Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

A BRÜSSZELI SZOVJET

2017. május 19. 21:59 - Mr Falafel

Brüsszel nem szereti, ha Moszkvához, vagyis a szovjet birodalmi fővároshoz hasonlítják. Természetesen csak szimbolikus értelemben, mert Moszkva egy gyönyörű város, míg Brüsszel… De hagyjuk, Juszuféknak megfelel, a többi meg engem nem különösebben érdekel.

Én éltem a szocialista rezsimben, s kifejlett értelmű emberként nem a név, hanem a tartalom alapján ítélek. Brüsszel pontosan olyan, mint a 80-as évek Moszkvája volt: egy fokozatosan gyengülő birodalmi struktúra. Ez csupán analógia, nem pedig azonosság! Sajnos senkit nem tudok beiskolázni, hogy kettő közötti különbséget megtanulja. Így vagy elhiszik nekem, vagy nem.

Először is, mindkét rendszer bezárkózó, csak más okból és más módon artikulálta/artikulálja ezt a jellemvonását. A szovjet típusú szocializmus a rothadó kapitalizmus burzsoá befolyását igyekezett kívül rekeszteni azáltal, hogy polgárainak ilyen országokba történő utazását tiltotta, illetve korlátozta. Az Európai Unió pedig a Lisszaboni Szerződés módosításával akar ideológiai egységet kialakítani egy alapvetően gazdasági rendszerben úgy, hogy az EU vezetése által meghatározott ideológiától eltérő magatartásokat oly módon szankcionálja, hogy a renitens védekezéshez való jogi lehetőségeit csorbítja. Értem ez alatt a 7-es cikkely szerinti szavazatmegvonást például.

Nagyon kevesek, vagy szinte senki nem tudja, hogy a ma sokat emlegetett Lisszaboni Szerződés csupán 2007-ben született, mégpedig annak az új helyzetnek a kezelésére, hogy a volt szocialista tagállamok sorra nyerték el felvételüket a közösséghez. Azt megelőzően az összes korábbi szerződés alapvetően az azonos politikai hátterű országok gazdasági együttműködésének összehangolását szolgálta.

Ugye, milyen édesek? A mi kedvünkért módosítgattak. Jaj, el ne higgye senki! Mármint azt, hogy a kedvünkért bármit is változtattak volna. Éppen hogy ellenünk való védekezésképpen tették, és készülnek tenni most is. Tartottak tőle, hogy mi, az éppen kiszabadult komcsik megfertőzzük őket valamiféle olyan politikai ideológiával, amely romba dönti a rendszerüket. Ne feledjük, akkoriban a nyugati balliberális lobbi még gyenge volt, a konzervatív erők irányítottak!

Így aztán kitalálták, hogy a Lisszaboni Szerződéssel növelik az Európai Parlament szerepét a döntéshozásban, megszüntetik a pillérrendszert (!), illetve új, ideológiai jellegű tisztségeket hoznak létre az egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát.

Az ideológiai egység kikényszerítésére tett lépéséket néhány tagállam nehezményezte. elsősorban is az írek. Írország feltételül szabta az adópolitika nemzeti szuverenitásának fenntartását, a hagyományos ír semlegességet, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdések nemzeti hatáskörben maradását. 

Mit ad Isten, ezek az írek most szépen kibrexitelnek az EU-ból, így bátran lehet módosítani a Lisszaboni Szerződést egy még szorosabb ideológiai rendszer kiépítését tűzve ki célul.

Na, de nincsenek határok, szabadság van ezerrel, ilyesmi meg a szocializmusban nem volt. Tényleg nem. Ezért is nem szeretnénk nagyon sokan, hogy az EU még ennél a liberális véleményterrorra alapozott torz ideológiai képződménynél is markánsabban akarja megszabni a tagállamoknak és lakóiknak azt, hogy miről mit gondolhatnak. Mert, ha ez így meg tovább, akkor Brüsszel és Moszkva metodikája között nem csak analógia lesz, hanem azonosság is.

Másodszor, mindkét hatalmi struktúra tanácsnak nevezte magát. Mint azt tudjuk, a szovjet szó tanácsot jelent. A Lisszaboni Szerződést és a jelenlegi, elsősorban a politikai ideológiai agymosással foglalkozó Európai Parlamentet kifundáló szervezet az Európa Tanács, amely a tagállamok vezetőit tömörítő szervezet.   

Megmondjam, mi volt eredetileg az EP? – Az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlése. Ennyi! Innen jutottunk el odáig, hogy a gondolatainkat is ellenőrizni óhajtó diktatórium lett, amelyik minden véleményt ordasnak és üldözendőnek nevez, ami ellenkezik az övével. Jó, ezek nem tankokkal jönnek, mint a szovjetek. Mondjuk én az Európát muszlim terroristák által elveszejteni akaró magatartást sem tartom többre.

Fentebb zárójelbe tettem egy felkiáltójelet a három pillér eltörlése okán, ami ugye a Lisszaboni Szerződés egyik fő momentuma volt. Íme, hát a három pillér:

Az Európai Unió három pillére 1993 és 2009 között alkotta jogilag az Európai Uniót (EU). Az EU ezzel a struktúrával jött létre az 1992-ben megkötött maastrichti szerződés 1993. november 1-jei hatályba lépésével.

  1. pillér: Az Európai Közösségek (szupranacionális szint)
  2. pillér: A közös kül- és biztonságpolitika.
  3. pillér: A rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben Ezt eredetileg bel- és igazságügyi együttműködésnek nevezték.

Könnyen belátható, hogy ez a rendszer gátolta a tagállamok ideológiai béklyóba verését. Mert például mit is kérnek számon rajtunk most? – Többek között egy oktatáspolitikai döntést, amely ugyebár éppen az írek miatt maradt nemzeti hatáskörben. S a három pillér sem biztosított lehetőséget a kül- és biztonságpolitika, illetve az igazságügyi együttműködésen túl egy nemzet ügyeibe beleszólni. 1949-ben Magyarországon hasonló folyamat ment végbe, mint most az EU-ban látjuk és tapasztaljuk.

Nos, lehet, hogy Brüsszel semmilyen értelemben nem Moszkva, mert sem nem olyan impozáns város, sem nem olyan jelentőségteljes hatalom, de ettől még a törekvései, a legújabban alkalmazott metodikái Moszkvát idézik. S az sem teszi kevésbé gyűlöletessé, hogy csak egy szánalmas epigonja a szovjet birodalomnak.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr2012526981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2017.05.20. 10:57:36

Csak azért nem mondom, hogy tökéletes a cikk, mert szerintem már a belépésünk idején is ugyanaz a hatalom irányította az EU-t, mint most, csak akkor még nem csinálhatta ennyire nyíltan. Azok a "konzervatív" erők annyira voltak azok mint pl. Merkel pártja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.05.20. 11:50:28

@Deansdale: Ezen én is ellamentálgattam. Pontosan az aggasztott, a hogy a vénkurva már akkor is elég libbant volt. De úgy voltam bele, ennyi tárgyi tévedés még belefér az érzékletesség kedvéért.
süti beállítások módosítása