Nem könnyű erről a tárgyterületről beszélni egy olyan országban, amelyikben a társadalom jelentős része retardált (értsd balliberális). Ahol emberek képlékeny szabályok alkotta párhuzamos valóságban élnek, amely intoleráns, agresszív és stigmatizáló. Egyrészt azért nem, mert az egyes diszciplínák mást és mást értenek azon fogalmak alatt, amelyekben szerepel az etnikum szavunk. Másrészt azért nem, mert a „politikai kultúra” magának vindikálja a szemantikai interpretációkat.

Nem tartom tehát szerencsésnek, Orbán Viktornak az iszlám térhódításával szembeni kiállása során megfogalmazott mondatát, amelyben elhangzik az „etnikai homogenitás” kifejezés. Akkor sem, ha egyébként abszolút helyesen alkalmazta. Ahol nyálcsorgató idióták a bamba pofájukkal naphosszat azt lesik, hol, mikor és mit érthetnének félre, s csaphatnának abból patáliát, meg kell gondolni, mit ejtünk ki a szánkon.

Én kivételezett helyzetben vagyok, a két leginkább érintett diszciplína felhatalmazott ismerője vagyok. Magyarul rendelkezem embertudományi és jogi diplomával egyaránt. Így segíthetek a nagyszámú értetlenkedőnek egyrészt megérteni a helyzetet, másrészt bemutatni a balliberálisok bigott együgyűségét.

Az embertudományok, szebbik nevén társadalomtudományok az „etnikum alatt történelmileg kialakult, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező közösséget értenek. Sem a nép, sem a nemzet szavak nem fedik az etnikum jelentményét, mert az előbbi a lakosságot, "az embereket" jelöli, utóbbi pedig politikai fogalom”. A nemzet terminológiájával vitatkoznék, de erről majd később.

A Magyarországon élő embereknek van közös nyelve, a magyar. Vannak közös hagyományai, tehát egységes kultúraként szoktak minket emlegetni. Bármerre járunk is a világban, mindenhol magyarként emlékeznek meg rólunk. Formálisan és informálisan is.

Ugyanakkor a jog ismeri a nemzeti és etnikai kisebbség fogalmakat, s itt az etnikai kisebbség definíciója jelentősen eltér a társadalomtudományi értelmezéstől. Nemzeti kisebbség alatt egy adott állam területén kisebbségben élő olyan népcsoportot értünk, amelynek tagjai nem a többségi nemzettel azonosulnak, hanem egy olyan másik nemzettel, amelynek van saját állama (anyaország), nyelve és kultúrája. Ezzel szemben etnikai kisebbségnek olyan népcsoportokat nevezünk egy adott állam területén, amelyeknek nincs saját állama (anyaországa), egységes nyelve.

Nemzeti kisebbség Magyarországon a szlovák vagy a sváb, míg etnikai a cigányság. Különleges státusza van a hazai zsidóságnak, mert ők a háború után vallásként határozták meg magukat és kifejezetten kérték, hogy ne vegyék fel őket a nemzeti és etnikai kisebbségek listájára, ahol egyébként jogilag etnikumként szerepeltek volna, mert nincs egységes nyelv, a héber és jiddis egyenrangúan létezik. A nemzeti és etnikai kisebbségeket együtt összefoglalóan nemzetiségeknek nevezzük.

Viszonylag könnyen belátható, Orbán abban a kontextusban milyen értelemben használta az etnikai homogenitás kifejezést. Értelmes és tisztességes ember kizárólag a társadalomtudományi értelmezésnek megfelelően érthette, másképpen sehogyan sem, hiszen nekünk, magyaroknak van anyaországunk, egységes nyelvünk, tehát jogi értelemben nem etnikum, hanem nemzet vagyunk.

Ehhez képest vég nélküli azon megnyilvánulások száma internet szerte, amelyekben emberek arról számolnak be, hogy bennük bizony többféle nép vére csörgedez. Egyszerre kunok, cigányok és szlovákok, vagy zsidók, svábok és örmények. Sőt, még ezeknél is elképesztőbb állításokat tesznek. És a többi idióta lájkolja, megosztja, éljenzi őket.

Szerencsétlen szellemi éhenkórászok! Tudjátok, utoljára kik gondolták azt, hogy vérségi alapon megkülönböztethető egy nemzet? Hogy létezik a vérségi alapon levezethető származás, s ha a vér „tiszta” marad, egy felsőbbrendű faj hozható létre? Tudjátok, troglodita barmok? A nácik! Bizony!

A galtoni elméleti eugenika továbbgondolásaként a gyakorlatban is felváltották a természetes szelekciót a társadalmival, vagyis egy tudatos és célzatos fajelmélettel. Ennek esett áldozatául sokmillió zsidó és más nemzetek fiai egyaránt. A nemzetiszocialista állam bukásával az eugenika feledésbe merült. S hogy éppen a balliberálisok élesztik újjá, azon nem csodálkozom.

Ennek az emberi lettel összeegyeztethetetlen vallásnak, a baloldali liberalizmusnak a hívei nem tudják, hogy a nemzet eredeti jelentése nem orvosi értelemben vett vérségi alapú. A magyarság a törzsi-nemzetségi időkben exogám, tehát közösségen kívülre házasodó társadalom volt. A családot egyaránt alkották a vérszerinti (konszangvinikus) és a házasság útján szerzett (affinális) rokonok.

Vagyis az ősmagyarok sosem voltak tisztavérűek a szó nácik és balliberálisok által használt értelmében. A Szent István alapította állam is ezt a hagyományt követte, vagyis kifelé házasodott. Ám ettől nemhogy nem vesztettük el a magyarságunkat, hanem éppen hogy megerősítettük. A magyar társadalom ugyanis nem a vitatható genetikai rokonságra alapoz, hanem az identitásra.

Az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelem. Ettől vagyunk magyarok, a kultúránk iránti érzelmünk által. Így leszünk etnikailag homogén társadalom. Ezt mondja a tudomány, de ezt érezzük legbelül is mi, magyarok. A balliberálisok meg ott tartanak, hogy megpróbálják összerakni magukat a kétes családfájuk alapján cigányból, kunból, örményből és pirézből. A lényeg, hogy ne legyenek része egy etnikailag homogén társadalomnak, hogy magyarázni legyenek képesek visszataszító jellemvonásaikat, groteszk létüket.