdeményezett ellenünk. A civilszervezetek, hogy érintettségüket és szponzorációs hátterüket leplezhessék, jogvédői tevékenységre emlékeztető bűvészmutatványokba kezdtek, illetve polgári engedetlenséggel fenyegetőznek.

Jól sejti, aki azt gondolja, hogy szerintem a civiltörvény körülötti hiszti és az illegális migrációban elrejtett esetleges, a Btk 301. §-ba ütköző terrorizmus finanszírozása bűncselekmények között összefüggés van. Mert alapesetben ki akarná titkolni, hogy honnan és mennyi támogatást kap? Ezt adóbevallásában egyébként eddig is fel kellett tüntetnie.

A Magyar Helsinki Bizottság egyik prominense éppen a napokban nyilatkozta, hogy ők eddig is nyilvánosságra hozták a forrásaikat. Akkor meg? Megmondom, mi a helyzet: a kötelező beszámolóval az eddig összeköttetésben nem lévő nyilvántartási rendszerek között kapcsolat jön létre, amelynek lehet az a következménye, hogy kiszúrnak olyan bankszámlákat az utalások között, amely bankszámlákról korábban kétséges szándékú, ne adj isten, terroristagyanús szervezeteket is finanszíroztak.

A fejlett nyugat, a liberális demokrácia olyan helyzetbe manőverezte magát elkorcsosult értékrendjét követve, amikor nem maradt lehetősége legalább leplezni alantas szándékait. Belekezdett hát olyan vallásos szertartásokba, melyek során a legősibb tudományok egyikét, a jogtudományt igyekszik dogmái terjesztőjévé silányítani. Kétségem sincs afelől, hogy ezért a tettéért fogja a legnagyobb árat fizetni.    

Szólj hozzá!

FORDÍTOTT TAIGETOSZ

2017. június 13. 23:36 - Mr Falafel

Itt ülök fenn és lógatom a lábam az Apothetai-on, a „kitevés helyén”, alant szélesen terül el az emberek alkotta közösség élettere, s közben merengek az ottaniak dolgain. Olyan témákról, melyeknek része voltam én is, amelyek meghatározták az én sorsomat is. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy foglalatosságom a hiábavalóság Mount Everestje, mégis jóleső érzés hazagondolni, felidézni az egykor volt közös világunk mindennapjaiban a közösség figyelmére igényt tartó események kiváltotta társadalmi hatásokat innen, a magyar valóság napról napra újrateremtődő Taigetoszáról.

Kitettek. Engem is, mint sokan másokat. Nem vagyunk arra világra, az ő világukra elég életképesek. S ezt a számunkra oly dühítően elkeserítő helyzetet minden egyes reggeli ébredés után át kell élnünk annak számtalan viszontagságaival, egészen az éji álom eljöveteléig.

Akár Prométheusznak, ki az emberek számára ellopta a tüzet az istenektől, s ezért a Kaukázus hegyére kikötözve el kellett szenvednie, hogy Ethon, a hatalmas sas naponta szétmarcangolja a máját, ami másnapra ismét visszanőtt, hogy a szenvedése így eltartson harmincezer évig, mint azt Zeusz rendelte, nekünk is el kell szenvednünk minden egyes napon a társadalomból való kitevést, miközben sehol nem látszik egy Héraklész, aki megszabadíthatna minket, mint Prométheuszt.   

Aki esetleg nem ismerné a Taigetosz történetét, annak elmesélem néhány mondatban: Az ókori görög városállam, Spárta határában volt egy hegy, amit Taigetosznak hívtak. Ide vitték fel azokat a csecsemőket, amelyeket a vének alkotta törzsi tanács (phülé) életképtelennek ítélt, akár testi fogyatékosság, akár idő előtt születés okán. Innen ered az idétlen szavunk is, ami az idő előtt születettre, vagyis az időtlenre vonatkozik.

Szóval, volt egy hely odafönn a hegyen, ahová a szülő kitehette (apotheszisz=kitevés) újszülöttjét, ha az alkalmatlannak bizonyult felnőni a társadalomban. Ezt a spártai gyakorlatot vették aztán át a túlnépesedett többi városállamok is, azzal a különbséggel, hogy a „kitevéshez” már nem volt szükség a törzsi tanács ítéletére, vagyis a szülők eldönthették, hogy felnevelik-e gyermeket, avagy sem.  

S hogy miért érzek így? Hogy miért érzem magam kitettnek ebben a társadalomban? – mindjárt elmesélem, de előbb még arról ejtenék pár szót, miért éppen ez a metafora jutott eszembe jelen helyzetemről.

Történt ugyanis, hogy a kormány a korábban a KLIK-et ért és annak megszűnését is eredményező kritikákat meghallgatva, a pedagógiai szakszolgálatok működését segítendő módosította a köznevelési törvényt. Ennek értelmében a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő (BMTN) tanulókat is osztályozni fogják a jövőben, noha eddig a kategóriájuk sem létezett, nemhogy érdemjegy osztogatása a tudásszintjükre.

Ezt, a szakmailag egyébként indokolt és előremutató lépést értékeli úgy a balliberális oldal, hogy kvázi a Taigetoszra teszi ki ezeket a gyereket a kormány a törvénymódosítással. Nem szeretnék senkit untatni a pedagógiai szakszolgálatok körébe utalt, különböző speciális ellátást igénylő tanulók csoportjai kategóriáinak felsorolásával, de meg kell jegyeznem, hogy az ellenzék komplett idióták gyülekezete.

Ugyanis, bár a törvénymódosítás világosan fogalmaz, a liberális horda sivalkodó aggodalma olyan pedagógiai fejlesztési területek tanulóiért is szól, akiknek a státusza nem változik. Gondolok itt a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókra, akiket az ellenzék a zászlajára tűzött, mint a kormény Taigetoszától megvédendőket.

Lássunk tisztán: Az SNI (sajátos nevelési igény) egy „ZAVAR”, a BMTN (beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézség) pedig csupán egy „NEHÉZSÉG”. A zavar és nehézség viszonya olyan, mint a bűncselekmény és szabálysértés, illetve a műtét és gyógyszeres kezelés viszonya. A nehézség egy enyhébb fokú probléma.

Szó nincs tehát arról, hogy a pedagógiai szakszolgálatok hatáskörébe utalt tanulói kategóriákat akarnák valamiféle tortúrának kitenni!

A manóba, mégis muszáj leszek tisztázni a pedagógiai szakszolgálatok szerepét!

Tehát a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendeletben foglaltak alapján tudhatunk meg ezt-azt.  Például, hogy tíz feladatkört jelölt ki részére az állam:

a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás,

a fejlesztő nevelés,

szakértői bizottsági tevékenység,

a nevelési tanácsadás,

a logopédiai ellátás,

a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás,

a konduktív pedagógiai ellátás,

a gyógytestnevelés,

az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás,

a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása.

Történt egyszer, hogy a jogalkotó erősen liberális kedvében úgy határozott, hogy az egyes, társaitól valamilyen okból lemaradó tanulókat normál osztályokba kezdte járatni. Rendelkezését magyarázó érvek között szerepelt a szegregáció elutasítása, illetve a felnőtt társadalomba való könnyebb integrálódás elősegítése az által, hogy az úgynevezett normálisok között szocializálódik gyermekkorától.

A szegregációt most hagyjuk, de az integrálódásról mondanék pár gondolatot.

A szakmán belül is megoszlanak a vélemények, hogy a társaitól egyes területeken elmaradó tanulónak használ-e normál iskolába járni, vagy árt. A gyerekek olykor nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Például csúfolják a testi vagy értelmi fogyatékost. Ez okozhat súlyos frusztrációt és pszichés állapotbeli romlást, de eredményezheti a hozzáedződést, illetve a felek részéről egymás megszokását, elfogadását.

Én nem foglalnék ebben állást, noha éppenséggel szakmabeli vagyok és két éve részt vettem egy tudományos munkában, amely a szakszolgálatok tevékenységét elemezte. Van tehát rálátásom, de úgy vélem, általánosítani nehéz, mindkét esetre van példa. Szerintem teljesen egyénfüggő, hogy kinek használ és kinek árt az összezárás.

A balliberálisok természetesen, - hiszen ők találták ki – a különböző készségi és képességi szinten álló tanulók együtttanítása mellett érvelnek. Ez egy védhető és szakmailag helyes álláspont. Éppen ezért nem értem, miért vernyákolnak ilyen éktelenül most.

Amennyiben tehát beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézséggel (BMTN) küzdő gyerekek felnőtt társadalomba való integrálódását tartjuk szem előtt, akkor vajon mikortól kell elkezdenünk teljesítményt elvárni tőlük és azt értékelni? Hm?   

Esetleg majd a leendő munkaadójuk is úgy adjon részükre munkabért, hogy nekik nem kell elfogadható szintű produktumot előállítaniuk, mert a valamilyen szintű feladatvégzés elvárása Taigetosz? Ne vicceljünk már! Ilyen társadalom nincs. Akit munkaerőként alkalmaznak, annak el kell végeznie a munkáját, ha a fizetést akar kapni. Slussz.

Hiszen éppen ez lenne az együtttanítás lényege, hogy az eltérő készségekkel rendelkező és eltérő képességű tanuló is visszajelzést kapjon, mint a többi gyerek, s ha nem akarjuk őket egyazon térben szegregálni (elkülöníteni, megkülönböztetni), akkor éppen úgy, mint a normál képességűek, tehát érdemjegyet kapva.  

Ez olyan tiszta és világos, hogy bárki, aki veszi a fáradságot és önállóan gondolkodik, az belátja mondandóm igazát. És itt újra megerősíteném, a valamilyen zavarban szenvedő vagy fogyatékos gyerekekre a törvénymódosítás nem vonatkozik! Az ő minősítésük továbbra is speciális szakmai kritériumok szerint zajlik.

Miért hát a fülsértő ajvékolás? Mire a Lomposok feljelentése? Miért fordul bárki is e törvénymódosítás kapcsán az Alkotmány Bírósághoz normakontrollért? Mire ez a megszámlálhatatlan elmebeteg komment a hírportálokon? Mire a mélytudatlanságról árulkodó posztok észnélküli megosztása a facebook-on?

Eh, ez a világ menthetetlenül a szubnormálisoké lett, nekik van a legnagyobb hangjuk, s ők fújják azt a fals nótát, amit a dekadenciában fuldokló nyugat liberális demokráciának nevez, s amire az önálló gondolkodásról leszoktatott, a minimalista szemléletet eszményként imádó kisember verejtékig ropja.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy ebben a fene nagy liberális demokráciában sokkal több tabutéma van, mint a szocializmusban volt? Manapság annyira kell figyelnie az embernek, hogy miről vagy kiről mit mond, mert úgy szaporodnak a különféle, mindenre érzékeny humán csoportosulások, mint a bolondgomba.

S persze mindegyik mögött azonnal ott terem egy balliberális testőrkórus, amelyik felmondja nekünk, hogy mit és miért nem szabad szóvá tennünk az általuk oltalmazottakkal kapcsolatban. Legyenek azok speciális igényű tanulók, muszlim népvándorlók vagy törvényeket kijátszó egyetem.

E mögött a nagy érzékenységóvás mögött egyetlen elv munkálkodik: az uniformizálási hajlam, a másként gondolkodás elpusztításának mindenáron való akarása, amely mindig is markáns jellemzője volt a baloldali gondolkodásnak. Igyekeznek kiirtani a társadalomból minden olyan elemet, amelyik a különbözőségekből fakadó természetes hajtóerőt biztosítja.

Gyűlölik az élsportot, mert a versengés az emberi teljesítőképesség határainak feszegetését eredményezi, s mint ilyen, a fejlődés irányában hat. Az önállóan gondolkodó, művelt emberekre rászabadítják a hónaljszagú lumpen prolikat, akik alantas fajtájuk minden zsigeri aljasságával támadnak a közösségi oldalakon.

Hovatovább ott tartunk, hogy a fizikai és mentális állapotának frissességére gondot fordító pallérozott elme szégyenkezni kényszerül, amiért különb a mihaszna, lusta dögöktől, akik sem lelki, sem testi épülésükre nem fordítanak gondot, akik egész életükben a kifogásokat keresték, mit miért nem tettek meg.

A liberális demokrácia pedig olyan egyenlőségre törekszik, amelyik nem a kiválóságban, hanem az alávalóságban látja a társadalmi azonosság lehetőségét. Ezért tesznek ki minket, a többet és jobbat akarókat naponta a társadalom Taigetoszára.

Szólj hozzá!

GLÓRIÁT A DÖGKESELYŰNEK!

