Fogalmam sincs, milyen torz gondolkodás mentén sikerült valahogy párhuzamot állítani az LMBTQ szubkultúra és a kereszténység közé, de a homoszexuálisok „meleg büszkeség menetének” is nevezett, ízléstelen karneválját vadul védelmező balliberálisok megtették.

Figyelem, érv következik!

Nagyon koncentráljunk!

Tárááá, íme az érv: A keresztények nőket égettek meg, a szent inkvizíció embereket kínzott, a dél-amerikai indiánokat irtották, mégis vonulhatnak a húsvéti körmeneten.

Asztakurva! Uhh, elnézést, nem beszélhetek csúnyán, mégiscsak Isten egyháza a téma.

Igaz, nem vagyok vallásos. Templomban is csak egyszer voltam önszántamból, egy karácsonyi misén a Szent István bazilikában, ami csalódás volt. Kicsit több magasztosságot vártam. Spirituális élményre vágytam, hogy megérintsen az isteni szentség addigi profán életvitelem kontrasztjaként. A katarzis elmaradt, így a vallásokhoz, az egyházhoz való viszonyom is maradt a régi, kissé hűvös és tárgyilagos.

Tekintve azonban, hogy az identitást fontosnak, - ha nem a legfontosabbnak – tartom az egészséges néplélek kialakulása szempontjából, a katolikus egyház államalkotó szerepét pozitívan kell értékelnem. Ugyanis szemben a balliberális globalista-internacionalista nézettel, amelyik a nemzeti identitást „fiktív halmaz”-ként aposztrofálja, én az identitást a kultúrám iránt érzet olthatatlan szerelemként tudnám leírni, s mint ilyent a szívemben hordozom, míg élek.

Ugyanakkor mégis ambivalens a viszonyom az egyházzal, mivel a cölibátus hamis ideológiája generálta jelenségeket, - sőt magát a cölibátust is – visszataszítónak tartom. Az én értékrendem jelentősen eltér az övékétől. Igaz, bizonyos keresztény értékek egybeesnek általam is fontosnak tartottakkal. A családmodell feltétlenül. Persze, az úttörők 12 pontjában foglaltakat is fontos értékeknek tekintem. A helyes, morális alapokon nyugvó értékrendet tehát nem azonosítom a katolikus egyházzal, a keresztény értékrenddel.

Így aztán amikor az LMBTQ parádét kritikával illetem, nyilvánvalóan nem keresztényként teszem, hiába erőlteti a baloldal azt a képtelenséget, hogy a nem baloldali emberek mind keresztények. Olyan emberként fogalmazom meg jogos bírálatomat, akinek szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, tapasztalatokból, széleskörű tájékozódás során leszűrt egyedi, mégis széles társadalmi rétegekkel megegyező értékrendje van.

Miután tisztáztam az egyházhoz való viszonyomat, visszatérnék az LMBTQ-t eluraló balliberális politikai attitűd pride-dal és kereszténységgel kapcsolatos, általam értelmezhetetlen párhuzamának boncolgatására. A tanulásra nyitott, a tudásra szomjazó emberként szeretnék magyarázatot találni arra az elfogadhatatlan viselkedésre, hogy egy tiszteletreméltó kezdeményezés miként lett a más társadalmi csoportot megbélyegző, kigúnyoló, a rendezvényén életképekben gyalázó puccparádévá.

A baloldali egy alapvetően invazív értékrend, minden létező politikai formájában (szocializmus, liberális demokrácia) elutasítja a spiritualitást, a vallásokat, s amikor teheti, tiltja, üldözi azokat, amikor pedig erre nincs módja, lefitymálja, maradinak, értéktelennek, hitványnak titulálja, kigúnyolja minden módon. Ezért is nevezem invazívnak az értékrendjüket, mert másmilyent nem tűrnek meg maguk körül.

