Újra felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az iskolázottabb emberek liberális elveket vallanak, akik meg nem, azok buták, ostobák, trogloditák, maradiak, mucsaiak, stb. Egészen pontosan azokat nevezik iskolázottabb embereknek, akik azokat a baloldali eszméket éltetik, amelyeket ma liberálisként igyekeznek eladni a nagyközönségnek. Szerintem ugyan csak az irigy prolik hitvallása, illetve az őket vezető egyházjellegű képződményt működtetőké. Utóbbiak esetében még az sem biztos, hogy hisznek is abban, amit híveiknek eladnak.  

Gondoltam, ha már ilyen jelentőségteljes társadalmi átalakulást élünk meg, hogy tudniillik az okos emberek a nemzetek fölötti egységes társadalmi rendbe vetik hitüket, nem árt, ha beszélünk kicsit az ezen az úton minket vezető személyiségek létrejöttének eredetéről. Elsősorban is arról, hogyan alakultak ki Magyarországon az elitek. Itt-ott persze érintve a világtrendeket, amelyek a mondandóm könnyebb megértése szempontjából szintén nagyon fontosak.

Az ’elit’ szó jelentése: kiváló, elsőrendű. Latin eredetű. Magyarországon az elitek három csoportját különböztetjük meg: politikai, gazdasági és kulturális. Szerintem ugyan ez a felosztás némileg idejétmúlt, de ez, a Szalai Erzsébet szociológus, akadémikushoz köthető terminológia jól szemlélteti az elitek evolúciós folyamatát, úgyhogy alkalmazom.

Az elitkutatás egyik jellemző hiányossága az, hogy az eliteket kizárólag a 89-90-es rendszerváltozásban betöltött szerepük kapcsán vizsgálja. Ez egy súlyos hiányosság, ami bizonyos körülmények között megkérdőjelezi a téma tudományosságát is. Még akkor is, ha egyébként a korábbi korszakokra jellemző eliteket is tipizálja bázis szinten. Az 1900-as évek elején a szociológián belül nem létezett még elitkutatás, a mai szociológiának pedig elemi érdeke, hogy a múltat ne firtassuk.

Nos, én azért firtatnám!

Kijelentem, hogy a ma is regnáló elit a Tanácsköztársaság genocídiumából emelkedett ki. Hát, naná, hogy nem érdeke a mai szociológiának, mint a kulturális elit részének feltárni ezt a múltat! A kommunista rémuralom idején ugyanis tízezer szám akasztották fel, lőtték le, mint egy kutyát a megelőző társadalmi kor elitjének képviselőit.

Szamuely Tibor népbiztos egy részére kirendelt katonai vonatszerelvénnyel járta az országot és mindenhol ellenforradalmárokat sejtve mészároltatta le a falusi tanítókat, vidéki hivatalnokokat, orvosokat, mérnököket, vagyis az akkori értelmiség színe-javát.

Mint tudjuk, a Tanácsköztársaság (a word csak nagybetűvel engedi leírni!!!) elbukott. Nem úgy a vezetői! Jó, Szamuely végül öngyilkos lett, mert szökés közben elkapták az osztrák csendőrök. Ám a többiek szovjet útlevéllel és főleg a szovjet birodalom védelme alatt szétszéledtek Európában.

Aztán jött egy fájdalmas időszak a magyar történelemben, amely ugyancsak szerepet játszott abban, hogy a XIX. századból átörökített elitünk egy részét végleg elveszítsük. Trianon, a II. világháború. óriási veszteségeket kellett elszenvednünk, de az még csak a kezdet volt!

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had, indulj velünk!

És megtették! A múltat végképp eltörölték. 1949-ben választási csalással hatalomra jutottak a Tanácsköztársaság korábbi vezetői és annak rendszerét működtető egyéb személyek. Kíméletlenül leszámoltak mindenkivel, aki ellenállt az államszocializmus akaratának, akinek értékrendje a kapitalizmusban megfogalmazott politikai elvekben gyökerezett. A szakmájukat, hivatásukat kiválóan értőket iskolázatlan pártkáderekre cserélték.

Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy szakértelem nélkül kaotikus állapotok alakulhatnak ki. És ekkor elkezdték azt az áldásos tevékenységet, amit utódaik ma is hangyaszorgalommal végeznek: a közoktatást ideológiailag zombivá tett káderekkel töltötték fel.

A gyárakban, üzemekben, a mezőgazdaságban újólag kinevezett, szinte írástudatlan prolikat beiskolázták. Egyetemre küldtek egyéb iskolai végzettség nélküli pártkatonákat, akikből fel kívánták építeni az emberiség szebb jövőjét, a kommunizmust.

Igen ám, de ezeken az egyetemeken többnyire még a Horthy-rendszerben kinevezett, kiváló pedigrével és óriási tudással bíró tanárok tanítottak, akiktől az ideológiájuk lecserélését nem várhatták el, és nagyon okosan nem is erőszakolták túlzottan. A renitensebbeket természetesen eltávolították. Többnyire az élők sorából is.

Ám mintegy másfél évtized alatt, tehát a 60-as évek elejére teljesen lecserélhették a felsőoktatásban oktatói, kutatói és egyéb tudományos státuszt betöltők személyi állományát azokra a kiiskoláztatott proletárokra, akik aztán azon az ideológiai szálon tovább futtatva a magyar társadalom egyes időszakait, kiképezve az utánuk következő generációkat, eljuttattak minket oda, ahol most vagyunk.