2017. június 08. 09:12 - Mr Falafel

(második rész)

 

Tegnapi posztom utóhatásaként elméláztam kicsit Soros csodálatos megmeneküléséről a II. VH poklából. Azon agyaltam, hogyan is történt az, hogy őt az apukája rábízta egy keresztény emberre, akinek minisztériumi alkalmazottként az volt a feladata, hogy felügyelje a zsidók deportálását és nem mellesleg kifossza őket.

Adva van tehát egy neves budapesti zsidó ügyvéd, aki a fiát sűrű esküvések mellett rábízza egy rohadék nácira, hogy nevelje fel helyette. Na, de apukával mi lett? És a Schvartz család többi tagjával?

Komolyan el kell hinnünk, hogy az elhurcolások elől menekülő zsidó ember egy az elhurcolást végző férfira bízza a fiát? S aztán egyszer csak a kis Gyuri ripsz-ropsz Angliába érkezik, mint menekült hontalan, hirtelen felvételt nyer a London School of Economics kampuszára, ahol később diplomázik. Gondolom, jól jött a zsidóktól rablott vagyon, mert egy angol college akkoriban sem volt olcsó.

Már, ha ebből az egész sztoriból akár csak egy szó is igaz!

Szóval, aki úgy képzeli a Soros emigrálását, mint az zajlott a II. VH idején általában, az téved. Ez a hazug tolvaj és hullarabló rendesen megtömött zsebekkel érkezett egy csinos hajó fedélzetén, mint a gazdag ficsúrok. Angliában sem az utcán élt, s nem koldulásból vagy kemény fizikai munkából kellett fenntartania magát. Jutott minden luxusra a rablott kincsből.

Nem, a soros-sztoriban valami nagyon nem kerek. Persze, nincs ebben semmi meglepő, hiszen ez az ember a sötét titkok két lábon járó tárháza.  

Talán nem tűnt fel mindenkinek, de éppen az imént hazugoztam le ezt a halálkufárt. Mert hát hazug is, nem csupán dögkeselyű, hullarabló és tömeggyilkos. Csak azt nem értem, aki olyan önelégülten vall arról, hogy sosem volt lelkiismeret-furdalása a gaztettei kapcsán, - hiszen úgy véli, tett elég jót is ahhoz, hogy ne legyen – annak miért kell hazudnia már arról is, hogy miként élte túl a háborút és jutott Angliába? Mi szüksége arra, hogy magáról, mint keserű kenyéren élő migránsról beszéljen, amikor soha nem volt az?

Tényleg érdekelne, miért. Talán azért, amiért beleavatkozik más országok belügyeibe, mert, mint mondja, a pénz már nem elégítette ki, kellett más játékszer? Nem tudom. Na, de hogy egy olyan pitiáner semmi kis dologban is hazudjon, hogy a magának vindikált Közép-európai Egyetem renoméját a világ legjobb 50 kampusza közé emelje, az egy vicc.

Először is, a Közép-európai Egyetem nem George Soros egyeteme. Hiába írták a homlokzatára, hogy CEU, olyan egyetem nem létezik, az csupán egy postafiók New Yorkban. Vili? De nevezhetjük a közismertség okán CEU-nak is a KEE-t, az akkor sem lesz a világ legjobb 50 egyeteme között, ahogy azt Soros hazudta. Egészen pontosan a kétezres rangsorban az 1655. helyen áll a 2016-2017-es tanévben. .

 http://www.urapcenter.org/2016/world.php?q=MTUwMS0xNzUw

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkit tudok meggyőzni tényekkel, hogy nem mindenkire hatnak az érvek. Sorosról szóló írásom első része után a facebook-on megkaptam, hogy állításaimat semmivel nem támasztottam alá. Pedig belinkeltem az interjút is, amit nagy erőket mozgósítva igyekszik eltüntetni az internetről, amiben vall saját viselt dolgairól. S íme itt is, kicsit fentebb linkelem a University Ranking by Academic Performance oldalát, amely egyértelműen és ellenmondást nem tűrően tartalmazza, hogy a CEU egy jelentéktelen, oktatása minőségét tekintve kifejezetten gyenge, a „futottak még” kategória végén kullogó egyetem.

Ám, akit a valóság sem győz meg, arra megpróbálni hatást gyakorolni hiábavalóság. Posztjaim ezért is nem szólnak soha a mások meggyőzéséről, hanem, hogy a velem azonos nézeteket valló, de gondolataikat ráfordítható idő hiányában megfogalmazni nem tudó embertársaim helyett is elmondjam, mit gondolunk a világban zajló eseményekről, az eseményekben szereplő emberekről. Azt mondom tehát csak el, amit nagyon sokan mások is elmondanának, ha lenne lehetőségük.

Márpedig George Soros legutóbbi szerepvállalásai sokunkat véleményformálásra sarkallnak, markáns és elítélő vélemények megformálására.

Figyelmesen nyomon követve ennek az elembertelenedett torzónak az életútját, a napi viselt dolgait, valami olyan földöntúli borzalom körvonalazódik ki, amire nehéz szavakat találni. Ahogy arra is, Európa vezetői miként viszonyulnak ehhez. Undor és elhatárolódás helyett a Világ Megmentőjeként fogadják morális elveken alapuló világrendünket szimbolizáló közös európai hivatalainkban, megszentségtelenítve ezzel azokat a helyeket és lerombolva az egységes emberi értékrendet, amely pedig e nehéz időkben a legerősebb támaszunk lehetne.

Az Európai Unió hitvány vezetői a nevünkben alázatoskodnak ez előtt a groteszk sátáni figura előtt. Kinyílik a bicska az ember zsebében a tehetetlen dühtől.

„Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,

És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom;

Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."

/Lukács evangéliuma 4. fejezet/

Így lesz a föld deklaráltan az ördögé. S bár a történet annyiban sántít, hogy Európa vezetői nem érnek fel Jézushoz, valamint, hogy Jézus nem alázkodott meg az ördög előtt, kiválóan szemlélteti, hogyan veszítjük el a lelkünkben élő emberi világunkat, ha annak gondozását arra érdemtelenekre bízzuk.

S miután a Sátán elfoglalta Európa trónját, beszédet mondott. Megnevezte a magyarokat, mint Európa legfőbb ellenségeit. Azt mondta, Magyarország maffiaállam. Azt mondta, hogy őt, a Nagy Jótevőt Magyarország üldöztetésben részesíti. De azt is mondta, hogy van remény, mert Magyarországon sokan vannak, akik szerint a nőknek azért van vaginájuk, mert a hím soviniszta társadalom ezt rájuk kényszerítette, nem pedig biológiai okokból. Mert sokan vannak, akik a gyermeknevelést rabszolgaságnak tekintik, akik szerint a férfi és nő kapcsolat elavult rendszer, s csak az LMBTQ párok jelentik a normális emberi kapcsolatokat. Mert sokan vannak, akik az itt elősorolt nézetekért őrjöngve pusztítanak Budapest utcáin Soros királyságának pokolkék zászlaja alatt.

Tényleg sokan vannak, hisz az ilyen emberségükből kialjasult szubhumánokból egy is sok.

Mindeközben Angliában újabb merényletet követtek el muszlimok. Könnyek, plüssmacik, nagyszavak és minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Az egyik elkövető pakisztáni, mint a londoni polgármester, aki szerint a terrortámadások a nagyvárosi lét természetes velejárói. A polgármester jámbor muszlim ember.

Ahogy a terroristák is. Legalábbis a rokonaik és szomszédjaik szerint. Eddig az összes öngyilkos és gyilkos merénylőről azt mondta a közvetlen környezete, hogy csendes, rendes, segítőkész, tisztelettudó, tanulásban jeleskedő, szorgalmas ember (volt).

Kérdem én, ha így bízhatunk a rendes, kedves, tisztelettudó és segítőkész muszlimokban, akkor hogyan élhetünk együtt velük? Ha ilyesmire képesek a rendes és tisztelettudó muszlimok, akkor milyen életünk lehet velük egy közösségben?

Kimondom: sehogy sem bízhatunk bennük és nem élhetünk egy közösségben a muszlimokkal! Eggyel sem!!! A pokol katonái mind egy szálig, s aki nem, az nemzője lesz egy ilyen pokolfajzatnak.

És igen, ez is Európa új uralkodójának, George Sorosnak a műve. Ma már egyértelműen látszik, hogy mindvégig ő irányította az Európai Uniót olyan bábokon keresztül, mint Angela Merkel vagy Jean-Claude Juncker. Szervezetei biztosítják a logisztikai hátteret a pokol légióinak Európa elfoglalásában. Propagandagépezete megállás nélkül azt harsogja ezeknek az alkalmazkodni, integrálódni képtelen, erőszakos lények befogadása mentheti meg Európát a végső pusztulástól.

Sokan pedig gyenge jellemükből, silány értelmükből adódóan hipnotikus állapotban követik e fenevadat, istenükként tisztelik és bármilyen aljasságra képesek őérette.

És nincs elég halál és borzalom, ami a plüssmacikat fegyverré változtathatná, a nagyszavakat tettekké, könnyeinket megtisztító áradattá.      

Szólj hozzá!

GLÓRIÁT A DÖGKESELYŰNEK!

2017. június 05. 07:13 - Mr Falafel

(Első rész)

Még, hogy dögkeselyű? Hullarabló!

Egy elmeháborodott tömeggyilkos, aki – szent meggyőződésem – kizárólag ezért élhet még, - s nem csupán élhet, de virulhat is – mert zsidó. Bumm! Itt jöhet az antiszemitázás, de ezt egyrészt leszarom, másrészt ugyan már!

Természetesen a mostanában sokak hétköznapjaiba és gondolataiba befurakodó, Magyarországon született gátlástalan gazemberről, a Nagy Machinátorról, a mocskos vén rohadék George Soros-ról beszélek.

Kemény, de igaz szavak, melyekkel leírtam ezt az emberbőrbe bújt antikrisztust. S hogy senkinek ne legyenek kétségei állításaimat illetően, igyekszem autentikus forrásokra hivatkozni. Például magára a nevezettre.

Valamelyest talán a soros származásán alapuló elképesztő és visszataszító pozitív diszkriminációt lesz nehezebb úgy artikulálnom, hogy pontosan kirajzolódjon az a diaszpóra-szemlélet, amely egyébként a Tórán alapuló internacionalista és globalista Európára (egy picit Amerikára is) jellemző.

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza mondta egy interjúban, amikor a sonderkommandósokról kérdezték, hogy „nekik meg lehet bocsátani, mert zsidók voltak”. Ma már, ha valaki belenéz a wikipédiába, azt olvashatja, hogy a sonderesek is pont olyan áldozatok voltak, mint a többi szerencsétlen a koncentrációstáborokban, de ez orbitális hazugság.

A tény az, hogy az emlékhelyeken a sonderkommandósok és más túlélők vagy rokonaik nem keveredtek. Egy volt sonderkommandós nem szólíthatta meg a többi emlékezőt. Sonderkommandósnak lenni súlyos bűnnek számított. Aztán szépen kihaltak a lágerek poklából megmenekülő zsidók és az internacionalista diaszpórások, - akik az 1910-es évek végétól jellemzően bolsevikok, majd szocialisták és kommunisták voltak – elkezdték átírni a holokauszt történetét is.

Így jutottunk el odáig, hogy a gyalázatos sonderkommandó tagjait kimosdató propagandafilm Oscar-díjat kapott. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az extrém élethelyzetek különbözőképpen hatnak az egyénekre. Nyilván a sonderkommandó tagjai örültek a kiváltságos helyzetüknek és pont nem érdekelte őket, mi történik a többiekkel, ha ők túlélhetik. Nem voltunk ott, nehéz megítélnünk, mi hogyan viselkedtünk volna, de az, ahogyan Nemes Jeles László a filmjében, s azt követően minden egyéb módon mentegetik őket, hiszen ők is zsidók, tehát emlékük csakis pozitív környezetben őrizhető meg, számomra visszataszító.     

Így történhet meg az, hogy a már tizenévesen hullákat kifosztó, a lágerba hurcolt zsidók értékeit eltolvajló George Soros ma oly nagy becsben áll az Európai Unió színe előtt, hogy annak vezető bürokratái majdhogynem térden csúsznak előtte, s úgy állítják elénk, mint egy szent embert, hogy ne mondjam, Jézus reinkarnációját.

Elképesztő! Ez az ember saját elmondása szerint bűntudatot sem érzett azért, mert kifosztotta a halálba menetelő szerencsétleneket.

Egy kis ízelítő Steve Kroft 1998-as interjújából:

https://www.youtube.com/watch?v=kLrvExOTpYQ

Azt is állítom, hogy soros tömeggyilkos. Miért? – Mert a Földközi-tengerbe fulladt több száz afrikai nyomorult halála is az ő lelkén szárad. Természetesen megosztva Merkellel és a többi nyomorult európai vezetővel, akik képtelenek letérni az internacionalista, nemzetek fölötti rendszerben gondolkodás által kikényszerített útról, amely nem csupán a nyomorult afrikaiak halállát okozta és okozza, de egész Európa pusztulását is.

