„A név előjel”. A latin mondás szerint valaminek az elnevezéséből következtethetünk arra, milyen cselekvések és történések mozgatója lehet a név viselője. Azt hiszem, a Momentum Mozgalomra a mondás tökéletesen megfeleltethető. A pillanatért feláldozták az örökkévalóságot.

A Momentum példázza leginkább, miként fertőzi meg az emberi társadalmat szűklátókörűséggel, kisszerűséggel, sunyi számítással, a bármi áron ártani akarással a liberális demokráciának nevezett gyilkos vírus. Civilizációnk gyökerein át felszívódva hatolt egyre feljebb, hogy a lombkorona friss hajtásain lakmározhasson, hogy a jövő generációk lelkét rághassa.

Íme, az eredmény: A Momentum Mozgalom. Torz értékrendű fiatalok, akik a valóságshow-kon felnőve azt a tapasztalatot szívták magukba, hogy az öt perc hírnévért semmit sem drága feláldozni. Akik a romkocsmákban olcsó lőrét szürcsölve ízlelték meg a következménynélküliség mámorító érzését.

Pitiáner tyúktolvajként orozták el nemzedékek örök álmát. Általuk feledhetetlen pillanatokkal lettünk szegényebbek, s keserű tapasztalatokkal gazdagabbak. A legfontosabb tanulsága e történetnek az, hogy a Budapest belvárosa aszfaltjának meddő talajában tenyésző őrület képes a terjeszkedésre, szárba szökkenni, szirmokat bontani és nektármérget csepegtetni mindennapjainkba, ha nem álljuk útját időben.

Nem tudom, a minap bejelentett döntés ennek jegyében született-e meg, s ha igen, akkor eléri-e a célját. Visszavonjuk az olimpiai pályázatot konszenzus hiányára hivatkozva, s ez által a népszavazás is okafogyottá vált. „Tarkón lőtték az olimpiát”, mondta egyik olimpikonunk, és igaza volt. Én úgy érzem, ebben a pályázó budapesti közgyűlés és a kormány is aktívan részt vett, felelősségük vitathatatlan.

Ugyanakkor egyetértek a kormánnyal és a pályázókkal abban, hogy a baloldal konszenzusból történő kihátrálásával, a minden bizonnyal sikeres aláírásgyűjtéssel és a hetek óta tartó negatív kampánnyal a balliberális médiumokban, súlyos presztízsveszteséget szenvedtünk el, melyből fakadóan elsődleges feladat csakis a kármentés lehet.

Egységes kiállás nélkül nem kandidálhatunk olimpia rendezésére. Ezt az egységet én nem nevezném nemzeti konszenzusnak. Több okból sem. Az egyik ok, hogy a balliberálisoknál a nemzet pejoratív értelmű szó. Ők internacionalisták, globalisták, európaiak, állításuk szerint egy magasabb társadalmi szint, egy fejlettebb értékrend képviselői. Másik, hogy egy évvel a választások előtt, egy új politikai párt kormányellenes antréját (hatásos belépő) követően aligha fogékony a politikai elit bármiféle konszenzusra.

Én harcos lelkületű ember vagyok, ezért a népszavazás kiírására voksolnék. Azonban azt én is képes vagyok belátni, egy az olimpiát akarók által megnyert népszavazás nemhogy a társadalom egységét nem fejezné ki, de kifejezetten az ellentétek elmélyültségéről adna számot. Józan gondolkodás mellett a baloldal is könnyen beláthatná, ezt a népszavazást sosem nyernék meg. Érvénytelen és eredménytelen lenne, mert a jobboldal és az olimpiapártiak távol maradnának a szavazóurnáktól. Pont úgy szabotálnánk el az ő kezdeményezésüket, ahogy ők szokták másokét. Elismerem, nem túl elegáns módszer, de hatásos, mint azt tapasztalhattuk.

Ám még ekkor is ott lenne több százezer budapesti szavazat, azok voksai, akik határozottan elutasítják az olimpiát. Jó, az is igaz, hogy csak akkor, ha nem ők kampányolnak vele, de ez most mellékes. Mellékes az is, hogy a BOM (Budapesti Olimpia Mozgalom) tizenöt, a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet játszó vállalat, valamint sikeres cégvezetők, média szakemberek, elismert közéleti személyiségek, és híres sportolók százfős csoportja kezdeményezésére alakult meg 2005 november 24-én. A mozgalom hangsúlyosan politikamentes közhasznú egyesületként határozta meg magát, mely egy budapesti olimpia megrendezésének lehetőségéért fejti ki tevékenységét. Mint arra jól emlékszünk, 2006-ban a Gyurcsány-kormány is megkereste őket, midőn a szocik akkoriban a 2020-as olimpiára készültek kandidálni.

Nincs jelentősége annak, hogy néhány hónapja a budapesti közgyűlés egy LMP-s ellenszavazat és egy DK-s tartózkodás mellett egységesen állt ki az olimpia megrendezéséért. Mit sem számít, hogy a szocialisták himnuszokat zengtek az olimpia áldásairól, amelyekben országunk lakossága részesülne a megrendezéssel. A jelen helyzetben ez nem tapasz fájó sebeinkre.

Egyszóval szamárság lenne tovább erőltetni az olimpiai álmot, mert minél tovább tesszük ki a politikai mészárszék dühöngésének, annál inkább sérül az eszme, és ezt mi, a sportért, a nemes küzdelemért rajongók nem szeretnénk.      