Eljuttattak minket abba a paradicsomi állapotba, ahol a baloldalinak és liberálisnak nevezett elvek primátusa oly mértékben megkérdőjelezhetetlen, mint volt az 50-es években az államszocializmus egyedüli magasztossága.

Én nem állítom, hogy minden egyetemre küldött fél-analfabéta proli érdemtelenül, képességek hiányában szerzett diplomát. Sőt, állítom, hogy volt köztük szép számmal, - elsősorban a reáltudományok területéről - akik a szakmájukban, hivatásukban kimagasló eredményeket tudtak felmutatni.

Ezzel együtt is azt a tényt kell megállapítanom, hogy az oktatás ma is tapasztalható minőségromlásának kizárólag a mai társadalmi keretekhez igazított bolsevik ideológia az oka. Mert a Magyar Tudományos Akadémia meghatározó magja mai is a régi káderek ideológiailag kiképzett utódaiból áll elsősorban, mert az egyetemeken ugyancsak ezek vannak túlzóan felül reprezentálva. És ők, - mentális kondicionálásukból fakadóan – nem képesek különválasztani az ideológiájukat az általuk képviselt tudománytól.

Márpedig a világnézeti ideológiák és a tudomány szekularizációja az emberiség alapvető érdeke lenne. Ezt éppen egy magát liberálisnak, tehát a felvilágosodás és humanizmus eszméjét ismerőnek nevező ne tudná?           

Écrasez l"infáme! – azaz Tiporjátok el a gyalázatost! Így kiáltott fel Voltaire, francia filozófus, amikor az állam és az egyház szekularizációját követelő mozgalmak Európa szerte elterjedtek. Az egyház, mint az akkori oktatást is uraló szervezet ideológiai nyomásgyakorlása vált az idő tájt elviselhetetlenné.

Vagyis van tapasztalatunk abban, hogy az oktatás színvonala akkor romlik leginkább, illetve akkor nem szolgálja a haladást, fejlődést, amikor azt a társadalmi ideológiák eszközévé silányítjuk. Mégis, a mértékadó értelmiség vonyít a CEU-ért. Vagyis nem eltiporni készülnek a gyalázatost, hanem a gyalázatos uralmának való alávetésünket tartják üdvösnek.

Most, ha írásomat olvasva idáig eljutott egy baloldali és liberális embertársam, joggal vonhatna kérdőre, hogy miként lehetséges, hogy a szocializmus nyűgét nyakában soha nem viselő nyugat ugyancsak hasonló metodikát követ. Íme a válaszom:

A szocialista és kommunista eszméket valló személyeket a 70-es évek Nyugata bebörtönözte. Attól rettegve, hogy a Szovjetunió rajtuk keresztül akarja lerombolni a csodálatos kapitalizmust. Amerikában kivégeztek kommunistákat. Ilyen típusú pártokat alapítani és tagjának lenni tilos volt. Egyszóval, a baloldaliságot a művelt nyugaton tűzzel-vassal irtották.

Aztán a Szovjetunió és világbirodalma összeomlott. A baloldali eszmék és az ezeket vallók többé nem voltak veszélyesek. Eleinte különcök voltak, majd közkedvelt különcök lettek. Nézeteik gyorsan terjedtek az egyetemeken, hiszen többnyire a szabadságról deliráltak, ami a fiatalokat mindig is izgatta, minekutána az egyetem éppen arról szól, hogy felszabadultak a szülők uralma alól.   

Egy idő után sikk lett a többnyire anarchista baloldali elveket hangoztatni. A fiatalság harsány vidámságával vonult be a szalonokba ez a szalonképtelen, elfajzott gondolkodás és nőtte ki magát mára Európai Unióvá például. Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Én nem éltem az ókori görög városállamok idején, így nem is tudhatom pontosan, hogy Platón miért nevezte a demokráciát oklokráciának, azaz a csőcselék uralmának. Mégis egyre inkább van olyan érzésem, hogy a liberális demokrácia is valami afféle képződmény, mert a vezetői emberiség ellenes ideológiájával feltüzelt, anarchista attitűdök eszköztárával operáló tömegek érzelmileg túlvezérelt performanszai arra emlékeztetnek.

Na, de ilyen elittel a tarsolyunkban ugyan mit várhatunk?

A rendszerváltáskor három elitcsoport ült le egy asztalhoz meghatározni a múltunkat és jövőnket. A késő-kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék és reformer értelmiség. A késő-kádári technokrácia egy jelentős része volt az a csoport, amit én tisztességes és jól iskolázott, hivatástudattal bíró proletárokként értelmezek. Ők kihaltak. Maradt a demokratikus ellenzék, ma leginkább a jobboldali pártideológiák szerint működő csoportosulás (az MSZP egy része és a Fidesz), illetve reformer értelmiség, vagyis a Budapest belvárosi bolsevik csúcs-elit (az MSZP másik része és SZDSZ, illetve annak minden következménye).

Mindkét oldal retteg az ideológiák és mindennapjaink elkülönítésétől, mert hatalmukat csak e kettő összefonódásával tarthatják meg. Ennek érdekében áldoznak fel minden értéket, az oktatást, a családot, a közösségeinket. És ez mindaddig így lesz, amíg az egyetemekről ki nem takarítjuk a Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak leszármazottjait és az általuk kiképzett többi ideológust. Az egyetemet pedig leválasztjuk az ideológiákról, s helyette a szakmaiság és hivatástudat magvait hintjük el a fiatalokban.