A kereszténység pedig nem csupán azért utálatos a szemükben, mert vallás, hanem azért is, mert egy évezredek próbáját kiálló emberi és értékközösség, amely minduntalan ellenáll a baloldali világfelfogás agresszív terjeszkedésének. Továbbá a kereszténység értékrendje olyan alapelveket fogalmaz meg, amelyek nem minden társadalmi csoport igényeit elégítik ki, tehát nem törekszik univerzalizmusra. Persze, nem volt ez mindig így, vannak a keresztény egyháznak múltbéli súlyos bűnei. Ám éppen ezek terhe alatt képes volt mégis megújulni és elfogadni a modern társadalomban neki jutó szerepet.

A keresztény értékrend elutasítja az egyneműek házasságát, illetve hogy az ilyen, állam által törvényesített kapcsolatokat is házasságnak, majd pedig működését családnak nevezzék. Nem keresztények között is vagyunk sokan, akik az egyház ebbéli véleményét osztjuk. Mégsem láttam még soha, hogy a most oly sokszor felemlített húsvéti körmenetben az egyházi személyek vagy a hívek homoszexuálisnak, transzneműnek öltözve mórikálnák magukat különféle maskarákban és színpadi életképekben figuráznák ki az LMBTQ bárminemű szokásait.

Ugyanis a kereszténység, - szemben az LMBTQ-val és a balliberálisokkal – nem a másik társadalmi csoport gyalázásával, a másik társadalmi csoport elleni uszítással, gyűlöletpropagandával mutatja be közösségét, a közösségének egy fontos és szimbolikus eseményét, hanem a rá jellemző attribútumok és szellemiség megjelenítésével.

S akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez, hogy megválaszoljuk, a kereszténység középkori viselt dolgai mellett van-e joga nyilvánosan gyakorolni a hagyományait, megjeleníteni értékrendjét. Igen, van. S aki mást mond, az nem csupán ostoba, de aljas is.

Hiszen éppen az a baloldaliak másik legtöbbet hangoztatott egyházkritikája, hogy a klérus álságos módon eltitkolja a papok között gyakori homoszexualitást és pedofíliát. Valóban, ez egy súlyos bűne az egyháznak. Bizony a cölibátus azt okozta az egyházon belül, hogy az egészséges szexualitású férfiak és nők nem vállaltak egyházi tisztséget, hanem többnyire a szexuális beállítódásukat titkolni kényszerülő, s másságukra Istentől választ és megbocsátást várók lettek pappá és apácává.

S ha a balliberálisok logikáját követném, akkor bizony a klérus középkorban elkövetett bűneiért a homoszexuálisokat és transzneműeket is felelősségre vonnám, hiszen a papok és apácák között – a balliberálisok szerint is – felülreprezentáltak az ilyen személyek. Tovább megyek, a náci SS-ben is jelentős volt az azonos neműek iránt vonzódóak száma, tehát a rémtetteikért a buzikat is felelősségre kell vonni.

SZERENCSÉRE AZ ÉN ÉRTÉKRENDEM NEM OLYAN TORZ, MINT A BALLIBERÁLISOKÉ!

Ezért nem is olvasom az LMBTQ fejére a középkori egyházban és az SS-ben elkövetett bűneiket. Ezért nem találok kifogást abban, ha évente valamilyen tisztességes formában megjelenítik társadalmi közösségük értékrendjét. A tisztességes megjelenítésbe viszont nem fér bele más társadalmi közösségek kigúnyolása, megbélyegzése, a más társadalmi közösségek elleni uszítás.  

Nem fér bele a más társadalmi közösségeknek értékrendjük megváltoztatására való kényszerítése sem. A keresztény értékrend egy zárt közösség értékrendje. Én nem hallottam még olyat, hogy a keresztények az LMBTQ-t felszólították volna, hogy változtassanak a szexuális szokásaikon. Nem fogadható tehát el az sem, hogy a keresztény értékrend családmodelljét erőszakkal megváltoztassa egy másik társadalmi közösség.

Ami pedig a múltbéli bűnöket illeti, ha az LMBTQ egy felelősségteljes, valós értékközösséggé kíván válni, akkor nem csak a közéjük sorolható ismert művészeket, tudósokat, sportolókat vállalják fel, hanem az inkvizícióban emberek kínzó, máglyán elégető, a haláltáborokban kegyetlenkedő, papként azonos nemű fiatalokat megrontó társaikat is.