Ahelyett, hogy a líbiai parti őrség munkáját segítenénk, hagyjuk, hogy Soros civilszervezetei, például az Amnesty International, összejátszva az embercsempészekkel, hol sikeres, hol meg sikertelen mentőakciósat játszanak. Istenem, mit számít, ha belefullad a vízbe 20-30 afrikai nő és kölyök az ökörségük miatt, hiszen Európába menthetnek naponta 1500-2000 főt. Értjük? Néha odavész pár tucat belőlük, de azt ellensúlyozza, hogy naponta ezres nagyságrendben hoznak Európa partjaira belőlük.

Vajon akkor is ilyen lazán vennék a statisztikát Soros elvtárs szervezetei, ha a tagjaiknak családja veszne éppen oda? Sajnos ettől nem kell tartaniuk, pedig…

Minden értelmes embernek úgy kell gondolnia ezekre az eszelős akciókra, a hamis illúziókat keltő szirénpropagandával tömegeket hullámsírba csalogató cselekvésekre, mint naturálisan egyszerű tömeggyilkosságokra. Nem lehet elintézni az egészet úgy, ahogy Soros érvel a vele készült interjúban, hogy tudniillik egyes amorális tevékenységeink megbocsátatnak azáltal, hogy máskor meg helyesen és jót cselekszünk.

Tipikus balliberális érvelés! Ugye, csak viccelni tetszik, Soros Úr? Ha megölök valakit, bocsánatot nyerek, ha máskor meg segítek néhány szerencsétlenen? És, a kutya úristenit neki, ezt a torz, undorító értékrendet akarják ránk erőltetni liberális demokrácia címszó alatt! Nem, ezt épeszű ember nem fogadhatja el!

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a zsidó származása biztosította menlevél oltalma alatt palesztin terrorista szervezeteket pénzel Izrael ellenében. Vajon hány, palesztin fegyver által kioltott zsidó gyerek élete szárad a lelkén? Ennél az embernél ma alig él aljasabb a földön.

24 komment

LIBERÁLIS MÉHEK

2017. május 26. 23:46 - Mr Falafel

Ó nem, nem az apró, fullánkos kis rovarokról szeretnék értekezni, amelyek virágról virágra szállnak zümmögve, hogy begyűjtsék a virágport, amiből finom mézet állítanak elő. Már csak azért sem lehetne a témám a méhecskék társadalma, mert ők a liberalizmustól olyan távol állnak, amilyen távol mi csak szeretnénk.

Arról mondanék véleményt, ahogyan a balliberálisok hadat üzentek a családnak. Böngészek a hírek között és mit látok? – Bangóné (én azt hittem a Bangók megmaradtak a nótázásnál), az MSZP képviselője magából kikelve őrjöng, hogy az ő méhében ne kotorásszon senki.

Hogy mi van? Nézett ez már tükörbe? Jó, hagyjuk az ízléstelenkedést, mégiscsak egy nőről beszélünk! Azaz, biztosan nőről beszélünk? Nem tudom. Nem szeretném azzal is megsérteni, hogy nőnek nevezem. Na, de tényleg, ezeknél nem lehet tudni, hogy milyen neműek.

Az általuk nagyra értékelt CEU-n, ami szerintük egyetem, azt tanítják, hogy lehet valaki genderfluid, vagyis olyan… izé… lény (mert ember ilyen nincs, az holtbiztos!), aki napszakonként változtatja a nemeit, így aztán hol kisasszony, hol meg uram a megszólítása, de mint úrnak is lehet vaginája, vagy kisasszonyként pénisze. Nem semmi tudomány, igaz-e!

Visszatérve Bangónéra és a többi liberális genderfasisztára, töröm a fejem, vajon honnan veszik ezek, hogy a család témakörben meg lettek szólítva, mint nők, azaz a családot alkotó egyik alkatrész. A család a mi értékrendünk alapja, amely értékrendről pontosan tudjuk, hogy a balliberálisoknak nemhogy nem jelent semmit, de egyenesen utálatos.

Szóval, akkor miért gondolják, hogy a kormány családosoknak bevezetendő új kedvezményei kapcsán ők is meg lettek szólítva? Amikor ők jól megbeszélik egymás között, hogy micsoda szörnyű rabszolgabélyeg az ő vaginájuk, amellyel őket a hím soviniszta társadalom elnyomja, senki a mi táborunkból nem megy oda kikérni magának, hogy az ő vaginája márpedig nem rabszolgabélyeg.

Már miért akarnánk mi, magyar emberek, hogy az internacionalista genderfasiszták szaporodjanak? Mi okunk lenne finanszírozni azt, hogy elmeháborodott nézeteikkel hosszútávon mérgezzék az életünket? Éppen hogy annak örülünk, ha ők egyáltalán nem szaporodnak.  

A kormány világosan artikulálta, hogy a magyar családokat kívánja támogatni. Ebbe, azt hiszem, világos, hogy nem tartoznak bele a Budapest utcáin kék EU-s zászlóval fel-alá rohangáló és zagyvaságokat óbégató nemzetfelettiek, akiknek nem Magyarország a hazája, hanem a ZEUrópa. Az a ZEUrópa, amelyből éppen most építik az európai kultúra sírboltját muszlim testvéreik hathatós segítségével.

Nem kell tehát magukra venniük a magyar családokra vonatkozó új kedvezményekben manifesztálódó bíztatást a gyermeknemzésre. Éppen ezért fölösleges volt néhány főből álló performanszt szerveznie Süvecz Emese úrnak a Patent Egyesület nevében a Családok Budapesti Világtalálkozója rendezvényeinek megzavarására. Senki magyar ember nem óhajtja, hogy Emese és társai kivegyék a részüket abból a borzalomból, amit a család, a gyermeknevelés jelent. Ezt bízzák csak ránk, ők pedig még csak véletlenül se szaporodjanak!

Isten ments, hogy rájuk is vonatkozzon a „Kötelező Inszemináló Törvény”! Becsszó, ilyet is olvastam az interneten. Igaz, hogy az inszeminálás mesterséges megtermékenyítést jelent, de van intuícióm, hogy mire is értik a genderfasiszták. Azt állítják ezek a szerencsétlensorsú szellemi éhenkórászok, hogy a kormány a családi adókedvezményekkel és egyéb, a családoknak járó juttatásokkal kényszeríti a nőket szülésre.

A magyar nyelvben jelentésbeli különbség van a kényszerítés és ösztönzés között. A kormány családpolitikája nem kényszerítő, hanem ösztönző. Vagyis azok a férfiak és nők, akik úgy döntenek, hogy az életüket összekötik és családot alapítanak, igénybe vehetik a kormány biztosította kedvezményeket. E lehetőségek azon magyar családok részére is biztosítottak, akik külföldön élnek és dolgoznak.

Mi, akik életünk alapjaként gondolunk a családra, akik a gyermeknevelést nem kényszerként, hanem az emberi lét legnagyobb csodájaként és áldásként éljük meg, üdvözöljük a kormány döntését. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a legtöbb családnak ennél nagyobb támogatásra lenne szüksége, de kezdetnek ez megteszi.  

Igaza van Németh Szilárdnak is, a világ tényleg azé, aki teleszüli. A liberális genderfasiszták szerint szüljék csak tele Európát a bevándorló muszlimok, reprodukálják csak az öngyilkos merénylőket. Ebben a torz szemléletben biztosan benn van az is, hogy ők a világ minden problémájának okát a fehér emberben látják. Hasonlóan vélekedtek nézeteik nagy elődei is, a fasiszták, akik a zsidókban látták minden baj forrását. A hasonlóság kísérteties.

Én személy szerint abban bízom, hogy ezek az elmeháborodottak nem csak pofáznak, de tényleg megtagadják a családot és a gyermekvállalást. Így, ha közben Nyugat-Európában a muszlimok is ritkítják őket, nem maradván utánpótlás szellemi munícióból, szaporodás hiányában létszámuk is egyre fogyna, végül megszabadítanának maguktól minket.

Hát, csak szorgalmasan, libsikéim, mint a méhek!

6 komment

ÁRRAL SZEMBEN

2017. május 21. 11:52 - Mr Falafel

Én valahogy mindig külön utakon jártam. Úgy voltam vele, mint a  Prodigy: „No good” című nótájának refrénjét felhasználó Mikee Mykanic nevű magyar rapper a „Nem jó nekem” című produkciójában van:

„…Mind erőtlen, látom.

Tudom, hogy jó úton haladok, mert nincs előttem lábnyom”

Fogalmam sincs, hogy ez valami korai tudatosság eredménye, vagy egy tudattalan folyamaté. Nem vagyok képes visszaemlékezni, de az biztos, hogy már 8-10 éves koromban is azért kaptam a korholást nagyapámtól és nagybátyámtól, mert én mindig máshogy akartam megoldani a feladatot, amit kiróttak rám. Minduntalan újítottam, könnyíteni igyekeztem a dolgomon.

Mára ebben odáig jutottam, hogy Hippói Szent Ágoston és Descartes mindenben kételkedése hatja át a gondolkodásomat, ennek okán pedig cselekedeteimet is. Szent Ágostonnak a kételkedés becsületes alkalmazásától, vagyis a saját érzékelésemben való kételkedésemtől jutottam el Decartes „debito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo deus est” alapvetéséig, hogy csak akkor gondolkodom, ha kételkedem, s csak akkor létezem, ha gondolkodom.

Descartes azt is mondta még az „Értekezés a módszerről” című munkájában, hogy a „Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazat megkülönböztetni a hamistól avégből, hogy tisztán lássak cselekvéseimben és biztonsággal haladjak előre ebben az életben.” Az is biztos, hogy bennem mindig nagy erővel munkálkodott az igazságérzet. Ezért is lettem reakciósnak bélyegezve a szocializmusban középiskolásként.

Szóval, arra jöttem rá már nagyon fiatalon, ha mindig a többiek által kitaposott ösvényen haladok, akkor sosem jutok igazán előre, nem láthatok és tapasztalhatok meg olyan dolgokat, amelyek pedig ott vannak valahol kinn a nagyvilágban és számomra fontos tanulságokat, ismereteket tartalmaznak. Később azzal is szembesülnöm kellett, hogy a kitaposott ösvényt elhagyva egyrészt keresztezem a többiek útját, másrészt velük szemben haladok.

Gyakran fogott el a kétkedés, hogy vajon jól teszem-e, amit teszek, hogy az-e a megfelelő irány, amerre megyek. Sosem kaptam megerősítést például a felnőttektől. Feddést, persze igen, és jó tanácsokat, hogy álljak be a sorba, hogy tanuljak a hibáimból. De én megmakacsoltam magam és összeszorított fogakkal mentem tovább előre, nem törődve a kudarcokkal, a keserű csalódásokkal, a gáncsokkal, áskálódásokkal.

S egyszer csak eljutottam életem egy-egy szakaszában a kitűzött céljaimig. Ez megnyugtatott. Önigazolást láttam bennük. Többé már nem volt szükségem megerősítésre, nem voltak kétségeim sem. Nincsenek ma sem. A tükörbe, ha belenézek, ezt látom. Ennyi nekem elég.

Ez után a hosszú bevezető után a lényegre is térnék:

Mostanában egyre jobban bosszantanak az önálló gondolatok nélküli, csordaszellemből fakadó kinyilatkoztatások, a kritikátlanul átvett képtelen őrültségek pestisként való terjedése, az emberek elméjében tanyát verő zsigeri irigység és aljasság hozsannázása. Dühös vagyok. Hiába tudom, hogy át kéne lépnem rajta és haladni tovább, de egyszerűen nem megy. Azért nem megy, mert a vészjelzés visít az agyamban, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, mégpedig rövid határidőn belül.

Hagyhatnám az egészet a fenébe, nem nekem kéne emiatt őrlődnöm, mert nekem van menedékem, szemben másokkal, akik – részint saját ostobaságuknak köszönhetően – el fogják szenvedni mindazt, ami következik. Még sem megy, mégis muszáj elmondanom intelmeimet, ha tudom, hogy úgyis csak azok fogadják meg, akik egyébként is ugyanazt gondolják, mint én.

Hiába a sok süket duma a mainstream médiában és az uralkodó politikai formációk vezetői részéről az „Open Society”, vagyis a nyitott társadalom útján való haladás üdvösségéről, amikor éppen ők a legkirekesztőbbek, amikor még csak nem is értik saját jelszavaik valódi jelentését, mert sosem hallottak – vagy, ha hallottak is, nem törődtek vele – a kételkedés becsületes alkalmazásáról, az önvizsgálatról.