Mi nem. Ellentétben azokkal, akik nem egyszerűen a budapesti olimpia lehetőségét szeretnék mindörökre kitörölni a magyarok emlékezetéből, de magát az élsportot is. Nem véletlen, hogy a „NOlimpia” jelszó mögött felsorakozók jelentős része a különböző internetes portálokon, illetve médiákban úgy nyilvánult és nyilvánul meg, hogy az élsport finanszírozását meg kellene szüntetni. És – tádááám! – lélegeztető gépre kell költeni az így megtakarított pénzt. Emlékszünk még, kik akartak mindenből lélegeztető gépet venni? – Ha nem, ejtsünk róluk szót!

Jól emlékszem, ugyanez a felhergelt csőcselék akarta megszüntetni az egyházak állami finanszírozását is. Akkoriban az SZDSZ nevű párt mögé felsorakozva, most az SZDSZ-t alkotó „értelmiség” kölykeinek mozgalma mögé állva akarják megfosztani a többségi társadalmat a szociális biztonságtól és a mentális épüléstől. Az állam, mint egységes intézményrendszer a társadalom stabilitását igyekszik megóvni. A mentális stabilitáshoz fontos a testi és lelki épülés biztosítása egyaránt. Így, bár én magam vallástalan vagyok, egyetértek azzal, hogy az államnak kötelessége finanszírozni az egyházakat és az élsportot. 

A kormányoldalon folyamatosan megy az SZDSZ-ezés. Pedig ezek nem is… - mondják egyesek. Mit nem is? A Momentum egyik alelnöke Mécs Imre kisebbik fia, aki oldalas blogbejegyzésben értekezik arról, mennyire rühelli a vidékieket. Tipikus SZDSZ-es mentalitás. Azok, mármint a Momentumosok szülei sem tudtak soha országos bázist kialakítani, mindig a Budapest belvárosának pártja voltak. Abban is biztos vagyok, ha jobban utánanéznénk a mozgalom többi vezetőjének, további SZDSZ-es szülőket találnánk.

Kisebb intermezzo: A most Arany Medvét nyerő Enyedi Ildikó filmjének is ki a producere? – Mesterházy Ernő és felesége, Mécs Mónika. A férj az a személy, aki Demszky főtanácsadójaként milliárdokat síbolt el, a feleség meg az SZDSZ-es Mécs Imre lánya. Na, egy Mécs a Momentumban, egy másik Mécs pedig az országot gyalázó Enyedi stábjában.

Mindezek ellenére azt mondja Fekete-Győr András, a Momentum vezetője, hogy nem ők az SZDSZ ifjúsági tagozata, az a Fidesz volt. Hogy kitanította a srácot Haris Éva, SZDSZ-közeli milliárdos! Ezt nem én mondom, hanem Szanyi Tibor. A Kapitány nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Momentum Mozgalom felépítése nagyon sok pénzbe került Harisnak, és a retorikájukról azonnal ráismerni az illető hölgy munkájára.

Nem akarok elmenni a mellett, hogy a Fidesz az SZDSZ ifjúsági tagozata volt. Ez igaz. Csakhogy én emlékszem a rendszerváltozásra, az akkori SZDSZ-re. Abban az időben az SZDSZ volt a legradikálisabb antikommunista, a tagok bő gatyában, karikás ostorral, Rúzsa Sándornak öltözve járták az országot, mert ők voltak a legnagyobb magyarok. A jobbik hozzájuk képest kutyafasza. A hamis imágóval majdnem sikerült elérniük, hogy megnyerjék az első szabad választásokat. Hajszálon múlt. Szóval, szinte mindenkit megtévesztettek akkoriban.

A Momentum is ezzel próbálkozik, ám semmi esélyük kemény 3 ciklus MSZP-SZDSZ koalíció és Göncz Árpád után. Semmi! Annyit tehetnek, hogy rombolnak, ahhoz már most kiválóan értenek, hisz volt kiktől tanulniuk. Szóval, jobb, ha Fekete-Győr András inkább hallgat. Vagy jobb lenne, de nem fog. Éppen úgy mosolyogva hazudik a képünkbe, mint tette azt Kuncze vagy Demszky. Náluk ez genetikus.

Mindabból, amit itt leírtam, nem derül ki, lesz-e valaha lehetőségünk újra pályázni olimpia megrendezésére. Úgynevezett nemzeti konszenzussal soha, hiszen, mint azt fentebb kifejtettem, a baloldal nem tekinti magát a nemzet részének. Talán a választópolgárok legalább 4/5-ének egybehangzó akarata mellett, ha közvetlenül az így megnyert választás után lehet kandidálni. Mert amint eltelik a baloldal számára csúfos vereséggel végződő választás után 3-4 hónap, azonnal teleharsogják a világot, hogy a kormány máris elveszítette szavazótáborát, a választók bizalmát és Orbán onnantól naponta legalább egyszer megbukik. Beláthatjuk, nem túl reményteli a helyzet.

Persze, pályázhatnánk akkor is, ha ők vannak hatalmon és ismét előállnak az ötlettel, mint 2006-ban. Akkor elegendő lenne annyit tennünk, hogy támogatjuk őket. Na, neeeee! Nincs az az olimpia, amelyik megérne ennyit. Sose rendezzünk ötkarikás játékokat, ha annak az az ára, hogy ezek még egyszer hatalomra kerüljenek. Soha többé baloldal!