Ők, akik teli torokból üvöltik a humanista Voltaire proklamációját, hogy „Tiporjátok el a gyalázatost!”, akik irtóznak a kijelentéstől is, hogy Európában vannak keresztény államok, mert a szekularizáció mellett érvelnek, akik elvileg megvetik azokat a rendszereket, amelyekben egyetlen ideológia fonódik össze az állammal (klérus+állam a feudalizmusban, kommunizmus+állam a szocializmusban), mégis ők, zászlajukon a pluralizmussal igyekeznek minden fórumon beléfojtani a szót azokba, akik nem a liberális demokráciát tartják az egyetlen helyes útnak, akik kritizálni merik azt.

Megbélyegeznek minket, mert azt valljuk, a demokratikus politikai rendszerek egyik alapértéke és legfontosabb tulajdonsága, hogy több különböző politikai törekvés teljesen természetesen egyszerre létezik benne. Érdekek, értékrendek, nézetek, ideológiák, pártok és intézmények egymással versengő sokfélesége garantálja a társadalom jobb működését. Ezt jelenti a pluralizmus, a társadalom természetes tagoltságát és a politikai hatalom ennek megfelelő megosztását. Egy olyan állapotot, amelyben a demokratikus úton létrehozott hatalomnak számos alapja és forrása lehet.

Ebből nem kérnek a balliberálisok, a liberális demokráciát egyedüli üdvösként kikiáltók, a nyitott társadalmat úgy értelmezők, mint mindenféle kontroll nélkül identitásukat eltitkoló muszlimok millióit beengedő társadalmat, s aki ennek ellenszegül, az bezárkózó, az xenofób, az náci, stb.

Ha egy átlag Orbánfóbiás honpolgár leülne és elgondolkodna ezen, hamar rájönne. hogy ez maga az elmebaj. Ez nem egy nyitott társadalom, ez egy módszeres kivéreztetése Európának, annak az élettérnek, amelyben boldogulniuk kell. Szerencsére egy átlag Orbánfóbiásnak nem kell attól tartania, hogy ilyen összefüggésekre rájővén változtatnia kéne álláspontján, mert nem kíváncsi saját gondolataira, s az önálló gondolkodással együtt járó felelősségre.

Egy rövid intermezzo: Nemrég megszavazták az EP-ben az ukránok vízummentességét. Hurrá, mindenki boldog. Egy hét sem telt el, amikor az EP egy illetékes bizottsága aggodalmát fogalmazta meg, miszerint, ha az ukránok ellepik az Uniót, munkát remélve, odavész, összeomlik a szociális rendszer. Arra kérik hát a döntéshozókat, hogy fontolják meg a vízummentességet garantáló jogszabály módosítását, esetleges eltörlését.

Nem kell Orbánistának lenni ahhoz, hogy a fejünkhöz kapjunk és szörnyülködjünk ezen az együgyű aljasságon. A dolgozni akaró ukránok nem kellenek, mert elveszik az ételt a szájunk elől, de az évtizedek alatt sem integrálódó, dolgozni nem akaró, ám munkabér szintű segélyt követelő muszlimok bezzeg kellenek. Legalább évi egymillió, ahogy az Open Society hirdeti.

Ennyit erről. Nos, fentebb azt nem említettem, hogy a külön utakon járás nem csupán azt eredményezi, hogy olykor keresztezem a többiek útját, máskor meg az ellentétes irányban haladok, hanem azt is, hogy néha széles tömegekkel mozgok egy irányban. Mert olyan nincs, hogy mindig minden ellenében akarjam meghatározni magam és kijelölni az utam, hiszen azt leginkább anarchiának hívják, amit viszont ostobaságnak tartok.

Így lehet az, hogy más kényszeres gondolkodókkal együtt most úgy tűnik, mintha Orbánbasi szekerét tolnám, pedig nem. Nem lettem híve Orbánnak pusztán azért, mert kérlelhetetlen ellensége vagyok annak a folyamatnak, amelyben a tudatlanságból fegyvert kovácsoló balliberálisok egy új bolsevizmust igyekeznek építeni EU néven. A szovjet birodalmi metodikát majmoló nyugati baloldaliság exkluzivitása (kizárólagossága) számomra éppen annyira visszataszító, mint maga a szocializmus volt. Én nem a neve alapján mondom valamire, hogy diktatúra vagy demokrácia, hanem a tartalmát megvizsgálva, megismerve.

Az én értékrendem szilárd. Nem ingatják meg semmilyen zászló alá toborzó kiáltványok. Így, bár alapvetően elítélem a jelenlegi kormány egyes, elsősorban belpolitikai és belgazdasági lépéseiben fellelhető, erkölcsileg kifogásolható lépéseit, értékpreferenciám szerint ezek csupán sokadlagos jellegűek ahhoz képest, hogy az európai közösségben milyen jövőt szánnak nekünk az erőszakosan ideológiát terjesztő uralkodó politikai erők.

Rendezhetnénk mindjárt egy cenzusra irányuló intelligencia és tudásfelmérést is, amelyen, aki elbukik, jövőre nem mehetne választani. Persze, ez csak vicc! Na, de ki tudná megmondani így kapásból, ki az a Mesterházy Ernő? Nagyjából senki, tudom jól. Hát elmondom én. Mesterházy Ernő Demszky Gábor főtanácsadója volt, aki ellen 12 évig folyó büntetőeljárásban sem tudták bizonyítania hatóságok, hogy pénzt síbolt volna ki a különböző budapesti projektekből, például a 4-es metróból.

Nyilván ártatlan, elvégre nem gazdagodott meg, hivatkozik a jogerős ítélet. Miközben, aki jár-kel a világban és olvas mindenféléket, az tudhatja, hogy a földi paradicsomnak is nevezett Bali szigetén Mesterházynak több villaparkja, luxus szállodája van. Nem egy, hanem több!!! És ő csak egy csinovnyik volt Demszky mellett. Na, de mészáros Lőrinc!!!

Esetleg ismeri valaki Lepp Gyulát, az ország egyik leggazdagabb emberét? Ugyan, a nevét sem hallottátok, pedig ezermilliárd forintnál (!!!) is több állami pénz landolt nála. Ő emelte fel Kóka Jánost és másokat, nem mellesleg Magyar Bálint volt sógora és jó barátja. Na, de Mészáros Lőrinc!!!

Most komolyan, tényleg azt hiszi bárki, ha nem lenne Mészáros Lőrinc, akkor ő kapná meg a zsíros állami megrendeléseket? Esetleg százezer lélegeztető gépet vennének, vagy felemelnék a nővérkék fizetését kétezer euróra? Komolyan? Mert a szocik idejében így volt? Nem úgy, hogy Medgyessyt puccsal megdöntötték, mert kifogásolta, hogy az SZDSZ ellopta az M5-ös megvásárlására szánt közel 200 millió euró felét? Nem úgy, hogy alagutat építettek a lösztalajú síkságon, ami 3-4 alkalommal is beomlott, s az eredeti, - amúgy is horribilis – ár többszöröséért épült végül meg? Nem úgy, hogy 100 méter magas völgyhidat építettek egy szinte sík területen azért, hogy egy ott honos békapopulációt megóvjanak? 4-es metró?

Viszont a balliberális média jól ismeri a prolik mentalitását és kiválóan ért, hogyan kell felhergelni az irigy és sikertelen embereket. Van gyakorlata benne. Tudjuk, mit művelt a feltüzelt csőcselék 1917-ben Oroszországban, vagy 1919-ben a Tanácsköztársaság idején Magyarországon, s később is a szocializmus legvadabb időszakaiban.

Nem állítom, hogy ez a visszataszító propaganda nincs jelen a jobboldali médiákban. Jaj, dehogynem! Amit Botkával művelnek, az vérlázító. Botka egy tudathasadásos bulldózer, aki van annyira hülye, hogy gazdagnak és vagyona elkobzására ítélhetőnek titulálja a bankszektorban és jelentősebb multiknál dolgozó középvezetőket, az informatikusokat, stb, vagyis mindenkit, aki többet keres havi egymillió forintnál. Beleértve nyilván saját magát is. A marhája!

Ezzel együtt is irritál, amit a jobboldali sajtó vele tesz. Pontosan arra a zsigeri proli hozzáállásra alapoz, mint a másik oldal médiája is, hogy tudniillik el kell venni a gazdagoktól, mert csak úgy lesz jobb, ha ők is nyomorúságos életet élnek. Mert az fel sem merül egyben sem ezek közül a szerencsétlensorsú emberek közül, hogy más talán azért vitte többre, mert tanult, mert képezte magát, mert állhatatosabb volt, mert egyszerűen okosabb. Neeem, a prolinál okosabb nincs, s ha valaki többre vitte, azt csak gazemberséggel érhette el.

Erre alapoznak egy teljes társadalmi rendet. Visszataszító!

Ezért olvashatjuk mindenhol a balliberális médiumokban, hogy bár a Momentum Mozgalom Origós performansza több bűncselekményt is megvalósított, erkölcsileg elfogadható. Hogy micsoda, a bűnözés elfogadható, ha olyanok szenvedik el, akikkel ellentétes a világnézetünk?

Emberek, fel sem foglaljátok, mit jelent mindez. Helyeseltek. „Úgy van, megérdemelték!” „Az Origó nem médium, hanem propagandagép!” Ilyen és ehhez hasonló, vagy ennél durvább mondatok hangzanak el.

Orrvérzésig megy a cigányozás, de az nem rasszizmus és gyűlöletbeszéd szerintetek, mert ti mondjátok és akkor jogos. Tegnap Felcsúton azt üvöltözték a tüntetők, hogy fel kell gyújtani a cigány házát, őt meg lámpavasra kell lógatni. Ott volt az idegengyűlöletre, a rasszizmusra és gyűlöletbeszédre érzékeny összes balliberális politikus. Mégsem született feljelentés, mégsem szalad senki Strasbourgba segítségért.

Amikor néhány hónapja Trump feleségét annak elnök férje szexista megnyilvánulásai miatt megerőszakolni akaró tömeg őrjöngött, egyetlen balliberális sem érezte szükségét felemlegetni a nők jogait, elítélni a nők elleni erőszakot. De most mégis óbégattok, hogy a KDNP ifjúsági tagozata ellenzi a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amiért annak 3. cikke a nemeket (férfi és nő) úgy határozza meg, hogy azok pusztán csak a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint.

Tehát a heréim ondótermelése nem biológiai folyamat, hanem a társadalmi elvárás következménye. Sőt, már eleve azért van hímvesszőm, mert a társadalom ezt várta el tőlem. Szerencsétlen nőknek meg azért van vaginájuk, mert a hímsoviniszta társadalom rájuk kényszerítette.

Tényleg ezt gondoljátok? Tényleg úgy vélitek, hogy egy társadalomtudománynak kikiáltott elmebaj, a „gender studies” jogosult felülírni az orvostudományt? Azt tudjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia matematikus végzettségű elnöke ezt gondolja. Azt is tudjuk, hogy a CEU-n ebből diplomát és doktorit is lehet szerezni. De ezt tartjátok ti tudománynak? Ezért mentek ki őrjöngeni az utcára és a másként gondolkodókat különféle kínzásoknak kitenni akaró szólamokat skandálni? Ti tudjátok!

S mindeközben a balliberális „nemrpopagandagépezet és miazhogynagyonisfüggetlen” média kinyilatkoztatja, hogy ti vagytok az ország krémje, a haladó és nyitott értelmiség, a Fidesz táborába meg kizárólag iskolázatlan lumpen elemek, mucsaiak tartoznak. Anyám borogass, hány, meg hány cikk jelent meg arról mostanában, hogy a jobboldalon egyetlen értelmiségi sem maradt, mert mindenki átpártolt a baloldalra!

Nos, én nem tudom, a balliberálisoknál mi vagy ki számít értelmiséginek, de én biztos nem szeretnék az lenni. Ezzel együtt pedig azt tapasztalom ismeretségi körömben, hogy az iskolázottabbak hasonló úton járnak, mint én. Ez nyilván nem reprezentatív felmérés, de ezért megnyugtató.

Szóval, miért is kell nektek, kedves balliberálisok, mindent és mindenkit dehonesztáló jelzőkkel ellátni, megbélyegezni, ami és aki tőletek eltérő? Miért propagandagépezet az, amelyik feltárja a balliberális oldal visszásságait vagy rámutat a világnézetükben egyre inkább eluralkodó ellenszenves vonásokra? Vagy mitől lesz valaki ab ovo független, ha a kormányt kritizálja?

Egyszerűen el sem tudjátok képzelni, hogy lehetnek olyanok, akiknek más az értékpreferenciája, akik mást gondolnak a világról, akik más célokért küzdenek és élnek. Az ilyesmi annyira idegen tőletek, hogy az ismeretlenre, a „más”-ra leadott leggyakoribb elemi emberi reakcióval, a félelem szülte elutasítással, az intimszférátokból való kirekesztéssel reagáltok.

Ez az ösztönös, más elveket, értékrendeket befogadni és elfogadni képtelenség nyilvánul meg olyan látványos, - de legfőképpen káros – pótcselekvésekben, mint az illegális migráció támogatása. „Lássátok meg, mi nem vagyunk kirekesztők! Lám, mennyi idegent fogadunk be közétek!”

Nektek diktatúra, hogy mi is vagyunk, élünk és érvényesülni akarunk mellettetek, de nekünk legyen demokrácia, hogy csak azt gondolhatunk és tehetünk, amit ti jónak láttok. Fel sem fogjátok, mit akartok, mit tesztek.

Nehéz lesz így együtt élni, de mi már hozzászoktunk, hogy az árral szemben kell haladnunk. Az európai társadalom lehet egy párhuzamos út, ahol egyszerre több sávban és irányban is lehet haladni a szabályok biztosította keretek között. Ám, ha ti a demokratikus sztrádát egyirányú utcácskává akarjátok változtatni, abból komoly konfliktusok lesznek. És az nektek is fájni fog, ebben biztosak lehettek.  

3 komment

A BRÜSSZELI SZOVJET

2017. május 19. 21:59 - Mr Falafel

Brüsszel nem szereti, ha Moszkvához, vagyis a szovjet birodalmi fővároshoz hasonlítják. Természetesen csak szimbolikus értelemben, mert Moszkva egy gyönyörű város, míg Brüsszel… De hagyjuk, Juszuféknak megfelel, a többi meg engem nem különösebben érdekel.

Én éltem a szocialista rezsimben, s kifejlett értelmű emberként nem a név, hanem a tartalom alapján ítélek. Brüsszel pontosan olyan, mint a 80-as évek Moszkvája volt: egy fokozatosan gyengülő birodalmi struktúra. Ez csupán analógia, nem pedig azonosság! Sajnos senkit nem tudok beiskolázni, hogy kettő közötti különbséget megtanulja. Így vagy elhiszik nekem, vagy nem.

Először is, mindkét rendszer bezárkózó, csak más okból és más módon artikulálta/artikulálja ezt a jellemvonását. A szovjet típusú szocializmus a rothadó kapitalizmus burzsoá befolyását igyekezett kívül rekeszteni azáltal, hogy polgárainak ilyen országokba történő utazását tiltotta, illetve korlátozta. Az Európai Unió pedig a Lisszaboni Szerződés módosításával akar ideológiai egységet kialakítani egy alapvetően gazdasági rendszerben úgy, hogy az EU vezetése által meghatározott ideológiától eltérő magatartásokat oly módon szankcionálja, hogy a renitens védekezéshez való jogi lehetőségeit csorbítja. Értem ez alatt a 7-es cikkely szerinti szavazatmegvonást például.

Nagyon kevesek, vagy szinte senki nem tudja, hogy a ma sokat emlegetett Lisszaboni Szerződés csupán 2007-ben született, mégpedig annak az új helyzetnek a kezelésére, hogy a volt szocialista tagállamok sorra nyerték el felvételüket a közösséghez. Azt megelőzően az összes korábbi szerződés alapvetően az azonos politikai hátterű országok gazdasági együttműködésének összehangolását szolgálta.

Ugye, milyen édesek? A mi kedvünkért módosítgattak. Jaj, el ne higgye senki! Mármint azt, hogy a kedvünkért bármit is változtattak volna. Éppen hogy ellenünk való védekezésképpen tették, és készülnek tenni most is. Tartottak tőle, hogy mi, az éppen kiszabadult komcsik megfertőzzük őket valamiféle olyan politikai ideológiával, amely romba dönti a rendszerüket. Ne feledjük, akkoriban a nyugati balliberális lobbi még gyenge volt, a konzervatív erők irányítottak!

Így aztán kitalálták, hogy a Lisszaboni Szerződéssel növelik az Európai Parlament szerepét a döntéshozásban, megszüntetik a pillérrendszert (!), illetve új, ideológiai jellegű tisztségeket hoznak létre az egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát.

Az ideológiai egység kikényszerítésére tett lépéséket néhány tagállam nehezményezte. elsősorban is az írek. Írország feltételül szabta az adópolitika nemzeti szuverenitásának fenntartását, a hagyományos ír semlegességet, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdések nemzeti hatáskörben maradását. 

Mit ad Isten, ezek az írek most szépen kibrexitelnek az EU-ból, így bátran lehet módosítani a Lisszaboni Szerződést egy még szorosabb ideológiai rendszer kiépítését tűzve ki célul.

Na, de nincsenek határok, szabadság van ezerrel, ilyesmi meg a szocializmusban nem volt. Tényleg nem. Ezért is nem szeretnénk nagyon sokan, hogy az EU még ennél a liberális véleményterrorra alapozott torz ideológiai képződménynél is markánsabban akarja megszabni a tagállamoknak és lakóiknak azt, hogy miről mit gondolhatnak. Mert, ha ez így meg tovább, akkor Brüsszel és Moszkva metodikája között nem csak analógia lesz, hanem azonosság is.

Másodszor, mindkét hatalmi struktúra tanácsnak nevezte magát. Mint azt tudjuk, a szovjet szó tanácsot jelent. A Lisszaboni Szerződést és a jelenlegi, elsősorban a politikai ideológiai agymosással foglalkozó Európai Parlamentet kifundáló szervezet az Európa Tanács, amely a tagállamok vezetőit tömörítő szervezet.   

Megmondjam, mi volt eredetileg az EP? – Az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlése. Ennyi! Innen jutottunk el odáig, hogy a gondolatainkat is ellenőrizni óhajtó diktatórium lett, amelyik minden véleményt ordasnak és üldözendőnek nevez, ami ellenkezik az övével. Jó, ezek nem tankokkal jönnek, mint a szovjetek. Mondjuk én az Európát muszlim terroristák által elveszejteni akaró magatartást sem tartom többre.

Fentebb zárójelbe tettem egy felkiáltójelet a három pillér eltörlése okán, ami ugye a Lisszaboni Szerződés egyik fő momentuma volt. Íme, hát a három pillér:

Az Európai Unió három pillére 1993 és 2009 között alkotta jogilag az Európai Uniót (EU). Az EU ezzel a struktúrával jött létre az 1992-ben megkötött maastrichti szerződés 1993. november 1-jei hatályba lépésével.

  1. pillér: Az Európai Közösségek (szupranacionális szint)
  2. pillér: A közös kül- és biztonságpolitika.
  3. pillér: A rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben Ezt eredetileg bel- és igazságügyi együttműködésnek nevezték.

Könnyen belátható, hogy ez a rendszer gátolta a tagállamok ideológiai béklyóba verését. Mert például mit is kérnek számon rajtunk most? – Többek között egy oktatáspolitikai döntést, amely ugyebár éppen az írek miatt maradt nemzeti hatáskörben. S a három pillér sem biztosított lehetőséget a kül- és biztonságpolitika, illetve az igazságügyi együttműködésen túl egy nemzet ügyeibe beleszólni. 1949-ben Magyarországon hasonló folyamat ment végbe, mint most az EU-ban látjuk és tapasztaljuk.

Nos, lehet, hogy Brüsszel semmilyen értelemben nem Moszkva, mert sem nem olyan impozáns város, sem nem olyan jelentőségteljes hatalom, de ettől még a törekvései, a legújabban alkalmazott metodikái Moszkvát idézik. S az sem teszi kevésbé gyűlöletessé, hogy csak egy szánalmas epigonja a szovjet birodalomnak.

3 komment

LIBERÁLIS ELIT

2017. május 17. 10:36 - Mr Falafel

Újra felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az iskolázottabb emberek liberális elveket vallanak, akik meg nem, azok buták, ostobák, trogloditák, maradiak, mucsaiak, stb. Egészen pontosan azokat nevezik iskolázottabb embereknek, akik azokat a baloldali eszméket éltetik, amelyeket ma liberálisként igyekeznek eladni a nagyközönségnek. Szerintem ugyan csak az irigy prolik hitvallása, illetve az őket vezető egyházjellegű képződményt működtetőké. Utóbbiak esetében még az sem biztos, hogy hisznek is abban, amit híveiknek eladnak.  

Gondoltam, ha már ilyen jelentőségteljes társadalmi átalakulást élünk meg, hogy tudniillik az okos emberek a nemzetek fölötti egységes társadalmi rendbe vetik hitüket, nem árt, ha beszélünk kicsit az ezen az úton minket vezető személyiségek létrejöttének eredetéről. Elsősorban is arról, hogyan alakultak ki Magyarországon az elitek. Itt-ott persze érintve a világtrendeket, amelyek a mondandóm könnyebb megértése szempontjából szintén nagyon fontosak.

Az ’elit’ szó jelentése: kiváló, elsőrendű. Latin eredetű. Magyarországon az elitek három csoportját különböztetjük meg: politikai, gazdasági és kulturális. Szerintem ugyan ez a felosztás némileg idejétmúlt, de ez, a Szalai Erzsébet szociológus, akadémikushoz köthető terminológia jól szemlélteti az elitek evolúciós folyamatát, úgyhogy alkalmazom.

Az elitkutatás egyik jellemző hiányossága az, hogy az eliteket kizárólag a 89-90-es rendszerváltozásban betöltött szerepük kapcsán vizsgálja. Ez egy súlyos hiányosság, ami bizonyos körülmények között megkérdőjelezi a téma tudományosságát is. Még akkor is, ha egyébként a korábbi korszakokra jellemző eliteket is tipizálja bázis szinten. Az 1900-as évek elején a szociológián belül nem létezett még elitkutatás, a mai szociológiának pedig elemi érdeke, hogy a múltat ne firtassuk.

Nos, én azért firtatnám!

Kijelentem, hogy a ma is regnáló elit a Tanácsköztársaság genocídiumából emelkedett ki. Hát, naná, hogy nem érdeke a mai szociológiának, mint a kulturális elit részének feltárni ezt a múltat! A kommunista rémuralom idején ugyanis tízezer szám akasztották fel, lőtték le, mint egy kutyát a megelőző társadalmi kor elitjének képviselőit.

Szamuely Tibor népbiztos egy részére kirendelt katonai vonatszerelvénnyel járta az országot és mindenhol ellenforradalmárokat sejtve mészároltatta le a falusi tanítókat, vidéki hivatalnokokat, orvosokat, mérnököket, vagyis az akkori értelmiség színe-javát.

Mint tudjuk, a Tanácsköztársaság (a word csak nagybetűvel engedi leírni!!!) elbukott. Nem úgy a vezetői! Jó, Szamuely végül öngyilkos lett, mert szökés közben elkapták az osztrák csendőrök. Ám a többiek szovjet útlevéllel és főleg a szovjet birodalom védelme alatt szétszéledtek Európában.

Aztán jött egy fájdalmas időszak a magyar történelemben, amely ugyancsak szerepet játszott abban, hogy a XIX. századból átörökített elitünk egy részét végleg elveszítsük. Trianon, a II. világháború. óriási veszteségeket kellett elszenvednünk, de az még csak a kezdet volt!

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had, indulj velünk!

És megtették! A múltat végképp eltörölték. 1949-ben választási csalással hatalomra jutottak a Tanácsköztársaság korábbi vezetői és annak rendszerét működtető egyéb személyek. Kíméletlenül leszámoltak mindenkivel, aki ellenállt az államszocializmus akaratának, akinek értékrendje a kapitalizmusban megfogalmazott politikai elvekben gyökerezett. A szakmájukat, hivatásukat kiválóan értőket iskolázatlan pártkáderekre cserélték.

Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy szakértelem nélkül kaotikus állapotok alakulhatnak ki. És ekkor elkezdték azt az áldásos tevékenységet, amit utódaik ma is hangyaszorgalommal végeznek: a közoktatást ideológiailag zombivá tett káderekkel töltötték fel.

A gyárakban, üzemekben, a mezőgazdaságban újólag kinevezett, szinte írástudatlan prolikat beiskolázták. Egyetemre küldtek egyéb iskolai végzettség nélküli pártkatonákat, akikből fel kívánták építeni az emberiség szebb jövőjét, a kommunizmust.

Igen ám, de ezeken az egyetemeken többnyire még a Horthy-rendszerben kinevezett, kiváló pedigrével és óriási tudással bíró tanárok tanítottak, akiktől az ideológiájuk lecserélését nem várhatták el, és nagyon okosan nem is erőszakolták túlzottan. A renitensebbeket természetesen eltávolították. Többnyire az élők sorából is.

Ám mintegy másfél évtized alatt, tehát a 60-as évek elejére teljesen lecserélhették a felsőoktatásban oktatói, kutatói és egyéb tudományos státuszt betöltők személyi állományát azokra a kiiskoláztatott proletárokra, akik aztán azon az ideológiai szálon tovább futtatva a magyar társadalom egyes időszakait, kiképezve az utánuk következő generációkat, eljuttattak minket oda, ahol most vagyunk.

Eljuttattak minket abba a paradicsomi állapotba, ahol a baloldalinak és liberálisnak nevezett elvek primátusa oly mértékben megkérdőjelezhetetlen, mint volt az 50-es években az államszocializmus egyedüli magasztossága.

Én nem állítom, hogy minden egyetemre küldött fél-analfabéta proli érdemtelenül, képességek hiányában szerzett diplomát. Sőt, állítom, hogy volt köztük szép számmal, - elsősorban a reáltudományok területéről - akik a szakmájukban, hivatásukban kimagasló eredményeket tudtak felmutatni.

Ezzel együtt is azt a tényt kell megállapítanom, hogy az oktatás ma is tapasztalható minőségromlásának kizárólag a mai társadalmi keretekhez igazított bolsevik ideológia az oka. Mert a Magyar Tudományos Akadémia meghatározó magja mai is a régi káderek ideológiailag kiképzett utódaiból áll elsősorban, mert az egyetemeken ugyancsak ezek vannak túlzóan felül reprezentálva. És ők, - mentális kondicionálásukból fakadóan – nem képesek különválasztani az ideológiájukat az általuk képviselt tudománytól.

Márpedig a világnézeti ideológiák és a tudomány szekularizációja az emberiség alapvető érdeke lenne. Ezt éppen egy magát liberálisnak, tehát a felvilágosodás és humanizmus eszméjét ismerőnek nevező ne tudná?           

Écrasez l"infáme! – azaz Tiporjátok el a gyalázatost! Így kiáltott fel Voltaire, francia filozófus, amikor az állam és az egyház szekularizációját követelő mozgalmak Európa szerte elterjedtek. Az egyház, mint az akkori oktatást is uraló szervezet ideológiai nyomásgyakorlása vált az idő tájt elviselhetetlenné.

Vagyis van tapasztalatunk abban, hogy az oktatás színvonala akkor romlik leginkább, illetve akkor nem szolgálja a haladást, fejlődést, amikor azt a társadalmi ideológiák eszközévé silányítjuk. Mégis, a mértékadó értelmiség vonyít a CEU-ért. Vagyis nem eltiporni készülnek a gyalázatost, hanem a gyalázatos uralmának való alávetésünket tartják üdvösnek.

Most, ha írásomat olvasva idáig eljutott egy baloldali és liberális embertársam, joggal vonhatna kérdőre, hogy miként lehetséges, hogy a szocializmus nyűgét nyakában soha nem viselő nyugat ugyancsak hasonló metodikát követ. Íme a válaszom:

A szocialista és kommunista eszméket valló személyeket a 70-es évek Nyugata bebörtönözte. Attól rettegve, hogy a Szovjetunió rajtuk keresztül akarja lerombolni a csodálatos kapitalizmust. Amerikában kivégeztek kommunistákat. Ilyen típusú pártokat alapítani és tagjának lenni tilos volt. Egyszóval, a baloldaliságot a művelt nyugaton tűzzel-vassal irtották.

Aztán a Szovjetunió és világbirodalma összeomlott. A baloldali eszmék és az ezeket vallók többé nem voltak veszélyesek. Eleinte különcök voltak, majd közkedvelt különcök lettek. Nézeteik gyorsan terjedtek az egyetemeken, hiszen többnyire a szabadságról deliráltak, ami a fiatalokat mindig is izgatta, minekutána az egyetem éppen arról szól, hogy felszabadultak a szülők uralma alól.   

Egy idő után sikk lett a többnyire anarchista baloldali elveket hangoztatni. A fiatalság harsány vidámságával vonult be a szalonokba ez a szalonképtelen, elfajzott gondolkodás és nőtte ki magát mára Európai Unióvá például. Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Én nem éltem az ókori görög városállamok idején, így nem is tudhatom pontosan, hogy Platón miért nevezte a demokráciát oklokráciának, azaz a csőcselék uralmának. Mégis egyre inkább van olyan érzésem, hogy a liberális demokrácia is valami afféle képződmény, mert a vezetői emberiség ellenes ideológiájával feltüzelt, anarchista attitűdök eszköztárával operáló tömegek érzelmileg túlvezérelt performanszai arra emlékeztetnek.

Na, de ilyen elittel a tarsolyunkban ugyan mit várhatunk?

A rendszerváltáskor három elitcsoport ült le egy asztalhoz meghatározni a múltunkat és jövőnket. A késő-kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék és reformer értelmiség. A késő-kádári technokrácia egy jelentős része volt az a csoport, amit én tisztességes és jól iskolázott, hivatástudattal bíró proletárokként értelmezek. Ők kihaltak. Maradt a demokratikus ellenzék, ma leginkább a jobboldali pártideológiák szerint működő csoportosulás (az MSZP egy része és a Fidesz), illetve reformer értelmiség, vagyis a Budapest belvárosi bolsevik csúcs-elit (az MSZP másik része és SZDSZ, illetve annak minden következménye).

Mindkét oldal retteg az ideológiák és mindennapjaink elkülönítésétől, mert hatalmukat csak e kettő összefonódásával tarthatják meg. Ennek érdekében áldoznak fel minden értéket, az oktatást, a családot, a közösségeinket. És ez mindaddig így lesz, amíg az egyetemekről ki nem takarítjuk a Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak leszármazottjait és az általuk kiképzett többi ideológust. Az egyetemet pedig leválasztjuk az ideológiákról, s helyette a szakmaiság és hivatástudat magvait hintjük el a fiatalokban.

Szólj hozzá!

HAMVÁBA SÜLT POGÁTSA

2017. május 07. 11:52 - Mr Falafel

Fizessenek a gazdagok, vagy sem? - Ez itt a kérdés, proletárok.

Gondolkodjunk el ezen egy kicsit Pogátsa Zoltán, nem liberális CEU-tanonc és oktató szociológus eszmefuttatását boncolgatva.

Pogátsa Zoltánt én mindig is egy szerencsétlen szellemi éhenkórásznak tartottam. Aki ráadásul vitaképtelen is, mert rendszeresen kihátrál minden olyan kérdés megválaszolása elől, amely ellenvéleményből fakad. Tehát tipikus liberális, tipikus liberális demokrata. A szólás- és véleményszabadság számukra addig tart, amíg azt az elvet hangoztatja, amit ők is.

Ja, hogy Pogátsa nem is liberális? – Rajta kívül ki látja ezt még így? főleg annak tükrében, hogy CEU-n végzett és ott is oktat. Régi baloldali stratégia, hogy valaki úgy lesz független szakértő, hogy letagadja saját politikai és világnézetét. 

Mindegy, hagyjuk a fickót magát, nézzük az állításait!

Ugyebár ennek a kérdésnek apropója szegény Botka László egy, az elő-kampányában elhangzott mondata, amely kiverte a biztosítékot a jobboldalon. Ugyanis a „Fizessenek a gazdagok!” szlogent nagy kommunista vezetőnk, a legjobb apánk, a magyarországi gyapottermelés zseniális ötletének megalkotója, Rákosi Mátyás elvtárs, bajtárs tette jelszavává anno.

Botka László egy tehetséges politikus abban a térben, amelyben otthonosan mozog. Ellenben az országos politika, a nagypolitika lealjasult mocsárvilága nem neki való közeg. Jobb lett volna, ha megmarad gyertyának egy kis szobában, mert nem tud izzó lenni egy kastély csillárjában.

Mindazonáltal nem értem a jobboldal zsigeri bolsevista kirohanásait Botka ellen, ennek a szerencsétlen kijelentésnek a kapcsán. Úgy osztják meg Botka drága karórájáról  a képeket és kommentárokat, mintha legalábbis egy tömeggyilkosság bizonyítékai lennének. Felróják annak a szerencsétlennek, hogy „luxus” búvártúrákra jár. Istenem, egyszer volt Maldívon! Durván 3000 euró egy ilyen szafari ára. Botka hivatalos havi illetménye ennél több. A kutyafáját neki, csak megengedheti magának ezt egy sikeres polgármester!    

A bolsevista propagandát hagyjuk meg a bolsevikoknak! Az irigy proli tempó legyen a baloldal ismérve.

Na, de térjünk vissza Pogátsa elvtárs fejtegetésére!

Pogátsa szerint azért nem aggályos Botka „Fizessenek a gazdagok!” kampányproklamációja, mert e mögött az elgondolás mögött a magyar középosztály is felsorakozik.

Na, ez az, ami egy végtelen nagy ostobaság!

Először is Botka László a következőket mondta:

„Mi azt mondjuk:

Fizessenek azok, akik havi 1 milliót visznek haza!

Fizessenek azok, akiknek jachtjuk van!

Fizessenek azok, akik helikopterrel járnak szórakozni!

Fizessenek azok, akik luxusvillában, kastélyban urizálnak!

Igazságot teszünk!”

/forrás: www.mszp.hu/

Vagyis Botka saját magát is a gazdagok közé sorolja, akiket meg kell sarcolni, hiszen a havi rendes illetménye meghaladja az egymillió forintot.

Fizessenek azok, akinek van 3-6 millió közötti vitorlásuk vagy jachtjuk? Annál egy Dacia Logan is drágább! Esetleg behatárolhatná jobban is, mit nevez ő jachtnak? Mert valóban vannak 100 millió eurós jachtok is. Csak éppen nem a balatoni kikötőkben, de nem is a Balatonnál olcsóbb Adrián!

Helikopterrel járnak szórakozni a turisták. Úgy hívják, légi városnézés. Ők is fizessenek?

Meg egyébként is, mennyit fizessenek?

A luxusvillákban, kastélyokban urizálók esetében egyetértek, ők tényleg gazdagok. De vajon nem fizetnek eleget?

Térjünk vissza a középosztály-gazdagok hamis ellentétpárjára!

Sem a szocik, sem Pogátsa nem tudja, kik a középosztály és mikortól kell gazdagnak nevezni valakit.

Egy autentikust idézve: „Én nem vagyok vagyonos ember. „ – mondta ezt Orbán Viktor.

/Röhögés vége!/

Az egyszeri mérnök diplomás informatikus havi kezdő fizetése átlagban meghaladja a havi bruttó 600-700 ezret. Az országos átlagot tekintve pedig másfélmilliós bérekről beszélhetünk. Tehát az informatikus egy gazdag ember, kaszáljuk el, adóztassuk agyon, mert így lehet igazságot tenni.

Utolsó, undorító, rohadék bolsevik tempó.

Akkor is az, ha az informatikus a közmunkáshoz képest kőgazdag. És itt jön Pogátsa valódi tévedése, vagy szándékos hazugsága. Nem a középosztály tüntizik az utcákon és óbégat diktatúrát. Többnyire lepukkant panelprolik, drogos ökoterroristák és a nyuggerek.

Kivéve ez alól a CEU-ért való kiállás eredményezte közel százezres tüntetést, mert ott valóban képviseltette magát a magyar középosztály és értelmiséginek nevezhető öntudatos szavazó is. S bár én a CEU földig rombolását, helyének sóval való behintését tartanám üdvösnek, - természetesen csak képletesen, mert azt a gyönyörű épületet sajnálnám – de respektálom az érte, pontosabban inkább egy elvolt érték melletti kiállást.

Szóval, nem, Kedves Pogátsa elvtárs és Kedves Szocik, nem, a középosztály nem áll le tüntetgetni csak úgy. Mert a középosztály például hétvégénként a család szentségének oltárán áldozva wellnessezik, állatkeret látogat, túrázik, összefoglaló néven családi programokat szervez magának és azokon vesz részt.  

Akik pedig rendszeresen kijárnak pártszlogeneket üvöltözni a belváros lakóházai közé, azok aktivisták, szegény sorsú szerencsétlenek és nyugdíjasok, tehát mindazok, akik vagy mindenféle rendszer ellenesek, vagy baszottul ráérnek.

Én nem vitatom, hogy a társadalmi egyenlőtlenség sokkal nagyobb annál, mint azt a gazdasági lehetőségeink indokolttá tennék. Ez ellen valóban fel lehetne és fel is kellene lépni. Ám annak nem lehet módja az, hogy azoktól veszünk el, akiknek több van, mint nekünk. Ez ugyanis bolsevizmus.

Arról nem is szólva, hogy mindenféle demokrácia, de a kapitalista gazdasági berendezkedés által működtetetteknek meg végképp alapfeltétele egy oligarcha réteg létezése. Amíg kapitalizmus van, lesznek piszkosul gazdagok, akik többnyire tisztességtelen úton gazdagodtak meg.      

Most komolyan, Botka a kapitalizmust akarja megszüntetni?

Sok sikert hozzá! Persze, helyette foglalkozhatna értelmes elvégzendő feladatokkal is. Mert, hogy a magyarországi (és az európai is!) politikai felépítmény reformokra szorul, az biztos. Ám ezek a reformok a hatalom akarása aspektusából aligha kezdődhetnek el.  

Nietzsche azt mondta, fel kell számolni az állam amoralitását. Sajnálatos módon a morált a fejletlen ember védelmi reakciójának tartotta, mert szerinte a felnőtt embernek fegyvere van, ő a támadó, aki a háborús eszközöket átváltoztatja a béke eszközeivé. Nos, ez így van. A támadó magát mindig a jó szerepében tünteti fel.

Akkor is, amikor meg nem érlelt gondolatait arra használja, hogy emberekből kovácsoljon fegyvert más emberek ellen. A gazdagok megsarcolásának és/vagy elpusztításának eredménye mindig egy másik gazdag réteg kialakulása lett az eredménye, amelyet éppen azok hoztak létre, akik a korábbi gazdagokat elpusztították.

Mint azt Platóntól és Arisztotelésztől már megtudhattuk, a demokrácia alapvetően a gyönyörök és a gazdagság hajszolása a mértékletesség erénye nélkül. S bár a szegények lelki igénye olykor oly’ alacsony szintű, hogy beérik a tehetősebbek balsorsával is, alapvetően boldogabbak lennének, ha ők is többet kaphatnának a demokráciából, azaz a gyönyörökből és gazdagságból.  

 

 

 

3 komment

DEMOKRÁCIA vs DIKTATÚRA

2017. május 06. 15:29 - Mr Falafel

Azt mondják, ebből kell választanunk. Sőt, azt is megmondják, melyiket válaszd, ha jót akarsz. Úgyhogy, valójában nincs is választásunk. Így aztán, ha kiválasztottuk, amit kijelöltek számunkra, akkor nincs más dolgunk, mint abba a rendszerbe beleerőszakolni, - akár beleillik, akár nem - minden olyan kelléket és képességet, amely komfortossá teszi az életünket.

Ez tehát egy ellentétpár. Demokrácia vagy diktatúra. Jó vagy rossz. Ráadásul nem egyszerűen jó és nem egyszerűen rossz. A „jó”, mint a demokráciát minősítő jelző tovább fokozásaképpen megszületett a jók jója, a mindenekfelett álló jó, a Liberális Demokrácia. Na, ez aztán annyira jó, hogy hozzá képest a rossz sem szimplán csak rossz, de nagyon rossz. És ebben a „nagyon”-ban benne van minden: fasiszta (naná!), antiszemita (az aztán végképp!), médiagyilkos (ha nem finanszírozza a politikai ellenfél orgánumait), egyetembezáró (ha számon kéri a törvények betartását), hazafias (őőő … izé…), mindegy, akkor is fúj hazafias!  

Vagyunk néhányan, akiknek a felajánlott választási lehetőség nem felel meg. Nem tetszik és kész! Természetesen nem akarunk diktatúrában élni, mert éltünk már és köszönjük szépen, elég volt annyi. Ám az a demokrácia, amit kínálnak, amibe beleerőszakoltak már mindent, sok-sok olyat is, ami nem illik bele, szintén nem kell. Nekünk ez nem választás, túl azon sem, hogy igazából nem is engednek választani, mert, ha mást merünk mondani, akkor mindenféle bélyegeket kapunk a demokratáktól.

Hagy meséljek el egy történetet!

1989 őszén híre ment székes fővárosunk széles néptömegeinek körében, hogy jön a rencerváltás. - Nem mondod, Erzsikém, tényleg? – Bizony, Margitkám, jön a kapitalizmus be, ide hozzánk is! - így évődtek a piaci kofák egymás közt a békásmegyeri csarnokban. Gondoltam, itt a lehetőség és a magamfajta reakciósok is végre szóhoz, esetemben egyetemi padhoz juthatnak. Nosza, be is iratkoztam a BME egyetemi előkészítő kurzusára, hogy majd kihasználva a hirtelen jött szabaccságot, egyetemre felvételizzek. Mert, hogy a szocializmusban nekem tilos volt. Bizony! Azt mondták, reakciós vagyok, tehát a rencer ellen szervezkedő, s mint ilyen, nem kerülhetek vezető beosztásba. A vezető beosztásba kerüléshez meg diploma kellett (többnyire), esetleg kommunista tömeggyilkos szülők. Utóbbim nem volt, így esélyem nem maradt, mivel a felsőoktatási intézményekből meg ki voltam tiltva.

A lényeg az, hogy végül csak bejutottam erre az egyetemi előkészítőre és ott csudás történeteket hallottam a demokráciáról. Olyan csudás történetek voltak ezek, amelyek homlokegyenest szembe mentek az én addigi tanulmányaimmal.

Én még úgy tanultam, hogy az athéni demokrácia volt a civilizáció legnagyobb vívmánya, s hogy igazságossága vetekszik a szocializmus igazságosságával, ami ugye, nagy szó. Szemben a csúnya spártai államberendezkedéssel, amely diktatúra volt egy gonosz király uralma alatt. Fúj!

Na, most ehhez képest ezen az egyetemi előkészítőn úgy tanították, hogy az athéni demokrácia azért veszett oda, mert egy becsontosodott kasztrendszer volt, amely a polgárainak nem kínált kiemelkedési lehetőséget, s nemhogy nem kínált, de eleve kizárta őket mindenféle előbbre jutási mozgásokból, ezért ezek a szerencsétlen athéni demokratizált népek átszökdöstek a spártai királyságba, ahol katonai vitézkedésük díjaként földhöz és ranghoz, vagyis felemelkedési lehetőséghez jutottak.

Ugye, nem csak én látom a párhuzamot az athéni demokrácia és a mostani liberális demokrácia között? Csak, hát, most éppen nincs hová szökni. A nagy büdös globális világrend szépen bekebelezett mindent, s ami rajta kívül maradt, az Kim Dzsungel, vagy, hogy a faxba hívják azt az elmeháborodott ferdeszeműt.   

És tényleg nincs választásunk! Akár tetszik, akár nem, ebben a globális rendszerben, a liberális demokráciának nevezett torz társadalmi létben kell valahogy túlélnünk. Igen, csak túlélnünk, mert egyébre ennek a demokráciának a keretei nem adnak lehetőséget.

Na, de ha már ellentétpárokkal kezdtük, említsünk meg néhány más ilyet is!

Amikor a jóságos (vagy nem) athéni demokrácia virágzott (vagy tombolt), az ellentétpár a következő volt: demokrácia vs oligarchia. Ugye, ismerős? Manapság egy gyakran hallott szó az oligarcha. Az ókori görög államokban tartomány urat jelentett. Arisztotelész megfogalmazása szerint az oligarchia kevesek uralma, aki nem kiválóságuknak, hanem a vagyonuknak köszönhették vezető pozíciójukat.

Hogy nekem erről miért a liberális demokrácia jut eszembe? Nem is értem.

De most őszintén, milyen demokrácia az, amelyben vagyoni alapon egyesek érinthetetlenek, olyan kiváltságokat élveznek, amelyek összeegyeztethetetlenek a demokrácia eszméjével és eszményével? Márpedig ebben a liberális demokráciában kizárólag a nem kiválóságukkal kiváltságokat élvező vagyonosak akarata érvényesül. E tekintetben a jelenlegi képviseleti demokrácia semmiben sem különbözik az athéni demokráciától, ahol a választásra jogosultak cserépszavazási látványosságban élhették ki az összes demokratikus jogaikat.

Nem csoda hát, ha ezek a szerencsétlenek átszökdöstek Spártába. Ám nehogy azt higgyük, hogy az ókori görögök csupán elszökdösésben fogalmazták meg a demokráciakritikájukat. Éppen az itt idézett Arisztotelész, a kor nagy gondolkodója volt az egyik, aki a kiválóan artikulálta a demokráciával kapcsolatos aggályait.

Politikai című művében így fogalmaz: „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

Ezt akár Marx és Lenin is mondhatta volna. Mondták is a szerencsétlenek. És hát pont annyira baromság volt a XIX-XX. században, mint volt az időszámításunk előtti IV. században is. Nil novi sub sole! (Nincs új a nap alatt.) Abban az időben, mármint a Marx és Lenin idejében az ellentétpár a szocializmus és kapitalizmus volt. Jó és rossz, demokrácia és diktatúra. A szocializmusból nézve a kapitalizmus diktatúra volt, mert a burzsoázia, a XIX. századi oligarchia kizsákmányolta a munkásosztályt, amelynek jogai valóban nem voltak semmi módon garantálva.     

Minekutána pedig a szocializmust előszeretettel mérték megalkotói az athéni demokráciához, pontosabban annak idealizált változatához, ugyanazokban a hibákban szenvedett, mint elődje.

Persze, nem tudhatjuk, mi történ volna, ha háborús készülődés nem akadályozza meg Trockij és Lenin közös gyermekét, a bolsevikok indította permanens forradalmat abban, hogy végül polgári forradalomban, mint a leginkább kívánatos demokratikus aktusban csúcsosodjon ki. Elvégre Európa nyugati felét is a polgári forradalmak juttatták el abba az állapotba, amikor a konzervatív politikum képes volt integrálni a humanizmus eszméit, a liberalizmus legjobb hagyományait. Trockij és Lenin pontosan ugyanezt képzelte el azzal a jelentőségteljes plusszal, hogy a munkásosztályt társadalomformáló tényezővé kívánta emelni.

Mint azt jól tudjuk, Trockij és Lenin elbukott. Az irányítást Sztálin vette át, aki a szocializmust a platóni értelemben vett kiválóság általa elkorcsosított elméletét ültette gyakorlatba.    

Platón a demokráciával szemben megfogalmazott kritikájában a mértéktelenséget, valamint a gazdagság és gyönyör hajszolását említi, mint olyan okokat, amelyek a demokráciát végül diktatúrába, türanniszba vezetik.

„A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Platón tehát a mértékletességet, mint a négy fő erény (igazságosság, bölcsesség, bátorság, mértékletesség) egyikét mindenekfelett álló kívánalomnak tekintette. Ezzel szemben a sztálini kiválóság a munkásosztály osztályharcát sikerre vinni képes személyben megnyilvánuló tehetség és lehetőség e személy saját maga általi megragadását, mint össztársadalmi érdeket jelentette. Vagyis Sztálin saját magára, mint a kiválóság, a szocialista embereszmény megtestesítőjére gondolt.

A szocializmus aztán váratlanul szép csendben kimúlt. Aztán kiderült, hogy amit mi demokráciaként éltünk meg, valójában diktatúra volt. Huszonhét éve éltünk értékrendünket elveszítve abban a hitben, hogy a diktatúra áldozatai vagyunk. Aztán meghalt Fidel Castro, és mindazon nyugati hatalmasságok, akik minket a diktatúra áldozataivá tettek, kijelentették, Castro nagyember volt.

Akkor ez most hogy is van? Mégsem volt diktatúra a szocializmus? Akkor mi a semmiért adtuk fel az értékrendünket? Igen is, meg nem is.

Mert időközben a nyugati demokrácia, a kapitalista világrend is megváltozott. A Szovjetunió felbomlásával a kommunizmus fenyegetése is elmúlt. A nyugati társadalmak perifériájára szorult baloldali politikai nézeteket vallókat onnantól kuriózumként kezelték és már szinte sikk lett e nézeteket hangoztatni.

Így történhet meg, hogy Charles de Gaulle székébe heteken belül a véresszájú kommunista, Emmanuel Macron ülhet bele. Ugyancsak ez az oka annak, hogy az EU politikáját kizárólag a szélsőbaloldali nézetek határozzák meg. Mindezt persze úgy, hogy kapitalizmusnak és demokráciának hazudja magát. Pedig egyik sem!

A mai liberális demokrácia valójában oligarchia, amely szintén magáévá tette Platón nézeteit, illetve nézeteinek egy bizonyos részét, amely szerint a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), ezért van szükség rájuk, hogy vezessék ezt a csőcseléket, hogy megmutassák az egyetlen helyes irányt. Azonban a négy fő erénnyel kapcsolatos platóni elveket már elvetik, mert nem illik bele abba az ideológiai szerkezetbe, amellyel kiválóan képesek irányítani tudatlan, szervilizmusra hajlamos, nietzschei értelemben lusta tömegeket.

„Megkérdezték a tapasztalt világutazót, melyik emberi tulajdonsággal találkozott világszerte a leggyakrabban, így válaszolt: az emberek hajlamosak a lustaságra…. Legtöbbjüket azonban a kényelmesség, restség, tehát az a bizonyos lustaságra való hajlam, amelyről szólott az utazó. Igaza van: az emberek inkább lusták, mint félénkek, és pontosan attól félnek leginkább, ami feltétlen tisztességet és nyíltságot követelne tőlük.”

Érdekes az is, Nietzsche mire vezeti vissza a restséget: 

„…Szokások és közhelyek közé rejtőznek. Voltaképpen minden ember tudja jól, hogy egyetlen egyszer, unikumként jött a világra, és semminemű véletlen másodszorra ilyen csodálatosan tarka sokféleséget nem ötvöz olyan egyeddé, amilyen o: tehát mindezt tudja, de eltitkolja önmaga előtt. De miért? Mivel fél a szomszédtól, akinek szüksége van a konvenció oltalmára, hogy elrejtőzzék mögötte. De hát mi kényszeríti az embereket, hogy féljenek a szomszédtól, csordaszerűen gondolkodjanak, cselekedjenek és tulajdon lényüknek és tulajdon kényüknek ne örvendjenek?”

Pontosan így volt ez a szocializmusban, és így van az a baloldali irányítású nyugati demokráciában is. Sokan titkolják véleményüket, nézeteiket, mert a diktátumok szülte konvenciók tömegbázisából erőt nyerő társaik megbélyegzik őket.

Ahogyan az EU vezetői náciznak mindenkit, aki nem akar arab terroristákat a kert végébe, vagy antiszemitázzák azt, aki szerint George Soros egy undorító féreg. Ahogyan diktatúrának neveznek minden olyan, demokratikus választással hatalomra kerülő kormány által vezetett államot, amelyik nem hullik térdre előttük, a kiválóak előtt.

Szóval, túl sok minden olyat beleerőszakoltak már ebbe a demokráciába, amit ép ésszel gondolkodni képes ember nem tud elfogadni. Például nem tudom elfogadni azt sem, hogy a Fidesz úgy harcol az EU Oligarchia ellen, hogy nem a népére támaszkodik, hanem saját oligarchiát hoz létre. Nem gondolja tán, ha amazokból nem kérünk, az övéből meg majd igen?

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” – mondta sir Winston Churchill. És azt az ideológiát, hogy tudniillik a demokrácia nem tökéletes, de nincs jobb, az összes politikai tényező magáévá tette, s általuk az istenadta nép is.

Pedig ez egy hazugság. Van jobb. Sőt, van sokkal jobb! Nincs még neve neki, de azért minden ember érzi, ha alaposan magába néz, hogy milyen értékeket tudna preferálni, hogy milyen világlátásra szeretné nevelni a gyermekeit. Van 27 év tapasztalatunk a demokráciában, látjuk a gyermekbetegségeit és látjuk a súlyos elfajzásait. Semmi más dolgunk nem lenne, mint kimondani régen elfeledett szavakat régen elfeledett összefüggésekben.

Például a képviseleti demokrácia egyik legnagyobb aljasságát, a képviselőket bársonyszékbe bebetonozó jogszabályi környezetet kellene lerombolni. Alkotmányban szükséges rögzíteni a képviselők visszahívhatóságát. Aki azt mondja, hogy ez gyengíti a jogbiztonságot, az hülye. Vagy képviselő. Módosítani muszáj a kormányformát, amelynek előfeltétele, hogy a köztárssági elnököt országos választáson kell megválasztani, politikai pártok pedig ne jelölhessenek, illetve olyan se lehessen jelölt, aki valamely politikai pártnak tagja volt, vagy azzal korábban bármiféle jogviszonyt létesített.

Ez csak néhány példa volt, de sorolhatnék még számtalant. S az egésznek a végén a társadalmi berendezkedés többé nem hasonlítana a demokráciára, vagyis arra, amit most annak nevezünk. Annál sokkal, de sokkal több lenne. Én úgy hívnám, morálhegemónia.         

5 komment

CSAK A SZÉPRE EMLÉKEZEM

2017. május 03. 23:34 - Mr Falafel

Azt mondják, a kor haladtával az ember emlékei megszépülnek. Közeledve az ötvenhez, eltöprengtem, vajon bennem is elkezdődött-e már az emlékek metamorfózisa egy boldogabb múlt dimenziójába, vagy van még időm, ha ugyan valaha is megtörténik. Amilyen konok, keményfejű gyerek voltam mindig, aki a maga taposta ösvényen kívül más utat nem ismert, talán ebben is különbözöm.

Mondjuk, hallgatok Nat King Cole-t. Az Unforgettable keserédes hiányérzetet ébreszt bennem a tovatűnt ifjúságom iránt. Nem mellesleg a három hónapos kisfiam is imádja, amikor a fekete énekes csodálatos, búgó hangját utánozva apuci hozzáhajol és elénekli neki. Na, nem végig, mert az még nem megy, de igyekszem. Mosolyog a gyönyörűm.

És hallgatok Frank Sinatrát vagy Marvin Gaye-t is. Ez lehetne intő jel, ha már kicsi gyerekként édesanyám nem fertőzött volna meg Szécsi Pállal, Yves Montand-nal, és még hosszan sorolhatnám a neveket, ki mindenkivel. Szóval, zenei mindenevő vagyok. Felismerem Grieg Peer Gynt-jét, énekelgetem Borogyin Igor hercegét (oroszul természetesen) és Tosca-t is dúdolgatok.

Mielőtt valaki le akarna leplezni, hogy régimódi vagyok, gyorsan hozzáteszem, hogy természetesen száznál is több CD-m van csupán a house-techno-drum and bass-dubstep tengelyen a 90-es évektől napjainkig. A rap pedig egyenesen a kedvencem. Tehát biztosan nem a zene lesz az, ami jelzi, hogy elszállt felettem az idő.

Mégis van valami, ami nem hagy nyugodni, ami minduntalan önvizsgálatra késztet, és bármennyire is egyértelmű emlékeimben tett utazásaim konklúziója, nem csitul háborgó lelkem.

Miskolcon, a Vasgyár fölötti kolóniák egyikén, a Vargahegyen töltöttem gyermekéveimet. Alattunk terült el a város, szemben az avasi lakótelep építésének szimbólumai, az óriási daruk fáradhatatlanul illesztették egymásba a paneleket, hogy végül majd megszülessen az a borzalom, amit autóval érkezvén szülővárosomba, elsőként láthatok meg ma. Hajnal hatkor, délután kettőkor és este tízkor „fújt a gyár”, ahogy mondtuk. A Lenin Kohászati Művek mintegy 18 ezer embernek adott munkát. Kiülve a dombunk egy szegletébe bámultuk az új konverteres acélmű monumentális építményét.    

A vasgyári 17. számú általános iskolába jártam, amit mindenki fiúiskolaként ismert. Az 1267-es számú Petőfi Sándor úttörőcsapat úttörője voltam, előtte kisdobos, mint mindenki más. Ahogy a Rolls Frakció: Budapest felett az égbolt felhőtlen című számában D. Nagy Lajos megénekelte: „Gyűjtöttem vasat és fémet, Ezzel védtem a békémet”.

Iskolába menet bementünk a „temetősi boltba”, ahol megvásároltuk a reggelinket. Előfordult, hogy olyan korán értünk a bolthoz, amikor az még zárva volt. Viszont a pékáru és s tejtermékek már le voltak téve az üzlet előtt. Egyszerűen elvettük, ami kellett és ott hagytuk az árát. Nem lopta el senki. Az csúnya dolog lett volna.

És ez hiányzik. Egyre jobban, egyre sajgón fájóbban hiányzik. Látva a mindennapok magyar valóságának hitványságát, az embertől idegen eszmék tobzódását az utcákon, a nyitott társadalomnak nevezett, beszűkült tudat gerjesztette gyűlöletet, az őrületet a szemekben. Látva az erények absztrakciójának széthullását, a mérhetetlen harácsolást, a közösség javainak mértéktelen zabrálását. Látva, mint pusztítja el az emberiséget a liberális demokráciának nevezett antihumán vírus, nosztalgia ébred bennem a szocializmus iránt.

Ahol a társadalom erős morális alapját egyenes gerincű munkásemberek és az ő gyermekeik építették fel, akik hittek az elvont értékek primátusában az anyagi javak fölött. Ahol természetes volt, hogy hű gyermekei vagyunk hazánknak és felelősséggel dolgozunk érte, hogy segítünk, ahol tudunk, és önként szolgáljuk a közösséget, óvjuk a természetet, egészségesen élünk.

Mi elhittük, hogy ez jó, nekünk ez az életünk volt, a mindennapi rutin a reggeli és az esti fogmosás között. És a lelkünk könnyű volt. Aztán ezt elvették tőlünk. Ráadásul úgy vették el, hogy még örültünk is neki. Eufórikus hangulatban vetettük az útszélére a legmagasztosabb értékeinket, megrészegülve vetkeztük le erkölcsi értékrendünket. Fogalmunk sem volt akkor, hogy mit teszünk.

A hazánk iránti hűséget kábeltévére cseréltük, a szülők és idősebbek iránti tisztelet helyett lett mobiltelefonunk, az igazságos cselekedetekre szólító lelkiismeret hangját elnyomta a plazmatévé hangja, barátok helyett hiteleink lettek. A célunk nem egy jobb emberré válás lett, hanem egy új autó megvétele, egy feltűnőbbé, egy fénylőbbé.

Mi tagadás, jó olcsón felvásároltak minket, vidéki prolikat. Tették mindezt azért, hogy majd, amikor kijózanodunk, ne legyen erőt adó erkölcsi támaszunk visszakövetelni azt a szebb világot, amit sokunknak volt alakalmunk megtapasztalni.

Gondolják egyesek, ez megbolondult. Visszasírja a diktatúrát, az elnyomást, a szabad gondolatokat tiltó világot. Ugyan, dehogy! Én csak tudom, milyen is volt az a rendszer! Meglehetősen Janus arcú (kétarcú) volt. Volt egy, amit az egyszerű emberek erős hite kovácsolt mosolygóssá, és volt egy másik, amit a bolsevik értelmiség acélbakancsának tapodása torzított el.

Bizony két szocializmus volt. Az egyik a miénk, a vidéki embereké, a másik a főváros aszfaltjának meddő talaján tenyésző posztbolsevizmus, a tanácsköztársaság tömeggyilkosaiból és ivadékaikból verbuválódott értelmiség szocializmusa.  

Miközben mi az úttörők 12 pontjában megfogalmazott magasztos célokat a fényes jövőnk zálogaként zártuk lelkünkbe, Budapest belvárosában amazok füstös kávéházakban affektáltak, mint egykor azok az urak, akiket ők vagy felmenőik mészároltak le vagy kergettek el. Inkább az előbbi. Mi oroszul tanultunk, a Budapest belváros értelmisége és ivadékaik németül, angolul és franciául. Kellett is, mert ők akkor is jártak a nyugatra, de mi erről semmit sem tudhattunk akkor, csak a ma kivénhedt rohadékokként a tévében parádézó akkori belvárosi gyerekek sztorijaiból ismerhetjük meg mostanában.   

Mindent elmond ezekről, ahogyan rólunk, vidéki emberekről gondolkodnak a Momentum Mozgalom egyik alelnökének blogbejegyzése:

„Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.”

Ez az ember az SZDSZ-es Mécs Imre János nevű fia. A tipikus Budapest belvárosi értelmiségi. És pontosan ugyanígy néztek le minket a szocializmusban is, amiért elhittük mindazt, amit Budapestről diktáltak, s nemhogy elhittük, de még erkölcsi értékrendet is teremtettünk belőle, abból, amit ők gúnynak, odavetett koncnak szántak csupán.

El tudjátok képzelni, hogy mit érezhettek ezek a korcslelkű, embertől elfajzott, gondolatrothadékon táplált entitások a rendszerváltozáskor? Azt a pánikot, ami úrrá lett rajtuk, hogy elveszítik a hatalmukat felettünk és azzal megszűnik a kiváltságos helyzetük, amiről meg voltak győződve, hogy jár nekik?

Sajnos a hatalom akarása irtózatos erőket ébresztett bennük, és a hatalom megtartására alkalmas technikákban is jártasak voltak, hiszen végiggyilkolhatták a XX. századi történelmünket büntetlenül. Így ahelyett, hogy savanyú képet vágva visszahúzódtak volna a főváros csatornáiba, kivonultak annak utcáira és a leghangosabban éljenezték a változást.

Jól emlékszem, 1990-ben az SZDSZ egy radikális nemzeti párt volt. Betyárgúnyát húztak, karikás ostort pattogtattak és minden egyéb manírt magukra öltöttek, hogy hitelesen alakíthassák az őserőtől duzzadó fajmagyart. Mindeközben lázas munkálkodással semmisítették meg az ÁVH és a titkosszolgálatok iratait, amelyek feltárhatták volna valódi énjüket, embertelen lényüket.

Ma ugyanezt az őrületet látom Budapest utcáin. Ez az, ami nem hagy nyugodni. Ennek okán háborog a lelkem és keres menedéket elmém a gyermekként megélt szocializmusban. Amire ezek készülnek, annak képzete indítja be emlékeim metamorfózisát, nem a minden hajnalban engem ébresztő tovaszáguldó idő.           

Szólj hozzá!